Szerző: vjit

Bezerédj Pál, bezerédi (Sopron, 1840. március 17. – Hidjapuszta (Szedres mellett), 1918. január 21.), mezőgazdász, a magyar selyemhernyó-tenyésztés és selyemgyártás mentora.

Az előkelő dunántúli köznemesi bezerédi Bezerédj család sarja. Apja, id. Bezerédj Pál, Sopron vármegye főjegyzője, édesanyja, Murray Everilda grófnő volt. Az anyai nagyszülei Murray Melgum gróf, osztrák altábornagy és Esterházy Alméria grófnő voltak. Apjának bátyja volt az a Bezerédj István, aki jobbágyait már 1848 előtt felszabadította, és nemes ember létére önként adót fizetett.

Iskoláit Sopronban kezdte, majd a bécsi Theresianumban folytatta. Mezőgazdász oklevelet a bajorországi Weihenstefan gazdasági felsőbb tanintézetben szerzett. Gazdasági gyakorlatát két évig Károlyi Lajos gróf tótmegyeri, majd nagybátyja szedresi (Hidjapuszta, Tolna vármegye^[2]) birtokán végezte. Itt figyelt fel a selyemhernyó-tenyésztésre, s részben ennek tanulmányozására is külföldi utakat tett.

Hat évig Párizsban lakott, s megfigyelte a francia selyemtenyésztést és selyemipart. Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország gazda-ságaiban is tett tanulmányutakat. Olaszországban meglátogatta az idős Kossuth Lajost is turini otthonában, aki a következő tanácsot adta neki: „Politizálni túl sokan politizálnak Magyarországon, csinálj inkább industriát, ezzel többet használsz a hazának”.

A selyemhernyó-tenyésztés újjászervezése

Eperfamagot és csemetéket vásárolt külföldön, így be tudta indítani az itthoni szederfatenyésztést az egész országban. 1851-ben egy felmérés szerint: „összesen 2.375.100 db eperfát találtak a még használható epreskertekben vagy dűlők, utak mellé kiültetve. Az újabb adatokkal együtt kb. 2.440.000 db-ra becsülhető az ország teljes eperfaállománya.”  

1879-ben, miután hazatért, részt vett a Székesfehérváron megrendezett II. országos gazdakongresszuson. Az ott szervezett kiállításon hidjai nyersselymet és selyemkelméket mutatott be, élőben látható volt a gombolyítás munkafázisa, s tájékoztató füzetet is osztogatott. Kemény Gábor földművelésügyi miniszter figyelme ráterelődött, s felkérte a magyar selyemhernyó-tenyésztés állapotának felmérésére, s terveinek leírására. A miniszter döntése értelmében Bezerédj Pál, mint a „hazai selyemhernyó-tenyésztés emelésére kiküldött miniszteri megbízott” 1880-tól az ország egész területén szervezhette a tenyésztést. 

Kezdeményezésére 1898-ban elkezdték a Tolnai Selyemfonógyár építését. Magyarország gubótermelését 2,5 ezer kg-ról évi 2 millió kg-ra emelte. Így 1905-ben a történelmi Magyarország selyemhernyótenyésztése Olasz-és Franciaország után a 3. helyet foglalta el Európában.

Intézményi alapok megteremtése

Bezerédj Pál, miután 1880. március 2-án átvette az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség igazgatását Szekszárdon, munkáját azzal kezdte, hogy végiglátogatta azon községeket, ahol előzőleg selyemhernyó-tenyésztés folyt. Hogy visszanyerje a tenyésztők bizalmát, még a fel nem használható gubókat is a sajátjából teljes árban felvásárolta. Az eperfaállomány szaporítására facsemetéket osztatott, az Isonzó melletti Görzben működött Selyemtermelési Kísérleti Állomásra főként tanítókat küldött ki a selyemtermelési tanfolyamokra. Szekszárdon bevezette az ún. rekesz-petéztetést, mely során a petéző pillepárok mikroszkópos vizsgálatával ki tudták szűrni a szemcsekórral fertőzötteket. Működése eredménye volt az 1885. évi XXV. törvénycikk, mely a selyempeték előállítását, forgalmát, a selyemgubók termelését állami feladattá minősítette, a hazai selyemtermelés egész üzemi szervezete állami volt, de a tenyésztők egyénileg termelték a selyemgubókat. Gubóbeváltók egész hálózatát építtette ki. Ugyancsak része volt az 1894. évi XII. törvénycikk eperfaültetési részének megalkotásában. Selyemfonodák alapítását és bővítését kezdte meg: Pancsova, Tolna, Győr, Újvidék, Komárom, Törökkanizsa, Mohács, Békéscsaba és Lugos telephelyekkel.

