“Aki kivételnek tekinti magát, gyanús és nevetséges mindkét fél számára. Minden oldal a napfény monopóliumát akarja magának, és ellenfelét az éjszakába löki; minden oldal azt követeli, hogy válassz a nappal és az éjszaka között.”
(Buber, Beszéd a Carnegie Hallban, 1952.)
„Az Én-Te alapszót csak egész lényével mondhatja az ember. Önmagam egész lénnyé koncentrálódása és összeolvadása soha nem történhet általam, és soha nem történhet nélkülem. A Te által leszek Én-né. S hogy Én-né leszek, mondom: Te. Minden valóságos élet – találkozás…
A szeretet a világban ható erő. Aki benne áll, és benne szemléli a világot, annak számára az emberek kibontakoznak a világi nyüzsgésből, jók és rosszak, okosak és ostobák, szépek és csúnyák, egyik a másik után Te lesz a számára, …
A szeretet: egy Én felelőssége egy Te iránt, ez adja azt, amit semmi érzelem nem képes adni – minden szerető egyenlőségét a legkisebbtől a legnagyobbig…
…Hiszen nem másról beszélek, mint a valóságos emberről, Rólad és Rólam, a mi életünkről és a mi világunkról, nem valamely Én-ről önmagában, s nem is valamely létről önmagában. …”(Buber: Én és Te. Bíró Dániel ford.)
„Ez a teremtmény, az „ember”, … egyre mélyebb válságnak van kitéve, korszakokkal ezelőtt kezdte el útját, jóval azelőtt, hogy számolni kezdtük az időt. Földi útjának korszakai alatt egyre nagyobb tempóban növelte azt, amit szeret „természet feletti uralmának” nevezni, s diadalt diadalra halmozott a „szellem alkotásaival”. De ugyanakkor, ahogy egyik válság a másikat követte, egyre mélyebben átérezte, hogy mennyire törékeny minden dicsősége; s a tisztánlátás pillanataiban ráébredt, hogy mindannak ellenére, amit szívesen nevez „haladásnak”, egyáltalán nem a főúton jár, hanem két szakadék között tapogatózik bizonytalanul egy keskeny ösvényen. …
Ahol csak valódi emberi társadalom alakult ki azóta, az mindig a funkcionális autonómia, a kölcsönös elismerés és a kölcsönös felelősség alapján jött létre, lett légyen az individuális vagy közösségi. …
A társadalom beolvadását az államba felgyorsította az a tény, hogy a modern ipari fejlődés, s annak rendezett káosza következményeképp, amelybe beletartozik mindenki harca mindenki ellen a nyersanyagokért és a világpiacon való nagyobb részesedésért, az államok közötti régi harcokat felváltották a teljes társadalmak közötti küzdelmek. …
a személyes kapcsolatok elsorvadnak, s az ember szelleme elszegődik funkcionáriusnak. A személyes egyéni lény már nem egy társadalmi test élő tagja, hanem csavarrá válik a „kollektív” gépezetben. …
Egy ilyen válságból nem lehet úgy kikerülni, hogy megpróbáljuk visszaküzdeni magunkat az útnak egy korábbi szakaszába, csak azt tehetjük, hogy megpróbálunk úrrá lenni a problémákon anélkül, hogy kisebbítenénk őket. Nem fordulhatunk vissza, előre kell mennünk. De csak akkor mehetünk előre, ha tudjuk, hogy hová akarunk jutni…
Nyilvánvalóan azzal kell kezdenünk, hogy létfontosságú békét teremtünk, amely megszünteti a politikai elv uralmát a társadalmi elv fölött. Ez az elsődleges cél viszont nem érhető el a politikai szerveződés eszközeivel, csak és kizárólag az emberek szilárd akaratával, hogy együtt műveljék és hasznosítsák planétánk területeit és nyersanyagait, és kormányozzák lakóit. Ezen a ponton azonban minden korábbinál nagyobb veszély fenyeget bennünket, a hatalom gigantikus centralizációjának veszélye, amely beborítja az egész földgolyót és elnyel minden szabad közösséget.
Közös irányítás csak a szocialista irányítás lehet. Ám ha a mai ember számára az a fatális kérdés, hogy el tudja-e kötelezni magát egy közös szocialista gazdaság mellett, s fel tudja-e készíteni magát erre, akkor a kérdés lényege magának a szocializmusnak a milyenségében áll: milyen fajta szocializmus égisze alatt jöhet létre – ha egyáltalán létre jöhet – a közös emberi gazdaság?…
Az a kép, amelyet itt sietősen felvázoltam, kétségkívül az „utópikus szocializmus” dokumentumai közt fog heverni, míg a vihar újra felszínre nem hozza…
Nem hiszek az új formával való „viselősség” marxi elgondolásában, és nem hiszek a forradalom méhéből való szűzszületés bakunyini elképzelésében sem.
Hiszek ellenben abban, hogy a kreatív órában összetalálkozik az eszme és a sors.
(Buber: Ösvények utópiában. Ford.: Pap Mária)
ÉLETE
Martin Buber (héber מרטין בובר, Bécs, 1878. február 8. – Jeruzsálem, 1965. június 13.) izraeli–osztrák vallásfilozófus. A dialógusfilozófia és az ún. vallásos egzisztencializmus fontos képviselője. Jelentős a Rosenzweiggel közösen kiadott német nyelvű bibliafordítása, amely a héber eredetihez leginkább igazodó szövegek egyike.
Élete
Ortodox zsidó családba született Bécsben; Ukrajnában, Lvovban élő nagyapja révén a haszid zsidóság és a rabbinikus irodalom mély ismerője, de egy vallási krízise ráveszi az ortodox életmóddal való szakításra, és a filozófia felé fordul: Kantot, Kierkegaardot, Nietzschét olvas.
1896-ban a bécsi egyetemen filozófiát, művészettörténetet és germanisztikát tanul. 1898-ban csatlakozik a cionista mozgalomhoz, ahol megismerkedik későbbi feleségével, Paula Winklerrel, aki később tért át a zsidó hitre. 1904-ben írja meg doktori disszertációját Beiträge zur Geschichte des Individuationsproblems címmel Jakob Böhméről és Nicolaus Cusanusról; ekkorra közelebb kerül a haszid mozgalomhoz is. Az első világháború idején a Der Jude című havilap szerkesztője. 1921-ben ismerkedik meg Franz Rosenzweiggel. 1923-ban írja meg a fő művének tekintett Ich und Du-t, amely egzisztencialista filozófiájának egyik legfontosabb kifejtése.
1930-tól a frankfurti egyetem professzora, de ettől zsidó származása miatt 1933-ban eltiltják. Ezután a zsidók felnőttoktatásával foglalkozik, mivel a kormány ekkorra megtiltotta a zsidók részvételét a közoktatásban. 1938-ban emigrál Németországból és Jeruzsálemben telepszik le, ahol a Héber Egyetemen tanít antropológiát és szociológiát. Az Ichud nevű politikai szervezet tagja, amely kettős nemzetiségű, arab-zsidó államot akar Palesztina területén, 1925-től részt vesz az ugyanilyen célú Brit Shalom (Békeszövetség) szervezésében. Egész életében reménykedett a béke sikeres lefektetésében.
A második világháború után előadássorozatokat tart Európa- és Amerika-szerte, haláláig írásain dolgozott és a jeruzsálemi héber egyetemen tanított.
Buber többek között vallástudománnyal, az ortodox és ultraortodox misztikus zsidó mozgalmak megértésével foglalkozott. Ennek érdekében számos haszid elbeszélést fordított német nyelvre, melyek által ezek az egész világon ismertté váltak. Munkásságával hidat próbált verni a kelet-európai fenyegetett hagyományos zsidóság és a nyugati tudományos, felvilágosult modern gondolkodás között.
Franz Rosenzweiggel közösen 1925-ben nekiláttak a Tanakh, a Héber Biblia németre fordításának. Rosenzweig 1929-es halálát követően Buber egyedül folytatta a munkát, melyet 1961-ben fejezett be. Filozófiai munkásságában elsősorban a perszonalizmus elkötelezettje volt. Művének alapkategóriája a „te” és a „Te” melyekkel az ember dialogikus egzisztenciáját és alapvető, Istennel való dialogikus közösségét dolgozta ki.
Ferenczy Károly volt a magyarországi impresszionizmus legjobb mestere. Festészete több szakaszra bontható. Az első korszaka inkább „finom naturalistának” mondható, műveire a leíró ábrázolásmód jellemző. Eleinte zsánertémákat dolgoz fel, dekoratív stíluselemekkel kombinálva. Müncheni korszakában megjelentek a szimbolizmussal és szecesszióval érintkező panteista elemek. Nagybányai éveinek kezdetén monumentálisbibliai kompozíciókat festett, képein ekkor már egyre inkább megjelent az impresszionistákra jellemző színgazdagság. A napfény festése kötötte le érdeklődését, ugyanakkor lényeges maradt számára az emberalak és arc kifejezése is. Késői korszakában a posztimpresszionizmus formaproblémái foglalkoztatták.
Műveit már-már beteges önkritikával vizsgálta, egy időben rendszeresen átfestette őket (előfordulnak másfél centis festékréteget magukon hordó vásznai), később egyszerre több példányban, párhuzamosan dolgozott ugyanazon a témán, apró eltérésekkel, hogy módja legyen utólag a legmegfelelőbb verziót kiválasztani. Elégedetlenségének így is több műve áldozatul esett, megsemmisítette őket, illetve gyakran szétszabdalta, így a ma ismert képei gyakran korábbi, nagyobb kompozíciók részletei.
Ferenczy Károly a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb képviselője. Művészete rendkívül nagy hatással volt, a kortárs és az utána következő festőnemzedékre. Képeit a szentendreiFerenczy Múzeumban csodálhatjuk meg eredetiben.
Ahogy a művészetek iránti érdeklődése és távoli rokona, Fialka Olga festőnő iránt érzett szerelme mind fontosabbá vált életében, felhagyott a birtok irányításával, ő is elkezdett csak a festészettel foglalkozni. 1884-ben Rómába utaztak tanulmányútra, majd 1885 őszén néhány hónapig Münchenben tanult képzőművészetet. 1885. november 14-én Körmöcbányán feleségül vette Fialka Olgát, és rá nyolc napra megszületett első gyermekük, Ferenczy Valér.
1892-ben visszatért Münchenbe, ahol 1896-ig élt. 1896-ban Hollósy Simonnal, Réti Istvánnal, Thorma Jánossal, Csók Istvánnal Iványi-Grünwald Bélával megalapították a nagybányai művésztelepet. 1902-től a Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezető mestere. Ebben az évben a Műcsarnok téli tárlatán Márciusi est című festményével elnyerte a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját. A képet a müncheni Secession nemzetközi kiállításán is bemutatta.
1903 őszén művészeti magániskolát nyitott Pesten, az Andrássy út 67-ben. Első gyűjteményes kiállításán, a Nemzeti Szalonban nyolcvanhat képet vonultatott fel. Eközben családja a dalmáciai Lussin Grande szigetén élt. Ferenczy 1904 tavaszán és őszén is meglátogatta őket, és tengeri motívumokat festett. A Saint Louis-i világkiállításonFestőnő; Noémi kibontott hajjal című képét bronzéremmel tüntették ki. Festő és modell (műteremben) című, a Műcsarnok téli kiállításán bemutatott képét a magyar állam vásárolta meg.
1905-ben a müncheni Glaspalast IX. nemzetközi kiállítására nevezett képeivel (Fürdés előtt, Október) másodosztályú érmet érdemelt ki. Festő és modell (műteremben) című festményével elnyerte a VI. Velencei biennálé nagy aranyérmét. A Művészet című folyóiratban Meller Simon, a Hazánkban Fülep Lajos elemezte művészetét.
1907-ben a Nemzeti Szalon alelnökeként ő rendezte az annak új épületét felavató kiállítást. Az első csoportos kiállításon tizenegy művével szerepelt. A MIÉNK(Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) alapító tagjaként 1908-ban Szinyei Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel hármasban ő szervezte a MIÉNK első kiállítását, amin tíz képével szerepelt. Még abban az évben Londonban, az Earl’s Courtban rendezett magyar kiállításon nyolc művét mutatták be az angol közönségnek.
1909-ben a MIÉNK második kiállításán nyolc képével szerepelt. Ebben az évben szervezte meg Rózsa Miklós a Művészház egyesületet, amelynek vezetőségi tagja lett. Kiállított Münchenben, a Glaspalast X. nemzetközi kiállításán és a VIII. Velencei Biennálén (négy képet:
Keresztlevétel
Weiner Adolfné arcképe
Önarckép (1893)
Henyélés
1910-ben a MIÉNK harmadik (utolsó) tárlatán hét képét állította ki, Berlinben, a Secessionkurfürstendammi termében rendezett, Magyar Mesterek című kiállításon huszonnégyet. Részt vett a berlini éves nagy, nemzetközi kiállításon is. A Művészházban két kiállításon szerepelt (Bibliai kiállítás, Nemzetközi impresszionista kiállítás), a IX. Velencei Biennálén négy képpel. Ettől az évtől évente forgó rendszerben Réti Istvánnal és Thorma Jánossal hárman vezették felváltva a nagybányai szabadiskolát.
1911-ben a Művészház első tisztújító közgyűlésén az igazgatóság tagjává választották. Október 21-én megalakult a Nagybányai Festők Társasága, aminek ő lett az első elnöke. Rómában a nemzetközi kiállításon öt művét mutatta be. A Műcsarnok téli jubiláris kiállításán Hármas arckép (Testvérek) című munkájával elnyerte a nagy állami aranyérmet.
1912-ben a Művészház éves közgyűlésén lemondott tisztségéről. Ebben az évben ő vezette a nagybányai festőiskolát, és ő rendezte annak jubileumi tárlatát, amin tizennyolc képpel szerepelt.
1913-ban, második gyűjteményes kiállításán 83 művet (festményeket és grafikákat) mutatott be a Műcsarnokban a közelmúlt terméséből. A Glaspalast XI. nemzetközi kiállításán Anya gyermekével című festményével elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét.
1914-ben a Műcsarnok tavaszi tárlatán Női akt vörös háttérrel című képét Vaszary Kolos-díjjal jutalmazták. Ő rendezte a XIV. Velencei Biennálé magyar kiállítását; 12 saját képét külön teremben helyezték el. Az első világháború kitörésekor éppen Nagybányán időzött, ahol szeptemberben átvette az iskola vezetését.
1915-ben a Műcsarnok tavaszi tárlatán Pietà című képével elnyerte a Társulat 4000 koronás nagydíját. Krónikus betegsége egyre súlyosbodott; 1914–16-ban egyebek közt Pöstyénben, a sziléziaiLindewiesében, a svájci Leysinben és a szlavóniaiLipikfürdőn kezelték.
1916-ban gyermekeivel közös kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban.
1917-ben romló egészsége miatt lemondott a Nagybányai Festők Társaságának elnökségéről. Március 18-án, a Baross utcai klinikán hunyt el.
A Szépművészeti Múzeumban ravatalozták fel, majd a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Hagyatéki kiállítását 1918-ban, az Ernst Múzeumban rendezték meg. Síremlékét, amit fia, Béni tervezett, születése 100. évfordulóján, 1962-ben avatták fel.
Családja Farkaslakáról származik, innen a farkaslaki előnév. A felmenő ági rokonsága több világhírességet adott, közülük kiemelkedik Bolyai János és Bolyai Farkas, akikkel a Benkő család révén voltak rokonságban. Farkaslaki Hints Teréz volt az édesanyja Tauffer Vilmos szülész, nőgyógyász professzornak, a modern hazai nőgyógyászat megteremtőjének. Édesapja, id. Hints Elek (1861–1919), aki szintén orvos volt és 1902-től haláláig a marosvásárhelyi kórház sebész és szemész főorvosa, 1913-tól igazgatója volt. Édesanyja Márk Etelka.
Életpályája
Született Marosvásárhelyt, 1893-ban. A gimnáziumot és az érettségit szülővárosában tette le, végig jeles eredménnyel. Azután a kolozsvári egyetem orvostudományi karán kezdte meg tanulmányait. Később Bázelben is elvégzett két félévet. 1914 és 1918 között harctéri szolgálatot teljesített. Lucknál gránátsebesülést szenvedett, a budapesti Szent István Kórházban épült föl. 1916 januárja után a Vöröskereszt hadikórházához került, ahol 1918-ig teljesített szolgálatot. A háború után, 1920-ban Budapesten megszerezte az orvosi oklevelét.
1920. szeptember 1-jétől 1921 februárjáig ismét a Vöröskereszt hadikórházban dolgozott, majd 1923 szeptemberéig Szegeden dolgozott a Vidakovits-klinikán mint egyetemi tanársegéd. Itt szerezte meg a sebészműtői oklevelet. 1923–1925 között Budapesten dolgozott a Szülészeti és Nőgyógyászati II. számú klinikán mint tanársegéd. 1926-ban tette le a nőgyógyászati szakorvosi vizsgát. Kivételes klinikusi képességeire tekintettel 1928 januárjától a gyulai kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának vezetésével bízták meg.
Tóth István professzor és a Stefánia Szövetség meghívására 1929 májusában Budapesten a X. kerületben szülészeti és nőgyógyászati főorvos lett, és közben kinevezték Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye szülészeti felügyelő főorvosává, valamint Komárom és Esztergom megye, Bars, Hont, Pozsony és Nyitra megye kerületi főorvosának is. Ebben a minőségben végezte a bábák, orvosok, kórházak szülészeti viszonyainak az ellenőrzését, a bábák továbbképzését. Kidolgozta az ország szülészeti és bábaügy rendezését, a Szülészeti Törvény javaslat tervezetét.
1936-ban az Országos Közegészségügyi Tanács tagjává nevezték ki, a szociális kérdéseket taglaló és törvényjavaslatokat tárgyaló bizottságba. 1939-ben a Szülészeti kórtan és gyógytan című tárgykörből magántanárrá nevezték ki. 1945-től nyugdíjazásáig a Budapesti X. kerületi Gizella Szülőotthon igazgatója volt. 1959-ben nyugdíjba vonult.
Budapesten 1966. július 21-én hunyt el, szívtrombózisban.
Publikációi
· Az embernek, környezetének és a kórokozóknak kialakulása. / HINTS Elek. – Budapest: Eggenberger, 1939.
Átöröklés a Bolyaiaknál. / Hints Elek. – Budapest: Stephaneum, 1940.
A szülészeti törvényjavaslat tervezete. A pestmegyei szülészeti viszonyok rendezése. / Hints Elek. Budapest: Szerzői kiadás, 1936
A középkori orvostudomány. / Hints Elek. – Budapest: Rényi, 1939. – (Az orvostudomány fejlődése…2. kötet
A magyar szülészet fejlődése a szülészeti rendtartás adatainak tükrében. / Hints Elek, Hirschler Imre, Margitay-Becht Dénes. – Budapest: Athenaeum, 1951. (Klny. az OH 1951. / 3. számából)
Magyarország 1931. évi szülései és a velük kapcsolatos magzati halálozások. / Hints Elek. – Budapest: Kir. Magy. Egyet. Ny., 1932. – (Klny. Orvosképzés 1932 / Tóth-különfüzet)
A szülészeti rendtartás reformtörekvései a nemzetvédelemben. / Hints Elek. – Budapest: Pápai ny., 1935. – (Klny. a Budapesti Orvosi Újság 1935 / 14.)
Mit kell tudni a nőknek a terhességről és a szülésről. / Hints Elek. – Kalocsa: Árpád könyvnyomda, 1936.
A Bólyaiak exhumált földi maradványai. / Hints Elek. – Budapest: é.n. (Az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei.)[3]
Margitay-Becht Dénes, Hints Elek, Hirschler Imre: A magyar szülészet fejlődése a szülészeti rendtartás adatainak tükrében. (Klny. Orvosi Hetilap 1951. 3. sz.)
A középkor orvostudománya; sajtó alá rend. Sebestyén Mihály; 2. jav. kiad.; Mentor–Studium Prospero Alapítvány, Marosvásárhely, 2018
Porhű, azaz anakronisztikus iskolarendszerünk, tantervünk már csak porhüvelye a valaha felzárkózó törekvéseknek.
A diák magában puffogva, vagy kibeszélve lázadozik a rá zúduló lexikális tudás ellen. Ha a magyarról van szó, csak egyetérteni tudok, de ezzel ki is merült a tudásom. Ha a diákra hallgatok, életszerűbb műveltség megközelítést alkalmazok, de mi lesz, ha az érettségi után megkérdezi (mert megkérdezi), hogy miért nem tanítottam meg ezt vagy azt? Persze, csak azért kérdezi, mert esetleg pontot veszít a felvételin.
Mintha mindenki elfeledkezett volna arról, hogy a tanárok bérrendezésén túl, a tananyagreformot is követeltük. Az iskola és az élet harmonizálását.
Cigizek az iskola előtt, amikor elém pattan Enikő és férje, aki perzsa, egyébként Dániában élnek, és dánul beszélnek egymással. Kérdezem, milyen Dániában. „Élhető” – mondja Enikó, majd nevetve meséli, hogy még mindig emlékszik Hamlet nagymonológjára angolul, és nem felejtette el az angolórán belézsibbasztott kifejezéseket. Öröm az ürömben.
Olvasom, hogy 3 féléves képzéssel bármilyen szakos tanár lehet valaki, ha van akármilyen BA-ja.
Ne tovább!
J’accuse!
Mindenkit, aki a jelenlegi rendszer fenntartásához hozzájárul, vagy levezérli. Könnyű nekem, nyugdíjas vagyok. (Nem könnyű, ha „világizzása hőmérsékletem.”
Zemplén vármegyében született, vallon eredetű, katolikus családban. Dédapja Belgiumban volt ügyvéd, katonaorvosként dolgozó nagyapja jött Magyarországra az 1770-es évek elején. Édesapja Trefort Ignác, neves sebészorvos, édesanyja Beldovics Tekla, Beldovics Ádám homonnai sótárnok lánya volt. Trefort Ignácot 1798-ban választotta meg Zemplén vármegye tisztiorvosnak. Első felesége halálát követően 1816. február 25-én esküdtek egymásnak örök hűséget Beldovics Teklával. A házasságból három gyermekük született: Ágoston, Antal és István.
Az elemi iskolát otthon, Homonnán végezte 1822 és 1826 között. Gyermekként elsősorban szlovákul és németül beszélt, és egy kissé magyarul is. Hogy a német nyelvtudását tökéletesíthesse, szülei 1826-ban Eperjesre küldték, hogy a 2-4. grammatikai osztályt az ottani evangélikus gimnáziumban végezze, egy német pékmester kosztosaként. Jó tanulónak bizonyult, latinul „meglehetős könnyedséggel” beszélt. Hogy magyarul is megtanuljon, 1829-től a sátoraljaújhelyipiarista gimnáziumba iratták be, ahol a felső két (1. és 2. humanista) osztályt végezte. Mindkét évben első eminens volt, tanárainak, Zvolenszky Mihálynak, illetve Tóth Lajosnak kedvence, és „egyfajta iskolai nobilitás”.
A kolerajárvány miatt a gimnázium 1831 június végén bezárt, a diákokat hazaküldték. Trefort Ágoston is hazatért Homonnára, ahol július 28-29-én, egy napon belül apja és anyja is elhunyt a kolerában. A tizennégyéves Ágoston és a hatéves testvére három szolgával heteken át mindenkitől elzárkózva éltek a szülői házban. Szeptemberben gyámságukat Csáky Petronella grófnő vette át.
Tanulmányait 1831 őszétől az egrilíceumban, a filozófia első évfolyamán folytatta, a 2. évet pedig a következő tanévben a pesti tudományegyetemen végezte. Az 1833/1834-es tanévet szintén Pesten, de már a jogi karon kezdte meg. Kitűnő nyelvtehetségének köszönhetően megtanult angolul, olaszul és franciául. Egyetemi tanulmányait már 18 éves korára befejezte. Ezután Eperjesen a kerületi táblánál végezte jurátusi gyakorlatát.
Az apai örökség és a Csákyak jóvoltából 1836 áprilisában megkezdte első nagy nyugat-európai körutazását, amelyről 1837 februárjában tért vissza. 1837. december 22-én dicséretes eredménnyel tette le ügyvédi vizsgáját, majd állami szolgálatba állt, és a budai udvari kamaránál ingyenes gyakornokká nevezte ki Keglevich Gábor kamaraelnök 1837. április 17-én. Tagja lett a Nemzeti Kaszinónak, ami fontos baráti kapcsolatokat hozott számára. Itt ismerkedett meg többek között Eötvös Józseffel is 1837 őszén, akivel életre szóló barátságot kötöttek.
Munkássága
Trefort érdeklődése az irodalom irányába fordult ebben az időben. 1839-ben, a Pozsonyban megjelenő Századunk folyóiratban kezdeményezett egy felszólítást, amelyet több neves személyiség is aláírt. Ezzel szorgalmazta a magyar képzőművészet ápolását szolgáló Pesti Műegylet megalapítását. Ez volt első fellépése a nyilvánosság előtt, és amelynek eredménye a Pesti Műegylet megalapítása lett, hazánk első képzőművészeti szakintézménye, amely 25 éven át működött, egyben első elnöke is ő lett. Ezekben az időkben bontakozott ki a centralista csoport (Eötvös, Trefort, Szalay stb.). Önéletírásában így ír erről az időszakról: „A pesti társaság nagyobb része Pozsonyban volt, az ifjúság nagy izgalomban égett. Némely vonatkozásban én is az ifjúság nemesebbjei közé tartoztam”.
Az évtized végén kilépett állami hivatalából. Történeti vonatkozású cikkei, majd komoly közgazdasági tanulmányai elismerése révén 1841-ben, alig 24 évesen az MTA tagjává választották. Részt vett az Iparegyesület és a Magyar Kereskedelmi Társaság munkájában. Zólyom szabad királyi város követeként részt vett az 1843/44. évi országgyűlésen, és egy, a kereskedelmi ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjává választották. Az aktuális politikai kérdésekről (hitelbank, örökösödési jog, adó, iparosítás stb.) a Pesti Hírlapban publikált.
1848. március 16-án kinevezték a helytartótanács ideiglenes sajtórendészeti osztályába, tiszti rangot kapott a pesti nemzetőrségben.
A Batthyány-kormányban 1848. április 27. és szeptember 28. között Klauzál Gábor mellett a földművelés-, ipar-, és kereskedelemügyi minisztérium államtitkári tisztségét vállalta el, egyidejűleg a minisztérium ügykezelését is vezette (1848. szeptember 12. – 1848. szeptember 28.).
Centralista lévén, Lamberg Ferenc Fülöp meggyilkolása után emigrált, a forradalmi események elől Bécsbe, majd Münchenbe menekült családjával, s csupán 1850 szeptemberében tértek haza. Békés megyében, elzárkózva élt, majd az 1850-es évek végén bekapcsolódott a megyei közügyekbe. Megalapította a Békés megyei Gazdasági Egyesületet.
1860. december 11-én tisztújítás alkalmával a megye első alispánjává választották, 1861. március 18-án azonban lemondott. Ugyanebben az évben országgyűlési képviselővé választották. Részt vett továbbá az alföldi Vasútbizottmány munkájában is. Bekapcsolódott a kiegyezést előkészítő politikai körbe. 1867 után meglazultak Békés megyei kapcsolatai, felesége halála után végleg Pestre költözött. 1872-ben már Sopronban választották meg országgyűlési képviselővé. 1871-ben meghalt Eötvös József, akiben igen közeli barátját veszítette el. Azonnal felajánlották neki a vallás és közoktatásügyi miniszteri pozíciót, ám ezt csak 1872-ben, másodszori felkérés után fogadta el, így a Lónyay-kormány tagjaként kezdte meg tevékenységét. Ezzel párhuzamosan ideiglenesen földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterként is dolgozott (1876. augusztus 21-étől1878. december 5-éig). A Szlávy-, Bittó-, Wenckheim- és Tisza-kormányokban egészen haláláig, 1888-ig ült a miniszteri székében.
Trefort a művelődésügy korszerűsítésében az Eötvös által kijelölt úton haladt tovább, de gyakorlatiasabban folytatta a polgári közoktatási rendszer kiépítését. Ekkor még persze nem rendelkezett kész programmal, de hangsúlyozta a népnevelés fontosságát és a felsőoktatás problematikáit, viszont meg sem említette a vallás és az egyházügyi kérdéseket. Ennek az lehetett az oka, hogy ezek terén a korban kevesebb probléma merült fel, mint más kérdésekben.
Az 1872. szeptember 4-én kinevezett Trefort a nyilvánosság elé csak fél évvel később lépett, ez alatt az idő alatt minisztériumi ügyek tanulmányozásával foglalkozott. Igen jó érzékkel választotta ki munkatársait, a kulcspozíciókban foglalkoztatott gárda igen magas színvonalúvá vált. A minisztérium osztályai közül az I. a katolikus egyházzal, a II. a protestáns egyházzal és a népműveléssel foglalkozott. 1875-ben átszervezés következtében ez az ügyosztály már csak a népnevelési ügyekkel foglalkozott. A III. a felsőoktatással, a IV. a középiskolákkal, míg az V.-VIII. ügyosztályok a nem római katolikus hitfelekezetekkel és az alapítványok ügyeivel foglalkoztak. Trefort ideje alatt jött létre a kilencedik osztály, amely az építési ügyekkel foglalkozott.
A kapitalizmus fejlődésének következtében konkrétabbá vált a közoktatással szembeni igény. A hangsúly a népoktatással szemben az új, ipari-kereskedelmi oktatási formák felé tolódott el. A közoktatás politikájának jellemzője lett, hogy előnyben részesítette azokat az iskolatípusokat, amelyek nem humán pályákra, hanem iparra, mezőgazdaságra, kereskedelemre neveltek. Trefort miniszterségének második felében többek között arra törekedett, hogy a közoktatást összhangba hozza a társadalom szükségleteivel. Például a felsőoktatás terén szükségét érezte egy harmadik egyetem vagy legalább egy harmadik orvosi fakultás felállításának. Eötvös és Trefort sokoldalú politikája a modern magyar felsőoktatás megszületését eredményezte. Ezzel együtt járt a tőkés gazdasági fejlődésnek megfelelő társadalmi-politikai átalakulás, s a gazdasági érdekek nyomása. Ezzel összefüggésben a társadalom is felállította a felsőoktatással szembeni igényeit. Mindezek következtében új intézmények, tanszékek, laboratóriumok szervezésére, tananyag változtatására, a szakmai színvonal emelésére került sor.
1872-ben a Politechnikum Műegyetemmé vált, és megnyílt az ország második egyetemeKolozsváron, bár ezek még Eötvös munkásságához tartoztak. Ezeken túlmenően új tanszékek jöttek létre, felépültek a természettudományi és orvoskari épületek, kialakultak a művészeti felsőoktatási intézmények. A folyamat egyik magyarázata az is, hogy Trefort figyelme a felsőoktatásra összpontosult. Vonzalommal viseltetett az orvosi és természettudományi szakok iránt. Rendkívüli jelentőséget tulajdonított az orvostudománynak, az orvosképzésnek és a közegészségügynek.
Új épületek emelésével, új tanszékek alapításával, a laboratóriumok számának gyarapításával, felszerelésük korszerűsítésével emelte (általában) a felsőoktatás, különösen az orvosképzés színvonalát. Ekkor készültek el a Műegyetem Múzeum körúti épületei, az Egyetemi Könyvtár, az Orvostudományi Kar, s az Üllői út mentén a „Klinikai negyed” épületei. Az oktatás kérdésének terén végzett munkája során szaporította a tanszékek számát is. Új tanulmányi és vizsgarendet, fegyelmi szabályzatot hozott létre, amelyekkel egységesítette az egyetemek szervezetét. Fontos intézkedése volt, hogy kiterjesztette az egészségtan oktatását a jogi és bölcsészeti karokra, s megszervezte a középiskolai egészségtan-tanári és iskolaorvosi tanfolyamokat is.
Trefort szerint döntő tényező a tanár személye, ezért a személyi kérdésekben elfogulatlanul döntött felülkerekedve a felekezeti szempontú gondolkodáson. Továbbá biztosította az iskolateremtő, kiemelkedő tudású professzorok működését. A bölcsészkar történetében kevés olyan időszak volt, mikor egy időben annyi valóban kiváló professzor működhetett, mint Trefort alatt. A bölcsészkar fejlődésére nézve fontos eredmény a szemináriumok intézményének megalkotása és a tanulmányi idő háromról négy évre emelése. Az egyetemen az előadások látogatásán kívül a tudomány alaposabb elsajátítására kevés lehetőséget biztosított. Ugyanakkor Európa több felsőoktatási intézményében a század második felére már általánossá vált ez a gyakorlat. A szemináriumi rendszer célja a diákok és tanárok folytonos érintkezése, útmutatás és gyakoroltatás által a tudomány módszerébe annyira beavatni, hogy idővel maguk is művelni tudják azt.
A tanárképzés
1873-ban újjáalakították ezt a rendszert is. Egyesítette a gimnáziumi és reáliskolai tanárok képzését. A színvonal javítása érdekében újraszervezte a tanárvizsgáló bizottságot, biztosította a külföldi ösztöndíjakat. A tanítási módszerek tökéletesítése érdekében elrendelte az iskolákban a módszertani értekezletek rendszeres tartását is. Az 1883. évi középiskolai törvény rendelkezett a tanári képesítés feltételeiről és a vizsgálatok általános követelményeiről. Előírta a szakjukhoz tartozó tárgyak négyéves tanulmányozását. Az egyéves nevelői gyakorlatot, továbbá a képesítő vizsga tételét vizsgáló bizottság előtt. Tanítás terén a rendszeres módszertani értekezletek mellett a szemléltetés és a kísérletezések útján való tanítást is bevezette. A Műegyetemmel kapcsolatban továbbfejlesztette Eötvös kezdeményezéseit. 1882-ben készült el a Múzeum körúti épület, amely a technikai oktatáshoz biztosított megfelelő feltételeket. Az orvostudományi kar is számos épülettel bővült az Üllői úton. Továbbá a kolozsvári egyetem is neki köszönheti az új vegytani, bonctani és élettani intézetek létesítését.
Középiskolai képzés
A gimnázium és a reáliskola az ő korában a magasabb tanulmányokra, a szellemi pályára készítette elő az uralkodó osztályok és a középrétegek gyermekeit. A szabadságharc leverése után a 8 osztályos gimnázium, mint az osztrák tanulmányi rendszer vált kötelezővé Magyarországon.
A kiegyezést követően a kapitalista termelés igényei megkívánták a középiskolai oktatás átalakítását. Eötvös 1870-es törvénytervezetében leírja, hogy a középiskoláknak egyaránt biztosítaniuk kell az általános műveltséget, és a felsőbb tanulmányokra történő felkészítést. Trefort átdolgozta ezt a tervezetet, és próbálta elfogadtatni a diétával. Közben 1879-ben bevezettette a Kármán Mór által előkészített gimnáziumi tanrendet. Ebben a humán tárgyak, a klasszikus stúdiumok továbbra is nagy óraszámot birtokoltak. A reál tárgyaknak mintegy 30% jutott. Nagy eredmény az 1883. évi XXX. törvénycikk, a középiskolai törvény. Ez biztosította a középiskolákban és a felekezeti gimnáziumokban az állam felügyeleti és ellenőrzési jogát. Továbbá a tanárképzésben is érvényesítette az állam vezető szerepét. A törvény a dualizmus időszakának középiskolai alaptörvénye volt. A középfokú oktatást egységesen szabályozta, 8 osztályosnak ismerte el a gimnázium mellett a reáliskolát is. Egységesítette a tanórák számát. Ezen rendelet több mint 40 éven keresztül érvényben maradt. Megkönnyítette a reáliskolákban a gimnáziumba történő átlépést. Például a latin nyelvet bevezette az előbbi iskolatípusban, felemelte az évfolyamok számát 6-ról a már említett 8-ra, és az érettségit is bevezettette. A felsőbb osztályokban lehetővé tette az ipari, gazdasági, vagy kereskedelmi szakképzést.
Trefort rendeleteiben szabályozta a polgári iskolák, középiskolák és a szakiskolák közötti átmenetet. Szabályozta a kereskedelmi iskolák szervezését. Javasolta az ipartanuló-iskolák és központi ipartanoda felállítását. 1879. december 1-én megalakul a Budapesti Állami Középipartanoda, amely 3 évfolyamos volt, és építőmestereket, előmunkásokat, művezetőket képzett. Vezetőjének megválasztotta Hegedűs Károlyt, illetve grazi állásából hazahívta Petrik Lajost, és kinevezte a kémia technológia tantárgy tanárának. 1884-ben megszületett az iparostanonc-oktatást szabályozó XVII. törvénycikk is.
Trefort utolsó éveire mintegy negyvenezerre emelkedett az ipartanulók száma, vagyis megtette az első lépést a szakoktatás hálózatának kiépítésére. Ezekben az időkben javultak a népiskolák munkájának tárgyi feltételei is, emelkedett a tanintézmények és a tanulók száma is.
Trefort szerint a népoktatás feladata „a nép erkölcsi, és értelmi, egészségi és gazdasági állapotának javítása”. Az 1884 évi V. tc. előírta a népiskolai hálózat fejlesztését. Ezáltal gyarapodott az elemi iskolák, a tantermek, a tanítók száma. Az iskolákba járó diákság mintegy félmillióval nőtt. Az általános tankötelezettség mégsem valósult meg teljesen a gyakorlatban. A tankötelesek 20-25%-a egyáltalán nem járt iskolába. Továbbá nyomasztó volt a tanítók tudatlansága, tehát a szakképzettség hiánya. A nők számára is igyekezett lehetővé tenni a tanítói, ipari és kereskedelmi pályákon való elhelyezkedést. Létrehozta az első lányközépiskolát, valamint az állami polgári iskolai tanítónőképző intézetet. Trefort biztosította a tanárok önművelését. Intézkedett a tanítók nyugdíjáról és ötévenkénti 10%-os korpótlék bevezetéséről. Elősegítette tankönyvek írását, megalapozta a szemléltető oktatást. 1877-ben alapította az Országos Tanszermúzeumot, ahol modelleket, találmányokat mutattak be.
A nemzeti kérdés kapcsán a magyarosító politikai vonalvezetés jellemzi, amely halála után továbberősödve vált igazán retrográddá.
Gyakran érték támadások a felekezetek részéről és a parlament bal szárnyáról. Trefort igyekezett egyformán felkarolni és fejleszteni tárcájának minden területét. Hármas jelszava: „közegészség, közgazdaság, közoktatás” volt. Világosan látta a kultúra fejlődésének összefüggését a gazdasági és társadalmi kérdések megoldásának szükségességével. Még irodalmi működése is kultúrpolitikai céljait szolgálta.
Akadémiai pályafutása
A Magyar Tudományos Akadémiának1841-ben levelező, majd 1867-ben rendes tagja lett. 1874-től igazgatói tisztet töltött be. 1884-ben Lónyay Menyhértet követte az elnöki székben. (Kultuszminiszteri elfoglaltsága erősen korlátozta akadémiai tevékenységét.)
Horehoviczai Dudith (Dudich) András (Buda, 1533. február 5. – Boroszló, 1589. február 22.]) magyar nemes, aki olasz és horvát felmenőkkel is rendelkezett, mindezek mellett pécsi püspök és császári-királyi tanácsos is volt. Munkásságának köszönhetően a humanizmus fénykorának polihisztor tudósa és a reneszánsz magyar irodalom alkotójává vált. Katolikusból lett humanista tudós, protestáns.
„Dudith (Dudich) András (horehoviczai), pécsi püspök és cs. kir. tanácsos, anyai ágon a velenczei Sbardellati nemes családból származott, kinek nevét maga is használta, nagybátyja Sbardellati Ágost váczi püspök Boroszlóba, majd Olaszországba küldte, hol Padua főiskolájában Róma nagy iróit tanulmányozta s klassikus műveltségét szerezte.
Veronában megismerkedett Pol Reginald bibornokkal, ki magával vitte V. Károly császár, Mária angol királynő és II. Henrik király udvaraiba. Párisban foglalkozott a görög és keleti nyelvekkel.
Visszatérvén hazájába, magára vonta Oláh Miklós primás figyelmét, ki őt még pappá szentelése előtt apostoli főjegyzővé, esztergomi kanonokká s budafölhévizi préposttá tette.
1559-ben bejárta Európa több országait; azután tinnini püspökké neveztetett ki. Az 1561. nagyszombati tartományi zsinat őt küldé mint a magyar clerus képviselőjét a trienti zsinatra. Megbizása volt társával együtt Ferdinánd követeit támogatni. Az ötödik nyilvános ülést megelőzött isteni tisztelet alkalmával ő tartott beszédet. Az egyháznak tanítását az oltári szentségről fejtegette s védelmezé az ujítók támadásaival szemben.
A következő év nyarán a spanyol király követei nehézségeket támasztottak azon kivánatukkal, hogy a protestansok ujra hivassanak meg a zsinatra. A pápai követek nagy zavarban voltak és a császár közbenjárását vették igénybe. Ez ügyben fölhivásukra Dudith Bécsbe utazott, hogy a császárt fölvilágosítsa; júl. második felében távozott Trientből, hová nem tért vissza többé, mert a zsinat néhány hónappal utóbb bezáratott.
1564-ben pécsi püspökké neveztetett ki; ugyanekkor csász. tanácsos is lett. Miksa király 1565-ben mint követét a lengyel király udvarához küldé. Itt megismerkedett a királyné udvarhölgyével, Strass Reginával, mire elhagyta egyházát és az udvarhölgyet nőűl vette.
Ezután Lengyelországban tartózkodott és a tudományoknak élt. A protestantismushoz csatlakozott; előbb Kalvin hive volt, majd unitáriussá lett. Első nejének halála után 1579-ben egy gazdag lengyel özvegygyel lépett második házasságra. Nejének nagy vagyona lehetővé tette, hogy életét jólétben tölthesse. Több gyermeke született. Boroszlóban halt meg.” (Szinnyei József: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/d/d04423.htm)
Több görög és olasz munkát latinra fordított. Sűrű levelezésben állott korának több kiváló tudósával, mint Theodor Bezával, Justus Lipsius-szal, Socinus-szal, Melius Juhász Péterrel és másokkal. Levelei részben különböző gyűjteményes munkákban jelentek meg, részben kiadatlanul lappanganak, legújabban pedig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének sorozatában, a Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorumban látnak napvilágot. Számos levelét az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárban őrzik.” (Wikipedia)
„Kner Izidor (Gyoma, 1860. február 5. – Gyoma 1935. augusztus 19.) kiadó, a magyar nyomdászat, könyvkötészet kiemelkedő személyisége.
Apja Kner Sámuel könyvkötőként dolgozott. Anyja egy gyomai cipészmester lánya volt. Önképzéssel, folyamatos tanulással szerezte ismereteit. 1873-ban egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei műhelyben inaskodott. Ezt követően bérmunkásként olgozott Aradon, Budapesten, Egerben, Komáromban, Tatán, és a székesfehérvári Számmer-nyomdában.
1882 júniusában Gyomán megnyitotta egyszemélyes könyvnyomdáját, amihez a helyi takarékpénztár kölcsönt is adott. Így tudott vásárolni egy használt nyomdagépet, egy szerény betűkészletet és valamennyi papírt. 1888-ban a Magyar Nyomdászok évkönyve már segédet alkalmazó nyomdaként említette felsorolásában Kner Izidor műhelyét.
1889-ben megnősült, Netter Kornélia, egy mokrini gabonakereskedő lánya lett a felesége, a vele kapott 3000 forintnyi hozomány jelentősen hozzájárult a nyomda megszilárdulásához. Hat gyermeke született.
