Kategória: Évfordulók

július 4, 2020 / Évfordulók

HALÁSZ GÁBOR
irodalomtörténész
1901. július 4.


ÉLETE
(Budapest, 1901. július 4. – Balf, 1945. márciusa)

Apja Budapest III. kerületi elöljáróságán dolgozott, anyja vidéki zsidó családból származott. A szülők csak gyermekük hétéves korában kötöttek házasságot.
Halász Gábor a gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-történelem-filozófia szakos hallgatójaként szerzett diplomát 1925-ben.
1925–1926 között állami ösztöndíjjal Párizsban és Olaszországban tartózkodott. 1927-ben díjtalan gyakornok, majd könyvtáros lett az Országos Széchényi Könyvtárban. 1932-től a Nyugat vezető kritikusa, 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság egyik alapító tagja, 1941-től a Magyar Csillag állandó munkatársa volt.

Mivel az ún. „harmadik zsidótörvény” hatálya alá tartozott, 1943 júliusában behívták munkaszolgálatra, de ekkor még felmentést kapott. Egy évvel később újra behívták kisegítő munkaszolgálatra, ahonnan már nem tért vissza: Sárközi Györggyel és Szerb Antallal együtt a balfi kényszermunkatáborba került. Éhezés és nélkülözés közepette, pontosan nem tisztázott körülmények között halt meg.

MUNKÁSSÁGA
Tanulmányai, cikkei és kritikái a Nyugatban és más folyóiratokban (Napkelet) jelentek meg. A két világháború közötti korszak (1918–1938) egyik jelentős esszéistája; munkáit nagy tudás, műgond és humanista szemlélet jellemzi, és mindenekelőtt az értelem tisztelete. Az ész, az értelem törvényeinek nevében fordult szembe mind határozottabban a kor irracionális szellemi és politikai áramlataival. Így jutott el esztétikájában a realizmus vállalásáig, politikai magatartásában pedig kezdeti arisztokratikus konzervativizmusait mind inkább feladva a 19. századi demokratikus liberalizmus lett az eszménye. Az 1940-es évek első felében határozott állásfoglalást jelentett ez mindenfajta fasiszta diktatúrával szemben. Jelentős tanulmányokkal kísérve kiadta Justh Zsigmond naplóját, sajtó alá rendezte Madách Imre összes műveit, és szerkesztette Az angol irodalom kincsesháza című antológiát. (Wikipedia)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal%C3%A1sz_G%C3%A1bor_(kritikus)

július 4, 2020 / Évfordulók

FRANZ KAFKA

író

1883. július 3.

Német nyelven alkotó cseh születésű zsidó író, a 20. századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Műveiben az irodalmi realizmus és a fantasztikum keveredik, műveinek tipikus szereplője az elszigetelt ember, aki bizarr vagy szürreális helyzetekbe jut, érinthetetlen bürokratikus hatalmakkal kerül szembe. Kafka az elidegenedés, a félelem, a bűntudat és az abszurditás témáit vizsgálja. Legismertebb művei Az átváltozás, A per és A kastély. A kafkai kifejezés a műveiben gyakran előforduló abszurd, szürreális szituációkhoz hasonló helyzetekre használatos.

Kafka középosztálybeli, németül beszélő zsidó családba született a Cseh Királyság fővárosában, Prágában, amely akkor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt, ma Csehországhoz tartozik. Jogásznak készült, tanulmányait követően egy biztosítónál helyezkedett el, az írással szabadidejében foglalkozott. Élete során levelek százait írta családjának és közeli barátainak, édesapjával feszült és formális kapcsolata volt. Több nőt is eljegyzett, de sosem házasodott meg. 1924-ben gümőkórban hunyt el, mindössze 40 évesen.

Életében kevés műve jelent meg: csak a Szemlélődés és az Egy falusi orvos című novellagyűjteményei, illetve külön történetek jelentek meg irodalmi lapokban, például az Az átváltozás, de nem arattak sikert. Befejezetlen műveit, mint A per, A kastély, az Amerika, barátjának, Max Brodnak meg kellett volna semmisítenie Kafka kérésére. Brod azonban nem engedelmeskedett, és gondoskodott arról, hogy kiadják a műveket. Kafka munkája a 20. század íróinak, kritikusainak, művészeinek és filozófusainak széles körére hatott.

„Én intenzíven magamba szívtam annak a kornak minden negatív elemét, amelyben éltem.”

TANULMÁNYAI

1889–1893 között Kafka a Masný trhen (németül: Fleischmarkt (húspiac), ma Masná utca) található Deutsche Knabenschuléba járt (német fiúiskola). Zsidó képzése 13 évesen, a bar-micvójával ért véget. Sosem szeretett a zsinagógába járni, minden évben csak a négy fő ünnepen tette ezt meg édesapjával.

Az általános iskola után, 1893-ban a szigorúan klasszikus irányú állami Altstädter Deutsches Gymnasiumba került, amely az Óvárosi téren, a Kinský-palota épületében működött. Az oktatás nyelve a német volt, de Kafka csehül is megtanult írni és olvasni. Nyolc évig járt ide, jó jegyeket kapott. Habár sokan dicsérték nyelvtudása miatt, sosem tudta magát folyékonyan kifejezni csehül, de a németet cseh akcentussal beszélte. 1901-ben érettségizett.

Ugyanebben az évben kezdte el tanulmányait a Deutsche Karl-Ferdinands-Universitäten, kezdetben kémiát tanult, de két hét után jogra váltott. Bár ez a terület sem hozta lázba igazán, édesapja biztatására és a nagyobb karrierlehetőség miatt végül itt maradt. Továbbá a jog hosszabb tanulmányokat igényelt, így Kafkának maradt ideje németet és művészettörténetet is tanulni. Csatlakozott a Lese- und Redehalle der Deutschen Studenten (Német Diákok Olvasó-és Beszédköre) diákkörhöz is, amely irodalmi esteket, felolvasásokat és még sok mást szervezett. Kafka barátja volt a filozófiát tanuló Felix Weltsch újságíró, a varsói haszid családból származó Icchak Löwy színész, Oskar Baum és Franz Werfel írók.

Első tanulmányi évének végén találkozott a szintén jogot tanuló Max Broddal, akivel életre szóló barátságot kötött. Brodnak hamar feltűnt, hogy bár Kafka igen félénk, ha nagy ritkán megszólal, amit mond, az általában mély jelentéssel bír. Kafka egész életében falta a könyveket,[31] Brod kezdeményezésére együtt olvasták Platón Prótagoraszát ógörögül, Flaubert francia nyelvű Érzelmek iskoláját, a Szent Antal megkísértetését pedig Kafka javasolta.

Kafka Dosztojevszkijt, Flaubert, Gogolt, Franz Grillparzert és Heinrich von Kleistot „valódi vértestvéreinek” nevezte. A cseh irodalom is érdekelte, Goethe műveit is örömmel forgatta. 1906. július 18-án lett jogi doktor, majd kötelező egy éves fizetés nélküli szolgálatát töltötte polgári- és büntetőbíróságokon.

