
Az egyik legnépszerűbb 20. századi német író.
ÉLETE
Lion Feuchtwanger nagypolgári családban nőtt fel, apja, Sigmund Feuchtwanger sikeres ortodox-zsidó margarin gyáros, anyja Johanna Feuchtwanger volt. Egyik testvére a jogász és újságíró Ludwig Feuchtwanger, másik testvére a szintén író Martin Feuchtwanger.
Az egyetemen történelmet, filozófiát és német irodalmat tanult Münchenben és Berlinben. Szüleitől ekkorra már eltávolodott. 1907-ben Berlinben doktorált Franz Munckernél Heinrich Heine Der Rabbi von Bacharach című művéből. 1908-ban saját kulturális magazint alapított Der Spiegel (nem azonos a ma is létező és azonos című folyóirattal) címmel, melynek első száma április 30-án jelent meg. Tizenöt szám és hat hónap után azonban anyagi nehézségei támadtak, és fuzionált a Siegfried Jacobsohn által alapított Die Schaubühne című lappal.
Feuchtwanger már 1918-ban felfedezte a fiatal Bertolt Brecht tehetségét, akivel élete végéig barátok maradtak. 1927-ben költözött Berlinbe, hogy Brechttel közösen dolgozhasson az epikus színház koncepcióján. 1932-ben már egy berlini villában lakott. 1
932-ben jelent meg a József-trilógia (Josephus-Trilogie) első része, A zsidó háború (Der jüdische Krieg). A zsidókra vonatkozó korlátozások miatt le kellett mondania a habilitációról. (Kivándorlása utána a müncheni egyetem 1933-ban megvonta tőle zsidó származása miatt a doktori címet, és hivatalosan csak 1952 novemberében rehabilitálta.)
1932 novemberében Londonba és az Amerikai Egyesült Államokba indult előadóesteket tartani. A német nemzetiszocialisták 1933. januári hatalomra kerülése lehetetlenné tette Németországba való visszatérését, hiszen zsidó származásán túl a nemzetiszocialisták egyik fő intellektuális ellenfele volt. Először Franciaországba, majd Amerikába menekült. Az 1933-as könyvégetés során az ő könyvei is a lángok martalékaivá váltak. A nácik megvonták állampolgárságát is.
1941-től haláláig Kaliforniában lakott, 1943 novemberétől az ún. Villa Aurorában. Könyvekből és filmjogokból származó jövedelmeinek köszönhetően mind egy villát, mind egy nagy könyvtárat fenn tudott tartani. Feuchtwanger 1944-ben alapító tagja volt a New York-i Aurora Kiadónak. McCarthy idején az amerikai hivatalok szemmel tartották mint baloldali értelmiségit.
Élete vége felé újra a zsidó témák felé fordult (Die Jüdin von Toledo), és helyeselte Izrael létrehozását. 1953-ban megkapta az NDK nemzeti irodalmi díját. Ott mint antifasiszta és kommunista szimpatizánst nagy becsben tartották, bár művének zsidó tartalmát gyakorlatilag szőnyeg alá söpörték.
1957-ben veserákot diagnosztizáltak nála. Több operáció után 1958 végén belső vérzések következtében elhunyt.
ÍRÓI MUNKÁSSÁGA
Írói tevékenysége elején szinte kizárólag színpadi műveket, kritikákat és drámákat írt. Sok regényében is használta a drámák jellegzetes felépítését, illetve a színművek párbeszédstílusát. 1920 után kezdett írni, és ezen munkáinak köszönheti írói hírnevét. Ez különösen azon regényeire igaz, amelyekkel a történelmi regény műfaját megújította, meglapozta. Regényeiben a német és zsidó történelmi események álltak a középpontban. Legsikeresebb regényei a Die Geschwister Oppermann és az Exil, amelyeket koruk fontos irodalmi dokumentumaiként tartják számon.
Feuchtwanger néhány színházi sikere után a történelmi regény műfajára összpontosított. Legsikeresebb regénye a Jud Süß (A zsidó háború) volt (1921–22-ben írta, 1925-ben jelent meg), amely már 1926-ban nemzetközi sikert aratott, pedig Feuchtwanger sokáig hiába keresett kiadót az írásnak. Az antiszemita téma nem tűnt népszerűnek. Második nagy sikere a Die hässliche Herzogin Margarete Maultasch (Margarete Maultasch csúnya hercegnő) volt.
Feuchtwanger a kozmopolitizmus híve volt, a zsidó nacionalizmust elutasította. Másrészt viszont kritizálta a marxista történelmi materializmust is. A fejlődésben hitt, melynek motorjaként a haladó intellektuálist látta. Feuchtwanger már korán éleslátóan felismerte az NSDAP és Hitler valódi célját. Nagyon pontosan rajzolta meg az 1920-as évek fasiszta korszakának alakjait az 1930-ban megjelent Erfolg (Siker) című regényében, amelynek Rupert Kutznersében könnyen felismerhető Hitler személye.
Közismert regénye az 1947-48-ban írt „Rókák a szőlőben” (németül: Die Füchse im Weinberg, angolul: Foxes in the Vineyard; egyéb címe németül: Waffen für Amerika, magyarul: Fegyvert Amerikának, angolul: Proud Destiny) a francia felvilágosodás és Amerika szabadságharcának korát eleveníti fel. A cselekmény 1776-ban kezdődik Párizsban, a főbb szereplők Pierre Beaumarchais és Benjamin Franklin.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lion_Feuchtwanger
Be First to Comment