VASS JUDIT
EGY
mondat a zsarnokságról
elég is lenne
ha nem élnél benne
szügyig
az oxigén versekbe szökik
skandálva kenve
rímmé az undok masszát
képekbe maszatolva
a lélek araszolva
múlik agyaggá
nyúlós-tapadós ronggyá
a lét nagy láncolatában
hol szem vagy a láncban
s csak hinnéd hogy nem
de a fű kinő utánad
s marad az önutálat
egy mondat erejéig
VASS JUDIT
VILÁGPOLGÁR
szerettem volna lenni,
Rómában-Weimarban honos,
hol horizontot mérnek
tornyok és templomok,
„az emberiség és Pest-Buda tája”
vagy éppen Széphalom,
énekelni Flavius dallamára
domb-kerítéses hajnalon,
de visszaránt a vak-ügetés,
világtalan múltak kútja
szippantja el az oxigént
úra meg újra.
Sarat dagasztó este van,
félelmes-fuldokló idő,
ős-bozótosból láncolt lelkek,
átkot dagasztva bújnak elő.
Azt hittem végre vége lesz,
de nincsen vége, este van,
utak nem nyílnak, s tengerek.
hangom-szavam hajléktalan.
Világpolgár
szerettem volna lenni ─
őrök kísérnek s csonthalom,
révül a sámán, részeg álom
tombol itt élőn s holtakon.
Kehidai Deák Ferenc (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulust kapta.
Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.
Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását.
A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.
Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei Úti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”
Kedvenc időtöltése volt az olvasás, a séta és a fafaragás. Szabadidejében rendszeresen olvasott és tanulmányozta a magyar alkotmány- és jogtörténetet. Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor verseit kedvelte, de leginkább Vörösmarty Mihály költészete állt hozzá közel. Vele rendszeresen levelezett és elszakíthatatlan barátság alakult ki közöttük, Vörösmartyt a legnagyobb magyar költőnek tartotta. A zalai liberális érzelmű körökben több jó barátot szerzett, akik egyben a politikai reformjai támogatói is lettek. …
Deák Ferencet 1833. április 15-én választották követté. Pozsonyba érkezése után tevékenyen részt vett az országgyűlés tárgyalásaiban. Első országgyűlési beszédét 1833. május 6-án mondta el az alsótáblán. Rövid idő alatt elismert vezére lett a megyei oligarchia legkimagaslóbb alakjait, Beöthy Ödönt, Pázmándy Dénest, Balogh Jánost magába foglaló rendi ellenzéknek. Barátjául fogadta Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, és életre szóló barátságot kötött Klauzál Gáborral. Sikerét, pozícióját döntően saját képességeinek és nem külső tényezőknek köszönhette. Vagyona, származása a birtokos nemesség egyenrangú tagjává tette, képzettsége és életmódja nem emelte osztályos társai fölé, így nem is keltett irigységet másokban.[13]
Önzetlensége és következetes jelleme lefegyverezte a kétkedőket. Kizárólag rábeszélés, meggyőzés révén kívánt hatni, ebben pedig nemcsak a szó hatalmával rendelkezett, hanem mindenekelőtt a dolgok mélyére ható átlátó képességgel. Csak az igazságra törekedett és arra, hogyan teheti azt hazája számára is gyümölcsözővé. A vitában a közös kiindulópont megkeresésével, az abból fakadó következtetések levonásával azt akarta elérni, hogy a szemben álló fél is magáénak érezhesse álláspontját. Ez nemcsak harciasságot nélkülöző alkatából, hanem pontos helyzetfelismeréséből is fakadt: a kiváltságait, hatalmát, vagyonát féltő nemességet csak lépésről lépésre lehetett a reformok ügyének megnyerni.
….
