FÉLELEM

VASS JUDIT

FÉLELEM

és reszketés,

hogy soha többet.

Mi, öregek 

féltve őriznénk

az öröknek szánt

gyereket, férjet, feleséget.

Csak baja ne essék,

ne bántsa betegség, bánat,

nekidőlünk az elvesztettek

virágzó síjának.

Időtlen tér,

teretlen idő.

A fájdalom úgy görbít,

mint Sziszifuszt a kő.

Ma elsírtam magam

egy regényen.

Egy kisfiú apja meghal

a csatatéren,

a fiú még visszanéz

az ellilult arcra…

soha többet

a szeretet kudarca.

Mi, öregek félünk,

sírva tartanánk össze

a szóródó ifjakat,

melengetnénk a talpuk,

hátha itt marad.

De nem.

Mert menni kell,

szeretni, alkotni, halni.

Félelmünk már

szétfoszló holmi

és reszketés,

hogy soha többet.