SZEPARÉ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

 SZEPARÉ

 És mondá az Úr: „Legyen pihenő!” És lőn. De mire lőn, már szeparé lett a neve.  

Nézegetem: megérkeztek a bútorok, ifjú kollégáim megküzdöttek az IKEA-bútor összeszerelési kompetenciáival, direkt nem segítettem: „Szívjatok ti is.” (Hogy utáltam ezt a szót még tíz éve, ma már néha használom, ah, romlásnak indult, hajdan erős magyar!)

 KI ITT BELÉPSZ, SZENTÉLYBE LÉPSZ BE!

NAGY VIHOGÁSAINK KÍSÉRTETJÁRTA SZABADULÓ SZOBÁJÁBA!

 Ide űzettek először a dohányosok (nagyon helyesen) a nyolcvanas évek végén. Ha régi filmeket nézek, amelyekben mindenhol füstölnek, rosszul leszek, és ablakot akarok nyitni ─ én, a láncdohányos. Hja, AZ ÉLET MINDENEK ELŐTT.

Nézem az egyelőre lakatlan szobát, és megtelik kísértettel, ifjúságom, kezdő tanárságom hecceivel. Mert itt frocliztuk a vezetőséget apróhirdetéseinkkel:

 „Szolíd, nem dohányzó osztályomat Dunára nyíló, két, külön bejáratú lyukasórára cserélem. Ráfizetek.”

„Eladó hat óra ─ ingyen.”

 vagy:  

„A nem jeti együttműködés szabályai” (Ezért valaki beköpött. Ja, valami öröm mindenkinek kell. Neki ez jutott.) Tehát a szabályok: „A kávéfőzőt kapcsolgasd ki-be, mert Gyula azt hiszi, hogy attól jobb a nedű.” „Ez nem trafik, ne vidd el más öngyújtóját!”

 Gyula rendszeresen idézte Kassákot, mint az „ilyet én is tudok poézist”, de elnéztük neki, mert ő volt az egyetlen, aki idézni is tudta, matekos létére.

 És most kedvem támadt megírni a „Kávézó”, immáron „Szeparé” történetét.

 Történt egyszer, hogy matfizes Gyulánk (ősateista, a szochazában ministráns)  egy szünetben  azon hírrel lepett meg minket, hogy az Ősrobbanásnak már csak az utolsó két másodpercét nem ismerik. Juli, a filozófia tanára szkeptikusan megjegyezte: „Elég az.” 

Mi, laikusok, mindkét hírnek örültünk.

Azóta évenként kérdezem a fizikusokat: „Na, hogy állunk az Ősrobbanással?”

„Már tudjuk, mi történt az első másodpercben. Csak azt nem, hogy miért.” Ja.

 És hallom a mai poénokat, de már nem nagyon értem.

Nem baj.

Egyszer a 7-es buszon barátom azt mondta a Mátyás templomra mutatva: „És ez a szépség itt lesz akkor is, amikor én már nem leszek.”  Úgy legyen.

 

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.