A lakóhelyüktől távolabb dolgozó selyemgyári munkásnők részére otthonokat állított fel 1910-ben Tolnán, 1911-ben Győrött, 1913-ban Komáromban, 1914-ben Újvidéken és Lugoson. A szép színű, fényű, kiváló szálerősségű és rugalmasságú magyar fonott selyemkészítményeket 1890-ben Bécsben, 1894-ben Lyonban, 1900-ban Párizsban, 1904-ben Saint Louis-ban és 1906-ban Milánóban Grand Prix-vel jutalmazták. Működésével elérte, hogy a selyemtermelésnek az ország gazdasági életében is súlya legyen, az évi gubótermést 25 év alatt 2500 kg-ról 2 millió kg-ra emelte. Azonban a trianoni békeszerződés döntései után a magyar selyemipari létesítmények nagy része az ország határain kívülre került.

Ismeretterjesztés

Mint a hazai selymészet mentora, a selyemhernyó-tenyésztés érdekében hatalmas propagandát fejtett ki. Szerte az országban évenként sok ezernyi, a hazai nemzetiségi nyelvek mindegyikén megírt és jó ábrákkal ellátott útmutatót és naptárt adott ki és osztatott szét. A községekben, számos iskolában és tanítóképzőben erre a célra kiképzett szakértők a selyemhernyó-tenyésztési és eperfa-nevelési ismeretekről tartottak előadásokat vetített képek bemutatásával. Évente díjakat osztatott ki a legeredményesebb gubótermelőknek.

Puritánsága

A Magyar Tudományos Akadémia Bezerédj Pált működése kiemelkedő gazdasági jelentőségének elismeréséül 1900-ban a Wahrmann-díj aranyérmével tüntette ki, de ő a díj pénzértékét az Akadémiának köszönettel visszaadta. 1900-ban a király 20 évi önzetlen és közhasznú működéséért legfelsőbb elismerésben részesítette. Összeköttetéseit arra vette igénybe, hogy ne kapjon kitüntetéseket. 1903-ban a király a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki. Jellemző puritánságára, hogy anyai ági orosz örökségét is a magyar selyemhernyó-tenyésztés fejlesztésére fordította.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bezer%C3%A9dj_P%C3%A1l

Gerevich Aladár (Jászberény, 1910. március 16. – Budapest, 1991. május 14.) hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok vívó, edző. Felesége: Bogáthy Bogen Erna olimpiai bronzérmes (1932) tőrvívónő. Fiai: Gerevich Pál világbajnok, csapatban kétszeres olimpiai bronzérmes (1972, 1980) kardvívó, edző és Gerevich György kardvívó, edző.

Élete

Első vívómestere

A későbbi többszörös olimpiai bajnok első vívómestere az édesapja volt. A vívómester 1920-ban telepedett le Miskolcon, négy évvel később a legidősebb fia is megérkezett a borsodi városba. Édesapja 14-15 éves korában kezdett el vele foglalkozni, hetente négyszer-ötször voltak 2-3 órás edzései. A vívómester szigorúan figyelt arra, hogy mit ehet a fia, milyen testerősítő gyakorlatokat végezhet (rövid távú futás, magas- és távolugrás, tenisz) és milyeneket nem (birkózás, szertorna, evezés, súlyemelés). A ragyogó technikával rendelkező kiváló vívó mesterként külön ügyelt arra, hogy a vívóakciók végrehajtása a lehető legmagasabb technikai színvonalon történjen. Csak hosszú hónapokkal később vehetett vívókardot a kezébe.

 1926 májusában volt az első versenye, a Miskolci Atléta Kör (MAK) által szervezett kardvívó előverseny, ekkor még kiesett. Októberben már megnyerte a MAK házi versenyét. Két hónappal később kiváló szereplésével már egy országos versenyen keltett feltűnést. Ezek után édesapja megkereste a világhírű Italo Santellit, akit jól ismert, hiszen az első világháború előtt már oktatott az olasz mester budapesti vívótermében.

