ÉS JANÓ NEM RÚGOTT VISSZA

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÉS JANÓ NEM RÚGOTT VISSZA

Legjobban persze, az tetszett volna neki, ha focilabdát hozok az órára, de a játékos tanítás nem az erősségem, nem is áll jól, ha megpróbálom.

„Megrúgott” – bambult bele a csendbe ─”megrúgott”, mondta megint,  mint A Helység Kalapácsa, ki éles eszével átlátta: „Bezártak.”

És Janó nem rúgott vissza, holott a tanári és diákasztal alatti érintkezési felületen egyértelmű volt a mozdulatom: nem véletlen odaérés volt az, de szándékos és jól irányzott nyilallás bele a bokájába. Sunyi dolog, tudom, még „a bíró” se látta, mert mosolygós-komolyan folyt tovább az óra és a rendszerváltás.

Már sok volt a rovásán, ráadásul, tudta, a dög, hogy komálom, rendszert kellett hát váltani. Nem érdekes már, akkor sem volt az, éppen mivel akart provokálni valami elrugaszkodást a tananyagtól, vagy csak lógni egy kicsit, ahogy a szíve kívánta.

Utoljára a prágai kiránduláson borított ki, a Kafka-házban komoly arccal rám nézve: „Tanárnő, mit írt Kafka, ha dühös volt?” Arcom gyanútlan kérdőjel. „A francba!” Szóval, meg kellett ígérnem neki, hogy nem érettségizik le „verés nélkül”. (Érettségizőimnek szoktam mondani: „Ha szóbeli felelet közben azt látja, hogy bandzsítok, vagy egy nyilallást érez a bokájában, az azt jelenti, hogy ezt most gyorsan hagyja abba.” Még sosem alkalmaztam ─ talán az idén.)

Tehát belerúgtam. Na, jó, nem rúgtam, kicsit bokán böktem.

Neki mindegy volt, lévén pedagógusgyerek, és az ilyen hatványozottan hátrányos helyzetű.  Janó anyja, Áfonya mintatanár, „csak” az életét áldozza diákjaiért, s közben van két sajátja, most már unokákkal spékelve. Áfonya akkor kapta eposzi jelzőjét, amikor hosszas betegségem alatt hetente látogatott a kórházban, mindig áfonyás joghurtot hozva. De ez akkor volt, amikor Janó, aki nem rúgott vissza, már másodéves történelem-orosz szakos volt az egyetemen, hogy tanár legyen vagy fociedző. Már szabad volt barátkozni a szülővel.

És Janót imádja a csapat. Például azért, mert soha nem rúg vissza. „Janókba” nincs rúgás, csak egy jól irányzott, apró bökés, de csak, ha már gyilkolna a szó.

És ne rúgj a te felebarátod bele. És Janó visszament tanárnak, akkor, amikor erre épeszű ember nem is gondolt volna. Hiába, Janó igazi csapatjátékos.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.