VASS JUDIT
KÉT
ünnep között
nem sütök, olvasok.
Tegnapból holnapot.
Lényekből tényeket.
Sorok közt émelyeg,
tiltott szó, bélyegek
homlokra sütve,
fütyülni kéne
mindenféle ügyre,
felszállni egy fapadosra
fulladozni oxigénbe
valahol
élni
boldog, új éveket.
VASS JUDIT
S MERT
nem vagy szobrász,
se restaurátor,
a torzó nem beszél,
nem nyújtja ki magától,
törött karján az izmok
emléke képzelés.
Hiába járod körbe,
mert mindig félrenéz.
Kőbe véste egykor
egy termékeny pillanat,
hogy kipótolhatod,
ne áltasd önmagad.
Hadd őrizze titkát
ezen a tárlaton,
itt annyi látható,
amennyit súlya nyom.
VASS JUDIT
LIBERTÉ
Hatvanhárom lettem én.
Meglepetés! E zengemény
para
fraza
Lehetett volna költemény,
vagy vers, de elherdáltam én,
basszus,
csasztus
Ka lettem közfokon,
lesz majd nekem is Horgerom
pikirt
s kitilt
hímezem már a L betűt
mit mellemre lassacskán kitűz
s mocskol
e kor
minden bomLasztó meglakol
ha nem köll a jurta, ősakol
kereszt
ereszt
megkereszteltek egykoron,
talált tárgy, visszaadhatom
nám,
de nem
fekete
fekete
fekete
fekete öltöny
fekete tekintet
holnap jön értem
fekete kedillek
skarlátból hímzem
ide már nem illek
VASS JUDIT
A-val
eldugott presszókba ültünk,
hol ventilátor nikotint lehel,
s tejszínhabban vérző
meggyszemek életük bánják.
Bé érezte az unalom báját,
s azt hiszem,
utálta a hangsúlyos verselést.
Cével elhittük ép marad
padlásra-pincébe tuszkolt lélek,
Dé sosem hazudott,
kenyeret tört,
és kerékbe ártatlan igéket.
É nem jött soha el.
Vajon visszanézett?
Olyan magától értetődőn hordta
Szemöldökén a messzeséget.
VASS JUDIT
KEMÉNY
a menny,
ájult, nagy akarattal
feszülnénk a tények
már csitíthatalan
özönvizének,
de talán nem mindegy,
mi marad törmeléknek
arcból, tenyérből
(mert testet akar a lélek),
ezért mindenből
kettőt hozzatok:
mindet átkötve öleléssel,
csókkal-borral bőségesen,
álljatok készen,
a kicsiknek meséljetek,
míg földet észlel
a harmadik galamb,
és majd utána is.
VASS JUDIT
FEDŐNÉV
alatt gyilkos és áldozat
sosem lesz vége
hiába vetsz tekintetet
a holnapi égre
mikor ezt belátod
szakad kötél és kötelék
ide csak gyász illenék
hol tort ül rabok története
ki írja le
kiköltözöm belőletek
szakad kötél és kötelék
sem előbb sem idébb
nem húzatom a lelkemet
mint valami gyászzenét
nem érdekel
nem fáj
ne mondjatok misét
VASS JUDIT A PÉNZTÁROS ballábbal ébredt, míg kotrom a pénzt megnevel, az ellenőr bérletem motozza, metró süvítve el. Olcsó parfümillat, kilós kosztümkabát, gyomorgyűrő közelség, és néha egy "anyád". De vannak jobban öltözött arcok, finom és halszálkás zakók, az alvilági tájon élve utazót mohón lapozzák elítélt bugyrosok, az ingyen biblián lúzer nyáluk csorog. Olvasd te is. Közéjük tartozol. Hazát és népet álmodánk, na ja: full extrás jambusokon.
VASS JUDIT Berzsenyi Dániel Hattyúhörgése híg latyakba fullad, s végtelen cezúra szakítja szét az ódákban dörgő, visszhangos múltat s a néma kertet. Egy levéltöredék foszlánya rebben, és csak fáradt, hervadt félig nyílt percek derítik ligetét, az égzengés elégiákra sorvad, és zúgó bogarak súgják: semmiség, hiúság csak, tündér szerencse kénye, minek a vers, ha csend lesz barátod, minek a versek összecsengő vége, babérkoszorú és Camoena-álmok, miért hasít a megelégedésbe a sártalány, az istenverte átok?
VASS JUDIT BÚS donna barna balkonon korlátnak vetett talppal ülök míg Kékszakáll kévét főz most a hajnal tervezgetem csendben útját a messze útnak ülök míg Kékszakáll ahol jár földszagúak termékeny földeken hörpölnek harmatokból ülök míg Kékszakáll napot kortyol a holdból árnyékom rajzolom enyém most már a hajnal ülök míg Kékszakáll hasad az ég ha halkan az égnek ásítom tompára alvadt testem ülök míg Kékszakáll mosogat szellemülten támasztom talpamat repedt égnek a házat ülök míg Kékszakáll levelet hajt a fáknak redőnybe kap a szél ringatja felhőarccal ülök míg Kékszakáll kerteket bont a nappal
VASS JUDIT
MOZDUL
a láb,
és rámozdul a kéz,
még élni lehet.
Hajlik a törzs,
egy még-ölelés,
még érzi kezed,
hogy roppan a hát,
és megroggyan a térd,
hogy „az nem lehet”,
dobban a föld,
ez már feledés,
még ropja neked.
Mozdul a láb,
és rámozdul a szív,
hogy „az nem lehet”.
Vérzik a föld,
ez már temetés,
még tartsd a fejed.
Értelem ez,
bár rámozdul a szív,
és hív a „lehet”,
táncol a föld,
és fordul a kép,
még tartsd a helyed.
Még mozdul a láb,
és rámozdul a kéz,
hogy add a kezed.
Még mozdul a szív,
és dobban a talp,
még tart a „lehet”.