Szerző: vjit

Révai Mátyás Miklós János (Német-Nagy-Szent-Miklós, 1750. február 24. – Pest, 1807. április 1.) piarista szerzetes, nyelvész, egyetemi tanár, a magyar történeti nyelvészet megalapítója. Máig élő helyesírási alapelvünket, a szóelemző elvet képviselte. Új nyelvészeti szakszavakat is alkotott, így például a helyesírás és a nyelvtudós szavunkat.

Révai Miklós és Palásthy Anna fia. A rend jegyzőkönyve szerint 1750-ben született, de ő egy Horvát Istvánhoz írt jegyzetében születési évét 1749-re tette. Csanádon kezdett tanulni, a gimnáziumot pedig Szegeden, a kegyesrendiek (piaristák) iskolájában, végezte, akiknek a rendjébe 1769. október 14-én, Kecskeméten belépett. A keresztségben kapott Mátyás neve mellé ekkor vette fel a Miklós nevet. 1771-ben elemi iskolai tanító volt Tatán, 1772-ben Veszprémben a II. grammatikai osztály tanára. 1773–74-ben Nagykárolyban bölcseletet tanult, és 1775-ben ugyanott a grammatikai osztályokban tanított. 1776-ban Nyitrán teológiát tanult.

1777-ben Károlyi Antal gróf támogatásával Bécsbe ment, ahol hajlamát követve rajzot és műépítészetet tanult. 1778. június 14-én Nagyváradon pappá szentelte gróf Kornis Ferenc püspök. 1778–1780 között Nagyváradon a nemzeti iskoláknál rajztanár, 1780-ban ugyanott a királyi akadémián a bölcselet rendkívüli tanára volt. Az állásáról 1781 márciusában lemondott, és nyomorban élt. Nagykárolyból Pozsonyba, majd Bécsbe s Grazba vándorolt. 1781-ben Pálffy János gróf családjánál volt nevelő. 1782–83-ban ideiglenes nevelő volt Viczay grófnál Pálffy János Loóson és Hédervárott, majd Grazban Batthyányi Fülöp grófnál. 1783. december közepétől 1784. május 1-jéig a Magyar Hírmondót szerkesztette Pozsonyban.

Miután II. József német nyelvi rendelete május 6-án jelent meg, így ennek a Magyar Hírmondóban való lojális közlése Révait nem terheli. Ugyanekkor készített egy tervet a magyar tudós társaság létrehozásáról, amelyet azonban eredménytelenül nyújtott be József császárnak. Ekkor Győrbe költözött, ahol Bíró Farkasnál volt nevelő 1786 végéig. 1787 és 1793 között rajztanár volt Győrött. Itt új pártfogót talált Fengler József osztrák kegyesrendiből lett püspökben, aki Révait megszerette, segítette és a pápa engedélyével 1794-ben felvette a győri egyházmegyébe. (Ekkor vette fel a Miklós mellé a János nevet.)

Az 1790. évi országgyűlés alatt buzdító előszóval kiadta Bessenyei György művét: „Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék” (Bécs, 1790). A győri püspök segítségével Budára ment, ahol művét az országos rendek közt osztogatta, s egyengette a társaság útját a helytartótanácsnál, amely az ügyet november 10-én az országgyűlésnek adta át. Révai ezenfelül a József császárhoz benyújtott tervét kibővítve, hivatalos tárgyaltatás végett latinul adta ki, s ezt november 18-án a fiatal József nádornak és a főrendűeknek nyújtotta be. Elkészítette az ajánlott tagok névsorát is. Mindezt a törvényjavaslatok készítésére kiküldött rendszeres bizottságnak adták át, amelynek munkálatai közt 1825-ig eltemetve maradt.

1790-ben Amalthaea címmel folyóiratot akart kiadni, terve azonban nem sikerült. 1796-ban Bécsbe ment, ahol az esztergomi gimnázium költői osztályának tanárává nevezték ki. Azonban erről a tisztségéről is lemondott 1799-ben, és Komáromba költözött. Itt megromlott egészsége miatt 1800 júniusa végén nyugdíjazását kérte, mire 300 forint évi nyugdíjat ítéltek meg neki. A nyarat Füreden és Rátóton, pártfogójánál, Paintner prépostnál töltötte. Ezután Sopronban kosztosokat tartva tengődött, majd ismét Bécsbe ment, ahol a könyvtárak és jótevőinek házai nyitva álltak előtte. Hivatalt nem vállalt, csak Grassalkovich herceg unokáját, Forgách gróf leányát oktatta a magyar nyelvre. (Gróf Széchenyi Istvánt is oktatta rajzra.)

1801 decemberében meghalt Vályi András, a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára, akinek magyar nyelvtana véleményezésére Révait a helytartótanács már ezelőtt felkérte. Vályi halála után Révai ugyan nem pályázta meg, mégis kinevezték a megürült tanszékre, amelyet 1802. augusztus 16-án foglalt el. Ezzel régi vágya teljesült, és minden igyekezetét arra fordította, hogy a közvárakozásnak megfeleljen. 1803-ban Antiquitates címmel latin nyelven kiadta már korábban elkészített művét a Halotti beszédről.

A legfontosabb, és nyelvtudományunkban új korszakot alkotó munkája azonban az Elaboratior grammatica Hungarica… (1803–06). Révai nyelvtudományi rendszerét már akkor is a tekintélyesebb magyar írók a legalaposabbnak ismerték el. Vetélytársa, Verseghy Ferenc ennek ellenére keresztülvitte, hogy az iskolákban az ő (nyelvszokáson és nem nyelvtörténeten alapuló) rendszerét vezették be. A kettő közti ellentét a legélesebb az ikes igék kérdésében volt. A Magyar Tudományos Akadémia mindjárt megalakulásakor Révai rendszerét fogadta el.

1805-ben befejezett Magyar deákság című munkájában a magyarokat és hunokat azonos eredetűnek határozta meg, de a magyar nyelvet rokonította a zsidó, káldeus, szír és arab, továbbá a török és perzsa nyelvekkel is. A legközelebbi nyelvrokonokként azonban felsorolta az összes akkor ismert finnugor nyelvet (lapp, finn, észt, szirán, permi, vogul, vót, cseremisz, mordva, osztják).

Nyelvismerete: magyar, német, francia, olasz, latin, görög és héber.

Emlékezete

Pesten hunyt el, a belvárosi plébánia anyakönyve szerint valamiféle fogyással járó tüdőbetegségben (phtysis). A „felső”, tehát a Váci út melletti temetőbe temették 1807. április 3-án.

Emlékoszlopa gránitból a Torontál megyei néptanítók adakozásából, melyen dombormű arcképe van, Holló Barnabástól, Csaplár Benedek 4000 forint költségén. Ez szülővárosának piacán áll és 1893. augusztus 26-án leplezték le. Terrakottából áll szobra a Magyar Tudományos Akadémia épületének egyik sarkán.

https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9vai_Mikl%C3%B3s

Vujicsics Tihamér (szerbül: Тихомир Вујичић , Pomáz, 1929. február 23. – Damaszkusz, 1975. augusztus 19.) szerb származású magyar zeneszerző, népzenegyűjtő. Amellett, hogy a balkáni népek zenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon, termékeny komponista is volt, 137 filmzenét és operát szerzett, többek között A Tenkes kapitánya és a Bors című televíziós sorozatok zenéjét is ő komponálta. Damaszkusz környékén történt repülőgép-szerencsétlenségben halt meg.

Életrajza

Vujicsics Tihamér 1929. február 23-án született. Édesapja, Vujicsics Dusán, a budai szerb ortodox egyházmegye vikáriusa volt. Édesanyja Budimlics Nevenka volt. Testvére Vujicsics D. Sztoján író, irodalomtörténész, műfordító, az MTA Irodalomtörténeti Intézet tagja volt.

A Vujicsics család 1937-ben utazott először Jugoszláviába, Tihamér ezután hosszú ideig nem hagyta el Magyarországot.

Az elemi iskolát a Pomázi Szerb Elemi Iskolában végezte el, majd Budapestre költözött a család, és Tihamér a Werbőczy Gimnáziumban (ma: Petőfi Sándor Gimnázium) folytatta tanulmányait.

