Kategória: Évfordulók

március 19, 2024 / Évfordulók

„ Caldwell megfordult, s amint megfordult, bokájába nyíl fúródott. Az osztályban kitört  röhögés. A fájdalom felszökött sípcsontja karcsú velején, ott örvénylett térde útvesztőiben, megduzzadt, smég bömbölőbben öntötte el zsigereit. Szemét kénytelen-kelletlen a táblára szögezte, ahova krétával fölírta a világmindenség valószínű életkorát, az 5 000 000 000 évet. Az osztály röheje. amely a meglepetés első éles vakkantástól a célzatos gúnykacajig fokozódott, mintha rázúdult volna, hogy szétzúzza a magányt, amit olyannyira áhított…Caldwell az ajtóhoz bicegett, és rázárta maga mögött a dühös és diadalittas zajra.” (Updike: A kentaur, 1963. ford: Göncz Árpád)

„Updike amerikai regényíró, költő, novellista, irodalom- és műkritikus. Legismertebb regényei közé tartozik az úgynevezett „Nyúl”- sorozat. Az öt regényből álló széria címeiben a Nyúl (Rabbit) név a történetek főhősére, Harry Rabbit Angstromra utal (Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark). A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Pulitzer-díjat nyert…

Updike apai ágon holland származású volt, elődei New Amsterdamban (a mai New York Cityben) telepedtek le, majd onnan New Jersey államba, végül Pennsylvaniába vándoroltak. A családi név eredetileg Opdyck volt. Updike apja, Wesley Russell Updike, matematikát tanított egy középiskolában, anyját (Linda Grace Hoyer Updike) írói ambíciók fűtötték. Tizenegy éves koráig Johnt a szülők Shillingtonban (Pennsylvania) nevelték. Ezután a család egy Plowville nevű helység (Berks megye, Pennsylvania) mellett elterülő tanyára költözött. A fiú itt kezdett el komolyabban érdeklődni a könyvek világa iránt.

Visszaemlékezéseiben Updike megemlítette édesanyját, és így írt ezekről az időkről: „Legkorábbi emlékeim közé tartozik, ahogy íróasztalánál ült. Csodálattal néztem az írói szerszámokat: az írógépet, a sok doboz tiszta papírt. Emlékszem a barna borítékokra is, amikben történeteit beküldte, és amikben aztán azok vissza is jöttek.” Ezek a tanyán töltött évek és a környezet, amiben az író felnőtt, évek múlva színterévé váltak több novellájának és regényének, így a „Nyulas” sorozatnak is.

Tanulmányait a Harvard Egyetemen teljes ösztöndíjjal kezdte, és summa cum laudé-val végezte irodalomból 1954-ben. Diplomájával a kezében úgy döntött, grafikus lesz, és beiratkozott az angliai Oxfordi Egyetem The Ruskin School of Drawing and Fine Art kurzusaira. Az Egyesült Államokba való visszatérése után, két éven keresztül rendszeresen küldött be különböző témájú munkákat a The New Yorker című lapnak. Később Ipswich városába (Massachusetts) költözött. Némely irodalomkutató úgy véli, hogy East Greenwich és Wickford kisvárosok inspirálták Az eastwicki boszorkányok (The Witches of Eastwick) című regényének megírására.

Updike legfőképpen az amerikai protestáns középosztályról írt, leginkább mint a kertvárosi házasságtörők krónikását ismerték. Erről egyszer ezt írta: „…ez egy olyan témakör, amit ha még nem is merítettem ki teljesen, engem már minden bizonnyal kimerített.” … a 2000-ben írt Gertrud és Claudius egy posztmodern próbálkozás Hamlet témája körül; fontosabb regénye még A kentaur, amely Nemzeti Könyvdíjat nyert 1963-ban, valamint a Szegényházi vásár.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/John_Updike

március 19, 2024 / Évfordulók

„… a nemzedék, melynek képét viselém, melynek becsületéért szenvedtem, soha ne feledje el azt, hogy egykor bennem eltapodva és rabláncra fűzve volt a brünni játékhegyen…

Családja középnemesi, reformátusok voltak, akik kisebb birtokkal rendelkeztek. Apja hatására kezdett jogot tanulni. Tanulmányait Debrecenben, Késmárkon és Nagyváradon végezte. Oklevele megszerzéséért ment Pozsonyba, hogy ott országgyűlési gyakornoknak álljon. Anyai nagybátyja, Illéssy János mellett részt vett az országgyűlésen 1832 és 1836 között.

Tevékenységei

Wesselényi Miklós javaslatára Pozsonyban Madarász Józseffel, Pulszky Ferenccel Vukovics Sebővel és másokkal, 1834-ben megalakította a Társalkodási Egyletet, melyet a francia „Société des droits de l’homme” mintájára hoztak létre. Fő céljuk „az emberi jogok terjesztése” volt. Lovassy programjában tartózkodott a közvetlen kormányellenességtől. 1836. január 29-én üdvözölte Wesselényit a Pesten lezajlott rokonszervtüntetésen, amelyet a reformszék jegyében rendeztek meg. A tüntetésen lelkes, forradalmi hangvételű beszédet mondott. Később, a pozsonyi országgyűlés berekesztésekor az alsótábla üléstermében a királyt és a kormányt vádolta a jobbágykérdés egyes részleteinek megoldatlansága miatt.

Letartóztatása és tárgyalása

Miután a királyi udvar berekesztette az 1832-36. évi országgyűlést, leváltották tisztségéből Reviczky Ádám kancellárt, és helyére Pálffy Fidél grófot került, aki az ellenzék megfélemlítése érdekében elsőként az országgyűlési ifjakra csapott le.

Lovassy több hetes rejtőzködés után, 1836. május 30-án önként jelentkezett Nagyváradon Thurzó főszolgabírónál. Június 2-án már Pesten volt az Újépület tömlöcébe zárva. Védelme elég visszásra sikeredett. Lovassy először Kossuth Lajost választotta védőjének, de ettől nyomás hatására elállt. Ezután Perger Jánosra esett a választása, de mivel az ügyvéd nem volt hajlandó letenni a királyi tábla titoktartási esküjét, nem védhette.

