Kategória: Vojtina örök

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HULLÁK TÁRSASÁGA

Diákjainkkal elmentünk az Átriumba megnézni a Holt költők társasága előadást.

Kicsit szorongtam – milyen lesz a film után? Remek volt.

Azután azon gondolkodtam, hogy ez a mű, habár angol-amerikai, milyen jól leképezi napjaink magyar iskoláját. Igaz, ma már nem verjük a gyereket – csak a gyerekotthonokban.

És a film óta kínoz a kérdés: meddig lehet lázítani, felrázni? Hiszen itt egy diák öngyilkos lesz. Meddig lehet szembenevelni a szülői házzal? A tantervvel? Megoldhatatlan problémák.

Tanárnak lenni olyan, mintha a Niagara felett kihúzott kötélen kellene átmenned.

És innen már csak egy lépés a rendszerkritika. Miért? Miért kell nekem ezt elszenvednem? Fölösleges kérdés. Ez van. „Az istenadta” így akarta. Nem kellett hozzá választási csalás. Naponta tapasztalom, hogy sokaknak, a többségnek? ez kell.

Egy mindentudó guru, akik elvezeti őket a Kánaánba. Hogy ez a guru sehova nem vezet, ez nem érdekli őket, mert hisznek benne. A hit nagy dolog. És rendkívüli gyávaság. Az önálló gondolkodásra, integritásra.

Maradok a „Cogito ergo sum”-nál. A „carpe diem” nem nekünk való ezen a tájon, ahol hullák társaságában telnek napjaink. Rég levitézlett erkölcsi hullák szobrai között. „Ezek ilyen társadalmak.” – ahogy Spiró György mondja.

Kibírni. Ennyi? Tényleg csak ennyi?

VASS JUDIT

FECNI

„BESZÉLHETÜNK négyszögletes körről, jóllehet, egy ilyen kifejezést használva egyszerűen csak zajt csapunk a szánkkal, mivel a kör nem szögletes és a négyszög nem kerek.” (Schrödinger)

HAZA kell jutni. Nem tudom, miért, de a léleknek is kötött vegyértéke VAN. Mikor Mengyelejevet kérdezték, szabad időben miért varr bőröndöket, azt válaszolta: „Egy értelmes férfinek rendes szakmája is van.” Szóval otthon vagyunk a mengyelejevben. Nekem könnyű: ott nevem is van. De hagyjuk az ócska poént: nomes est omen.

Van, tehát van. A líra logika és nyelvtudomány. A szónak – tetszik vagy nem ─ tömege, súlya van. Nóta benne, tanítandó és veendő komolyan. Szóban lehetséges minden, de az van, ami van. A többi csak irodalom ─ mondja Verlaine.

De van, tehát lehet. Íme, a nyelv. Benne is találhatsz olyan helyet, ahol otthonos a vegyérték és szövegkörnyezet. Ahol a vas nem bánja, de tudja, hogy nem arany. Nem lesz talán – de kellene. Mert gondolat is, tehát van. Szabadság, testvériség ─ ne mondd, hogy nem lehet. Szó és gondolat kelt útra betölteni üres helyeket. Beszélj csak. Hallgatni ott kell, ahol az ész már megérkezett.

Reménynek meg tűzz ki egy kacagó Einstein-fejet.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

PORHŰ

Porhű, azaz anakronisztikus iskolarendszerünk, tantervünk már csak porhüvelye a valaha felzárkózó törekvéseknek.

A diák magában puffogva, vagy kibeszélve lázadozik a rá zúduló lexikális tudás ellen. Ha a magyarról van szó, csak egyetérteni tudok, de ezzel ki is merült a tudásom. Ha a diákra hallgatok, életszerűbb műveltség megközelítést alkalmazok, de mi lesz, ha az érettségi után megkérdezi (mert megkérdezi), hogy miért nem tanítottam meg ezt vagy azt? Persze, csak azért kérdezi, mert esetleg pontot veszít a felvételin.

Mintha mindenki elfeledkezett volna arról, hogy a tanárok bérrendezésén túl, a tananyagreformot is követeltük. Az iskola és az élet harmonizálását.

Cigizek az iskola előtt, amikor elém pattan Enikő és férje, aki perzsa, egyébként Dániában élnek, és dánul beszélnek egymással. Kérdezem, milyen Dániában. „Élhető” – mondja Enikó, majd nevetve meséli, hogy még mindig emlékszik Hamlet nagymonológjára angolul, és nem felejtette el az angolórán belézsibbasztott kifejezéseket. Öröm az ürömben.

Olvasom, hogy 3 féléves képzéssel bármilyen szakos tanár lehet valaki, ha van akármilyen BA-ja.

Ne tovább!

J’accuse!

Mindenkit, aki a jelenlegi rendszer fenntartásához hozzájárul, vagy levezérli. Könnyű nekem, nyugdíjas vagyok. (Nem könnyű, ha „világizzása hőmérsékletem.”

Tahotaaia, Tahótája leszünk.