MUNKÁJA

1907. november 1-jén munkába állt az Assicurazioni Generali olasz biztosítótársaságnál, ahol majdnem egy évig dolgozott. Levelezéséből kiderül, elégedetlen volt a 8:00-tól 18:00-ig tartó munkaidővel, mert ez csaknem lehetetlenné tette, hogy az írással foglalkozzon, ami pedig fontos volt számára. 1908. július 15-én felmondott, és két héttel később a Cseh Királyság Munkás Balesetbiztosító Intézeténél kezdett dolgozni, itt több ideje jutott az írásra. Feladata a gyári munkások személyi sérüléseinek kivizsgálása és véleményezése volt. Az elvesztett kéz- vagy lábujjak a gyenge munkavédelem miatt mindennaposak voltak, különösen a gépesített eszterga-, fúró- vagy rotációs fűrészüzemekben, amelyek ritkán feleltek meg a biztonsági előírásoknak.

Peter Drucker menedzsmentprofesszor szerint Kafka volt, aki először javasolta védősisak viselését, de ezt hivatalos dokumentumok nem támasztják alá. Édesapja ezt a munkát gyakran Brotberufnak titulálta, azaz olyan munkának, amelyet csak azért végeznek, hogy ki tudják fizetni a számlákat, Kafka ezzel nem értett egyet. Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, hozzá tartoztak a kártérítési igények feldolgozása és vizsgálata, jelentések írása, üzletemberek fellebbezéseinek kezelése amiatt, hogy cégüket túl magas kockázati kategóriába tették, ami több biztosítási prémiumot eredményezett. Több ízben is ő állította össze az intézet éves jelentését, felettesei megelégedésére. Általában délután 2-kor szabadult a munkából, így bőven maradt ideje az írásra. Édesapja azt várta volna, hogy átvegye a jól menő családi kereskedést.

Utolsó éveiben betegsége megakadályozta, hogy dolgozzon az irodában, de írni sem tudott. Évekkel később Brod megalkotta a Der enge Prager Kreis, azaz „A szűk prágai kör” kifejezést, ebbe olyan írók tartoztak, mint Kafka, Felix Weltsch vagy ő. 1911 végén Elli férje, Karl Hermann és Kafka közösen indították el az első prágai azbesztgyárat, a Prager Asbestwerke Hermann & Co-t, melybe a hozománypénzt fektették be. Kafka nagy lelkesedéssel fogott munkához, de aztán rájött, hogy a munka csak az írástól veszi el idejét.

Ekkor kezdett érdeklődni a jiddis színház előadásai iránt. 1911 októberében látott először ilyet, a következő hat hónapban „elmerült a jiddis nyelvben és irodalomban”. Ez volt a judaizmus iránti növekvő érdeklődésének kezdete. Ekkoriban lett vegetáriánus is.

1915 körül kapta meg behívóját az első világháborúban hadviselő félként résztvevő Császári és Királyi Hadseregbe, de a biztosítótársaság el tudta intézni, hogy mentesítsék a szolgálat alól, mivel fontos kormányzati feladatokat is ellátott a társaságnál. Később maga jelentkezett katonának, de a gümőkórhoz kapcsolódó egészségügyi problémái miatt elutasították és alkalmatlannak minősítették. A betegséget 1917-ben diagnosztizálták nála. 1918-ban már munkáját sem tudta rendesen ellátni ezért a munkaadója nyugdíjba helyezte. Erre a betegségre ekkor még nem ismertek gyógymódot. Egyre rosszabb állapotban élete hátralevő részének jelentős hányadát szanatóriumokban töltötte.

MAGÁNÉLETE

Kafka sosem házasodott meg. Brod szerint „kínozta” a szexuális vágy, míg Kafka életrajzírója, Reiner Stach szerint az író élete tele volt „szüntelen nőzéssel” és a „szexuális kudarc” érzésével.

Felnőtt élete legnagyobb részében bordélyházakat látogatott, a pornográfia is érdekelte. Több nővel is közeli kapcsolatot ápolt. 1912. augusztus 13-án ismerte meg Brod rokonát, Felice Bauert, aki egy diktafonvállalat képviselőjeként dolgozott Berlinben. Egy héttel Brod otthonában való találkozásuk után Kafka így írt naplójában:

„FB kisasszony. Mikor augusztus 13-án megérkeztem Brodhoz, az asztalnál ült. Egyáltalán nem voltam arra kíváncsi, ki ő, de egyszerre csak érdeklődni kezdtem. Csontos, üres arca nyílt ürességet sugárzott. Torka fedetlen volt. Egy blúzt rádobott. Nagyon háziasnak nézett ki a ruhájában, bár mint kiderült, egyáltalán nem volt az. (Elidegenítettem magam tőle, hogy kicsit túl közelről vizsgáltam…) Majdnem törött orr. Szőke, egyenes, nem vonzó haj, erős áll. Ahogy először mellékerültem, mikor leültem, már megváltoztathatatlan véleményem volt.”

Nem sokkal ezután, mindössze egy éjszaka alatt írta meg Az ítélet című történetet, de az Amerikával és Az álváltozással is gyorsan haladt. A következő öt évben főleg levelekben érintkeztek, ritkán találkoztak, de kétszer eljegyezték egymást. Ezeket a leveleket később Levelek Felicének címen adták ki, a lány levelei nem maradtak fent. Stach és James Hawes szerint 1920-ban Kafkának megvolt a harmadik eljegyzése, egy szegény és tanulatlan szobalánnyal, Julie Wohryzekkel. Bár ketten béreltek egy lakást, és az esküvő időpontját is kitűzték, sosem házasodtak össze. Kafka ekkoriban kezdte a Levél apámhozt összeállítani, aki ellenezte a kapcsolatot Julie cionista nézetei miatt. A kitűzött dátum előtt azonban egy másik nővel kezdett találkozgatni. Miközben vágyott a párkapcsolatra, nagyon kevés volt az önbizalma, és különösen testével kapcsolatban voltak aggályai: nem érezte magát elég férfiasnak.

Stach és Brod szerint miközben Felice Bauerrel élt, annak barátnőjével, a berlini zsidó Margarethe „Grete” Blochhal is viszonyt folytatott. Brod szerint fiuk is született, habár Kafka nem tudott erről. A fiú, akinek a neve nem ismert, 1915-ben vagy 1916-ban született Berlinben, 1921-ben hunyt el Münchenben. Peter-André Alt életrajzíró szerint nem Kafka volt a gyermek apja, mivel anyjával sosem folytatott intim viszont. Stach szerint az sem biztos, hogy Blochnak egyáltalán volt fia.

1917 augusztusában diagnosztizáltak nála gümőkórt, ezután pár hétre a csehországi Zürauba (Siřem) utazott, ahol húga, Ottla sógora, Karl Hermann gazdaságán dolgozott. Kényelmesen érezte magát, később úgy írta, ez volt élete talán legjobb időszaka, mert nem voltak kötöttségei. Továbbra is naplót és úgynevezett Oktavheftét, azaz levelekből összefűzött könyvet vezetett. Az ezekben lévő jegyzetekből Kafka 109 részt választott ki cédulákra, rendezetlenül. Ezek később Töredékek füzetekből és papírlapokról címen kerültek nyomtatásba.