Ezt követően a fogoly nem választhatott mást, az udvar jelölte ki Spányi Andrást, akit viszont Lovassy nem fogadott el. Bár Kossuth nem hivatalosan vállalta a jogi képviseletet, sem ő, sem Lovassy apja, aki folyamodványban tiltakozott a királyi tábla előtt a törvénytelenség ellen, nem ért el eredményt azért, hogy a törvények által szabad védelmet biztosítsanak Lovassynak.

A királyi tábla 1837. február 22-én hozott ítéletét, február 27-én hirdették ki. Az ítélet indoklása: „A vádlott minden törvényes renddel ellenkező, romlott erkölcsű, minden társadalmi renddel ellentétben lévő veszedelmes elveket s véleményeket ápolt”. Bár felségsértés miatt akarták elítélni, ez végül bizonyítékok hiányában nem sikerült. Ezért a Wesselényi üdvözletére elmondott beszédéért ítélték el, az abban megfogalmazott „veszedelmes elvek és vélemények” miatt. Lovassy fellebbezést nyújtott be, de a hétszemélyes tábla 1837. március 8-án helybenhagyta az ítéltet. Lovassy, apja rábeszélésére, kegyelmi kérvényt fogalmazott meg, melyet József nádor 1837. március 12-én küldött el Bécsbe a királyhoz, a periratokkal együtt. V. Ferdinánd 1837. március 31-én adott válaszában tudatta a nádorral, hogy az ítélettel ért egyet, és elutasítja a kegyelmi kérvényt.

Titokban szállították át a morvaországi Spielbergbe (ma: Špilberk vár), ahol a sziklavár börtönében helyezték el. A Monarchia rendőrfőnökének utasítására, felségárulóknak járó büntetést kapott. Ennek megfelelően külön kamrában, egyedül, elkülönítve zárták el, lábbilincsekkel a zárka falához rögzítve. Súlyos teher volt Lovassy számára az egyedüllét, amelyet az is tetézett, hogy nem tudott levelezni, még szüleivel sem.

Szellemi leépülésére 1839 őszén figyeltek fel. 1840. április 29-én – József nádor közbenjárására – királyi amnesztiát kapott, de a szabadság későn érkezett. Lovassyt a magány lelkileg, a skorbut pedig testileg tette tönkre. Emberi roncsként érkezett Pozsonyba, ahol lelkes tömeg fogadta.

Élete a szabadulás után

Állapotában átmeneti javulást eredményeztek a pozsonyi Irgalmasok kórházában történő gyógykezelések. A kórházból való távozása után visszatért Nagyszalontára, majd 1860-ban Erdőgyarakon telepedett le. Életét magányosan élte le, és mivel nem vállalhatott hivatalt és közéleti tevékenységet sem tudott kifejteni, a Tisza-kormány évi 600 forint kegydíjat állapított meg számára. Idős korában visszaköltözött Nagyszalontára, ahol 1892. január 6-án elhunyt.

Emlékezete

Nagyszalontán a városi park és a Csonka torony között álló Arany-palota főhomlokzatán állít emléket egy, Deák Árpád szobrász által készített, domborműves emléktábla.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lovassy_L%C3%A1szl%C3%B3_(jog%C3%A1sz)

március 19, 2024 / Évfordulók

„A hagyomány szerint Nógrád megyében, Szontágh Pál birtokán egyszerre volt vendég Madách Imrével, Arany Jánossal. Madách legújabb írását olvasta fel barátainak, a mű címe azonban hiányzott. Eközben Ballagi a kastély melletti tavon csónakázott, ám a csónak felborult, és ő csuromvizesen tért vissza a többiekhez. Amikor megkérdezték tőle, mi történt, csak annyit felelt: „Ez az ember tragédiája”. Ez a mondata lett Madách híres művének címadója.

Ballagi Mór, született Bloch Móric néven (Inóc, 1815. március 18.Budapest, 1891. szeptember 1.) teológus, nyelvész, királyi tanácsos, a Pesti Református Teológiai Akadémia tanára, a dunamelléki református egyházkerület és a pesti egyházmegye tanácsbírája, a budapesti református egyház presbitere, Budapest főváros bizottsági tagja, a Magyar Tudományos Akadémia első zsidó tagja.

1815-ben Inóczon, egy Zemplén megyei kis településen, zsidó családban, Bloch Móric néven született. Tizennégy testvére volt. Édesapja révén már kisgyermekként megismerkedett a héber nyelvvel és a Talmuddal. 1831-től a pápai Beth-Hammidrasban talmudtanítónak készült, és a nagyváradi iskolában filozófiát tanult. Ezután Móron és Surányban házitanítóskodott. Ez alatt az idő alatt kezdett ógörögül és latinul tanulni.

18361837-ben a Pápai Református Kollégiumban filozófiát hallgatott. 1837-ben beiratkozott a Pesti Egyetem felső matematika szakára. Egyetemi tanulmányai mellett újságokban, folyóiratokban publikált – főleg a Hasznos Mulatságokban és a Pester Tageblatt-ban.

Mivel Magyarországon csak kevés zsidó származású kaphatott diplomát, 1839-ben Párizsba költözött, és az ottani egyetemen folytatta tanulmányait. Párizsi tartózkodása alatt ült össze Pozsonyban az országgyűlés, amelynek egyik témája a zsidók egyenjogúsítása volt. Az akkor már jó tollú újságírónak ismert Bloch Móricot 1840-ben Eötvös József báró biztatására felkérték egy cikk elkészítésére. Ekkor írta a „Zsidókról” című röpiratát, mellyel az országgyűlésben is elismerést keltett. A röpirat fogadtatása alapján Eötvös József felkérte, hogy térjen haza és vegyen részt abban a programban, amellyel a magyar nyelvet a zsidóság körében akarták terjeszteni.

