„Sosem láthattam őt, nem hallgathattam Viszockij dalait. Ő belehalt a létező szocializmusba, én túléltem”. (Földes László – Hobo)
Apja a Vörös Hadsereg zsidó származású ezredese volt, aki végigharcolta a második világháborút. Vologya 1947–1949-ben vele és örmény mostohaanyjával a Berlin melletti Eberswaldban élt (ahol apja akkor állomásozott), aztán már csak az anyjával, Moszkvában, aki tolmácsnő volt.
Az iskola után egy ideig műszaki főiskolára járt, de otthagyta és belépett a MHAT (Moszkvai Művész Színház) Stúdiójába (1956–1960). 1960-ban feleségül vette egyik osztálytársnőjét, de egy év után elváltak. A moszkvai Puskin Színházban kezdte meg pályafutását, de hamarosan otthagyta, és megjárt egy csomó más moszkvai színházat is. 1963-ban elvette Ludmilla Abramova színésznőt.
Az éppenhogy megalakult Taganka Színházba1964-ben került, és a tagja maradt azután élete végéig. A színházalapító főrendező, Jurij Petrovics Ljubimov mindenben támogatta. Felismerte dalköltői tehetségét is, és lehetőséget adott számára dalai és szövegei felhasználására a színház tevékenységében. Viszockij a Tagankán több mint húsz szerepet alakított, köztük Hamletet.
Gitárral kísért dalai már életében túlnőttek rajta. Az orosz sanzonhagyományok, a városi folklór, a kocsma-, katona- és börtöndalok megtermékenyítő hatására eredeti, kemény, humoros és tragikus dalokat költött kora ifjúságától kezdve. Több mint ezer dalt írt, néha egy-egy film számára is. Dalainak zömét életében nem adták ki, csak agyonjátszott magnetofon-felvételeken terjedt. Versei életében nem jelentek meg. Harminc filmben játszott.
1967-ben egy filmforgatáson ismerkedett meg harmadik feleségével, Marina Vlady orosz származású francia színésznővel, akivel 1969-ben házasodott össze (ennek ára Vlady részéről az volt, hogy 1968-ban belépett a francia kommunista pártba). Az ő segítségével sikerült egy amerikai koncert-körutat megszervezniük. Néhány magyar filmes (Jancsó Miklós, Mészáros Márta) is segítette a vasfüggöny időnkénti átlépésében. Az egyetlen film, amelyben együtt játszottak, Mészáros Márta Ők ketten (1977) című alkotása.
1970-ben megjelent Farkasvadászat című dala, azonban a Szovjetunióban bojkottálták felvételét az ottani írószövetségbe.
Sokat ivott, és morfinista lett. Halálát is ebből fakadó szívroham okozta az 1980-as moszkvai olimpia ideje alatt. Tüntetésszerű temetésén Moszkvában, a Vaganykovói temetőben hatalmas tömeg jelent meg; röviddel halála után aztán egyre-másra készültek dokumentumfilmek róla. Az orosz nép tragikus hősei között tartja számon.
Здесь вам не равнина, здесь климат иной – Идут лавины одна за одной, И здесь за камнепадом ревет камнепад. И можно свернуть, обрыв обогнуть, Но мы выбираем трудный путь, Опасный, как военная тропа.
Кто здесь не бывал, кто не рисковал, Тот сам себя не испытал, Пусть даже внизу он звезды хватал с небес. Внизу не встретишь, как ни тянись, За всю свою счастливую жизнь Десятой доли таких красот и чудес.
Нет алых роз и траурных лент, И не похож на монумент Тот камень, что покой тебе подарил. Как Вечным огнем, сверкает днем Вершина изумрудным льдом, Которую ты так и не покорил.
И пусть говорят, да, пусть говорят… Но нет, никто не гибнет зря! Так лучше – чем от водки и от простуд! Другие пройдут, сменив уют На риск и непомерный труд, – Пройдут тобой непройденный маршрут.
Отвесные стены… А ну, не зевай! Ты здесь на везение не уповай: В горах не надежны ни камень, ни лед, ни скала. Надеемся только на крепость рук, На руки друга и вбитый крюк И молимся, чтобы страховка не подвела.
Мы рубим ступени… Ни шагу назад! И от напряжения колени дрожат, И сердце готово к вершине бежать из груди. Весь мир на ладони! Ты счастлив и нем И только немного завидуешь тем, Другим, у которых вершина еще впереди
1949-ben kapta meg a BSc diplomáját. Egy évvel később (1950) MSc diplomát szerzett. 1952-ben PhD tudományos fokozatot kapott. 1952–1954 között a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács posztdoktorális ösztöndíjasa volt. 1954–1956 között a Princetoni Egyetem tudományos munkatársa volt. 1956-tól az egyetem kémiai tanszékén dolgozott.
