Kategória: Évfordulók

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Ditrói Puskás Tivadar (Pest, 1844. szeptember 17. – Budapest, 1893. március 16.) mérnök, a telefonhírmondó feltalálója. Sokak számára a telefonközpont feltalálójaként ismert, azonban ezt semmilyen hiteles forrás sem tudta alátámasztani.

Nagyapja székely földbirtokos volt, afféle mulatós kedvű, akinek a keze alatt a családi vagyon romlásnak indult. A megmaradt birtokért kapott pénz apja, ditrói Puskás Ferenc hajózási vállalkozó kezén úszott el. Édesanyja Agricola Mária volt. Tivadar a házaspár első gyermekeként jött a világra, katonás fegyelemben nevelkedett, majd a bécsi Theresianumba került, de nem bírta a kötöttséget sem otthon, sem Bécsben. Tanulmányai idején meghalt édesapja, és a tőle örökölt kevés pénzen Angliába utazott, hogy ott folytassa tanulmányait. Daliás, szép ifjú volt már ekkoriban, kitűnő vívó és nagyszerű lovas. Hamar és nagy akaraterővel megtanult angolul, s hogy magát a tanulásra kényszerítse, fél fejéről leborotváltatta a haját – ezzel kényszerítette magát az otthonmaradásra – ennek érdekében. A tanulmányai mellett egy angol lordnál vállalt nevelői állást, ebből tartotta fenn magát.

Idővel a jó sorsa Erdélybe vezette vissza, ahol az angol vasúti társaság helyi képviseletének lett a tisztviselője, majd később főmérnöke.

Vállalkozó kedve nem hagyta nyugodni, 1873-ban a bécsi világkiállításon menetjegyirodát nyitott. Az ötlet kitűnőnek bizonyult, az üzlet jól ment később is. Ám egy nap megelégelte az egy helyben ülést, és kalandvágya az akkor oly titokzatos Amerikába vezérelte. 1875-ben Coloradóban földet vásárolt, és kis ideig arany után kutatott. Lenyűgözte az új világ ezernyi lehetőségeivel, és újabbnál újabb találmányaival. Párizsban Thomas Alva Edison találmányainak terjesztésével foglalkozott, de arra nincs adat, hogy – mint később felmerült – Edison mérnöke lett volna a Menlo Parkban.

Vezetésével épült a párizsi és budapesti telefonközpont. Az öreg Edison 1911-ben, Budapestre látogatva azt állította, Puskás volt az első, aki – harminc évvel korábban – felvetette a telefonközpont gondolatát. Erre azonban semmi egykorú forrás nem utal; sem Puskás nem állította magáról, sem a lelkes 1893-as méltató cikkek, hogy ő a telefonközpont feltalálója lenne. Erre a technikatörténészek szerint azért sem volt szükség, mert annak elve megegyezik a távíróközpontéval, azt pedig F. M. A. Dumont francia mérnök 1850-ben szabadalmaztatta.

Edison talán a Telefonhírmondóra emlékezett, mely valóban egy telefonokból álló, központi egység köré szervezett találmány, csakhogy jóval nagyobb jelentőségű, mint a telefonközpont: ez volt az addig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió és internet őse. Ezt valóban Puskás Tivadar találta fel, szabadalmaztatta is, és Budapesten működött a világon először, 1893-ban.

A pénz bár bőséggel folyt hozzá, nem tudott bánni vele, anyagilag folyton nehéz helyzetbe került valamilyen balsikerű banki ügylet következtében. Zaklatott idegrendszere egy nap felmondta a szolgálatot, a tünetei a mai pánikbetegséghez fogható kilátástalan helyzeteket idéznek. Üzleti útra készülődött, de március 16-án, Hungária Szálló-beli lakásán szívrohamban meghalt. Halálát az általa megalapított Telefonhírmondó repítette világgá. Felesége Vetter Zsófia volt.

A TELEFONHÍRMONDÓ

1893. február 15-én szólalt meg először Puskás Tivadar bűvös hírközlő szerszáma a Telefonhírmondó. Színhelyül szolgált Budapesten a Magyar utca 6. számú házban néhány szoba. Igaz, önálló vezetékhálózata akkor még nem volt, így „adásait” csak a telefonállomásokon keresztül hallgathatták. A telefontulajdonosok kérhették közvetlenül a központtól a Telefonhírmondó kapcsolását. Ez a megoldás sok panasznak lett a forrása. Külső zajok, áthallások akadályozták a kifogástalan vételt. Ezzel magyarázható, hogy a technikai tisztaság eléréséért Puskás önálló hálózat kiépítéséhez kezdett. Alig fektetett le 70 km-nyi hosszúságú hálózatot, mikor váratlanul 1893. március 17-én meghalt. Művét Popper István mérnök folytatta, aki megfelelő anyagi fedezettel rendelkezett, és megalapította a Telefonhírmondó Rt.-t. A vállalat technikai vezetésével Szvetics Emil mérnököt bízta meg.

A Telefonhírmondó Rt. először az Erzsébet krt. 24. szám alá költözött majd 1894 októberétől a Rákóczi út 22. számú házban talált hosszú ideig otthonra. A hálózat fokozatos bővülésével rohamosan nőtt az előfizetők száma is: 1893-ban még 500-an, 1895-ben 4915-en, 1900-ban 6437-en voltak, akik igényelték e különleges szolgáltatást. Az őskorban a naponta ismétlődő műsorok többsége hírekből, tőzsdejelentésekből állt.

Érdekességek

Az Operaház és a Pesti Vigadó között volt a világon az első „sztereó” közvetítés, két mikrofon állt az Operában a színpad két oldalánál, két-két hallgató (három pár) pedig a Vigadóban.