1920-ban kezdett intenzív kapcsolatba Milena Jesenská cseh író-újságíróval. Hozzá szóló levelei később Levelek Milenának címmel jelentek meg. 1923-ban a Balti-tenger melletti Graal-Müritzben vakációzott, itt ismerte meg az ortodox zsidó családból származó 25 éves óvónőt, Dora Diamantot. Hogy kiszakítsa magát családja befolyása alól és az írásra koncentrálhasson, Berlinbe költözött Diamanttal. A lánynak köszönhetően érdekelni kezdte a Talmud is. Négy történeten dolgozott, melyeket Az éhezőművész címen készült kiadni.

SZEMÉLYISÉGE

Kafka attól tartott, hogy szellemileg és fizikailag is visszataszítónak fogják találni. Azonban azokat, akik találkoztak vele, elbűvölte vonzó, fiús külsejével, csendes viselkedésével, intelligenciájával és fanyar humorérzékével. Brod Heinrich von Kleisthoz hasonlította, megjegyezve, hogy mindkét író képes volt egy adott helyzetet precízen, realisztikusan jellemezni. Az egyik legszórakoztatóbb embernek tartotta, akivel valaha találkozott, szerette humorát barátaival megosztani, de jó tanácsokkal is szolgált nekik. Brod szerint olyan volt hallgatni szenvedélyes beszédeit, mintha zene lenne. Legjellemzőbb vonásai szerinte az „abszolút igazságosság” (németül: absolute Wahrhaftigkeit) és a „pontos lelkiismeretesség” (németül: präzise Gewissenhaftigkeit) voltak. Feltűnően mély részleteket tárt fel, olyan dolgokat is, amiket senki más nem vett észre.

Gyermekként nem lelkesedett a testmozgás iránt, de később a játékok és más fizikai aktivitások lekötötték, lovagolt, úszott és evezett. Hétvégente hosszú túrákat tett barátaival, amelyeket gyakran ő szervezett. A természetgyógyászat, a modern oktatási módszerek, mint a Montessori, és a technikai újdonságok (repülés, film) is érdekelték. Az írás fontos volt számára, „az ima egy formájának” tekintette. Igen érzékeny volt a zajra, a csendet preferálta írás közben.

Élete vége felé Kafka képeslapot küldött barátjának, a Tel Avivban élő Hugo Bergmannak, amiben megerősítette kiköltözési szándékát, de Bergman nem tudta volna fogadni, mivel kisgyermekei voltak, és félt attól, hogy elkapják az írótól a gümőkórt.

HALÁLA

Kafka gégegümőkórja rosszabbodott, 1924 márciusában tért vissza Prágába, ahol családja, főleg húga, Ottla viselte gondját. Április 10-én a Bécs melletti Kierlingbe, dr. Hoffmann szanatóriumába utazott kezelésre, itt hunyt el június 3-án.

Halálát feltehetőleg éhezés okozta, mivel az evés a torka miatt rendkívüli fájdalommal járt, és az intravénás táplálást akkor még nem fejlesztették ki. Halálos ágyán is Az éhezőművészen dolgozott, amelyet még akkor kezdett írni, amikor még képes volt táplálkozni. Testét visszavitték Prágába, 1924. június 11-én a žižkovi Új Zsidó Temetőben helyezték örök nyugalomra. Kafka élete során ismeretlen volt, de nem is hiányolta a hírnevet, halála után viszont hamar ismertté vált a neve. Sírját Leopold Ehrmann építész tervezte.

MUNKÁSSÁGA

Kafka minden művét németül írta, kivéve a Milena Jesenskának szóló, cseh nyelvű leveleket. Élete során kevés figyelem irányult rá.

Kafka nem fejezte be egy regényét sem, műveinek nagyjából 90%-át elégette, főleg berlini időszaka során, ekkor Diamant is segített neki az égetésben. Korai évei során von Kleist volt rá hatással, akinek munkásságát Bauernek írott egyik levelében ijesztőnek jellemzi, és közelebbinek érezte magát hozzá, mint családjához.

NOVELLÁK

Kafka legkorábbi megjelent műve a Hyperion folyóiratban 1908-ban megjelent nyolc novella volt, melynek a Szemlélődés címet adta. 1904-ben írta Egy küzdelem leírása című novelláját, melyet 1905-ben mutatott meg Brodnak, aki azt tanácsolta neki, folytassa az írást, és aztán nyújtsa be a Hyperionnak. Egy töredéket már 1908-ban kiadott, két másik részt pedig 1909 tavaszán jelenített meg, mindet Münchenben.

1912. szeptember 22-én éjszaka írta Az ítéletet, amit Felice Bauernek ajánlott. Brod felfedezte, hogy a mű jegyespárja, Georg Bendemann és Frieda Brandenfeld, mennyire hasonlít Kafkához és Felice Bauerhez.[130] Gyakran ezt tartják Kafka áttörést hozó művének. Egy fiú és apja problémás kapcsolatáról szól, ami megváltozik, miután fia eljegyzi Friedát.[131][132] Kafka elmondása szerint „nyílt testtel és lélekkel írta”,[133] a történet „igazi születés volt, iszappal és sárral borítva”.[134] Először 1912-ben, Lipcsében jelent meg „Feice Bauer kisasszonynak” ajánlva, a későbbi kiadásokban már csak „F.” szerepelt. 1912-ben írta Az átváltozást,[135] 1915-ben jelent meg Lipcsében. A történet szerint egy utazó ügynök úgy ébred, hogy átváltozott egy ungeheures Ungezieferré, egy szörnyű féreggé. A kritikusok a 20. század legnagyobb hatású fikciós művei között tartják számon.[136][137][138]A fegyencgyarmaton című novellája bonyolult kínzásokat és egy rendkívül praktikus kivégzőgépet mutat be, 1914 októberében íródott,[75]1918-ban átdolgozta, 1919 októberében jelent meg Lipcsében. Az éhezőművész a Die neue Rundschau folyóiratban jelent meg 1924-ben, egy furcsa főszereplőn keresztül mutatja be az éhezőművészek hanyatlását.[139] Utolsó novellája, amelynek a Josefine, az énekesnő, avagy Az egerek népe címet adta, szintén a művész és a közönség közötti kapcsolatról szól.

REGÉNYEK

Első regényét 1912-ben kezdte írni. Első fejezete A fűtő című novella volt. Kafka a félkész művet Az elkallódott fiú címen emlegette, de Kafka halála után Brod Amerika címmel adta ki. A regény inspirációjaként az előző évben szerzett jiddis színházi élmények szolgáltak, újra tudatában volt örökségének, ami arra a gondolatra vezette, hogy mindenki életét mélyen befolyásolja a veleszületett hagyaték.[142] Kifejezetten humorosabb és realisztikusabb, mint a többi Kafka-mű, egy elnyomó és immateriális rendszer motívumát használja, hogy a főhőst ismétlődően bizarr helyzetekbe hozza. Amerikába kivándorló rokonai élményeit is felhasználta,[144] ez az egyetlen műve, ami optimistán végződik.[145]

1914-ben kezdte A pert írni amely egy távoli, elérhetetlen hatóság által letartóztatott emberről szól, de a bűn természete nem derül ki sem az ő, sem az olvasó számára. Nem fejezte be a regényt, de az utolsó fejezetet igen. A Nobel-díjas Kafka-szakértő Elias Canetti véleménye szerint Felice áll a mű középpontjában, Kafka állítása szerint ez „az ő [Felicia] története” volt. Canetti Kafka Feliciának írt leveleiről szóló könyvének a Kafka másik pere címet adta, a levelek és a regény közti kapcsolatra utalva. Michiko Kakutani a The New York Timesban azt írta, hogy Kafka levelei „fikciója ismertetőjelei: ugyanazzal az idegi figyelemmel kíséri a percre pontos adatokat, az erőviszonyok változását, az érzelmi megfulladást és meglepő módon a fiús örömöt is”.[147]

Naplója szerint 1914. június 11-re már megtervezte A kastélyt, de 1922. január 27-ig nem kezdte el írni. A főszereplő, K. földmérő ismeretlen okokból harcol, hogy bebocsátást nyerhessen a kastélyban élő rejtélyes hatósághoz, amely a falut irányítja. Kafka szándéka az volt, hogy K-t a halálos ágyán értesíti majd a hatóság arról, hogy „a faluban élés jogi követelése nem volt érvényes, de bizonyos kiegészítő körülményeket figyelembe véve megengedjük, hogy itt éljen és dolgozzon”.[148] A sötét és néha szürrealista regény témája az elidegenedés, a bürokrácia, a rendszer ellen lázadó ember látszólag végtelen frusztrációja, a hiábavalóság és a reménytelen célért való harc. Hartmut M. Rastalsky szerint „mint az álmok, ezek a szövegek is »realisztikus« elemeket ötvöznek az abszurditással, óvatos megfigyelést a főszereplők megmagyarázhatatlan figyelmetlenségével és nemtörődömségével”.[149]

Kafka novellái eredetileg irodalmi folyóiratokban jelentek meg, az első nyolc a Hyperion havilap 1908-as első számában. Franz Blei 1909-ben adott ki két dialógust, amelyek az Egy küzdelem leírása részei lettek. A bresciai repülők töredéke, amit egy olaszországi utuk során írt Broddal, 1909. szeptember 28-án jelent meg a Bohemia napilapban.[150][151] 1910. március 27-én több novella, amik később a Szemlélődés részei lettek, megjelentek a Bohemia húsvéti kiadásában. 1913-ban Lipcsében adta ki Brod és Kurt Wolff Az ítéletet, az Arkadia költészeti évkönyvben. A törvény előtt című novellája 1915-ben a Selbstwehr zsidó hetilap újévi kiadásában jelent meg, melyet 1919-ben az Egy falusi orvos novellagyűjteményben adott ki újra, de A per regényébe is bekerült. Novellái jelentek meg Martin Buber Der Jude lapjában, a Prager Tagblattban, a Die neue Rundschau, a Genius és a Prager Presse folyóiratokban is.

Kafka első megjelent könyve a Szemlélődés volt, ami 18, 1904–1912 között írt novellát tartalmazott. Egy nyári weimari út során Brod megszervezte Kafka és Kurt Wolff találkozását,[153] akinek a Rowohlt Verlag kiadója 1912 végén adta ki ezt a könyvet, de már 1913-as évszámmal.[154] Kafka Brodnak ajánlotta („M.B.-nek”), személyes példányt is átadott neki, amibe ezt írta: „Ahogyan már ide van nyomtatva, neked, kedves Max!”. Az átváltozás először 1915-ben, a Die Weißen Blätter expresszionista irodalmi folyóiratban jelent meg, melyet René Schickele szerkesztett. Az Egy vidéki orvos című novellagyűjteményét 1919-bwn adta ki Kurt Wolff,[154] Kafka édesapjának ajánlva. Kafka egy utolsó, négy novellából álló könyvet is összeállított, amely halála után, 1924-ben jelent meg Az éhezőművész címmel, a Verlag Die Schmiede gondozásában. 1924. április 20-án a Berliner Börsen-Courierben jelent meg Kafka esszéje Adalbert Stifterről.[157]

Kafka végrendeletében Max Brodra, barátjára és irodalmi vagyonkezelőjére hagyta minden művét, a kiadatlanokat is, de pontos útmutatással: „Kedves Max, ez az utolsó kérésem. Mindent, amit hátrahagyok: naplókat, kéziratokat, leveleket (az enyémeket és másokéit is), vázlatokat, mindent égess el olvasás nélkül”.[158][159] Brod ezt nem tartotta be, 1925 és 1935 között kiadta a regényeket és összegyűjtött műveket. Számos, még kiadatlan papírt 1939-es emigrációja közben Palesztinába vitt.[160] Kafka utolsó szeretője, Dora Diamant (később Dymant-Lask) sem teljesítette az író kérését, és titokban megtartott 20 füzetet és 35 levelet. Ezeket 1933-ban a Gestapo elkobozta, de a kutatók még nem biztosak abban, hogy meg is semmisítették.

Amikor Brod a legtöbb írást megjelentette, Kafka munkája magára vonzotta a széles tömegek és a kritikusok figyelmét. Brodnak nehézséget okozott, hogy időrendbe helyezze barátja jegyzeteit. Az egyik probléma az volt, hogy Kafka gyakran ugyanazon könyv különböző részeire írt, gyakran középen, gyakran hátulról kezdte. Számos félbehagyott művét is befejezte. Például A pert számozatlan és félkész fejezetekkel, A kastélyt pedig hiányos mondatokkal és kétértelmű tartalmakkal hagyta hátra.[164] Brod átrendezte a fejezeteket, átszerkesztette a szöveget, megváltoztatta az írásjeleket. Előbbi 1925-ben a Verlag Die Schmiede gondozásában jelent meg, míg másik két regényét (A kastély (1926), Amerika (1927)) Kurt Wolff adta ki. 1931-ben A Kínai Fal építése címmel adott ki addig meg nem jelent novellákat, mint például az egyező címűt. A könyvet a Gustav Kiepenheuer Verlag gondozta. Brod kollekciót gyakran „végleges kiadásként” emlegették.

Modern kiadásban

1961-ben Malcolm Pasley közbenjárására Kafka kéziratainak nagy részét az oxfordi Bodleian Librarybe vitték. A per kézirata aukción kelt el, ma Marbach am Neckarban, a Német Irodalmi Archívumban tartják. Ezt követően Pasleyvel az élen egy német regényeket rekonstruáló csapat (például Gerhard Neumann, Jost Schillemeit és Jürgen Born) az S. Fischer Verlag kiadó gondozásában újra kiadta ezeket.[169] Pasley volt az 1982-es A kastély- és az 1990-es A per-kiadás szerkesztője, míg az 1983-ban újra kiadott Amerikát Jost Schillemeit szerkesztette. Ezeket „kritikai kiadás” vagy „Fischer-kiadás” néven emlegették.