Santelli ingyen vállalta a tehetséges fiatalember képzését. Gerevich mester legidősebb fia 1927-ben felköltözött Budapestre, ahol a nagybátyjánál, a művészettörténész Gerevich Tibornál lakott. 1928 februárjában már a Santelli-iskola vívójaként szerepelt az újsághírekben, ekkor harmadik lett a MAFC által szervezett hendikep kardversenyen.

A budapesti évtizedek

Santelli termében vált az olimpiai játékok története során is kivételes bajnokká, aki 6 olimpián vett részt, és mindegyikről arannyal tért haza. Fiatalon került a magyar kardcsapatba, ahol olyan egyéniségekkel vívhatott együtt, mint az akkori legjobbnak tartott Petschauer Attila. Folyamatosan felzárkózott a csapatban vívó többi világklasszishoz, és 1948-ban már egyéniben is olimpiai aranyat nyert. Bizonyára lelkesítette, hogy az első fia ugyanezen a napon született. Fiai szintén eredményes vívókká váltak. Felesége és apósa is olimpiai érmek birtokosai voltak.

Gerevich Aladár, „Ali bácsi” még 50 évesen is olimpiát nyert. Amikor megkérdőjelezték az indulását, ő kihívta a fiatalokból álló csapatot, és mindenkit legyőzött. Hallatlan saját eredményei mellett a nevelésben is kiemelkedő volt, tanítványai rajongtak érte.

1988-ban megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát. 1989-ben a MOB tagja lett.

Eredményei

Olimpiai eredményei kardvívásban: Csapat arany: 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960. Egyéni eredmények: 1936 bronz, 1948 arany, 1952 ezüst. Emellett tőrvívásban is nyert bronzérmet 1952-ben a csapattal. Az olimpiai érmeken túl még 19 világ- és Európa-bajnoki (nem hivatalos világbajnoki) arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett.

A magyar sportolók között Gerevich Aladár szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet, szám szerint hetet, mellyel az olimpiák történetében is a legeredményesebb szereplők között tartják számon. Az elképesztő eredménysor értékét még tovább fokozza az a tény, hogy Gerevich Aladár pályafutásának csúcsán két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.

Kivételes technikája, nagyszerű fizikuma, eleganciája kiemelte még a többi nagyszerű magyar vívó közül is.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gerevich_Alad%C3%A1r

A párizsi kiállításon képeit meglátva Pablo Picasso ezt kérdezte: „Ki ez a barbár zseni?”

Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912–14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. 1928–30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.

Mint freskófestő számos állami és egyházi megbízást teljesített (például: jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja, székesfehérvári Szent István-mauzóleum szekkói). 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennálé nagydíját.

Késői temperafestményeit virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézte fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.

1894. március 15-én Budapesten született. Édesapja a cseh-magyar származású Novák Gyula, vasútmérnök, édesanyja a bécsi születésű Waginger Róza volt. Eredeti teljes neve: Novák Vilmos József Zsigmond. Testvérei: Novák Gyula és Novák Mária. Kisgyerekkorát a Krisztinavárosban élte, már korán kezdett járni az ócskapiacra, ahol rajzeszközöket vásárolt.

1912-ben érettségizett a budapesti Toldi reálgimnáziumban, ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa lett. Tizennyolc éves rajztanárnövendékként felvette az Aba előnevet. 1913 nyarán a Szolnoki művésztelepen Fényes Adolftól olajfestést tanult. Alig megkezdett tanulmányait megszakította a háború, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe.

Számos kitüntetésben részesült, azonban a háborút – naplója tanúsága szerint – teljesen értelmetlennek, művészi ambíciói gátlójának tartotta. Megsebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt, közép- és felsőfokú rajztanári oklevelét mint szabadságos katona szerezte meg, 1918-ban. Ugyanebben az évben kitüntetésekkel szerelt le, majd egy évig a József Nádor Műegyetem kisegítő tanársegéde volt. Ősztől pedig Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel Berény Róbert Városmajor utcai műtermében dolgoztak. Kora fiatalságától kezdve tudatosan készült festőnek.

1922 tavaszától három éven át Olgyai Viktor grafikai műtermének növendéke volt. Első grafikai kiállítása 1922 szeptemberében, az Ernst Múzeumban nyílt meg.

1923-tól a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja lett. A következő évben részt vett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) első Ernst Múzeumbeli csoportkiállításán. Ez évben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum Fahordás című olajképét.

