Csepcsányi Éva: „RÁC-MAGYAR” – VITKOVICS MIHÁLY EGRI KÖLTŐ SZILUETTJE
Érdekes benne az, ahogy egyszerre tudott hagyománytisztelő és származására büszke szerb és elkötelezett, hazáját, és különösen a magyar nyelv gondját szívén viselő magyar lenni. Úgy lett lelkes magyar, hogy egyúttal megmaradt tudatos szerbnek is. Mind a két nyelven írt, szerb költeményeket is fordított magyarra, és magyar műveket is szerbre.
Eger kedves, kacskaringós utcáit járva eszembe jut Vitkovics Mihály. Egy meredeken felkapaszkodó, a patinás Rác-templom mellett, a Ráckapu térig tartó utcácska viseli a nevét.
A Rác-templom pedig, ez a különc épület Eger katolikus templomai között az egyetlen olyan istenháza, mely hátat fordít a városnak: szerb templom, mégis Eger nélkülözhetetlen és elvitathatatlan része, akárcsak a szerb származású költő. A Vitkovics utca meredekén felfelé kapaszkodva eszembe jut, hogy a hercegovinai Trebinje mellől származtak a költő ősei, és a törökök elől menekültek Magyarországra.
Péter, az apa, szerb ortodox esperes lelkész volt itt, sandítok a Rác-templom felé, a Széchenyi utca 55. szám alatt álló egyházközség egykori plébániaépületén pedig újra elolvasom a Vitkovics Mihálynak állított emléktáblát. Itt született a költő 1778-ban.
SZÜLETÉSEM HELYÉHEZ
Csendes Eger, boldog magyarok helye, életet adtál,
Hálaadásom ezért mint fizetem le neked?
A haza szent nyelvén, anyatejjel melyre tanitál,
Font versben buzgón egy nefelejtset adok.
Rövid ideig tanult csak Budán, 1799-ben már ismét Egerben találjuk, az akkoriban igen nívós joglíceumban. A belváros felé haladva, a líceum épülete előtt azon tűnődöm, talán épp errefelé látta meg az ifjú jogászhallgató Bernáth Lidit, nagy szerelmét, akinek alakját A költő regénye című levélregényében örökítette meg: eleven, fordulatos írás, a szentimentális regényeket jellemző érzelmi áradozás kevés helyet foglal el benne, viszont jól megismerhetjük belőle a korabeli társas életet. „Ha elolvassuk A költő regényét, a legtovább valószínűleg a valóságot ábrázoló mozzanatok maradnak meg az emlékezetünkben.” írja Bodor Béla a Régi magyar regénytükörben.
A befejezése is eltér a korabeli levél-regényektől: a hős eljut a csalódás után az érzelmi gyógyulásig, ez talán önmagának is gyógyírként szolgált, mert hiába epekedett a verseiben Liliként megénekelt lányért, végül máshoz adták feleségül, szerelme plátói maradt.
Talán ennek, talán más hatásoknak is köszönhető, hogy epigrammák, főként görög típusú epigrammák adják költészetének jelentős részét. Témái nem csak érzelmi, szerelmi, hanem gondolati jellegűek is.
Kármán József Fanni hagyományainak az ő szerb fordítása a délszláv fordítási irodalom kiemelkedő darabja, míg magyar költői művei, főleg népdalai hatással voltak a romantika népies törekvéseire, például Kisfaludy Károly és Czuczor Gergely népdalaira.
Szerb és magyar nyelven egyaránt szerette a népdalokat. Csokonai népi hangvitelű költeményei hatására kezdett el ő is hasonló műveket írni. De otthonosan mozgott a deákos formavilágban is. Episztoláit, ódáit és epigrammáit a kortársak elismeréssel fogadták.
Népszerűségéhez nagymértékben hozzájárult szeretetre méltó egyénisége: kedves, szellemes, segítőkész emberként jellemezték ismerősei.
Jogászként 1805-ben tette le az ügyvédi vizsgát, ekkor már két éve Pesten lakott, de szíve gyakran visszahúzta szülővárosába, annak ellenére, hogy a budai görögkeleti parókia, a Marcibányi, majd a Zichy grófok jogtanácsosaként tevékenykedett.
Pesten alkalma nyílt más költőkkel is megismerkedni: Virág Benedekkel, Horvát Istvánnal, Szemere Pál, Révai Miklóssal. Ez idő tájt fordítással és színdarabok írásával is foglalkozott, Toldy Ferenc feljegyzései szerint jelentős, jól sikerült alkotások születtek tőle: Az egyik A II. Rákóczi Ferencz Rodostóban, Mikes Kelemen leveleiből írta, a másik, a Mars Vénussal Murány alatt.
Pesten egyre inkább szívügyévé vált a magyar nyelv művelése, ápolása, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Kazinczy nagy rajongójának vallotta magát, 1808-ban ismerkedett meg vele. Ezután megalapította Horvát Istvánnal és Szemerével Kazinczy Ferenc „pesti triászát”, és a fővárosban terjesztették a nagy nyelvújító szellemiségét, akivel folyamatosan leveleztek. Érdekes, hogy csak egy verseskötete jelent meg, Vitkovics Mihály meséji és versei címmel, 1817-ben. Talán ebben közrejátszhatott az is, hogy keresett és híres ügyvéddé vált a fővárosban.
Emellett népszerűségnek örvendett a társasági életben, Szerb utcai házában gyakran jártak írók, költők, modorát, személyiségét és munkásságát egyaránt szerették. 1829-ben, nem sokkal azelőtt, hogy felvették volna a Magyar Tudományos Akadémia tagja közé, Pesten elhunyt.
A magyar romantika egyik úttörője, lelkes támogatója és képviselője volt Vitkovics Mihály, s még ha a kánonban el is halványult némiképp alakja, Egerben mindenképp hűségesen őrzik emlékét, a város fölé magasodó Rác-templom pedig, szülőházának szomszédságában mintegy felkiáltójelként emlékezteti az arra járókat a szerb-magyar költőre.
Be First to Comment