A legenda szerint Edison megerősítette, hogy a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a („hallom” szóból származó) halló szót, amely a telefonálásnál azóta az egész világon elterjedt. Egyes állítások szerint Edison és Puskás is többször írásban is megerősítette, hogy a telefonálásnál használt „halló” szó nem azonos a német „hallo”, illetve az angol „hello” üdvözlő szóval.

https://hu.wikipedia.org/…/Pusk%C3%A1s_Tivadar_(m%C3…

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Janovics Jenő kapcsolatuk kezdetére így emlékezett 1936-ban:

„A pesti Newyork–-kávéház hideg márványasztalánál álmodozott a fiatal, nyurga Korda valami szerény megélhetést biztosító ujságírói alkalmaztatásról, amikor vonatra ültettem és levittem Kolozsvárra filmrendezőnek évi 18.000 korona fix fizetéssel. (…) S ma? Korda Sándorban az angol nemzeti filmgyártás megteremtőjét ünnepli öt világrész közönsége.”

Korda Sándor (Sir Alexander Korda) (Pusztatúrpásztó, 1893. szeptember 16. – London, 1956. január 23.) magyar származású filmrendező és producer, a brit filmipar egyik meghatározó alakja és a London Films brit filmstúdió alapítója.

Korda Sándor, aki az ugyancsak a filmiparban dolgozó Korda Zoltán és Korda Vince bátyja, Kellner Sándor László néven látta meg a napvilágot. Túrkevén végezte az elemi iskolát, s mivel a család Pusztatúrpásztón élt, bentlakásos iskolába kellett járniuk. Hétfő reggel jött értük egy szekér, ami elvitte őket az iskolába, majd péntek este hazavitte őket. Miután egy szemfertőzés következtében sokdioptriás szemüveget kellett hordania, a későbbiekben felmentették a háború alatti katonai szolgálat alól és a forgatókönyveket és a könyveket is nagyon közel tartva magához tudta olvasni.

Korda gyerekkorában írónak készült, meg sem fordulhatott a fejében a filmezés, hisz azt még épphogy feltalálták. Mondhatjuk, hogy Korda egyidős a filmmel: ő 1893-ban született, a Lumier fivérek pedig 1895-ben vetítettek először. Korda még 13 éves sem volt, amikor az apja vakbélgyulladásban váratlanul meghalt. A család támasz és jövedelem nélkül maradt, ezért el kellett hagyniuk Pusztatúrpásztót. Kecskemétre költöztek a nagyapjukhoz, aki nagyon szigorú volt. Időnként szíjjal verte a gyerekeket. Ebben az időben még az ilyen neveltetés elfogadott volt, de a gyerekeket apjuktól soha nem érte fizikai bántalmazás. Kordának elege lett, és nem habozott sokat, elhagyta Kecskemétet és elindult Budapestre, hogy megvalósítsa az álmait. Az első időkben távoli rokonoknál húzta meg magát. A Mester utcai Kereskedelmi iskolába járt, itteni kedvenc jeligéjéből (Sursum corda – „Emeljétek fel szíveteket!”) származik későbbi vezetékneve. Amint lehetősége nyílt rá, felhozatta a családját Pestre. Mióta apjuk meghalt, átvállalta a családfő szerepét, s ezt a feladatát mindig is nagyon komolyan vette. Tanulóéveiben még többet olvasott, mint régebben. Filmes pályája kezdetén irodalmi műveket filmesített meg, mint például: Jókai Mór: Az arany ember című művét, vagy Babits Mihálytól a Gólyakalifát.

Fiatal éveiben újságírással foglalkozott, először a Független Magyarország párizsi tudósítója lett, azután a filmekkel foglalkozó újságokba kezdett írni. 1912-ben, 19 évesen már filmelméleti cikkek sorát publikálta a Mozgófénykép Híradóban, a Világ (1911–1918) című napilap filmkritikusa volt, és 1918-ig több filmlap (pl. Pesti Mozi, A mozi és a Mozihét) szerkesztője volt. 1914-től filmrendezőként is dolgozott, első filmje A becsapott újságíró.

A Janovics Jenő által Kolozsvárott alapított filmgyár, a Corvin, 1916-ban a világ hetedikként megnyitott filmgyára volt. Az alapító Kordát tette meg főrendezőjéül, kapcsolatuk kezdetére így emlékezett 1936-ban.

Korda 1917 áprilisában Pásztory M. Miklóssal megvette a Corvin Filmgyárat, majd még ugyanabban az évben megalapították Pesten is a „Corvin-filmgyár és filmkereskedelmi r.-t.” nevű vállalkozásukat. Ez, a Róna utcánál megvásárolt terület a magyar filmgyártás fellegvárává lett több mint száz esztendeig, itt mind a mai napig forognak filmek; Corvin után hívtak Hunniának, majd Mafilmnek; mára a Magyar Nemzeti Filmalap része. A filmes vállalkozás anyagi szempontból sem volt rossz befektetés, egy milliós alaptőkéjüket 1918-ra két és fél millió, majd 1919-re nyolc millió koronára emelték. Korda rendezte az egyik első, külföldön is bemutatott magyar filmet, a Fehér éjszakákat. Magyarországról történő távozása (1919) előtt már 25 film rendezése fűződött a nevéhez.

A Magyarországi Tanácsköztársaság idején Korda direktóriumi tag, a filmgyártás művészeti vezetője volt. A tanácsköztársaság bukása után későbbi felesége, Korda Mária azzal mentette meg életét, hogy kivitte Bécsbe. 1921. március 1-jén Budapesten, az Erzsébetvárosban kötöttek házasságot. Ezek után Korda Bécsben folytatta pályafutását, ahol megrendezte többek között: Herren der Meere (A tenger urai) című filmet 1922-ben. Bécsben azonban csupán két évig maradt. 1923-ban Berlinbe költözött, ahol szintén nem éltek sokat a feleségével.