Hazatérve 18401841-ben kiadta a „Mózes öt könyvét”, mely kétnyelvűen, magyar és héber nyelven, kötetenként jelent meg. A fordítást a Talmudból vett magyarázatokkal látta el. Tóra-fordítása eredményeként a Magyar Tudományos Akadémia az akkor még Bloch Móricot levelező tagjává választotta, ezzel ő lett az első zsidó magyar akadémikus. Akadémiai székfoglalója a nyelvészettel foglalkozott. (1840-ben, 25 évesen a Nyelvészeti nyomozások címmel tartotta meg székfoglalóját.) 1841-ben imakönyvet készített „Izráel könyörgései egész évre” címmel. 1842-ben jelent meg az „Első jósok (Jóshua)” könyve magyar fordítással, sőt Mózes öt könyvét is magyarra fordította. Mivel fordítási módja nem nyerte el a teológusok tetszését és kemény bírálatban is részesült, felhagyott a további szentírási szövegek fordításával.

Nyelvészkedés mellett a vallási tudományok is érdekelték, ezért Németországba, Tübingenbe utazott és teológiát hallgatott.

1843-ban már újra Magyarországon volt, ahol összetűzésbe került a zsidóság vezető köreivel. Ennek eredményeképp újra Németországba utazott, és 1843 májusában áttért az evangélikus vallásra, amelyet később reformátusra cserélt; kálvinista lett.

1843-ban doktori fokozatú bölcsészdiplomát szerzett Németországban. Ekkor újra visszatért Magyarországra, és Szarvason, az evangélikus líceum tanára lett. Vajda Péterrel, aki a „Zsidókról” című röpirathoz előszót írt, a környékbeli nem magyar nyelvű településeken a magyar nyelvet terjesztette. Hitéletében következetesen kiállt az evangélikus és a református egyház egyesítéséért. 1845-ben feleségül vett egy keresztény nőt; ennek következtében a zsidókkal való szakítása véglegessé vált. 1847-ben kritikái jelentek meg a Magyar Szépirodalmi Szemlében.

Az 1848-as szabadságharc idején a forradalmi hadsereg Békés vármegyei ügyeit intézte. Nemsokára honvédkapitányi rangot kapott és Aulich Lajos, majd Görgei Artúr mellett szolgált. Ott volt a világosi fegyverletételnél is. A szabadságharc bukása után Szarvasra internálták, a tanári hivatástól eltiltották. Kondoroson bérelt földet, gazdálkodott, így élt meg 1851-ig, amikor kinevezték tanárnak a kecskeméti református teológiára. 1855-től a budapesti Református Teológiai Akadémia hittan és szentírás magyarázat tanszékének tanára volt. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1861-ben a Deák Ferenc-féle Felirati Párt Bács-Bodrog vármegyei, ómoravicai kerület országgyűlési képviselője lett.

1877-ben megbetegedett, ezért nyugdíjba vonult és csak tudományos tevékenységgel foglalkozott. Ekkor jelent meg a magyar nyelvészettel foglalkozó számos munkája, valamint szótárai is (A magyar nyelv teljes szótára, Brassai s a nyelvújítás, Nyelvünk újabb fejlődése, Magyar–német és Német–magyar szótár, A héber nyelv elemi tankönyve). 1884. július 23-án Ferenc Józseftől királyi tanácsosi címet kapott.

Ballagi tizenhat nyelven beszélt, ezek között olyan nyelveken is, mint az óhéber, latin, ógörög és szanszkrit.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ballagi_M%C3%B3r

március 19, 2024 / Évfordulók

Bezerédj Pálbezerédi (Sopron1840március 17. – Hidjapuszta (Szedres mellett), 1918január 21.), mezőgazdász, a magyar selyemhernyó-tenyésztés és selyemgyártás mentora.

Az előkelő dunántúli köznemesi bezerédi Bezerédj család sarja. Apja, id. Bezerédj PálSopron vármegye főjegyzője, édesanyja, Murray Everilda grófnő volt. Az anyai nagyszülei Murray Melgum gróf, osztrák altábornagy és Esterházy Alméria grófnő voltak. Apjának bátyja volt az a Bezerédj István, aki jobbágyait már 1848 előtt felszabadította, és nemes ember létére önként adót fizetett.

Iskoláit Sopronban kezdte, majd a bécsi Theresianumban folytatta. Mezőgazdász oklevelet a bajorországi Weihenstefan gazdasági felsőbb tanintézetben szerzett. Gazdasági gyakorlatát két évig Károlyi Lajos gróf tótmegyeri, majd nagybátyja szedresi (Hidjapuszta, Tolna vármegye[2]) birtokán végezte. Itt figyelt fel a selyemhernyó-tenyésztésre, s részben ennek tanulmányozására is külföldi utakat tett.

Hat évig Párizsban lakott, s megfigyelte a francia selyemtenyésztést és selyemipart. AngliaFranciaországNémetországOlaszország és Oroszország gazda-ságaiban is tett tanulmányutakat. Olaszországban meglátogatta az idős Kossuth Lajost is turini otthonában, aki a következő tanácsot adta neki: „Politizálni túl sokan politizálnak Magyarországon, csinálj inkább industriát, ezzel többet használsz a hazának”.

A selyemhernyó-tenyésztés újjászervezése

Eperfamagot és csemetéket vásárolt külföldön, így be tudta indítani az itthoni szederfatenyésztést az egész országban. 1851-ben egy felmérés szerint: „összesen 2.375.100 db eperfát találtak a még használható epreskertekben vagy dűlők, utak mellé kiültetve. Az újabb adatokkal együtt kb. 2.440.000 db-ra becsülhető az ország teljes eperfaállománya.”  

1879-ben, miután hazatért, részt vett a Székesfehérváron megrendezett II. országos gazdakongresszuson. Az ott szervezett kiállításon hidjai nyersselymet és selyemkelméket mutatott be, élőben látható volt a gombolyítás munkafázisa, s tájékoztató füzetet is osztogatott. Kemény Gábor földművelésügyi miniszter figyelme ráterelődött, s felkérte a magyar selyemhernyó-tenyésztés állapotának felmérésére, s terveinek leírására. A miniszter döntése értelmében Bezerédj Pál, mint a „hazai selyemhernyó-tenyésztés emelésére kiküldött miniszteri megbízott” 1880-tól az ország egész területén szervezhette a tenyésztést. 

Kezdeményezésére 1898-ban elkezdték a Tolnai Selyemfonógyár építését. Magyarország gubótermelését 2,5 ezer kg-ról évi 2 millió kg-ra emelte. Így 1905-ben a történelmi Magyarország selyemhernyótenyésztése Olasz-és Franciaország után a 3. helyet foglalta el Európában.