1956-ban a kanadaiTorontóban telepedett le. 1956–1957 között a Torontói Egyetem előadója, 1957–1960 között tanársegédje, 1960–1962 között docense, 1962-től kémiai professzora, 1974-től intézetvezető lett.
1958-ban Kenneth Cashionnal együtt tették meg első felfedezésüket a kemolumineszcencia területén, amikor egy gerjesztett állapotú atom fényt bocsát ki. 1974 óta kémia és fizika professzor. 1979–1980 között Guggenheim-ösztöndíjas volt.
Kanada egyik legkiemelkedőbb vegyésze, elismerten kiemelkedő tehetség a kémiai reakciók dinamikájában. Az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, az USA Nemzeti Tudományos Akadémia külföldi tagja.
Családja
Magyar szülők gyermekeként született Berlinben. Apja a neves polihisztor, Polányi Mihály, nagybátyja pedig Polányi Károly gazdaságtörténész, szociálfilozófus, társadalompolitikus. Édesanyja Kemény Magda. 1958-ban feleségül vette Anne Ferrar Davidsont.
„Széchenyi Zsigmond a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája volt. Dédapja volt gróf Széchényi Lajos, aki Széchenyi István grófnak, a „legnagyobb magyarnak” testvérbátyja volt.
Széchenyi Zsigmond vadász, utazó, író. A magyar vadászati kultúra kimagasló alakja. Afrika, India, Alaszka és Európa vadásza. Kiemelkedő vadásztrófeája egy világrekorder addax (mendeszantilop). Vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyv gyűjteménye, mely jelenleg a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg.
Középiskoláit a székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte. 1915-ben érettségizett, ezután azonnal besorozták és az első világháborúban 1916-1918 között csapatszolgálatot teljesített.
Ezután jogi tanulmányait kezdte, de 1919-ben abbahagyta, mert életcéljának a természet és az állatvilág tanulmányozását tekintette. Felsőfokú iskoláit 1920–21 között Münchenben és Stuttgartban végezte, majd 1922–23-ban Oxfordban és Cambridge-ben bővítette nyelvtudását és zoológiai ismereteit.
1924–1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen gazdálkodott, erre az időre esett első afrikai állatgyűjtő és vadászexpedíciója. 1927 tavaszán vadászott Almásy Lászlóval Szudánban, majd vadászott Egyiptomban, Líbiában, Kenyában, Tanganyikában és Ugandában. 1935-ben Alaszka következett, 1937-38-ban India, majd 1938-ban ismét Afrika.
A második világháború alatt nagy veszteség érte. Leégett budapesti Istenhegyi úti villája, és megsemmisült trófeagyűjteménye. 1947-től; vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban, szakmúzeológus, de 1951-ben kitelepítették egy Hajdú megyei Polgár melletti tanyára.
A Rákosi-korszakban sok igazságtalanság érte (kitelepítések), de aztán még az 1950-es években bekerült a Keszthelyi Helikon Könyvtárba, itt dolgozott egy szakbibliográfián a vadászati irodalomról négy nyelven. 1955-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó ismét kiadta a már negyed százada megjelent Csui!…-t. Felesége Hertelendy Margit bátorítására és biztatására ismét írni kezdett.
1960-ban hivatalos állami expedícióval (Dénes Istvánnal, Szunyoghy Jánossal, Schuller Imrével és Böröczky Kornéllal) Kelet-Afrikában járt. 1964-ben kilencedszer, de egyben utoljára jutott el Afrikába. Élete utolsó éveiben megadatott neki, hogy a szocializmusban is elismerjék munkásságát. Kádár János is többször vadászott vele. 1967. április 24-én Budapesten hunyt el.
Szakkönyvtára csodával határos módon túlélte a második világháborút, halálakor már több mint 4000 kötetet számlált. Széchenyi Zsigmond vadászkönyvtára Magyarország legjelentősebb vadászati szakkönyvgyűjteménye, melyet 1969-ben a Mezőgazdasági Minisztérium megvásárolt a Természettudományi Múzeum számára.
2014-ben a hatvani Grassalkovich-kastélyban megnyitották a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumot, amelyben személyes tárgyaival, emlékeivel létrehozták a Széchenyi Zsigmond emlékszobát is.
„Itt van a nagy kérdés, a nagy probléma, kimondhatatlanul nagyobb, mint az, hogy hányan vagyunk, hányan leszünk – az a kérdés, hogy milyenek vagyunk, milyenek leszünk.”
„újságíróként dolgozott a Hazánk (1902–05), illetve az Ország (1905–06) című lapoknál. Emellett publicisztikákat, színházi és egyéb művészeti kritikákat jelentett meg a Népszava, a Magyar Szemle, A Hét, valamint a Szerda című lapoknál, melyekkel hírnevet szerzett magának.
