Kategória: A tanár is ember, de nem az a dolga

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AI jaj, jaj!

Találkozásaim az AI-val. Ez is lehetne az írás címe, de inkább maradjunk a magyar mesterséges intelligenciánál. Egy diákom ismertetett meg a ChatGPT-vel, most pedig meghallgattam egy kollégám előadását az AI használatáról az órán.

És felfogtam. Semmi értelme annak, amit valójában (a többség) csinálunk az óráinkon a mesterséges intelligencia korában. Heurisztikus élmény volt: mi mindent tudnék alkotni vele egy irodalomórán, ha nem lennék kizsigerelt, megfáradt nyugdíjas. De az vagyok.

Szájtátva figyelem a fiatalokat, akik a legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak. Embertelen mennyiségű munkát-időt fektetnek be egy igazi órába. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy szent őrültek viszik nekik a digitális anyagokat, akik nem sajnálják az időt-fáradságot, hogy őket korszerű módon oktassák – szarért, húgyért. Bocsánat, miniszter úr, de ezt így kell mondani. Igazmagyar kifejezés a NER-NAT korában.

Lemaradók figyelmébe: a mesterséges intelligencia, ha okosan diktálom be a kérdéseket vagy az esszé szempontjait, megírja nekem a beadandót.

Szóval, mit is kezdjek én Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet című fajmagyar opuszával? Semmit. Ha maradok, kötelező anyag, mert a gyereket egy bizonyos érettségire kell felkészítenem, olyanra, amivel nem értek egyet. Mélységesen nem. Elavult, ósdi, korlátolt.

Ha nem akarom visszaröpíteni őket a 19. század elejére, hanem européer magyarokat akarok nevelni, akkor az oktatási eszközeimet is ahhoz kell igazítanom. Én már nem tudom. Elfogyott az energiám. A leghelyesebb visszavonulni, és átadni a helyet azoknak, akik már napi kapcsolatban növelik az AI tudását – mert erről van szó. A mesterséges intelligenciához kell az emberi kreativitás is.

Előadó kollégám a villamoson ülve generált az AI-val órai anyagot, elképzelhetik, mit csinál akkor, amikor hosszú órákat fektet be 45 percbe. Ki értékeli ezt?

Iskolarendszerünk, Nemzeti Alaptantervünk a magyar fejlődés legfőbb gátja. Bűn.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HALNI LETT

Amúgy ez egy filozofikus mondat lehetne, ha az Antigonéról szóló esszében nem a „meghalt” szó helyett állt volna. Igen, mindannyian halni lettünk – előbb vagy utóbb. Mostanság leginkább a magyartanár.

Minden tiszteletem az általános iskolában tanítóké, különösen a magyartanároké, mert amit a tanterv elvár tőlük, teljesíthetetlen. Én nem is görcsölnék rajta. Minek egy általános iskolásnak a klasszicizmusról tanulni, vagy a fonémákról? Ezért aztán nyolc év sem elég, hogy az átlagos-jó képességű gyerek megtanulja a helyesírást, megtanuljon magyarul fogalmazni. Hagyjuk a „von Haus aus” olvasó, jól fogalmazó, ma már a kiemelkedő kategóriába tartozókat. Beszéljünk az átlagról!

Azt szokták mondani: „Ne magolj, mondd el a saját szavaiddal!”. „Attól mentsen meg az Isten!”− mondom én. Átlagos gimnáziumban tanítok, többnyire jó képességű gyerekeket – de a stílusuk! Honnan is tudnák, ha nem pallérozták az általános iskolában?

Igenis magoltatni kell az általánosban. Nem csak verseket, de leckéket is, hogy fejlődjön a szókincsük, a nyelvtanuk, a mondatfűzésük. Az anyanyelvet is halálunkig tanuljk, mint a jó pap. Sokáig nem vagyunk nyelvileg azon a szintem, mint amilyenen gondolkodunk. Ráadásul a memorizálás edzésben tarjta az agyat – a hosszú élet egyik titka.

Diákjaim állítólag rettegnek nálam felelni, mert megkövetelem a gördülékeny, kerek, egész mondatokat. Van, aki szerint ezzel nem hagyom kibontakozni az egyéniséget. Fenét nem. „Jót s jól!” – ahogy Kazinczy mondá.

Ülök a metrón, rám köszön egy hölgy. Tudom, hogy tanítottam, az arca azonnal ismerős, a névvel már bajban vagyok. Bemutatkozik: évfolyam, osztályfőnök, rendfokozat- rögtön beugrik. „Tanárnő, olyan hálás vagyok a szigoráért! Az egyetemen – a Műszakira járt− úgy irigyeltek a többiek, hogy folyékonyan tudok beszélni.”

Gergely – orvosit végzett – a messengeren segít informatika ügyben, s közben megjegyzi: „Nem is tudja, tanárnő, milyen előnyünk származott abból, hogy kerek, egész mondatokban tudunk beszélni.”

Magoltassatok nyugodtan! „Anyád nyelvét bízták rád a századok.” A zseni kicsit utálni fog, de te csak fogadd el őt is! A többségért pedig fütyülj a tantervre! Első a gyerek!

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLA

MILYENEBB

Az óra után odajön, és kérdezi: tetszik ismerni a ChatGPT-t? Mi az ?− kérdezem. Tessék megkeresni, nem akarom lelőni a poént.

Mit tesz isten, épp a Guardian Science-t olvasom, amikor szembejön. A ChatGPT mesterséges intelligencia, amelyet sok milliárd adattal töltöttek fel, bármely kérdésre válaszol (gondolom, angolul, de ennek még nem néztem utána), és tökéletes esszét ír az általad megadott szempontok szerint bármely témában. És ezt az én tizedikes fiam már tudja, nyilván kipróbálta a chatbotot is. Ja, hogy nem tudod, mi az? Nézz utána. Ha tudod, akkor sok minden mást is.

Például azt, hogy a magyar NAT (Nemzeti Alaptanterv), a magyar közoktatás milyen elavult, ásatag szemléletű tankönyvekkel árasztja el a diákokat, hogy jelenleg száz év lemaradásban van a világszínvonaltól. Nem érdekel, hogy a természettudományban a magyar diákok jól szerepelnek a nemzetközi versenyeken. Nincs az az elnyomó rendszer, amelyik megsemmisíthetné a szellemi elitet. Engem az átlag érdekel.

Mert az átlag a mi jövőnk. Ők sem akarnak betanított munkások lenni az akkumulátorgyárban, hanem európai szinten szeretnének élni – itthon.

Nagy találmány a civilizáció. Gyengébbek kedvéért: civilizációról akkor beszélünk, ha egy kultúra már polgárosodott. De hol a magyar „citoyen”? Az idegen nyelveket beszélő, kulturál, civilizált, jogaira büszke, öntudatos magyar polgár?

Omladozó iskolákban magol, ahol néhány szent őrült éhbérért is megpróbája korszerű, kreatív oktatásban részesíteni. Ahonnan egyre többen mennek külföldre tovább tanulni, mert oxigénre vágynak, civilizált létre – a jelenben akarnak élni, ők, akik a tanáraiktól tudják, hogy az Aranybulla micsoda, és hogy nagyon szép dolog, de már bocsánat, fütyülnek a 13. századi magyar nemesek szabadságharcára a 21. században, amikor a sajátjukat vívják. És tudják, hogy az angol Magna Charta előbb volt, hogy minden híresztelés ellenére nem mi voltunk az első jogállam.

Ezek a gyerekek jóval többet érdemelnek. Így nyugdíjasként is okulok. Nem vén bolondoktól, akik a múltat sírják vissza, hanem a jövőtől. El fognak menni, és letörlik a port is a sarujukról. És a külföldet fogják gazdagítani. De miért is baj az? Van élet máshol. Ha fáj is, van.

Milyenebb.

ÉG

ÉG

De talán kezdjük ott, hogy ÉG a vicaverzám. Ugyanolyan stréber és racionális (elég gáz egy irodalomtanárban), szóval nem az a tipikus bölcsész, ha van ilyen általánosíthatóság egyáltalán, tehát a felemásom férfiban, csak már most sokkal több esze van, mint nekem valaha lesz.

Én ugyan nem szoktam még saját osztályaimban sem kibeszélni a kollégákat, de szerencsére vannak, akik ismernek magasabb etikát is, például a gyermekvédelmet ─ és ezen most már nyugdíjig töprenghetek, mert naturam furča expellas.

ÉG osztályát az elején megkaptam, mutattam is volna emberarcot, de igen behelytelenkedtek  ─ figyeljünk a be igekötő diktatúrájára, még lesz tökjó is talán ─ ezért hát úgy döntöttem, alaki kiképzéssel kezdjük: levegő kockára fagyasztva, de a legemberibb hangfekvésben és tisztelettel.

Ez utóbbi csak tizedikben kezdett derengeni bennük, mert nem mertem előbb gyeplőt ereszteni, vagy „nem mertem is.” Tehát osztályfőnökük finoman jelezte, hogy az első szülőinek én voltam „hősnője”, úgy is, mint ÉG szerinti interpretációban „tábornok”, akinek a haja is mindig „glédában áll”. (Erről majd még beszélgetünk.) Hogy eltalálta, jutnak eszembe a család tábornői, akik ugyan nem voltak tanárok, de nevelték cserében az egész famíliát ─  rendületlenül.

Mikor ÉG bejelentette, hogy magyar szakra megy, figyelmeztettem az ott rá váró más világra, mint amit a személyiségéből (günkből?) kiolvastam, de ÉG nem az a megrettenős, szigorú is tud lenni, mint a fene, de valamiért mégis rajongják a kölkök. Ez misztérium. (Ez is.) Nem lehet megmagyarázni. Odafordulás kérdése ─ a többi csak jól vagy rosszul alkalmazott eszköz, de az is lehet, hogy (ez is) a teremtés titka.

Most, ha leülünk beszélgetni, szinte mindenben egy nyelven tesszük, értsd: egymás képére formálódtunk, mert nincs tanár szilárd halmazállapottal, úgy kupálódik, amilyen odafigyeléssel diákjai felnevelik a feladathoz.

Ez most már evidens, mint ÉG volt az első perctől, aki úgy járt, mint Glück Laci az Aranysárkányban. Novák annyira evidensnek vette a mindig ott lévő kapaszkodót, hogy elfelejtette viszonozni.

De miért evidens? Nos, azért, mert egy bizonyos valaki, akinek bajai vannak az idegen szavakkal, egyszer dicsekedett: „Az én fiam az iskolában végig evidens volt.” Te meg, úgy látszik, ÉG-ig az, Kolléga úr!

Jöjjön akkor az intelem, mert anélkül ugye nincs katarzálás. Julcsi írta nekem egyszer: „az utolsó évben …megbomlott a rend, de mindegy is volt már …” Ezt a sértést! Azt hittem, mindenki örül a „lazaságomnak”. Hogy „milyen jó humora van neki”. És akkor ennyit arról, hogy mit is szeretne a diák.

„Gondolta a fene.”

Isten hozott az ötödikben.

PS: Azért ezt a „glédában frizurát” még megbeszéljük. Jó, hogy nem tüchtige Frau. Agyhalál.

EGY KI NEM JAVÍTOTT DOLGOZAT

Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amiket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.

DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.

  1. kísérlet (míg szépen beszélek)

Egy vers az nem líra,

egy vers az vers.

EZ A VERS NEM LÍRA,

ez a vers vers.

Ha ez a rigmus nem működne, javaslom az alábbit.

  • kísérlet:

EGY VERSET SOHASE

NEVEZZÉL LÍRÁNAK,

még egyszer megteszed,

esküszöm, lehánylak!

(Bocsánat a tegezésért!)

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLG

IZA NEVEL

Szerencsés vagyok. Nagyszerű tanáraim voltak, akiket istenkategóriásoknak hívok. Mindegyik más egyéniség, más módszer, mindegyik sikeres és felejthetetlen. Iza az isten kategóriából. Sárospatakon kezdte tanítani a szomszédos falvakból bejáró parasztgyerekeket. Azóta világhírű matematikusok. Csupa fiú osztály.

Növendék egyszer Iza szemébe hazudik. Visszakérdez. Megint. Büdös nagy pofon. Iza megijed. Most pedig leülsz, és megírod édesapádnak, hogy te mit tettél, és én mit tettem. Óra után feljelenti magát az igazgatónak. Na, kollegina, imádkozzon! Két hét. Semmi. Fiam, írtál édesapádnak? Igen. Válaszolt? Igen. Mit írt? Hogy megköszöntem-e.

Iza nevel. Dörömbölés a tanári ajtaján. Iza komótosan ajtót nyit. Kánéval akarok beszélni. Na, fiam, kezdjük újra, mondja Iza, és becsukja az ajtót. Dörömbölés. Igen? Kánéval szeretnék beszélni. Na, akkor kezdjük újra. Ajtó becsuk. Kopogás, Tanárnő kérem, Káné-val szeretnék beszélni. Ez elég nehezen megy, fiam. Hát ki neked az a Káné? Az osztályfőnököm. És miért szeretnél vele megbeszélni? … mert…hasmenésem van…

Iza osztályfőnök. Az első szülői kínos része a szülői munkaközösség megválasztása. Ha csak nincs önjelölt, reménytelen. Iza tudomásul veszi a csöndet, majd így szól: Kedves Szülők! Most lehunyom a szemem, tízig számolok, s mire felnézek, legyen három kéz a magasban!

Lett.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

VÉGE

VÉGE. Nyugdíj. VÉGE? Hiszen tízéves korodban már nevelted a szüleidet és az öcsédet. Kemény önmegtartóztatás nem nevelni az emberiséget a buszon-villamoson-metrón. Ezt is csak önvédelemből. Soha nem lehet tudni, ki küld el a jóédesanyádba, hogy eufémizmussal éljek.

Ma elbúcsúzott tőlem a tantestület. Farkas Norbert ( jövendő világsztár) előadta kedvenc dalom: Johnny Cash: The Gambler. A szerencsejátékos. „Az életem azzal töltöttem, barátom, hogy olvastam az emberek arcát, tudván tudva, hogy milyen kártyájuk van, pusztán az arckifejezésük alapján.” „A túlélés kulcsa: tudni milyen kártyát dobni el, mit tartani meg.”

Most eltávozom a szabadságba. Félév. Azután munkát kell vállalnom, hogy eltartsam magam, elvégre, negyven év tanítás ehhez kevés volt.  Tanítás kizárva. Az elmúlt tíz év ezt kizárja. Éhbérért ember feletti felelősség. Nem vállalhatom.

Nem mondom, hogy tartsatok ki. LEGSZÍVESEBBEN AZT MONDANÁM: MENEKÜLJETEK. Az ember szépre-jóra született, szabadságra, alkotó munkára. Ha mégis maradtok, maradjatok kellő alázattal, a diákokért.

Ne kérdezzétek. Még nem tudom, hogy megéri-e. Nekem MÉG megérte. Ne feledjétek: „A dolgoknak ára van, az embernek méltósága” (Immanuel Kant)

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ÚJULÓ

Sokan és sokszor megírták, mi a baj a magyar közoktatással. Nem akarok fölöslegesen ismételni.

  1. Az oktatás origója a tanár. Régen, heti 18 óra tanítás mellett maradt idő megújuló energiára. Heti 22-26 óra mellett már csak a kiégésre marad.

2. A saját, megtartott óra mellett idő kellene a helyettesítésre, a felkészülésre, javításra, tanórán kívüli közösségi-minőségi tanár-diák programokra.

3. Se idő, se pénz. Az „igaz magyar” gyereknek gőze sincs hazája koordinátáiról, kulturális kincseiről.

4. Az újuló tanár álom. „Mért félnél, mért élnél, ha nem egy álomért?”

5. A mai iskolaszerkezet, központi tanterv, gúnynevén NAT, elavult, káros.

6. Persze, a tehetség mindig megtalálja magát. Nincs az a a rossz iskola, amelyik útját tudná állni a zseninek. De mi lesz a többiekkel? Évek mennek veszendőbe. Évek, az ország (ld. haza) életében pedig évtizedek.

7. Megette a fene az egészet.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ARÁNYOSAN

Elméláztam. Mi lenne, ha sztrájk helyett hétfőtől a fizetésemmel arányos energiát fektetnék a tanításba?

Felmértem a terepet. A gépemen van körülbelül száz mappa, bennük átlagosan ötven dokumentum, csupa tananyag magyarból-angolból, plusz ugyanezekből hat tankönyv amit én írtam. Kettő meg is jelent, a többit csak úgy hobbiból, „a dolgozó népet szolgálom” jelszóval. Szóval a tanítványaim észre sem vennék, hogy nem készültem, csak rutinból tanítok, improvizálok. 39 év után nem oly nehéz.

Szóval elméláztam. És arra jutottam, hogy miután 39 éve folyamatosan befektetek a magyar állami oktatásba, elég volt. Nem vagyok jobbágy.

Nekem ritkán kellett külön időben foglalkozni a tanítványaim lelkével ─ odafigyeltem rá az órán, miközben tanítok, arra is figyelek, hogy kinek mi baja, hogyan tudom egyensúlyozni a tananyagot az emberivel.

Szóval elég volt a messianizmusból. Arányosan. Amint az emberi méltóság kívánja.

Az is tanítandó. Egyszer csak érezni is kell.