1927-ban azért mentek el Berlinből Hollywoodba, amelyet ebben az időben kezdték a filmgyártás fővárosának hívni, mert Korda nagyon szerette volna kipróbálni. Amerikában a United Artists rendezője lett. Felesége színésznő volt, és addig minden filmben játszott, amit Korda rendezett. 1927-ben Mária karrierje kettétört, ugyanis akkor kezdődött a hangosfilm korszaka, s Hollywood összes stúdiója is hangosfilmre váltott. Máriának olyan erős akcentusa volt, hogy egy rendező sem akart vele dolgozni, még a saját férje sem. Ezért 1930-ban elváltak. Mária annyira megharagudott férjére, hogy még közös gyereküket is apja ellen nevelte, és élete végéig perekkel keserítette meg Korda életét.

Ma sem lehet tudni milyen okból, de Korda nem érezte jól magát Hollywoodban, így 1931-ben Londonba költözött a fivéreivel. Ott alapította meg 1932-ben a London Films filmstúdiót és több kisebb stúdiót. Filmjei igazán látványosak voltak, ami a színes filmek megjelenésével csak fokozódott. Leghíresebb közülük az 1933-as VIII. Henrik magánélete, amely azonnal óriási nemzetközi filmsiker lett, és Oscar-díjra is jelölték.

Ezek után még több nagy sikerű filmet forgatott, mint például a Rembrandt (1936). Producerként többek között olyan filmek fűződnek még nevéhez, mint A dzsungel könyve és a III. Richárd.

1942-ben Korda Sándor lett az első filmrendező, akit lovaggá ütöttek. 62 évesen szívrohamban hunyt el, Londonban. A Brit Filmakadémia az év legkiemelkedőbb filmjeinek járó díjat róla nevezte el. Ugyancsak ő a névadója az Etyeken létesített Korda Filmstúdióknak.

https://hu.wikipedia.org/…/Korda_S%C3%A1ndor…

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

“Századokon át az volt az emberek fő gondja, milyen lesz az élet a halál után. Úgy látszik, ma először arra kell válaszokat keresnünk, milyen lesz az élet a halál előtt.” (SZ-GY A)

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre (Budapest1893szeptember 16. – Woods HoleMassachusetts1986október 22.Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja és 1945–1947 között nemzetgyűlési képviselő volt. Ő a Szent-Györgyi Albert-díj névadója.

Anyai ágon a neves Lenhossék orvosprofesszori dinasztia leszármazottja (Szent-Györgyi Albert dédapja, Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840) orvos, fiziológus, nagyapja, Lenhossék József (1818–1888) orvos, anatómus, antropológus, nagybátyja, Lenhossék József (1818–1888) orvos, anatómus, antropológus). A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1917-ben, majd az első világháború után Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként. 1927-ben a mellékvesében felfedezett egy redukáló hatást mutató anyagot, amit hexuronsavnak nevezett el, és tanulmányozására elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre.

„Szent-Györgyi Albert egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat….

Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, majd az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival együtt áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében, amelyben közreműködött tanítványa Straub F. Brunó is.

Munkásságát 1937-ben orvosi és élettani Nobel-díjjal ismerték el….

A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, csoportja a Szent-Györgyi Szervezet nevet kapta. A kiugrás előkészítésére szerveződő „Tizenegyek” csoportjának vezetője volt. Kállay Miklós miniszterelnök tudtával, a magyar demokratikus erők kérésére Magyarország átállásáról tárgyalt a szövetségesek képviselőivel. Emiatt a német megszállás után bujkálnia kellett….

1945–47 között a nemzetgyűlés tagja, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiától független Magyar Természettudományos Akadémiát, majd a két akadémia összevonása után az MTA másodelnöke volt.

Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt 1947-ben Amerikába emigrált, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le….1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS),[7] majd 1957-ben az 1780-ban alapított amerikai Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia(wd) tagja lett.”

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre (Budapest1893szeptember 16. – Woods HoleMassachusetts1986október 22.Nobel-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja és 1945–1947 között nemzetgyűlési képviselő volt. Ő a Szent-Györgyi Albert-díj névadója.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent-Gy%C3%B6rgyi_Albert

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Szalatnyai Hubay Jenő (Pest1858szeptember 15. – Budapest1937március 12.) magyar hegedűművészzeneszerző és pedagógus1921-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.

A 19. század utolsó negyedében a világ hegedűművészeinek élvonalába tartozott: a hetvenes évek végétől évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Előbb brüsszeli, majd budapesti vonósnégyesével és szonáta-partnereivel a legmagasabb igényű muzsikálásnak igyekezett híveket szerezni. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el. 23 évesen került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedű tanszakának élére, és négy év múlva kitűnő muzsikusok egész sora került ki osztályából, köztük Bram Eldering.

Ezután visszatért Magyarországra, ahol a Zeneakadémia hegedűtanszakát vezette. A Hubay-iskolából olyan híres művészek kerültek ki, mint Geyer StefiVecsey FerencSzigeti József1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatója volt. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult: A cremonai hegedűs és az Anna Karenina című operáival maradandót alkotott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hubay_Jen%C5%91

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Fejes Endre (BudapestJózsefváros1923szeptember 15. – Budapest, 2015augusztus 25.Kossuth– és József Attila-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Négy polgárit végzett, majd szabóinasnak állt. 17 éves korától vasesztergályos-tanuló volt. 1944-ben besorozták. A hadseregből megszökött, és Budapesten bujkált. 1945–1949 között NémetországbanFranciaországbanSvájcbanHollandiában és Olaszországban munkás volt. Megjárta többek között Európa legmélyebb szénbányáit Belgiumban. Később a Bosch-gyárban volt esztergályos, Budapesten. 1951-ben megpróbált disszidálni, emiatt nyolc hónapra Kistarcsára internálták. Azután segédmunkásként, majd esztergályosként dolgozott.