Erre az időszakra tehető Ady Endrével kezdődő barátsága is (Fülep korán nagy jelentőségű költőnek tartotta Adyt). 1904-ben, illetve 1906-ban tanulmányutat tett Párizsban, majd 1907-től állami ösztöndíjjal Firenzében tanult. Itt kisebb megszakításokkal 1913-ig élt (az egyik megszakítás 1912-ben volt, amikor Budapesten egyetemi doktorátust szerzett). Firenzében megismerkedett a reneszánsz művészettel, illetve Assisi Szent Ferenc gondolataival, melynek hatására az addig anarchista gondolkodóként számon tartott Fülep megtért.
Firenzei időszakára tehető a két számot megért és Lukács Györggyel közösen megjelentetett A Szellem című filozófiai folyóirat is. 1913-ban rövid időre Rómába költözött, majd 1914-ben hazatért…
A Tanácsköztársaság bukása után előbb Olaszországban szerkesztett politikai lapot, majd önkéntes száműzetésbe vonult, és vidékre költözött, ahol különböző településeken szolgált református lelkészként. Állomáshelyei Medina (1920–1921), Dombóvár (1921–1922), Baja (1922–1927) és Zengővárkony (1927–1947) voltak. Ebben az időszakban is résztvevője a kulturális életnek, az 1930-as években a pécsi egyetem tanára volt, művészetfilozófiát, esztétikát és olasz irodalmat tanított. Itt kezdődött el barátsága Weöres Sándorral…
Munkásságának elején művészetfilozófiai tekintetben az emlékezés platonikus kategóriáját állította középpontba Henri Bergson, illetve Immanuel Kant alapján. Ennek gyakorlati kudarcát látva elvetette a gondolatkört és új, dinamikus jellegű létesítőerő keresésére összpontosított, melyet a világnézet fogalmában vélt felfedezni.
Ez a művészettörténet szellemtörténetté minősítése volt, mellyel megelőzte a Bécsi Iskolát. Erre az időszakra tehető Friedrich Nietzsche A tragédia születése című művének lefordítása is. Későbbi írásaiban a magyarság nemzeti felemelkedését helyezi középpontba.
Lelkészi szolgálata alatt írt az akkoriban szokásos „egykézés” (csak egy gyermek világrahozatala) problémájáról, mellyel később többek között Kodolányi János és Bajcsy-Zsilinszky Endre is foglalkozott.
Fő műve az 1923-ban megjelent Magyar művészet című könyv, melyben azt vizsgálta, hogy mik a művészetben a sajátos, magyar vonások. Felfogása szerint az egyetemes kultúrába egy nép csak nemzeti kultúrája, művészete útján illeszkedhet be.
Összegyűjtött munkáit 1971-ben, 1974-ben, valamint 1988-ban adták ki. Kéziratait az MTA Könyvtára őrzi. Levelezéseit 1990 és 1998 között adták ki. Kner Imrével folytatott levelezését külön kötetben jelentették meg 1990-ben.” (Wikipedia)
Bécsben tanult jogot és filozófiát, majd ugyanitt tisztviselőként kezdett el dolgozni. 1767-ben mint Bácska telepítési kormánybiztosa, betelepítette a néptelenné vált területeket, selyemgyárakat létesített, faluközösségeket szervezett. 1770 táján – elsőként a világon – beszélőgépeket szerkesztett, melyek a belenyomott levegőt az emberi hanghoz hasonló levegőrezgésekké alakították át. Az egyetlen megmaradt példány ma a müncheniDeutsches Museumban van. A beszédkeltő gép élethű, működő mását Nikléczy Péter és Olaszy Gábor fonetikusok, beszédkutatók 2001-ben készítették el. A rekonstruált gép a Budapesti Műszak és Gazdaságtudományi Egyetem Informatika épületének aulájában van kiállítva :1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.
Tanulmánya az emberi beszédről a modern fonetikai kutatások megalapozója (Mechanismus der menschlichen Sprache nebst der Beschreibung seiner sprechenden Maschine. Wien, 1791.).
Újabb találmánya volt a gőzkondenzátorral tervezett gőzgép, amelyet a bécsi Stubentornál állítottak fel. Buda vízellátásának javítására vízemelőt tervezett két szivattyúval. A Duna partján fúrt kutakból a mai Várkert Bazár helyén felállított lóhajtásos szivattyúk húzták fel a vizet. Kempelen megszerkesztette a gőzturbina ősét, és 1788-ban benyújtotta találmányát II. József császárhoz.
Másik híres találmánya a sakkozógép, melyet 1769-ben készített. A Török néven híressé vált gépben ugyan egy ember is el volt rejtve, de ez a találmány újszerűségéből keveset von le, hiszen az ember nem volt a közönség számára látható, hanem rafináltan elhelyezett tükrök és rések segítségével belülről tájékozódott. Ötvösként, költőként, íróként, és építészként is tevékenykedett (a budai vár egyes részeit ő építette újjá, ő tervezte a Várszínházat, a pozsonyi várban vízvezetékrendszert épített ki, és a schönbrunni szökőkutak is az ő alkotásai.
Emellett nyomdai szedőládát, nyomtatógépet a vakok oktatásához és gőzgépet is készített. 1772-ben írógépet készített Paradis Teréz, a vak bécsi zongoraművésznő részére, mozgatható betegágyat épített a himlőben megbetegedett Mária Teréziának. Szegényen halt meg, mert I. Ferenc megszüntette támogatását, valószínűleg jakobinus kapcsolatai miatt.
Házasságai és gyermekei
1762. május 2.-án vette el Pozsonyban a második feleségét, Bobelius Anna Mária úrhölgyet, aki társalkodóhölgy volt gróf Erdődy Jánosnál. A házasságból két gyermek született.
Mai vonatkozások
· A német nyelvben ma a getürkt szóval a meghamisított dolgokat jelölik. Ennek egyik széles körben elterjedt magyarázata, hogy ez utalás lenne Kempelen Farkas „sakkozó” törökjére, az automata részét alkotó és a sakkfigurákat mozgató, törököt mintázó bábura.
1976-ban Sakk, Kempelen úr! címmel Hajdufy Miklós rendezésében magyar tévéfilmsorozat készült Sinkovits Imre főszereplésével. Kempelen Farkas életéről és munkásságáról Szalatnai Rezső írt nagyszerű történelmi regényt, „Kempelen a varázsló” címmel. A kötet újabb kiadása 2004-ben jelent meg a magyar könyvpiacon.
2007 áprilisában a budapesti Műcsarnokban kiállítást rendeztek munkásságáról, ahol a sakkozógép rekonstruált másolatát is bemutatták.
Az Időfutár nevű magyar ifjusági kalandregény-sorozat cselekményének egyik alkotórésze Kemplen Farkas és a munkássága, kiváltképpen a Sakkozó Török.
Kempelen Farkas életrajzot Kőszegi Imre és Pap János 1955-ben adott közre, ill. 2019-ben jelent meg Gárdos Péter: Királyi játék – Ez a játszma vérre megy c. műve.
1769-ben Kempelen Farkas billentyűzetvezérlésű hangszintetizátort kezdett építeni, amit 1782-ben mutatott be először. Ez a gép ugyan nem volt programozható, billentyűkkel és nyílások (csövek) ujjal való befogásával, illetve egyéb mechanikus módokon kézileg lehetett vezérelni, és mechanikus elveken alapult (fabillentyűkből és faházból, fémből álló hangképző „szervekből” és egy bőrből, később gumiból készült légtölcsérből állt), de megmutatta, hogy olyan komplex feladatokat is lehet gépileg szimulálni, mint az emberi hang képzése. A gép szótagokat és rövid szavakat tudott „kimondani” (bár a kezeléséhez sok gyakorlás kellett). Több mint 100 évig senki sem tudott Kempelenénél jobb hangszintetizátort építeni.
Csonka János 1852. január 22-én született Szegeden. Az általa létrehozott autójavító műhely, illetve az abból kinövő Csonka Gépgyár vezetője. Ő volt a porlasztó egyik feltalálója, valamint a magyar motor- és gépjárműgyártás megindítója.
Apja kovácsműhelyében lett szakmunkás. Az Alföldi–Fiumei Vasút szegedi főműhelyében (1871–1873), a MÁV budapesti fűtőházban (1873–1874), majd Bécsben, Zürichben, Párizsban és Londonban dolgozott. Állandóan tovább képezte magát és elnyerte a József Műegyetem tanműhelyének vezetői állását, amelyet nyugállományba vonulásáig töltött be (1877–1925). 1877–1880 között végighallgatta az egyetemi előadásokat. Kiemelkedő mérnöki teljesítményeiért a Mérnöki kamara gépészmérnökké nyilvánította (1924).
1887-ben Mechwart András Bánki Donáttal együtt felkérte a Ganz tulajdonába került motorok üzemképessé tételére, ezzel egy évtizedes közös munkálkodás vette kezdetét, amely számos találmánnyal gazdagította a motorgyártást.
A századforduló táján mindketten új feladatokat kaptak a Műegyetemen: Bánki Donát tanszékvezető tanár lett, Csonka Jánosnak pedig az egyetem új mechanikai- technológiai laboratóriumát kellett berendeznie, így mint feltalálók is különváltak, de barátságuk és együttműködésük sohasem szűnt meg. A kimagasló műszaki alkotásokkal párhuzamosan Csonka János elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar műszaki felsőoktatás gyakorlati részének folyamatos korszerűsítésével is. Világhírű műegyetemi tanárok voltak barátai és feltalálótársai, a külföldi kiválóságok közül a barátai közé tartozott Robert Bosch.