1944-ben a bombázások elől Hercegszántóra, az anyai nagyszülőkhöz menekültek. Itt tanult meg tamburázni, harmonikázni, furulyázni és hegedülni. A zenei érdeklődése is ekkor vált komollyá.

A második világháború után a Nemzeti Zenedében tanult, majd 1948-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Itt Veress Sándor és Farkas Ferenc tanítványa volt. Nem sokkal a kommunista hatalomátvétel után a származása miatt el kellett hagynia az iskolát, és 1949-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában tanult. Ekkor kezdett el foglalkozni a zenegyűjtéssel.

A csehszlovák légitársaság (ČSA) Il–62-es gépe, az OK 540-es járat Prágából Damaszkuszba tartott, ahol egy máig nem tisztázott repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.

Halála után felvette a nevét a Kossuth-díjat elnyert Vujicsics együttes, amely délszláv népzenei hagyományok őrzésében vállal kiemelkedő szerepet.

Szentendrén található egy kicsiny tér, rögtön a kékfestő mellett, amely az ő nevét viseli. Nevét viseli a Vujicsics Tihamér Zeneiskola Szentendre Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Munkássága

A szerb anyanyelvű magyar zeneszerző elsősorban a balkáni népek, így a szerbek népzenéjét gyűjtötte és népszerűsítette Magyarországon. (Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto, Drágszéli táncok). A téma iránti szeretete és rendkívüli zenei humora egyaránt megmutatkozott számos korabeli rádió– és televíziós műsorban. Mint zeneszerző elsősorban táncjátékokat és filmzenéket írt.

Gyűjtött macedón, sokác, albán, perzsa, arab népzenét is. 137 filmzene és egy opera is volt szerzeményei között. Népzenekutatói munkásságának halála után megjelent dokumentuma A magyarországi délszlávok zenei hagyományai. Szabó István Koncert (1961) című feltűnést keltő avantgarde rövidfilmjében a Duna-parton ő szólaltatta meg a zongorát.

57 filmzenéről nincs információ, az idők során eltűnt. Banovich Tamás úgy nyilatkozott, hogy hat év alatt nagyjából 30 filmet készítettek Vujicsics Tihamérral.

Igen népszerűek, örökzöldek zenés paródiái (ezek egy része 1977-es lemezén is megjelent), főleg az Éjféli operabemutató (Mama, fogjál nekem békát…)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Vujicsics_Tiham%C3%A9r

„Bornemisza Péter (Abstemius) (Pest, 1535. február 22. – Rárbok, 1584 tavasza) evangélikus lelkész és szuperintendens, író; Balassi Bálint nevelője.

Bornemisza Péter a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakja volt, a feudális urak bátor ostorozója, szigorú társadalomkritikus, énekszerző. Nagy hatású prédikációs gyűjteményeivel a régi magyar próza elindítója, és egyik első jeles képviselője.

Szophoklész Elektrájának prózai átdolgozásával, a Magyar Elektra megalkotásával még Shakespeare fellépése előtt teremtett egy olyan magyar tragédiát, amely mind nyelvében, mind pedig dramaturgiai felfogásában előzmény nélküli, önálló európai rangú, színvonalas mű – írja Nemeskürty István a róla szóló monográfiában. A Bornemisza felfogásában előadott ókori történet kapcsán nehéz párhuzamot nem találni az akkoriban német-római császárrá is választott, bécsi székhelyű magyar és cseh királlyal, I. Ferdinánddal.

Bornemisza előadásának hátterét, nem a szophoklészi antik környezet, mint inkább az akkori magyar főúri környezet adja. Ám az önálló magyar nyelvű színjátszás hiánya miatt a mű elvesztette prioritásait, gondolatisága jobbára ismeretlen maradt, értékei feledésbe merültek. A mű sokáig elveszettnek hitt alkotásként volt ismert, mígnem hosszú idő után, 1923-ban, egy németországi könyvtárban bukkantak rá egy eredeti példányára. Móricz Zsigmond átiratában került gyorsan a magyar színpadokra, de talán nyelvezetének régies, bibliai ismeretekre alapuló mivolta sokáig akadályozta sikerét a modern hazai színjátszásban.

