Kategória: Egy meg nem írt regény

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

SK

Woman wearing a red shirt and grey skirt dancing on top of a table looking like she’s having a good time

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: SK

 

Valójában Jolán, mindenki csak így szólította.

 

Irtózatosan vastag copfjai voltak, és sokadik gyerek. Mezőtúron az asztalon táncolt a bálban. A visszafoglaláskor apját Petrozsényba küldték vasutasnak, ott verekedett és feleselt a román gyerekekkel. Vissza Pestre albérletbe. Goldberger szövőgyár. A hold lágy fénye a fonál. Süketítő zajban Jolán mintaszerű futkosása és omló álmai. Végig nagyothallott. Vimosnaknak mondták: ”lenne itt egy rendes lány”. Vilmos a szocdemektől tanulta a helyes viselkedést, az öntudatot. Felvette az öltönyét, vett egy csomag nápolyit, és meghívta Jolántt moziba.  

Klári, a lányuk, „Dönci” imádta apját-anyját. Talán az ő harmóniájuk akadályozta abban, hogy maga is megtalálja. Ezen eltöprengeni.  Jolán boldogan élt, amíg Vilmos egyszer arra nem kérte: „Üss agyon” ─ mert már nem bírta a prosztatarákkal járó kínokat. „A görbe vonalak hó zsupp.” Jolán, aki az asztalon táncolt, istenítette a puritánabbul is szigorúbb Vilmost. És nem verte fejbe.  

Az utolsó 10 évben néha már ki sem kelt az ágyból. A temetésen a tiszteletes finom célzásokat tett azokra, akik nem járnak templomba, de egyházi temetésre vágynak. Hja, van az a pénz. 

Csak most az egyszer szólhatnék veled.

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT 

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

 SIMI

Tízperces szünet. Állunk Andrissal a kerítés mellett, és cigizünk. Gyorsan kell, mert a tíz perc csak öt, ha az ember nem akar loholva érkezni az órára. Ez alatt az öt perc alatt Andris az agyamra megy. Képtelen elvonatkoztatni a biológiától, és órát tart. Lelkesen magyaráz. Ez a tanármánia: szünetben is tanít.

Két nappal korábban Julit kaptam azon, hogy már percek óta etikaórát tart nekem. Csak percek múlva esett le, hogy mitől vagyok feszült. Rászóltam: Ne taníts! Nevet, majd folytatja. Magyaráz.

Andrisra megint rászólok, hogy pihenni szeretnék, én sem kínzom József Attila-vers értelmezésével. Egyébként is: meglátok egy verset, amit elemezni kell, kitör rajtam a diákfrász. Mi a fenének? Hja, 39 év magyartanítás megtette a magáét.

Andris figyelmét szerencsére eltereli egy kutya, amelyik megrohan bennünket, körbeszaglász, dörgölőzik, lelkesen csóválja a farkát. Gyönyörű, áramvonalas magyar vizsla. Simogatjuk, hálásan néz ránk az okos szemével.

Tíz méter múlva érkezik a gazdi. Kicsit szorongva mondjuk: bocs, de olyan aranyos. Gazdi ─ fülig vigyor fiatalember ─ nevetve szól. „Már megszoktam. Egy simiért eladná az életét.” Füttyent, mennek tovább a ligetbe sétálni.

A következő cigiszünetben egy másik kolléga tart nekem órát történelemből. Rászólok, nevet és folytatja. De szerencsére megint jön Simi a liget felől, vége a sétának. Enyelgünk egy kicsit, lelkes tekintetét viszem magammal az órára. Ott is simogatást várnak éhes diákszemek.

Egész Magyarország simogatásra vár. Kilenc és félmillió Simi. Az életét adná érte ebben a gyűlölettől fűtött depresszióban.

Simire várva… 

Szeressétek a tanárokat! „Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.” ─ mondta Petőfi a közkatonákra. Az ember szeretetre született.

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

EGY MEG NEM ÍRT EMIL 

Tisztelt Öcsém! 

Válaszul azon emiledre, melyben azt írod, hogy „Tisztelt Nővérem, vedd már fel azt a kurva telefont!”, ezúton jelzem, hogy még mindig tanár vagyok, s ezért a délelőtt folyamán civileknek semminemű módon el nem érhető, egyszerűen azon oknál fogva, hogy a munkámban való megzavarás elkerülése végett lehalkítom kütyümet.

 

Sőt, meg sem nézem szünetekben, hogy volt-e hívásom, nehogy a puszta kíváncsiság bűnbe vigyen, és esetleg diákjaimon vezessem le a reklám célú megkeresések fokozta amúgyis hangulatomat. 

Egyúttal tudatom, hogy „nevelési sűrítményként” javasolt tanácsodat megfogadtam, és N nebulót figyelmeztettem, hogyha a továbbiakban diszgráfiáját kihasználva sem írásban, sem szóban „nem hajlandó elárulni titkát, megkínzom”. Jelzem azt is, hogy ezen tanácsodat közvetítendő, igen szigorú arcot öltöttem, mire szelíd mosoly volt a válasz. (Mivel van humorérzéke, csak lusta, mint föld.) 

A titok (tudás) kicsikarásának egyéb módjaira felötlő eszméidet esengve várja: 

SNI, azaz S(zerető) N(ővéred) I(genis) 

lábjegyzet: SNI (Sajátos Nevelési Igényű) 

PS: Ma reggel elfelejtettem lehalkítani a mobilomat, és az eggik órán megszólalt. Ijedtemben felvettem, mire egy női hang megkérdezte, hogy csatlakoztam-e már a „Gyurcsány Stop!” petícióhoz. Szerencséjére nem akartam a gyerekek előtt válaszolni, ezért lakonikusan csak annyit mondtam: „Nem érek rá.” 

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: ÁLOMFEJTÉS

„…az embernek alsó tudata és felső tudata van, esze nincs. Ennek belátása gyógyítja az idegességet.” (Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon)

Miután felfogtam, hogy nagy valószínűséggel túl vagyok életem aranymetszéspontján, anélkül, hogy igazi álomtudatos személlyé lettem volna, elhatároztam, hogy tisztába jövök ezzel is. „Létösszegzenem illenék”, ahogy Varró Dániel mondja.

Mint minden művelt ember, természetesen ismerem a lélektan alapvető műveit, Krúdy Gyula Álmoskönyvét, és persze Freud Álomfejtését, de be kell vallanom, soha nem vettem komolyan, hogy rám is vonatkozhatnának.

Na, gondoltam, ideje felszabadítani az „elnyomottakat”, ezért kegyetlen önelemzésbe, vagyis álomfejtésbe kezdtem. És ekkor „pirkadni kezdett”, hogy hiszen én alig álmodom, ha igen, akkor is dögunálmosakat. Semmi rémálom vagy hasonló, többnyire ismeretlen helyeken, ismeretlen arcok triviális helyzetekben. De azért találtam érdekesebbeket is: járok a magasban (ah) ─ Krúdy szerint szörnyű betegség jele. Aztán: nem tudom levenni magamról a ruhát, mert túl szűk. Na, ez annyira egyértelmű klausztrofóbia, hogy nem kellett sokat elmélkednem rajta. (Freud megnyalná a tíz ujját ilyen jól kifejlett neurózis hallatán.) A harmadik, hát ez már valami: a skót Felvidéken bandukolok. Sosem voltam Skóciában.

Álmaink, állítólag, bármilyen furcsák is, valóságunkból  fakadnak. Én nem tudom, honnan fakadnak az enyémek, de piti hétköznapiságuk kezd már sértő lenni. Vagy mi van, ha egy másik életből fakadnak? Ma már tudjuk, hogy őseink emlékeit is hordozzuk génjeinkben, csak azt nem tudom, hogy kerülnek a metróba…na mindegy.

