TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT NOVELLA

TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.

  • Megengedi, asszonyom? – és a székre mutattam.

(Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.)

  • Hát persze, mondom, csak meg ne kérdezze mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
  • Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
  • Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
  • Megnézhetem, asszonyom?
  • Ó, hogyne.

Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.

  • Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
  • Köszönöm, asszonyom!

Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtétje, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 50 éves, tehát 11 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.

  • Jaj, melléütöttem. – szólt.
  • Sebaj− mondom, megmutatom, hogyan kell törölni. Mint egy viháncoló gyerek, úgy örül neki.
  • Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
  • Ó, hát sokan.
  • Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
  • Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
  • Á! Mit kell hozzá megnyomni?
  • Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.

Megszólal a mobilom, mikor beszélni kezdek bele, dicsérően tekintettel rám néz.

  • Önnek van okostelefonja?
  • Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jutott, hogy ez egy abszurd novella, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
  • Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de Mester?…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
  • Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kezd. – De hát a szám – akarom figyelmeztetni…
  • Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága, Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
  • Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
  • Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
  • Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak? – kérdezem, mint egy szenzációra éhes riporter.

Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odanyújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.

  • Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: „Na-na!”
  • De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
  • Ne mondja! Annak már 100 éve. Hogy repül az idő…

Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.