Kategória: Vers

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

 EGY MEG NEM ÍRT FÜST MILÁN:

ELESÉGÜNK TÖRTÉNETE

 Maga szerint ez egy jó regény

kérdezte

majdnem visszavágtam maga olvasta-e

és hányszor

és tudja-e mi itt a rend

tisztelt uram your worship

mert a teremtmények itt egymásból ettek

miközben arról ábrándoztak

hogy egyszer még szembejön

akit csontig rágtak

hogy velőig érjen a szem

na nem a lélek

vagy értelem de az éhes test

amit kordában tartani nem tudnak

 

mert nem tudjuk mi felfalni egymást

hát harapunk míg meg nem unja

s lerágott csontjain biccegve odébb áll

 

de vannak akik nem falni akarnak

csak örülni ennek a giccsparádés nyárnak

állítólag élet

néha simogató szavakat lopnak

amit meg sem bánnak s ez a meg nem bánás

nagy nyugalmat ígér

véglegeset

oh ezek a barmok akik mind

magyarázni akarták nekem az életemet

 

pihenj nyughatatlan szellem

kannibál lelkünk bízták rád a századok

mert embert boldoggá csak ember tehet

mondta naplójában Erzsikének

aki maga előtt tolta Störr kerekesszékét

amelyben talán már boldog volt

egy fele-ség nyugalmával

látomás és indulat nélkül

 

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

KÖTŐSZÓS

ÉS

vagyunk

 

az ÉS szorítja

nyomja összefogja

együnk a másikát

 

könyököl

asztalon az ész

másfél mázsára lát

 

vajon mit érez

pihézi testét a fény

ez itt a második nyaláb

 

csak ami nincs

az bírja el magát

 

MERT 

a test jelképei  /  nem férnek el magába

projektál hát a lélek  /  vetül egy personára

de ehhez mi közöm /  kit érdekel a mássa

árnyék vetítő napsütés  / mikor pokoli táncba

kezdi útját az ÉS /  bejárja ahogy illik                                            

napszemüveget ölt  /  tompítja bentről kintig

mert szúr a fény /  hunyorog rá az elme

árnyékában pihen  /  mi amúgy útra kelne

de ehhez mi közöm /  marad az azelőtt

ÉS árnyékot írna lassan /  a lassú délelőtt

de HISZ lehet TALÁN még /  már dől a nap lehet

szabad szerettél volna /  ÉS íme képkeret

ÉS

DE vagyunk 

a DE felnéz az égre

DE felfeslik megint

 

csillagok helyébe

cellát vetül a fény

mesésebb körútja

 

CSAK ami van

annak bíbel a múltja

 

DE ehhez mi közöm

míg hűl a kajszi lekvár

 

még jó hogy vannak dolgok

amiket MERT VAGY ÉS akartál

 

DE ehhez mi közöm

kit érdekelne seb

 

CSAK ami írt

VAGY vályogot vetett

 

meg kell tanulni itt a fát

az árnyéka felett

 

július 31, 2021 / Uncategorized

VASS JUDIT

NEM SÍRHATOM

 el senkinek, leírni jó volt, hát viccelek,

mert attól legjobb a bőgés,

hogyan is lettünk Böhm és

Aranka egyek bennem, míg egy vihogós este

a társaság a z összes lekvárt megette.

(De néha rásírok erre a furcsa gyerekre.)

Mi lesz velünk, én még nem tudom,

Arankát várja jelzőtlen borzalom,

és Bogát a járvány már elszerette,

(És néha rásírok erre a furcsa gyerekre,)

Freud meg csak járkál koponyaszerte,

alattim-fentem, és persze eszem nélkül,

hallom, Béla is halni készül,

de ez csak telepátosz, üzentem is : hogy én!

És becsaptak, a tejautomatában nem volt tehén,

Tanár úr, kérem, a Steinmann, nem én!

Mert amit én tudok… táblára írni? Hát ugye: minek.

Lógok a szeren, és nem hallja senki meg,

amit két kroki közt bömbölve-bőgve összesírtam,

még most is röhögök rajta itt, a sírban.

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

AZ ÖREG

nem magántanár,

nem ügyel részletekre,

bolygónyi neuron

ügyködik körülötte

saját kis kozmoszán,

vagy lustán elhever,

és néha angyal röpül át,

valami csend emel,

s néha fojtott röhögés

a pillanat vége,

az Öregnek fáj,

de nem mozdul rá

minden szentségtörésre,

nincs kőbevésett terve,

se tanmenet uralma.

Az Öreg néha viccel,

és sosem terrorista.

 

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

BÓBITA

Bóbita épít,

Házat, talán képzelt, üres telken.

Íme, hát megleltem,

s nincs térkép, melyen megmutatható.

Nem baj, összetartják kínok,

néhány ráakasztott szó.

Homály és rímek tánca benne.

Mintha valaminek lenne a haza.

 

július 31, 2021 / Vers

EZEN  

a földön nem találsz,

ide csak pontot tenni járok,

elakadt mondatok,

elmaradt találkozások

parancsa hajt,

hogy ne maradjon

utánam félbe semmi.

Fehérek közt európai lenni,

álmodom magam egy kontinensen.

Eltékozolt-kockázott javain

ki osztozik,

ha már semmije nincsen,

mint gyermek, ki aludni vágyik,

vagy író, ki eljut tetralógiáig,

műhelyben álmodozva,

hol égre csap

a múltak mélységes sodra,

és fölbuzog.

Tört márvány,

fáradt mirtuszok,

 

ég veled Európa,

ég veled Európa, unt gátú föld.

július 31, 2021 / Vers

ÉS

VASS JUDIT

ÉS

hirtelen mennek tönkre arcok.
Horpasztják rák, ármányok, gondok.
Íme a szomszéd. Bűnéről nem tudok,
de körberágták száját beteg és irigy undokok.
Már nem szól a kutyára: „Nem rohan!”
Csak csendben legyint: „Gyere.”
Így leszünk sztoák mindannyian,
vagy rokkanunk bele.
Ki ezért, ki azért. Ezen a tájon
tumort terem a türelem, agyalapon-hastájon.
Együgyű lexikont kódol a szatíra isten.
Nimfának-faunnak jöttünk szaladni ligeteinkben,
hol mélabélák és adibandik nézik az erdőt.
Hanem a leendők nem tárják soha sarkig az ágat ─
így élünk mi, egy sohase szinkron mának,
s néha röhögünk, mint aki halkan belelépett.
Nézem a szomszédot ─ miért, mivégett?
A kutya se lohol, csak öregesen lépked.

július 31, 2021 / Vers

VASS JUDIT

JOLÁN 

3 gyereket cepelt

és arcába falazva

2 fekete gyémántot

mikor szavalni kezdett

távoli sírások

görcsölték a gégét

de szenvelgő

grimaszok nélkül

lazultak el a hangok

vagy tán egy angyal

kongatott harangot

de egyszer megszökött

Jolán

mint huzat suhant át

a zárt ajtó kulcslyukán

s aztán egy Requiem    

milyen is lehet

megírni egy ilyent

 

az idő nyerített akkor

és görbe vonalak

 

július 31, 2021 / Vers

1.

AZ ÖREGNEK

nem volt már

semmije,

csak ötölt-hatolt,

s a fülét vakarta.

Így lett miénk

kimert világok

kiszáradt,

kavicsos partja.

S hogy nem jutott

zsebkendő csücske se’,

időnként zokogni járunk

a teremtés szélibe.

2.

Ne zsörtölődj, az ősök     mindent félreraktak,

vagyont testáltak rád,    aranynál súlyosabbat:

konok parasztok öklét,    igáslovak nyakát

napestig fáradatlant,   s kibírni, hogyha fáj.

És luxust ráadásul,    hogy néha elheverj

Egy talpalatnyi égen,    mert nem herdáltad el.

július 31, 2021 / Vers

PRÓTEUSZI

1.

És görbülni

kezdtek a dolgok,

a sarkokat jelző élek

lapulva lesik útját

a szél természetének.

 

A hősök hasra estek,

Bánk a nejével

megvénült falun,

az orrukon szemölcs nőtt,

s tetteik szegélye alul,

meg felül csupa sár.

 

Lötyög a táj:

összement élők

és zsugorodó holtak

fölött az ég,

mint tegnap vagy holnap.

 

2.

 

Egyszer csak

elhiszünk egy mondatot.

 

A szabad gondolat is

csak választott dogma.

 

A féktelen folyamatokra

hidakat ível a kényszer,

hogy győzze az áradást,

míg innen a túlra lépdel.

 

3.

 

Maradt hát idő megosztani

egy elrepedt tányér hangulatát,

bögrék örömét a símogató konyharuhában,

jóban maradni a leveses tállal,

beszélő viszonyban az ajtócsapkodással.

Egy kirázott szőnyeg olyan megható,

mint a másoknak elnézett erények.

Talán nem ártani a légynek.

 

4.

 

Fanyar mementó,

fakó és feslett,

mert jobban őrzi színét

minden lét fonákja.

 

Vagy láttatik ekképp,

s csak játszik velünk

a dolgok viseltes ideája.

 

5.

 

Csak a tükör

készül fel

mindhalálig ránk,

ha már megtanultuk

magunk rajta kapni

mások szája szélén –

készületlen arcuk

vádol vagy hízeleg,

a portrékat néha

szóbeszéd festi meg,

s egy csepp epével

zavaros hínárt fest

tiszta szemfenéken.