Vass Judit oldala Posts
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT FÜST MILÁN:
ELESÉGÜNK TÖRTÉNETE
Maga szerint ez egy jó regény
kérdezte
majdnem visszavágtam maga olvasta-e
és hányszor
és tudja-e mi itt a rend
tisztelt uram your worship
mert a teremtmények itt egymásból ettek
miközben arról ábrándoztak
hogy egyszer még szembejön
akit csontig rágtak
hogy velőig érjen a szem
na nem a lélek
vagy értelem de az éhes test
amit kordában tartani nem tudnak
mert nem tudjuk mi felfalni egymást
hát harapunk míg meg nem unja
s lerágott csontjain biccegve odébb áll
de vannak akik nem falni akarnak
csak örülni ennek a giccsparádés nyárnak
állítólag élet
néha simogató szavakat lopnak
amit meg sem bánnak s ez a meg nem bánás
nagy nyugalmat ígér
véglegeset
oh ezek a barmok akik mind
magyarázni akarták nekem az életemet
pihenj nyughatatlan szellem
kannibál lelkünk bízták rád a századok
mert embert boldoggá csak ember tehet
mondta naplójában Erzsikének
aki maga előtt tolta Störr kerekesszékét
amelyben talán már boldog volt
egy fele-ség nyugalmával
látomás és indulat nélkül
VASS JUDIT
KÖTŐSZÓS
ÉS
vagyunk
az ÉS szorítja
nyomja összefogja
együnk a másikát
könyököl
asztalon az ész
másfél mázsára lát
vajon mit érez
pihézi testét a fény
ez itt a második nyaláb
csak ami nincs
az bírja el magát
MERT
a test jelképei / nem férnek el magába
projektál hát a lélek / vetül egy personára
de ehhez mi közöm / kit érdekel a mássa
árnyék vetítő napsütés / mikor pokoli táncba
kezdi útját az ÉS / bejárja ahogy illik
napszemüveget ölt / tompítja bentről kintig
mert szúr a fény / hunyorog rá az elme
árnyékában pihen / mi amúgy útra kelne
de ehhez mi közöm / marad az azelőtt
ÉS árnyékot írna lassan / a lassú délelőtt
de HISZ lehet TALÁN még / már dől a nap lehet
szabad szerettél volna / ÉS íme képkeret
ÉS
DE vagyunk
a DE felnéz az égre
DE felfeslik megint
csillagok helyébe
cellát vetül a fény
mesésebb körútja
CSAK ami van
annak bíbel a múltja
DE ehhez mi közöm
míg hűl a kajszi lekvár
még jó hogy vannak dolgok
amiket MERT VAGY ÉS akartál
DE ehhez mi közöm
kit érdekelne seb
CSAK ami írt
VAGY vályogot vetett
meg kell tanulni itt a fát
az árnyéka felett
VASS JUDIT
ÉRETTSÉGI TABLÓPÓTLÓ
mert ugye itt van ez a Hofi… ezt meg kéne buktatni… de az embernek valahogy rossz érzése támad, ha a szemébe néz… a linkje… mert ez ugye nem tanult az írásbelire … de azért csak van… na hogy is mondják manapság… fílingje… ismerem ezt a fajtát, mint a rossz pénzt… ez képes jól időzíteni ész és testbeszéd együtthatóját, és képes ötösre szóelizni a semmiből… hát hányast fialjon az a szóbeli tanárnő… kettest, mert dögöljek meg, ha több lesz…bár magának annál több az esze… ne tüntessen tanárnő, tapsoljon… … ne adja itt a bankot, az erőből Krisztust… csak menjen át…
hát én is attól tartok …
VASS JUDIT
NEM SÍRHATOM
el senkinek, leírni jó volt, hát viccelek,
mert attól legjobb a bőgés,
hogyan is lettünk Böhm és
Aranka egyek bennem, míg egy vihogós este
a társaság a z összes lekvárt megette.
(De néha rásírok erre a furcsa gyerekre.)
Mi lesz velünk, én még nem tudom,
Arankát várja jelzőtlen borzalom,
és Bogát a járvány már elszerette,
(És néha rásírok erre a furcsa gyerekre,)
Freud meg csak járkál koponyaszerte,
alattim-fentem, és persze eszem nélkül,
hallom, Béla is halni készül,
de ez csak telepátosz, üzentem is : hogy én!
És becsaptak, a tejautomatában nem volt tehén,
Tanár úr, kérem, a Steinmann, nem én!
Mert amit én tudok… táblára írni? Hát ugye: minek.
Lógok a szeren, és nem hallja senki meg,
amit két kroki közt bömbölve-bőgve összesírtam,
még most is röhögök rajta itt, a sírban.
VASS JUDIT
AZ ÖREG
nem magántanár,
nem ügyel részletekre,
bolygónyi neuron
ügyködik körülötte
saját kis kozmoszán,
vagy lustán elhever,
és néha angyal röpül át,
valami csend emel,
s néha fojtott röhögés
a pillanat vége,
az Öregnek fáj,
de nem mozdul rá
minden szentségtörésre,
nincs kőbevésett terve,
se tanmenet uralma.
Az Öreg néha viccel,
és sosem terrorista.
VASS JUDIT
BÓBITA
Bóbita épít,
Házat, talán képzelt, üres telken.
Íme, hát megleltem,
s nincs térkép, melyen megmutatható.
Nem baj, összetartják kínok,
néhány ráakasztott szó.
Homály és rímek tánca benne.
Mintha valaminek lenne a haza.
VASS JUDIT
EGY MEG NEM ÍRT MEMOÁR
ALAKLÉLEKTAN
„Mennyi munka várt még, / Mily kevés, amit beválték.”
Két szóbeli roham közt kiugrom cigizni, leülök a kőpárkányra, lerúgom a cipőt, meztélláb szellőztetetem az agyamat, kis nyurga füst virágzik az égre ─ nem éppen nőies. Ott fent két felhő csókolózik, egy harmadik arrébb, háton lebeg az ég vizében, vagy csak pilinszkysen Istenbe mártja arcát. Nem gondolkodom körforgáson, úgysem érteném ─ ők, ott fent lelkek, vagy az enyém kivetülései, most épp mindegy.
Még.
Még nem forró a beton, de nyakamat már forralja a szóbelin kötelező hőség, a karattyoló légkondi ─ máma már nem cúg tovább. Dagad a bokám ─ holnap majd vizes rongyba csavarom, a vizsgaasztal mögé nem lát a maturandus, csak „gyilkos” szememet pislogja, tán jót is tenne neki egy kis szemléltető oktatás a groteszkről. Vasszigor meztélláb.
Alaklélektan.
Már távolodnak, oszlanak, mint fent a csókolózó gomolyfelhők, még kicentizik a pontszámokat a felvételire, még leróják a hagyomány köreit, de már a bulin jár az eszük, és igazuk van. „Azért jöttem, hogy magatokra találjatok.” Így, meztélláb.