Kategória: Évfordulók

Kornai János (Budapest, 1928. január 21. – Budapest, 2021. október 18.) Széchenyi-díjas magyar közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A szocialista gazdasági rendszer, a nem-egyensúlyi rendszerek és a posztszocialista átmenet nemzetközileg is kiemelkedő kutatója. A Collegium Budapest egyik alapítója. A Harvard Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kornai_J%C3%A1nos

Győffy Dóra írása :

„Elhunyt a legkiválóbb, legtekintélyesebb magyar közgazdász. Átélte a XX. század nagy tragédiáit, személyes sorsa meghatározta műveit. Bár szinte egész életét a tudomány világában töltötte, sosem szakadt el a mindennapi élet valóságától – az igazság keresése mindig fontosabb maradt számára, mint bármilyen tudományos iskola vagy elmélet. A közgazdaságtudományban így magányos maradt, ami hozzájárult a Nobel-díj elmaradásához, ám hatása így is rendkívüli.

Jómódú, polgári családból származott. Apja neves ügyvéd volt, a német megszállás idején elhurcolták, és Auschwitzban halt meg. Kornai is munkaszolgálatos lett, majd a Horánszky utcai jezsuita rendházban vészelte át a megszállást. A háborúban átélt traumák hatására 1945-ben belépett a kommunista pártba, és hamarosan a Szabad Nép újságírója lett. Bár a gazdasági működés problémáit már ekkor érzékelte, a hibát a végrehajtásban kereste.

A kommunista eszmékből való kiábrándulása akkor kezdődött, amikor 1953 után szembesült a börtönökből kiszabaduló politikai foglyok történetével és ártatlan emberek kínzásával. Ezt követően írásaival Nagy Imre új szakasz politikája mellé állt. Részt vett a Szabad Népnél kibontakozott lázadásban 1954-ben, és ezért az újságtól hamarosan eltávolították. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetébe helyezték át, és elkezdődött tudományos pályája.

Kandidátusi disszertációjának, mely 1957-ben A gazdasági vezetés túlzott központosítása címmel jelent meg, módszertani újítása volt, hogy nem a marxizmus-leninizmus normatív eszméit ismételte, hanem a textiliparban gyűjtött empirikus adatok alapján mutatott rá arra, hogy a tervalku folyamata által kiváltott egyoldalú mennyiségi szemlélet és a 100 százalék fetisizálása miatt a rendszerben háttérbe szorul a műszaki fejlesztés és a távlatos gondolkodás. Következtetése, hogy a gazdasági problémák megoldásához a gazdaságvezetési módszerek radikális megváltoztatására van szükség. 1956 szeptemberében a disszertációt nagy, lelkes tömeg előtt védte meg.

A forradalom idején felkérték Nagy Imre gazdasági programjának megírására, de erre nem érezte késznek magát, végül nem fejezte be a szövegezését. A forradalom leverése után könyvét a revizionizmus kirívó példájaként hozták fel, és az MTA KTI-ből is eltávolították. Munkáját azonban sikerült kiküldeni Nagy-Britanniába, ahol a későbbi Nobel-díjas John Hicks javaslatára az Oxford University Press Overcentralization in Economic Administration címmel jelenteti meg 1959-ben. Ez volt az első könyv Nyugaton, mely a vasfüggöny mögül a kommunizmus valóságos működéséről számolt be, és hatalmas sikert aratott.

Kornai a KTI-ből való eltávolítása után szembesül azzal, hogy folytatja-e a túlzott központosítás témáját akkor is, ha legálisan nem tudja publikálni. Ezt nem vállalta, és a matematikai közgazdaságtan felé fordult, ahol a cenzúra kevéssé fenyegető volt. Lipták Tamással írt cikkeit a szocialista tervezési folyamat optimalizálásáról a legnevesebb nyugati lapok közölték. Ezek az írások jóval kevésbé voltak radikálisak, mint a disszertációja, ám a szerzőt ismertté tették a matematikai közgazdászok körében, mely a korszak domináns irányzata volt.A tervezési folyamat nyilvánvaló kudarcai vezették annak irányába, hogy miért hatékonyabb a piac az elosztási folyamatban. Úgy érezte, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan erre a kérdésre nem ad kielégítő választ.