Kiadatlan művek

Brod 1968-as halála után a nála lévő, több ezerre becsült kiadatlan Kafka-mű titkárnője, Esther Hoffe birtokába került. Ő párat eladott, de nagy részüket lányaira, Evára és Ruthra hagyta, akik szintén megtagadták kiadásukat. 2008-ban kezdődött el a jogi harc a nővérek és az Izraeli Nemzeti Könyvtár között, utóbbi állítása szerint a művek Izrael állam tulajdonát képzik, mióta Brod 1939-ben Palesztinába emigrált. 1985-ben Esther Hoffe 2 millió dollárért adta el A per kéziratát a Német Irodalmi Archívum Modern Irodalom Múzeumának. 2012-re már csak Eva élt.[173] Egy Tel Avivi bíróság 2010-ben a művek kiadása mellett döntött, pár meg is jelent, köztük egy addig ismeretlen novella, de a jogi harc folytatódott. A Hoffe család azt állította, személyes tulajdonaik, míg a könyvtár szerint „a zsidó nép kulturális hagyatéka”, de amúgy is rájuk hagyta Brod. 2012 októberében a bíróság a Nemzeti Könyvtár javára döntött.[175] (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Franz_Kafka

július 4, 2020 / Évfordulók

TELEKI BLANKA

a nőnevelés úttörője

1806. július 3.

Az erdélyi arisztokrata gróf széki Teleki családban, Nagybánya közelében született. Édesapja Teleki Imre (1782-1848), édesanyja pedig korompai gróf Brunszvik Karolina (1782–1843), az első magyarországi óvodák megalapítójának, gróf Brunszvik Teréznek a húga volt. …

Fiatalon Münchenben és Párizsban festészetet, Budán Ferenczy Istvánnál szobrászatot tanult. Későbbi pályájára a legnagyobb hatással mégis nagynénje, Brunszvik Teréz volt, aki magával vitte külföldi utazásaira.

Blanka is a nőnevelést választotta hivatásául: 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. Ez az iskola számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt. A kiváló tanárok között volt Vasvári Pál (történelem), Hanák János (természetrajz) és Leövey Klára (nevelőnő).

A szabadságharc alatt, 1848 végén kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, Nagyváradra, végül Szegedre menekült.

A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében. Miután a bécsi rendőrség kezére jutott Teleki Blanka levelezése, 1851-ben Bécsben elfogták, és Pestre, az Újépületbe szállították. 1853-ban a haditörvényszék 10 évi várfogságra ítélte; az ítéletet is az Újépületben hirdették ki.

Teleki Blanka Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben raboskodott. Miután 1857. május 11-én amnesztiával szabadult a kufsteini börtönből, többé nem tért haza. Ausztriában, majd Franciaországban élt, a húgánál. Ekkor a menekültek ügyét karolta fel. Párizsban érte a halál.

• A montparnasse-i temetőben nyugszik. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Teleki_Blanka

július 4, 2020 / Évfordulók

SZÉP ERNŐ: Emlékbe

Egy órát életemből,
Egy órát mért ne tegyek el,
Jaj napjaim hogy elszaladnak
Emlékbe írom ezt magamnak,
Hiszen mást úgysem érdekel.

Estefelé magamban
Egy lócán űltem fák között,
Elaltatá a csend a fákat,
Halk párok távol elsétáltak
Erre meg egy lélek se jött.

Magamban a világon,
Úgy elment minden hirtelen,
Oly messzi szédült minden tőlem,
Álomfélében, elveszőben.
“Hogy vagy?” – ki mondja még nekem.

És nem hittem, hogy élek,
Hogy volt tegnap, hogy volt tavaly
És mintha mennék hóvilágban,
Oly messze minden tervem, vágyam,
Hajósíp és vonatrobaj.

Halvány lámpák hol égnek,
A zene bűve hol lebeg?
Kertek, nők, néma ünnepélyek,
Paripán illegő kevélyek,
Kikötők, szép idegenek.

A csillagok kinyíltak,
Árnyék indúlt a fák alatt,
Pálcám a földön kóborolva
Széles szívet rajzolt a porba.
Elmentem, rajzom ott maradt.

HEGEDŰS GÉZA: SZÉP ERNŐ

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla, és mostanában éppen újra felfedezzük mint a modern, abszurd irodalom hazai előfutárát. Ady Endre egyik legjobb barátja volt, de ugyanúgy tartozott Molnár Ferenc legszűkebb baráti körébe is. Babits kezdettől fogva nagy költőnek tartotta, Hatvany Lajos a hazai városi irodalom egyik főalakjának. Versei ugyanúgy kaptak helyet a legkomolyabb antológiákban, mint a kabarék színpadán. Ő maga pedig rendkívül szerény modorú, kis termetű, sovány ember volt, aki félszeg mosollyal mondotta el ironikus véleményeit az emberekről és az eseményekről. Aki ismerte, szerette, mindenki nagyra becsülte, de azért senki sem vette egészen komolyan. Ő maga sem vette egészen komolyan sem magát, sem a világot. Fura gesztusait anekdotákként mesélgették. Például amikor katonaidejét leszolgálva, az osztrák-magyar közös hadsereg tisztjévé avatták, akkor szokásos volt, hogy az új tisztek valamiféle – lehetőleg német – jelmondatot véssenek kardjuk pengéjébe. Szép Ernő hadnagy úr pedig a liberalizmus közismert, de nagyon nem harcias jelszavát vésette a kardra: ,,Leben und leben lassen!” (Élni és másokat is élni hagyni.) Egész költészete is az emberszeretet jegyében, kissé érzelmesnek, kissé furcsának, egyszerre könnyesnek és mosolygósnak alakult. A Nyugat körében senkinek nem volt oly sok köze Petőfi népi hangvételű egyszerűségéhez, de ugyanakkor a kabarék városias csúfondárosságához és a csak később keletkező újabb modernség képtelenségeihez. Sohasem volt igazi ellensége, üldözöttként még üldözőit is igyekezett megérteni, és üldözői sem gyűlölték személye szerint. De valójában nem tartozott senkihez, és magányos jelenség irodalmunkban.

Falusi néptanító fia volt. Petőfin nevelkedett, és ifjúkora óta írt verseket. Az Alföldön nőtt fel, és a Tiszántúl hangulatait hozta Budapestre, amikor tizenkilenc éves korában újságíró lett a fővárosban. Ettől kezdve élete a szerkesztőségekben, az éjszakai kávéházakban, az irodalmi körökben telik. Változatos szerelmek között éli a bohém fiatalember, majd a megrögzött agglegény életét. A tanítóotthon vidéki nyomora után megismeri a nagyvárosi kisegzisztenciák nyomorát. Hanem amikor népszerű lesz, és elegendő pénzt keres, akkor fel-fellobban benne a világlátás vágya, s amíg a pénze tart, összevissza utazik Európa nagyvárosaiban, egy ízben egy szerelme után elutazik Szent-Pétervárra is. Hangulatos, színes cikkekben számol be a tájak élményeiről. Ezek az apró újságcikkek közelebb állnak a költészethez, mint a publicisztikához, nemegyszer inkább szabad verseknek mondhatók. Amikor már újságokból és folyóiratokból ismert nevű költő és újságíró, 1912-ben – huszonnyolc éves korában – megjelenik Énekeskönyv című verseskötete, amellyel a Nyugat költői is maguk közé fogadják. A városi ember vidéki emlékei, a nyomorúságos gyermekkor meghitt képei, a vágyódás szelíd emberi kapcsolatok után kaptak költői hangot egy olyan dallamos nyelven, amelyben szervesen ötvöződik a népi nyelv a városi nyelvvel, Petőfi formakincse a Nyugat nyugat-európaiságával.

Ez a költészet ugyan az évek folyamán egyre gazdagabb lesz, de jellege nem változik. A gyermekkori vágyak és remények találkoznak benne a nagyvárosi polgár céltalanságával. Szép Ernő éli a bohéméletet, és kivágyakozik belőle valami tartalmasabb után. Humor és érzelmesség, halk bírálat és öngúny ötvöződik össze ezekben a gyakran dalszerű versekben. (Sokat meg is zenésítettek, és kabarékban énekeltek.) A részvét minden emberi bánat iránt és a szeretetvágy az alaphangja egész költészetének. Tulajdonképpen nem széles skálájú lírikus, de gazdag érzelemvilággal tudja új meg új módon kifejezni a szeretetet, megértést, mindent megbocsátást.

Mindenekelőtt költő; költő akkor is, amikor prózát ír, és akkor is, amikor drámákat fogalmaz. Megértő és megbocsátó lírája áthatja nemegyszer kritikai szándékú írásait is. Jól látja, mit kell bírálni, de a bűnösökre sem tud haragudni.

Elbeszéléseinek és hírlapi tárcáinak legnagyobb része személyes emlékezés. A falusi és vidéki városi gyermekkor, a diákévek csínjei és nagy felismerései, majd a budapesti kávéházak és szerkesztőségek életének furcsaságai, a külföldi utak benyomásai impresszionista-lírai színezetet adnak ezeknek a prózai, gyakran igen ritmikus prózai írásoknak. Az első világháború idején írt karcolatai a szenvedőkkel együttérzés költeményei, ezekben végre erőteljesebben is szólal meg a háború elleni felháborodás, de szelídsége és pajkosan mosolygó humora itt is minduntalan felcsillan. Sőt még idős korában, a második világháború után, a fasizmusról írt emlékező karcolataiban (Emberszag) is a rá annyira jellemző kedves humor enyhíti a felidézett képek komorságát.

Regényei a lírai hangvételű elbeszélő próza jelentékeny alkotásai. A Hetedikbe jártam diákéveinek felidézése, de úgy, hogy maradandó képet fest a századforduló vidéki középiskolájáról. A Dali dali dal is önéletrajzi fogantatású, de hőse nem ő maga, hanem apja, a néptanító, aki nyomorúságában is az emberség és a kultúra hőse, megalázottságában is az emberi méltóság képviselője. Legfontosabb regénye a Lila ákác. Tartalma szerint egy budapesti fiatalember szerelmi kalandjai a század elején, de a hol mulatságos, hol érzelmes történet realista igényekkel mérhető körképet ad a magyar városi kisemberek életkörülményeiről és életmód-lehetőségeiről. Amikor Szép Ernő ezt a regényt írta (1919), még nem volt szó a magyar irodalom népi és urbánus törekvéseinek kettéválásáról, de talán innét keltezhetjük az urbánus irodalmat, egy olyan irodalmi nyelven, amely közben nagyon is közel marad a népi nyelvhez. Többek közt Szép Ernő népi fogantatású hangvétele és nem egy írásának témabeli nagyvárosiassága is jelzi, mennyire álellentét volt a később szított ellentét népi és urbánus között.

Szép Ernő irodalmi munkásságának azonban a versnél és prózánál nem csekélyebb jelentőségű területe a színpad. Voltak évek, amikor legdivatosabb drámaíróink közt tartották nyilván.

Hamar lett otthonos a kabarék színpadán. Furcsa témájú és váratlan fordulatú egyfelvonásosait akkoriban csak mint mulatságos ötleteket vették tudomásul. Manapság ezekben látjuk az abszurd irodalom hazai kezdeteit. A polgári élet egyre fokozódóbb képtelenségei formálódtak itt groteszk játékokká. Talán maga Szép Ernő sem érezte, hogy ezekben a jelenetekben foglal el legkritikusabb magatartást kora fokozódó embertelenségével szemben.

De már közvetlenül az első világháború előtt igazi színpadi sikert aratott Egyszeri királyfi című mesejátéka. Legtöbbször, ha drámát írt, közel maradt a meséhez, mint legnagyobb sikerű játékában, az Ezeregyéjszaka világát idéző Azrában, a halálos szerelem színpadi költeményében. De akkor is mesét mond, amikor az Aranyórában a budapesti szegény emberek életéről és becsületességéről ír példázatot. Egyébként számos drámai műve közt megírta a Lila ákác színpadi változatát is. Ebből a dramatizált regényből kétszer is készítettek filmet, egyszer a harmincas években, egyszer a mi napjainkban. A színpadi változatot mostanában is újra meg újra felelevenítik.

Amikor ötvenkilenc éves korában, már régóta betegen, meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét. Élete végén csaknem elfeledett volt, és csak az irodalom értői tudták, hogy jó költőként élt és halt meg. Körülbelül egy évtizeddel a halála után, amikor a nagyvilágban már divatos volt az az abszurditás, amely nem egy játékában hangot kapott, hirtelen újra észrevettük, milyen nagy értéke Szép Ernő a mi irodalmunknak. És amikor észrevettük benne a korai abszurdot, azt is észre kellett vennünk, hogy akkor is jó költő, amikor nem abszurd, amikor a szelíd emberség nevében egybefogja azt, ami népi, és ami városi, amikor meglátja és megbocsátja az emberi gyarlóságokat.”

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/szepe.htm

Élete

Szép Sámuel és Lőwenstein Matild fia. Édesapja tanító volt a hajdúszoboszlói izraelita iskolában, édesanyja varrónő. Gyermekkorában szüleivel Debrecenbe költöztek. Iskolai tanulmányai során tette meg első írói lépéseit. 1902-ben jelent meg első verseskötete. Iskolai tanulmányai végeztével Budapestre költözött és újságíróként helyezkedett el (1903).

1908-tól a Nyugat, 1910-től Az Est munkatársa volt. Az első világháborúban, 1914-ben önkéntesnek jelentkezett. 1925-től Az Ujság munkatársa, a polgári liberális eszmék szószólója.

1944 augusztusában csillagos házba internálták, a svéd követség mentelmi útlevelével rövid időre szabadult. 1944. október 20. és 1944. november eleje között a nyilasok munkaszolgálatra hurcolták. 1948 után szegénységben élt; a Petőfi Társaság tagjai közé választotta.

Jó kapcsolatban volt Ady Endrével.

