ÁRNYALOM

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÁRNYALOM

De csak órán. Módszertani,  tanítás-tartalmi kérdésekben utoljára huhogok. (Írtam volt ezt két évvel ezelőtt, de a számat csak nem tudom befogni. Mondta is apám: Ha meghalsz, a nyelvedet külön kell majd agyonütni.)

Mikor megtaláltam ezt a képet a sugármeghajtású gyerekről, rögtön éreztem: igen, ez az! De mi ez? Semmi különös. Az örök, repülni vágyó Ikarosz, itt volt már a vaskorban is, ahogy mi is, az aranykor örök visszavágyói és kihalói.

Hagyomány és újítás örök vitája ez, s mint mindig, időnként süketek párbeszéde. Mit és hogyan tanítsunk? „Hagyd zajongni, majd az élet /korlátozza önmagát./Nem vesz el harcában semmi,/ mindig új s mindig a régi/halld csak igéző dalát.” (Madách – hiába mondogatja már 160 éve, a „régi kor árnya felé merengők” nem merik neki elhinni. Nagy kár, sokkal előbbre tartanánk.)

A magam harcát majd megvívom az órán ezzel a gyerkőccel, akivel naponta és ezerféle alakban találkozom. Azt már biztosan tudom, hogy elsősorban, itt és most a humánumot kell képviselnem, és persze az árnyalt gondolkodást – na, de ne legyek ilyen nagyképű. „A többi” , ki tudja ezt ma? (Szerintem lehet tudni, de tényleg ne legyek ilyen nagyképű.)

Átmeneti korban élünk. Újítók és hagyományőrzők kilengéseiben. De nekem az órán, a napi „kultúrsokkban” nem elméletekre, hanem nagyon is gyakorlati és egyedi megoldásokra van szükségem egy fenekestül felfordult világban, ami úgy kezdi nyomasztó voltát, hogy a globális status quo is átalakulóban van, és akkor még nem beszéltünk a riadóról: koronavírus. Bebizonyította, hogy milyen gyengék is vagyunk, és még valamit. Nem is olyan internetfüggők a gyerekek, mint hittük: alig várják, hogy újra offline éljenek.

Ne féljetek ettől a sugármeghajtású gyerektől, de figyeljetek rá, mert sokkal többet felfog, mint képzeljük. Ám nem nagyon tárulkozik ki, többnyire csendben tűri ódivatú prédikációinkat. Eléggé magára maradt ebben a világban, ahol a nemzedékeket egy egész kulturális-antropológiai szakadék választja el. Velük kell futnunk, tetszik vagy nem.

„Hajt az idő, nem vár…” Sugármeghajtású.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük