Kategória: Egy meg nem írt regény

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT PAMFLET

ANYAORSZÁG NYOMORÚSÁGA

A Fidesz kilóra megvette a kelet-európai határonkívüli magyarokat. Félreértés ne essék: helyeslem, hogy az anyaország áldoz rájuk. DE! Vajon jó-e nekik, hogy Magyarország az UNIO második legszegényebb és bizonyítottan a legkorruptabb országa?  Hogy közben suttogó propagandával azt terjesztik, hogy idővel visszavesszük a történelmi Magyarországot, úgy, mint ahogy az 1. világháború előtt a románok felvásárolták Erdélyt. És gondoljátok, hogy a románoknak ehhez nem lesz egy szava sem? Ja, könnyű nektek. Nálatok szabad a tankönyvválasztás. Az anyaországban nem. És nincs jogállam. Tényleg ide vágytok vissza? Kegyelmesék és nagyságosokék alá? Szóval, magyar testvéreim a határon túl! A segítség fejében (ami csak a szavazatokért járt): Mi is szeretnénk kérni némi szolidaritást. Szeretnénk szabadok lenni. Nem diktatúrában élni. Nem családi vállalkozásként, oligarchák jobbágyaiként. Gondolkodjatok a közös fejünkkel, a közös jövőnkért! Szavazzatok a demokratikus Magyarországra, amely az UNIO megbecsült tagja és nem „fenegyereke”, nem Putyin és a kínaiak alázatos szolgája.

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT HANG

Meg lehet-e írni egy hangot ─ de ezt már csak utólag gondolom, mert tudom, hogy igen, hallgasd csak meg Vörösmarty ódáját Liszt Ferenchez, és tudom, hogy nekem úgysem sikerülhet, de mégis megpróbálom.

Hát amint botorkálok (a posztmodern átka a facebook, mert amit kurzívval írok, jelezve a plágiumot, azt ő kiegyenesíti, nekem meg nem lehet idézőjelbe tenni, mert ritkán pontos az idézet)tehát amint botorkálok le az aluljáróba, fejemből látszólag kinézek, egyszer csak a hang.

Előbb a hang, szférák zenéje, micsoda marhaság, ez biztosan szebb hang annál, angolul énekel, szép kiejtéssel, de nem értem, mert csak a hang jut el hozzám, aztán a fiatal nő mosolygós arca, igen, angyalarc, pénzt kotrok neki, beleszólok, hogy köszönjük, ő megszakítja a dalt, visszamosolyog egy köszönömöt, én pedig viszem magammal a hangját, botorkálok föl-föl a metróhoz, de már nem hallatszik csak hallom, ott kellett volna maradni, leülni a kőre, nekidönteni hátam a falnak, s hallgatni a hangot, a hangot…

És íme hallom, itt ül mellettem a metrón, arca nincs, még csak nem is hangos, csak nyomja fullba a hülyeségeit a legidegesítőbb nyafogással, amibe néha belevihog, haját csapkodja, a végét rágja, s ez így megy két megállót, elnémítva, megfojtva bennem az angyalt.

Vissza kellene menni, leülni a hideg kőre, nekidönteni hátam a falnak, és hallgatni a mosolygós hangot, és már csak egy menthetné meg bennem az angyalt, ha most fent a Puskáson megszólalna a csíki pörgős hegedűn, de ma nincsenek itt, és egyébként is egy hete történt. A hangot, a hangot, jaj, ne hagyjátok!