1953 októberében hunyt el gyomorrákban. Holttestét a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra; sírkövén a „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva” felirat áll. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9p_Ern%C5%91

július 4, 2020 / Évfordulók

APÁCZAI CSERE JÁNOS

„Állj inkább, mint ülj, fuss, mint menj: soha tudományi fegyveredet kezedből le ne tedd. …Az tudománynak gyökere keserű, gyümölcse penig gyönyörűséges…Valahol ez földön nehéz dolgokat hallasz, ott teremj.” APÁCZAI CSERE JÁNOS: MAGYAR LOGIKÁCSKA (1654)

“Fejérvárott adják kezébe a poetica classist… Ő azért maga foga astronómiát, geographiát kezd tanítani…phylosophus carthesianus volt…de nagy baja volt Apáczainak ez is: hogy mathematicum instrumentumokra szert nem tehettünk…Apáczait azután nem láttam, mert az Isten ebből az ostoba háládatlan magyar világból, mely őreá méltatlan volt, kivette…

(BETHLEN MIKLÓS: ÉLETE LEÍRÁSA MAGÁTÓL)

ÁPRILY LAJOS: TAVASZ A HÁZSONGÁRDI TEMETŐBEN

(részlet)

„Ha jött a harcok lázadó sötétje,

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,

napsugaras nyugat dalolt a dalban

hol a sötétség tenger-árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem. „

https://en.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1nos_Ap%C3%A1czai_Csere

július 4, 2020 / Évfordulók

KAFFKA MARGIT
ÍRÓ, KÖLTŐ
1880. JÚNIUS 10.
Wikipedia szerkesztve

Nagykároly, 1880. június 10.– Budapest, 1918. december 1. Ady Endre a „nagyon-nagy író-asszony”-nak nevezte, a magyar irodalom egyik legjelentősebb női íróját, a Nyugat nemzedékének fontos tagját.
Apja, Kaffka Gyula főügyész volt, de korán meghalt, így a család szerény körülmények között élt. 1880. június 15-én keresztelték. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az ERZSÉBET NŐISKOLÁBAN polgári iskolai TANÁRI OKLEVELET SZERZETT. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. Szoros baráti kapcsolatban állt Kosztolányival, Babitscsal, Szabó Dezsővel és Balázs Bélával is.
1905-ben ment férjhez Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz. A következő évben született meg gyermekük, László, de a pár házassága néhány év alatt tönkrement, ezért elváltak. Budapesten 1910–1915 között tanárként dolgozott, közben 1914-ben Szegeden férjhez ment Bauer Ervin elméleti biológushoz, Balázs Béla testvéréhez. Az első világháború kezdetekor elhagyta a tanári pályát és csak a szépirodalomnak élt.
1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt – melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki.
Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.

MŰVEI
• Levelek a zárdából (naplóregény, 1904)
• Utolszor a lyrán (verskötet, 1912)
• Süppedő talajon (elbeszéléskötet, 1912)
• Színek és évek (regény, 1912)
• Mária évei (regény, 1913)
• Hangyaboly (regény, 1917)
• Az élet útján (verskötet, 1918)
• A révnél (elbeszéléskötet, 1918) (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kaffka_Margit

július 4, 2020 / Évfordulók

AUER LIPÓT,

világhírű hegedűművész, karmester

1845. június 7.

Leopold von Auer (Veszprém, 1845. június 7. – Loschwitz (ma Drezda része), 1930. július 15.) világhírű magyar hegedűművész, zenepedagógus, karmester és zeneszerző. A világ zenei életének meghatározó alakja, zenei témájú könyvek szerzője, hegedűiskoláját ma is használják. Több zeneművet dedikáltak számára, például Csajkovszkij és Glazunov is neki ajánlotta hegedűversenyét. Néhány saját szerzemény és számos átirat mellett gyakorlatilag az összes nagy hegedűversenyhez írt kadenciát.

Első zenetanára szülővárosában, Veszprémben Liedl Lipót volt, majd 1853 és 1856 között Budapesten és Bécsben tanult. Tizenhárom éves korában kapott diplomát, de igazi művésszé Joachim József keze alatt vált.

A magyar muzsikust kinevezték a Szentpétervári Konzervatórium tanárának, pár évtized alatt a cár udvari szólóhegedűsévé emelkedett és orosz nemesi rangot kapott. Oroszország mellett – hegedűsként és karmesterként – nagy sikereket aratott Európa több országában, később az Amerikai Egyesült Államokban is. Ezeken az eseményeken ismerte meg Európa vezető művészeit, politikusait (Pauline Viardot-Garcia, Ivan Turgenyev, Charles Gounod, Benjamin Disraeli, a későbbi VII. Eduárd brit király, Napoléon Eugène és mások)

Híres zeneszerzők (Csajkovszkij, Glazunov) ajánlották neki műveiket.

Kiemelkedő mind művészi, mind pedagógusi tevékenysége. Zenei karrierjének csúcsán országok és uralkodók versengtek, hogy hallhassák játékát.

Zenepedagógusként a hegedűjáték oktatásában alkotott maradandót, korának leghíresebb hegedűtanáraként tartják számon.

Ő volt az „orosz hegedűiskola” megalapozója, nevéhez kötik az úgynevezett pétervári vonófogást. Csak Oroszországban több mint 300 kiváló hegedűs került ki iskolájából, köztük több világhírű szólista is, például Mischa Elman, Jasha Heifetz és Nathan Milstein. (Érdekesség: Heller Ágnes, filozófus Auer Lipót leszármazottja) (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Auer_Lip%C3%B3t

július 4, 2020 / Évfordulók

„ Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendezőforgatókönyvíródramaturggrafikus.

Ágh István így vallott Huszárik Zoltán filmjeinek titkáról: „Stílusa egységes, mert mindig a halálba futó életről szól. Cselekménytelen, mert a lélek történetét kutatja, akár a költészet, képzőművészet és a zene. A motívumok eltűnnek és felbukkannak egyre tragikusabban; megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és élet.”…

1959-ben visszatérhetett a főiskolára (negyedéves hallgatóként rehabilitálták), Máriássy Félix legendás osztályába. Vizsgafilmje a Játék volt, mellyel azonnal kitűnt. Leonardo Fioravanti, a római filmfőiskola (Centro Sperimentale di Cinematografia(wd)) akkori igazgatója is felfigyelt rá – ennek köszönhette, hogy elfogadták. 1961-ben szerzett filmrendezői diplomát. Első alkotásai rövidfilmek voltak, már ezek érett művészt, kifejező képi megoldásokat mutattak. Egyik (újra)alapítója volt – elsősorban évfolyamtársaival – a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának.[4] Itt készítette el az Elégia című rövidfilmjét, ami a kiugrást jelentette számára 1965-ben. Egy újfajta filmes látásmódot teremtett, amellyel elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját. Első játékfilmjével, a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen megidéző Szindbáddal (1971) a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelkedett. Mindkét nagy sikerű film – ahogy többi alkotása is – egy filmtörténeti korszakban alkotók páratlan együttműködésén is alapult, amiben Huszárik Zoltán személyisége és sorsa is megnyilatkozott.”(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Husz%C3%A1rik_Zolt%C3%A1n

július 4, 2020 / Évfordulók

BATSÁNYI JÁNOS

A FRANCIAORSZÁGI VÁLTOZÁSOKRA

Nemzetek, országok! kik rút kelepcében

Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,

S gyászos koporsóba döntő vas-igátok

Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;

Ti is, kiknek vérét a természet kéri,

Hív jobbágyitoknak’ felszentelt hóhéri,

Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,

Vigyázó szemetek Párisra vessétek!

