AUGUSZTUS 1.

VASS JUDIT

NAPTÁR

augusztus 1.

Ma összeakadtam Örssel, ment valami gyűlésbe, hívott engem is. Mondtam, nem vagyok vallásos. Annál jobb, szerinte, rám fér egy kis felvilágosítás, meg a banda is remek. Nem volt semmi dolgom, vele mentem.

Kiderült, hogy a Keresztény Ifjúsági Szervezet helyi csoportjába kerültem. Csupa ismerős arc a suliból, nem is tudtam, hogy ezek ilyen aktívak. Épp alternatív történelemóra volt. T atya arról beszélt, hogy „nekünk” keresztény magyaroknak össze kell tartanunk az „idegen szívűekkel” szemben, akik az ország vesztét okozták Trianonnal, meg hogy az még nincs lejátszva, mert az Apponyi is megmondta, hogy Magyarország túléli a győzteseket, és akkor győz a jóisten országa. Volt kommunistázás is, meg Sorosozás, szóval bekapcsolták az M1-t. Végén elénekelték a Himnuszt, a székely himnuszt, elmondtak egy miatyánkot. Azt én is tudom.

Hazafelé Örs megkérdezte, hogy éreztem magamat. Kérdeztem, kik azok az „idegen szívűek”. Kicsit habozott, aztán halkan a fülembe súgta: a zsidók. A zsidó liberálisok, meg kommunisták. Akikkel barátkozol. Én? – kérdeztem meglepődve. Hát persze, mondta, nem is tudod? Például Zombi. Megdöbbentem. Zombi zsidó? Te ezt honnan tudod? Hát az látszik, vihogott Örs, és a neve is magyarosított. Hozzá tette, hogy jobb lenne, ha nem velük tartanék, hiszen én rendes magyar családból származom, nekem köztük a helyem. Megmutatta a titkos tetkóját, egy turult a mellkasán. Te hülye, mondtam, mi lesz, ha később megbánod? SOHA! – mondta olyan dühvel, hogy majdnem fellökött. Kérdeztem, miért titkos a tetkó, mire azt felelte, hogy egyelőre keresztényüldözés van a világon, a forint is azért ilyen gyenge, mert a liberális világ összefogott a magyarok ellen, mert mi kiállunk az ősi értékeink mellett. Hívott, hogy menjek legközelebb is.

Ősapának elmeséltem a kalandomat, egészen kikelt magából, de aztán lehiggadt és azt mondta, hogy ne menjek velük, csak ha apámmal  is megbeszéltem, ő nem akar beavakozni ebbe, de jobb lenne, ha tudnám, hogy egy igazi keresztény nem gyűlölködik, nem kommunistázik és nem Sorosozik. Kérdeztem, akkor miért küldött annyi embert máglyára a keresztény egyház, és miért voltak a vallásháborúk. Persze, tudtam, miért, de az öreg csak annyit válaszolt, hogy jó kérdés, majd beszéljem meg ezt is apával, ő a történelemtanár. Még annyit mondott, hogy ne politizáljak, mert bajba kerülhetek. Ő átélt már ilyesmit, legjobb, ha az ember kimarad ebből.

De hát ők is szoktak, például Zeusszal. Igen mondta, de csak a négy fal között. Szóval szar napom volt, elrontotta a kedvemet. Az is, hogy egy ilyen titkos társaság van a suliban, és hogy engem is számontartanak. Riasztó. Ősapa sem volt egészen őszinte. Alig várom, hogy Zombi haza jöjjön.

vjit Written by:

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.