Találmányok hosszú sora jelezte még az oktatás mellett végzett tevékenységét. Tervezett és készített papír- és szövetszakítógépet, számos műszert és mérőberendezést, amiket határainkon túl is használtak. Kedvelt területe volt a motorszerkesztés mellett a gépjárműtervezés.
A Magyar Posta számára készített motoros triciklit, majd csomagszállító gépkocsi-alvázat, amely mint postaautó 1905. május 31-én indult sikeres próbaútjára. Innen számítjuk a magyar autógyártás kezdetét.
De ő tervezte és készítette az első hazai kompresszoros motort, tűzoltó-, csónak-, bányamozdony- és sínautómotort, személygépkocsit és autóbuszt. Ő alkalmazta először a motorgyártásban az alumíniumot, a vezérelt szívószelepet, a nagyfeszültségű mágnesgyújtást. Műszaki irodalmi tevékenységének eredménye: az első magyar automobil szakszótár.
Csonka Jánosnak nem volt diplomája. Érdemeit mind a Műegyetem, mind a magyar mérnöktársadalom hálával ismerte el, és nyugdíjazása előtt 1924-ben, a Mérnöki Kamara feljogosította a gépészmérnöki cím használatára. Az 1900-as évek második felétől 1912-ig a Röck István (1812–1882) által alapított Röck István Gépgyára számára készítette a csomagszállító kocsikat.
Összesen mintegy 150 gépkocsi fűződik közvetlenül hozzá. A nagyobb sorozatgyártáshoz nem volt kellő anyagi lehetősége, bár számos vállalattal együttműködött az autógyártás megszervezése érdekében. Közvetlenül az első világháború kitörése után, 1914 augusztusában a magyar hadvezetőség elrendelte a gépjárművek sorozatgyártását, amelyre Budapesten, a Vérmezőn került sor. A Csonka-féle autók sorozatgyártására ugyan felkészült a Magyar Általános Gépgyár, ám a hadseregnek lényegesen több járműre lett volna szüksége, mint ami ténylegesen rendelkezésre állt. A járműmotorgyártás került előtérbe, és a gépgyárak teljes egészükben a hadsereg szállítóivá váltak. Mindez a Csonka-féle autók sorsát is megpecsételte.
Nyugdíjba vonulása után autójavító műhelyt nyitott Budapesten a Fehérvári úton (ma Budapest XI. kerülete). Ebből fejlődött ki a későbbi Csonka-gépgyár (Csonka János Gépgyár Rt.), a későbbi Kismotor- és Gépgyár.
Csonka János számos szabadalomnak volt társszerzője.(pl.: Bánki–Csonka féle újítás gázgépeknél, Újítás gáz- és petróleummotorokon 1888, Gáz illetve petróleum kalapács 1889, Karburátor 1893. február 11. Ezen kívül saját találmányokat dolgozott ki a hazai automobilizmus területén. Alkotásai: gépjárművek 1893–1914, motoros bi- és triciklik 1893–1900, postaautók 1901–1914, az első magyar gépkocsi 1905. május 31, további gépkocsik 1906–1914, kisautók 1909–1912, autóbuszok 1910, motoros gépcsoportok 1906–1939.)
Feltalálói tevékenysége
Motorok
1877-ben készítette el az első magyar gázmotort.
1884-ben az úgynevezett Csonka-féle gáz- és petróleummotort.
1890-ben Bánki Donáttal közös találmányuk a nevüket viselő benzinmotor.
A karburátor (porlasztó)
Csonka János legjelentősebb, Bánki Donáttal közös találmánya a porlasztó, más néven a karburátor, amely az Otto-motorok által igényelt levegő-üzemanyag keverék előállítására szolgált. Bánki Donát és Csonka János a karburátort 1893. február 11-én szabadalmaztatta, ezzel mintegy fél évvel megelőzték a német Wilhelm Maybachot.
Újabban felmerült, hogy a karburátor feltalálásában a valódi elsőség címe Edward Butler brit feltalálót illeti, aki 1887-ben szabadalmaztatta megoldását. A Butler által inspiratornak nevezett gázosító azonban a Bánki–Csonka-féle karburátortól eltérő elven működött és bonyolultsága miatt a gyakorlatban nem lehetett jól hasznosítani. A Bánki-Csonka-féle porlasztó, illetve (Maybach porlasztója) éppen egyszerűsége miatt terjedt el a világban. Ezért a karburátor feltalálóinak továbbra is Bánki Donátot és Csonka Jánost tekinthetjük.
Járművei
Az 1890-es években, szintén Bánkival, elkészítette az első magyar motorkerékpárt és motorcsónakot.