Másik jelentős prózai műve, az öt kötetben kiadott prédikációit tartalmazza. Míg az első kötetekben inkább bibliai magyarázatokat vetett papírra, addig a későbbi kötetek már inkább személyes hangú, saját élményvilágból építkező elbeszélő-jellegű prózai példabeszédek.

A legnagyobb ellenkezést kiváltó negyedik kötet „Az ördögi kisírtísek” című fejezete pedig a magyar főurak, és a bécsi udvar egyes beazonosítható személyeinek bűnös harácsolását, kegyetlenkedését, fösvénységét pellengérezi ki. A botrányt leginkább az okozta, hogy a felsorolt példák, megtörtént és közismert esetek alapján íródtak, és olyan ördögi mesterkedésről adtak számot, amelyek paráznaságba, bujálkodásba sodortak egyeseket. Példák sorával illusztrálta a korabeli szexuális kísértéseket, amely prózai leírásból pontos képet alkothatunk a 16. századi magyar ember, és nemes főurak hétköznapi életéről, viselkedésmódjáról, nemi és vallási erkölcseiről.

Az írót meghurcolták írásáért, fő támogatója is a bécsi udvar nyomásának engedve ellene fordult. Sőt (igaz, hogy protestáns) egyházi személyiségekből álló bizottságot hívtak életre, amely elítélte a mű szókimondását. Megtorlásul, még saját nyomdájának elkobzása is szóba került. Pedig a kérdéses leírásokat, esettanulmányokat éppen a rossz megismeréséből fakadó jó szándék vezette, hogy okulásul, épülésül szolgáljanak.

Bornemisza Péter Heltai Gáspárral együtt a 16. században, a magyar széppróza előfutára, és egyben megteremtője, két fontos pilléreként a magyar irodalom kezdeteinek. Heltai Gáspár inkább a tárgyszerű, leíró, regényes formát képviseli munkásságával, míg Bornemisza a személyes hangvételű, szubjektív próza világát, amivel mintegy megalapozza a 17. századi magyar memoár-irodalom további fejlődését.

Szüleit 1541-ben, egy török támadás alkalmával vesztette el. Felső-Tisza vidéki nemesi udvarokban nevelkedett. 1548–53-ban Kassán tanult, ahol harcos reformátori magatartásáért börtönbüntetést szenvedett, ahonnan 1553 karácsonya után megszökött.

Körülbelül 1557-től 1563-ig külföldi tanulmányúton volt, járt Németországban (Wittenbergben Philipp Melanchthon tanítványa volt), Itáliában (Padova, Velence); 1558-ban a bécsi egyetem hallgatója volt és ezzel egy időben Nádasdy Tamás vette pártfogásába. Itt készítette el Szophoklész Élektrájának iskoladrámává történt átdolgozását (Tragoedia magyar nyelven az Sophocles Élektrájábol) és Bécsben 1558-ban ki is nyomattatott.

Minthogy szállásán prédikálni kezdett, kénytelen volt 1559. augusztus 28-án elhagyni Bécset. 1560-ban már Vágszereden lett lelkész és innen járt be prédikálni Balassa János nagyszombati házába is. Utóbb Balassa megteszi udvari papnak 1563–64 táján Zólyomban, fiának, Balassi Bálintnak nevelője lett. 1564-től sokat harcolt Telegdi Miklós főpappal, ellene írta 1577–78 fordulóján Fejtegetés… című, elveszett könyvét (melynek tartalma azonban Telegdi Felelet című válaszából rekonstruálható). Majd újra üldözni kezdték, s Bornemisza egy ideig Semptén húzta meg magát.

1564-ben Bécsbe hívatták az uralkodó elé, akinél bevádolták eretnekség címén. Bécsből egy idő múlva szabadulván, járt Huszton és Ungváron, majd visszatért pártfogójához Zólyomba. 1569-ben ura kíséretében megjelent a pozsonyi országgyűlésen. Balassit itt október 12-én letartóztatták. Egyes kutatások szerint Bornemisza ez időben a Balassa család otthon maradottainak nyújtott vigaszt. Nagy valószínűséggel Bornemisza buzdítására fordította le ekkoriban magyarra a fiatal Balassi Bálint Bock Mihály: Würtz-Gärtlein c. művét, amelyet azután 1572-ben Krakkóban Betegh lelkeknek való fwues kertecyke címen meg is jelentetett.

