Vass Judit oldala Posts

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

MÁRIS SZOMSZÉD

Akkoriban társasházban laktunk, ahol ugye, van az embernek szomszédja, nevezetesen: szemszédje, hátszédje, balszédja, jobbszédja, felszédje, na és alszédja. Szóval, a hat égtáj felé, amerre a fül elhall.

Apám, Isten nyugosztalja, meg a Világ Proletárjai, társas lény volt, és nagy bütykölő.

Ha a lakásban épp nem akadt semmi, akkor gyönyőrű betűivel átírta a postaládákon a neveket, üveges hirdetőtáblát fabrikált, vagy épp feleslegessé tette a vízszerelőt a balszédnak azzal, hogy csaposra alakította át a tartályost.

A mi kis társasházunkban feltűnés nélkül, csendesen haldokolt a szocializmus, mikor is beköltözött MÁRIS szemszéd, s elkezdődött a rendszerváltás.

MÁRIS egyedül jött, agglegényként, amúgy igen fickósan nekirohanva a tisztelt lakógyűlésnek és az interregnumnak is, amit ő maga koronázott meg azzal, hogy előbb a lakóközösséget, majd egyenként mindenkit lekomcsizott és feljelentett. Lényeg, ami lényeg, Cinkotáig dörgött a rákosfalvi ütközet, s egy, csak egy legény volt, MÁRIS, a többi meg mint a túzok magában.

Hanem aztán, amikor MÁRIS, ahogy mesébe illik, asszonyt hozott a házhoz, mindenki megnyugodott: végre valami értelmes dologgal foglalja el magát. Igaznak igaz volt, mert négyig meg sem állt a gyermekáldás, de MÁRIS nemcsak a népességfogyás, hanem a népámítás elleni harcot is komolyan vette, exponenciálisan növekvő haraggal támadva a komcsi vircsaftra, ami a házban folyt, márminthogy mindennek lába kelt, nem baj, hogy nem volt, akkor is, mert nincs gazdája, és mire is ment el a befizetett, mármint az övé.

A társaslakók kataton állapotban vették tudomásul MÁRIS felügyelőbizottsági tagságát, ami párhuzamosan képződött antibolsevista képviselőségével és árvalányhajas szórólapjaival kerületünk mennybemeneteléről. Amúgy sűrűn hajladozott utána sok elvtárs, érezvén az idők szelét, meg a pitykés mellényt.

Na, de térjünk vissza az eredeti helyszínünkre, ahol is, ugyancsak a nagy rendszerváltás idején, jött MÉGNEM szomszéd, illetve alszéd, na mindegy, srégen. MÉGNEM jött, látott, bekopogott, és máris elterjesztette, hogy MÁRIS bizony lopott, mert az máshogy nem lehetett. Mert ezek lopnak. MÁRIS – bár már költözőben volt hirtelen képződött családi házába, azért tacepaókon, legalábbis, úgy tartja a fáma, hogy ő volt, szóval, kitapétázta a postaládákat MÉGNEM gyanús ügyleteivel.

MÉGNEM még nem volt MÁRIS, de ő is a rendrakással kezdte, körülbelül egyidőben fészekrakásával egy jobb környéken. Míg a ház lakóit egrecíroztatta, folyton öklendezve a komcsi építőipar és vircsaft ezen szemétdombjára, amit MÁRIS, a tuggyukki csak tovább rohasztott, s amikor már minden szom-szem-al-felszéd azt hitte, hogy tán még ez a jobb, MÉGNEM máris eladta székelykapus palotáját ─ állítólag Kanadába ment.

Társasházunkban szép csendben errodálódtak a csövek, a kedélyek, apám azt mondta: Na, szedjük a sátorfánkat, mielőtt ránk dől, de anyám, a nyakas kálomista nem tudott elszakadni a konyhába köszönő fától, a szomszédoktól, akikkel ugyan nem igen tartotta a kapcsolatot, nem lévén társaslény, mint apám, szóval maradtak. Mert apám sem akarta igazán. Hiába, na: a társasházban „született ember nem önmagáé”. Zaklatni kell, különben elvan, mint a befőtt. „Különben végünk.”

Szerencsére, MÁRIS-MÉGNEMÉK mindig akadnak, épp annyian, ahányat a töténelem szellent. Szóval, így ment minálunk  a rendszerváltás.

Járom ezt az ötven négyzetmétert, valaha négyen laktunk itt, ahol két ember is csak lapjával fér el. Képzeletem meg-meglódul az elcseszett idő nyomában. Bocsánat, plébános úr a mosdatlan szájért. Nemigen szokásom. Mea maxima culpa. És a te rendszerváltásoddal.