1898-ban már mintegy 1500 nyomtatványt kezelt a nyomda. Ez évben adta ki a 265 oldalas nagy Közigazgatási Mintatárat. Az 1900-as évek eleje a magyar könyvgrafika és könyvillusztráció egyik fénykora volt.
Kner Izidor a klasszikus tipográfia neveltje volt, de egyszersmind Fülep Lajos művészetfilozófus, művészettörténész közvetítésével egy olyan, a modernizmust előkészítő puritán korszellemé is, amely arra ösztönözte, hogy a betűt tegye meg a tipográfiai kifejezés fő eszközévé.
A 20. század elején végrehajtott közigazgatási racionalizálás is változást hozott a Kner-nyomda fejlődésében. Az 1900-as évek elején a korabeli Magyarország településeinek közel a fele a nyomda megrendelője volt. A közigazgatás változásait napra készen követte a nyomda, s többször megjelentetett egy-egy nagy mintatárat friss, bővített változatban. Ebben az időben a nyomda egy másik üzletágban is betört az országos piacra. A Gyomán készült báli meghívók komoly sikert arattak. (Röpke Lapok címen jelent meg a meghívókat tartalmazó mintakönyv).
1905-ben az első vidéki kollektív szerződést hozta létre Kner Izidor nyomdájában, ahol két bérosztállyal feljebb soroltatta be a maga vállalatát. Ennek kettős előnye is volt: a magasabb bérek mellett valóban jó szakmunkásokat alkalmazhatott.
A bérezés mellett más tekintetben is egyedüli szerepet vállalt a Kner–nyomda: Gyomán 1899-ben (a kötelezőnél 5 évvel korábban) bevezették a 9 órás munkaidőt, ami 1907-től 8 és fél óra lett. Azokat munkások, akik legalább fél évet a nyomdában dolgoztak, egy heti nyári fizetett szabadságban részesültek.
1907-től fia, Kner Imre a nyomda műszaki vezetője lett. A vállalkozás sikereiben fontos szerep jutott a reklámnak is, hiszen csak önmagában Békés vármegyében a Kner-nyomdán kívül még nyolc nyomda működött. (Povázsay László, Békés; Povázsay Testvérek, Zsilinszky Endre, Csaba; Dobay János, Gyula; Magyar A. M., Veres Lajos, Orosháza; Sámuel Adolf, Szikes Antal, Szarvas.)
A második bő évtized alatt a kis műhely korszerű vidéki középüzemmé lett: a nyomda történetének ez a szakasza az első gyorssajtó megszerzésével (1890) indult, és több mint 50 főnek munkát adó új nyomdaépület felépítésével és felszerelésével zárult 1902-ben. A nyomda fejlődésének harmadik szakasza, ami szintén sikertörténet, a háború kitöréséig tartott. 1902 és 1913 között a vállalat évi forgalma több mint százezer koronáról közel ötszörösére növekedett. Ekkor az állandó személyzet száma 90–100 fő között volt.
A Kner-nyomda munkássága az 1914. évi lipcsei kiállításon aranyérem elismerésben részesült.
Az első világháborút követően Gyoma román megszállás alá került, a megszállók a nyomda felszerelésének kétharmadát elrabolták, de elvesztette a nyomda a trianoni határok megvonásával potenciális vevőkörének is a kétharmadát. A csupán két ívre elegendő betűkészlettől és az első kis taposósajtótól igen hosszú volt az út a mintegy száz alkalmazottat foglalkoztató, korszerűen felszerelt nyomda megteremtéséig.
Nagy utat járt be Kner Izidor a társadalmi mobilitásban is. Könyvkötősegédként kezdte, innen küzdötte fel magát Gyoma község köztiszteletben álló polgárává. A szakmai közéletnek is aktív tagja volt. A nyomdászati írások mellett gyakran közölt szakcikkeket, melyekben sürgette a szakoktatás fejlesztését, az inasnyúzás megszüntetését és szót emelt a tisztességtelen verseny ellen.
Gyakran írt a hazai ipar fejlesztésének, a színvonal emelésének kérdéseiről. 1932-ben Békés vármegye örökös törvényhatósági bizottsági taggá választotta a nyomda alapításának 50. évfordulóján, és ebben az évben céhmesteri címet és oklevelet kapott.
A nyomdának a család életében betöltött szerepét jelzi, hogy az alapító Kner Izidor gyermekeinek és unokáinak többsége is a nyomdász – könyves mesterséget választotta.
1935-ben bekövetkezett halála után fiai, Endre, valamint Imre vették át a családi üzem irányítását. Legkisebb fia, Albert 1940-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a háború után a csomagolás-marketing-nyomtatvány iparág meghatározó személyisége lett. Lánya, Erzsébet szintén Amerikában telepedett le a háború után, ahol könyvkötő mesterként dolgozott.
Kner Izidor legidősebb unokája, Haiman György pedig jeles tipográfus, könyvművész, nyomdatörténész, egyetemi tanár lett az államosított magyar nyomdaipar fennállása alatt, sokat tett a minőségigényes könyvkiadásért és könyvnyomtatásért.” (Wikipedia)
„Az eredményeimmel talán egy kicsit utat mutattam az embereknek, hogy alulról indulva is el lehet érni a csúcsra. Hogy lehetetlen helyzetből is lehet valami nagyot alkotni. Talán többeknek erőt adtam azzal, amit elértem. A sportágunk nagyon népszerű volt akkoriban, szerencsére ez azóta is így van.” (W.T)
„Közösségépítő-ereje példaértékű volt, aki betért hozzá a Kazinczy utcai kocsmájába, nem csak enni- és innivalót kapott, hanem életbölcsességeket is. Ha úgy hozta a hangulat, márpedig gyakran hozta úgy, gitárt vett a kezébe, s énekelni kezdett. „Itt ülök csendesen, egymagam, számolom, ami van…” A lényeg, hogy bejöjjön az öröm, mondta a társaságnak, s rendre hozzátette, de azért tenni is kell. Nem tagadta, az utolsó időkben már csak a környezete szeretete tartotta benne a lelket.
Wichmann Tamás néhány nappal 72. születésnapja után hagyott itt bennünket.” (Thury Gábor nekrológja)
„Wichmann Tamás (Budapest, 1948. február 4. – Budapest, 2020. február 12.) kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszer olimpiai második, egyszer olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok.
Gyermekkori súlyos balesete után kezdett sportolni. (Hatéves volt, amikor elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia.) Először boksszal erősítette lábait, majd elkezdett kenuzni. Határtalan kitartása, akaratereje, szorgalma és lelkesedése a magyar sportélet egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé tette.
Egykor Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere volt. 1979-ben megkapta az UNESCO fair play díját. Az 1980-as moszkvai olimpián, ahol a csapat legesélyesebb indulója volt, mindenki megdöbbenésére nem sokkal a rajt után leállt és feladta a versenyt. Saját bevallása szerint később sem tudta megfejteni, miért maradt el az olimpiai arany, részben annak tulajdonította, hogy itthon nem volt igazi partnere, többnyire egyedül kellett edzenie.
Pályafutását az MTK-VM színeiben fejezte be. Visszavonulása után az MTK Örökös Tiszteletbeli Tagjává választotta, valamint aranygyűrűvel tüntették ki.
2010-ben az MTK-ban gyerekekkel foglalkozott. Részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat programjában.
