VASS JUDIT
CSAK
húsz percet kellett várni
a tornác kényelmes nádfonatán,
Jasznaja Poljanán
már zenitre gördült a nap,
Rainer Maria
sosem volt még boldogabb
istenváró
az üresedő fényben,
CSAK
egy másodperc állt készenlétben,
döbbenni, csalódni, megbocsátani
és érteni egészen.
VASS JUDIT
Pilinszky János
Ázott plakátok ikon tekintete
legördül és a deszkarésbe pottyan,
az utolsó nap törmelékeire,
hol alvó szegek jéghideg homokban
már készülődnek, hogy az ősi rendbe,
mint figyelő vadállat, oly nyugodtan
megtérjenek a visszahívó jelre,
az infra-éjben szeles csillagokkal.
És visszatérnek majd akkor éjszaka,
és minden úgy marad, mint a lehántott
testetlen idő beomlott udvara,
csorog alá, csorog az üres árok,
míg rímtelen gubbadásba omlanak
az agyperzselő, nádfedeles átkok.
VASS JUDIT
„Écrasez l’infâme!”
Semmin és túl istenen,
ne hagyd, hogy csúszni kényszerítsen
a beléd erőszakolt szégyen!
Isten, ha van, nevet,
vagy zokog – ki tudja ezt?
Te csak röhögj nyugodtan
a babonás-máglyás szutyokban.
Az élet él és élni akar,
röhögj versben, szoborban!
Miénk a nevetés, az éden,
ó, hatalom, a földtekéden
vihog mind, ki élni akar,
és nem gátolja örökké semmise,
Écrasez l’infâme, Arouet!
VASS JUDIT
IM SOMLÓ TAMÁS
NE-NE gyere ki a hegyoldalba
ott csak oldal van hol sírni jár a banda
s omló álmainkról énekel a press
er dő sincsen már elön tabán at
zakatol a vonat nincs utánad
s omló álmainkról énekel a press
gitárszóló nyugati pu
er refelé errefelé milyen jó nekem
errefelé errefelé sose volt ilyen
a helyzetünk a helyzetünk
mint költőké mint költőké a síneken
mind itt vagyunk
mind itt vagyunk a síneken
VASS JUDIT
Csokonai Vitéz Mihály
Az agyperzselő nádfedeles álmok
eget kormozva végül földet érnek.
Poéta úr, hej jó nagyot harákolt,
avagy az is bolond, ki erre téved.
Piktúrát izzad szép szentenciákhoz,
meg kákasátorokba nimfanépet,
vagy russzót-jambust illesztget a bájos,
estét növesztő tárgymegjelöléshez.
Őrizhetné a kollégium rendjét,
tudós lakó, hol illő csendbe kushad,
s imákban érik tisztes nincstelenné.
Szekrényszobáját nyitja napnyugatnak,
gyertyába bámul, s a búcsúköltemény
hattyúhörgése híg latyakba fullad.
VASS JUDIT
NEM TUDHATOM
milyen jelzőnek lenni.
Úgy vagyok, mint Pilinszky
azzal a franciával.
Félek,
feloldozatlan megyek el,
valahol, valaki rám vall:
az ott egy magyar,
lengyel, ukrán, román…
A jelzőt tarkómhoz emeli,
bűnt, nevet nem tud,
a jelzőt
csak hallomásból ismeri.
A jelző csattan.
A csattanást szél sodorja.
Nem tudhatom, milyen
jelzőként zuhanni
önmagamra.
VASS JUDIT
BETŰ ÉS TÉNY
betű és tény
alkotnak két világot.
A rotterdámi tudta,
s e kettős könyvelésben
egy harmadikra járt
megúszni épen:
lezárt profil
egy Holbein-képen,
egy zárva arc dereng
a nem-tevésen.
És tudta: ez is csak balgaság.
Szeretni kell, „és írni példaképpen”.
VASS JUDIT
EPILÓGUS
Az életet már megjártam,
de fogalmazzunk árnyaltan:
mellettem a hangyaboly
leginkább csak ellohol.
Tovább! Tovább!
Míg egy soron bíbelődtem,
szobor lettem, ég-felhőtlen.
Amit belefirkál itten
isten-emlék elfelejtem.
Hovább? Hovább?
Ha egy jól sikerült rímmel
találkoztam, mintha vízen
jártak volna benne árnyak,
hídja feszült szivárványnak.
Az ám, komám…
Hanem ami jobb lett volna,
nem kerül már annak sorja,
Kihalt lettem, morcos, zsémbes,
ritkuló beszédem végleg:
na lám, na lám,
általmennék pallón hídon
énutánam ne huhogjon
hiány töredék temérdek
bolygó testem kerüljétek
hess madár!
VASS JUDIT
ALÁRÖSERS
Szindbád szegény volt,
elhagyatott,
beesett, sárga arcát
a hold világította meg,
már nem akadt
szonáta hangulat
őszike semmise
se a semmi mása
a sziget tölgyein
nem búg
a havas podolin
sosemvolt pestbudára
behajt egy szénás szekér
utasokat nem szállít
és szindbád
a forgalomból kiáll
de vesztegel még egy kicsit
az nem lehet hogy
ennyi volt
és az is csak múlt időben
ezt nem gondolta komolyan
ő sem
kifosztott koldusként
bolyongott az éjszakában,
és valóban céltalannak
látta az életet,
amelyhez pedig
mindig ragaszkodott
s amely most szökött szárba
egy ósdi óra felcsörömpöl
ébredj a jelen zaklatásra
minden emberbe beköltözött
minden ősének minden sorsa
megindulnak a temetők
öngyilkos véres lakodalomba
az álmok színes gyöngyeit
szorítsd ki únod a valót
béke veletek
néz körül szindbád
és írni kezdett
valami életes zenés
szív alá valót