Intézményi alapok megteremtése

Bezerédj Pál, miután 1880. március 2-án átvette az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség igazgatását Szekszárdon, munkáját azzal kezdte, hogy végiglátogatta azon községeket, ahol előzőleg selyemhernyó-tenyésztés folyt. Hogy visszanyerje a tenyésztők bizalmát, még a fel nem használható gubókat is a sajátjából teljes árban felvásárolta. Az eperfaállomány szaporítására facsemetéket osztatott, az Isonzó melletti Görzben működött Selyemtermelési Kísérleti Állomásra főként tanítókat küldött ki a selyemtermelési tanfolyamokra. Szekszárdon bevezette az ún. rekesz-petéztetést, mely során a petéző pillepárok mikroszkópos vizsgálatával ki tudták szűrni a szemcsekórral fertőzötteket. Működése eredménye volt az 1885. évi XXV. törvénycikk, mely a selyempeték előállítását, forgalmát, a selyemgubók termelését állami feladattá minősítette, a hazai selyemtermelés egész üzemi szervezete állami volt, de a tenyésztők egyénileg termelték a selyemgubókat. Gubóbeváltók egész hálózatát építtette ki. Ugyancsak része volt az 1894. évi XII. törvénycikk eperfaültetési részének megalkotásában. Selyemfonodák alapítását és bővítését kezdte meg: PancsovaTolnaGyőrÚjvidékKomáromTörökkanizsaMohácsBékéscsaba és Lugos telephelyekkel.

A lakóhelyüktől távolabb dolgozó selyemgyári munkásnők részére otthonokat állított fel 1910-ben Tolnán, 1911-ben Győrött, 1913-ban Komáromban, 1914-ben Újvidéken és Lugoson. A szép színű, fényű, kiváló szálerősségű és rugalmasságú magyar fonott selyemkészítményeket 1890-ben Bécsben, 1894-ben Lyonban, 1900-ban Párizsban, 1904-ben Saint Louis-ban és 1906-ban Milánóban Grand Prix-vel jutalmazták. Működésével elérte, hogy a selyemtermelésnek az ország gazdasági életében is súlya legyen, az évi gubótermést 25 év alatt 2500 kg-ról 2 millió kg-ra emelte. Azonban a trianoni békeszerződés döntései után a magyar selyemipari létesítmények nagy része az ország határain kívülre került.

Ismeretterjesztés

Mint a hazai selymészet mentora, a selyemhernyó-tenyésztés érdekében hatalmas propagandát fejtett ki. Szerte az országban évenként sok ezernyi, a hazai nemzetiségi nyelvek mindegyikén megírt és jó ábrákkal ellátott útmutatót és naptárt adott ki és osztatott szét. A községekben, számos iskolában és tanítóképzőben erre a célra kiképzett szakértők a selyemhernyó-tenyésztési és eperfa-nevelési ismeretekről tartottak előadásokat vetített képek bemutatásával. Évente díjakat osztatott ki a legeredményesebb gubótermelőknek.

Puritánsága

Magyar Tudományos Akadémia Bezerédj Pált működése kiemelkedő gazdasági jelentőségének elismeréséül 1900-ban a Wahrmann-díj aranyérmével tüntette ki, de ő a díj pénzértékét az Akadémiának köszönettel visszaadta. 1900-ban a király 20 évi önzetlen és közhasznú működéséért legfelsőbb elismerésben részesítette. Összeköttetéseit arra vette igénybe, hogy ne kapjon kitüntetéseket. 1903-ban a király a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki. Jellemző puritánságára, hogy anyai ági orosz örökségét is a magyar selyemhernyó-tenyésztés fejlesztésére fordította.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bezer%C3%A9dj_P%C3%A1l

március 19, 2024 / Évfordulók

Gerevich Aladár (Jászberény1910március 16. – Budapest1991május 14.) hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok vívó, edző. Felesége: Bogáthy Bogen Erna olimpiai bronzérmes (1932) tőrvívónő. Fiai: Gerevich Pál világbajnok, csapatban kétszeres olimpiai bronzérmes (1972, 1980) kardvívó, edző és Gerevich György kardvívó, edző.

Élete

Első vívómestere

 

A későbbi többszörös olimpiai bajnok első vívómestere az édesapja volt. A vívómester 1920-ban telepedett le Miskolcon, négy évvel később a legidősebb fia is megérkezett a borsodi városba. Édesapja 14-15 éves korában kezdett el vele foglalkozni, hetente négyszer-ötször voltak 2-3 órás edzései. A vívómester szigorúan figyelt arra, hogy mit ehet a fia, milyen testerősítő gyakorlatokat végezhet (rövid távú futás, magas- és távolugrástenisz) és milyeneket nem (birkózásszertornaevezéssúlyemelés). A ragyogó technikával rendelkező kiváló vívó mesterként külön ügyelt arra, hogy a vívóakciók végrehajtása a lehető legmagasabb technikai színvonalon történjen. Csak hosszú hónapokkal később vehetett vívókardot a kezébe.

 1926 májusában volt az első versenye, a Miskolci Atléta Kör (MAK) által szervezett kardvívó előverseny, ekkor még kiesett. Októberben már megnyerte a MAK házi versenyét. Két hónappal később kiváló szereplésével már egy országos versenyen keltett feltűnést. Ezek után édesapja megkereste a világhírű Italo Santellit, akit jól ismert, hiszen az első világháború előtt már oktatott az olasz mester budapesti vívótermében.

Santelli ingyen vállalta a tehetséges fiatalember képzését. Gerevich mester legidősebb fia 1927-ben felköltözött Budapestre, ahol a nagybátyjánál, a művészettörténész Gerevich Tibornál lakott. 1928 februárjában már a Santelli-iskola vívójaként szerepelt az újsághírekben, ekkor harmadik lett a MAFC által szervezett hendikep kardversenyen.

A budapesti évtizedek

 

Santelli termében vált az olimpiai játékok története során is kivételes bajnokká, aki 6 olimpián vett részt, és mindegyikről arannyal tért haza. Fiatalon került a magyar kardcsapatba, ahol olyan egyéniségekkel vívhatott együtt, mint az akkori legjobbnak tartott Petschauer Attila. Folyamatosan felzárkózott a csapatban vívó többi világklasszishoz, és 1948-ban már egyéniben is olimpiai aranyat nyert. Bizonyára lelkesítette, hogy az első fia ugyanezen a napon született. Fiai szintén eredményes vívókká váltak. Felesége és apósa is olimpiai érmek birtokosai voltak.

Gerevich Aladár, „Ali bácsi” még 50 évesen is olimpiát nyert. Amikor megkérdőjelezték az indulását, ő kihívta a fiatalokból álló csapatot, és mindenkit legyőzött. Hallatlan saját eredményei mellett a nevelésben is kiemelkedő volt, tanítványai rajongtak érte.

1988-ban megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatát. 1989-ben a MOB tagja lett.

Eredményei

Olimpiai eredményei kardvívásban: Csapat arany: 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960. Egyéni eredmények: 1936 bronz, 1948 arany, 1952 ezüst. Emellett tőrvívásban is nyert bronzérmet 1952-ben a csapattal. Az olimpiai érmeken túl még 19 világ- és Európa-bajnoki (nem hivatalos világbajnoki) arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett.

A magyar sportolók között Gerevich Aladár szerezte a legtöbb olimpiai aranyérmet, szám szerint hetet, mellyel az olimpiák történetében is a legeredményesebb szereplők között tartják számon. Az elképesztő eredménysor értékét még tovább fokozza az a tény, hogy Gerevich Aladár pályafutásának csúcsán két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.

„Voltak a magyar vívás igazán fényes történetében más, zseniálisan nagy vívók rajta kívül is. Még kardvívók is. De azt a technikai tökélyt, azt a briliáns technikát, amellyel ő bírt, senki más nem érte el soha.”

Kivételes technikája, nagyszerű fizikuma, eleganciája kiemelte még a többi nagyszerű magyar vívó közül is.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gerevich_Alad%C3%A1r

március 19, 2024 / Évfordulók

A párizsi kiállításon képeit meglátva Pablo Picasso ezt kérdezte: „Ki ez a barbár zseni?”

Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) magyar festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912–14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. 1928–30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.

Mint freskófestő számos állami és egyházi megbízást teljesített (például: jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja, székesfehérvári Szent István-mauzóleum szekkói). 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennálé nagydíját.

Késői temperafestményeit virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézte fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.

1894. március 15-én Budapesten született. Édesapja a cseh-magyar származású Novák Gyula, vasútmérnök, édesanyja a bécsi születésű Waginger Róza volt. Eredeti teljes neve: Novák Vilmos József Zsigmond. Testvérei: Novák Gyula és Novák Mária. Kisgyerekkorát a Krisztinavárosban élte, már korán kezdett járni az ócskapiacra, ahol rajzeszközöket vásárolt.

1912-ben érettségizett a budapesti Toldi reálgimnáziumban, ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa lett. Tizennyolc éves rajztanárnövendékként felvette az Aba előnevet. 1913 nyarán a Szolnoki művésztelepen Fényes Adolftól olajfestést tanult. Alig megkezdett tanulmányait megszakította a háború, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe.

Számos kitüntetésben részesült, azonban a háborút – naplója tanúsága szerint – teljesen értelmetlennek, művészi ambíciói gátlójának tartotta. Megsebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt, közép- és felsőfokú rajztanári oklevelét mint szabadságos katona szerezte meg, 1918-ban. Ugyanebben az évben kitüntetésekkel szerelt le, majd egy évig a József Nádor Műegyetem kisegítő tanársegéde volt. Ősztől pedig Patkó Károllyal és Korb Erzsébettel Berény Róbert Városmajor utcai műtermében dolgoztak. Kora fiatalságától kezdve tudatosan készült festőnek.

1922 tavaszától három éven át Olgyai Viktor grafikai műtermének növendéke volt. Első grafikai kiállítása 1922 szeptemberében, az Ernst Múzeumban nyílt meg.

1923-tól a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja lett. A következő évben részt vett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT) első Ernst Múzeumbeli csoportkiállításán. Ez évben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum Fahordás című olajképét.

1925-ben feleségével, modelljével: Katóval Zugligetbe költözött, nyáron Patkó Károllyal Felsőbányán festett. Elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság ötmillió koronás külföldi utazási díját. 1926-ban, a Nemzeti Szalonbeli első Tavaszi Tárlaton kiállított, s Savonarola című rézkarcával a Szinyei Merse Pál Társaság grafikai nagydíját nyerte el. Májusban külföldi utazást rendezett, Velence-Verona-Milánó-Bern-Párizs útvonalon. Nyáron Felsőbányán festett.

1927 februárjában rendezte harmadik gyűjteményes kiállítását az Ernst Múzeumban. Tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának (KÚT). Grafikákkal vett részt a firenzei, varsói, poznani, krakkói, stockholmi magyar kiállításokon. Fonó Lajossal társulva Norma néven festőeszköz-készítő üzemet létesített, nyáron pedig a Somogy megyei Igalon és Törökkoppányban festett.

1928-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, és a Belvárosi Képzőművészeti Szabadiskola tanára lett. Átköltöztek a budai Margit körút 54.-be. Ettől az évtől kezdve minden alkalommal szerepelt a velencei biennálén. A Munkácsy-céh tagja lett. Megszületett Judit lánya, nyáron pedig ismét Igalon festett.

1929–30-ban 14 hónapon át a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. A The Print Club of Philadelphia (USA) kiállította grafikáit.

1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett. Először szerepelt a Tamás Galériában. 1930–1937 között képzőművészeti magániskolát vezetett.

1931-ben az Ernst Múzeumban mutatta be a Rómában festett anyagát. Gyűjteményes kiállításokat rendezett Milánóban, Genovában, Bergamóban, Triesztben. Szerepelt a Pittsburgh-ban és New Yorkban. A Búcsúsok kompátkelése a Tiszán című képét megvásárolta a New York-i Museum of Modern Art. Részt vett a római ösztöndíjasok első csoportkiállításán. Elkészítette a szegedi Dömötör-torony al secco képeit.

