Vass Judit oldala Posts

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

 EGY MEG NEM ÍRT FÜST MILÁN:

ELESÉGÜNK TÖRTÉNETE

 Maga szerint ez egy jó regény

kérdezte

majdnem visszavágtam maga olvasta-e

és hányszor

és tudja-e mi itt a rend

tisztelt uram your worship

mert a teremtmények itt egymásból ettek

miközben arról ábrándoztak

hogy egyszer még szembejön

akit csontig rágtak

hogy velőig érjen a szem

na nem a lélek

vagy értelem de az éhes test

amit kordában tartani nem tudnak

 

mert nem tudjuk mi felfalni egymást

hát harapunk míg meg nem unja

s lerágott csontjain biccegve odébb áll

 

de vannak akik nem falni akarnak

csak örülni ennek a giccsparádés nyárnak

állítólag élet

néha simogató szavakat lopnak

amit meg sem bánnak s ez a meg nem bánás

nagy nyugalmat ígér

véglegeset

oh ezek a barmok akik mind

magyarázni akarták nekem az életemet

 

pihenj nyughatatlan szellem

kannibál lelkünk bízták rád a századok

mert embert boldoggá csak ember tehet

mondta naplójában Erzsikének

aki maga előtt tolta Störr kerekesszékét

amelyben talán már boldog volt

egy fele-ség nyugalmával

látomás és indulat nélkül

 

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

KÖTŐSZÓS

ÉS

vagyunk

 

az ÉS szorítja

nyomja összefogja

együnk a másikát

 

könyököl

asztalon az ész

másfél mázsára lát

 

vajon mit érez

pihézi testét a fény

ez itt a második nyaláb

 

csak ami nincs

az bírja el magát

 

MERT 

a test jelképei  /  nem férnek el magába

projektál hát a lélek  /  vetül egy personára

de ehhez mi közöm /  kit érdekel a mássa

árnyék vetítő napsütés  / mikor pokoli táncba

kezdi útját az ÉS /  bejárja ahogy illik                                            

napszemüveget ölt  /  tompítja bentről kintig

mert szúr a fény /  hunyorog rá az elme

árnyékában pihen  /  mi amúgy útra kelne

de ehhez mi közöm /  marad az azelőtt

ÉS árnyékot írna lassan /  a lassú délelőtt

de HISZ lehet TALÁN még /  már dől a nap lehet

szabad szerettél volna /  ÉS íme képkeret

ÉS

DE vagyunk 

a DE felnéz az égre

DE felfeslik megint

 

csillagok helyébe

cellát vetül a fény

mesésebb körútja

 

CSAK ami van

annak bíbel a múltja

 

DE ehhez mi közöm

míg hűl a kajszi lekvár

 

még jó hogy vannak dolgok

amiket MERT VAGY ÉS akartál

 

DE ehhez mi közöm

kit érdekelne seb

 

CSAK ami írt

VAGY vályogot vetett

 

meg kell tanulni itt a fát

az árnyéka felett

 

július 31, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

 

ÉRETTSÉGI TABLÓPÓTLÓ

mert ugye itt van ez a Hofi… ezt meg kéne buktatni… de az embernek valahogy rossz érzése támad, ha a szemébe néz… a linkje… mert ez ugye nem tanult az írásbelire … de azért csak van… na hogy is mondják manapság… fílingje… ismerem ezt a fajtát, mint a rossz pénzt… ez képes jól időzíteni ész és testbeszéd együtthatóját, és képes ötösre szóelizni a semmiből… hát hányast fialjon az a szóbeli tanárnő… kettest, mert dögöljek meg, ha több lesz…bár  magának annál több az esze… ne tüntessen tanárnő, tapsoljon… … ne adja itt a bankot, az  erőből Krisztust… csak menjen át…

hát én is attól tartok …

július 31, 2021 / Uncategorized

VASS JUDIT

NEM SÍRHATOM

 el senkinek, leírni jó volt, hát viccelek,

mert attól legjobb a bőgés,

hogyan is lettünk Böhm és

Aranka egyek bennem, míg egy vihogós este

a társaság a z összes lekvárt megette.

(De néha rásírok erre a furcsa gyerekre.)

Mi lesz velünk, én még nem tudom,

Arankát várja jelzőtlen borzalom,

és Bogát a járvány már elszerette,

(És néha rásírok erre a furcsa gyerekre,)

Freud meg csak járkál koponyaszerte,

alattim-fentem, és persze eszem nélkül,

hallom, Béla is halni készül,

de ez csak telepátosz, üzentem is : hogy én!

És becsaptak, a tejautomatában nem volt tehén,

Tanár úr, kérem, a Steinmann, nem én!

Mert amit én tudok… táblára írni? Hát ugye: minek.