Munkássága

1955-ben kezdett publikálni. Elsősorban a budapesti munkáséletet ábrázolta nagy emberismerettel. Első kötete, A hazudós 1958-ban jelent meg. Abban és a Vidám cimborák (1966) című elbeszéléskötetében a külvárosban élő, nagyüzemben dolgozó fiatalok sorsáról ír. A tudatos élet és az ösztönös vegetálás különös ellentétére hívja fel a figyelmet. Humorral vagy nosztalgiával idézi fel az ifjúság emlékét, az „ezerszer áldott nyolcadik kerület” lakóinak életét (Vidám cimborák, 1966; Kéktiszta szerelem, 1971). Iróniáival mutatta be azokat, akik kívül maradtak a társadalom küzdelmein (Vonó Ignác, 1978). Színdarabjaiban (Mocorgó, 1966; Cserepes Margit házassága, 1972) ugyancsak az ösztönösséget bírálta. Szerelemről bolond éjszakán (1975) című művében vallomásos személyességgel idézte fel ifjúságának kalandos élményeit.

Az 1962-ben megjelent Rozsdatemető című regénye óriási sikert és hatalmas kritikai visszhangot váltott ki. Rövid idő alatt több mint 30 nyelvre fordították le. Mindenekelőtt külvárosi és kispolgári hőseinek sorsát akarta vizsgálni és értelmezni, műve így „oknyomozó krónika” lett. Hősei, a Hábetler család tagjai minden tudatos cselekvéstől irtózva – a „történelem peremén” – élnek. A regény története 50 évet ölel fel, a hagyományos nagyregény lassú cselekményét intenzív előadásmód váltotta fel, gyorsan pergő párbeszédek, filmszerű vágások jelzik az események menetét.

Nagy sikerű televíziós filmek és színpadi előadások születtek műveiből.

Művei

·      A hazudós (elbeszélések, 1958)

  • Rozsdatemető (regény, 1962)
  • Vidám cimborák (novellák, 1966)
  • Mocorgó (színmű, 1966)
  • Jó estét nyár, jó estét szerelem (regény, 1969)
  • Kéktiszta szerelem (színművek, 1971)
  • Cserepes Margit házassága (dráma, 1972)
  • A hazudós (és más történetek az ezerszer áldott nyolcadik kerületből) (1973)
  • Szerelemről bolond éjszakán (regény, 1975)
  • Gondolta a fene (esszék, 1977)
  • A fiú, akinek angyalarca volt (regény, 1982)
  • Vonó Ignác (dráma, komédia, 1978)
  • Drámák (drámák, 1989)
  • Szegény Vivaldi (novellák, esszék, vallomások, 1992)
  • Lemaradt angyalok (elbeszélések, 1993)
  • Szabadlábon. A szerző válogatása életművéből; Trikolor–Intermix, Bp., 1995 (Örökségünk)
  • Fejes Endre; vál., szerk., bev. Stuber Andrea; Alexandra, Pécs, 2006 (Kossuth-díjas írók)

Színházi munkái

Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 37.

  • ‘A humor: a teljes igazság’ Mikes Lilla előadóestje (1963)
  • Rozsdatemető (1963–1965, 1980, 1995)
  • Mocorgó (1966, 2008)
  • Vonó Ignác (1969, 1977, 1979, 1983, 2000)
  • Cserepes Margit házassága (1976, 1978, 1985)
  • Jó estét nyár, jó estét szerelem (1977, 1984–1985, 1992, 1995, 1997, 1999, 2006, 2008, 2010, 2015)
  • Az angyalarcú (1982)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fejes_Endre

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

TÉREY JÁNOS: MAGYAR KÖZÖNY

Fölpaprikázva, s megvezetve, népem,

Nyakadban ízlésed szerinti úrral,

Ha olvasol, hát félreolvasol,

És fényes nappal vészharangozol;

Tárulkozó elfojtásodat értem





.

Ki legnagyobb vagy önmagasztalásban

S öngyűlöletben, önkorlátozásban,

Gőggel tudsz elfordulni, sérteni,

Sértődni, mint egy félretolt zseni!…

Két féltekéd nehéz szívvel bejártam.





Kőbe vésett alkotmány a jutalmad!

Fék: nem bilincs. Otthonos lett a káosz,

A tisztázás helyett a lágy maszat.

Pörös szájak befogva? Nagydarab

Megmondóemberek pálcát ragadnak.





Az életre trombitált múzeumból

Üzennek tekintetes vármegyéid!

És műveletlen főispánjaid

Gondozzák a föld szekérvárait;

S egymást elvéteni késztet az undor.





Legyintve szerteszét és számolatlan,

Él a kedély. Lakájkultúra tombol,

Kilincselők a nábob ajtaján…

Pirul a boldogságos tartomány

Az alázúduló vörösiszapban.





Térey János (Debrecen, 1970. szeptember 14. – Budapest, 2019. június 3.[2]) magyar író, költő, drámaíró, műfordító.

1989 és 1991 között magyar nyelv és irodalmat, illetve történelmet tanult a Budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

Verseit 1990-től kezdődően közölte többek között az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. Első verseskötete 1991-ben Szétszóratás címmel jelent meg a Cserépfalvi Könyvkiadó Poetika című könyvsorozatában. Második, A természetes arrogancia című verseskötete 1993-ban a József Attila Kör JAK-füzetek című sorozatának 63. köteteként látott napvilágot. Harmadik verseskötete 1995-ben A valóságos Varsó címmel a Seneca Kiadó Thesaurus című könyvsorozatában jelent meg. Ugyanebben az évben Déry Tibor-díjat kapott. 1996-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, illetve elnyerte a Magyar Rádió Petőfi-díját. Negyedik verseskötete Tulajdonosi szemlélet címmel a Palatinus Kiadó gondozásában jelent meg.

1997 és 1998 között a Cosmopolitan olvasószerkesztője volt. 1998-tól kezdődően szabadfoglalkozású íróként dolgozott. 2006 tavaszán az Akademie Schloss Solitude-ösztöndíjasa volt Stuttgartban. 2010-ben a Halma Network vendége a lettországi Ventspilsben és az írországi Annaghmakerrigben, a Tyrone Guthrie Centre-ben.

Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve drámatetralógiája, A Nibelung-lakópark. A drámaciklus harmadik részét, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör Színház mutatta be 2004 októberében a budavári Sziklakórházban, Mundruczó Kornél rendezésében. Az előadás vendégjátékként szerepelt Wiesbadenben, a „Neue Stücke aus Europa” fesztiválon. Filmes vállalkozása egy Harcos Bálinttal közösen írt verses operalibrettó, amelyikhez Tallér Zsófia írt zenét, és Mundruczó filmjének szolgált szövegkönyvéül (Johanna). Következő darabja a Papp András társaságában 2006-ban írt Kazamaták (budapesti Katona József Színház, 2006); a legutóbbi pedig az Asztalizene (Radnóti Miklós Színház, 2007). A Protokoll című verses regényének dramatizált változatát ugyancsak a Radnóti Színház tűzte műsorára (2012).

Jelentős prózakötetei:

Termann hagyományai (novellák, Seneca, 1997)

Paulus (verses regény, Palatinus, 2001 – újabb kiadásai: 2001, 2002, 2003, Palatinus, ill. 2007, Magvető Könyvkiadó)

Protokoll (regény versekben, Magvető, 2010)

Teremtés vagy sem (esszék és portrék, 1990-2011, Libri, 2012)

Termann hagyatéka (novellák, 1989-2011, 2. jav., átdolg. kiad.; Libri, 2012)

Átkelés Budapesten (novellák, Libri, 2014)

A Legkisebb Jégkorszak (regény, Jelenkor, 2015)

Káli holtak (regény, Jelenkor, 2018, 2019)

Boldogh-ház. Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai; Jelenkor, Bp., 2020

Életének 49. évében hunyt el hirtelen fellépő egészségügyi probléma következtében 2019. június 3-án.

2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta. Ugyanebben az évben a Petőfi Irodalmi Múzeum ösztöndíjat alapított középkorú íróknak, amelyet róla neveztek el. Az ösztöndíjbizottság első elnöke Térey János özvegye, dr. Harmath Artemisz.

2020. szeptember 14-én, születésének 50. évfordulóján debreceni szülőházán emléktáblát helyeztek el.

A Fővárosi Közgyűlés 2020. szeptember 30-án posztumusz Budapest Főváros önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9rey_J%C3%A1nos

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Petelei István (Marosvásárhely1852szeptember 13. – Kolozsvár1910január 5.) erdélyi magyar szépíró, hírlapíró. Életművét nagyban meghatározta a korszak, amelyben élt: a 19. század utolsó harmadában és a századfordulón a szépírói pálya összefonódott az újságírói hivatással.

1852-ben született Marosvásárhelyenörmény eredetű, (de teljesen elmagyarosodott) családban. Apja Petelei István, jómódú kereskedő, aki igyekezett gyermekeinek jó neveltetést biztosítani. Édesanyja, Istvánfi Mária a műveltséget, különösen a muzsikát szerettette meg gyermekeivel, akik zenei oktatásban is részesültek.

Petelei iskoláit Marosvásárhelyen kezdte, majd Kolozsváron, a római katolikus gimnáziumban töltött három évet, ahol az önképzőkör lelkes tagja volt (szavalt, irodalmi dolgozatokat készített). A városi konzervatóriumban hegedülni tanult. Megromlott egészsége miatt azonban hazatért szülővárosába, majd megerősödve Székelyudvarhelyen folytatta tanulmányait. Pályaválasztásban sokáig bizonytalan volt. Eleinte a papi hivatás, majd a zenei pálya vonzotta.

1872-ben érkezett Pestre, ahol a bölcsészkarra, történelem tanári szakra iratkozott be. Irodalmi, nyelvészeti, történelmi és művelődéstörténeti előadásokat hallgatott olyan kiemelkedő előadóktól, mint Toldy FerencBudenz József vagy Salamon Ferenc. Professzora, Rómer Flóris tanulmányai végeztével állást ajánlott neki a Nemzeti Múzeumban, ő azonban hazatért, hogy szűkebb hazájában, Erdélyben helyezkedjen el történelemtanárként. Tanári pályára mégsem lépett.

1877 és 1880 között szülei házában, Marosvásárhelyen élt. Ebben az időszakban jelentek meg első publikációi – történelmi és művelődéstörténeti tanulmányok –, melyeket az Erdélyi Híradóban, és a Századokban, a Történelmi Társulat lapjában közölt. Első, Petelei István névvel jegyzett szépirodalmi alkotása (Klasszi) 1878 áprilisában jelent meg, szintén az Erdélyi Híradóban. Már ebben az évben több rajzzal (KaleidoszkópNehéz úrnak lenniKlasszi) jelentkezett a budapesti kiadású, Ágai Adolf szerkesztette Magyarország és a Nagy Világban is. 1879-től nem írt több művelődéstörténeti dolgozatot, viszont egyre több novelláját, rajzát közölték budapesti lapok (Vasárnapi UjságPesti Napló).

1880 őszén Kolozsvárra költözött, és a Kelet című napilap munkatársa lett. A lapban közel félszáz írása jelent meg: cikkek, csevegések (tárcák), riportok, színházi és zenei tárgyú közlemények, fővárosi és vidéki beszámolók, rajzok, elbeszélések. Publicisztikáit gyakran Szúnyog álnéven közölte.

