Kategória: Vers

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT

SZORUL

 a baj gyávák akolmelegébe

takarni farkasuk birkabőrbe

tavasszal rászáradt vért

seftel a rongylélek

tekintetig mocskosan

henyél a szennyben

a hűség hegyekbe-barlangba

szökik fehér batyujával

ott rekeszti hószakadás

halálig

feltámadásig

 

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT 

EGYSZER CSAK


vagyonra ébredsz:

az ég-föld tiéd.

 

Na lássuk,
mire is költenéd…

 

Esetleg elherdálod,
„míg jő a halál”.

 

Mekkora gáz,
ha így rád talál.

 

Alapíts, mondjuk
egy bibliotékát,

 

pénzed betűbe-könyvbe

mentsd át:

 

„kézirat nem ég el,”
tudhatod.

november 29, 2021 / Vers

VAK

VASS JUDIT 

VAK ügetését hallani

eltévedt, hajdani lovasnak,

szimultán magyar ez:
Etelköz-Bizánc visszafogadnak.

 

Köddel, rémmesékkel
benőttük ezt a tájat,
ideje szépen haza menni, 
s szolgálni a sztyeppei kánnak.

 

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT 

AZ ANGYAL 

ki jegyezte botlásai számát,

számolt a bajjal is, persze.

 

Ne hagyj el hidegvér, reméli Bánk,

kinek volt a feladathoz mersze.

 

A gyalázatot lemosdom,

habár tulajdon síromon.

 

Mert egy angyal számol ezzel is,

virágozzék békesség, nyugalom.

 

De rosszul számoltak mind a ketten,

a fej meg a szív néha egyezhetetlen.

 

Feladat, alkat, alkalom,

angyal mereng egy angyalon.

 

Aztán könnyes szemmel

törli ki nevét a krónikákból.

 

A teremtést győztesek írják,

irdatlan alkat, alkalom.

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT

 

ASZTALRA

 

terítő, testbe lélek.

Vesztőhely világban

megtartó semmiségek.

 

A világ gyengéd közönyének

nem kozmikus, de emberarca van.

Az ember mindig bűnös egy kicsit,

és nagyon boldogtalan.

 

És talán ott kezdődik a borzalom,

azon a vasárnapi asztalon,

ahogy állva eszed a főtt tésztádat,

mert minden megszokható,

akár az idegenség,

egy nyitott ablakon át

a világ dokumentumfilmje.

november 29, 2021 / Vers

EGY

VASS JUDIT

EGY 

mondat a zsarnokságról

elég is lenne

ha nem élnél benne

szügyig

az oxigén versekbe szökik

skandálva kenve

rímmé az undok masszát

képekbe maszatolva

a lélek araszolva

múlik agyaggá

nyúlós-tapadós ronggyá

a lét nagy láncolatában

hol szem vagy a láncban

s csak hinnéd hogy nem

de a fű kinő utánad

s marad az önutálat

egy mondat erejéig

 

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT

VILÁGPOLGÁR

szerettem volna lenni,
Rómában-Weimarban honos,
hol horizontot mérnek
tornyok és templomok,
„az emberiség és Pest-Buda tája”
vagy éppen Széphalom,
énekelni Flavius dallamára
domb-kerítéses hajnalon,
de visszaránt a vak-ügetés,
világtalan múltak kútja
szippantja el az oxigént
úra meg újra.

Sarat dagasztó este van,
félelmes-fuldokló idő,
ős-bozótosból láncolt lelkek,
átkot dagasztva bújnak elő.
Azt hittem végre vége lesz,
de nincsen vége, este van,
utak nem nyílnak, s tengerek.
hangom-szavam hajléktalan.

Világpolgár
szerettem volna lenni ─
őrök kísérnek s csonthalom,
révül a sámán, részeg álom
tombol itt élőn s holtakon.

november 29, 2021 / Vers

ITT

VASS JUDIT

ITT

pusztulni kell,

hogy aztán betűkben élj.

Milyen röhejes itt

minden szenvedély.

Dagonya sártól ragad az ész,

és dögre unja magát.

 

Középszer, uralom, gát,

újra és újra,

már az ősöd is dögre unta.

 

Micsoda pitiáner végzet.

A költő halott.

Röhögött, vérzett.

 

Lelövette magát.

november 29, 2021 / Vers

NEM

VASS JUDIT

NEM  

roskad össze,

kinek könnyű a reggel,

sohase késik,

és türelemmel

 

 

babrál a kozmosz

kirótt halmazában,

nem siet, nem vár,

az időnek háttal.

 

Az idő torlódik,

gátat emel a kedvnek,

szemébe röhög

mind a felkenteknek.

 

És győzik derűvel,

ha nem marad más,

ne légy legyőzött,

se Jaj-Jeremiás.

 

Nem roskad össze,

kinek könnyű a reggel,

győzi az estét

szétszórt seregekkel.

 

november 29, 2021 / Vers

VASS JUDIT

 MÉG 

volt egy kiállítása,

még nem merült egészen el,

az „elméről” kivitték őt is:

talán egy szín visszaemel.

 

Még járkált körbe-körbe,

bóklászott, mint egy kisgyerek,

Na’ Conxypanban éppen hó esett.

 

Barátok zavartan álltak félre −,

a Varázsló meg csak nézte-nézte,

s tapogatta a  kerteket.

 

Épp Virágünnep járta,

Na’Conxypanban már a hó esett,

a Varázsló beült egy kávéházba,

lefejtve magáról a keretet.

 

Rendelt egy Giottót,

míg öklömnyi gömbözetben

hóra hó, év az évre hullva,

zihálva ereszkedett.

 

Még maradt egy év,

fehér lepedőkre

krikszkrakszot ájult a képzelet,

 

a festő bújva-bújta,

Na’Conxypánban esteledett.