1971-ben írta meg az Anti-equilibrium című művét, mely évtizedekkel megelőzve korát, az egyensúlyi közgazdaságtan meghaladása mellett érvelt axiómáinak – pl. tökéletes információ, racionalitás – erőteljes megkérdőjelezésével. A nyugati közgazdaságtan ilyen átfogó kritikáját a Nobel-díjas Kenneth Arrow bátorította, ám a szakma második vonala tudománytalannak és színvonaltalannak bélyegezte a munkát – melynek megállapításai közel 50 évvel később visszatekintve, máig nem veszítettek érvényességükből. (Mármint Kornaié. vj)

A kritikák hatására Kornai visszatért a szocialista gazdaság vizsgálatához. A politikai légkör ekkorra már enyhült, visszatérhetett a KTI-be. 1980-ban publikálta az általa legfontosabbnak tartott művét, A hiányt. Ebben már a szocialista rendszer átfogó kritikáját írja meg, és amellett érvelt, hogy a rendszer megreformálhatatlan – az állami tulajdon felpuhítja a költségvetési korlátot, így a tervgazdaságban az erőforrások pazarlása és az általános hiányjelenségek egymást feltételezik, és ezeket semmilyen tervezési módszer nem tudja kiküszöbölni. A kötet hatalmas sikert aratott, számos nyelvre lefordították. Kínában több, mint 100 000 példányban kelt el, és nagy hatással volt az ottani reformokra.

1984-ben a Harvardra hívták tanítani, és közel 20 éven át az év felét Amerikában, a másikat Magyarországon töltötte. Az oktatás nagy kihívás volt számára, mivel korábban Magyarországon sehol nem engedték tanítani – bár az 1980-as években a Rajk Szakkollégiumban tarthatott már előadásokat, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre (ma Budapesti Corvinus Egyetem) csak 1987-ben hívták meg,

A rendszerváltás idején megtette azt, amire 1956-ban még nem állt készen – részt vett az új rendszer gazdasági programjának kidolgozásában az Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében című művével, mely 1989-ben jelent meg. Személyes hatásának is köszönhető, hogy az 1990-es években Magyarország a rendszerváltó országok élvonalában volt. Nagy átfogó könyvét a szocializmusról 1992-ben jelentette meg A szocialista rendszer: kritikai politikai gazdaságtan címmel, mely a téma alapműve azóta is. Ebben amellett érvel, hogy a rendszer javíthatatlan.

Az átmenet utáni problémákra is az elsők között hívta fel a figyelmet – 2003-ban a Tisztesség és bizalom nemzetközi kutatócsoport munkáját irányította a Collegium Budapestben, mely a régióban levő átfogó bizalmatlanságra és ennek következményeire mutatott rá. 2005-ban a rendszerváltásból való kiábrándulást elemezte Közép-Európa nagy átalakulása – siker vagy kudarc című cikkében. Ekkor írta meg önéletrajzát is, A gondolat erejével, melyben szigorú önvizsgálatot tart élete fő szakmai döntései kapcsán, és őszintén vall dilemmáiról kora politikai feltételei mellett. Itthon és külföldön közel 100 recenzió jelent meg a korrajzként is lenyűgöző műről.

2010-ben elsőként hívta fel arra a figyelmet, hogy Magyarországon megtört az 1968 óta tartó decentralizációs tendencia és visszafordulás látható. A világ szempontjából fő félelme Kína totalitáriussá válása – a Frankenstein erkölcsi felelőssége című cikkében Kína felemelkedése kapcsán saját erkölcsi felelősségére kérdez rá. Legutolsó, 2021-ben megjelent Töprengések című könyvében, mely az értelmiség felelősségét taglalja, és politikai lelkiismeret-vizsgálatát tartalmazza, Kína kapcsán nem tudott megbocsátani magának. Igazságkeresésében önmagával szemben is kérlelhetetlen volt, és elégedetlen azokkal is, akik mentségeket kerestek számára vagy vigasztalták.

***

Kornai a közgazdaságtudomány magányos óriása. A marxizmusból való kiábrándulását követően már soha, semmilyen eszmét nem fogadott el kritika és felülvizsgálat nélkül. A szabadság, a demokrácia és a kapitalizmus elkötelezett híve volt, de tudatában volt az árnyoldalaiknak is. A rendszerszemléletre épülő gondolkodásával közel állt a közgazdaságtudomány intézményi és osztrák iskolájához egyaránt, ám nem csatlakozott egyikhez sem. Mindez magányossá tette, és saját hatásával folyamatosan elégedetlen volt.

Halála előtt elkeseredve figyelte az autokrata rendszerek globális térnyerését. Saját erkölcsi mércéjét számon kérte barátain, kollégáin és tanítványain is. Töprengések című könyvében olvasóit is arra kényszeríti, hogy feltegyék a kérdést: „nekem tiszta-e a politikai lelkiismeretem?” Akit meghívott magához beszélgetni, erre a kérdésre mindig készülhetett. És aki találkozott vele, mintha az élő történelemnek felelt volna.

Halálával a történelem egy nagy tanúja távozott közölünk. Emléke feledhetetlen, gondolatai, figyelmeztetései örökre velünk maradnak.

