EGY PERCRE

VASS JUDIT

EGY PERCRE

megfogom, ami örök

mértékbe kényszerítve

két snitt között megáll az út

portrék tekintetébe

árnyékot lop a fény

a súlyos pillanat

a szobrok félig-lépte

egy percig nem halad





aztán megindul újra

de nem látja senki

csak aki még innen

visszatekinti

hol fáj a sor a talpalatnyi

a térd a szemhéj-horizont

és nem pereg le semmi

csak hajló nyakizom

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.