Kategória: Uncategorized

július 4, 2020 / Uncategorized

VASS JUDIT

ELMONDANÁM

ezt, ha nem unnád…

talán emlékszel,

együtt voltunk, és ezt tudták,

hogy együtt vagyunk

mindannyian,

kiknek emberhez méltó

gondja van.

S talán emlékszel,

intettelek:

lassan a testtel, itt nincsenek

se mi, se ők.

Ezek itt közös temetők,

mint Fehérvárott

a királyi csontok halma,

összekuszálva

híg-és mélymagyarja,

s körülállva mi,

mai magyarok.





Én kávézni akarok,

elszívni ötven cigarettát,

s nevetni magunkon,

akik tudták,

hisz értették Madáchot

17 évesen.





Csak nézlek,

s hívnálak szívesen,

de értened kell:

nálunk ma sem térdepel

profán ikon előtt az elme,

s talán félsz, még híre kelne,

hogy itt jártál nálunk,

velünk…





látod, a névmás kibékül…

mellesleg:

tejjel vagy a nélkül?

július 4, 2020 / Uncategorized

VASS JUDIT

JÓNÁS

imáját hallgatom,
az ablakon cet-sötét az ég.
Sövényt, felhőket, Ninivét
háborgat kint a zápor:
Ki az, mi az? − bent csücsülök:
menekülésre bátor.
Könnyű dsidások állnak őrt

kerítés-polcokon,
a Gazda hangját hallgatom

barna, bús szobámban…
most teszi fel az
Esti kérdést,

magyarul, rezignáltan.
Szava villámló átok:
pengő sziszifuszi kő,

s egy árva perc sem mozdul

Ninivében…

Íme, a feltöltött idő −

rezeg a virtuális térrel.

És én már régen nem leszek,

mikor rátalálnak.

Talán egy földön kívüli…

a hang, a ritmus elbűvöli,

és mit se tud Jónásról, Mihályról…

Talán utód lesz, neveti akcentusát,

hamar ráun, és görget tovább…

Megint lehull az ékezet:

engede urdung intetuinek.

Domine, miserere.

Kyrie eleison.

július 4, 2020 / Évfordulók

Keveset írt, aforizmái, gyűjteményes kötete csupán halála után jelent meg. Kvalitásérzékével egyedülálló tekintélyt szerzett kortársai körében, ami azóta is mérceként van jelen irodalmunkban. A magyar irodalom – Kazinczy Ferenc mellett – egyik legnagyobb irodalomszervezője, kritikusa volt. https://hu.wikipedia.org/wiki/Osv%C3%A1t_Ern%C5%91


„Az irodalom ügye, a mű minősége etikai kérdés volt Osvát Ernő számára. Kritikái, aforizmái jelentősek, de igaz… műve a Nyugat.” (Fráter Zoltán) 

július 4, 2020 / Uncategorized

VASS JUDIT                    

BÍBOR

palástban jött Keletről,

tán perzsát szült egy dallamom,

Dávid király pengette testem,

fűzfán akadt egy hajnalon.





Ujjam bizsergi szurtos emlék,

mozdul a nyakszirt hátamon,

apám hajol rá − kotta sem kell,

hegyen-völgyön lakodalom.





Bíbor borokkal bő az este,

vendégek részeg asztalon:

Mozartot játssz a kedvemért ma,

s zeng égen-földön cimbalom.

július 4, 2020 / Uncategorized

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÚJÉVI FOGADALMAS

„A tanárnő milyen újévi fogadalomra készül?” Nézek nagyot. Nézésem pogány. „Semmilyenre.” – vágom rá azonnal. Soha nem teszek újévi fogadalmat. Eleve vesztes csatába nem rohanok.

Most, hogy a nebuló kérdésének immár egy hete  ─ kezd esni tantuszom. Szokás szerint a tömegvonzást taszító lassúsággal, mert bár elég értelmes volnék, megvilágosodásaim nem üstökösként nyargalnak át (amúgy eléggé magas) lelkemen.  Szóval tényleg. Soha.

Talán kétszer határoztam el, hogy mepróbálkozom a nikotin csökkentésével, akár sikerülhet is, ha kéznél van a jó öreg szkepszis. Annyi eszem azért volt (elvégre mire való a borúlátás), hogy nem tettem publikussá, csak a kudarc után pöffeszkedtem egy kicsit a héroszi viadallal. Hisz a kudarc nem érdekes, hanem a hozzá vezető út…az igen! (Lila hajat kapok, amikor a Tragédia eszmei mondanivalójaként „s az élet célja e küzdés maga” sort idézik a tizenharmadikból. Tényleg? Akkor mi a jó fenének írt még hozzá két színt? Ja, nincs is jobb, mint a l’art pour l’art araszolás, csak izzadjon az ember! Az jó. Méregtelenít. )

És most egy  lassan derengő epifániám kezdődik: merthogy én igazából naponta fogadkozom ökölbe szorított haraggal, hogy na most elég, és dögöljek meg, ha törődöm a világgal, a világ ezer bajával (igaz, ezt nem ősi nyolcasban gondolom), szóval naponta legalább négyszer hányok füttyöt.

Fiatalon profi voltam az Epilógus negyedik versszakában, persze, ma is lócsiszár legyen a talpán, szóval letörlöm.

Egyszer egy tanácsot komolyan megfogadtam: csak vidám történeteket írok, de valahogy csak előbú a mélabú. Hogyne búna az a szerencsétlen, ha reggel fél nyolctól kettőig dagonya könyékig az emberi lélekben (irodalomtanítás címén), legfeljebb néha egy kis Fejenagy, meg mi vagyunk az új undokak, meg a pókok szeme koppan, de amúgy nemzethalál mindhalálig, hadd örököljön az a gyerek egy életre szóló pesszimizmust!

Szóval, akár meg is próbálhatnám: a súlyegyen nevében hátra lévő létem a HON van az a DERÜ? jegyében élem. Istenuccse, szertenézek s meglelem. Na persze, nem lesz könnyű, különöst, ha szétnézve kiül a „gyászkönyű”. Nem baj: félreállok, letörlöm. Szánj meg derü, de most rögtön!

július 4, 2020 / Uncategorized

VASS JUDIT

MINDIG

így volt e világi űzlet

ádventkor az urak nyúlra mentek

Londonban varratott vadászjelmezükben,

„nuovo riche”, ahogy az angol megvetően mondja,

teheti − ki emlékszik már arra,

mikortól s miből lett a skóciai kastély,

palota Kensingtonban,

üzlet az egész világ, kicsiben-nagyban.

Koldusbot és függetlenség

szép is az, de te csak ne hencegj,

élhetetlen vagy, gondolj a tálentomra,

most aztán rakosgathatod egyenként félre,

hogy teljen majd a közelítő télre.





Rám néz: ”szoknya edzőcipővel?”

„Közöd?” -gondolom, de eszembe sincs,

hogy mondjam.

Örülök, hogy nem polgárháborúban

akadtunk össze ezzel a korombeli nővel,

ádventkor, a buszmegállóban, − tán le is köpne.

Boldog békeidők – alig is veszem észre.

Kerülöm magamban is az indulatot.