BOGDÁN LÁSZLÓ

Bogdán László (Pécs1974június 3. – Cserdi2020július 14.roma családból származó politikus, több cikluson át Cserdi polgármestere, roma polgárjogi aktivista.

1974-ben született Pécsett, még gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. Szegény családban nőtt fel, apja bányászként dolgozott. 1988-ban végezte el a Bükkösdi általános iskolát, de anyagi okokból nem tanulhatott tovább. Önképzéssel fejlesztette tudását.

1992-től a Nokia egyik beszállítójánál, a finn tulajdonban lévő Elcoteq Magyarországnál kezdett dolgozni, ahol fokozatosan ismerték fel ösztönös vezetői képességeit, így végigjárta a hierarchia összes lépcsőfokát, 2010-ben már mint termelési vezető vált meg munkahelyétől.

Bogdán amatőr művészként is kipróbálta magát: a falu holokauszt-emlékművéhez készített gravírozásos technikához illeszkedő vegyes technikával nagy méretű többalakos absztrakt alkotást.

2020. július 13-án eltűnt,[2] holttestét 2020. július 14-én reggel az önkormányzat egyik (jelenleg feldolgozóüzemként működő, korábbi polgármesteri hivatal) épületében találták meg.[3]

Polgármesterként

2002-ben függetlenként Cserdi alpolgármestere, majd 2006-tól haláláig a falu polgármestere volt.

Cserdiben a gyakorlatban valósította meg fejlesztési elképzeléseit. Oktatást indított a családoknak háztáji gazdaság üzemeltetéséhez szükséges szakismeretek megszerzésére. A falu tulajdonában lévő földeken mezőgazdasági termelésbe kezdtek, hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak, fóliasátort építettek. A megtermelt feleslegből szegény családokat támogatnak országszerte, Pécsett, de még Budapesten is.

Polgármesterként támogatta a közmunka intézményét, és falujában kertészeti közmunka-lehetőséget biztosított. Közösen hozták rendbe a falu házait.

Tevékenységének következtében a korábban az egyik legrosszabb bűnügyi statisztikájú faluban mára a munkanélküliség szinte teljes felszámolásával párhuzamosan, csaknem teljesen megszűnt a bűnözés is.

2010-es választások idején 50 milliós lopási üggyel gyanúsították, de ennek ellenére 71%-kal választották meg a csaknem 370 lelkes településen.

2014-es választásoknál tévedésből a cserdi önkormányzatot hozták összefüggésbe a valójában Csertőn elkövetett szoborfeldarabolási üggyel.

Politikusként

Kezdetektől ellentétbe került a hivatalos, politikai pártokhoz kötődő roma szervezetekkel, de neheztelésüket váltotta ki azoknak a nézeteinek a nyilvános hangoztatásával is, melyek szerint ezek a „díszcigány” szervezetek elherdálják a romáknak szánt állami támogatásokat, feleslegesek, sőt kártékonyak, s ezért fel kell számolni őket.[4]

Viszonya a hivatalos, pártokhoz kötődő szervezetekkel egyre inkább romlott, a szabadszájúságig szókimondó polgármester vitathatatlan eredményei ellenére (esetleg éppen ezért) sokak haragját váltotta ki a roma vezetők és a szélsőjobboldali sajtó részéről is. Ugyanakkor a romák egyre nagyobb része gondolta úgy, hogy Bogdán módszerei a célravezetőek a cigányság felzárkóztatásához, felemelkedéséhez.

Sikerei ellenére vitatták és támadták öngondoskodásra alapozott támogatási elképzeléseit is. Véleménye szerint sikereinek titka a jelenlét, a személyes részvétel a közösség munkájában, és a problémák szépítgetés nélküli kimondása. Különösen nagy figyelmet fordított az iskoláztatásra, a tehetséggondozásra, a roma kisebbség többséggel kialakított kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatára.

Köcsögmentesítési program

2013 májusában országos vitát váltott ki a sokak szerint brutális bűnmegelőzési programja, amelynek keretében roma gyerekeket, illetve szüleiket vitte sokkoló börtönlátogatásra fiatalkorúak és felnőttkorú elítéltek börtönébe.

A program célja az volt, hogy a börtönviszonyokkal szembesülés elrettentő hatást váltson ki a fiatalokban és a szüleikben. A figyelemfelhívó címválasztás is tudatos volt; Bogdán szerint a börtönön belüli erőszak általános, megfogalmazásában az a köcsög „akit a börtönben akaratán kívül lerendeznek”, ez ellen pedig a leghatékonyabb védekezés, ha nem kerül börtönbe az ember.[5]

Őcsényi menekültügy

2017 őszén Őcsényben a Migration Aid nyaraltatni kívánt volna néhány oltalmazott státusszal rendelkező menekültet. Miután a falugyűlésen megjelent körülbelül 80-100 fő nagy része a menekültek nyaraltatása ellen foglalt állást,[6] Bogdán a Hír TV Szabadfogás című műsorában azt nyilatkozta, hogy Cserdiben szívesen látnák az Őcsényben nemkívánatos menekült családokat, büszkék lennének arra, ha náluk pihennének néhány napot.

A műsorvezető (Pörzse Sándor) azon kérdésére, hogy mit szólnak ehhez a cserdiek, Bogdán azt válaszolta: „ők velem együtt 800 éve migránsok ebben az országban”.[7]

Bogdán Lászlót, állítása szerint pár nappal a kijelentése után egy fórum végén leköpték, távozásakor pedig hátulról megrugdosták, illetve később el akarták gázolni egy gyalogátkelőn.[8] Bogdán állítását a Roma Parlament cáfolta.[9]

Díjak, elismerések

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bogd%C3%A1n_L%C3%A1szl%C3%B3_(politikus)

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.