1932-ben a padovai Egyházművészeti Kiállításon aranyérmet, a budapesti Fränkel Szalonban kiállított Árvíz című képe pedig fővárosi nagydíjat kapott.

1933 nyarán készültek el a jászszentandrási rk. templom al secco faliképei. 1934-ben Londonban állított ki, valamint részt vett a II. Mostra Internazionale d’Arte Sacra kiállításon. Ebben az évben alapította meg az Amerikai-Magyar Művészeti Akadémiát.

1935-ben Iványi-Grünwald Bélával amerikai kiállításai voltak. 1936 a szegedi Hősök Kapuja festményeinek születési éve (Stefán Henrikkel, Patay Mihállyal és Rozs Jánossal). Abban az évben szerepelt Chicagóban és gyűjteményes kiállítást rendezett a Fränkel Galériában. A III. Milánói Triennálén A magyar munka apoteózisa című képe szerepelt.

Az 1937. év a Párizsi Világkiállítás Grand Prix-jét hozta a Francia–magyar történelmi kapcsolatok című pannója révén. (A pannó ma Székesfehérváron, a Csók István Képtárban van elhelyezve, s évente legalább egy időszaki kiállítás alkalmával megtekinthető. Az időpontokról tanácsos előre tájékozódni.) Átköltözött a Zsolt u. 7. sz. házba. Bécsben Vindobona-díjat, Chicagóban Watson F. Blair díjat nyert.

1938. február 28-án Öncélú és alkalmazott művészet címmel előadást tartott. Májusban elkészültek a Városmajori templom mennyezetfreskói. A Műcsarnokbeli Szent István Emlékkiállítás alkalmával 3000 pengős első díjat kapott és megbízást a pannonhalmi emlékkápolna kifestésére.

1939-től a Képzőművészeti Főiskola alakrajztanára lett. Kitüntetették a Corvin-koszorúval. A székesfehérvári Szent István-mauzóleum falképei elkészültek. New Yorkban is szerepelt kiállításon.

1939-ben festett egy Lengyel–magyar barátság – Pannósorozat a varsói magyar kiállítás előcsarnokához című festményt.

1940-ben betegség támadta meg. Elkészült a Zuhany utcai műtermes háza. Megkapta a XXII. velencei biennále nagydíját. Mellékoltárkép-vázlatot készített a csornai templomhoz. 1940–41-ben a székesfehérvári városháza lépcsőházi falképein (50 m²) dolgozott.

1941-ben a Nemzeti Szalonban falképtervekkel szerepelt a Magyar Egyházművészeti Kiállításon. Szeptember 29-én, 47 évesen hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aba-Nov%C3%A1k_Vilmos

március 19, 2024 / Évfordulók

Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15. – Badacsonytomaj, 1951. június 19.) magyar festő. Az expresszionista és a konstruktív stílusok mentén alakította ki egyedi természetelvű szemléletét.

Napszámos-paraszti családban született. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től volt kiállító művész. 1911-ben kijutott Belgiumba, ahol nagy hatással voltak rá Meunier festő és szobrász kikötőmunkásokat formáló alakjai, néhány évig maga is a város peremén élő munkásembereket festette összefoglaló stílusban arany-barnás színvilágban.

Az első világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, ami után a badacsonyi hadikórházba került. Ott ismerte meg későbbi feleségét Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban.

Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.

A fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálta a rendet. „Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.” „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma inspirálta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.

Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment, főleg Sziciliába. Taormina (1930), majd Nervi (1938) című alkotásai ezekről az utakról származtak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.

Művei egy témát variáltak, legfőképpen a balatoni tájat. Egyszerre szétbont és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben.

Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu.

1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik. Özvegye 1957-ben hunyt el.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Egry_J%C3%B3zsef

március 19, 2024 / Évfordulók

„Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, brácsán játszott. 1951-től a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként dolgozott, 1960–1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja.

Számos magyar opera szövegkönyve került ki tolla alól, így Sugár Rezső Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György Muzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt.

Operalibrettókat (GluckOrfeuszRossiniOry grófjaCarl OrffAz okos lány) és musicaleket fordított.[2] Az utóbbiak közül legismertebb a Macskák (1983)…

A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki,[3] másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó, 1973–1974), a Mekk mester, (1973) valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Romh%C3%A1nyi_J%C3%B3zsef_(k%C3%B6lt%C5%91)

Romhányi József: A bolha önéletrajza

https://youtu.be/RjRxyhg4TWk

Romhányi József: Marhalevél

elmondja: Haumann Péter

március 19, 2024 / Évfordulók

Szigligeti Ede (Szigligeti Edvárd; eredetileg: Szathmáry József) (Nagyvárad1814március 8. – Budapest1878január 19.) drámaíró, színpadi rendező, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1840).

Szathmáry József Ede születési nevét 1834-ben változtatta Szigligeti Edére, amikor tagja lett a budai színháznak.

A gimnázium három alsó osztályát szülőhelyén, Nagyváradon végezte, a többi osztályt, valamint az akadémiai tanfolyamot Temesváron. 1831-ben Hazucha Ferenc (később Kelmenfy László néven is írt) tanulótársával önképzőkört is alakított. A színészet iránt is érdeklődött és 1831-ben már műkedvelői előadást is rendezett. Szülei papnak szánták, maga orvos akart lenni. 1832-ben elvégezte az akadémiai folyamot, a mérnöki pályára lépett és Varga János királyi mérnök mellett két évig dolgozott a Körös szabályozásánál, de kedv nélkül. 1834-ben Pestre ment mérnöki tanulmányainak befejezésére, de ebből nem lett semmi. Az Aurorába kezdett dolgozgatni, kezdetben sikertelenül. Látva, hogy előrehaladását részben nyelvismerethiány gátolja, egész buzgalommal hozzáfogott a német nyelv tanulásához.