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

PIPI avagy pi-pi fiam most álljunk meg miket beszélsz …

Gabiul: idefigyelj

Most abba is hagyhatnám

Pipit ugyanis nem lehet elkezdeni

folytatni vagy befejezni

mivel Pipi maga a tudatfolyam-regény

hozzá képest Joyce

vagy Pepin bácsi a Sörgyári Capriccióból

minimalista elhallgatás

mert Pipi azon a ponton

amelyen bekapcsolódsz a tudatfolyamába

és kétszer ugyanabba nem tudsz

szóval azon a ponton megnyit 10

azaz tíz többszörösen összetett mondatot

s amikor félóra múlva azt hiszed

hogy most már végleg elveszítetted a fonalat

a síkváltásos körutazásban

amely talán

de erre már nem emlékszel

valahol az elhanyagolt kertrendezéssel kezdődött

és igen

Zrínyivel folytatódott

de lehet hogy a Guardian aznapi brexitezésével

na mindegy

időutazás volt az biztos

mert közben volt egy ékelődő körmondatszerűség

present perfect continuousban is

de lehet hogy past volt

mondta is Jóska amikor összefutottunk

egy hajnalon az 1-es megállójában

tudod ott ahol mindig az orrod előtt húz el

szóval mondta is Jóska

ha most Pipivel lettem volna

biztosan elértük volna

kösz a bókot gondolom

szóval félóra múlva amikor már túl vagy

Kiegyezésen Jaltán és Parti Nagyon

amikor arra gondolsz hogy

most már tényleg az életével játszik

nos akkor beszáll egy kolléga

aki vesztedre szintén dohányos

és ekkor Pipi kizárólag az ő kedvéért

megnyit újabb tíz mondatot

és közben szép akkurátusan

b e f e j e z i

szemantikai- és grammatikailag hibátlanul

a félórával ezelőtt kizárólag neked megnyitottakat

egytől-egyig

és akkor jössz rá hogy rútul becsapott

ez az energiavámpír

mert míg alólad kicsúsztak a dimenziók

és úgy mellesleg a világtörténelembe ágyazott „hüllő” gyerek

aki amúgy csodálatos elme hű mennyi esze van

Pipi könyörtelen és látens logikával rád zárja mondatait

és neked már csak az ámulat marad

honnan a fenéből veszi ez a nő az energiát

és megfutamodsz

mert a kolléga arcán most látod

a dimenzióvesztés petyhüdt mimikáját

és Pipi négyoldalas intőt írt B-nek

akinek a nővérét is tanította

és az intőben hosszasan ecsetelte a tisztelt szülőknek

azt a mélységes és morális kataklizmát

amit B világokat rengető erkölcstelensége

valószínűleg nem volt füzete

belőle kiváltott

és mi lesz így az emberiség és hazával

és kérem a szülőket

hogy komolyan üljenek le B-vel kontemplálni

a bicsaklás eme rettenetén

üdvözlettel XYné

ps anikót puszilom

két napig sírt és röhögött a suli

de B két hétig járt katatón

Pipi fiam innen kapta a becenevét

és egyszer felállt a tanáriban

hogy igazgatónő hát tessék már minket egy kicsit szeretni

hát úgy igyekszünk

Pipit nem lehet kibírni

Pipi az egyik legrendesebb ember

akivel valaha találkoztam

és varázsütésre hallgat el

amikor férje aurájába ér sőt már a buszon

mielőtt leszállsz

hallod azt a tagolt csendet

amivel sms-ben jelzi hogy két perc múlva haza ér

és Pipit csak szeretni lehet

együtt jártunk egyetemre

és rezignáltan jegyezte meg egy-egy tanáráról

őt is a saját halottamnak tekinthetem 

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT MEMOÁR : OSVÁT

harmincegy évvel születésem előtt szoknyámba kap egy feminista szél s bár még nem dohányzom és nem vagyok sem egészen bölcs sem egészen ostoba szóval nem egy Kaffka se Lesznai… de lesz ami-lesz-ami… belibbenek… az asztala épp üres… hanem a libbenést vissza is fogom… de botorkálni se kezdek… térdem nem remeg… nos kérem mondja s egy hirtelent csillan a foltos szemüveg… de ezt már ismerem ez csak a nőnek szól és csak egy pillanatra… valóban érdekes… ezt egészen komolyan mondja… van bennük jó is… de hogy mi azt már nem is hallom tudom én hisz nem vagyok se egészen bölcs se egészen ostoba… csak ide ne jöttem volna… minek is hírnév-érdem hozzá meg Nesszosz-ing… a rettegett ítész  mélybarna tekintetében már az éter-értelem puskacsöve villan

New York kávéház

1928-ban

Világegytem Budapest

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT EGYPERCES

NEM TUDOM

Nem tudom, hogy kire fogok szavazni, csak azt, hogy szokás szerint be kell majd fognom az orromat. Elvégre népben-nemzetben-emberiségben gondolkodó írástudó lennék, vagy mi, meg erkölcsi kényszer. Na, mindegy, de ez hosszú.

Legszívesebben kampányt indítanék, hogy szavazzon mindenki szíve vagy esze szerint, lássam csak tisztán, hol élek. Minek, tudom. „Öt perc beszélgetés az átlagszavazóval” ─ mondta állítólag Churchill, mint a demokrácia elleni legerősebb érvet.

Tehát bemegyek a könyvesboltba. Azelőtt Szabó Ervinhez jártam, de amióta nincs pénze a kortárs irodalomra, nekem meg időm órákig ülni az olvasóteremben, szelektálok. „Hová lépsz most…” Uramisten, már megint vagy száz új könyv, amit elolvasnék. Már körülbelül harminc, azaz 30.000-nél járok, amikor visszatolom kedvenc kortársamat a helyére.

Egyrészt soha nem tudhatom, mikor robban le a 40 éves mosógép, vagy mondja be az unalmast a gáztűzhely, tehát csak ésszel. Már csak olyat veszek meg, amit biztosan újraolvasok majd nyugdíjas koromban ─ fő az optimizmus. Másrészt ─ ezt csak mostanában vettem észre ─ már gyerekszemmel nézem a műveket: elolvasnák-e diákjaim? Értenék-e? Nem tudom. Illetve igen.

Amit én megvennék, műveltségdeficitemet korrigálandó, az már egy letűnt világ. Ezért sokan megköveznének. Talán magam is. Vessem rám az első követ.  Sokan hiszik, hogy még itt van. „A kultúránk még él, bizantinikusan, automata módjára…” (Babits: Ezüstkor) Nagyképűen idézőjelbe teszem, és nem ellenőrzöm, hogy pontos-e az idézet. Minek.

Aztán elszégyellem magam: hiszen épp ez, amit tovább kellene adnom: az „utána nézek”, a „nem beszélek a világba”, „végiggondolom, hogy igaz-e”. A meggondolt gondolat. Nem tudom. Nagyon szeretnék fiatal tanár lenni, szembenézni ezzel a kihívással ─ igaz, akkor nem lennének (talán) dilemmáim. Ahogy elnézem dilemmaszabadságom se. Nem tudom.

„Az emberi tehetség parányi lámpa.” Végül is leemelek egy régen hiányzó, mindössze háromezer forintba kerülő könyvet, azt hiszem, ezt érdemes lesz a figyelmükbe ajánlani, semmi filosz belterjesség, életszaga van, humoros…nem tudom. Csak a kérdést: És ki viszi majd át … mit is? Ja. Tandori madarát, Örkény egyperceseit…

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

A PERCEMBER

Ráfordulok a kasszára, felmérem a feltorlódott kocsik rakományát, szoktatom szívemet a sorhoz. Hozzáfogok a bámuláshoz. És bámulok, hogy tompulok.

Azelőtt minden ilyen üres időt agytornára használtam, memoriter, orosz és angol szavak, most meg itt ez az életgubanc: országos-saját, földtől az égig várok soromra.

Valami csöndet csápol az aurám. Aha. Előttem két kocsival egy kétéves lógatja lábát az űrbe, amolyan szeme-sem-áll-jól-ördög-angyal, eltátott szájában valami csokiféle. Tekintetéből bogarak-gyerekek pörögnek ki a Spárba. Szinte zsigerből árad szét arcomon az íze.

Visszagöcögve, hátracsukló fejjel nevet. Belefeledkezem a perc könnyedébe. Nék. Érzem, hogy fentről bekúszik valami árnyék. Aha. Az anya. Szigorú feddés szemében.  Egy pillanat, és kész a tekintet egésze.

Tudom a dolgom. Itt és most: nem nézni többet a gyerekre. Belabambulok a napi teendőkbe, még legalább négy kocsi időm van megtervezni a jövő hetet. Nem vadászni égi lájkokat.

A buszmegállóban kicsit netezek, megint agyoncsócsálnak mindent, itt már semminek nincs kifutása, tehát robbanásig feszült. Nézem, jön-e a busz, s közben eszembe villan egy mozdulat: elnyomtam a csikket a járdán? Lehajlok, egyet a sokból felszedek, és elviszem a kukába. Most ez a feladat. Csak pontosan, szépen…

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

59

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

59

59 szerencsés szám. Gyakran húzzák ki a lottón. Csak valahogy a másik négyet nem találják el. Pancserek. Évtizedek óta nem képesek eltalálni négy számot. Mindegy. Z mondta, a szerencsének meg kell adni az esélyt, Z vajákos, tehát fizetem a hülyék adóját.

59. Már elcsitultak az események. Az agyonverések, akasztások csendben zajlanak az állampolgár zaklatása nélkül. Otthon sohasem volt téma.  A család csendben kollaborált.

A rendszerváltozáskor elkezdenek beszélni. Nagyapám megfagyasztása 45-ben, apámat meghívják a Pártba. Van kedve? Volt. 60-as évek, szürke Volga. Veri az ördög a feleségét. Egy otthonos film. Apám hithű.

16 évesen mondom: kilépek a KISZ-ből. Elegem van. Apám a Pártból széttárja a karját. Osztályfőnök, aki már akkor liberális, kihív a Városligetbe. Mi lesz apáddal? Mi lenne? Nézek hülyén. Apád nem beszél otthon? Én:??? Na, akkor az lesz, hogy amint te kilépsz a KISZ-ből, apádat egy óra múlva felhívják, hogy „Vass elvtárs! Mi ez?” (Korunk ismerős érzése, félelme.)

Nézek hülyén! Mi lett volna, ha. Ezen eltöprengeni. Mindig az utolsó pillanatban mentenek ki. És jól jegyezd meg, mondja még osztályfőnököm: „Minden hülyétől az ember nem hagyja fejbe veretni magát.” Nem jegyeztem meg. Hiba.

Minden hülyétől…csak ne lennének olyan sokan…

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT                         

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: 79’

79 nyara. Egy csopaki buli után Pest felé a vonaton állva, másnaposan. Ifjúkorunkat meghazudtoló gyűrött arcok. Az üléseken népes család egy izgága gyerekkel. Már mindenkinek az idegeire megy. Anyu, hol vagyunk. Zolika ne köpdöss. Zolika annál inkább. Zolika, ne rugdosd a nénit. Csakazértis. Megfojtom. Zolika nyalja a redves vonatablakot. Micsinász! A szádra verek! Zolika kinéz az ablakon, és szól. A világ egy nagy erdő. Sic. Egymásra nézünk. „Sok.”

79 Záhony. A vámos oroszul: Hoztak valamit? JJ a legvidámabb barakkból magyarul: csak szőnyegeket és néhány farmert. Az utolsó papírzsebkendőig kirámolnak. Közben G csendben gitározik: Vörösödik az égalja, hollári lárihó, mert Brezsnyev elvtárs úgy akarja, hollári lárihó. Ezek a barmok. El fognak vinni minket. A vámos rezzenéstelen arccal el.

Lvovban 1 órás pihenő. Már majdnem bepisilek. Tízemeletes ház tetején neon Lenin-profil lüktet. A párt szíve. Hányni kell, de végre budi. Pottyantós. Hányok. Haza szeretnék menni az anyukámhoz. Végre, Odessza. T mondja, megyünk a bányába, vagyis a fürdőbe. Remek. Szájtáti séta Odessza platános körútjain. A bányában fehérkötényes bárisnyák meztelenre parancsolnak, beletúrnak a hajunkba, nem vagyunk-e tetvesek. Szappant bevinni tilos. Gulágérzet, de ekkor még nem tudom, mi az.