Nyugodjék békében!”

https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fjelen.media%2Fportre%2Fkornai-janos-1928-2021-2436&psig=AOvVaw1f9hQNOHuywVzcnA1Ldzmv&ust=1642815436714000&source=images&cd=vfe&ved=0CAkQjhxqFwoTCMCg0rLawfUCFQAAAAAdAAAAABAE

“Több pedagógiai módszertani munkát, illetve magyar nyelvi és irodalmi, földrajzi tankönyvet, feladatgyűjteményt, irodalmi szöveggyűjteményt írt – magyar és német nyelven egyaránt.

Szorgalmazta a korban népszerű Bell-Lancaster-féle módszer bevezetését a magyarországi népiskolákban, amelynek lényege az volt, hogy a nagy létszámú tanulókat kisebb csoportokra osztották, és azok élére tehetséges, csoporttársaik előmenetelével foglalkozó diákokat jelöltek ki.

1835-ben kiadott irodalmi szöveggyűjteményébe újító módon elsőként vette fel a kortárs magyar irodalom nagyjainak munkásságát és műveit (Virág Benedek, Kisfaludy Sándor és Károly, Berzsenyi Dániel, Fáy András, Kölcsey Ferenc, Jósika Miklós, Czuczor Gergely, Vörösmarty Mihály, Bajza József és mások).

Verseivel és különféle tárgyú cikkeivel 1818-tól jelentkezett a kor neves lapjaiban (Helikoni Kedvtöltés, Tudományos Gyűjtemény, Felső-magyarországi Minerva, Jáczint, Aglája, Athenaeum). Franciaországi példákra hivatkozva ellenezte a sajtószabadságot. (Ferenc József magyartanára volt!) A Tudományos Gyűjteményben publikálta Széchényi Ferencről írott életrajzát. Az írásmódról címen elkészült akadémiai székfoglalóját csak halála után mutatták be a tudós társaság tagságának.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kis_Pál_(pedagógus)

„Nemeskéri Kiss Pál mintagazdaságot hozott létre itt, Miszlán, apósával, a reformkor kiemelkedő személyiségével, Csapó Dániellel együttműködve. Mindketten fogékonyak voltak az újra: szőlőoltványokat, nemesített vetőmagvakat hozattak külföldről, selyemtenyésztéssel foglakoztak, téglaégetőt, pálinkafőzdét, olajütőt működtettek. Kiss Pál felesége, Csapó Ida alapította a miszlai óvódát, az elsők egyikét az országban. A szépségéről és kiváló szelleméről híres honleány, emlékiratíró számos kortársa, köztük Kossuth és Széchenyi megbecsülését is kivívta.”

http://www.miszla.hu/falutortenet/

PELCZ KATALIN. Nemesskéri Kiss Pál, a grammatikaíró és Ferenc József magyartanára

http://epa.oszk.hu/01400/01467/00001/pdf/070-087.pdf

Benedek István (Budapest, 1915. január 17. – Velence, Olaszország, 1996. június 9.) magyar orvos, író, művelődéstörténész, polihisztor. Benedek Elek unokája, Benedek Marcell fia.

Már gyermekkorában kitűnt írói vénájával, levelei jelentek meg nagyapja Cimbora című híres erdélyi gyermekújságjában, s ezek felhasználásával íródtak Benedek Elek jóvoltából „Öcsike nadselű gondolatai”.

1940-ben szerzett orvosdoktori oklevelet Budapesten, ezt követően Csepelen volt kórházi orvos. Pszichiátriai gondolkodását jelentős mértékben befolyásolta, hogy Szondi Lipót tanítványa lehetett, Illyésné Kozmutza Flóra, Mérei Ferenc, Kardos Lajos és más kollégái társaságában. Nem véletlen, hogy Szondi életműve egyik legjelentősebb magyarországi interpretátoraként tartották számon.

1945-47-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanított pszichológiát (kórlélektant) vezetőtanárként, professzorként. Utána visszatért Budapestre, ahol 1948-ban az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet főorvosává nevezték ki, 1951-ben elmeorvosi szakvizsgát is tett.

1952 és 1957 között az intaházai munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatói posztját töltötte be. Itteni tapasztalatait és gyógyítási módszerét foglalta össze az Aranyketrec: egy elmegyógyosztály élete c. első kiadásban, 1957-ben megjelent munkájában, amely számos kiadást ért meg, és valóban ismertté tette őt az orvosok és a téma iránt érdeklődők világában.

