VASS JUDIT       

BABITS MIHÁLY

Megtért próféták Istenhez hajolnak,

feltört diók megnyílnak éles fényre –

mert így rendeltetett: ki él, maholnap

belátja úgyis, útja Ninivébe

sodorja így vagy úgy, mindegy az Úrnak.

Zsarolt követének nem mindegy mégse,

ahogy szeretné, megszólalni úgy, vagy

megnyitni száját utált szentbeszédre.

S ki ne unná a magyar pusztaságba

ordítani bősz igéket, hogy aztán

a félbolondok töviskoronája

alvadjon homlokára, mikor fogytán

a gége ─ hol kiáltott szó hiába –,

láncolt hajók ringnak a Tisza partján.

VASS JUDIT

EPIRRHEMA

1.

Manufaktúra ez.

Gyönyörű-irgalmatlan.

Egy alkatrész az agyban

bomlik, míg éledez.

2.

Rébusz ez.

A lét-ige buzgalma

egyesül okba-okozatba.

Natura est.

3.

Küszöb ez.

A szabadság ára.

Törvények innen-átja.

Lencsék sugara.

Gyémántok fénye ez.

4.

Tűz ez. 

Akarat pokla.

Ostor.

Széthull darabokra.

Por és hamu ez.

5.

Szív ez.

A világ pitvara.

Alakja ölelés két oldala.

Születés ez.

6.

Út ez.

Mentén nyomok hevernek.

Nyílik,

mikor ösvényt cserélnek

lelkek.

Nyugalom ez.

7.

Tény ez.

Világ serénye.

Isten  – sötétből fényre.

Ratio est.

8.

Én ez.

Körbe-körbe.

Egyenes, kereszt, görbe.

Utazás ez.

9.

Rész ez.

Rés az egészre.

A mag-héj villámló fénye.

Szimbólum ez.

10.

Ez.

VASS JUDIT

AZ ANGYAL

mely jegyezte botlásai számát,

számolt az esendőséggel is persze.

Ne hagyj el hidegvér, mondogatta,

kinek volt a feladathoz mersze.

A gyalázatot lemosdom,

habár tulajdon síromon

virágozzék is béke.

Mert egy angyal számol ezzel is.

De rosszul számoltak mind a ketten,

a fej meg a szív néha egyezhetetlen.

Feladat, alkat, alkalom…

Angyal mereng egy angyalon,

s aztán kitörli könnyes szemmel

becsületét a krónikákból.

A teremtést győztesek írják:

merénylet, alkat, alkalom.

Szedd rendbe lélek magadat.

Gyalázat sarjad hantokon.

VASS JUDIT

EGY PERCRE

megfogom, ami örök

mértékbe kényszerítve

két snitt között megáll az út

portrék tekintetébe

árnyékot lop a fény

a súlyos pillanat

a szobrok félig-lépte

egy percig nem halad

aztán megindul újra

de nem látja senki

csak aki még innen

visszatekinti

hol fáj a sor a talpalatnyi

a térd a szemhéj-horizont

és nem pereg le semmi

csak hajló nyakizom