Azért elég felháborító, hogy nekem, a mélyen romantikus alkatnak, ilyen prózai álmaim vannak. Nem igazság. Miért álmodom Skóciáról? Talán egy reinkarnálódott skót birkanyáj lennék? Krúdy semmit nem mond Skóciáról. És mi ez az ostoba levegőben járás? Ellenőriztem több helyen is, annyira „emelkedettnek” tűnt. Így ugyan nem találtam, de a fruedista irodalomban a repülésnél igen. Sejtettem, hogy szexuális konnotációja lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire körmönfont magyarázatot kapok. Ha jól értem, abból fakad, hogy nagyon frusztrál, ha valaki nyilvánosan fújja az orrát, valami van az ükapám talicskájával is, de ezt végleg nem tudtam értelmezni.

Szóval, baj van velem. Ennek örülök. Nem mintha ez reveláció lenne, de azért öröm az emberiség többségéhez tartozni. Ami dögunálmosaimat illeti, most már biztonságban vagyok, hogy mi lesz a nappalok rém-unálmosaival, hát ezt nem tudhatom.

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

 

ÉRETTSÉGI TABLÓPÓTLÓ

mert ugye itt van ez a Hofi… ezt meg kéne buktatni… de az embernek valahogy rossz érzése támad, ha a szemébe néz… a linkje… mert ez ugye nem tanult az írásbelire … de azért csak van… na hogy is mondják manapság… fílingje… ismerem ezt a fajtát, mint a rossz pénzt… ez képes jól időzíteni ész és testbeszéd együtthatóját, és képes ötösre szóelizni a semmiből… hát hányast fialjon az a szóbeli tanárnő… kettest, mert dögöljek meg, ha több lesz…bár  magának annál több az esze… ne tüntessen tanárnő, tapsoljon… … ne adja itt a bankot, az  erőből Krisztust… csak menjen át…

hát én is attól tartok …

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY DRÁMA

PEDAIGOSZ

 Na, ez nem igaz. Ez az egyetlen, amit megírtam.

 Még R.I.P.-ivel kezdtük el a Thököly Étteremben. Mondom ( mivel nagy verbális bohóc voltam mindig) : Mi lenne, ha írnánk egy iskoladrámát „Traumatikus játék öt felkoncolásban” címmel? És nekiláttunk, vinnyogva írtuk meg az első felkoncolást a nulladik tesióráról, aztán Ripi lebetegedett, én meg egy hétvége alatt befejeztem az Őspedaigoszt az olimposzi istenekről, igazából egy paródiaplágiumot a magukat istennek képzelő tanárokról, Alfonzó görög színháza alapján végig „oszban” beszélve. „Mondosz akkor Thálosz tételosz mikor élt Nagy Laiosz Laiosz-Laiosz, thébai uralkodosz és addig-addig uralkodosz, hogy Laiosz fiosz Oidiposz kiszúrosz mindkét szemosz és nem látosz Mohácsosz káosz dumálosz.”

 Na, mindegy, 87-ben ősbemutató, a gyerekek szétverték a Dísztermet, aztán a kollégák bele-beleírtak, lett belőle 30 év alatt hat felkoncolás prológussal, epilógosszal, vak Jós(kával) musical, amit akarsz. Wesselényi igazgató úr kicsit belesápadt a „fallosz” poénba, de azért lement. Cserélődött a szereplőgárda, négy évente bővültek a felkoncolások, vihogtunk…szép idők voltak…játszani is engedd. Se szövegkönyvem, se videófelvételem – talán azért, mert amikor visszaláttam magam a színpadon, elszörnyedtem, hát, ki ne mondjam, hogy nézek ki a deszkákon. Ki is szálltam színészből rendezőnek. Nehéz ám állandóan vihogó-marháskodó tanárokat fegyelmezni.

 Nézem a fotókat. Pedaigosz. Az olimposzi istenek frusztrált, elgyötört arccal, gyerek-kedvéért-mosollyal járják a folyosót, aztán a teremben már feloldódik a lélek, ott még otthonos, de azon túl…hova csúszol a múltak iszapján? Az nem lehet. Nyugodj meg, lehet. Egy neopróféta a humán és mesterséges intelligencia vegyülését javasolja túlélésképpen…

 Maradt három évem, hogy legalább megértsem a folyamatot…matatok, mi lesz velünk. Na, csak semmi melodráma! Neki ne lássunk már a világ egyenletének! Csak ez a napi önszuggeszció ne lenne, hogy még érdemes, persze, tudom, még értik e hexametert is.

 A Pedaigosz poénjait már nem. Zágsón.

 Farsang. Gondoltam, beöltözöm indiánnak, ahhoz van ruhám és tollam. 30 éve egyszer már felléptem benne…csak aztán jött RBori, és tiszteletteljes iróniával rám mosolygott: „És most a tanárnő azt képzeli, hogy indián?”

 Kezdem a Kafka-órámat, már merülünk alá a kisember abszurd komorába, amikor vidám füttyszó baktat el a nyitott ajtó előtt, Hawaii-ingben, bohócsipkásan, strandpapucsban…megy angolórát tartani. Ja, hogy farsang van. Felszabadultan vinnyogunk. Pedaigosz. És örömmel nyugtázom a megmaradt feladatot…derűvel átadni a stafétát.

 Üdv az Olimposzon.

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT GULÁCSY

 

A VIRÁGÜNNEP VÉGE

 

Kisborit mindenki dédelgette. Derékig göndörödő, fekete haját az unatkozó orosztanár összefonta Évi szőke szöghajával, ha már unta a gyerekkínzást. Évi Dosztojevszkijt olvasott, Kisbori Gulácsy-monográfiát, már nem is tudom, milyen apropóból adtam neki kölcsön. Szomorú, mélybarna szemeiben örök nevetés huncutkodott, a mindig éhezők világfaló mohósága. Hárman voltak: Kétbori és Évi. A kamaszlányokba öltött finomság szecessziós esztétikuma. Kisborit nem vették fel az óvónőképzőbe, s csak mi tudjuk, mit veszített sokszáz gyerek, akiket dédelgethetett volna szépre-jóra.

 

Búcsúkép. Kisbori a Városligetben, mint a Varázsló kertjében a mélyvörösek. A másik oldalon Gulácsy-idézet: „Félek…elvész egy nap anélkül, hogy a kert elzenélte volna nekem azokat a szent hazugságokat, melyekért egy évig érdemes élni…” Virágünnep vége volt.

 

Egyszer az utcán utána futott az idős Tandori Dezsőnek, s egy szál virággal köszönte meg a verseket. A költőóriás meg kezet csókolt egy gyönyörű nőnek, aki ki tudja, milyen tündérmeséből bukkant fel az alkonyat vörösében.

 

Mióta tervezem, hogy beugrom Kisborihoz, a Varázsló kertjébe, ahová belépni mezítláb is szabad, mint egy Petőfi-versbe.

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

MÁRIS SZOMSZÉD

 

Akkoriban társasházban laktunk, ahol ugye, van az embernek szomszédja, nevezetesen: szemszédje, hátszédje, balszédja, jobbszédja, felszédje, na és alszédja. Szóval, a hat égtáj felé, amerre a fül elhall.

 

Apám, Isten nyugosztalja, meg a Világ Proletárjai, társas lény volt, és nagy bütykölő.

Ha a lakásban épp nem akadt semmi, akkor gyönyőrű betűivel átírta a postaládákon a neveket, üveges hirdetőtáblát fabrikált, vagy épp feleslegessé tette a vízszerelőt a balszédnak azzal, hogy csaposra alakította át a tartályost.

 

A mi kis társasházunkban feltűnés nélkül, csendesen haldokolt a szocializmus, mikor is beköltözött MÁRIS szemszéd, s elkezdődött a rendszerváltás.

 

MÁRIS egyedül jött, agglegényként, amúgy igen fickósan nekirohanva a tisztelt lakógyűlésnek és az interregnumnak is, amit ő maga koronázott meg azzal, hogy előbb a lakóközösséget, majd egyenként mindenkit lekomcsizott és feljelentett. Lényeg, ami lényeg, Cinkotáig dörgött a rákosfalvi ütközet, s egy, csak egy legény volt, MÁRIS, a többi meg mint a túzok magában.

 

Hanem aztán, amikor MÁRIS, ahogy mesébe illik, asszonyt hozott a házhoz, mindenki megnyugodott: végre valami értelmes dologgal foglalja el magát. Igaznak igaz volt, mert négyig meg sem állt a gyermekáldás, de MÁRIS nemcsak a népességfogyás, hanem a népámítás elleni harcot is komolyan vette, exponenciálisan növekvő haraggal támadva a komcsi vircsaftra, ami a házban folyt, márminthogy mindennek lába kelt, nem baj, hogy nem volt, akkor is, mert nincs gazdája, és mire is ment el a befizetett, mármint az övé.

 

A társaslakók kataton állapotban vették tudomásul MÁRIS felügyelőbizottsági tagságát, ami párhuzamosan képződött antibolsevista képviselőségével és árvalányhajas szórólapjaival kerületünk mennybemeneteléről. Amúgy sűrűn hajladozott utána sok elvtárs, érezvén az idők szelét, meg a pitykés mellényt.

 

Na, de térjünk vissza az eredeti helyszínünkre, ahol is, ugyancsak a nagy rendszerváltás idején, jött MÉGNEM szomszéd, illetve alszéd, na mindegy, srégen. MÉGNEM jött, látott, bekopogott, és máris elterjesztette, hogy MÁRIS bizony lopott, mert az máshogy nem lehetett. Mert ezek lopnak. MÁRIS – bár már költözőben volt hirtelen képződött családi házába, azért tacepaókon, legalábbis, úgy tartja a fáma, hogy ő volt, szóval, kitapétázta a postaládákat MÉGNEM gyanús ügyleteivel.

 

MÉGNEM még nem volt MÁRIS, de ő is a rendrakással kezdte, körülbelül egyidőben fészekrakásával egy jobb környéken. Míg a ház lakóit egrecíroztatta, folyton öklendezve a komcsi építőipar és vircsaft ezen szemétdombjára, amit MÁRIS, a tuggyukki csak tovább rohasztott, s amikor már minden szom-szem-al-felszéd azt hitte, hogy tán még ez a jobb, MÉGNEM máris eladta székelykapus palotáját ─ állítólag Kanadába ment.

 

Társasházunkban szép csendben errodálódtak a csövek, a kedélyek, apám azt mondta: Na, szedjük a sátorfánkat, mielőtt ránk dől, de anyám, a nyakas kálomista nem tudott elszakadni a konyhába köszönő fától, a szomszédoktól, akikkel ugyan nem igen tartotta a kapcsolatot, nem lévén társaslény, mint apám, szóval maradtak. Mert apám sem akarta igazán. Hiába, na: a társasházban „született ember nem önmagáé”. Zaklatni kell, különben elvan, mint a befőtt. „Különben végünk.”

 

Szerencsére, MÁRIS-MÉGNEMÉK mindig akadnak, épp annyian, ahányat a töténelem szellent. Szóval, így ment minálunk  a rendszerváltás.

 

Járom ezt az ötven négyzetmétert, valaha négyen laktunk itt, ahol két ember is csak lapjával fér el. Képzeletem meg-meglódul az elcseszett idő nyomában. Bocsánat, plébános úr a mosdatlan szájért. Nemigen szokásom. Mea maxima culpa. És a te rendszerváltásoddal.

 

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

 EGY MEG NEM ÍRT DÜHÖNGÉS

 ORSZÁGTÁRS

 

Ízlelgetem a szót: országtárs. Kicsit fordítás, kicsit ferdítés, de jó lesz. Igaz, rossz a hangzása, legalább annyira, mint a „szeretlek” szónak. Pedig (irónia nélkül) a magyar nyelv tényleg csoda. Egy svéd nyelvész szerint (elfelejtettem a nevét) olyan, mintha nyelvészek találták volna ki. Hm. „Országtárs, szeretlek.” Hát, nem valami lágy, honderüs, de azért jó lesz.

