Kategória: Vers

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

HAZA

mentés másként





vagy inkább

archiválva





s mind aki

csatolmányként

mindezt

belém fájta





itt egy

külön fájlba

béküljetek





már nincsen

igaza senkinek

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

HIRTELEN

mennek tönkre

arcok.

Horpasztják rák,

ármányok, gondok.

Íme a szomszéd.

Bűnéről nem tudok,

de körberágták száját

beteg és irigy undokok.

Már nem szól a kutyára:

„Nem rohan!”

Csak csendben legyint:

„Gyere.”

Így leszünk sztoák

mindannyian,

vagy rokkanunk bele.

Ki ezért, ki azért.

Ezen a tájon

tumort terem a türelem,

agyalapon-hastájon.

Együgyű lexikont

kódol a szatíra isten.

Nimfának-faunnak jöttünk

viháncolni ligeteinkben,

hol mélabélák és adibandik

nézik az erdőt.

Hanem a leendők

nem tárják soha sarkig az ágat ─

így élünk mi,

egy sohase szinkron mának,

s néha röhögünk,

mint aki halkan belelépett.

Nézem a szomszédot ─

miért, mivégett?

A kutya se lohol,

csak öregesen lépked.

július 4, 2020 / Vers

ÁLDOTT

pünkösdnek szép ideje,

jössz-e te Isten, még ide le?





Van, ahol aratnak,

van, ahol vetnek,

kedvnek, akaratnak

hajtanak percek.





Sebhelyes idők hova múlnak,

jössz-e te Isten, ide múltnak?





Lesz-e még idő,

persze, hogy lesz még:

egy katona ének

hogy vérbe fessék.





Időre szülnek, halálra is,

Isten nem bánja, ha látja is.





Tenyere érdes,

szíkes a hangja,

Térde is kérges,

repedt harangja





zörög az égnek,

ha nem is hallja.

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

I.M. Kassákné Simon Jolán





JOLÁN





3 gyereket cepelt

és arcába falazva

fekete gyémántot

mikor szavalni kezdett

útnak eredtek

messze ringó sírások

de grimaszok nélkül

lazultak el a hangok

vagy tán egy angyal

kongatott harangot

de egyszer csak

megszökött Jolán

mint huzat suhant át

a zárt ajtó kulcslyukán

az idő nyerített akkor

és görbe vonalak

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

Nő kalitkával

Hatásvadászat,

mondanád,

de Rippl-Rónai

tudja:

mesét kívánunk

mindannyian

magunkra hagyva −

társasan-talanul

történetet remél

a lélek.

Ne féld leírni a szót,

szemed vetni égnek,

már nem sok maradt:

befőzni lekvár

olvasás helyett,

kiporszívózni

minden szögletet,

kerülni a járványt,

visszatalálni

a kalitkából,

ki, a szabadba.

Szavakba-komfortba

szédülten

újra gondolni a távot,

amit megéltél.

A nő éppen

most ér

az ablak közelében

a helyre,

hol kalitkában a madár

sorsot mesél

zárak helyébe.

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

ÖREGNEK





lenni jó

mint utolsó befutó

belesétálsz a célba

hol érmét tündökli

a győztes staféta

s leülsz





hiszen a táv se fontos,

megizzadt lelked

helyenként hullafoltos,

de örülsz, hogy adatott

idő lényegtelenre





hisz ez szabadság

a múlás carpe diemje





isten vagy kitudja

közli a bemondón

a mentrend szerinti

jön majd

egy kicsit késve





sebaj

szádban ismerősen olvad

a legelső kávé íze

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

I.M. FODOR ÁKOS





SZEMÜVEGEM

kihunyt egy csillag

de lehet hogy csak hályog

kereslek mindig





mert meghatároz

szótagok száma forma

hogy az orromra





feltegyelek majd

miközben nem figyelek

már semmi másra





csendre alvásra

amennyiben csak álom

vagy talált látás





kerete létnek

amikor belenézek

haikukba férek





ott ellennének

fókusz nélkül a lélek

s ráakasztott test





együtt hagynák el

ami nem is volt fontos

csak egy állomás





kezükbe fognák

az égi pergamentet

hogy felolvassák





megvolt ez is

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

I.M.DSIDA JENŐ





IMAGINÁCIÓVAL

ellentétes,

mint elutazással

a kocsárdi állomás.

Nevetni kell

a nehezéket,

ha már

tocsogni minek

bambán.

Pengetünk hát

egy zsoltárt,

azt is ki érti meg.

Mert nem ide készült.

Ez nem romantika.

Föld-szagúságunk

legjobbika

szakadva szállong,

és gyökerestül

a fentbe,

mintha tényleg

valaminek

a valamije lenne

július 4, 2020 / Vers

ÉS

VASS JUDIT

ÉS

nem volt még előbb,

de egy görög

nagyon akart időt:

Uranoszt és tettet,

bosszút, Gaiát,

de aztán

szelídíteni kellett,

hogy legyen tovább;

és istent szült egy zsidó,

ki végül

lelkét ütötte nyélbe

aztán a Big Bang,

és még nincs előtte,

csak kering egymáson

a kozmosz tovább:

szelídítsen,

vagy tombolja ki magát,

és nincs közbe vetve más,

csak ez a békés,

könny-könyves olvasás.

július 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

I.M. KÁNYÁDI SÁNDOR

VALAKI

jár a fák hegyén,

köréje gyűlnek csillagok.

Öles léptekkel mér a fény,

míg surranását hallgatod.





Egy jó maréknyi törmelék,

míg morzsoljuk az életet,

még látjuk, ahogy körbe néz,

valljuk-véljük, hogy lépeget.





A fák hegyén, az ég között,

a földig ér már úttalan,

bólintunk: elment, költözött.

Még arca, hangja, lépte van.





Aztán a csend a fák hegyén,

éjszakásan és súlyosan,

aztán a fény az ég felén,

a fák fölött, hol dolga van.