Első este tengerpart. Hirtelen reflektorfények, hangszórós üvöltés. Miazisten van? Rohanunk el. Ja! Kikötő, hadi terep. Muhammad: csornaja nocs: A csajok vihognak. Nekem énekel. Tegnap meg lenázictak a teázóban a „germán” fejem miatt. Haza szeretnék menni. Muhammadot rendszeresen leköpték Odesszában az internacionalizmus jegyében. De mi már Viszockijt hallgattunk. Hazafelé JJ, a legvidámabb barakkból ugyanazt adja elő. Vodka, ikon. Megölöm, ha megússzuk.

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

VOJTINA, A TANÁR

Na, gyermekem, minden előzetes híresztelés ellenére az én küldetéstudatomnak is van határa. Itt van. Utoljára rendezett jelenetet az órámon. Választhat: most szépen felmegy az igazgatóhoz, és törvényes úton feljelent az önnel szemben folyamatosan elkövetett emberi hang miatt, vagy kimegy és lenyom 25 fekvőtámaszt a folyosón, vagy mától kevesebb szénhidrátot eszik. Gondolkodási idő nincs.

VOJTINA

Vojtina egyéves: Ül a hintában, egy babát szorongat. Vojtina, ide nézz. Nem néz ide. Inkább félre, vagy még inkább szét. Szóval itt kéne rendet tenni. „Tanárnőnek gyilkos a tekintete.” Hja, fiam, arról nem tehetek. Dagerrotípiával tudom igazolni. Így születtem.

Ha már érdekli, ki vagyok, hát megemlítem: egy kicsinyke plébánián beírtak engem, s azóta is e néven futom át, s töltöm az időt, de egy váratlan cselekmény során közbejöttem, esetleg rájönni véltem, hogy máshol is beírtak, valahol a Vénusz és a Szíriusz között, ahol (állítólag) már boldog vagyok. Szóval, ide ritkán jövök, leginkább csak pontot tenni járok. Elkezdett mondatok, hovatartozások. Valahogy így.

június 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

R

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

R

R-t hithű katolikusnak nevelték. Az is lett. Templomba járt, férjhez adták, esténként részegen megverték.

R elment a templomba, imádkozott egy igazit, és megírta levelét a pápának, hogy engedje elválni. Nem készített másolatot, milyen tanulságos lenne. A levél írása közben már terhes volt apámmal egy másik férfitól. És a pápa engedett. Hja, az úr a Vatikánban is úr.

J tökéletes férj lett, ambiciózus paraszt, napestig fáradatlan, és józan életű. 1945 telén elbújtatta a család nőtagjait, hogy ne találják meg őket. Egy egész éjszaka állatták meztelenül, térdig a hóban. R ott maradt három gyerekkel.

Soha, még egy „hülye” sem hagyta el a száját, de minden ősszel, ha megjöttek a legyek, elkurjantotta: „Hogy mé’ nem baszta meg Noé azt a rohadt legyet, amikor beszállt a bárkájába!”  Cséplőgép, kuláklista. B, a kisebbik lánya nem lehetett tanár, elment T-val kocsmárosnak. T minden éjjel, miután a falu népe elhordta magát, ott maradt, rendbe tette a napi bevételt. Nem kellett volna. Egy ütés a koponyára, no lám, úgy maradt. Fémkoporsó.  Torkomban lüktet közeled.

R, özvegyen maradt lányával és unokáival élt, és amikor már beállt a demencia, a mindig keze ügyében lévő kereszttel jól fejbe vagdosta az ápolónőt. Mindig feketében járt. Egy végtelenül ostoba pap temette. Torkomban lüktet közeled.

Csak most az egyszer szólhatnék veled.