EGY MEG NEM ÍRT EMIL

EGY MEG NEM ÍRT EMIL 

Tisztelt Öcsém! 

Válaszul azon emiledre, melyben azt írod, hogy „Tisztelt Nővérem, vedd már fel azt a kurva telefont!”, ezúton jelzem, hogy még mindig tanár vagyok, s ezért a délelőtt folyamán civileknek semminemű módon el nem érhető, egyszerűen azon oknál fogva, hogy a munkámban való megzavarás elkerülése végett lehalkítom kütyümet.

 

Sőt, meg sem nézem szünetekben, hogy volt-e hívásom, nehogy a puszta kíváncsiság bűnbe vigyen, és esetleg diákjaimon vezessem le a reklám célú megkeresések fokozta amúgyis hangulatomat. 

Egyúttal tudatom, hogy „nevelési sűrítményként” javasolt tanácsodat megfogadtam, és N nebulót figyelmeztettem, hogyha a továbbiakban diszgráfiáját kihasználva sem írásban, sem szóban „nem hajlandó elárulni titkát, megkínzom”. Jelzem azt is, hogy ezen tanácsodat közvetítendő, igen szigorú arcot öltöttem, mire szelíd mosoly volt a válasz. (Mivel van humorérzéke, csak lusta, mint föld.) 

A titok (tudás) kicsikarásának egyéb módjaira felötlő eszméidet esengve várja: 

SNI, azaz S(zerető) N(ővéred) I(genis) 

lábjegyzet: SNI (Sajátos Nevelési Igényű) 

PS: Ma reggel elfelejtettem lehalkítani a mobilomat, és az eggik órán megszólalt. Ijedtemben felvettem, mire egy női hang megkérdezte, hogy csatlakoztam-e már a „Gyurcsány Stop!” petícióhoz. Szerencséjére nem akartam a gyerekek előtt válaszolni, ezért lakonikusan csak annyit mondtam: „Nem érek rá.” 

 

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük