ÉS

VASS JUDIT

ÉS

hirtelen mennek tönkre arcok.
Horpasztják rák, ármányok, gondok.
Íme a szomszéd. Bűnéről nem tudok,
de körberágták száját beteg és irigy undokok.
Már nem szól a kutyára: „Nem rohan!”
Csak csendben legyint: „Gyere.”
Így leszünk sztoák mindannyian,
vagy rokkanunk bele.
Ki ezért, ki azért. Ezen a tájon
tumort terem a türelem, agyalapon-hastájon.
Együgyű lexikont kódol a szatíra isten.
Nimfának-faunnak jöttünk szaladni ligeteinkben,
hol mélabélák és adibandik nézik az erdőt.
Hanem a leendők nem tárják soha sarkig az ágat ─
így élünk mi, egy sohase szinkron mának,
s néha röhögünk, mint aki halkan belelépett.
Nézem a szomszédot ─ miért, mivégett?
A kutya se lohol, csak öregesen lépked.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.