A zenéhez is értett, énekelt és gitározott, a 2012-es londoni olimpiára készült Olympia mítosza című CD-n több olimpiai bajnokkal együtt énekelt, rappelt. 1985-ben Popej szerepét játszotta Bujtor István Az elvarázsolt dollár című filmjében. 2009-ben ezüstérmet nyert a magyar sárkányhajó válogatottal a dél-koreai Ulszanban a csapat-világbajnokság 200 méteres futamán, s így 61 évesen ismét vb-dobogóra állhatott.
2020. február 12-én hunyt el, hosszan tartó, súlyos betegség következtében.
1980-ban szerepelt Zsombolyai János rendező Vámmentes házasság című játékfilmjében. 1985-ben Popej szerepét játszotta Bujtor István: Az elvarázsolt dollár című filmjében. 2000-ben szerepet kapott Tarr Béla és Hranitzky Ágnes Werckmeister harmóniák-jában, illetve Szőke András: Tündérdomb, valamint 2002-ben Bereményi Géza rendező A Hídember c. filmjében is.
A Wichmann-kocsma
Mielőtt versenyző lett, szakácsnak tanult. Mikor kiderült, hogy az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpián a szocialista országok bojkottja miatt nem szerepelhet, elkezdte felépíteni a saját vállalkozását.
1987-ben megnyitotta Budapest első „alternatív” kocsmáját, amelyben tudását hasznosította. A kocsmát eredetileg Szent Jupátról, a kenusok „védőszentjéről” nevezte el, de később már csak Wichmann-kocsma volt a neve.
Az ő nevéhez fűződik a Király utca–Kazinczy utca sarkán található játszótér elődjének létrehozása, melyet a Kazinczy utcai építkezési roham gátjaként fellépve őrizhetett meg a kerület szabad területként.
Jeleskedett a műemlékvédelemben – minden év decemberében megkoszorúzzák Schneider József híres kártyafestő mester emléktábláját. („E helyen állt Schneider József kártyafestő műhelye. Itt készült a magyar kártya 1836-ban, amely Tell Vilmos szabadságharcának felidézésével a játékos kedvű honpolgárok nemzeti öntudatát élesztgetve, azóta is kézről kézre jár. Állíttatta a magyar kártyások nevében a Pató Pál Párt és a Magyar Talon Alapítvány a millecentenárium évében.”) Ugyanebben a házban, évtizedeken át működtette vendéglőjét, egészen 2018-ig. Az alternatív vonalat képviselve, tartalmas kvízjátékokkal, beszélgetésekkel, az egymásra találás lehetőségével biztosított kulturált szórakozási formát az erzsébetvárosi polgárok részére.” (A Wichmann-kocsma 2020-ban majdnem áldozatul esett egy barbár szállodaépítés rombolásának. Úgy tűnik, a közfelháborodás menti meg, és műemlékké nyilvánítják. vj)
Wichmann Tamásnak – akinek életéről, karrierjéről a Magyar Lapát címmel portréfilm is készült – népes családja, hat gyermeke és számos unokája van. (Wikipedia)
Belakta az iskolát. Megyek a büfébe kávéért, ott fecseg a büféssel. Megyek a tanáriba, ott terrorizálja Éles tanár urat diákönkormányzat ügyekben. Egyszóval: útba esik jövet-menet.
Ha kérdezek, elsőként van fent a keze. Mát kértem, hogy várjon egy kicsit, hadd gondolkodjanak a többiek is, de kifogyhatatlan mondanivalója, megbeszélendője van. Úgy kellene, hogy legyen rá idő, akár órák is, hogy közösen megvitassuk. És akkor beleért a kezem ( NAT 2020-ba.)
Nincs úgy vége egy órának, hogy ne jönne hozzám valami ötlettel. A legújabb: hívjak meg előadót valamilyen bölcsész témában. Hezitálok. Az iskolám diáksága főleg termtudos érdeklődésű, értelmes, intelligens, civilizált, de nem nagyon olvas. Többször nekifeszültem a feladatnak magam vagy külsős előadóval. Az eredmény siralmas, jó esetben lanyha taps.
Fizikából a kolléganő abszolút sikeres. Fontos tudósokat hívhat meg, akik felpörgetik az érdeklődést. Irigylem. Hála neki.
Olivér nyaggat. Most hogy mondjam el neki, hogy a „magas irodalom” nem kelendő kis hazánkban?
Tahotaaia, újmagyarul: Petőfiül Tahótája nem olvas. Tahókrácia mindent meg is tesz ezért, hogy így maradjon. G meséli, hogy volt tanítványa egy fideszes nagyember fotósa, és amit hall: „Ezek a pestiek milyen szörnyűek!”. Persze, jól keres, és nem árulja el, kire szavaz. Tahotaaia.
Olivér. Vág az esze. mint a borotva. Mi lesz vele? Belét kidolgozza a közösségért. Közösség? Viccelsz. Néhány eldugott helyen. Például az iskolámban. Hajrá!
Ja, és kérem vissza az 1984-et, amit angolul kölcsönadtam! És végre, Olivér, tegye már le azt az átkozott C1 nyelvvizsgát! További jó olvasást!
„Kner Imre (Gyoma, 1890. február 3. – Mauthausen, 1944. május 12. körül) magyar tipográfus, nyomdász, könyvművész, Kner Izidor fia. A magyar könyvkiadás és nyomdászat kimagaslóan művelt és széles látókörű egyénisége.
„Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok.”
Kner Izidor és Netter Kornélia első gyermekeként született. A gimnázium első két osztályát a mezőtúri református gimnáziumban végezte, majd Aradon folytatta tanulmányait. 1902-ben inasnak állt be apja gyomai nyomdájába.
1904-től egy éven keresztül Lipcsében a Mäser-féle könyvművészeti és tipográfiai szakiskolában tanult, ahol hasznos technikai ismereteket sajátított el, valamint magáévá tette az uralkodó szecessziós ízlést. 1906-ban a Röpke Lapok című báli meghívó mintakönyv címlapjának szerkesztését vállalta el, 1907-től a gyomai nyomda műszaki vezetője lett.
1914-ben nyugat-európai utazást tett, amelyről Ferenc Ferdinánd trónörökös halála miatt tért haza. 1915 első felében Békéscsabán katonáskodott, ahol barátságot kötött Aranyossi Pállal.
Tagja volt a Vasárnapi Körnek.
1917-ben házasságot kötött Kulka Etellel Budapesten. 1918-ban az őszirózsás forradalomban a Nemzeti Tanács jegyzője volt Gyomán.
1921-ben megszületett Zsuzsa lánya, majd 1923-ban Mihály fia. 1925-ben a Kozma Lajos által tervezett Kossuth Lajos utcai házba költözött, amely ma a Kner Múzeumnak ad otthont. Számos intézmény és társaság vezető személyisége, tagja volt. Ilyenek pl. a Magyar Könyv- és Reklámművészek Egyesületének alelnöki posztja, vagy a lipcsei első nemzetközi könyvkiállítás (IBA) magyar kiállítási bizottságának tagja. A tisztségekről az 1938-as zsidótörvény megszületése után lemondott.
Az 1923. évi göteborgi nyomdászkongresszuson a világ legjobb tipográfusai közé sorolták, az 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjat kapott. Levelezése is képet nyújt életéről és munkásságáról. Levelezett többek között Móricz Miklóssal, Fülep Lajossal, Szabó Lőrinccel.
1944-ben, a német megszállás első napjaiban internálták. A budapesti gyűjtőfogházba került, ahonnan végül Sárvárra vitték és átadták a németeknek. Egy gyalogmenetben lemaradt, és az őrök végeztek vele. (Wikipedia)