1957-58-ban internáltként élt, majd visszakerült Budapestre, ahol a 11. kerületi pszichoterápiás szakrendelést vezette 10 éven át, 1968 és 1971 között a XII. kerületben a Tanács művelődési osztályának tanácsadójaként működött, s megindította a kerület Hegyvidék c. folyóiratát. A rákövetkező években szakíróként, lexikonszerkesztőként, szépíróként dolgozott, és számos értékes televíziós műsor elkészítése fűződik a nevéhez. Az 1990-es rendszerváltozást követően, 1992-től haláláig a Magyar Újságírók Közössége tiszteletbeli elnöke volt, emellett tiszteleti tagjává választotta a Magyar Orvostörténelmi Társaság.

Az orvosok és művelődéstörténészek mellett, több íróhoz és költőhöz fűzte szoros barátság; házában lakott élete végéig Karinthy Frigyes fia, a költő Gábor.

Benedek István számos orvostörténeti előadását őrzi a Magyar Televízió archivuma, s azon belül a Tudóra sorozat. Utóbbi ugyanis Benedek halála után újra feldolgozta orvostörténeti műsorait, Gazda István szerkesztésében. Ezen túlmenően Keszthelyi Ilona szerkesztésében őrzi az archivum a következő sorozatokat:

• Toronyóra 1-12. Generációk párbeszéde. Benedek István műsora, rendezte: Téglásy Ferenc, operatőr: Bucsi János
• Szondi Lipótra emlékezik Benedek István, rendezte: Törköly Róbert, operatőr: Bucsek Tibor
• Rendületlenül 1-14., rend. és op.: Poros László
• Európa öröksége 1-12. Benedek István művelődéstörténeti sorozata, rendezte: Törköly Róbert.

Kitüntetései

Két legrangosabb kitüntetése: Szent-Györgyi Albert-díj (1992) és Széchenyi-díj (1992, életművéért, különösen a tudományos ismeretterjesztés terén kifejtett tevékenysége elismeréseként).

Főbb kutatásai

Ösztönök világa

Az 1940-es években az ösztönök világának témakörét kutatta, 1943-ban jelent meg „Ösztön és bűnözés”, 1948-ban pedig „Az ösztönök világa” című munkája. Mesteréről, Szondi Lipótról számos szakcikke jelent meg, a róla szóló összefoglaló írását pedig Szondi Lipót „Káin, a törvényszegő – Mózes, a törvényalkotó” (ford.: Mérei Vera) c. műve magyar kiadásának utószavában adta közre (1987).

Turisztika

Aktív turista volt, s emellett kutatta a hegymászás történetét, az e témakörben megjelent legismertebb munkája a „Csavargás az Alpokban„, amely első kiadásban 1958-ban látott napvilágot. Egykori turisztikai felszerelésének általa nagyra becsült darabjai ma a dobogókői Eötvös Loránd Emlékház állandó kiállításán láthatók.

Regényírás

Számos művével gazdagította a regényirodalmat, bár ezek a munkái több helyen is kapcsolódnak pszichiátriai elgondolásaihoz. Ezek sorában említendő a nagy sikerű „Aranyketrec” (első kiad.: 1957), a „Kisvárosi történet” (első kiad.: 1961), ide sorolható a „Beszélgetés ideges emberekről” (1963), „Ember és gyerek” (1965), „Három ing” (1966), valamint a sokak által olvasott háromkötetes „Csineva” (1968-1983).

Darwinizmus, lamarckizmus

Sokat foglalkozott a darwinizmus és a lamarckizmus kutatásával, amelyek egyik legjelentősebb hazai szakértőjeként tarthatjuk számon, s különösen az utóbbi témakörben talán az egyetlen nagy magyar monográfia az ő nevéhez fűződik. E témakörben megjelent főbb munkái: „A darwinizmus kibontakozása” (1961), „Lamarck és kora” (1963).

A francia kultúra története

A következő terület, amelynek valóban mély értője volt, az a francia kultúra története, elsősorban a felvilágosodástól kezdődően. E témakörben jelent meg 1965-ben összeállítása „Természettudomány a francia felvilágosodásban” címmel, de állított össze kötetet a nagy francia enciklopédiáról is, 1969-ben regényszerűen számolt be az egykori párizsi szalonokról, 1976-ban jelent meg művészettörténeti munkája „Párbeszéd az impresszionizmusról” címmel, amely művet az első feleségével folytatott beszélgetései ihlették.

1978-ban írt könyvet Rousseau-ról, s édesapjával együtt fordította le Rousseau Vallomásait. 1983-ban írta meg Gustave Courbet életregényét „A ledöntött oszlop” főcímmel.