Legközelebb 1572-ben tűnt fel a krónikások számára, az öngyilkos Eck grófné temetésén, ahol sok nép előtt prédikált, nagy feltűnést keltve. Ekkor ismerkedett meg gróf Salm-Eck Gyulával, akinek Nyitra megyei birtokain, előbb Galgócon, majd Semptén telepedett le, lelkészként. Úgy tartják, semptei letelepedését az is motiválhatta, hogy csupán a Vág-folyó választotta el családi birtokától Szereden. Mint ahogy egyik ajánló leveléből kitetszik, nem csak a sempteiek, hanem a szerediek lelki gondozását is magára vállalta. Ekkor elérkezettnek látta az időt, hogy régi tervét megvalósítsa: közreadja Postilláját (prédikációskönyvét), amelynek kinyomtatásához már 1569. szeptember 20-án kelt beadványában kérte a nagyszombati városi tanács anyagi támogatását.

A Bornemisza-sajtó működése

Bornemisza Péter, valószínűleg, gróf alsólindvai Bánfi László és felesége, valamint Dobó István özvegye, és poltári Soós János zólyomi alispán hozzájárulásával vásárolta meg a krakkói Wierzbieth Mátyástól a nyomdai felszerelések jó részét, amellyel megalapította saját nyomdáját Semptén. Egyes kiadványokhoz a Galgócon működő Huszár Gál sajtójában használt fametszetek egy részét is megvette. Megemlítendő, hogy nyomdájának művezetője az a bizonyos Mantskovits (Farinola) Bálint, lengyel származású nyomdász volt, aki mint a vizsolyi biblia nyomtatója írta be irodalmunk történetébe a nevét.

A várva várt Postilla kiadására is sor került. A vaskos kötet 647. oldalától kezdődik a később oly nagy vihart kavart rész, amely „Az ördögi kísírtetekről” szóló prédikációkat tartalmazza, és amelyek olyan nagy felháborodást keltettek, hogy később a könyvet emiatt a rész miatt újra kellett szedni. Az ördögi részekre vonatkozó passzust pedig külön kötetben hozta forgalomba. A negyedik könyvének viharai jószerével még el sem kezdődtek, amikor nekilátott az ötödik és egyben az utolsó kötetnek a kinyomtatásához. A gyors munkát az tette lehetővé, hogy Ungnad Kristóf és neje Losonczi Anna, akiknek Bornemisza az ötödik részt ajánlotta, éppen a munka megkezdése előtt jártak Semptén és a költségek java részéről gondoskodtak.

1578. augusztus 4-én Semptén kezdett hozzá az ötödik kötet elkészítéséhez, de befejezni itt már nem tudta. Az ördögi kísírtetek botránya azonban kezdett begyűrűzni. 1578 őszén például, amikor Bornemisza Bécsben járt, már tudva levő volt, hogy keresik a hatóságok művéért. Elárultatván, szállásán egy este rátörtek vacsora közben és börtönbe hurcolták, ahonnan csak három hét múltán tudott megszökni, segítséggel, egy kosárban az ablakon át leereszkedvén. Salm gróf nem akart a bécsi udvarral összetűzésbe kerülni Bornemisza miatt, ezért megbízta osztopáni Perneszy Andrást, hogy űzze ki a Semptére menekült lelkipásztort. Perneszi még a nyomdáját is el kívánta kobozni, főbenjáró bűnének ellentételezéséül, de végül a gróf elállt ettől. Viszont hozzájárult ahhoz, hogy egy bizottság vizsgálja felül Az ördögi kísírtetek-et. Trencsénből, Galgócról, Szencről és más helyekről prédikátorokat hívtak Salm várába, akik három napon át vitatkoztak a kötet tartalmáról, majd arra a megállapításra jutottak, hogy Bornemiszának földesura tudta nélkül nem lett volna szabad e művet kinyomatni. Büntetésül pedig olyan határozatot hoztak, hogy az 1579. év elején, a fagyos, esős vízkereszt táján családostul kiűzetett abból a városból, ahol hat esztendeig híven szolgált. 1578. december 20. és 1579. február 3. között a semptei parókiájáról elűzték. Közben 1576–77-ben a pestisjárványban felesége és négy gyermeke meghalt.

A hontalanná vált prédikátor ekkor Balassi Istvánhoz, Balassi Menyhért fiához menekült, aki magával vitte Bécsbe, hogy a kiutasítás visszavonását kieszközölje. Ez a kísérlet sikertelen maradt. Ekkor Bornemisza Detrekő várában telepedett le, ahová nyomdáját is sikerült maradéktalanul átszállítania. Ezután ott működött, sőt, az ötödik kötet függelékét (Halaadas Istennec velem toet czudairol) itt új betűkkel készítette el, 1579. február 22. táján.

Az 1578-as év megpróbáltatásai igen megviselték anyagi szempontból is. Így a nyomdáját bérmunkákra használta sokáig, önálló művet elvétve készített. 1582. június 23. után Detrekőből átköltözött a szomszédos Rárbokra, ahol önálló házat is tudott venni magának, és ott élt haláláig.

Halálának időpontja körül viták bontakoztak ki. Szakírói egymástól eltérő időpontot azonosítottak. Özvegye Gyótai Erzsébet egy 1589. január 19-én kelt levelében férje hagyatékai felől rendelkezik. Tehát akkor már nem élt. Dézsi nevű szakírója az 1584. március 24. és június 25. közötti időpontra taksálja a prédikátor elhunytát.

Bornemisza nyomdája halála után egykori művezetője, Manstkovit Bálint kezelésében maradt, és egy-két éven keresztül a kiadványok Rárbokon készültek. 1587 őszén már bizonyos, hogy a nyomda Galgócon működött tovább Manstkovit keze alatt.

A gönci esperesnek, Károlyi Gáspárnak kapóra jött a munkát kereső nyomdász, hogy vele megvalósítsa régi tervét, az egész magyar szentírás kinyomtatását, és gyűjtést kezdeményezett a Bornemisza-nyomda megvásárlására. Ebben főbb mecénásai voltak péterfi ecsedi Báthori István országbíró, meg a neje, homonnai Drugeth Fruzsina, és sógora Drugeth István, Zemplén vármegye főispánja, Mágocsi Gáspár, aki már Méliusz Juhász Péternek is bőkezű pártfogója volt, valamint Rákóczi Zsigmond egri várkapitány.

A megvásárolt nyomdát azonban nem Göncön, Károlyi Gáspár működési helyén állították fel, hanem a sokkal nyugalmasabbnak ítélt szomszédos Vizsolyban, a boldogkői és regéci vártól védve, kissé félreeső helyen, ami biztosítékot nyújtott a háborítatlan működésre. Károlyi Gáspár 1586-ban fogott hozzá a Biblia lefordításához, de kinyomtatásához Manstkovits vezetésével 1589 februárjában kezdtek csak hozzá Vizsolyban, minthogy Bornemisza betűkészleteit nem tartották megfelelőnek, és ezért újat hozattak Németországból. A munkálatokat 1590. július 20-án fejezték be, és mintegy 7–800 példányt nyomtattak Bornemisza egykori sajtóján.

Bornemisza Péter a magyar protestantizmus egyik legnagyobb alakja volt, a feudális urak bátor ostorozója, szigorú társadalomkritikus, énekszerző. Nagy hatású prédikációs gyűjteményeivel a régi magyar próza elindítója, és egyik első jeles képviselője.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bornemisza_P%C3%A9ter

Hajós György (Budapest, 1912. február 21. – Budapest, 1972. március 17.) magyar matematikus, a geometria világhírű tudósa, kiváló előadó, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, kétszeres Kossuth-díjas (1951, 1962).

Legfontosabb munkája Minkowski német matematikus sejtésének a bizonyítása, melyet csoportelméleti eszközökkel végzett el 1941-ben :Minkowski–Hajós-tétel.

 Jelentős munkái voltak diszkrét geometriában, a gráfelméletben, a Bolyai–Lobacsevszkij geometriában és a numerikus analízisben is. Egész életében foglalkoztatta a négyszínsejtés bizonyítása.

Nevéhez fűződik a Hajós-sejtés és a Hajós-konstrukció is.

Budapesten született 1912. február 21-én második gyerekként. Apja Hajós Géza táblabíró, majd ügyvéd, anyja Clark Nelly, a budapesti Lánchidat építő Clark Ádám unokája. 1945-ben házasodott, felesége Vajda Márta, gyerekei György , Tamás, Pál, Katalin, Márta. 1972. március 17-én halt meg Budapesten.

Tanulmányok, fokozatok

Már kora gyermekkorában határozott matematikai hajlamot és képességet mutatott. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Kegyesrendi Gimnáziumban 1921-től 1929-ig végezte. Matematikát tudatosan 13 éves korában kezdte ápolni, s ebben segítségére jött a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok újság feladatrovata.

Már ötödikes korában megoldotta a legnehezebb közölt feladatokat is. 1929-ben matematikából az első díjat nyerte az országos középiskolai matematikai versenyen. 1929-ben a kegyesrendi tanári pályát választotta, ezért jelentkezett a Magyar Kegyestanítórendbe. A noviciátus időszakában, szabad idejében intenzíven foglalkozott matematikával.

1932-ben kérte a rendből való elbocsátást. 1931-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára iratkozott be. A kötelező tanulmányokon kívül is foglalkozott tudományos munkával, melynek eredményeként tudományos publikációk születtek. Gyakorló tanári évei elteltével 1936-ban szerzett tanári oklevelet.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Haj%C3%B3s_Gy%C3%B6rgy_(matematikus)

„Kurtág György (Lugos, Románia, 1926. február 19. –) kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár.

Ötéves korában kezdett zongorázni tanulni, felsőfokú zenei tanulmányait Temesváron kezdte. Itt Kardos Magda – Bartók tanítványa – volt a zongora-, Max Eisikovits pedig a zeneszerzéstanára.

1946-ban aztán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendéke lett, ahol Kadosa Pálnál zongoratudását, Veress Sándornál és Farkas Ferencnél zeneszerzési ismereteit mélyítette el, valamint Weiner Leó kamarazene óráit látogatta.

1951-ben szerezte meg zongoraművészi és kamarazenei diplomáját, négy évvel később pedig lediplomázott zeneszerzésből is. Még ebben az évben Erkel-díjjal tüntették ki. Ezután egy évet Párizsban töltött (1957-1958 között), ahol Marianne Stein tanítványa volt és rendszeresen látogatta Darius Milhaud és Olivier Messiaen óráit is.

Magyarországra visszatérve 1960-tól kezdődően nyolc éven át volt a Budapesti Filharmóniai Társaság korrepetitora. 1967-ben aztán a Zeneakadémia zongora-, majd kamarazene-tanára lett. Többek között olyan, később nagy hírnevet szerzett előadóművészek is a tanítványai, mint Kocsis Zoltán, Szenthelyi Miklós vagy Schiff András. 1971–1972 között egy évet Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretein belül. Nem sokkal hazaérkezése után, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

1986-ban úgy döntött, hogy elhagyja a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat az intézményben. A következő évben tagjai közé választotta a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti akadémia. Még ebben az évben megkapta a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját, valamint a Herder- és Feltrinelli-díjat is. Ezután két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, itt a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott. 1994-ben aztán további két kitüntetést ítéltek oda neki: az osztrák kormánytól megkapta az európai zeneszerzőknek járó nagydíjat, valamint Denis de Rougemont-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől .

A következő évet Bécsben töltötte, ahol komponálási felkéréseknek tett eleget és mesterkurzusokat tartott a Konzerthausban. 1996-ban ismét megkapta a Kossuth-díjat. Még ebben az évben meghívást kapott a Société Gaviniès-től, a hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburg-tól, az amszterdami Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és a Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig Hollandiában dolgozzon.

1998-ban megkapta a zenei Nobel-díjként számontartott Ernst von Siemens Stiftung-díjat, illetve másodszor is odaítélte neki az osztrák kormány az európai komponistáknak járó nagydíjat. Ezután ismét meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe.

A következő évben különböző francia zenei intézmények-fesztiválok hívták meg egy kétéves párizsi tartózkodásra (Ensemble intercontemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la musique és a Festival d’automne à Paris). Még ebben az évben megkapta a Tudományért és Művészetért érdemérmet Berlinben, 2000-ben pedig a Grants to Artists-díjat New Yorkban. 2001-ben tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia, valamint ebben az évben megkapta a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. A következő évben feleségével Franciaországban, Bordeaux közelében telepedtek le.

2006-ban nyolcvanadik születésnapja alkalmából a zeneszerzőt egy ötnapos fesztivállal köszöntötte a Budapest Music Center. Még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal tüntette ki. 2010-ben Kurtág nyerte el a Zürichi Fesztivál Díját.

Művészete

Kurtág Györgyöt a zenei élet az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzőként tartja számon, aki elsősorban a kamarazene területén tudta kibontakoztatni tehetségét. Művészete Bartók zenéjéből indult ki, de nagy hatást gyakorolt rá az osztrák zeneszerző, Anton Webern impresszionista hangzásvilága is. Műveire jellemző a nagy koncentráció, az eszközök és a formavilág tömörsége.

A zeneszerző mindig is szerette az irodalmat, így több híres költő, író munkáit is megzenésítette: Négy dal Pilinszky János verseire, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei (Dalos Rimma orosz nyelvű verseinek megzenésítése), József Attila-töredékek, Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, Kafka-töredékek.

A nemzetközi hírnevet az 1981-ben bemutatott A boldogult R. V. Truszova üzenetei című kamarazenekar-kíséretes, orosz nyelvű dalciklusa hozta meg számára. Ezt követően az 1980-as években a közép-európai zenei örökség új aktualitását teremtette meg.

Legismertebb alkotásai között tartják számon az 1973–1976 között komponált Játékok zongorára című sorozatot. A négy füzetben található darabok a Mikrokozmoszhoz hasonlóan, a zongorán tanuló növendékeket egyre nagyobb technikai nehézségek elé állítják.

2009-ben mutatták be az amerikai magyar kulturális évadra komponált új művét, Anna Ahmatova verseire írt dalciklusát. Ekkor adta elő feleségével közösen a washingtoni Kongresszusi Könyvtár felkérésére írt, Bartók előtt tisztelgő másik új művét is.

legutóbbi művei:

Esterházy Péternek, szóló énekhangra (BMC, 2016. VI. 14-17.)

Játékok, IX. kötet, zongorára ([1947]-2017)

Fin de partie / A játszma vége, jelenetek és monológok 1 felvonásban (2010-17; bem.: Milánó, Scala, 2018, nov. 15.)

Esterházy Péter emlékére, énekhangra és kamaraegyüttesre (2017 – folyamatban)

…c´ astăzi s´a născut… – Márta 90 éves!, zongorára (2017; rev.: 2018)

Dal József Attila-szövegre, Kurtág Márta 91. születésnapjára (2018)

Mijakó emlékezete, zongorára (2018; rev.: 2019)

Le Canard, énekhangra és együttesre (Kurtág Juditnak) (2018; bem.: Milánó, 2018, nov,. 21.)

Hommage á Eötvös Péter 75, szólóharsonára (bemutató: BMC, 2019. jan. 5.; az Eötvös 75 keretében)

…elszunnyadni, – semmi több… Hét dal Tandori Dezső verseire, alt hangra, hegedűre, zongorára és ütőre, Op.50 – Rajk Juditnak ajánlva (2019 ápr.; bem.: Fuga, 2019. máj. 10)

No.1 a hamleti megengedés

No.2 riadókészültség

No.3 a hamleti megengedés [alio modo]

No.4 …félrenéztem…

No.5 [scala enigmatca di Verdi]

No.6 én-is – te-nem… [dramalet]

No.7 ima, régi esti – in memoriam Szép Ernő

” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurt%C3%A1g_Gy%C3%B6rgy_(zeneszerz%C5%91,_1926)