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT ÖNÉLETRAJZ

 LAKÓS

Lépcsőházi és egyéb köztereken a „lakos” szót érdemes hosszú ó-val írni, hátha olvassa egy helyesírás náci, és belejavít. Belejavít. Az ijen márcsak ilyen. A lakós tehát több alakváltózatban jár-kel, gat-get e sártekén, minálunk például hajnalban tesz-vesz, amikor az alvók, úgyis, mint szomszédók, még fórdulnak egyet álmukban. Lakósunk imádja az ember előtti csendet. Hiába, na. Tanár.

Hajnali fél négykor még csak a szférák zenéje szól ─ valójában a gödöllői HÉV távoli morgása, de lakósunk élénk fantáziával  angyalók zenéjét hallja benne, s miközben vizet melegít a kávéhoz, háttérzenével járul hozzá a kozmikus harmóniához:

1. Leejti a vízmelegítőt…
2. A melegvizet nyitja meg, hadd visszhangozzon az a bojler szerte a kerületben!
3. Míg forr a víz, jár-kel, messze reng a padlat, hadd ringassa az alszéd álmát!
4. (A mikró csönget egy picit.)
5. Csörömpölve tesz-vesz, mosogat, mert lakós nemcsak a kozmikus, de a lokális rend híve is.
6. Nyitogatja az ablakot, hadd rezzenjen össze magas Buda Vára, ki az, mi az, vagy úgy, mert lakós, bár láncdohányós, nem bírja a bagószagot.
7. A forró kiöntő fülét nem kesztyűvel fogja meg, ergó ráejti az asztallapra, hadd kongjon-jon-jon-jon az a kakofónia! Zenét nekik, zenét!

Majd némán, merengve, hosszasan kortyolva kávéját, elégedetten nyugtázza a teremtés csodáit. Vat ö vanderfúl vőrld! És lakós hálásan gondol a Teremtőre, aki büszke lehet, hogy teremtményei között ily serény is akad, ki nem henyéli el az Isten napját, a nemzet életét. (P szerint az ilyen hülyék miatt szenved az emberiség többsége.)

Fél hatkor lakós, elvégre vasárnap van, beindítja a mosógépet, ha már kihalóban a kakasók…Napközben lakós mélységes megvetéssel neszel fel lépcsőházi zajokra. „Hogy az a jó…nincs ezekben semmi tapintat, se önreflexió…!”

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

FURKÓ

VJ, többszörösen büntetett jövőjű, meglátogatta Furkót.

Furkó a sarki közért főnöke, és eposzi jelzőjét S nénitől kapta, aki mindig úgy lép be: Na, mi van furkókám, még mindig nem tanult meg köszönni? S néni 90 éves, és úgy megy, mint golyó. Na, de ott tartottam, hogy VJ meglátogatta Furkót. Épp a tejes pult felé araszolt, amikor Furkó a keresztbe állított kocsival, amiből árukat pakolt ki, eltorlaszolta a tejutat. Furkó érzékelte az osonó vevőt, és persze nem köszönt, talán kicsit még igazított is a kocsin, hogy VJ, a citoyennek öltözött gyáva kukac biztosan leverjen valamit a polcról, ha nem választana kerülőutat. Nem választott. Leverte. Bocsánatot kért. Kifizette. És még el is mesélte barátainak, akik szerint VJ, te csakúgy letegezősen közhülye vagy. Igaz. De egyszer majd „Ember és polgár leszek”, kétszer, ahogy Csokonai esküdözött. Kevés olyanról tudok, akinek ez bejött ezen a tájon.

FURKÓ  FUR EVER

Vagy-vagy. Vagy bemegyek Furkóhoz, vagy sétálhatok egy megállót a legközelebbi közértig. Furkó bunkó és drága. Na, mi lesz? Majd holnap jobban megtervezem a hazafelét, és máshol bevásárolok. Ma pedig nem fogom megköszönni a pénztárosnak. Végül is, a dolgoknak ára van, az embernek méltósága. Legalább is ezt mondta a jó öreg Kant azon a villásreggelin. Ezek állandóan ellopják a legjobb mondataimat. Szóval Furkó. Meg Kirkegó. Meg Bulgakó.

S NÉNI NEM JÖN

Csókolom, S néni. Furkóhoz? Néz. Ja, igen, megyek ahhoz a taplóhoz. A Krisztike, ha nincs itt ez a barom, olyan készséges. De ha itt van, ő is bunkó. Hogy tetszik lenni? Édesanyám, hogy lehetnék én már kétszer levágott mellel? Csak az anyukáját sajnálom. Nagyon rendes asszony volt. Igen. Tessék csak menni, ma nincs Furkó. 

Furkó már soha nem fog köszönni. Már nincs, aki megtanítsa. R.I.P.

PS.: Furkó gallyra vitte a sarki közértet, ami évekig üresen rohadt, míg végre egy kínai kibérelte az önkormányzattól, azóta nem kell kenyérért és köszönésért is kilométereket menni.