MIÉRT E LOM?

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MIÉRT E LOM?

Amióta rájöttem, hogy ennyi kötelező óra mellett az egészségemet kockáztatom, ha ugyanolyan elánnal dolgozom, mint mondjuk, 1 éve, azóta vigyázok magamra. 60 éves vagyok, sok mindent már rutinból csinálhatnék, ritkán teszem. DE! Fölösleges energiát már nem feccölök lényegtelennek tűnő dolgokba – aztán ráfázom.

A pedagógiáról és a környező világról nekem már csak Feynmann híres tétele jut eszembe: „A pedagógiába fektetett energia megtérülése általában igen csekély, kivéve azt a néhány esetet, amikor teljesen fölösleges.”

Angolóra. A csoportból szinte mindenki emelt szintű érettségire készül, kinézek hát egy jó kis Listeninget korábbi érettségikből. Már nem hallgatom meg, letöltöm a hangfájlt, lefénymásolom a tesztet kicsinyítve, kétoldalasra, hogy ne használjak annyi papírt – tudom, van gazdaságosabb, digitális átalakítási módja is, de erre nekem már nincs kapacitásom, magyart is tanítok.

Kinyomtatom a javítási útmutatót, s miközben a gyerekekkel együtt hallgatom a szöveget, ellenőrzöm, hogy jó-e. (Persze, azt kellene tennem, hogy előbb végig hallgatom, és megpróbálom magam megoldani. Így lenne helyes – mondjam, vagy mutassam?)

Péntek, utolsó óra. A gyerekek csendes megadással látnak hozzá a feladathoz, amikor tudatosul bennem a Task 2. A téma: Hogyan tudjuk árulkodó jelekből: arckifejezés, testbeszéd megállapítani, hogy valaki hazudik-e. Ajaj. Ebből baj lesz.

A gyerekeknek rajzokat kell összekötni a képleírásukkal. Az még csak hagyján, hogy a rajzok nem egyértelműek, de az elmélet…Szűzanyám! Állítólag egy komoly pszichológiai tanulmány a szöveg alapja. Pl. ha valaki mutogat, eltakarja a száját, felhúzza a vállát stb., lehet, hogy hazudik, sőt, „dishonest”. (Közben végig gondolom magamat kívülről nézve.) A feladat után szólok. Ezt most gyorsan felejtsék is el, eszükbe ne jusson így méregetni embertársaikat. Évtizedek óta nézem, látom az embereket.

Soha nem hazudok, legföljebb (elég gyakran) nem mindig  mondom ki, amit gondolok. Szigorúan etikai szempontból ez is „hazugság”, de ezt az álláspontot senki nem tudja megvédeni. Hagyjuk az „őszinteséget”, mint hívószót. Hócipő…

És akkor megint megtanultam: tanár energiát nem spórolhat meg, ha komolyan veszi azt, hogy emberségre és gondolkodni nevel.

Lassan több, mint 100 éves a tömegoktatás. Ennél többre is vihettük volna. És akkor csodálkozunk a konteókon. Félórával ezelőtt hagytam ott a közösségi médiát – mivel mindegyik oldalt figyelem, hogy értsem a logikáját (hiszen tanár vagyok), elegem lett az ilyen-olyan oldali összeesküvés-elméletekből. Egymás hergelése – komoly szövegértési hiányosságok  értelmiségiek körében is…

A tanár munkájának legfontosabb része, hogy gondolkodik. Folyton. Mielőtt valamit bevisz az órára, vagy ott kimond.

Jó hétvégét! 😊

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük