Szerző: vjit

augusztus 4, 2020 / Évfordulók

GÁRDONYI GÉZA

író

1863. augusztus 3.

Gárdonyi Géza (született Ziegler Géza,[1] Agárdpuszta, 1863. augusztus 3.Eger, 1922. október 30.) magyar író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A 19–20. századforduló magyar irodalmának népszerűségében máig kiemelkedő alakja. Korának sajátos figurája, egyik irodalmi körhöz sem sorolható tagja volt.

…1897 után vidéki visszavonultságban alkotott („az egri remete”), szépírói munkásságának szentelve életét…

1878-ban letette érettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú, vékonydongájú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva szeptemberben az Egri Érseki Tanítóképző (röviden a Líceum) növendéke lett. …Noha szegény sorú család sarjaként érseki ösztöndíjban részesült, és alkalmi házitanítóként sovány keresethez is jutott, mégis mostoha körülmények között élt. …

Egyre fojtogatóbbnak érezte a vidéki néptanítói életet, s legszívesebben városi könyvkereskedőként képzelte el jövőjét. 1883 augusztusában még szerzetesnek is jelentkezett, de a pozsonyi ferencesek rendfőnöke elutasította kérelmét. Sárvárt ellenzéki magatartása miatt kellett elhagynia: az évzáró ünnepségen a himnusz elhangzása után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára…

1885. október 15-én lemondott kántortanítói állásáról, október 28-án házasságot kötött a dabronyi Csányi Máriával, s az ifjú házasok Győrben telepedtek le. Eleinte házitanítóskodásból kívánta fenntartani magát, de nem sikerült munkát találnia, így a zsurnalisztika felé fordult…

1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s a Budapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett. Aktív sakkversenyző lévén szerkesztette a Magyar Sakklapot,…

barátja, Bródy Sándor beajánlására – a Magyar Hírlap alkalmazta belső munkatársként, később politikai rovatvezetőként. Itt indította el 1892. június 6-án a később népszerűvé váló Göre Gábor-levelek folyamát, s itt és így ragadt rá pályatársai körében egy életen át használt baráti ragadványneve: Göre….

1895 végén maga is körképvállalatot alapított: Dante Alighieri Isteni színjátéka ihlette meg a Pokol-körkép megtervezésére, vázlatának megfestésére és megvalósítására. Az 1896 májusában a Városligetben megnyílt, összetákolt pavilonban sebtében megfestett körkép csúfosan megbukott, dacára az egyedi hangot megütő Gárdonyi-reklámszövegeknek („Menjen kérem a Pokolba!”, „Azt hallottam, Budapesten megnyílott már a Pokol, vigyázzon kend, komámasszony, nemsokára meglakol!”)…

Rosszallóan szemlélte az 1896-os millenniumi előkészületeket és ünnepségeket övező „önáltató mámort”, a hazai közélet és közállapotok alakulását…

Bródy Sándor is bátorította az Egerbe költözésre, így hát nem tétovázott sokáig, úgy érezte, megtalálta végre a helyét. 1897. február 10-én az egri várra néző sáncnegyedi Hóhér-dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat, s még ugyanazon év június 22-én – idős édesanyjával és maga mellé vett két idősebb fiával – Egerbe költözött…

Egyetlen legendateremtő momentum: az egri házba ellátogató írótársak rendre számot adtak arról, hogy Gárdonyi dolgozószobája ablaktalan, az író befalaztatta a ház ablaknyílásait; alkalmasint csupán zárva tartotta ablaktábláit a fejfájós író. Jóllehet, minden idejét az irodalomnak szentelte, s az egri magány szülte művészete legtermékenyebb időszakát, korántsem szakított el minden közéleti-irodalmi köteléket a külvilággal…A háza ajtaján kopogtató váratlan látogatóktól és riportot kérő újságíróktól valóban elzárkózott, s Eger társasági életétől is távol tartotta magát, de írótársait és barátait szívesen fogadta otthonában…

Aszketikus életmódjának további cáfolata, hogy gyakran kelt útra, bel- és külföldön egyaránt: 1899 tavaszán Konstantinápolyba utazott anyagot gyűjtendő az Egri csillagokhoz, 1900-ban pedig Franciaországba ment, ekkor már az Attila és a hunok idejében játszódó A láthatatlan emberen gondolkozott, s a catalaunumi csatatér meglátogatása volt egyik célja. 1903-ban végiglátogatta gyermekkora helyszíneit, 1908-ban Olaszországban, 1909-ben Bajorországban járt, 1912-ben nagyobb körutazást tett Erdélyben. Voltak egészen sajátságos, különc útjai is: A bor című színművét úgy írta meg két hét alatt 1900-ban, hogy vonatról vonatra szállt, s míg szaporodtak a betűk a kéziratban, ő észrevétlen beutazta fél Magyarországot; 1901-ben álnéven szobát vett ki a kolozsvári New York szállóban, hogy befejezhesse Annuska című darabját. Élete utolsó évtizedeiben írói munkája mellett időt és energiát szentelt természetszeretete kibontakoztatásának is. Már 1895-től gyakran botanizált, akkor még a Buda környéki hegyeket járva gyűjtötte a növényeket herbáriuma számára, s volt egy külön gyűjteménye hírességek lakhelyéről és sírjáról szakított virágokkal is. Az egri háza körüli ötholdas birtokon botanikus kertet alakított ki, amelyet hazai és külföldi útjairól magával hozott növényekkel gyarapított…

Emellett szívesen játszott hegedűjén, a kor kiemelkedő prímásai, Dankó Pista és Ányos Laci is kedvelték hegedűjátékát. Gyakran rajzolt, festett és fényképezett is. A festés ifjúkorától foglalkoztatta, már a szegedi festők 1891-es tárlatán is kiállították egy képét, s későbbi korszakából ismert több grafikája, táj- és zsánerképe, fiairól készített portréfestményei…

Tétova politikai és közéleti lépései következményeként elveszítette szeretett barátját, az ellenforradalmi rendszerrel azonosulni nem tudó, emigrációban élő Bródy Sándort….

1906-ban fejlesztette ki meglehetősen bonyolult, kalligrafikus titkosírását – családja tréfás elnevezésével „tibetűit” –, amelyet több sikertelen próbálkozást követően 1969-ben Gilicze Gábor és Gyürk Ottó fejtett meg…

…az egri vár Bebek-bástyáján kialakított díszsírhelyen hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint az azóta legendássá vált szavakat vésték: „Csak a teste!”

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1rdonyi_G%C3%A9za

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

A KUKORICÁSBAN

esteledett

ágyú már csak távolból dörgött

ingembe dugtam a levelet

gyászba csak rövid időre öltözz

aztán dobd el a fátyolt

fejfát ne keress

szörnyű idők ha jönnek

nevem el ne árulja nevedet

augusztus 4, 2020 / Egy meg nem írt regény
Night sky with moon and step ladder. Elements of this image furnished by NASA

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: ÁLOMFEJTÉS

„…az embernek alsó tudata és felső tudata van, esze nincs. Ennek belátása gyógyítja az idegességet.” (Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon)

Miután felfogtam, hogy nagy valószínűséggel túl vagyok életem aranymetszéspontján, anélkül, hogy igazi álomtudatos személlyé lettem volna, elhatároztam, hogy tisztába jövök ezzel is. „Létösszegzenem illenék”, ahogy Varró Dániel mondja.

Mint minden művelt ember, természetesen ismerem a lélektan alapvető műveit, Krúdy Gyula Álmoskönyvét, és persze Freud Álomfejtését, de be kell vallanom, soha nem vettem komolyan, hogy rám is vonatkozhatnának.

Na, gondoltam, ideje felszabadítani az „elnyomottakat”, ezért kegyetlen önelemzésbe, vagyis álomfejtésbe kezdtem. És ekkor „pirkadni kezdett”, hogy hiszen én alig álmodom, ha igen, akkor is dögunálmosakat. Semmi rémálom vagy hasonló, többnyire ismeretlen helyeken, ismeretlen arcok triviális helyzetekben. De azért találtam érdekesebbeket is: járok a magasban (ah) ─ Krúdy szerint szörnyű betegség jele. Aztán: nem tudom levenni magamról a ruhát, mert túl szűk. Na, ez annyira egyértelmű klausztrofóbia, hogy nem kellett sokat elmélkednem rajta. (Freud megnyalná a tíz ujját ilyen jól kifejlett neurózis hallatán.) A harmadik, hát ez már valami: a skót Felvidéken bandukolok. Sosem voltam Skóciában.

Álmaink, állítólag, bármilyen furcsák is, valóságunkból  fakadnak. Én nem tudom, honnan fakadnak az enyémek, de piti hétköznapiságuk kezd már sértő lenni. Vagy mi van, ha egy másik életből fakadnak? Ma már tudjuk, hogy őseink emlékeit is hordozzuk génjeinkben, csak azt nem tudom, hogy kerülnek a metróba…na mindegy.

Azért elég felháborító, hogy nekem, a mélyen romantikus alkatnak, ilyen prózai álmaim vannak. Nem igazság. Miért álmodom Skóciáról? Talán egy reinkarnálódott skót birkanyáj lennék? Krúdy semmit nem mond Skóciáról. És mi ez az ostoba levegőben járás? Ellenőriztem több helyen is, annyira „emelkedettnek” tűnt. Így ugyan nem találtam, de a freudista irodalomban a repülésnél igen. Sejtettem, hogy szexuális konnotációja lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire körmönfont magyarázatot kapok. Ha jól értem, abból fakad, hogy nagyon frusztrál, ha valaki nyilvánosan fújja az orrát, valami van az ükapám talicskájával is, de ezt végleg nem tudtam értelmezni.

Szóval, baj van velem. Ennek örülök. Nem mintha ez reveláció lenne, de azért öröm az emberiség többségéhez tartozni. Ami dögunálmosaimat illeti, most már biztonságban vagyok, hogy mi lesz a nappalok rém-unálmosaival, hát ezt nem tudhatom.

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT





ARANYKOPORSÓT





poroz a szél a napban

lassan ülepszem

földdel-iszappal





porló halottaim

rám ismernek-e majd





Távol,  Afrikába

vitorlákat hajt

szálló homokra

bottal írt szerelmem





e lassú költemény

poroz majd

homoktengerekkel





szemcsésedem

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

PLÉHKRISZTUS





megfeszítette tenyerét,

levált a kar

átölelte





hát te senki kölke

mit akartál





de már dőlt előre

még tartotta a lába

és már fejjel lefele lógott





úgy ölelte





az utolsó volt





hogy végre mind megértse

ezerszer sósabbak

itt a könnyek





nincs üdve a keresztnek

csak a mérlegelő

hideg értelemnek

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

TÜKREIT

szeli fénytörés,

hozott és szerzett vérzéseit

a poklokat járó józan ész

szemléli kameraképpen,

s a pecsétek feltöretnek,

szilánkjain jársz

földben-égben,

ecce homo,

egy őszi szonátát

sajdít benned a volt, a van,

és gyönyörű és fáj

míg hallgatod alázatosan,

fuvolavarázslat,

a fejedre dőlő házat.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BEAVATÁSAIM

Ha belegondolok komoly, küldetéstudatos nekiveselkedésemnek, s a mostani, véresen komoly pedagógiai vitáknak az üdvözítő módszerekről, csak mosolygok. Mintha legalábbis vérre menne.

Könnyű a gólyáknak. Felavatják őket, miközben felszabadultan nevethetnek. A tanárt is beavatják, de őt a gyermeki valóságba, fájdalmas-vicces tanórákon.

Negyedéves koromban kezdtem el tanítani alma materemben helyettesítő tanárként, ezért a gyakorlatot megúsztam. Csak később tudtam meg, mit. Például, hogy a vezetőtanár a gyerekek előtt megalázza a jelöltet.

Első órámra elkísért Gyula, az osztályfőnök. Előre figyelmeztetett: végzősök, 2 méteresek, többsége fiú és hóhányó. A folyosón peckesen mentem, ifjú voltam, „megváltó új seprű”. Az ajtónál Gyula azt mondta: ez a mélyvíz, itt lehet úszni.

Mikor beléptem, vigyázzba vágták magukat, s én még a pecek határozottságával néztem végig rajtuk. Beszélgetést kezdeményeztem oroszul. Kínos csönd. Én voltam a negyedik tanáruk. Na, jó, mondom, akkor olvassunk, meglátjuk, mit tudnak. Kasihoz érve hullámozni kezdett a csoport, nyilvánvalóan fuldokoltak a röhögéstől, de nem merték mutatni. Kínos csönd. Félek: talán lecsúszott a cipzáram? Diákkorom komikus tanár bakijai jutottak eszembe, remegni kezdett a térdem, le kellett ülnöm. Végül valaki megszánt. Tanárnő kérem, Kasi a betűket sem ismeri. Megkönnyebbültem. Ja, csak ez a baj? Aztán stroke-ot kaptam − metaforikusan. Akkor még mindenkinek kötelező volt az orosz érettségi. Így tanultam meg csodát tenni. Mint minden kollégám.

Büszke voltam a szigoromra, hogy bár csak négy évvel fiatalabbak, szorgalmasan írják a házit, soha egy szemtelen gesztus… aztán a banketten a lányok elárulták, hogy míg én a táblára írtam, a fiúk azon kacsingattak, hogyan rezeg a fenekem…

A következő évben már osztályfőnök voltam. Nebulóim jól tűrték a „vasszigort”, csak néha adták jelét szabadulási vágyuknak. Egyszer a szöveggyűjteményemben megjelent Sandokán arcképe (tudták, hogy hidegrázást kapok a sorozattól), máskor az egyik osztályfőnöki óra felénél a sosem használt zongora Chopint kezdett játszani. Beleidőzítettek egy magnót…

Ha belegondolok komoly, küldetéstudatos nekiveselkedésemnek, s a mostani, véresen komoly pedagógiai vitáknak az üdvözítő módszerekről, csak mosolygok. Mintha legalábbis vérre menne.

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

AZ ELTŰNT

időben teába áztattunk egy kekszet

és hosszú-hosszú pillanatokra tellett

betűkre vajúdni halottak születését

akkor még párhuzamos jelenekben állt

vagy hömpölygött a jövő

még három dimenzióban éltünk

de kezdtünk már csak a múltról beszélni

ez az öregedők szokása volt és marad

a jövő mindig elkezdődik

a kekszek ronggyá olvadnak a szájban

csak a múltak íze miatt jó mégis

jó lesz így is

mondta öreg orvosom

utalva a receptre

amin se aláírás se pecsét nem volt

hümmögtem

biztos már szenilis

a nővér csak legyintett szilárd iróniával

majd hozzam vissza ha nem fogadják el

de a gyógyszerészlány azt mondta

jó ez ha feltette a felhőbe

és öreg orvosom feltette és ott volt

és én jelen voltam

múlt és jövő találkozásakor

nagy pillanat volt

a lány amúgy patriarkálisan megjegyezte

régen láttam önt

míg anyám élt gyakorta jártam patikába

és tényleg

már két gyereke született közben

s öreg orvosom a felhőbe költözött

micsoda íze volt ennek a felismerésnek

múltból a jövőbe

augusztus 4, 2020 / Vers

VASS JUDIT

CLICK





bolond kicsit,

vagy nagyon naiv

Taorminán

a naplemente,

kék alkonyát

a patikus

naranccsal elkeverte,





click,





boldogabb vagy-e,

ha nézed,

vagy inkább tétova,

görgetsz tovább,





click,





athéni

holdfényes éjszaka,

a szón is elmerengsz,





click,





micsoda

szentimentalizmus,

egy libanoni cédrus

mennyire megkopott,





click,





tán itt válnak el

mélyek és magaslatok,

görgetsz tovább,





és click,





vissza nem hozod,

az istenek halnak itt,

amott az alkonyok.

augusztus 4, 2020 / Évfordulók

HALÁSZ GÁBOR
irodalomtörténész
1901. július 4.


ÉLETE
(Budapest, 1901. július 4. – Balf, 1945. márciusa)

Apja Budapest III. kerületi elöljáróságán dolgozott, anyja vidéki zsidó családból származott. A szülők csak gyermekük hétéves korában kötöttek házasságot.
Halász Gábor a gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-történelem-filozófia szakos hallgatójaként szerzett diplomát 1925-ben.
1925–1926 között állami ösztöndíjjal Párizsban és Olaszországban tartózkodott. 1927-ben díjtalan gyakornok, majd könyvtáros lett az Országos Széchényi Könyvtárban. 1932-től a Nyugat vezető kritikusa, 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság egyik alapító tagja, 1941-től a Magyar Csillag állandó munkatársa volt.

Mivel az ún. „harmadik zsidótörvény” hatálya alá tartozott, 1943 júliusában behívták munkaszolgálatra, de ekkor még felmentést kapott. Egy évvel később újra behívták kisegítő munkaszolgálatra, ahonnan már nem tért vissza: Sárközi Györggyel és Szerb Antallal együtt a balfi kényszermunkatáborba került. Éhezés és nélkülözés közepette, pontosan nem tisztázott körülmények között halt meg.

MUNKÁSSÁGA
Tanulmányai, cikkei és kritikái a Nyugatban és más folyóiratokban (Napkelet) jelentek meg. A két világháború közötti korszak (1918–1938) egyik jelentős esszéistája; munkáit nagy tudás, műgond és humanista szemlélet jellemzi, és mindenekelőtt az értelem tisztelete. Az ész, az értelem törvényeinek nevében fordult szembe mind határozottabban a kor irracionális szellemi és politikai áramlataival. Így jutott el esztétikájában a realizmus vállalásáig, politikai magatartásában pedig kezdeti arisztokratikus konzervativizmusait mind inkább feladva a 19. századi demokratikus liberalizmus lett az eszménye. Az 1940-es évek első felében határozott állásfoglalást jelentett ez mindenfajta fasiszta diktatúrával szemben. Jelentős tanulmányokkal kísérve kiadta Justh Zsigmond naplóját, sajtó alá rendezte Madách Imre összes műveit, és szerkesztette Az angol irodalom kincsesháza című antológiát. (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1sz_G%C3%A1bor_(kritikus)