Semmelweis életműve

Talán legismertebb kutatási területe a Semmelweis-életmű feltárása, egyben az, hogy igazságot szolgáltasson Semmelweisnek a róla megjelent sok-sok rágalommal és pontatlan következtetéssel szemben. Lépésről lépésre dolgozta fel a legnagyobb magyar orvos életművét, s írta meg 1967-ben első kötetét, amelynek nagyon nagy visszhangja volt. Az orvosi szakma „hivatalból” támadta őt, mivelhogy nem fogadta el a Semmelweis halálának okaként oly sokszor hangoztatott vérmérgezés-elméletet, hanem ehelyett élete utolsó hónapjainak folyamatos agyi elborulásaként a szifiliszt (paralysis progressiva (hűdéses elmezavar, a nagyagyi kéreg krónikus lueses encephalitise)) jelölte meg kórokként (hozzátéve, hogy valószínűleg egy gyermekágyi lázban elhunyt szifiliszes nő boncolásakor – halála előtt több évtizeddel – szerzett sérüléskor lett ő maga is beteg, s e betegség juttatta őt ahhoz a súlyos állapothoz, amelynek vége egy elmegyógyintézeti, meglehetősen kegyetlen kezelés lett). A 2000 után lefolytatott orvostörténeti kutatásokból, s egykori boncolóorvosa leírásából kitűnik, hogy Benedek István hipotézise valósnak mutatkozik, valóban ez a betegség támadta meg Semmelweiset, s végső soron ez okozta a halálát (ezt igazolják Szállási Árpád, az orvostörténet egyetemi magántanárának kutatásai is).

E témakörben Benedek Istvánnak még több értékes szaktudományi munkája is megjelent, köztük említendő az 1980-ban közreadott munkája, valamint „Semmelweis’ Krankheit” (1983), amely elsősorban Semmelweis betegségéről szól a Bécsből visszaérkezett iratok ismeretében, valamint a német nyelvű összefoglaló Semmelweis-monográfiája, amely ugyancsak 1983-ban jelent meg. Itt említendő a Gazda Istvánnal együtt összeállított, Semmelweis írásaiból készült válogatás „A gyermekágyi lázról” címmel (1987). Postumus kiadványként jelent meg 2015-ben a Semmelweis betegségéről írt, a friss kutatásokra épülő, összegző munkája.

Orvostörténet

Külön területként említjük más jellegű orvosi kutatásait, hiszen ő a művelődéstörténeten belül elsősorban orvostörténész és biológiatörténész volt. 1967 és 1973 között rendkívül gondos kutatást folytatott az orvostudomány kiemelkedő személyiségeiről, majd valamennyi jelentős régi tudós életrajzát megírva azokat a négy kötetes akadémiai orvosi lexikonban helyezte el. Ezek az összefoglalók maradandó értékűek.

Ezt követően fogott az orvoslás egésze történetének megírásához, s e témakörben jelent meg értékes monográfiája „Hügieia” címmel, amely az orvoslás klasszikus századainak történetét foglalta össze. A munka szerzője arra számított, hogy ezt időben tudja majd folytatni. Folytatása egységes műként nem jelent meg. Számos résztanulmánya azonban napvilágot látott periodikákban, amelyet művelődéstörténeti köteteiben újra feldolgozott, tanulmányköteteiben pedig orvostörténeti írásait újra közreadta, így azok aránylag könnyen visszakereshetők. A Magyar Televízió archívumában őrzi orvostörténeti előadásait, amelyek főbb részeit megismételték a Tudóra című televíziós sorozatban, az 1990-es évek második felében. Kedvenc kalandozási területe az egykori tibeti és indiai kultúra, valamint e korszak gyógymódjainak megismerése volt. E témakörben jelent meg a „Mandragóra” című kétkötetes munkája, amelynek első kötete Tibetről, a második Indiáról szól (1979). 1987-ben önálló kötetben foglalta össze a tibeti orvoslásról és varázslásról szóló elgondolásait.

Ady Endre élete

Kedvelt kutatási területe volt Ady Endre életművének, s az Adyhoz kötődő személyek életének a feltárása, megértése, megértetése. Ehhez kapcsolódó értékes munkája az első kiadásban 1992-ben közreadott „Ady Endre szerelmei és házassága” című műve, és utószavával jelentek meg Boncza Bertának, Ady Endre özvegyének visszaemlékezései is.

Művelődéstörténet

Összefoglaló jellegű művelődéstörténeti kötete „A tudás útja” első kiadásban 1972-ben jelent meg, ide sorolható az 1986-ban közreadott „Hippokratésztől Darwinig” című munkája is. Tanulmánykötetei közül kiemelendő „A bolond világ” (1967), a „Lélektől lélekig” (1970), a „Pusztába kiáltott szó” (1974), a „Szirt a habok közt” (1984), a „Hátrább az egerekkel!” (1986), „Az értelem dicsérete” (1987) és a „Közérdekű magánügyeim” (1990).

