Vass Judit oldala Posts

április 19, 2024 / Évfordulók

TAVASI LAJOS

Tavasi Lajos, Tavassy Lajos, 1846-ig Teichengräber (Igló, 1814. augusztus 2. – Igló, 1877. január 28.) pedagógus, pedagógiai szakíró, a modern magyar pedagógia egyik úttörője, honvédtiszt.

Evangélikus vallású, cipszer eredetű polgári családban született. Teichengräber Márton mészáros és Scholtz Anna Mária fia. Alsóbb iskoláit Iglón, Losoncon és Sárospatakon végezte. 1831-től 1836-ig Lőcsén teológiát és bölcseletet tanult, közben elsajátította az angol, francia, és olasz nyelvet. Korán árvaságra jutott, ezért tanulmányi ideje alatt, mint tanulótársainak magántanítója tartotta fenn magát. 1836-tól 1839-ig nevelő volt Acsán, báró Prónay Albert házánál, majd a jenai, hallei, göttingeni és berlini egyetemeken folytatta tanulmányait.

A jenai egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Hazatérése után 1842-ben egy évig nevelő volt Pesten, Szirmay Ádám hétszemélynök családjánál, eközben az országot járva igyekezett megismerni a különböző vidékek társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyait. Pedagógusi pályáját 1843-ban a pesti evangélikus gimnázium tanáraként kezdte.

Katonatiszti pályafutása

 

1849 január 5-én, a császári haderő bevonulásakor a magyar csapatokkal együtt elhagyta a fővárost. Január 21-étől hadnagyi rangban Balmazújvárosban, Debrecenben, majd Mezőhegyesen a pesti egyetemi légió segédtisztje volt. Áprilistól kinevezték a Csanád vármegyei önkéntes nemzetőr zászlóalj 6. századának parancsnokává. Alakulatát a bánsági hadszíntéren vetették be. 1849. június 26-án századossá léptették elő és a pesti egyetemi légióból alakított 90. honvédzászlóalj 5. századának parancsnokává nevezték ki. A dévai fegyverletételnél került fogságba. Büntetésül besorozták a császári hadsereg 37. (Paszkevics) gyalogezredébe. Közlegényként Itáliában szolgált. Fél év elteltével Grawert tábornok fiának nevelője lett és felváltva Velencében, Milánóban és Bolognában lakott. 1851-ben elbocsátották a hadseregtől és kényszerlakhelyéül Iglót jelölték ki. 1852-től báró Bánffy Miklós házánál, majd Iglóra visszatérve a Nadler családnál volt nevelő. Pedagógusi pályáját 1855-ben, az Iglói evangélikus gimnázium tanáraként folytatta.

Pedagógusi pályája

 

Jelentős érdemeket szerzett a korszerű pedagógiai nézetek, elsősorban Johann Heinrich Pestalozzi nevelési nézeteinek magyarországi elterjesztésében. 1845-ben a pesti evangélikus gimnázium igazgatója lett. Itt a korban újnak számító oktatási módszereket vezetett be. Fontosnak tartotta a tanulók testmozgását, az önképzőköri munkát, gondoskodott jól felszerelt könyvtárról. A tanárok tudományos munkásságának fórumaként Tanodai hirdetmény címmel kiadványt szerkesztett. 1846-ban ő indította el, és 1848-ig ő szerkesztette az első magyar nyelvű pedagógiai szakfolyóiratot, Nevelési Emléklapok címmel. 1846-ban ő szervezte meg Magyarországon az első protestáns tanári gyűlést, majd 1848-ban az első egyetemes tanítógyűlést.

1855-től haláláig az iglói evangélikus gimnázium tanára, illetve 1867–68-ban igazgatója volt. 1865-ben jelentős érdemeket szerzett az algimnázium nyolc osztályos főgimnáziummá alakításában, melyet a Trangous testvérek – Trangous József evangélikus egyházkerületi felügyelő és Trangous Lajos nyugalmazott kapitány – hagyatékának felhasználásával valósítottak meg.

Művei (válogatás)

  • Két beszéd, mellyet a pesti esperes. evang. gymnasium szónokköltészeti osztályú tanítói és az összes tanodák igazgatói hivatalába igtatáskor… szept. 4. 1845. mondott (Pest, 1845);
  • A gyermekek tanodáztatásáról és a köz- és nyilvános tanodai vizsgálatok tartásáról két tanszéki beszéd (Pest, 1847);
  • Naplója és jegyzőkönyve a Pesten 1846. aug. 10., 11. és 12. napján tartott első prot. tanári köztanácskozmánynak (Pest, 1847);
  • Emlékbeszéd Schedius Lajos felett (Nevelési Emléklapok, 1848);
  • Tanoda és egyház. Tanítónak levelei egy paphoz (Pest, 1848);
  • A nevelési irodalom és a hazai tanítók köztanácskozmányáról (Pest, 1848);
  • Az első egyetemes és közös magyar tanítói gyűlésnek dolgozatai (Pest, 1848);
  • Winke über Reform und Erweiterung der protest. evang. Schule zu Igló in Zipsen. Mit besonderer Rücksicht auf den k. k. Ministerial-Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich (Pest, 1853);
  • Nevelői emlékül növendékeimnek (költemények, Pest, 1854);
  • Balaton-füredi emlék. Társasági sorsjáték Balaton-Füreden 1854-ben. Versbe foglalva (költemények, Pest, 1854)
  • Erster Jahresbericht des Zipser evang. Schullehrer-Vereines mit einem Anhange (Pest, 1866);
  • Die Iglóer Repräsentantenwahl. Ein offenes Wort an seine Mitbürger (Kassa–Igló, 1873)
  • Egy hang a XVI. szepesi városból a törvényhatóságok tervezett kikerekitése tárgyában (Igló, 1874)

Emlékezete

Családja nem volt, vagyonát jótékony célokra hagyta. 1955-ben Oroszné Murvai Margit szerkesztésében Tavasi Lajos válogatott pedagógiai munkái címmel kiadták műveinek válogatását.