Ekkor történt, hogy a magyar színészet legjelesebbjei: Kántorné, Megyeri, Bartha Budán kísérleteztek, ami az ifjú lelkét tettekre késztette — színésszé lenni. Lukács Márton orvosnövendék, — házigazdájának fia — akkor tanította Fáy András fiát, Gusztávot, zongorázni. Vele szövetkezett, s általa megnyerte az audienciát Fáy Andrásnál, majd Döbrenteinél, s egy hónapi gondolkozási időt nyervén, egy további próba hónapra szerződtették. Döbrentei és Szigligeti között ekkor ez a párbeszéd folyt le: „Tud-e kegyed táncolni?” „Igen is, tudok; diákkoromban jó táncos voltam, s nem igen kaptam kosarat.” (Szigligeti egy bálból sem maradt el s három éjet is keresztül táncolt.) Döbrentei úgy látszott, nagyon elégedett volt a válasszal. Mindjárt leült, s egy pár sort írt egy darabka papírra és kezébe ily szavakkal adta: „Menjen ezzel Kaczér úrhoz, ő majd megpróbálja.” (Kaczér Ferenc volt a budai színtársulat táncoktatója és mivel Szigligeti jól tudott táncolni, jó információt adott a színház igazgatóságának.) 1834. augusztus 15-én lépett fel először Budán, ahol a Szent István c. drámában Wentzel lovag szerepét osztották neki. Mind a három felvonásban meg kellett jelennie, de csak a másodikban volt egy egysoros mondókája. Már hetekkel az előadás előtt kínokat és álmatlan éjszakákat állott ki és mikor megkezdődött az előadás, iszonyúan rettegett, hogy belesül, pedig — kihúzták a mondókáját. Mind a három felvonásban szerepelt, de szólnia nem volt alkalma. Csak utólag tudta meg, hogy így akarták a színpadhoz szoktatni.

Az igazi első fellépése Montfanconi Johannában volt. Egy vazallust kellett játszania, akit megkötözve és reszketve vezettek egy zsarnok fejedelem elé. Mintha neki írták volna ezt a szerepet. Senki olyan művészettel nem reszketett. Tudvalevő, hogy eredeti neve Szathmáry József volt, de atyja parancsára, aki nem nézte jó szemmel, hogy fia színésznek állt, meg kellett változtatnia. Erről így ír:

„Meghagyta, hogy tüstént menjek vissza mérnöknek, vagy legyek akármi, csak színész ne: különben feljön Pestre s csak főbe lő; addig pedig ne merjem nevét használni, mert kitagad, s rólam mit sem akar tudni. — Tudtam, hogy szíve nem érzi, a mit keze írt: azt is, hogy puskapor természetű ugyan, de még egy nyulat sem lőtt, s haragja, a mily hirtelen fellobban, épp oly hirtelen ellobog; de én is éreztem, hogy velem igazságtalanság történt, s föltettem magamban, hogy engedni nem fogok. -— Anyám levele jobban hatott rám; ő is el volt keseredve ; de nem fenyegetett — hiába, ő anya volt. Fájt a ki tagadás, s némi szorongást éreztem, ha elgondoltam, hogy el vagyok hagyatva, nincs senki és semmim — még nevem sincs; de önérzetet adott az a gondolat, hogy most már ura vagyok sorsomnak, s nem függök senkitől. Döbrenteihez mentem s megkértem, hogy legyen szabad nevemet meváltoztatnom. Ő is nagyon természetesnek találta, hogy a ki színész lesz, a családnevét — hogy mondta, már nem tudom — úgyhiszem, nem használja…
— Választott már nevet?
— Még nem — felelt Szathmáry József. — Nekem mindegy…
Döbrentei elővett egy kézikönyvet, melyben a helyek nevei voltak. Soká keresett; egyik sem tetszett neki, egyik sem volt eléggé regényes. Végre az S betűnél megállt. Szigliget.
— Szigligeten fogunk élni, — czitálta a Kisfaludy Sándor ismert sorát — ez jó. Legyen kegyed Szigligeti.
Megköszöntem a keresztelést, — így lettem Szathmáry Józsefből — Szigligeti Eduárddá.”

– Váradi Antal: Régi magyar színészvilág. Budapest, Franklin-Társulat, 1911. 212-213.

Színészi pályája

Eleinte alsóbb rendű szerepeket kapott, táncos, kardalos és ügyelő volt 12 forint havi fizetéssel, de tanulmányozta Goethét és Schillert és csakhamar egy tragédiát írt, mely Megjátszott cselek címen színre is került. Ezt a következő évek alatt több komoly dráma követte, melyek színpadi előadásmódjukban előnyösen különböztek az akkori eredeti darabok áradozásától s többé-kevésbé sikert is arattak. Vörösmarty MihályBajza JózsefFáy András is buzdította a fiatal költőt. 1835. február havában Budára szerződött 40 forint fizetésre; ezért kötelezve volt évenkint egy darabot írni vagy két darabot fordítani, részt kellett venni a balletben és a kórusban is.

Az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház falai között bontakozott ki egészen tehetsége, nem mint színésznek, hanem mint drámaköltőnek, s ettől fogva életét valóban a magyar színészetnek és első intézetünknek szentelte. A színház könyvtárosa volt. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán Rózsa című vígjátékával elnyerte a díjat. E műve a színpadon is sikert aratott és Laborfalvy Rózával sokáig repertoár-darab volt. Már ekkor neve országosan ismert volt és többfelé ünnepelték. Már az 1840-es évek elejétől uralkodott a színpadon, s évtizedeken át, egészen haláláig ő maradt első színköltőnk. A Nemzeti Színháznak előbb rendezője, utóbb titkára, majd dramaturgja, végül pedig 1859 márciusában drámai igazgatója lett, amellett tanára volt a színiiskolának.

Az akadémia 1840. szeptember 5-én levelező, a Kisfaludy Társaság 1845-ben rendes, később pedig a Petőfi Társaság is tagjai közé választotta. Az akadémia drámai jutalmait tizenhatszor, a nemzeti színházét háromszor nyerte el. 1872-ben, midőn századik színművét a Struensee-t adták a Nemzeti Színházban, a király a Ferenc József-renddel tüntette ki. Az 1870-es években a hivatalos lapba szini bírálatokat írt. 1870. február végén családi nevét Szigligetire változtatta hivatalosan. (Lásd: Ellenőr, 1870. febr. 26.)