1925-ben feleségével, modelljével: Katóval Zugligetbe költözött, nyáron Patkó Károllyal Felsőbányán festett. Elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság ötmillió koronás külföldi utazási díját. 1926-ban, a Nemzeti Szalonbeli első Tavaszi Tárlaton kiállított, s Savonarola című rézkarcával a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai nagydíját nyerte el. Májusban külföldi utazást rendezett, Velence-Verona-Milánó-Bern-Párizs útvonalon. Nyáron Felsőbányán festett.

1927 februárjában rendezte harmadik gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT). Grafikákkal vett részt a firenzei, varsói, poznani, krakkói, stockholmi magyar kiállításokon. Fonó Lajossal társulva Norma néven festőeszköz-készítő üzemet létesített, nyáron pedig a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban festett.

1928-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, és a Belvárosi Képzőművészeti Szabadiskola tanára lett. Átköltöztek a budai Margit körút 54.-be. Ettől az évtől kezdve minden alkalommal szerepelt a velencei biennálén. A Munkácsy-céh tagja lett. Megszületett Judit lánya, nyáron pedig ismét Igalon festett.

1929–30-ban 14 hónapon át a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. A The Print Club of Philadelphia (USA) kiállította grafikáit.

1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett. Először szerepelt a Tamás Galériában. 1930–1937 között képzőművészeti magániskolát vezetett.

1931-ben az Ernst Múzeumban mutatta be a Rómában festett anyagát. Gyűjteményes kiállításokat rendezett Milánóban, Genovában, Bergamóban, Triesztben. Szerepelt a Pittsburgh-ban és New Yorkban. A Búcsúsok kompátkelése a Tiszán című képét megvásárolta a New York-i Museum of Modern Art. Részt vett a római ösztöndíjasok első csoportkiállításán. Elkészítette a szegedi Dömötör-torony al secco képeit.

1932-ben a padovai Egyházművészeti Kiállításon aranyérmet, a budapesti Fränkel Szalonban kiállított Árvíz című képe pedig fővárosi nagydíjat kapott.

1933 nyarán készültek el a jászszentandrási rk. templom al secco faliképei. 1934-ben Londonban állított ki, valamint részt vett a II. Mostra Internazionale d’Arte Sacra kiállításon. Ebben az évben alapította meg az Amerikai-Magyar Művészeti Akadémiát.

1935-ben Iványi-Grünwald Bélával amerikai kiállításai voltak. 1936 a szegedi Hősök Kapuja festményeinek születési éve (Stefán Henrikkel, Patay Mihállyal és Rozs Jánossal). Abban az évben szerepelt Chicagóban és gyűjteményes kiállítást rendezett a Fränkel Galériában. A III. Milánói Triennálén A magyar munka apoteózisa című képe szerepelt.

Az 1937. év a Párizsi Világkiállítás Grand Prix-jét hozta a Francia–magyar történelmi kapcsolatok című pannója révén. (A pannó ma Székesfehérváron, a Csók István Képtárban van elhelyezve, s évente legalább egy időszaki kiállítás alkalmával megtekinthető. Az időpontokról tanácsos előre tájékozódni.) Átköltözött a Zsolt u. 7. sz. házba. Bécsben Vindobona-díjat, Chicagóban Watson F. Blair díjat nyert.

1938. február 28-án Öncélú és alkalmazott művészet címmel előadást tartott. Májusban elkészültek a Városmajori templom mennyezetfreskói. A Műcsarnokbeli Szent István Emlékkiállítás alkalmával 3000 pengős első díjat kapott és megbízást a pannonhalmi emlékkápolna kifestésére.

1939-től a Képzőművészeti Főiskola alakrajztanára lett. Kitüntetették a Corvin-koszorúval. A székesfehérvári Szent István-mauzóleum falképei elkészültek. New Yorkban is szerepelt kiállításon.

1939-ben festett egy Lengyel–magyar barátság – Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához című festményt.

1940-ben betegség támadta meg. Elkészült a Zuhany utcai műtermes háza. Megkapta a XXII. velencei biennále nagydíját. Mellékoltárkép-vázlatot készített a csornai templomhoz. 1940–41-ben a székesfehérvári városháza lépcsőházi falképein (50 m²) dolgozott.

1941-ben a Nemzeti Szalonban falképtervekkel szerepelt a Magyar Egyházművészeti Kiállításon. Szeptember 29-én, 47 évesen hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aba-Nov%C3%A1k_Vilmos