1789.

1763-ban született a Zala vármegyei Tapolcán, polgári származású családban. Korán kivált értelmével kortársai közül. KeszthelyenVeszprémbenSopronban és a pesti piaristáknál végezte iskoláit. Huszonkét évesen már egyetemi diplomásnak mondhatta magát. Ekkor már négy nyelven verselt: magyarullatinulnémetül és franciául.

Joggyakornokként került Orczy Lőrinc báró pesti házába, ahol a ház fiának tanítója lett. Orczy megkedvelte és szívesen látta szalonjában, ahol a felvilágosodás korabeli értelmiségi ifjúsággal is találkozhatott. 1785 végén, tanítványa halála után Kassán a kamarai igazgatóságnál hivatalnok (gyakornok, később írnok) lett.

Baróti Szabó DávidKazinczy Ferenc és Batsányi 1787-ben megalapította az első magyar irodalmi társaságot (Kassai Magyar Társaság). Országszerte sokan csatlakoztak hozzájuk. Elindították a Magyar Museum (1788–1792) című irodalmi folyóiratot – az első ilyet Magyarországon. Azonban a szerkesztők, különösen a radikális Batsányi és az óvatosabb Kazinczy között rögtön meg is indult a politikai vita: Kazinczynak nem tetszett, hogy az ő írását (a lap beköszöntőjét) Batsányi átszerkesztette és élesebb hangvételűvé tette. A második számtól kezdve külön dolgoztak, azt már Batsányi készítette el. Kazinczy ezután kivált a társaságból, és megalapította saját lapját, az Orpheust. (Kazinczy és Batsányi viszonya már korábban is feszült volt.)

francia forradalom eszméinek nagy híve lett, és annak első intézkedéseit üdvözölte. 1792-ben a Magyar Museumban megjelent A franciaországi változásokra című verséért feljelentették. Nem ítélték el, de ettől kezdve szemmel tartották. Nézetei miatt 1793-ban elbocsátották állásából. Ekkor Forgách Miklós gróf, nyitrai főispán magántitkára lett.

Megvádolták a Martinovics-mozgalomban való részvétellel is. 1794november 11-én letartóztatták. A perben tisztázódott ugyan, hogy a szervezkedésben nem vett részt, mégis egy évi börtönre ítélték a törvényellenes mozgalom feljelentésének elmulasztása, és a saját védőbeszédében is hangoztatott „veszedelmes elvek” miatt. Előbb a budai, majd a kufsteini börtönbe került.

Szabadulása (1796április 23.) után Bécsben vállalt hivatalt. Ekkor adta ki saját jegyzeteivel Ányos Pál munkáit (Magyar Minerva I. Bécs, 1798.), és dolgozott Ossian fordításán, melyből azonban csak az Iniszthonai háború jelent meg (Erdélyi Muzéum V. 1816.).

1805-ben vette feleségül Baumberg Gabriellát, az ünnepelt osztrák költőnőt, akinek német verseit 1805-ben és 1807-ben kiadta.

Mikor Napóleon császár 1809-ben bevonult Bécsbe, Batsányi a szabadítót remélte benne. Volt kufsteini fogolytársa, a bassanói herceg kérésére ő fordította le Napóleon kiáltványát (május 15-én), amelyben az osztrákoktól való elszakadásra szólítja fel a magyarokat. A békekötés után kivonuló franciákat követve még ebben az évben Párizsba költözött. Napóleon évi 2000 frankos anyagi támogatást nyújtott neki.

A császár bukása után Batsányi jelentkezett a Párizsba bevonuló osztrákoknál, akik 1815-ben a spielbergi börtönbe vetették, majd 1816-ban a feleségével együtt internálták: szigorú rendőri felügyelet mellett élt a felső-ausztriai Linzben.

A kulturális életbe már nem tudott bekapcsolódni, így az ortológus–neológus vita idején is az ortológusokat támogatta – valószínűleg információ hiányában, de magyarázzák Kazinczy ellenérzésével is. 1824-ben kiadta Faludi Ferenc verseit.

Hitvesének elvesztése (1839. július 24.) után egyre nehezedőbb magányban élt 1845május 12-én bekövetkezett haláláig. 1843-ban, 80 éves korában a Magyar Tudományos Akadémia felvette levelező tagjai közé. Könyvtárát a Nemzeti Múzeumra hagyta. Magyarországon csak két évvel halála után tudták meg, hogy már nem él.” (Wikipedia”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bats%C3%A1nyi_J%C3%A1nos

július 4, 2020 / Évfordulók

„az én professiom avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál” (A Szigeti veszedelem előszava)

„Zrínyi Miklós, gróf (horvátul: Nikola Zrinski) (Csáktornya,[5] 1620. május 3.[6] – Zrínyifalva, 1664. november 18.) horvát bán, Zala és Somogy vármegyék örökös főispánja, nagybirtokos főnemes, költő, hadvezér és politikus, hadtudós.

Az Oszmán Birodalom elleni harcot összefogással, nemzeti párt szervezésével kívánta elérni. 1663–64-ben nagy hadi sikereket aratott, azonban a bécsi udvar veszni hagyta sikereit és békét kötött a szultánnal. Zrínyi bizalma ekkor megrendült a Habsburgok iránt, azonban politikai fellépését 1664-ben, egy Csáktornya melletti vadászaton bekövetkezett váratlan halála megakadályozta. Főbb művei: Mátyás király életéről való elmélkedések, Szigeti veszedelem, Az török áfium ellen való orvosság.

Jelmondata: Sors bona, nihil aliud (Jó szerencse, semmi más.)”

Halála

„Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr. Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzálő; elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyat fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé rút szakasztás; de e kettő semmi, hanem harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén. Volt a kezén valami kis körmöcslés, de az semmi sem volt. Rettenetes sírás lőn az erdőben, a legalábbvaló, csak a gyermek is siratta. Azt akarják vala, hogy én vigyem a hírét a feleségének, de én, mint új, ismeretlen ember, elvetém magamról Zichy Pálra. Fogók a testet, és amely kétfelé eresztős hintóban kimentünk volt, abból az üléseket kihányván, abban nyújtóztatók, és én az ablakban ülék és hazáig fejét, mejjét tartottam. Otthon hosszú veres bársony dolmányba öltöztették és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem volt buvában. Igy lőn vége Zrínyi Miklósnak: csuda, olyan vitéz, sem lőtt, sem vágott a kanhoz, stuc, spádé lévén nála. – Bethlen Miklós: Bethlen Miklós élete leírása magától

(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Zr%C3%ADnyi_Mikl%C3%B3s_(k%C3%B6lt%C5%91)