1882-ben jelent meg első kötete a Révai Testvérek kiadásában: Keresztek (Tíz rajz). A kötet kiadásával és rendszeresen megjelenő szépirodalmi publikációval (Pesti HírlapMagyar HírlapPesti NaplóVasárnapi UjságMagyar SzemleBudapesti SzemleMagyar SalonNemzet) már ismert íróként foglalta el 1882 márciusától a Kolozsvári Közlöny segédszerkesztői székét, valójában azonban ő szerkesztette a lapot. 1886-ban két újabb kötete jelent meg: A fülemile, egy hosszabb elbeszélés Singer és Wolfner Regénytárában, illetve Az én utczám címmel újabb novellagyűjtemény.

Kolozsvári Közlöny 1886 végén megszűnt. Megszűntével egyidejűleg indult viszont a Kolozsvár, amelynek Petelei lett a főszerkesztője. A lap 18871897-ig jelent meg. Petelei főszerkesztői korszaka az 1886. december 25-ei első megjelenéstől 1891. október 1-jéig tartott. Lapjába a vezércikkek, politikai cikkek és publicisztikák mellett színházi és zenei kritikákat, csevegő tárcákat írt, és nagy számban jelentek meg rajzai és hosszabb elbeszélései. Saját lapjában, folytatásokban adta közre egyetlen regényét is (Egy asszonyért).

1888 szeptemberében megházasodott. A szintén kereskedőcsaládból származó, művelt Korbuly Irmát vette feleségül, aki élete végéig segítőtársa lett. (Petelei feleségét Zsuzsikának szólította.) Házasságuk Petelei nagy bánatára gyermektelen maradt. 1891-ben súlyosbodó idegbetegsége miatt lemondott a főszerkesztőségről, visszavonult az újságírói pályától. Szülővárosában, Marosvásárhelyen vett házat, de gyakran tartózkodott Remeteszegen és Szovátán is. Amint egészsége engedte, novellákat továbbra is közölt, főleg budapesti lapokban. 1893 és 1905 között öt újabb novelláskötete jelent meg (JettiFelhőkVidéki emberekAz élet I-II.).

Szépírói, újságírói tevékenysége mellett irodalomszervezőként is működött. Tagja volt a Petőfi TársaságnakKolozsvári évei alatt az Erdélyi Irodalmi Társaság elnöke, 1896-ban pedig az újjáéledő Kemény Zsigmond Társaság elnöki tisztét vállalta, s rövid időre mindkét társaságot felvirágoztatta. 1908-tól teljesen elhatalmasodott rajta betegsége, nem írt többé. 1910 elején, a kolozsvári idegklinikán halt meg.

Petelei István szépirodalmi írásait fővárosi és vidéki hírlapokban, hetilapokban publikálta. Novelláiból életében nyolc kötetet rendezett össze. Sok szépirodalmi írása mai napig kiadatlan, csak a korabeli újságokban fellehető.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Petelei_Istv%C3%A1n_(%C3%ADr%C3%B3)

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

„Tersánszky Jakab és Fox Etelka elsőszülött gyermekeként született Nagybányán, 1888. szeptember 12-éről 13-ára virradó éjszakán, éjfél körül, vallása római katolikus. 1906-ban érettségizett szülővárosában. Eredetileg festőnek készült, de apja nyomására jegyzőgyakornok lett Szapáryfalván. 1907-ben egy évig gyakornokként joggal foglalkozott Nagybányán, majd beiratkozott az eperjesi jogakadémiára.

Tervei szerint a budapesti egyetem jogi karán készült folytatni tanulmányait, de a tandíjra összespórolt összeget végül elmulatta és kénytelen volt segédmunkásnak állni. Első novelláját, a Csöndes embereket is pénzgondjai enyhítésére írta. Osvát Ernő figyelt fel tehetségére, így jelenhetett meg első írása 1910 februárjában a Nyugatban. Alig egy évvel később, 1911-ben novelláskötetét kiadta a Nyugat Könyvtár.

Az I. világháborúban mint önkéntes vett részt, 1918-ban olasz fogságba esett és csak 1919 augusztusának elején érkezett vissza Budapestre. A háborús élményeit Viszontlátásra, drága című regényében örökítette meg. A regény a magyar háborúellenes irodalom egyik kiemelkedő alkotása, amelyet Ady a Nyugat 1916. december 1-ei számában[2] „az első igazi háborús regény”-ként méltatott. Tersánszky első igazi nagy írói sikere is ehhez fűződik.

1918-ban már válogatott elbeszélései is megjelentek. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt szimpatizált a forradalommal, amelynek bukása után a kommunizmus iránti nem titkolt rokonszenve miatt a Horthy-korszakban rengeteg támadás érte. A húszas évek elejére nélkülözései különös mód megviselték. 1921. június 16-án még öngyilkosságot is megkísérelt, az Erzsébet hídról a Dunába vetette magát.[3] Szerencsés megmenekülése hírét olvasta az újságban az irodalom iránt érdeklődő Molnár Sári (1896-1960, Kornhauser Henrik és Roth Ernesztina lánya), aki levelezni kezdett az íróval, s végül 1921. szeptember 8-án Budapesten, a Józsefvárosban házasságot kötöttek.[4]

Gyors egymásutánban születtek művei, köztük a Kakuk Marci ifjúsága, ami 1921-ben jelent meg, és amely fő művének, a ciklikus szerkezetű Kakuk Marci regénynek az első darabja. A Nyugat folytatásokban közölte Rossz szomszédok című regényét, majd 1922 júliusában a lap főmunkatársai közé került.

A polgári társadalom keretei közül kihullott, máról holnapra élő csavargót nem rajzolta ideálalakká: látta hibáit és életformájának fogyatékosságát, egyediségét is.

