LASSULJ

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

LASSULJ

A Slow (down) mozgalom vagy eszme egy ideje már fel-feltűnik a facebook által nekem kínált hírek között. Rákattintottam. „Arckönyv” manipulál engem, én meg őt. Arra kattintok csak, amit látni akarok. Tudatos facebook használó lettem.

Slow down. Ezt már régóta próbálom. Nehéz ebben a munkamániás, stresszes, szociáldarwinista világban. Igen, abban élünk. Tetszik, vagy nem.

SLOW DOWN.

HOVA ROHANSZ?

A kollégáimnak azt szoktam mondani: szedálom a gyerekeket. Nem berontok az órára, és uzsgyi  tananyag, hanem előtte szedálom magamat és őket – kisebb-nagyobb sikerrel. Az iskola lényege a nyugalom és kiszámíthatóság.

Igenis, óra elején beírom az e-naplóba a hiányzókat, adok 5 percet felelés előtt az átnézésre, szünetben úgysem teszik. Miért is tennék? Nekik is pihenni kell. Persze, nem fogják fel a lehetőség súlyát …de ez az már az ő bajuk.

A felelőnek ki kell jönni, és mintha előadást tartana, üdvözölni a hallgatóságot, felvázolni, hogy miről fog beszélni (artikuláltan, irodalmi stílusban), és utána a többieknek a megerősítő kritika alapján értékelni az előadást, mondjuk, József Attila avantgárd verseiről.

Lenyugszunk.

Odnánk – ha 45 percen túl is hagyna a világ.

Ha minden órán így lenne.

Ha minden órán artikuláltan kellene szóbeli feleletben számot adni a tudásról.

Hányszor halljuk, hogy az életben sikeres az lesz, aki jól tud kommunikálni! Nem tud mindenki. Von Haus aus kevesen hozzák a jó beszélőkét, az olvasottságot.

Az átlagos iskolában iszonyatos kommunikációs-fogalmazási hiányosságokkal kell megküzdenünk. A pirossal sűrűn aláhúzott dolgozatból a gyerek még nem fogja tudni jobb stílusban megírni a következőt. Ehhez szóbeli és írásbeli segítség (pl. didaktikusan, nem esszé stílusban megírt tankönyv) kell. És az órán irodalmi norma. A szlenget, a káromkodást megtanulhatja az utcán. Mi is ott szedtük fel. Az „úgy káromkodik, mint egy Kocsis” igen elpirulna, ha hallaná a mai magyar közbeszédet…ott csordogál az iskolai folyosókon. „Melyik az az arany szájú?” – szoktam kérdezni. Rögtön érti. Érdekes.

SLOW DOWN.

Ne félj nevelni. A digitalizációban, az innovációban a gyerekek előttünk járnak. Nekünk a humánum tovább örökítése a legfontosabb feladatunk – ebben biztos vagyok. Sok minden más nagyon bizonytalan.

SLOW DOWN. BE HUMAN. WE ARE NOT ROBOTS.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.