Forrás: Wikipedia

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tavasi_Lajos

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

HEVESY GYÖRGY

Hevesy György (született Bischitz György) (Budapest, 1885. augusztus 1. – Freiburg im Breisgau, 1966. július 5.) Nobel-díjas magyar vegyész. Kifejlesztett egy radioaktív jelzőmódszert, amellyel biokémiai folyamatokat, például állatok anyagcseréjét lehet tanulmányozni.

Kikeresztelkedett magyar zsidó családban született. Szülei Bischitz Lajos és Schossberger Eugénia (Jenny), mindketten gazdag polgári családok sarjai voltak. György nyolc gyermek közül ötödikként jött a napvilágra. Budapesten nőtt fel, a Piarista Gimnáziumban érettségizett 1903-ban. A család neve nemesítés folytán 1904-ben Hevesy-Bischitz-re, majd Hevesy-re változott.

A Budapesti Tudományegyetemen kezdte meg egyetemi tanulmányait, majd egy évvel később a berlini műegyetemen folytatta. 1908-ban szerezte meg a doktorátust fizikából Freiburgban. Érdeklődése a kémia felé fordult. Zürichbe ment, ahol Richard Lorenz mellett vállalt tanársegédi állást a Technische Hochschulén. 1911-ben az angliai Manchesterbe utazott, ahol Rutherford laboratóriumában dolgozott tovább. Rutherford megbízásából kezdte kutatni azt a témát, amivel később a kémiai Nobel-díjat elnyerte. 1912 első felében itt ismerkedett meg és kötött barátságot Niels Bohrral.

1912 elején Rutherford az osztrák kormánytól egy mázsa radioólmot kapott ajándékba, amelyből a rádium D komponensével akart kutatásokat folytatni, ám a hatalmas tömegű ólom ezt meghiúsította. Felszólította Hevesyt, miszerint: „Ha megérdemli a sót az ételébe, elválasztja a rádium D-t a kellemetlenkedő ólomtól”. Hevesy próbálkozásai csődöt mondtak, ezért arra a következtetésre jutott, hogy a két anyag különválasztása lehetetlen. Ezért megfogalmazta azt a tételt, miszerint, ha az aktív anyag nem választható el az inaktívtól, akkor a sugárzó rádium D felhasználható az ólom indikátorának. Ez lett a nyomjelző radioaktív izotópok módszerének alapja.

Az első világháborúban Hevesy a Monarchia hadseregében – Nagytétényben – katonáskodott. A háború után kutatásokat végzett a Budapesti Állatorvosi Főiskola kémia tanszékén, majd később aktívan tanított. Kármán Tódor felkérésére elvállalta a Tudományegyetem fizika-kémiai tanszékének vezetését. 1920-ban megvonták tőle az előadói jogot; ekkor Niels Bohr meghívására a koppenhágai laboratóriumba utazott.

Mengyelejevnek már a 19. században sikerült a kémiai elemeket logikus rendszerbe foglalnia. A táblázat időközben fokozatosan megtelt, ám a 72-es sorszámmal jelölt helyre kitartó kutatással sem sikerült megtalálni a hiányzó elemet. Hevesy a Bohr-féle atommodellből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy a 72-es rendszámú elem a titáncsoportból kell, hogy kikerüljön. Hevesy a cirkóniumtartalmú ásványokban kezdte meg a kutakodást. A koppenhágai ásványtani múzeumból, Norvégiából és Grönlandból származó anyagokat kapott a kutatásaihoz. Hevesy az oldható részeket eltávolította, majd röntgenspektroszkópiai felvételeket készített a mintáról. Már az első felvételeken előbújtak azok a színképvonalak, amelyek csak az új elemből származhattak; ennek felfedezési helyéről, Koppenhága régi latin nevéről a hafnium nevet adta 1923-ban. Niels Bohr a felfedezés hírét azon a napon tudta meg, amelyen Stockholmban átvette a Nobel-díjat.

Hevesynek rengeteg állást kínáltak fel, amelyek közül a Freiburgi Egyetem fizika-kémia tanszékvezető posztját fogadta el. Tudományos kutatásait a Rockefeller Alapítvány könnyítette meg anyagilag. Termékeny évek köszöntöttek be életében. Kifejlesztette a röntgenfluoreszcenciás analitikai módszert, felfedezte, hogy a szamárium radioaktív alfa-sugarakat bocsát ki. Itt kezdte a radioaktív izotópokat a növények és állatok anyagcsere-folyamatainak vizsgálatára alkalmazni. A módszer lényege, hogy apró mennyiségben hozzákeverik a radioaktív izotópot a vele kémiailag azonosan viselkedő elemhez, és a szervezetben az izotóp sugárzása jelzi a megtett útvonalat. A mai orvostudomány rengeteget köszönhet e módszernek.

A világ számos egyeteme választotta díszdoktorává, a Royal Society tagja lett, és megkapta a Copley-érmet, amire különösen büszke volt. Ez utóbbiról úgy nyilatkozott: „A közönség azt hiszi, hogy egy kémikus számára a Nobel-díj a legnagyobb kitüntetés, amit tudós elnyerhet, de nem így van. Negyven-ötven kémikus kapott Nobel-díjat, de csak tíz külföldi tagja van a Royal Societynek, és ketten (Bohr és Hevesy) kaptak Copley-érmet.”

1943-ban áttelepült családjával Stockholmba. 1943-ban a „radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban” indoklással Hevesy Györgynek ítélték oda a kémiai Nobel-díjat. 1959-ben az Atoms for Peace Awards (Az Atom Békés Felhasználásáért díj) kitüntetést vehette át a radioaktív izotópok békés felhasználásért. A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben választotta tagjai közé. Összesen 397 publikációja jelent meg a világ legjelentősebb szaklapjaiban. 1966-ban a pápa külön audiencián fogadta. Nyolcvanéves korában halt meg Freiburgban.

A család kívánságára 2001. április 19-én szülővárosában, Budapesten ünnepélyes keretek között helyezték hamvait örök nyugalomra.

Forrás: Wikipedia

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hevesy_Gy%C3%B6rgy

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

KOSÁRY DOMOKOS

Kosáry Domokos (Selmecbánya, 1913. július 31. – Budapest, 2007. november 15.) Széchenyi-nagydíjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA elnöke (1990–1996). 1999-től 2007-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Édesapja dr. Kosáry János (1881–1942) tanítóképzőintézeti igazgató, zongoraművész volt. Még gyermekkorában szüleivel (édesanyja, a korszak híres írónője, Kosáryné Réz Lola) Budapestre települt a Trianon következtében Csehszlovákiához került Selmecbányáról. Itt végezte tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, történelem-latin szakon. Az Eötvös József Collegium tagja, a korszak neves történészének, Szekfű Gyulának a tanítványa. Kosáry már huszonévesként bekerült az akkori Magyarország kulturális elitjébe. 1935-től már 22 éves korától a Magyar Szemle szerzői közé tartozott. Kortársaival ellentétben ő Németország helyett Angliában és Franciaországban járt ösztöndíjjal, ahol megismerhette a nyugati, színvonalas, az Annales fémjelezte történeti iskolát.

Mint az Eötvös Collegium tagja közeli kapcsolatba került annak kurátorával, Teleki Pállal, aki hosszabb tanulmányútra küldte őt az Amerikai Egyesült Államokba, ahol tanulmányai mellett Magyarország nyugati megítéléséről kellett tájékozódnia. Teleki ottani barátai mind figyelmeztettek a várható német vereségre a második világháborúban, ám idehaza kevesen hittek a hazatérő ifjú történésznek. Hamarosan a Teleki Pál Tudományos Intézetben a Történettudományi Intézet igazgatóhelyettese lett, a háború után az egyetemen is taníthatott, ám az egyre erősödő marxista történészek (Andics Erzsébet, Mód Aladár) támadásai megbuktatták és eltávolították az egyetemről.

1956-ban a Történettudományi Intézet Forradalmi Tanácsának elnöke, ezért később két évig börtönben volt, majd a Pest Megyei Levéltár munkatársa, később újra engedték, hogy a Történettudományi Intézetben dolgozzon. Bár nem engedték vezető pozícióba, ez a korszak a csendes alkotás időszaka, több jelentős művét ekkor alkotta. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1982-től, rendes tagja 1985-től, elnöke 1990-1996 között. Szakterülete az újabb kori magyar és európai történelem.

Az MTA elnökeként 1993-ban ő indította útjára a Magyar nagylexikon sorozatnyitó kötetét.

Művei

  • A Görgey-kérdés és története; Egyetemi Ny., Bp., 1936
  • Görgey; Magyar Szemle Társaság, Bp., 1939 (Kincsestár)
  • Kossuth és a Védegylet. A magyar nacionalizmus történetéhez; Athenaeum Ny., Bp., 1942
  • Magyarország története, Országos Közoktatási Tanács, 1943 (angolul, spanyolul, svédül is)
  • Kosáry Domokos–Mérei Gyula: Magyarország története a szatmári békétől napjainkig. 6. köt. A gimn. 8., a líceumok, gazdasági középiskolák és a tanító/nő/-képző intézet 4. oszt. számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
  • Magyarország története az őskortól a szatmári békéig. A gimnáziumok VII., a liceumok és gazdasági iskolák III. osztálya számára; Szikra, Bp., 1945 (Ideiglenes történelemtankönyv sorozat)
  • Kossuth Lajos a reformkorban; Antiqua, Bp., 1946
  • Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok az 5. oszt. számára; VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
  • Kosáry Domokos–Vajda György Mihály: Történelmi olvasmányok a 6. oszt. számára, VKM, Bp., 1947 (Általános iskolai tankönyvek)
  • A reformkor, Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Osztálya, Bp., 1949
  • Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába, Közoktatási, Bp., 1951–1958
  • History of Hungarian nation, Danubian Press, Astor park, 1969 (Hungarian heritage books)
  • Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába I. 1., Általános rész 1-2., Tankönyvkiadó, Bp., 1970
  • Magyarország története képekben, szerk. Kosáry Domokos; Gondolat, Bp., 1971
  • A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975, (társszerző) Akadémiai Kiadó, 1975
  • Napóleon és Magyarország, Magvető, Bp., 1977 (Gyorsuló idő)
  • Magyar külpolitika Mohács előtt, Magvető, Bp., 1978 (Gyorsuló idő)
  • Napoleon et la Hongrie, Akadémiai Kiadó, Bp., 1979
  • Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai, Bp., 1980 (angolul is)
  • Les réformes scolaires de l’absolutisme éclairé en Hongrie entre 1765 et 1790, Akadémiai, Bp., 1980
  • Széchenyi Döblingben, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1981
  • Magyarország Európa újabb kori nemzetközi rendszerében : Akadémiai székfoglaló : 1983. április 14. Akadémiai Kiadó, Bp., 1985
  • A történelem veszedelmei. Írások Európáról és Magyarországról; Magvető, Bp., 1987
  • Nemzeti fejlődés, művelődés, európai politika; MTA Történettudományi Intézet, Bp., 1990 (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok)
  • Újjáépítés és polgárosodás, 1711–1867 Háttér Kiadó, Bp., 1990
  • Az európai kis államok fejlődési típusai : akadémiai székfoglaló : 1986 április 17. Akadémiai Kiadó, Bp., 1990
  • A Görgey-kérdés története I-II., Osiris századvég, Bp., 1994
  • Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémiai Kiadó, Bp., 1996
  • Hat év a tudománypolitika szolgálatában; MTA Történettudományi Intézete, Bp., 1996
  • A chilloni fogoly, Olvasónapló 1958. Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó kiadása, 1997
  • Magyarország és a nemzetközi politika 1848–49-ben, História Könyvtár: Monográfiák, 1999
  • Bevezetés Magyarország történetének forrásaiba és irodalmába, Osiris Kiadó, Budapest, 2000
  • Pest megye monográfiája; főszerk. Kosáry Domokos; Pest Megye Monográfia Közalapítvány, Bp., 2001–
  • A magyar és európai politika történetéből, Osiris Kiadó, 2001
  • Famous Hungarians (angol), Rubicon-Könyvek, Bp., 2002
  • Kossuth Lajos a reformkorban, Osiris Kiadó, 2002
  • Hungary and international politics in 1848–1849; angolra ford. Tim Wilkinson; Social Science Monographs–Atlantic Research and Publications–Columbia University Press, Boulder–Highland Lakes–New York, 2003 (East European monographs; Atlantic studies on society in change)
  • Magyarország Európában; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2003 (Európai iskola)
  • A chilloni fogoly. A történelem veszedelmeiről; előszó Szörényi László, vál., szerk. Ferch Magda; Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, Bp., 2013
  • Ungarn und die internationale Politik 1848–1849 (Magyarország és a nemzetközi politika 1848–1849-ben); németre ford. Oplatka András; Österreichische Akademie der Wissenschaften, Wien, 2017 (Studien zur Geschichte der Österreichisch-Ungarischen Monarchie)

Forrás: Wikipedia https://hu.wikipedia.org/wiki/Kos%C3%A1ry_Domokos

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

PAÁL LÁSZLÓ

„A barbizoni iskola, a plein air tájképfestészet sajátos egyénisége, Munkácsy Mihály közeli barátja volt. Elsősorban erdőrészleteket ábrázoló, mély intuícióval, lírai realizmussal festett olajképei jelentősek. Paál neve és művészete csak az 1902-ben, a Nemzeti Szalonban megrendezett életmű-kiállításával lett ismert a magyarországi nagyközönség előtt.

Paál László székely származású, a 19. századra elpolgárosodott nemesi családban született a Hunyad vármegyei Zámon. Édesapja Paál József postamester, édesanyja Fülöp Lujza, báró Nopcsa László fogadott leánya volt. …

 Paál László gyermekkora mozgalmasan telt, apja foglalkozása miatt több ízben költöztek, előbb az Arad vármegyei Odvosra, majd onnan a közeli Berzovára. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már egészen fiatal korában megmutatkozott. Az aradi rajziskolában első tanítója a Bécsi Képzőművészeti Akadémián végzett Nagy Péter festőművész volt, később Böhm Pál aradi festőiskolájában tanult. 1862-ben itt ismerkedett meg későbbi barátjával, élete tanújával, a nála két évvel idősebb Munkácsyval. Paál középiskolai tanulmányai alatt, az 1860-as évek első felében, Erdély több vidékét bejárva, számos romantikus tájképet készített.

Apja kívánságára, érettségi után, 1864-ben jogi tanulmányokba kezdett Bécsben. A száraz paragrafusok helyett azonban inkább a Bécsi Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályát látogatta, s 1866-ban felvételt is nyert az intézménybe, ahol Albert Zimmermann tanítványa lett. 1869-ben és 1870-ben már két-két képét is kiállították a pesti őszi tárlatokon.

1869-től állami ösztöndíjjal Münchenben folytatta tanulmányait, 1870 őszén pedig ugyancsak ösztöndíjjal – osztrák festő barátja, Eugen Jettel társaságában – tett egy hollandiai utazást. Az év végén, Munkácsy immár másfél éve tartó unszolásának engedve, Düsseldorfba költözött, ahol közösen bérelt lakásban éltek a következő egy évben. 1871 tavaszán J. S. Forbes angol műkereskedő ellátogatott a városba, hogy Munkácsytól munkát rendeljen, egyúttal megvásárolta Paál egyik tájképét. Rövid tanulmányútra is meghívta őket Londonba, ahonnan visszatérve Paál folyamatosan küldte tájképeit Forbesnak, s az ezekért kapott pénzből finanszírozta 1871 őszén Adalbert Goldscheider osztrák újságíró barátjával tett belgiumi és hollandiai tanulmányútját.

Munkácsy 1872 januárjában Franciaországba költözött, de levélben és személyesen is kitartóan kérlelte barátját, hogy kövesse. 1872 májusára a könnyelmű életet élő Paál rendezte düsseldorfi adósságait, és Munkácsy után utazott. A nyarat a luxemburgi Colpachon töltötték, s Paál itt fejezte be Erdei út című képét, amellyel az 1873-as bécsi világkiállításon érmet is nyert.

1872 őszén Párizsban telepedett le, de az év melegebbik felét a főváros melletti Barbizonban, a fontainebleau-i erdőben töltötte. 1874-ben Munkácsy megházasodott, s a barátok kapcsolata némileg meglazult. A következő évben Paálnak édesanyja, 1876-ban pedig édesapja halálhírét kellett feldolgoznia. Emellett, bár festőtársai elismerték, néhány képét Párizsban is kiállították, a nagyközönség elismerése és az anyagi megbecsülés még váratott magára. Paál egészsége megroppant, tüdőbetegsége mellett egy 1877 nyári házi balesetben agysérülést szenvedett. 1878-ban a charenton-le-pont-i szanatóriumban helyezték el, de állapota folyamatosan romlott, s 1879. március 3-án, a késő esti órákban halt meg, életének harmincharmadik évében.

Paál Lászlót Charenton-le-Pont-ban temették el, emlékét barbizoni lakóházán ma is emléktábla őrzi.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pa%C3%A1l_L%C3%A1szl%C3%B3_(fest%C5%91)

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

LÓVASÚT

A lóvasút kötöttpályás, lóval vontatott közlekedési eszközöket jelent. A lóvasút a vasúti járművek egyik fajtája.

Története

A kötöttpályás közlekedés kezdeteit a bányákban használt fa nyompálya jelentette, amelyen emberi erővel mozgatott csillék közlekedtek. A fapályát a 18. században vasszerkezetekkel erősítettek meg, majd vaspályával váltották fel. A vaspálya jelentős tömegű áru mozgatását tette lehetővé, amihez 1767 körül kezdtek lovakat használni. A lóvasút előnye a szekerekhez képest a kisebb gördülési ellenállás miatt a nagyobb terhelhetőség, a nedvességtől független használhatóság és a könnyebb, jóval simább futás volt. A közforgalmú lóvasutak korai közúti vasutak voltak.

Személyszállításra 1803-ban használta először a Surrey Iron Rail nevű társaság, amely Dél-Londonban indított menetrendszerű lóvasútjáratokat.

Magyarországon először 1827-ben a Pest-Kőbánya között próbálták ki a lóvasúti technikát, de a kísérleti üzemet 1828-ban felszámolták. Ez volt az ún. lebegő vasút, azaz a lovak a kocsikat nem egy a földre lefektetett sínpályán vontatták, hanem az építőanyagot szállító kocsik egy pilonokon álló, gerendákkal, kötelekkel megerősített szerkezeten gurultak. A vállalkozás teljes csőd volt, az olcsó puhafából épített fapálya nem bírta a terhelést. Érdekesség, hogy a lebegő vasút lebontott faanyagát Széchenyi István vásárolta meg tűzifának. A lóvasút a reformkorban olcsósága miatt a gőzvasutak reális alternatívájának tűnt. A közlekedéspolitikai viták közepette még Magyarország lóvasúti hálózatának tervét is elkészítették.

1840–46 között lóvasút épült Pozsonytól Nagyszombatig, majd Szeredig a Pozsony-Nagyszombati Első Magyar Vasúttársaság kezelésében. A 64 km hosszú pályán két kocsiból álló személy- és legfeljebb 6 kocsiból álló tehervonatok közlekedtek. A személyvonatok menetideje kb. 4,5 óra volt. 1872-ben eladták a Vágvölgyi vasútnak, ennek a kezelésében aztán hamarosan áttértek a vonalon a gőzvontatásra (az infrastruktúra előrelátó módon már eleve a nagyobb terhelésre épült).

1847-ben az Oravicabánya–Jaszenova–Báziás vonalon vonalon megindult a lóvasúti közlekedés. A vonalat Oravicabányáról Lissava felé meghosszabbítottak, majd egészen Stájerlakanináig kezdtek megépíteni, a hegység szénkitermelésének fokozására. A vasút a dunai gőzhajózáshoz kapcsolódva bekötötte a bányavidéket a nemzetközi vérkeringésbe. 1854-ben az Oravicabánya–Báziás szakaszt mozdonyüzemű vasúttal váltották ki. 1863-ban bravúros ipari teljesítményként elkészült a mozdonyüzemű, normál nyomközű vasút Oravicabánya és Stájerlakanina között is (a közel kész lóvasút kiváltására).

A gőzüzemű vontatás a lóvasutat a távolsági közlekedésben versenyképtelenné tette a jóval nagyobb sebesség és terhelhetőség miatt. A gőzüzem a városokban azonban nem igazán vált be, ezért az omnibuszok, majd a lóvasutak a 19. század második felében gyorsan terjedtek az egyre nagyobbá váló városokban.

A magyar városok közül 1860-ban – Pestet megelőzve – Lippán létesült lóvasút.

Pesten a Pesti Közúti Vaspálya Társaság indított először közforgalmú lóvasúti szolgáltatást Pest, Széna tér (ma Kálvin tér) és Újpest, Városkapu (ma Újpest-Városkapu metrómegálló) között 1866. július 30-án. Az újpesti lóvasút megnyitása után két évvel, 1868 júniusában indult Buda első lóvasút vonala a Lánchíd és Zugliget (közelebbről a Laszlovszky-major) között, illetve ugyanekkor a Lánchíd budai hídfő – Óbuda Fő tér viszonylatban, az építő és üzemeltető a Budai Közúti Vaspálya Társaság volt (BKVT)

A városi közlekedésben a lóvasutat a villamos közúti vasút szorította ki. Az utolsó hazai városi lóvasút 1928 április 10-ig[1][2] üzemelt a Margit-szigeten.

A ma üzemelő lóvasutakat többnyire hagyományőrző egyesületek állították helyre. A Man-szigeti Douglas Horse Tram a második világháború kivételével 1876 óta folyamatosan üzemel, igaz, évtizedek óta már csak a nyári szezonban. Bécs városában a villamosmúzeum szintén üzemeltet lóvasutat nyaranta.

https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B3vas%C3%BAt

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Vers

BESZÉLNI

VASS JUDIT

In memoriam Montágh Imre

BESZÉLNI

nehéz

szépen még nehezebb

hol a beszéd

már egyre üresed

ik, em, ünk

ez maradna mindenünk

ha már

mindent elvesznek gazok

legalább

helyesen ragozzatok

legyen a hangnak lejtése

indulatja

a kifosztott ember

így mulatja

drága idejét miközben

minden szóközben

baszdmegel kurvanyázik

míg eljut buziig cigányig

ki mindent másra ken

mert ellenség kell

és igen

csak káromkodjon a plebsz

te még isten is lehetsz

habár már

lassan fekália

ez a pár négyzetkilóméter

ömlik a gané

az értelem térdel

dadogva nézi a TV1-et

és nem hiszi el

de tudja

hogy van ennél is

még lentebb is lejjebb

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

MONTÁGH IMRE

Montágh Imre (Budapest, 1935. július 29. – Budapest, 1986. augusztus 14.) magyar gyógypedagógus, logopédus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense. Népszerű beszédművelő műsorok szereplője.

„A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve gyermekkori környezetünktől tanuljuk. Úgy beszélünk, ahogyan velünk beszéltek az első négy-öt évben. Ha a környezetünk beszédhibás volt, mi is azzá lettünk, ha a környezetünk tájszólásban beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz. (Montágh Imre: Tiszta beszéd)”

Nagybirtokos nemesített zsidó családban, Budapesten született. Gyermekként a koncentrációs tábort is majdnem megjárva, családját a kommunista hatalom kitelepítette.[1] Már tizenöt éves korától dolgozni kényszerült. A gimnázium utolsó két osztályát esti tagozaton járta ki. A Gyógypedagógiai Főiskolán 1959-ben végzett. Akkoriban gyakran hallgatta Török Sándor lakásokon tartott antropozófiai előadásait. Vácott siket gyerekekkel foglalkozott, majd amatőr színjátszók képzése kapcsán a beszédtechnika oktatásába kezdett. Régi álma, hogy színész legyen, nem valósulhatott meg, viszont 1962-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tartott óraadóként előadásokat. Ugyanebben az évben jelent meg gyakorlótára Beszédtechnikai ismeretek címmel. Előadásokat tartott és cikkeket írt a magyar beszédművelésről, retorikáról, amelynek kiváló képviselője volt. 1969-től a budapesti Logopédiai Intézetben is oktatott. Azt tanította, hogy a szóbeli és viselkedésbeli megnyilvánulás az ember maga. 1973-tól a színművészeti főiskola docense volt. Párhuzamosan mindvégig tanított a Gyógypedagógiai Főiskolán, és a szomszédos országokban élő magyar színjátszók, versmondók tanítását is vállalta.

Az 1980-as években több rádiós és televíziós műsorban szerepelt szakértőként, illetve műsorvezetőként, amivel országos ismertséget szerzett.

1987-ben posztumusz nívódíjat kapott Útravaló című televíziós sorozatáért, amelyet VHS-en is kiadtak. Ma a YouTube fájlmegosztón sok munkája megtekinthető.

Halála

1986. augusztus elsején Kismarosra, neje szüleihez mentek látogatóba. Autóját valószínűleg nem jól rögzítette, és az a lejtőn megindult. Ő megpróbálta saját testével visszatartani, ám nem bírta, és egy háromméteres árokba esett, a kocsi meg rázuhant. Operációk sora sem tudta megmenteni, belső sérülései két hét után, 51 éves korában a halálát okozták.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mont%C3%A1gh_Imre

Montágh Imre. Beszédművelés 5

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

KÖRNYEY ISTVÁN

„Környey István (Görz, 1901. július 29. – Budapest, 1988. június 20.) orvos, neuropatológus, idegsebész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 20. századi magyarországi klinikai ideggyógyászat sokoldalú, nemzetközileg elismert alakja volt. Kiemelkedő jelentőségű idegkórtani, az idegbántalmak lokalizációjára vonatkozó munkássága, Sántha Kálmánnal együtt sokat tett a korszerű idegsebészeti módszerek magyarországi elterjedéséért. Nevéhez fűződik az első önálló egyetemi idegsebészeti osztály megszervezése és vezetése (Kolozsvár, 1942–1947), emellett negyed évszázadon keresztül (1947–1972) volt a pécsi egyetemi ideg- és elmegyógyászati klinika igazgatója.

Pályája kezdetén az örökléstan és az egyedfejlődés egyes kérdései foglalkoztatták, így például behatóan vizsgálta a magzati idegrendszer és a középagy kialakulását. Ez utóbbi tanulmányainak köszönhetően munkássága homlokterébe hamarosan és egy életre szólóan az idegrendszer öröklött bántalmainak, gyulladásos megbetegedéseinek, az agyszövet károsodásainak patológiai vizsgálata került. Bécsi tanulmányútja során Ernst Adolf Spiegellel a törzsizomzat és a köztiagy idegsejthálózatát tárták fel, valamint rávilágítottak az izomtónusnak a szellemi éberségben játszott élettani szerepére. Pályája későbbi szakaszában végzett idegkórtani vizsgálatai során behatóan foglalkozott a beszédzavarok, az agyi keringés, a járványos gyermekbénulás, az érelmeszesedés és a porckorongsérv patológiájával, az idegbántalmak lokalizációjával.

1930-as évekbeli amerikai tanulmányútja során elsajátította a korszerű agy- és idegsebészeti módszereket, ezt követően bontakozott ki életművének másik jelentős vonulata, elméleti és gyakorlati idegsebészeti munkássága. A kolozsvári, majd a pécsi egyetem idegsebészeti tanszékeinek megszervezését követően 1947-ben végzett először ilyen műtétet, s a későbbi években különösen az agyi érbetegségek kezelésének sebészeti módszertana terén alkotott maradandót. Élete utolsó szakaszában az ideggyógyászat hazai és egyetemes tudománytörténetével is foglalkozott.

Az általa vezetett intézetekben és tanszékeken nagy hangsúlyt helyezett a kutatásfejlesztésre és a szakemberképzésre, tanítványai közül kiváló idegsebészek és neuropatológusok egész sora került ki (pl. Andrásofszky Tibor, Mérei F. Tibor, Grastyán Endre, Kopa János, Gosztonyi György). Szervezőmunkájának köszönhetően 1974-ben Budapesten tartották a VII. Nemzetközi Idegkórtani Kongresszust.

1955-ben megjelent idegkórtani és –szövettani monográfiája mellett közel másfél száz szaktanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön egyaránt. Több éven keresztül volt az Ideggyógyászati Szemle főszerkesztője, valamint a Journal für Hirnforschung társszerkesztője.

Szervezeti tagságai és elismerései

1947-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1973-ban rendes tagjává választották. Emellett 1941-től részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájában, 1971-től a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Egyesületének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Számos külföldi akadémia, tudományos társaság választotta tagjai sorába: a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia (1943), a Német Neurológiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Neurologie, levelező, 1954), az Idegsebészek Amerikai Szövetsége (American Association of Neurological Surgeons, levelező, 1958), a Párizsi Orvospszichológiai Társaság (Société medico-psychologique de Paris, külső, 1958), a Német Idegkórtani és Ideganatómiai Társaság (Deutsche Gesellschaft für Neuropathologie und Neuroanatomie, levelező, 1964), a Német Idegsebészeti Társaság (Deutsche Gesellschaft für Neurochirurgie, levelező, 1965), a londoni Királyi Orvosi Társaság (Royal Society of Medicine, tiszteleti, 1966), a francia neurológiai társaság (Société française de neurologie, tiszteleti, 1968), az Olasz Neurológiai Társaság (Società Italiana di Neurologia, levelező, 1968), az Amerikai Neurológiai Szövetség (American Neurological Association, levelező, 1971) és az Osztrák Tudományos Akadémia (külső, 1973).

Tudományos eredményei elismeréseként 1969-ben Hőgyes Endre-emlékérmet vehetett át, 1984-ben pedig a Német Neurológiai Társaság Erb-emlékérmének díjazottja lett. 1981-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát vehette át.

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6rnyey_Istv%C3%A1n

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

KADIĆ OTTOKÁR

„KADIĆ OTTOKÁR horvát származású magyar geológus, paleontológus, egyetemi tanár, a magyarországi ősemberkutatás elindítója és a szervezett magyar barlangkutatás megalapítója…

Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben folytatta (1900-ban doktorált), ahonnan Magyarországra, a Földtani Intézetbe került és innen vonult nyugállományba 1936-ban…

1930-tól a Budai Vár-barlang rendszer feltárását felügyeli…

1906-ban Herman Ottó buzdítására a Szeleta-barlangban végzett kutatásai alkalmával a pleisztocén végén több tízezer éven át itt élő ősembernek pompásan megmunkált babérlevél alakú, kalcedon lándzsahegyeit felfedezte. Ezzel a felfedezéssel indította meg hazánkban az addig meglehetősen elhanyagolt barlang- és ősemberkutatást. Az 1913-ig tartó ásatások során rengeteg barlangi medve csontra, tűzhelyre, csiszolt kőeszközre és sok paleolit kőeszközre bukkantak. Ezt a Bükk-vidék sok barlangjára jellemző kőipart ma világszerte Szeleta-kultúrának nevezik. Igen jelentős az 1932. évi Suba-lyuk ásatás, ahol Dancza Jánossal megtalálták az itt élt neandervölgyi ember állkapcsát.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kadi%C4%87_Ottok%C3%A1r

Hozzászólások (0)
április 19, 2024 / Évfordulók

OSZTRÁK-MAGYAR MONARCHIA

„Az Osztrák–Magyar Monarchia, más néven Osztrák–Magyar Birodalom vagy Ausztria–Magyarország (németül: Österreichisch-Ungarische Monarchie vagy Österreich-Ungarn, csehül: Rakousko-uherská monarchie vagy Rakousko-Uhersko) 1867 és 1918 között fennállt különleges, kettős (dualista) állam, pontosabban államszövetség, reálunió volt Közép-Európában.[4] Két fele a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság volt, melyek a közös uralkodó és a közös ügyként igazgatott külügy, hadügy és az ezekkel kapcsolatos pénzügyek által összekapcsolt önálló államok voltak. Az Osztrák–Magyar Monarchia Ferenc József szerint, csak és kizárólag három ember egyezkedése és tárgyalásai (kiegyezés) közepette jött létre: „Deák, Andrássy és jómagam” Az erről szóló törvényt Ferenc József magyar király (egyúttal osztrák császár) 1867. július 28-án szentesítette.

A Monarchia többnemzetiségű államszövetség volt, nemzetiségei közül a német nyelvű osztrákokon és a magyarokon kívül a fontosabbak a különböző szláv népek (lengyelek, ukránok, csehek, szlovákok, szlovének, horvátok, szerbek, bosnyákok), a románok és az olaszok voltak. A Magyar Királyság történelmi fejlődése és a 19. században bekövetkező egységesítés és közigazgatási reform révén fél-unitárius állam (unitárius: azaz egységállam) volt, autonómiát élvező területrészekkel (Horvát-Szlavónország, Fiume), a „Lajtán túli területek” Ausztria történelmi fejlődése és modellje alapján „történelmi-politikai egységekből”, tartományokból álló állam volt amelyek szintén élveztek némi belső függetlenséget a saját helyi ügyeikben. A szintén soknemzetiségű és eltérő fejlettségű,, történelmi fejlődésű területeket az uralkodóház, a hadsereg és pár központi intézmény tartott össze. A nemzetiségeket és mozgalmaikat azonban a kiegyezés politikai-közjogi építményéből teljes egészében kihagyták. Azonban Ausztriában a szövetségi államszerkezetének jóvoltából nemzetiségi elitek egy jelentős részét hatékonyan integrálták a politikai rendszerbe (több osztrák, sőt közös miniszter is lengyel vagy cseh volt), Magyarország nyugat-európai típusú unitárius, azaz „egységállami” államszerkezeti berendezkedése viszont a nemzetiségi vezetők szinte teljes kiszorítását célozta, ugyanakkor az autonóm Horvát-Szlavónországban horvát dominancia érvényesült, élén horvát politikai elittel. Mindezek ellenére unikumnak számított a korabeli Európában, hogy etnikai kisebbségeket képviselő politikai pártok indulhattak az országgyűlési választásokon, és gyakran be is jutottak a magyar parlamentbe. Nemzetközi összehasonlításban fontos megjegyezni, hogy az első világháború előtti Európában kizárólag három országban alkottak törvényt a kisebbségi jogokról , először Magyarországon (1849 és 1868) másodikként Ausztriában (1867) a harmadik ország Belgium volt (1898). Más európai országok jogrendszerei tiltották és büntetni rendelték a kisebbségi nyelvek használatát az általános iskolákban, kulturális intézményekben, a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, és a sajtóban is.[6]

Az Osztrák–Magyar Monarchia 621 538 km2-es területével Európa második legnagyobb méretű állama Oroszország után, 51 milliós népességét tekintve pedig Európa harmadik legnépesebb állama volt az Orosz Birodalom és a Német Császárság után.

Ausztria–Magyarország 1910-től Franciaországot megelőzve a világ negyedik legnagyobb gépgyártójává és gépipari exportőrévé vált az Egyesült Államok, Németország és az Egyesült Királyság után.[9] Elektrotechnikai és villamosipari termékek (elektromos háztartási eszközök, gyáripari elektromos eszközök, valamint generátorok, gőzturbinák, transzformátorok) piacán pedig a világ harmadik legnagyobb gyártója és exportőre volt, az Egyesült Államok és Németország után. 1913-ra az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság vasútvonalainak együttes hossza elérte a 43 280 kilométert. Nyugat-Európában csak Németország rendelkezett ennél nagyobb vasúthálózattal (63.378 km); az Osztrák-Magyar Monarchiát Franciaország (40.770 km), az Egyesült Királyság (32.623 km), Olaszország (18.873 km) és Spanyolország (15.088 km) követte. „

https://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k%E2%80%93Magyar_Monarchia

Hozzászólások (0)