Érdeklődése ezzel egy időben a színház felé fordult, 1923-ban a Magyar Színház tűzte műsorára Szidike című darabját, amelyet később átdolgozott. Ettől kezdve sorra mutatták be darabjait a magyar színházak. 1927-ben a három évvel korábban megírt A céda és a szűz című kisregényét „szeméremsértőnek” találták, emiatt két havi börtönbüntetést kapott, melynek egy részét letöltötte. 1932-ben sajátos színházat is szervezett, a Képeskönyv Kabarét, ahol kis regős együttesével maga is fellépett. Anyagi nehézségeinek enyhítésére számos detektívtörténetet és krimit is írt, miközben folyamatosan írta az egyre gyarapodó Kakuk Marci-történeteket is.

1940-től mint újságíró riporter dolgozott a Híd című lapnak, két évvel később itt jelent meg Félbolond című regénye is. 1944-ben hamis igazolványokat szerzett a menekülő zsidóknak, a háború után pedig zenehumoristaként szórakozóhelyeken, bárokban lépett fel, miközben dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának is. 1948-tól állami évjáradékban részesítették, Párizsban is megfordult. 1950-től kezdve a dogmatikus irodalompolitika következtében nem tudott publikálni. 1952-ben felkérték, hogy a magyar írók által Rákosi Mátyás 60. születésnapjára összeállított köszöntő kötetbe írjon. Tersánszky A nadrágtartógyáros címmel írt egy művet. Az alacsony Rákosiról köztudott volt, hogy nadrágtartót hordott. A hatalom ezt Rákosi kigúnyolásának vette. Az írás természetesen nem került be az ünnepi kötetbe.[5]

Munkakedvét ezek után se vesztette el. Mint sokan mások, ekkoriban ő is meséket, bábjeleneteket írt, valamint maradandó értékekkel gyarapította a magyar ifjúsági irodalmat. 1955-ben válogatott novelláskötetének kiadásával tért vissza az irodalmi életbe; 1957-ben pedig világot látott elbeszéléseinek kétkötetes gyűjteménye is, A tiroli kocsmáros címmel.

1960-ban hunyt el felesége, akit példás odaadással ápolt élete végéig.

Utolsó jelentős műve, a Nagy árnyakról bizalmasan című emlékezésgyűjtemény 1962-ben jelent meg, ebben neves irodalmi kortársainak portréját rajzolta meg némi iróniával.

1965 nyarán másodszor is megnősült, Szántó Margitot vette feleségül.

Halála előtt még megérhette néhány színházi bemutatóját. A János kórházban hunyta le szemét örökre, 1969. június 12-én.

Munkásságát többször is Baumgarten-díjjal jutalmazták (1929, 1930, 1931, 1934) 1949-ben pedig Kossuth-díjat kapott.

Három évtizedig élt Budán az Avar utcában. A Németvölgy és Krisztinaváros jellegzetes alakja volt. Naponta találkozhattak vele a környék lakói, nemegyszer – utcai – tilinkójátékával is elbűvölte az éppen arra járókat. Mindennapos vendége volt a környék szép számú borozójának, kocsmájának.[3] Asztalánál a művésztársak mellett helyet foglalhatott bárki, a „TF”-es hallgatótól a Déli pályaudvar „Tüzép”[6] telepének szenes emberéig.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/…/Ters%C3%A1nszky_J%C3%B3zsi…

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

Varró Dániel (Budapest1977szeptember 11. –) József Attila-díjas magyar költő, műfordító.

Első verseit 12 éves korában (1989) írta, mely meghozta számára első költői sikerét is – a Bögre azúr című kötet fülszövege szerint – egy eposztrilógiával. A XII. kerület – Németvölgy lakója és a „Mackós” iskola tanulója volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett le 1996-ban. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.

1996-tól az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt, a JAK műfordító füzetek szerkesztője. Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első verseskötete Bögre azúr címmel 1999-ben, 21 éves korában jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény 2003-ban látott napvilágot. A műből azóta készült a budapesti Bábszínházban bábmusical, amely alapja egy azonos címmel megjelent kalandlemeznek is, melynek zeneszerzője Presser Gábor.

Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira, melyben változatos költői formákban jeleníti meg a szerelem témáját, az elégiától a makámiáig. A kötetből Mácsai Pál felolvasásával hangoskönyv készült. A Kerge ABC című verseskötete, amely Szabó T. Annával és Tóth Krisztinával közös munkája, az óvodás és kisiskolás gyerekeket segíti az ábécé elsajátításában: a kötetben szereplő állatok neveinek kezdőbetűi megegyeznek a magyar ábécé 44 betűjével. Ezt követte az Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Ennek folytatása az Akinek a foga kijött (2011). 2012-ben megjelent az Agócs Írisz által illusztrált, gyermekverseket tartalmazó Nem, nem, hanem című könyve.[1]

Műfordítói tevékenységet végez, verseket, színdarabokat fordít. Drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit számos budapesti és vidéki színház tűzte műsorára.

2005 óta tagja a Szépírók Társaságának2008 óta pedig a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) tagja.

Három gyermek, Misi, Jancsi és Béni édesapja. Második kisfia születését követően Pilisszentivánra költözött.