Benedek Marcellről

Külön kell megemlítenünk azokat az írásait, amelyek édesapjához kötődnek, s ehhez kapcsolódik az 1977-ben megjelent könyve is „Benedek Marcell. Életrajz, emlékezések, naplók, feljegyzések.” Idős korában a napi politika kérdései is izgatták, ami nem véletlen, hiszen a korábbi évtizedekben is foglalkozott ilyen témákkal, s beszélgetett, vitatkozott sok mindenről barátjával, a későbbi miniszterelnökkel, Antall Józseffel és baráti körével, a „Hiúzokkal” (a Benedek által létrehozott Hiúz-kör ismertebb tagjai: Antall József, Vekerdi László, Szállási Árpád, Birtalan Győző, Lambrecht Miklós, Gazda István).

Napi politika

1992-től kezdődően minden évben kiadott egy-egy kötetet, „Hetvenhét”, „Hetvennyolc”, „Hetvenkilenc”, „Nyolcvan” címmel, és emellett megjelent a „Véderővita”, amely többi politikai írásával együtt komoly viharokat kavart a magyar közéletben. Számosan támadták őt antiszemitizmussal vádolva, utóbbi azonban nem volt rá jellemző.

Irodalomtörténet

Ugyancsak időskori munkája volt a hazafias verseket tartalmazó, s azokat saját magyarázataival kísérő összefoglaló irodalomtörténeti műve, a több kiadásban is megjelent „Rendületlenül. A hazaszeretet versei” (első kiad.: 1989).

Azon kevés magyarországi írók egyike, akinek önálló BI címlappal életműsorozatot szenteltek, a sorozat köteteit a Magvető Kiadó és a Gondolat Kiadó felváltva adta ki, a szépirodalmi jellegű művek az előbbi kiadónál, a művelődéstörténeti munkák inkább a Gondolat kiadásában jelentek meg.

Gyermektelenül hunyt el, vele megszakadt a három kiemelkedő magyar személyiséget adó Benedek família egyik ága, a Benedek Elekkel, Benedek Marcellal és Benedek Istvánnal jellemezhető ág.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Benedek_Istv%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)

Reményi Ede (eredeti nevén Hoffmann Ede, Miskolc, 1828. január 17. – San Francisco, 1898. május 15.) zeneszerző, hegedűművész. A világ öt kontinensén ismert virtuóz, Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére Reményi Antal 1848-49-es honvédszázados.

Apja, Hoffman Henrik aranyműves, anyja Vidov Katalin. Tanulmányait szülővárosában kezdte, kilenc évesen már hangversenyezett. Zenei képzését 1842 és 1845 között a bécsi konzervatóriumban, a bécsi hegedűiskola alapítójánál, Böhm Józsefnél folytatta. Húszéves korában, Bécsből hazatérve, részt vett a szabadságharcban. Görgei Artúr segédtisztje, majd kedvenc hegedűse lett, emiatt külföldi emigrációba kényszerült a szabadságharc leverése után. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül utazott Amerikába. Képzett hegedűművészként tért vissza Európába, majd rövid idő alatt páratlan karriert futott be.

A kor számos kiemelkedő zeneszerzőjével kapcsolatba került, többek közt 1852-53-ban a fiatal Brahmsot magával vitte hangversenyútjaira. 1853-ban kapcsolódott Liszt Ferenc Weimari Társaságához is. 1854-ben egy ideig Londonban élt, itt Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel tüntette ki, valamint a királynő hegedűse címét is elnyerte. 1855-ben távozott Amerikába, majd öt év után, 1860-ban amnesztiával hazatért.

Ezután másfél évtizeden keresztül központi szereplője a magyar zenei életnek. Az ország különböző városaiban adott hangversenyeket, koncertezett Liszttel is, több nagy jelentőségű alapítványt indított. 1870-ben a Nemzeti Színház intendánsa, báró Orczy István első hegedűsnek szerződtette. Azonban rövid időn belül otthagyta állását, lemondó levelét a Zenészeti Lapokban is közzétették.

Ugyanakkor nagy áldozatot hozott a közművelődés terén: kezdeményezte a gyűjtést a Petőfi-szoboralapra, melynek érdekében koncertkörutat szervezett, s ennek bevételét, 67 000 forintot, a Petőfi-szobor, és a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozta. 1872. február 10-én Pesten, a belvárosi plébániatemplomban feleségül vette Fáy Antal lányát, Fáy Gizellát, esküvői tanúik Liszt Ferenc, Mihalovich Ödön, Jekelfalussy Lajos és Blaskovich Ernő voltak, a párt Haynald Lajos eskette. Külföldre mentek: először Párizsba, majd Londonba, végül 1878 őszén az USA-ban telepedett le véglegesen.