Lógok a szeren, és nem hallja senki meg,

amit két kroki közt bömbölve-bőgve összesírtam,

még most is röhögök rajta itt, a sírban.

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

AZ ÖREG

nem magántanár,

nem ügyel részletekre,

bolygónyi neuron

ügyködik körülötte

saját kis kozmoszán,

vagy lustán elhever,

és néha angyal röpül át,

valami csend emel,

s néha fojtott röhögés

a pillanat vége,

az Öregnek fáj,

de nem mozdul rá

minden szentségtörésre,

nincs kőbevésett terve,

se tanmenet uralma.

Az Öreg néha viccel,

és sosem terrorista.

 

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

BÓBITA

Bóbita épít,

Házat, talán képzelt, üres telken.

Íme, hát megleltem,

s nincs térkép, melyen megmutatható.

Nem baj, összetartják kínok,

néhány ráakasztott szó.

Homály és rímek tánca benne.

Mintha valaminek lenne a haza.

 

július 31, 2021 / Uncategorized

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT MEMOÁR 

 ALAKLÉLEKTAN

 

„Mennyi munka várt még, / Mily kevés, amit beválték.”  

Két szóbeli roham közt kiugrom cigizni, leülök a kőpárkányra, lerúgom a cipőt, meztélláb szellőztetetem az agyamat, kis nyurga füst virágzik az égre ─ nem éppen nőies. Ott fent két felhő csókolózik, egy harmadik arrébb, háton lebeg az ég vizében, vagy csak pilinszkysen Istenbe mártja arcát. Nem gondolkodom körforgáson, úgysem érteném ─ ők, ott fent lelkek, vagy az enyém kivetülései, most épp mindegy.  

Még.  

Még nem forró a beton, de nyakamat már forralja a szóbelin kötelező hőség, a karattyoló légkondi ─ máma már nem cúg tovább. Dagad a bokám ─ holnap majd vizes rongyba csavarom, a vizsgaasztal mögé nem lát a maturandus, csak „gyilkos” szememet pislogja, tán jót is tenne neki egy kis szemléltető oktatás a groteszkről. Vasszigor meztélláb.  

Alaklélektan.  

Már távolodnak, oszlanak, mint fent a csókolózó gomolyfelhők, még kicentizik a pontszámokat a felvételire, még leróják a hagyomány köreit, de már a bulin jár az eszük, és igazuk van. „Azért jöttem, hogy magatokra találjatok.” Így, meztélláb.

 

 

július 31, 2021 / Próza

VASS JUDIT

EGY ÁTÍRT REGÉNY: A RAJONGÓK

Radnóti, mikor megtudta, hogy Móricz átírja Kemény Zsigmond regényét, A RAJONGÓKAT, valami olyasmit írt a Naplójába: „Rá kellene ütni a kezére.” Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amiben nem értek egyet vele. (Szerénység, légy vezérem.) Móricz megérezte, amiért később Illyést gyalázták, mert átírta volt a Bánk bánt ─ szóval, megérezte, amit szegény Spiró György uszkve 30 éve hajtogat halkan, hogy amúgy modernizálni kellene már a régimagyart, mert nem lesz olvasója. Hja, az angol identitás kibírja a klasszikusok újraírását, a miénk nem. Azt-ahaza-áruló-mindenit!

Rajongó újraolvasó vagyok: karácsonykor kötelezően Bűn és bűnhődés, húsvétkor

A Mester és Margarita, és persze, az angol írónők romantikája Szabó Magdával Für Elise allefelle, de németül már elfelejtettem, ezért csak a diákoknak mondom félig-sznobul komolyan: Bulgakovot oroszul, Shakespeare-t angolul, Goethét németül, Aranyt magyarul és Voltaire-t franciául, ha tudnék volna.

Tehát újraolvasnám Jókait-Keményt, de már hat a szakmai ártalom, az első oldalakon feszengeni kezdek: Na, ebből egy átlag gimnazista kb. a kukkját se.

Kár. Milyen jót derülnének, ha A RAJONGÓK kapcsán elmesélhetném kedvenc anekdotámat Móricz Zsigmondról. Történt ugyanis, hogy  Zsiga II, a Móricz az Erdély-trilógia kapcsán Tündérkertben bújta a levéltárakat, s (tán Kolozsváron) egy református tiszteletest faggatott A RAJONGÓK történelmi hátteréről, kérdezvén: Hát, Tiszteletes úr, hogy is volt azzal a zsidó lánnyal (értvén a Zsiga I.-regényt, amelyben az egyik főhős titkos szerelmi viszonyt folytat a rabbi lányával, ha jól emlékszem) ─ mire a Tiszi fülig pirul, hímez-hámoz, ezt vajon honnan tudja az író úr… hopp… fején a szöget!