Önálló kötetei

  • Bögre azúr (1999, Magvető Kiadó ) ISBN 9631421597
  • Túl a Maszat-hegyen (2003, Magvető Kiadó ) ISBN 9631423484
  • Szívdesszert. Kis 21. századi temegén; Magvető, Budapest, 2007 ISBN 9789631426113 (Rácz Nóra nonfiguratív rajzaival)
  • Vesztegzár a Grand Hotelben. Zenés vígjáték két részbenRejtő Jenő regényéből írta Hamvai Kornél, zeneszerző Darvas Benedek, versek Varró Dániel; Nemzeti Színház, Budapest, 2008 (Nemzeti Színház színműtár)
  • Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak (2010, Manó Könyvek ) ISBN 9786155028052
  • Akinek a foga kijött – Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak (2011, Manó Könyvek) ISBN 9786155028502
  • Nem, nem, hanem (2013, Manó könyvek) ISBN 9786155220708
  • Akinek a kedve dacos – mondókák apró lázadóknak (2014, Manó Könyvek)
  • Mi lett hova?; Jelenkor, Pécs, 2016
  • Nie, nie, nie, veruveru nie (Nem, nem, hanem); szlovákra ford. Vlado Janček, Eva Andrejčáková; Verbarium, Bratislava, 2017
  • Aki szépen butáskodik; ill. Szűcs Édua; Jelenkor–Central, Budapest, 2018
  • A szomjas troll. Kis viking legendárium; Jelenkor, Budapest, 2018
  • Csütörtök, a kisördög; Jelenkor, Budapest, 2019

Egyéb költői munkái[szerkesztés]

Hangfelvételek

  • Túl a Maszat-hegyen – hangoskönyv (előadja: Mácsai Pál, Kossuth, 2004)
  • Túl a Maszat-hegyen – zenés kalandlemez (a Budapest Bábszínházban bemutatott bábmusical alapján, zeneszerző: Presser Gábor 2005, Sony BMG 82876743692)[2]
  • Bögre azúr – hangfelvétel a szerző előadásában CD-n (hangoskönyv 2007, Magvető, ISBN 9789631425833)
  • Szívdesszert – hangoskönyv (Előadja: Mácsai Pál, 2007, Magvető, ISBN 963-142-656-4)
  • Túl a Maszat-hegyen – zenés-verses minekmondják (CD + szövegkönyv melléklet, a Pesti Színház előadása alapján)
  • Bociboci így búgtok ti – versmegzenésítés (Kosbor Trió CD-je, közreműködik: Rudolf Péter, Hangvető, 2013)

Színházi munkái[szerkesztés]

  • A csoda (Pavel Chmiral bábjátéka alapján, Budapest Bábszínház, 2001)
  • A brémai muzsikusok (librettó Csemiczky Miklós meseoperájához, 2003)
  • Túl a Maszat-hegyen (Presser Gábor zenéjével, Budapest Bábszínház, 2005)
  • Vesztegzár a Grand Hotelban (Hamvai Kornéllal közösen, Nemzeti Színház, 2008)
  • Líra és Epika (Szabó Borbálával közösen, Budapest Bábszínház, 2009)
  • Túl a Maszat-hegyen (Teslár Ákossal és Presser Gáborral, Pesti Színház, 2010; Miskolci Nemzeti Színház, 2011; Hevesi Sándor Színház, 2011)
  • A zöld kilences (Darvas Benedekkel és Hamvai Kornéllal közösen, Vígszínház 2012)
  • Leányvásár (Vinnai Andrással közösen, Szegedi Szabadtéri Játékok, 2013)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Varr%C3%B3_D%C3%A1niel

szeptember 27, 2024 / Évfordulók

„1875-ben a következőket írták róla a Pesti Hírlapban:

„ egyszerű, igénytelen, nemes kristálytiszta karakter, nagy műveltséggel párosult hatalmas ítélőtehetség… jöhetnek nagyobbak, geniálisabbak, de tiszteletre és szeretetreméltóbbak aligha, s hozzá hasonlóak pedig éppen nem”.

Nógrádi Szontagh Pál (Szécsény, 1820. szeptember 11. – Horpács, 1904. június 15.) a főrendiház tagja, képviselőházi alelnök, belső titkos tanácsos, a reformkori Nógrád vármegyei nemesi ellenzék egyik vezetője.

1848-ban fogalmazó lett a bécsi magyar minisztérium-ban Esterházy Pál herceg első magyar külügyminiszter és ennek államtitkára, Pulszky Ferenc mellett, Henszlmann Imrével együtt. Azzal vádolták, hogy segítette Bem József Bécsből való menekülését és ezért kétévi börtönre ítélték. Olmützbenraboskodott.

Kiszabadulása után, 1850-től élt horpácsibirtokán, Madách Imrével való bensőséges barátsága nagy hatással volt Madáchra. Madách Imre több alkalommal megfordult barátja horpácsi birtokán, bízva nagy műveltségében, irodalmi felkészültségében minden művét megmutatta barátjának, és Az ember tragédiája kéziratát is az ő buzdítására küldte meg Arany Jánosnak. Szontágh Pál a Kisfaludy Társaság alapító tagja és lelkes támogatója volt. Szontágh Pál halála után birtokát Mikszáth Kálmánvásárolta meg 1904-ben. Kapcsolatuk közismert, Mikszáth számos tárcában és novellában eleveníti fel alakját. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/…/Szontagh_P%C3%A1l_(politikus…

„Szontagh megérte azt is, hogy az egyik keresztfia, Szemere Attila később képviselőtársává lett.

De már akkor az öreg úr filozófiai állásponton állott és nem is jutott eszébe semmiféle miniszterség többé. Hogy a fiatalember mégis többre vigye, a vén sas tanítgatta egy darabig röpülni, szabad óráiban.

− Bizony édes fiam, beszélni is kell tudni, de hallgatni még jobban. Olyankor kell pedig legjobban hallgatni tudni, amikor legjobban esne a beszéd. Ha a nyelvednek nem tudsz parancsolni, sohasem lesz belőled miniszter. Látod, én beszélni, azt mindig tudtam, de hallgatni már nem tudtam. Azért…

− Úgy-e − vágott közbe az ifjú sas −, azért nem lett miniszter a kedves bátyámból?

A vén sas összehúzta a sűrű szemöldökét: − Te szamár! Nem lesz belőled soha semmi! Lásd, ezt már nem lett volna szabad kérdezni.”

Anekdota estére

Fcultura.hu%2Fkultura%2Fanekdota-estere-