1899 és 1904 között műhelyében hat darab gépkocsi-alvázat készített.
1900 körül a posta részére ő készítette az első motoros triciklit.
1904-ben a posta részére benzinmotoros autót szerkesztett. A tőle kapott licencia alapján az 1900-as évek második felétől 1912-ig Röck István Gépgyára készítette a csomagszállító kocsikat. Híres volt az 1912-ben gyártott négyhengeres, 6,6 kW (9 DIN-LE) teljesítményű motorral ellátott kisautó, amelyet a posta mintegy negyedszázadon át használt.
Kornai János (Budapest, 1928. január 21. – Budapest, 2021. október 18.) Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet nemzetközileg is kiemelkedő kutatója. A Collegium Budapest egyik alapítója. A Harvard Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.
„Elhunyt a legkiválóbb, legtekintélyesebb magyar közgazdász. Átélte a XX. század nagy tragédiáit, személyes sorsa meghatározta műveit. Bár szinte egész életét a tudomány világában töltötte, sosem szakadt el a mindennapi élet valóságától – az igazság keresése mindig fontosabb maradt számára, mint bármilyen tudományos iskola vagy elmélet. A közgazdaságtudományban így magányos maradt, ami hozzájárult a Nobel-díj elmaradásához, ám hatása így is rendkívüli.
Jómódú, polgári családból származott. Apja neves ügyvéd volt, a német megszállás idején elhurcolták, és Auschwitzban halt meg. Kornai is munkaszolgálatos lett, majd a Horánszky utcai jezsuita rendházban vészelte át a megszállást. A háborúban átélt traumák hatására 1945-ben belépett a kommunista pártba, és hamarosan a Szabad Nép újságírója lett. Bár a gazdasági működés problémáit már ekkor érzékelte, a hibát a végrehajtásban kereste.
A kommunista eszmékből való kiábrándulása akkor kezdődött, amikor 1953 után szembesült a börtönökből kiszabaduló politikai foglyok történetével és ártatlan emberek kínzásával. Ezt követően írásaival Nagy Imre új szakasz politikája mellé állt. Részt vett a Szabad Népnél kibontakozott lázadásban 1954-ben, és ezért az újságtól hamarosan eltávolították. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe helyezték át, és elkezdődött tudományos pályája.
Kandidátusi disszertációjának, mely 1957-ben A gazdasági vezetés túlzott központosítása címmel jelent meg, módszertani újítása volt, hogy nem a marxizmus-leninizmus normatív eszméit ismételte, hanem a textiliparban gyűjtött empirikus adatok alapján mutatott rá arra, hogy a tervalku folyamata által kiváltott egyoldalú mennyiségi szemlélet és a 100 százalék fetisizálása miatt a rendszerben háttérbe szorul a műszaki fejlesztés és a távlatos gondolkodás. Következtetése, hogy a gazdasági problémák megoldásához a gazdaságvezetési módszerek radikális megváltoztatására van szükség. 1956 szeptemberében a disszertációt nagy, lelkes tömeg előtt védte meg.
A forradalom idején felkérték Nagy Imre gazdasági programjának megírására, de erre nem érezte késznek magát, végül nem fejezte be a szövegezését. A forradalom leverése után könyvét a revizionizmus kirívó példájaként hozták fel, és az MTA KTI-ből is eltávolították. Munkáját azonban sikerült kiküldeni Nagy-Britanniába, ahol a későbbi Nobel-díjas John Hicks javaslatára az Oxford University Press Overcentralization in Economic Administration címmel jelenteti meg 1959-ben. Ez volt az első könyv Nyugaton, mely a vasfüggöny mögül a kommunizmus valóságos működéséről számolt be, és hatalmas sikert aratott.
Kornai a KTI-ből való eltávolítása után szembesül azzal, hogy folytatja-e a túlzott központosítás témáját akkor is, ha legálisan nem tudja publikálni. Ezt nem vállalta, és a matematikai közgazdaságtan felé fordult, ahol a cenzúra kevéssé fenyegető volt. Lipták Tamással írt cikkeit a szocialista tervezési folyamat optimalizálásáról a legnevesebb nyugati lapok közölték. Ezek az írások jóval kevésbé voltak radikálisak, mint a disszertációja, ám a szerzőt ismertté tették a matematikai közgazdászok körében, mely a korszak domináns irányzata volt.A tervezési folyamat nyilvánvaló kudarcai vezették annak irányába, hogy miért hatékonyabb a piac az elosztási folyamatban. Úgy érezte, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan erre a kérdésre nem ad kielégítő választ.
