VASS JUDIT
EGY PERCRE
mértékbe kényszerítve
két snitt között megáll az út
portrék tekintetébe
árnyékot lop a fény
a súlyos pillanat
a szobrok félig-lépte
egy percig nem halad
aztán megindul újra
de nem látja senki
csak aki még innen
visszatekinti
hol fáj a sor a talpalatnyi
a térd a szemhéj-horizont
és nem pereg le semmi
csak hajló nyakizom
VASS JUDIT
ÉS
Kohlhaas
Kohlhaas
mindig fölfeslik
valahol
de ő nem tudta hinni
hát eszmélettel lakol
pontosan négybe törték
ősi szokás szerint
a törvény törtjét
megint és megint
és csontja tört
és lelke keresztbe
és lángolt-ropogott
a törvény keresztje
VASS JUDIT
VIRÁG
„Грабитель входит без ключа,
А дура плачет в три ручья –
Над днем без славы и без толку.”
Se arc, se rím
nem hajaz virágra.
Konok öntörvény
anarchiája
ez a kort vétett Szapphó,
kibe kulcs nélkül
lép be rabló,
orgyilkos történelem.
Cirill betűket olvasok újra,
szemem három patakba sírja:
nem!
Nem kell
vad egetek sztyeppéje,
múltam korbácsa sem.
Nem kell rab-álmotok se.
Csak néha fellapozva
kezembe veszem.
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY
PARTIUM
In memoriam Szendrey Júlia, Kaffka Margit, Lesznai Anna, Brüll Adél, Szabó Magda, szóval a partiumi lányok
Ízlelgetem a szót: „A RÉSZEK”. Mire megint alaposabban körbenézek, jelentését veszíti majd ez is. A szó elszáll, a betű megmarad, de jelentéseink kivesznek belőle, felülnek a végtelen időre, mint Kaffka Margit lompos szoknya-versei, talán odaát még kiejtik az író-olvasón, ki tudja. Kultúránk még él, „bizantinikusan”, ahogy Babits mondja, de „az ifjúságot nem érdekli többé”.
És jót súgtak-búgtak a Nyugat-asztal kerek lovagjai, mert pletykál ám a hím is, Móricz is odavág az „asszonyi” jelzővel, miközben égbe meneszti. Ment is szegény Margit hamarosan. Színek és évek… egy magát túlélő idézet: „Ott laknak, onnét terpeszkednek el közönséges, rideg és korlátolt életformáik egyre nagyobb befolyásával ezen a nyomorult városon. És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a lépteimet lesik előre elítélő rosszakarattal.”
PARTIUM. Na, soroljuk csak fel őket:
JúliaMargitAdél ǁ Anna a négyzeten és ǁ Magda a sárga ruhában.
Műszempillákkal ─ ezt azért tegyük hozzá, a ruha pedig fehér volt, de a verslábakon az nem állt volna jól. Ám Margitot, Magdát nem lehetett kinézni holmi kis nőiségért, lobogtatni persze, mint feminista zászlót, azt igen.
És Margit vagy Magda csak úgy menet közben magára tekert egy függönyt szoknyának, lédásan körbepillantott, de azért margitosan-magdásan várta őt. Talán nagyŐvel, mert el kell jönnie, talán egy buja spanyolban, ám a partiumi lányok foga valahogy entellektüelre vásott, szóval, Margitunk is ellibbent egy biológus karján, hogy metszetekben keresse a kisimult boldogságot, és egyre jobban állt rajta függöny-abrosz s egyéb lebernyegek, álmodott is még újabb gyermekeket, de eljött a buja, a halálosan perverz spanyol nátha alakban, elragadta Margitot, és vitte magával fiát.
De miért pont Margit, amikor végre boldog? Ilyet nem kérdez kálomista, se katolikus-félvér, se Margit, se Anna, legfeljebb, ha MAGDA, A PARTIUMBÓL.
Műszempillákkal. Ragaszd csak szemedre, ha jő a halál.
VASS JUDIT
Homage Bari Károly
CSILLAG
partra vont halak
miénk a szégyen
a mindig-marad
legalsó foka
hova a fények
csak rácsot vetve esnek
és merőlegest
remények fáradt testének
hol arcunkba öklöz
egy alattomos bánat
és étkei vagyunk
a félelem
örök szörnyhalának
VASS JUDIT
IZGÁGA
európai vagyok
leszek és voltam.
A merülő csendet
nem bírom
se élve, se holtan.
A merülő csend
csak pihenés,
a többi lobogó rohanás.
Ki tudja,
mi vár odaát?
Míg forog a föld,
pörög az értelem,
hullámzik ég,
a viharos bölcs elem.
És néha jó
egy kis keleti méla.
De nem jó az önfogság
zsarnok tartozéka. f
VASS JUDIT
CSAK
a tükör készül fel
mindhalálig ránk,
ha már megtanultuk
magunk rajta kapni
mások szája szélén –
készületlen arcuk
vádol vagy hízeleg,
a portrékat néha
indulat festi meg,
s egy csepp epével
zavaros hínárt fest
tiszta szemfenéken. o
VASS JUDIT
SZÁLL
a kakukk fészkére
kukú
nem vagy se nagy se
kiskorú
a ketrec
örök csapda és nem afféle
kecmec
a szabály az szabály
ne kiabálj
ablaka mint a törvény kapuja
nyitva áll
egy mesebeli hajnal
miként a filmben
vagy inkább alkony
mesél a nincsben
VASS JUDIT
HATVANEGYBE
léptem én,
meglepetés! E zengemény
para
fraza
Lehettem volna költemény,
vagy vers, de elherdáltam én
basszus
csasztus
ka lettem közfokon
a lírát meg nem újítom
mese
ma se
De rám bízhatod a kölködet
Ha Horgernél van több eszed,
bizony
nagyon
Ha érdekel a nézetem,
merengj el néhány hézagon,
s magad
leled.
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÉRT ETTSÉGI: ANI
Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.
Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)
Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferdeszeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Emi esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott a helyi klíma, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.
Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli az gondolatokat, egészen kikerekedik (sorry).
A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.
Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.”
Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.