Arányosan. Mától – szabad vagyok.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

PÁNI

„Páni félelem fog el az iskola puszta gondolatára. Reggel elindulok, de már a villamoson kezdődik. Tesiből biztosan nem hozom a minimumot. Utána matek…akkor eszembe jut, hogy két év múlva fogok érettségizni, illetve, hogy nem fogok, mert egy puszta egyenlettől összeszorul a gyomrom.” – mondja, vagyis inkább sorolja tüneteit, mikor megkérdezem, miért kéredzkedik ki olyan gyakran órán. „Ilyenkor vagy a folyosón vagy a WC-ben próbálom lenyugtatni magam. De nem segít csak egy kicsit, hogy kijövök az osztályteremből.” Az ofőtől tudom, hogy van másik három gyerek az osztályban, aki pánikbeteg.

Kihívom felelni, kényelmesen hátra dőlök a széken: így legyen ötösöm a lottón, ahogyan az ő ötöse már biztos, csak a formaság kedvéért feleltetem. Néz, nem szól. „Valami baj van? –kérdezem. Nem készült?” Tiszta „Tanár úr, kérem”, el is szégyellem magamat. Néz, nem válaszol. Az osztály legjobbja, olyan angolsággal ír, hogy Oxfordban egy tanár elsírná magát a boldogságtól. Óra után kérdezem, mi a baj. „Nem tudok megszólalni.” Őbelőle is van vagy tíz az iskolában. És nem tudják megmagyarázni, miért és mi történik velük ilyenkor. Nem, nem a tanártól félnek. Csak úgy, lebénulnak.

Olyan halkan beszél, egészen közel kell hozzá menjek, hogy valamit megértsek, de csak sejtem, hogy jót mond. Eddig a tömegben bújt meg, egy ideje azonban jó messzire, egyedül ül le a hátsó sarokban. Vele még nem beszéltem, csak riasztottam az osztályfőnököt. A csoportban látszólag minden rendben van, lehet, hogy vele is, egyszerűen csak magának való. De mégis…

Egy hónapig hiányzott, kérdezem, mi baja volt. Depresszió – mondja nem túl meggyőző, levert mosollyal. A fia most felvételizik középiskolába. A gyerek nem izgatja magát, de ő aludni sem tud, már szinte cselekvőképtelen az aggodalomtól. Mi lesz, ha nem veszik fel egyik suliba sem? Csupa jó jegye van. De mégis…tehát stresszel a suliban és otthon is, ha azt látja, hogy a gyerek tanulás helyett videógémezik. És nem mer rászólni.

Kérdezem az iskolapszichológust, hány gyerekkel foglalkozik. Az elképesztő számra elnémulok. Mennyi elfojtott félelem, gátlás, kudarc otthon vagy az iskolában. Egy kellemes légkörű, befogadó iskolában. A tehetetlenség súlya telepedik az agyamra. Fáj a derekam, biztos jele az idegbajnak. Minden feszültség az ízületeimre megy. Tuti, hogy a térdem is azért fáj.

Hazafelé belebotlom B-be. Hátán egy feltűnően vékony hátizsák, talán csak egy füzet van benne, nem több. Kérdezem, így „üres kézzel” jött-e suliba. „Ha mindent elhoznék, úgy görnyednék, mint a többiek. Így van nálam egy füzet, amibe mindent írok, és egy tablet. Általában nem rugóznak a tanárok, egyébként is, már csak ez lenne a normális: tablet, internet.” Hja, digitális tankönyvek – teszem hozzá megértően.

Volt tanítványom hív telefonon. Fia az egyik legjobb gimnáziumban kilencedikes. Egy négyese van. A szülői értekezleten az osztályfőnök másfél órán keresztül szuttyongatta őket, hogy a 4,27-es osztályátlaggal sehol sincsenek, tegyenek többet otthon a jobb eredményért. Volt tanítványom nem hülye, csak nevet és elmélkedik a tanári pszichén.

„Jössz cigizni?” – kérdem. Igazából nem tesz jót, hogy együtt megyünk, mert a szünet erejéig sem képes kikapcsolni. Vagy azon parázik, hogy hány órával van lemaradva a tanmenettől, vagy azt sorolja, mi mindennel nincs kész például az adminisztrációban. Ja, és ott van a portfólió, amiről persze tudja, hogy formaság, de mégis…

A stressz átragad rám, és páni félelem fog el, ha arra gondolok, hogy nemhogy lemaradva, de sehol sem vagyok a tanmenethez. Eredetileg fütyülök rá, úgyis teljesíthetetlen. Vagy a gyerek, vagy a tanmenet.

Mondd, te kit választanál?