 

Ma reggel is láttam a buszon. Ő az, aki a dupla ülés külső felére ül, miközben a belső szabad. Ám igaza van. A belsőről kikászálódni kényelmetlen ─ legalább annyira, mint oda bevergődni. Kászálódjon, akinek kedve van ─ csúcsban, tömegben, alig-állóban.

 

Országtárstól sokat tanulok.

 

Például, ha országtárs felszáll tele hátizsákkal, akkor feltétlenül középen áll meg, kissé szétvetett lábbal, alias terpesz, hogy aki kikerülné, se tudja, de ha hozzáérne, ő undorodó arcizommal jelezze az inzultuson való felháborodását.

 

Napok óta ízlelgetem a gondolatot: esetleg az előttem álló három megállóra bekászálódom mellé, közben kicsit belerúgok, beleesem az ölébe, majd úgy terpeszkedem el, hogy kénytelen legyen kinyitni konokul zárt arcát: az egyes szám első személyt, hogy aztán, ha egyes szám másodikban hördülne rám, királyi többesben forduljak el tőle.

 

Gyáva vagyok, nem merem megtenni. Ő győzne. Én meg tudom, hol a helyem. Majd kiírom magamból. Leszállok. További jó utat! …

 

Hoppá, mi volt ez? Ja, hogy egy gyalogos. Most ment át rajtam. Övé itt a tér. Ja, hogy itt jön mögöttem a biciklijén is! De hiszen, ez is Ő. Kicsit súrol, kicsit elsodor. Igaza van. Övé itt a tér. „És dögöljön meg a szomszéd tehene.” Amúgy keresztényien. További szép napot!

 

És ne legyen néked biciklisávod soha. Hogy tülköljön rád az összes buszos, autós. Amúgy kereszt lényien.

 

november 29, 2021 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT ÖNÉLETRAJZ

 LAKÓS

Lépcsőházi és egyéb köztereken a „lakos” szót érdemes hosszú ó-val írni, hátha olvassa egy helyesírás náci, és belejavít. Belejavít. Az ijen márcsak ilyen. A lakós tehát több alakváltózatban jár-kel, gat-get e sártekén, minálunk például hajnalban tesz-vesz, amikor az alvók, úgyis, mint szomszédók, még fórdulnak egyet álmukban. Lakósunk imádja az ember előtti csendet. Hiába, na. Tanár.

Hajnali fél négykor még csak a szférák zenéje szól ─ valójában a gödöllői HÉV távoli morgása, de lakósunk élénk fantáziával  angyalók zenéjét hallja benne, s miközben vizet melegít a kávéhoz, háttérzenével járul hozzá a kozmikus harmóniához:

  1. Leejti a vízmelegítőt…
  2. A melegvizet nyitja meg, hadd visszhangozzon az a bojler szerte a kerületben!
  3. Míg forr a víz, jár-kel, messze reng a padlat, hadd ringassa az alszéd álmát!
  4. (A mikró csönget egy picit.)
  5. Csörömpölve tesz-vesz, mosogat, mert lakós nemcsak a kozmikus, de a lokális rend híve is.
  6. Nyitogatja az ablakot, hadd rezzenjen össze magas Buda Vára, ki az, mi az, vagy úgy, mert lakós, bár láncdohányós, nem bírja a bagószagot.
  7. A forró kiöntő fülét nem kesztyűvel fogja meg, ergó ráejti az asztallapra, hadd kongjon-jon-jon-jon az a kakofónia! Zenét nekik, zenét!

Majd némán, merengve, hosszasan kortyolva kávéját, elégedetten nyugtázza a teremtés csodáit. Vat ö vanderfúl vőrld! És lakós hálásan gondol a Teremtőre, aki büszke lehet, hogy teremtményei között ily serény is akad, ki nem henyéli el az Isten napját, a nemzet életét. (P szerint az ilyen hülyék miatt szenved az emberiség többsége.)

Fél hatkor lakós, elvégre vasárnap van, beindítja a mosógépet, ha már kihalóban a kakasók…Napközben lakós mélységes megvetéssel neszel fel lépcsőházi zajokra. „Hogy az a jó…nincs ezekben semmi tapintat, se önreflexió…!”