Szívbajban hunyt el. Utolsó szavai ezek voltak: „Végem van, segítsetek!” Gyászjelentéséről a következő sorokat jegyezzük fel: „Mint drámaíró és tisztviselő egyaránt erős támasza volt ő a nemzeti színháznak, fennállása óta 40 éven át. Nincs az országban művelt ember, ki nem ismerte fáradhatatlan tevékenységének sikereit, nem méltányolta önzetlen jellemének tisztaságát, nem melegedett hazafias alkotásainak tüzénél. Ő a nemzet halottja!” Koporsójánál Feleky MiklósRákosi JenőVáradi Antal és Paulay Ede mondtak búcsúbeszédet. Eltemették a Kerepesi úti temetőben, a IV. tábla, északnyugati rész I. sorába, a III. sírhelyre.

Munkássága

Majdnem fél évszázadig tartó drámaírói pályáján több mint 100 eredeti darabot írt, melyekben a meseszövés rendkívül változatos leleményű, a technika egészen modern volt s mindig hatásos. A jellemrajzban és előadásban gyengébb volt, mint a cselekmény felépítésében és jelenetezésében, a költői ihletet gyakran a technikai ügyesség és a hatás eszközeivel való számító bánás pótolja. Remekeket alig alkotott, de mint a színpad költője Kisfaludy Károlytól Csiky Gergelyig ő elégítette ki kora közönségének szükségleteit. Szolnokon és Nagyváradon színházat neveztek el róla.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szigligeti_Ede

március 19, 2024 / Évfordulók

Gabriel García Márquez (Aracataca1927.[1][2] március 6. – Mexikóváros2014április 17.), teljes nevén Gabriel José de la Concordia García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író, újságíró, kiadó és politikai aktivista. Élete legnagyobb részét Mexikóban és Európában töltötte, haláláig Mexikóvárosban élt.

Édesapja távirdász volt. Sokáig anyai nagyszülei és nagynénjei nevelték egyedüli gyermekként, mivel szülei 5 éves korában Sucrébe költöztek. Édesapja itt gyógyszertárat nyitott, édesanyja pedig további 10 gyermeknek adott életet.

Nagyszülei kiemelkedő személyiségek voltak, amelynek hatása megmutatkozott Márquez későbbi irodalmi Nobel-díjas tevékenységében is. Nicolás Márquez ezredes, az ezer napos háború (1899-1902) veteránja, sokat mesélt neki az ifjúságáról és a 19. századi polgárháborúkról. Emellett cirkuszba és filmszínházba is járt vele. Nagyanyja Tranquilina Iguarán, akinek problémái voltak a látásával, szintén sokat mesélt neki. Emellett mágikus látomásai is voltak.

1958-ban vette feleségül Mercedes Raquel Barcha Pardót (1932–2020). Feleségét annak 13 éves korától ismerte, akkor hűséget fogadtak egymásnak. A házasság 14 évvel később köttetett. Két gyermekük született.

Élete

Kezdetben a kolumbiai napilap, az El Espectador riportereként dolgozott, később külföldi tudósítóként RómábanPárizsbanBarcelonábanCaracasban és New Yorkban.

Az ötvenes években kezdett el publikálni, korai írásaiban Faulkner hatásai mutathatóak ki. Első figyelmet érdemlő munkája az Egy hajótörött története volt, amelyet 1955-ben cikksorozatként jelentetett meg. Ebben egy, a kormányzat által dicsőségesnek beállított hajótörés valódi, dicstelen történetét mutatta be. Ezzel kezdődött külföldi tudósítói karrierje is, mivel Kolumbiában nem volt többé biztonságban. A történetet 1970-ben könyv formájában is kiadta, és sokan regénynek tekintik.

Több munkáját egyaránt nevezték fikciósnak és nemfikciósnak is, különösen az 1981-ben megjelent Egy előre bejelentett gyilkosság krónikáját, amely egy vérbosszú újságokban is megjelent történetét meséli el, és a Szerelem a kolera idejént, ami szülei szerelméről szól. Ezeken kívül több műve is a „García Márquez-világegyetemben” játszódik, több könyvben is felbukkanó szereplőkkel, eseményekkel és településekkel.

Meghatározóak voltak gyermekkori élményei; ez több regényében visszatérő motívum. Humora Dickenséhez hasonlítható. Fantasztikuma, képzelőereje és iróniája beleillik a sajátos latin-amerikai légkörbe, a maga teremtette Macondo „mikrotársadalmába”, ahol több regénye is játszódik. A fantázia szárnyalása a hódító lovagok eldorádója óta nem ismeretlen ezen a kontinensen. Érdekes García Márquez humanizmusa: még a kevésbé pozitív, sőt kifejezetten negatív alakoktól sem tudja megtagadni a rokonszenvet és az együttérzést.

Leghíresebb regénye, a Száz év magány 1967-ben jelent meg, (magyarul 1971-ben Székács Vera fordításában, aki a legtöbb könyvét fordította magyarra), és több mint tízmillió példányban kelt el. Egy elzárt dél-amerikai falu életét meséli el, ahol a furcsa események közhelyszámba mennek. Vannak benne varázslatosan valódi elemek, de ennél fontosabb az idő és elzártság természetének filozófiai visszatükrözése.

A regény nem pusztán a mágikus realizmus megújítása miatt érdemel figyelmet, hanem mert különösen szép módon használja a spanyol nyelvet. A műelemzések gyakran figyelmen kívül hagyják azt is, hogy a könyv igazi epikus mű, ami egy bonyolult és nagy család sok évtizedes történetét mutatja be.

García Márquez 1982-ben megkapta az Irodalmi Nobel-díjat regényeiért és novelláiért.

2002-ben adta ki önéletrajzi könyvét, a Vivir para contarla, egy háromkötetesre tervezett mű első részét. Ez magyarul Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel 2003-ban a Magvető Könyvkiadónál jelent meg, Székács Vera fordításában.

García Márquez híres volt Fidel Castróhoz kötődő barátságáról, és arról, hogy – különösen az 1960-as1970-es években – többször biztosította együttérzéséről néhány latin-amerikai lázadó csoportot. Ezenkívül erős kritikával illette a kolumbiai kormányzatot, de nem támogatta nyilvánosan a hazájában működő gerillacsoportokat.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gabriel_Garc%C3%ADa_M%C3%A1rquez