Amerikai évei alatt is rendszeresen koncertezett, New Yorkban a New York-i Filharmonikusokkal 1878. november 23-án, 1878. december 7-én a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Rutherford B. Hayes vendégeként játszott, de egy másik amerikai elnöknek, William McKinleynek is vendége volt a Fehér Ház kabinet irodájában. Továbbra is fáradhatatlanul utazott és koncertezett, 1886 és 1890 között Japánban, Kínában, Tasmániában, Új-Zélandon, Ceylonban, Madagaszkáron és Dél-Afrikában is. Az USA-ból már csak koncertutakra jött át Európába, így járt még egyszer Magyarországon is, 1891-ben. A halál egyik San Franciscó-i koncertjén, hegedülés közben érte. 1898. május 29-én búcsúztatták véglegesen New Yorkban.

Reményi több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát. Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívül szenvedélyességét, impulzivitását, a Grove Dictionary of Music and Musicans Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rem%C3%A9nyi_Ede_(heged%C5%B1m%C5%B1v%C3%A9sz)

„Teller Ede azt vallotta később, hogy tudományos sikereit annak köszönheti, hogy a magyar nyelv az anyanyelve, máskülönben „csak középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. Nyelvünk gyakran logikafejlesztő eszköznek bizonyul. Balázs Nándor fizikus is hasonló véleményen volt.”

Teller Ede (angolosan: Edward Teller) (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) magyar–amerikai atomfizikus, aki élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban élte le, és sikereit is főként ott érte el. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele, emiatt mint „a hidrogénbomba atyja” vált közismertté.

Teller az Osztrák–Magyar Monarchiában született, Budapesten. Apja Teller Miksa, jó nevű ügyvéd. A négyéves Mellinger-féle elemi iskola elvégzése után szüleinek dönteniük kellett, hol tanuljon tovább. Két középiskolára is gondoltak: a pesti Piarista Gimnáziumra, de ott a tanulónak kereszténynek kellett lennie, és a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumra.

Tanulmányait 1917-ben a „Mintagimnáziumban” (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, akkor még Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző) kezdte, ahol 1925-ben jeles eredménnyel érettségizett ugyanott, ahol (Lord) Balogh Tamás, (Lord) Káldor Miklós, Kármán Tódor, Kürti Miklós, Lax Péter, Polányi Mihály, Kálmán Mór is diák volt. Még Budapesten ismerkedett össze későbbi „marslakó” barátaival: Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel.

A matematika iránt érdeklődött, de apja azt tanácsolta neki, hogy praktikusabb irányt válasszon, így állapodtak meg a vegyészmérnökségben. Beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, de miután 1926. január 2-án engedélyt kapott rá, elhagyta az országot, abban a hitben, hogy Németország mentesebb lesz az antiszemitizmustól, mint a Horthy-korszak Magyarországa a numerus clausus törvényét követően.

Németországban

Karlsruhéban kémiát és matematikát tanult. 1927-ben itt beszélt Hermann Mark professzor a kvantummechanikáról mint a fizika alapjáról. Ennek hatására nyergelt át a fizikára. 1928 tavaszán Münchenben, Arnold Sommerfeld mellett tanult. Ebben az évben villamosbalesetben elveszítette egyik lábfejének egy részét. Az év őszén már a Lipcsei Egyetemen tanult, ahol Werner Heisenberg volt a professzora. Nála írta meg doktori értekezését az ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól címmel, amit 1930-ban védett meg.

Ezután előbb molekulaspektroszkópiával foglalkozott, legismertebb eredménye a Jahn–Teller-effektus (1937), majd Göttingába ment, ahol a későbbi Nobel-díjas James Franck tanársegédje lett. 1933-ban Pöschllel közösen kidolgozta a hajlítási mozgások leírására szolgáló Pöschl–Teller potenciálfüggvényt. Utána Magyar Állami Ösztöndíjjal Rómában Enrico Fermi, majd Rockefeller-ösztöndíjjal, Koppenhágában Niels Bohr mellett dolgozott. Itt találkozott először az Ukrajnából menekült George Gamowval, akivel nagy motorkerékpár túrákat tett.

Külföldi tartózkodásai idején nyaranta végig hazajárt és 1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét, Schütz-Harkányi Augusztát (Micit). Ez kiváltotta a Rockefeller-alapítvány ellenérzését: „nem fogunk nászutat szponzorálni!”