Igazi nagysága nem az országgyűlésen tűnt ki – bár ott is olyan ifjúi hévvel tudott elragadni, szigorú logikával meggyőzni, mint senki más –, hanem kedélyes beszélgetések közben pipázgatva, anekdotázva, amikor mint egyenlő szólt az egyenlőkkel. Nemcsak feltétlen önzetlensége és hazaszeretete biztosította számára az elismerést, hanem inkább a nagyravágyás és hiúság teljes hiánya is.
Személyisége nem hasonlított vezérre, sem diplomatára, sem íróra, fűtötte a haza szeretete, és saját felemelkedése és hatalmának kiterjesztése helyett úgy élt, hogy tisztán szellemének súlyával és erkölcsi felsősége által egy hosszú életen át vezére volt egy nagy pártnak és bölcse egy nemzetnek.
„Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat, de az irigy sors megtagadta tőlünk a legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést – talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. „
Bármennyire a nyugat felé vonta őt politikai érzéke, egész egyéniségével tiszta képviselője maradt a régi nemesi világnak, és megmutatta, hogy a nemesség is képes a fejlődésre és a lelki felemelkedésre. Megvalósult, amit Széchenyi óhajtott: békés diktátora volt a nemzetnek. Az országgyűlésen alig merült fel kérdés, amit ne tisztázott volna szónoklatával, példájával és akaraterejével, vagy ne buzdította volna kitartásra a gyakran széthúzó és lankadozó ellenzéket a kormány esetleges törvénytelenségeivel, rosszakaratával és a főrendek huzavonájával szemben.
https://hu.wikipedia.org/wiki/De%C3%A1k_Ferenc_(igazs%C3%A1g%C3%BCgy-miniszter)
Погиб Поэт! – невольник чести –
Пал,оклеветанный молвой,
С свинцом в груди и жаждой мести,
Поникнув гордой головой!..
Не вынесла душа pоэта
Позора мелочных обид,
Восстал он против мнений света
Один, как прежде… и убит!
Убит!… к чему теперь рыданья,
Пустых похвал ненужный хор
И жалкий лепет оправданья?
Судьбы свершился приговор!
Не вы ль сперва так злобно гнали
Его свободный, смелый дар
И для потехи раздували
Чуть затаившийся пожар?
Что ж? веселитесь… – он мучений
Последних вынести не мог:
Угас, как светоч, дивный гений,
Увял торжественный венок.
Halott a költő! – Ím lecsuklott
Bemocskolt büszke, szép feje,
Átlőtt kebellel porba hullott,
De nem békélt meg szelleme.
Nem bírta el költői lelke
A méltatlan gyalázatot;
Kiállt, magában szállni szembe
A nagyvilággal – s most halott!
Halott! Mit sírtok hát utána?
Mért zeng üres dicsérete?
Jajongás, részvét – mind hiába…
Betelt a Sors ítélete!
Hát nem ti űztétek halálba
A líra bátor dalnokát,
És szítottátok újra lángra
A húnyó tűz zsarátnokát?
Vigadjatok hát! Szenvedése
Végső kínját nem bírta ki:
Mint néma éjnek árva mécse
Kihúnyt a tündöklő zseni.
Mihail Jurjevics Lermontov oroszul: Михаил Юрьевич Лермонтов, (Moszkva, 1814. október 15.(j.n. október 3.) – Pjatyigorszk 1841. július 27.) orosz költő, elbeszélő, drámaíró, Puskin után az orosz romantika legkiemelkedőbb alakja.
A legenda szerint Lermontov apja skót nemesi származású, magas rangú katonatiszt volt, eredeti családnevük Learmonth. Anyját 4 éves korában veszítette el. Ezután apai nagyanyja nevelte kastélyában, Tarhani faluban. Gyermekélményei a falun hallott történetek, a kaukázusi táj, az észak-kaukázusi gyógyfürdők, és a művelt, irodalomszerető nagymama nagy hatással voltak költészetére. Már fiatalon magas szinten beszélt angolul, franciául, németül, latinul. Itt ismerkedett meg Byron és Puskin költészetével, akik ugyancsak befolyásolták Lermontov világképének kialakulását és líráját.
Tizennégy éves korában egy moszkvai bentlakásos iskolába került, s itt kitűnt zenei és képzőművészeti tehetségével. 1830-ban a Moszkvai Egyetemen tanult irodalmat, történelmet, klasszikus és élő nyelveket. Liberális elvei miatt azonban gyakran összetűzésbe került az egyetem konzervatív tanáraival, akik arra kényszerítették, hogy hagyja ott az intézményt.
1832-ben Szentpétervár lett élete következő állomása, ahol kadétiskolába került. 1834-ben a testőr huszárezred tisztje, lovashadnagy lett. Ekkor vált a szentpétervári társasági élet ismert alakjává. A közönség megismerhette korai verseit.
1837-ben forrongó hangú költeményt írt Puskin halála kapcsán (A költő halála), mely szerint az szándékos gyilkosság volt a cári udvarral a háttérben, s e vélekedése a cár tudomására jutott. Letartóztatták, de I. Miklós hatására végül nem ítélték el. Áthelyezték egy Kaukázusban harcoló dragonyosezredhez, majd – nagyanyja közbenjárása nyomán – egy év múlva visszatérhetett.
1840-ben egy párbaj után – a francia nagykövet fiával – újra délre, a Fekete-tengerhez küldték egy harcoló alakulat soraiba. Itt, távol a kultúrától és az írás lehetőségétől szenvedett, s egy alkalommal betegséget színlelt, mire egy Moszkva közeli szanatóriumba helyezték. A szanatóriumot elhagyhatta és részt vehetett újra a társasági életben. Egy tiszttársával vitába keveredve ismét a párbajt választotta: 1841. július 27-én pisztolygolyó végzett vele.
Lermontov már fiatalon, 16-17 évesen verselt. Első versei az 1830-as években jelentek meg. Puskin, Byron, Schiller hatása érzékelhető költeményein. Legjelentősebb lírai alkotásai 1837-41 közt születtek.
Költészetén már 1830-tól fő motívumként átvonul a szabadságvágy, magány-és elveszettség érzése, és az összhang utáni sóvárgás. További témaként megjelenik a zsarnokság gyűlölete és a romantikus individualizmus. E romantikájában heves szenvedély és gondolati nyugtalanság uralkodik. Hőseit mindig döntő pillanatban ragadja meg és viszi pusztulásba. Írásaiban hangot kap „az elveszett nemzedék” tragikus alaphangulata: nem találja helyét a mindent elfojtó légkörben, stílusa az elveszettség tudatához kapcsolódik. Mindenféle műfajjal kísérletezett: írt elbeszélő költeményeket, drámavázlatokat, elbeszéléseket, lírai verseket. Kiemelkedő költeményei e korszakából a Nem Byron, más vagyok (1832), és a Vitorla (1832).
„Nem Byron, más vagyok. Ha lángol
bennem a szó s égnek lobog,
Mint ő, vészverte, büszke vándor,
De én orosz lélek vagyok…” (Nem, nem Byron vagyok, részlet)
Érett költészete már egyre inkább gondolati jellegű, a haladó intelligencia elveszettségérzése jut benne kifejezésre. Jellemzőbb versei ekkor A fogoly (1837), Elváltunk (1837), a Tűnődés (1839), A szikla (1841), az Álom (1841), A próféta (1841), és a Hazám (1841).
„Új szenvedély – vihar sodor,
De nem tudlak feledni, hisz
Isten a dőlt istenszobor,
Templom az üres templom is.” (Elváltunk, részlet 1837 – ford. Lator László)
1835 – ben született az Álarcosbál című dráma, egy büszke világmegvető ember féltékenységi tragédiája.
Elbeszélő költeményei általában fantasztikus témájúak voltak és népi világban játszódtak. Nagy hatással volt rájuk E. T. A. Hoffmann világa. E munkáiban is gyakoriak a lírai részek. Műveinek középpontjában mindig a szabadság és a függetlenség utáni vágy áll.
Sok kisebb lélegzetű alkotása mellett a Korunk hőse (Герой нашего времени, 1840) c. regénye az egyik legjelentősebb, maradandó műve.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mihail_Jurjevics_Lermontov
VASS JUDIT
ITT
pusztulni kell,
hogy aztán betűkben élj.
Milyen röhejes itt
minden szenvedély.
Dagonya sártól ragad az ész,
és dögre unja magát.
Középszer, uralom, gát,
újra és újra,
már az ősöd is dögre unta.
Micsoda pitiáner végzet.
A költő halott.
Röhögött, vérzett.
Lelövette magát.
VASS JUDIT
NEM
roskad össze,
kinek könnyű a reggel,
sohase késik,
és türelemmel
babrál a kozmosz
kirótt halmazában,
nem siet, nem vár,
az időnek háttal.
Az idő torlódik,
gátat emel a kedvnek,
szemébe röhög
mind a felkenteknek.
És győzik derűvel,
ha nem marad más,
ne légy legyőzött,
se Jaj-Jeremiás.
Nem roskad össze,
kinek könnyű a reggel,
győzi az estét
szétszórt seregekkel.
„Schweitzer József a magyar kultúra valódi ismerőjeként és tisztelőjeként úgy tudta a zsidó hagyományokat interpretálni, hogy a más kultúrkörben szocializálódó emberek is „könnyedén kontextusba tehették tanításait. Mindezt olyan természetességgel és utánozhatatlan könnyedséggel tette, hogy üzenete nemcsak az értelmünkre, de egyből a szívünkre is hatott” (Heisler András)
„Schweitzer József ékes példája annak, hogyan lehet odaadással, szeretettel és szenvedélyes hittel élni és tanítani. A néhai főrabbi soha nem söpörte szőnyeg alá a vitás kérdéseket és problémákat, de mindig azt kereste, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként én a tudós professzor előtt is fejet hajtok – a magyarországi zsidó közösségek történelmi kutatója, a zsidó teológia kiváló ismerője, számos vallástudományi, felekezet történelmi könyvnek és könyvsorozatnak a szerzője és szerkesztője előtt„ (Lovász László)
Schweitzer József (Veszprém, 1922. október 13. – Budapest, 2015. február 5.) Széchenyi-díjas tudós, vallástörténész, egyetemi tanár, országos főrabbi.
Csecsemő volt, amikor édesanyját elveszítette. Anyai nagyapja Hoffer Ármin szentesi, majd veszprémi rabbi. Kisgyerekként került Budapestre, itt kezdte az elemi iskolát. 1940-ben a Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumában érettségizett. A második világháború idején munkaszolgálatra hívták be, majd Budapesten bujkált. 1945–1947 között vallástanár volt. 1946-ban szerzett bölcsészdoktori diplomát az akkori Pázmány Péter, a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1947-ben avatták rabbivá. 1948–1981 között Pécsett volt főrabbi. 1964-től az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára volt. 1981-ben a Budapesti Izraelita Hitközség főrabbijává hívták meg, e tisztséget 1985-ig töltötte be. Ekkor egyetemi tanárként az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának nevezték ki, itteni teendőit 1997-ig látta el. 1994-ben felekezete a neológ hitközségek országos főrabbijává választotta, e tisztséget 2000-ig látta el.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Schweitzer_J%C3%B3zsef_(rabbi)
PARTI NAGY LAJOS
NYÁR, NÉMA FILM
Ma bolyhos csönd a nyár, keringő vattazápor,
válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától,
a cintányér, a dob, a síp, a kasztanyét
cihát lobogtat érte, pár dunyha tollpihét,
meleg szél szórja szét prüszkölve és kacagva,
vedlik a nyár, az ágynak, asztalnak is vacak fa,
bár kormos és vörös szemed az éjszakától,
s nem látod tán e boldog, fehér erdőt a fától,
szeretnek, mind szeretnek, hajlong a kába rost,
majd fognak és kifőznek, irkába papirost.
Vedlik a nyár, szivem, lenyergelt vattapóni,
na bumm sztarára bumm, hát nem fogsz folytatódni,
pofozgatsz, mint a szél, cihát és tollbabát,
na bumm sztarára bumm, nyitsz ugróiskolát,
kis ródlizó anyák, kis kölykök szája kapkod,
mi hát a fulladásod e sürgő vattahadhoz?
az ugrabugra hóhoz egynyári némafilmen,
mind elmegyünk, na bumm, ma épp te mégy el innen,
hol forrón és puhán kering a vattazápor,
s válik a nyár, fehér bohóc a cirkuszától.
Parti Nagy Lajos (Szekszárd, 1953. október 12. –)[1] Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Gyermekkorát Tolnán, Kaposvárott és Székesfehérvárott töltötte, ahol 1972-ben tett érettségi vizsgát, majd a Pécsi Tanárképző Főiskola hallgatójaként szerzett magyar–történelem szakos diplomát 1977-ben. Ezt követően két évig (1977–1979) a Baranya Megyei Könyvtár munkatársaként dolgozott, 1979 és 1986 között a pécsi Jelenkor című folyóirat egyik szerkesztője volt, ahol először 1971-ben jelentek meg versei.
Az 1980-as években mint a JAK-füzetek (hivatalos nevén: József Attila Kör Irodalmi Egyesület) szerkesztőbizottsági tagja tevékenykedett. 1986-tól Budapesten él, azóta szabadfoglalkozású.
Parti Nagy Lajosnak 1982-ben jelent meg első könyve, az Angyalstop, 1986-ban a második, amely Csuklógyakorlat címmel látott napvilágot.
1987-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjban részesült. 1987–1988-ban a Magyar Írószövetség egyik titkára, 1991–1993-ban a Magyar Napló versrovatának szerkesztője volt.
1990-ben a Jelenkor folyóiratban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala címmel közölte kisregényét, amelyhez Balassa Péter írt kommentárt. Rövid időn belül kiderült, hogy Sárbogárdi Jolán maszkja a prózaíró Parti Nagy Lajost rejti. A kisregény naiv, dilettáns hangvétele elsöprő erejű nyelvi humorral társult. Nem véletlen, hogy az 1997-es átírt, első kiadás óta háromszor jelent meg önálló kötetként, illetve Sárbogárdi Jolán alakja az Ibusár című drámába is bekerült.
1990 szeptemberétől a Magyar Napló felkérésére Parti Nagy kéthetente tárcanovellákat ír: ezekből az írásokból állt össze a Se dobok, se trombiták (1993) című tárcagyűjtemény, illetve az újraírt változatokból A hullámzó Balaton (1994) elbeszéléskötetnek több mint a fele. 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát is szerkesztette. Az Esti kréta (1995) címet viselő negyedik Parti Nagy-verseskötet olyan gyűjteményes könyv, amely az előző három verseskötet mellett új szövegeket is tartalmaz.
A Notesz József Attila fiktív verses naplójaként jelenik meg, s a költő verseire és életrajzára tett rejtett utalások hálózzák be. A szöveg abból a játékos ötletből jött létre, hogy vajon milyen verseket írt volna az idősödő József Attila, ha nem harminckét évesen távozik az irodalomból. A kilencvenes években nemcsak vers- és elbeszéléskötetei jelentek meg, hanem az Ibusár–Mauzóleum című, két színdarabot tartalmazó könyve is.
Sokat foglalkoztatott fordító és átdolgozó. Drámaíróként is sikeres, darabjait folyamatosan műsorra tűzik a színházak. Mauzóleum című drámáját több éven át nagy sikerrel játszotta a Budapesti Katona József Színház a Kamrában. 1997-ben a darabbal Szalonikiben is vendégszerepelt a társulat.
Parti Nagy Lajos első regénye a Hősöm tere (2000). A Hősöm tere Terézia Mora fordításában 2005-ben Meines Helden Platz címmel németül is megjelent. Itt utalhatunk az Europink (1999) című kötetre, amely a szerző magyar nyelvű válogatott versei mellett azok német, angol és francia nyelvű fordításait is tartalmazza. A Grafitneszen(2003) belül jelent meg az Őszológiai gyakorlatok ciklus, amelynek verseit Parti Nagy Lajos egy bizonyos Dumpf Endre maszkja mögé rejtette.
Parti Nagy Lajosnak a kortárs magyar költészetben elfoglalt helyére utal a szerző ötvenedik születésnapjára megjelentetett Mintakéve (2004) című kötet, amelyben a szerző mesterszonettjéhez a kortárs magyar líra legjobbjai, mint Kukorelly Endre, Jász Attila, Mizser Attila, Borbély Szilárd, Térey János, Orbán János Dénes, Balla Zsófia, Peer Krisztián, Varró Dániel, László Noémi, Kemény István, Vörös István, Tóth Krisztina, Kovács András Ferenc írtak szonettkoszorút. Egy évvel később, 2005-ben látott napvilágot a Parti Nagy Lajos legszebb verseit tartalmazó válogatáskötet. A fagyott kutya lába (2006) című elbeszéléskötet A hullámzó Balaton párjaként is felfogható.
Parti Nagy műveivel mintegy 300 kritika vagy tanulmány foglalkozott, a szerzővel több mint 60 olyan interjú vagy beszélgetés készült, amelyek nyomtatásban is napvilágot láttak. A szerző több mint 30 díj tulajdonosa.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Parti_Nagy_Lajos
VASS JUDIT
MÉG
volt egy kiállítása,
még nem merült egészen el,
az „elméről” kivitték őt is:
talán egy szín visszaemel.
Még járkált körbe-körbe,
bóklászott, mint egy kisgyerek,
Na’ Conxypanban éppen hó esett.
Barátok zavartan álltak félre −,
a Varázsló meg csak nézte-nézte,
s tapogatta a kerteket.
Épp Virágünnep járta,
Na’Conxypanban már a hó esett,
a Varázsló beült egy kávéházba,
lefejtve magáról a keretet.
Rendelt egy Giottót,
míg öklömnyi gömbözetben
hóra hó, év az évre hullva,
zihálva ereszkedett.
Még maradt egy év,
fehér lepedőkre
krikszkrakszot ájult a képzelet,
a festő bújva-bújta,
Na’Conxypánban esteledett.
VASS JUDIT
DRÁMAI JAM
És láttam mindenféle dolgokat,
levontam sokezer éves bölcsességet,
például nincs új a nap alatt:
az ember bömböl vagy béget.
Vagy sztoicizál, ami de jure ugyanaz:
mert de facto seggbe kéne rúgni
a hernyót, a kígyót – ha lenne ülepe,
de arca sincs, az idő máshogy intézi.
Ha egyáltalán. Ez itt a bökkenő.
S ha bökken, csak azért, mert kérdezed,
tán packázik velünk hivatal, DNS,
ha egyáltalán. Most hát az eszed vedd elő:
a rúgás nem áll jól mindenkinek;
ha kéne, de fáj, skandálj anyázó verseket,
hol anyázni csak pontosan, szépen,
ahogy igazság, illem, szövegkörnyezet.
Talán. Ez itt a nem ismert tartomány −
s még jó, hogy vannak jampecek −
röhögj egy jót, így várd a kampeced −
mikor az utolsót rúgod e ribanc világon,
s még farán illeted.