Szóval, Rajongó nemzet vagyunk, akárcsak a többi, mert az ember soha nem növi ki a bálványimádást, ezért van kevés esélye a Názáretinek, akit ünnepre tartogatunk, corpusnak, a nyolc boldogságot pedig leszűkítjük egyre, ahogy Arany megírta volt: „Hasadnak rendületlenül…”

AZ MAGYAR RAJONGÁS igazi hungarikum.

Mi, mélymagyar és híghunor csak addig vagyunk fanatizálhatók, amíg nyerésre áll a csapat. Addig isten iz dö limit, meg a pilisi csakra: ria-ria, azzal az utánozhatatlan magyar a-val, hiába, na, csoda ez a magyar nyelv! Akkor kezdünk mohácsolni, ha a csapat (stadionon belül vagy kívüle, mondjuk a politika porrongyán) zakót-sallert-kötényt kap. Akkor rajongás-inverz dö limit, de legalábbis lincsbeszéd: szemét hazaáruló banda ─ mert A HAZA MINDEN ELŐTT. Igaz, nem tudja, mit is értett e négy szócska alatt a Talpra magyar költője, meg bús düledékeiden mit ér, de minden előtt.

Mélymagyar és híghunor csak addig rian-riázik, míg a szarvasra lehet kenni mindent. Mert ugye, mi már rég megbűnhődtük, ahogy Toldi írta olyan szépen a nyári napnak alkonyúlatánál, az egykettedes dolgozatban.

Konyúlunk megint.

július 31, 2021 / Próza

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

PARTIUM

Ízlelgetem a szót: „A RÉSZEK”. Lassanként jelentését veszíti majd ez is, mire megint alaposabban körbenézek. A szó elszáll, a betű megmarad, jelentéseink kivesznek belőle, felülnek a végtelen időre, mint Margit lompos szoknya-versei, talán odaát még mondják az író-olvasón, ki tudja. Kultúránk még él, bizantinikusan, ahogy Babits mondja, de az ifjúságot nem érdekli többé.

És jót súgtak-búgtak a Nyugat-asztal kerek lovagjai, mert pletykál ám a hím is, Móricz is odavág az „asszonyi” jelzővel, miközben égbe meneszti. Ment is szegény hamarosan.

Színek és évek, egy magát túlélő idézet: „Ott laknak, onnét terpeszkednek el közönséges, rideg és korlátolt életformáik egyre nagyobb befolyásával ezen a nyomorult városon. És engem figyelnek onnét most, a múltamat fürkészik, a lépteimet lesik előre elítélő rosszakarattal.”

PARTIUM. Na, soroljuk csak fel őket: JúliaMargitAdél ǁ Anna a négyzeten és ǁ Magda a sárga ruhában. (Műszempillákkal ─ ezt azért tegyük hozzá, a ruha pedig fehér volt, de a verslábakon nem állt volna jól.) Ám Margitot nem lehetett kinézni holmi kis nőiségért, lobogtatni persze, mint feminista zászlót, azt igen.

És  Margit, csak úgy menet közben, magára tekert egy függönyt szoknyának, lédásan körbepillantott, de azért margitosan várta őt, talán nagyŐvel, mert el kell jönnie, talán egy buja spanyolban, ám a partiumi lányok foga valahogy entellektüelre vásott, szóval, Margitunk is ellibbent egy biológus karján, hogy metszetekben keresse a kisimult boldogságot, és egyre jobban állt rajta függöny-abrosz s egyéb lebernyegek, álmodott is még újabb gyermekeket, de eljött a buja, a halálosan perverz spanyol nátha alakban, elragadta Margitot, és vitte magával fiát.

De miért pont Margitot, amikor végre boldog? Ilyet nem kérdez kálomista, se katolikus-félvér, se Margit, se Anna, Zsuka meg végképp, legfeljebb, ha Magda, a Partiumból. Műszempillákkal. Ragaszd csak szemedre, ha jő a halál.

 

 

július 31, 2021 / Vers

EZEN  

a földön nem találsz,

ide csak pontot tenni járok,

elakadt mondatok,

elmaradt találkozások

parancsa hajt,

hogy ne maradjon

utánam félbe semmi.

Fehérek közt európai lenni,

álmodom magam egy kontinensen.

Eltékozolt-kockázott javain

ki osztozik,

ha már semmije nincsen,

mint gyermek, ki aludni vágyik,

vagy író, ki eljut tetralógiáig,

műhelyben álmodozva,

hol égre csap

a múltak mélységes sodra,

és fölbuzog.

Tört márvány,

fáradt mirtuszok,

 

ég veled Európa,

ég veled Európa, unt gátú föld.