Kategória: Vers

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

A PÉNZTÁROS

ballábbal ébredt,

míg kotrom a pénzt

megnevel,

az ellenőr

bérletem motozza,

metró süvítve el.

Olcsó parfümillat,

kilós kosztümkabát,

gyomorgyűrő közelség,

és néha egy „anyád”.

De vannak

jobban öltözött arcok,

finom és halszálkás zakók,

az alvilági tájon

élve utazót

mohón lapozzák

elítélt bugyrosok,

az ingyen biblián

lúzer nyáluk csorog.

Olvasd te is.

Közéjük tartozol.

Hazát és népet álmodánk,

na ja:

full extrás jambusokon.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

VOJTINA

eme kései zsengeménye

született, midőn utólag vette észre,

hogy hiszen bent jár az 56.  évbe’.

No lám.

Kapott is rögtön a számmisztikán,

summázva leltárt hétre-nyolcra,

magyarázva lírát bele az életrajzba,

vastagon kenve a kor szellemével:

csip-csup igazba” történelmet képzel.

Ámde ez zsenánt, végül is belátja:

„esse memorem” … a dolgot magába’

nézzük tehát, mert „hazudni rút.”

Megúszott forradalmat és világháborút,

s cserébe csak azt kérték földi hatalmak:

a status quot ne bántsd, s „a dal megfoganhat”.

És nem sanyargat se kint, se bent

túlságosan a törvény − előnyös paktum:

még az is lehetsz, ami amúgy is „lennél” −

feltéve, hogy…

Ez persze „bökkenő”, de költőnk hallgatott,

kapaszkodva szépen a kényelmes sztoára,

s ha fortyan is, halkan s fontolva járja szája,

teát visz, verset ír hajléktalanoknak,

s mindnek,

kik a paktumon „számon kívül maradtak”.

(2015)

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

ARS POETICA





József Attilának





Engem a költészet maga

nem nagyon érdekelt sokáig.

A szónak legyen tartama,

de nem fontos, hogy versnek látszik.





Ésszel méricskéld a rímet,

máshogy nem léped túl a kocsmát.

Az értelmet talán még érted,

mesét ne írj – ez itt valóság.





Csak egy a sokból, és neked

nem is biztos, hogy rész egészre.

Élhettél volna szebbeket,

de helyben él itt anyaszülte.





S időben is – ez hát a sors.

Ez hát, vagy elmenekülve

határokat határra tolsz,

s adót fizethetsz más ügyekre.





Ez hát a forrás s tengered:

de nem fut szent, nagy Óceánba.

Innen ered már mindened.

valóság s vágyak más világa.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

ELFÁRAD





itt az ember,

ha komolyan veszi.





Mint költözéskor,

egyenként mérlegeli:

egy korondi tál, egy isten,

minek, ha fal s lesz,

hogy feldíszítsem?





És egyáltalán:

lesznek-e évszakok?

Egy lepedő,

meztelen mégse halhatok.

És egyáltalán:

a könyvek.

Milyen szép mondat ez:

„legalább azt köszönjed”

vagy ez:

„már hálni jár belém a lélek” ─

nagy doboz kell majd

a törékenyének.





Elfárad itt az ember,

ha komolyan veszi.

Az öreg fát át

csak hülye ülteti.





Szóval, nem költözöm,

már itt is jó lesz.

Majd élni jár belém a lélek.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

A LELKED





akarják, azzal táplálják a testük.

Szemben egymással, ebben együtt.





Barbár isteneik lobogtatják a szélben,

élni akarsz ─ mázold be arcodat szépen.





Elmúlt a pillanat.





Az ott Szókratész, most emeli a poharat.

Egy lelkes tanítvány daimónját igazgatja.

Ideát akar, míg tested-lelked lopja ─

már embert tervez törvény és rendelet.





Elmúlt a pillanat. Egy majdnem tökéletes.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

AKKOR





itt fogunk élni.





Mint ujj- vagy

bujdosó gyakorlat,

és egyet jelent majd

tegnap, maholnap,

kövekre moha nő,

nevünkre feledés,

így fogunk élni:

sebeken var,

fogakon lepedék,

mint leprásra néz ránk,

ki továbbot nem akar.





Szóval

itt fogunk élni,

ápolt s eltakar.





Hol pénz van, ott úr van

minden számadásban.

Itt fogunk élni:

kartotékadat, számtan.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

BETŰSZEDŐK

Ady óta tudjuk,

ebből a mi „másolt életünkből”

többnyire hiányzik a jelen,

legföljebb az igeidőkben az.





Múltunk van bőven,

kinek mi tetszik:

jurtás, Párizsig nyilazó,

permanens honfoglaló,

isa pur turul,

menekülő kozmopoliten,

a nagy súlyegyenezők:

Verecke-Dévény kompján jöttem én,

forradalomba rohanó,

aztán áruló-zó,





az én népem sunnyog, újra sunnyog,

Petőfit provokálja,

mé’ nem megy má’  a csatába,

ha olyan nagy a szája.





Búskomorba hajló honfink

sokféle múltját megtalálja,

de ha derűre hajaz, és jellemes,

talál adysan életes, jelenes,

mesteremberest.





Némelyiküknek még neve is van:

Kis Miklós Kolozsvárról ─

hagytuk, hogy meghurcolja

és kifossza az eklézsia.





IZIDOR FIA IMRE

Gyomán,

íme egy másolt élet,

és mégis egyetlen és igaz.

Virág nőtt a szívében,

de burjánzott már a gizegaz.

Hagytuk, hogy megöljék.

Ez is a múltunk.

Szembenézően az.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

 HÁTRAARCOT

„… csinált,

és háromszor megáldotta

nagy hókuszpókusszal

a tornyot, az egész környéket

és az ébredező hegyláncokat…”[1]





mindig későn jutunk oda,

ahol újra gyermeki széles

a nap felnőttes mosolya,

és összejátszik ellenünk

unalom, öröm, kései belátás,

hogy hiszen tudtuk:





a szó mágiáját veszélyek gyújtják,

de még nem volt rá mondatunk elég,

végül az is elég, elég…





a füstjük fojtogat, hajt

egy félvilágon át, a tüdő helyet keres,

hol oxigéndús a YES,

de elszakadni ki tud, ha nem lehet.


[1] Joyce: Ulysses. ford. Szentkuthy Miklós

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT





SZALKSZENTMÁRTON

szűk volt és hideg.

Már nem is az öregeimnél laktam,

csak a közelük kellett,

de hogy miattam fűtsenek,

azt nem akartam.

Fűtöttek nekem Pesten,

alám pörkölt, akinek tetszett,

a felhők jöttek-mentek,

próféciák ropták a táncot,

engem egy szokatlan

gondolat  bántott,

azzal tisztába kellett jönni.

Segesvár, fehér és kék dzsidások,

vagy fészket, családot rakni,

mert a minden kellett,

s nem volt elég már semmi.

Szóval jól jött a nyugalom,

mint vadnyomnak a hirtelen erdő,

s gondoltam azt is,

jó lenne úgy menni el,

hogy melegeinktől érik a szőlő,

a nagy szüret.





A felhők jöttek-mentek,

Szalkszentmárton szűk volt és hideg.

május 8, 2021 / Vers

VASS JUDIT

ESTE





a kertben nem aludtam.

Kicsit fejembe szállt a bor,

s láttam,

amúgy is morfondírozol,

megint elemel a távol.





Az ittből

egyszer csak elhatárol

egy szóköznyi csend.





Újabban szokásoddá vált

egyedül, ott bent

fűzni tovább a mondatot,

észre se vetted,

hogy már áthallgatod,

kérdések közt a válaszok

nem válnak testté,

se hang, se kézmozdulat

nem jelzi többé

a ki nem mondottakban.





Pedig épp mondani akartam:

ismerem ezt

a zajban egyre csendesebb,

lassúbb ütemre váltó percet.





Igen, tudom, van az úgy,

hogy a világ nélkül könnyebb ─

így igaz.





De már jöttek.





A megírt jelenetnek

csak makacs közönye voltam.

Ha visszapergetem magamban,

megint öklöt szorít az esztelensége.

Dühödten  újraszüllek,

s nagyon vigyázok,

Galileában ne vegye senki észre,

ki fia-borja vagy.





Elfenekellek,

ha nem húzod meg magad.