1971-ben írta meg az Anti-equilibrium című művét, mely évtizedekkel megelőzve korát, az egyensúlyi közgazdaságtan meghaladása mellett érvelt axiómáinak – pl. tökéletes információ, racionalitás – erőteljes megkérdőjelezésével. A nyugati közgazdaságtan ilyen átfogó kritikáját a Nobel-díjas Kenneth Arrow bátorította, ám a szakma második vonala tudománytalannak és színvonaltalannak bélyegezte a munkát – melynek megállapításai közel 50 évvel később visszatekintve, máig nem veszítettek érvényességükből. (Mármint Kornaié. vj)
A kritikák hatására Kornai visszatért a szocialista gazdaság vizsgálatához. A politikai légkör ekkorra már enyhült, visszatérhetett a KTI-be. 1980-ban publikálta az általa legfontosabbnak tartott művét, A hiányt. Ebben már a szocialista rendszer átfogó kritikáját írja meg, és amellett érvelt, hogy a rendszer megreformálhatatlan – az állami tulajdon felpuhítja a költségvetési korlátot, így a tervgazdaságban az erőforrások pazarlása és az általános hiányjelenségek egymást feltételezik, és ezeket semmilyen tervezési módszer nem tudja kiküszöbölni. A kötet hatalmas sikert aratott, számos nyelvre lefordították. Kínában több, mint 100 000 példányban kelt el, és nagy hatással volt az ottani reformokra.
1984-ben a Harvardra hívták tanítani, és közel 20 éven át az év felét Amerikában, a másikat Magyarországon töltötte. Az oktatás nagy kihívás volt számára, mivel korábban Magyarországon sehol nem engedték tanítani – bár az 1980-as években a Rajk Szakkollégiumban tarthatott már előadásokat, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre (ma Budapesti Corvinus Egyetem) csak 1987-ben hívták meg,
A rendszerváltás idején megtette azt, amire 1956-ban még nem állt készen – részt vett az új rendszer gazdasági programjának kidolgozásában az Indulatos röpirata gazdasági átmenet ügyében című művével, mely 1989-ben jelent meg. Személyes hatásának is köszönhető, hogy az 1990-es években Magyarország a rendszerváltó országok élvonalában volt. Nagy átfogó könyvét a szocializmusról 1992-ben jelentette meg A szocialista rendszer: kritikai politikai gazdaságtan címmel, mely a téma alapműve azóta is. Ebben amellett érvel, hogy a rendszer javíthatatlan.
Az átmenet utáni problémákra is az elsők között hívta fel a figyelmet – 2003-ban a Tisztesség és bizalom nemzetközi kutatócsoport munkáját irányította a Collegium Budapestben, mely a régióban levő átfogó bizalmatlanságra és ennek következményeire mutatott rá. 2005-ban a rendszerváltásból való kiábrándulást elemezte Közép-Európa nagy átalakulása – siker vagy kudarc című cikkében. Ekkor írta meg önéletrajzát is, A gondolat erejével, melyben szigorú önvizsgálatot tart élete fő szakmai döntései kapcsán, és őszintén vall dilemmáiról kora politikai feltételei mellett. Itthon és külföldön közel 100 recenzió jelent meg a korrajzként is lenyűgöző műről.
2010-ben elsőként hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarországon megtört az 1968 óta tartó decentralizációs tendencia és visszafordulás látható. A világ szempontjából fő félelme Kína totalitáriussá válása – a Frankenstein erkölcsi felelőssége című cikkében Kína felemelkedése kapcsán saját erkölcsi felelősségére kérdez rá. Legutolsó, 2021-ben megjelent Töprengések című könyvében, mely az értelmiség felelősségét taglalja, és politikai lelkiismeret-vizsgálatát tartalmazza, Kína kapcsán nem tudott megbocsátani magának. Igazságkeresésében önmagával szemben is kérlelhetetlen volt, és elégedetlen azokkal is, akik mentségeket kerestek számára vagy vigasztalták.
***
Kornai a közgazdaságtudomány magányos óriása. A marxizmusból való kiábrándulását követően már soha, semmilyen eszmét nem fogadott el kritika és felülvizsgálat nélkül. A szabadság, a demokrácia és a kapitalizmus elkötelezett híve volt, de tudatában volt az árnyoldalaiknak is. A rendszerszemléletre épülő gondolkodásával közel állt a közgazdaságtudomány intézményi és osztrák iskolájához egyaránt, ám nem csatlakozott egyikhez sem. Mindez magányossá tette, és saját hatásával folyamatosan elégedetlen volt.
Halála előtt elkeseredve figyelte az autokrata rendszerek globális térnyerését. Saját erkölcsi mércéjét számon kérte barátain, kollégáin és tanítványain is. Töprengések című könyvében olvasóit is arra kényszeríti, hogy feltegyék a kérdést: „nekem tiszta-e a politikai lelkiismeretem?” Akit meghívott magához beszélgetni, erre a kérdésre mindig készülhetett. És aki találkozott vele, mintha az élő történelemnek felelt volna.