Emigráció az Amerikai Egyesült Államokba

Két évet töltött a Göttingeni Egyetemen, majd 1934-ben elhagyta Németországot, a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével. Rövid angliai tartózkodás után, 1935-ben, Gamow hívására az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ott a George Washington Egyetemen tanított, ahol Gamow is professzor lett. Ekkoriban sok európait hívtak az Amerikai Egyesült Államokba. Kvantummechanikát tanított az amerikai diákoknak és professzoraiknak. Teller figyelmét Gamow a magfizika felé terelte és 1938-ban együtt dolgozzák ki a termonukleáris fúzió elméletét. A béta-bomlás nukleonspint átfordító Gamow-Teller-átmenetének leírása is együttes munkájuk. Paul Hugh Emmett-tel közösen értelmezte a nempórusos szilárd felületeken lejátszódó többrétegű adszorpció jelenségét. Azóta az ilyen felületeket Brunauer-Emmett-Teller felületeknek (BET-felület) hívják.

1939-ben a Gamow és Teller által szervezett washingtoni elméleti fizikai konferencián jelentette be Niels Bohr a maghasadás felfedezését. Teller ekkor New Yorkban, a Columbia Egyetemen dolgozott, ahol Szilárd Leó is. Mivel Szilárd nem tudott autót vezetni, ő vitte el Einsteinhez, hogy egy Roosevelt elnökhöz írt levelet mutasson neki, ami azután Einstein–Szilárd-levélként vált ismertté. Az 1941. december 7-i Pearl Harbor-i támadás után felgyorsultak az események. Teller Chicagóban Enrico Fermi olasz fizikus mellett dolgozott az első atomreaktor megépítésén. Itt mondta el neki Fermi azt az ötletét, hogy atombombával termonukleáris fúziót lehetne beindítani. Teller ezután kezdett gondolkodni a szuperbombán.

A Manhattan terv és a világhírnév

A chicagói reaktor (1942) sikeres decemberi beindítása után meghívták a Manhattan tervbe. 1945-ben tagja, 1947-től elnöke a Reaktorbiztonsági Bizottságnak. Felismerte az urán-grafit-víz típusú reaktorok veszélyforrását (pozitív üregtényező), és sikerült leállíttatnia az USA-ban az olyan grafitos reaktorok működtetését, mint amilyen például később a csernobili erőmű lett. (Csernobilban többek között a pozitív üregtényező vezetett a katasztrófához.) Részt vett az inherensen biztonságos (bolondbiztos) TRIGA reaktorok kifejlesztésében.

1952-ben a Los Alamosszal elégedetlen Teller kezdeményezésére is létrehozták a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumot, aminek egy időre igazgatója lett. Stanislav Ulam módosításával (deutérium helyett deutérium és trícium keveréke), 1952-ben végrehajtották az első sikeres hidrogénbomba-kísérletet.

Szülei és Emmi nővére Magyarországon maradtak. Nővérének férje és édesanyjának bátyja 1944-ben a holokauszt áldozatai lettek, a többiek a pesti gettóban érték meg a felszabadulást. Édesapja 1950-ben meghalt, édesanyját, nővérét és unokaöccsét 1951-ben kitelepítették Tállyára, ahonnan másfél év múlva térhettek vissza Pestre, de lakásukat közben elvették. Unokaöccse 1956-ban elhagyta az országot.

Szilárd Leó 1958-ban rá akarta venni, menjen el Moszkvába vele a Pugwash Konferenciára, hogy beszélhessenek a szovjet atomfizikusokkal a nukleáris leszerelésről. Ő azonban elutasította, rokonai magyarországi fenyegetettségére hivatkozva. Ezt Szilárd elmondta Moszkvában a szovjeteknek és a magyar küldöttnek, Jánossy Lajosnak is, mint abszurd dolgot. Három hét múlva édesanyja és nővére megkapta az útlevelet és találkozhatott Tellerrel San Franciscóban. Szilárd levélben köszönte meg Jánossynak a közbenjárását.

1962-ben John Fitzgerald Kennedy elnöktől átvehette az Enrico Fermi-díjat a kémia és a fizika terén elért eredményei, a termonukleáris kutatásban játszott vezető szerepe és a nemzetbiztonság erősítése terén végzett munkájának elismeréseként. A Reagan–Gorbacsov puhatolózások idején Reagant határozottan biztatta, ne engedjen a csillagháború kérdésében, mert a szovjeteknek nincs ilyen elektronikájuk.

1936 után 1990-ben járt újra Magyarországon és utána minden évben hazalátogatott, s az atomenergia békés felhasználásának világhírű pártolójaként, egy ízben a Paksi atomerőműbe is, ahol – széles körű műveltségét bizonyítandó – az Energetikai Főiskola auditóriumában, zongorán Mozartot játszott a hallgatóságának. 1994. április 23-án Göncz Árpád köztársasági elnöktől átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrendet. 1997-ben megkapta az akkor elsőként kiosztott Magyarság Hírnevéért kitüntetést. Az Első Orbán-kormány idején az első Corvin-lánc-birtokosok egyike lett.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Teller_Ede