Halálával a történelem egy nagy tanúja távozott közölünk. Emléke feledhetetlen, gondolatai, figyelmeztetései örökre velünk maradnak.
„Hunfalvy János a magyar tudományos földrajz megalapítója, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja.
Szepes vármegyei szász családban született 1820. január 21-én, eredeti neve Johann Hunsdorfer.
Tanulmányait Késmárkon, Miskolcon és Eperjesen végezte, majd Berlinben és Tübingenben járt egyetemre. 1846-ban a statisztika és történelem tanára lett a késmárki líceumban, de a szabadságharcban való részvétele miatt állásától megfosztották és börtönbe zárták. Onnan kiszabadulva Pestre költözött, s mint nevelő és író kereste kenyerét, így például szerkesztette Greguss Ágosttal a Család Lapját; míg 1866-ban Pálffy Móric felszólítására a Királyi József Műegyetem tanára lett.
1870-ben a Pesti Egyetemen (az Eötvös Loránd Tudományegyetem elődje) alapított földrajzi tanszékre nevezték ki, melyet haláláig nagy buzgalommal töltött be.
Időközben többször utazott külföldön, a magyar kormány küldötteként részt vett a Hágában, Szentpéterváron, Párizsban, Londonban, Velencében és Rómában tartott nemzetközi statisztikai és földrajzi kongresszusokon, valamint a világkiállításokon is.
Itthon tevékeny részt vett a Magyar Földrajzi Társaság működésében, melynek 1872-es megalapításától kezdve elnöke volt, továbbá a Magyar Tudományos Akadémián, a közoktatásügyi tanácsban és a fővárosi képviselő-testületben.
Nagy érdemeiért számos tudós társaság választotta tiszteleti tagjává, s több érdemrendet kapott, s a főváros már életében Hunfalvy utcának keresztelte el azt az utcát, ahol lakóháza állt. Rokonszenves egyéniségén kívül körülbelül 50 kötetre tehető munkáinak s tömérdek értekezéseinek száma, melyek nagy hírnevet szereztek számára, s ennek köszönhetően minden körben vezéralaknak tartották.
Ezenkívül írt számos tankönyvet, röpiratot, valamint szerkesztette Keleti Károllyal az Akadémia nemzetgazdasági és statisztikai közleményeit. Ő bocsátotta közzé és adta ki németül is Magyar László afrikai útleírásait, akit az utazásai alatt folyton támogatott és buzdított. „ (Wikipedia)
“Több pedagógiai módszertani munkát, illetve magyar nyelvi és irodalmi, földrajzi tankönyvet, feladatgyűjteményt, irodalmi szöveggyűjteményt írt – magyar és német nyelven egyaránt.
Szorgalmazta a korban népszerű Bell-Lancaster-féle módszer bevezetését a magyarországi népiskolákban, amelynek lényege az volt, hogy a nagy létszámú tanulókat kisebb csoportokra osztották, és azok élére tehetséges, csoporttársaik előmenetelével foglalkozó diákokat jelöltek ki.
1835-ben kiadott irodalmi szöveggyűjteményébe újító módon elsőként vette fel a kortárs magyar irodalom nagyjainak munkásságát és műveit (Virág Benedek, Kisfaludy Sándor és Károly, Berzsenyi Dániel, Fáy András, Kölcsey Ferenc, Jósika Miklós, Czuczor Gergely, Vörösmarty Mihály, Bajza József és mások).
Verseivel és különféle tárgyú cikkeivel 1818-tól jelentkezett a kor neves lapjaiban (Helikoni Kedvtöltés, Tudományos Gyűjtemény, Felső-magyarországi Minerva, Jáczint, Aglája, Athenaeum). Franciaországi példákra hivatkozva ellenezte a sajtószabadságot. (Ferenc József magyartanára volt!) A Tudományos Gyűjteményben publikálta Széchényi Ferencről írott életrajzát. Az írásmódról címen elkészült akadémiai székfoglalóját csak halála után mutatták be a tudós társaság tagságának.” (Wikipedia)
„Nemeskéri Kiss Pál mintagazdaságot hozott létre itt, Miszlán, apósával, a reformkor kiemelkedő személyiségével, Csapó Dániellel együttműködve. Mindketten fogékonyak voltak az újra: szőlőoltványokat, nemesített vetőmagvakat hozattak külföldről, selyemtenyésztéssel foglakoztak, téglaégetőt, pálinkafőzdét, olajütőt működtettek. Kiss Pál felesége, Csapó Ida alapította a miszlai óvódát, az elsők egyikét az országban. A szépségéről és kiváló szelleméről híres honleány, emlékiratíró számos kortársa, köztük Kossuth és Széchenyi megbecsülését is kivívta.”
