Kategória: Próza

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

B-619

Amióta más bolygóról jönnek órára jámbor elefántok és kishercegek, megnyúlt hüvelykujjukkal, dimenziófüggetlen kütyüjükkel botorkálva egy idegen közegben, időnként énekléssel vagy tornával melegítünk be irodalomra.

Kütyü el…elvonókúra van kegyetlenül. Ma a Dies Irae gregoriánt tettem fel, míg átnézték az anyagot felelés előtt. Már nem lepett meg, hogy maguktól andalodnak el, az elvonás tünetei nem is láthatók, igaz, ma M hiányzott. Múltkor kérdeztem tőle: „Na, milyen volt 45 percig kütyü nélkül? ─ mire K mondja: „Hát nem látja, tanárnő? Remeg.” M nem nagyon érti, miről beszélgetünk, csak a komoly kihívást jelentő feladatokra figyel fel, azt hibátlanul megoldja, majd visszatér egy más bolygóra, nem tudom, ott mit csinál, de figyelmeztetnem kell, hogy kütyüjét vigye magával.

Óra után (reálos osztály) D odajön, hogy szerinte azért Dante szórakoztató irodalom is…döbbenten kérdezem: „Maga olvassa?” Igen, mondja, de most meg akarja szerezni, mert nem szeretné elektronikusan olvasni. Na, mondom, érdemes talán a Nádasdy-fordítást keresni. Amióta nem olvastatom a Pokolt, csak mesélek és illusztrálok, valahogy mindig van, aki rácuppan. A részlet mágiája. Tudom, az Inferno ─ nem baj.

Kisherceg meglepő dolgokat produkál. A másik kilencedikben a görög mitológiát adtam fel, s jeleztem, hogy a történeteket esti mese formájában kérem vissza (vihogás), úgy fognak felelni, mintha 3 éves gyereküknek mesélnék (újabb kamaszreakció tekintet útján elkövetve).

Mondom Grétinek: Öné a szó. Már nem emlékszem, melyik történet volt. Gréti zavarban van magától a helyzettől, hogy kamaszok között (többsége fiú) esti mesét mondjon elképzelt csemetéjének. Na, én is egy ökör vagyok, gondolom magamban, de kisegít a mágia. Mondom neki, a mese akkor jó, ha elalszik a gyerek. Alig mondom ki a mondatot, az osztály fele már a padon fekszik, a többi is követi példájukat, az egyik még odaszól: „Tanárnő, nem lehetne leoltani a villanyt?” Leoltom.

Gréti még hallgat, feszeng az első mondatokban, aztán valami történik, és görögni kezdenek a szavak, a 14 éves lány jól intonálva, igazi mesébe kezd… meg ne kérdezd, mi történt…nem tudom…Rajzolj nekem egy bárányt.

július 4, 2020 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT NOVELLA

TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL

Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.

  • Megengedi, asszonyom? – és a székre mutattam.

(Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.)

  • Hát persze, mondom, csak meg ne kérdezze mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
  • Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
  • Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
  • Megnézhetem, asszonyom?
  • Ó, hogyne.

Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.

  • Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
  • Köszönöm, asszonyom!

Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtétje, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 50 éves, tehát 11 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.

  • Jaj, melléütöttem. – szólt.
  • Sebaj− mondom, megmutatom, hogyan kell törölni. Mint egy viháncoló gyerek, úgy örül neki.
  • Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
  • Ó, hát sokan.
  • Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
  • Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
  • Á! Mit kell hozzá megnyomni?
  • Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.

Megszólal a mobilom, mikor beszélni kezdek bele, dicsérően tekintettel rám néz.

  • Önnek van okostelefonja?
  • Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jutott, hogy ez egy abszurd novella, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
  • Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de Mester?…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
  • Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kezd. – De hát a szám – akarom figyelmeztetni…
  • Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága, Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
  • Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
  • Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
  • Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak? – kérdezem, mint egy szenzációra éhes riporter.

Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odanyújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.

  • Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: „Na-na!”
  • De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
  • Ne mondja! Annak már 100 éve. Hogy repül az idő…

Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra.

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

VÉNY NÉLKÜL

A tanárságra nincs recept. Vagy arra születtél: magyarul kiskorod óta nevelési kényszered van, vagy nem. Vagy kiderül időben, vagy nem. Itt van például az öcsém: született tanár, de a sors máshova sodorta – tehát fiatalabb kollégáit neveli egy más terepen, és tanul idősebb bölcsektől mindhalálig. Pályatévesztett. Helyette sok, „gyerek közelébe nem engedném” figura gyötri magát és a nebulót a pályán, ahová vény nélkül léphetsz, ha érted, amire gondolok.

Idén leérettségizett az utolsó osztályom. Igaz, van még 2-3 évem, de osztályfőnök már nem leszek – nem is akarok. Tudni kell időben abbahagyni, mielőtt nevetség tárgya lennél. Mielőtt végképp elnagymamásodnál. (Most hosszan írhatnék arról, milyen tragédia, hogy a szakma elnőiesedett.)

Érettségiző osztályaimtól kétszer kaptam emlékbe nádpálcát. Nevettem, és fájt, hiszen magamat mindig a „szeretet és szigor” liberális archetípusának tartottam. Hangot fel nem emel, meg nem aláz, megbocsát és emberséges – a tanár is ember, de nem az a dolga. A gyerekek isteni attribútumokat várnak el tőled, ne áltasd magad.

Nekem a tanárság sosem volt stand-up comedy, tűzijáték. Mivel autodidakta vagyok, megtanultam, hogy igazi tudáshoz csak vér-verejték útján jut az ember. Nem hiszek a hókuszpókuszban. A digitalizáció sokban megkönnyíti a tanár munkáját, de nem rövidíti le a tanulás folyamatát. A diák kimarad a látványosság mögötti sziszifuszi munkából, azt hiszi, hókusz és máris pókusz. Elég megnézni a ppt-ket vagy preziket, amiket készítenek. Nincs mögötte a klasszikus filológusi, értő kutatás. (Jól értsd, ez nagy baj. Rendszeresen felfedezik a melegvizet. Humán területen. Reáltárgyakból jobban állunk.)

Irodalomtanár vagyok, tehát műveket elemzek. A diákok többsége ezt alkímiának tekinti. Ha megkérdezem, miért hisznek egy orvosnak, egy magyartanárnak miért nem, fennakadunk a „szakember” fogalmán. Egyszer, mikor egy Babits-vers kapcsán bődületes marhaságot védtek velem szemben, a következő órára becepeltem a Babitsról szóló tanulmányok egy részét – fél métert tett ki – mondván, nem csak a Babits Összest olvastam, hanem ezeket is, meg amit nem hoztam be. Néztek.

Nézünk. Az ifjabb generációk hüvelykujjában ott az újkor applikációja. Ők mesélik el, mit tudok velük varázsolni – megtanulom.

És azután töröm a fejem digitalizált fejtörőkön, hogy az agyuk ne legyen szobordöntögető, elvakult jelen, hanem a múlt tapasztalataival barázdált, élhető jövő. Agy. Vény nélkül.

július 4, 2020 / Egy meg nem írt regény

EGY MEG NEM ÍRT SZEMINÁRIUM

LEKÖTÉS

Miután felírom a szonett formai követelményeit, Sonya kicsit hüledező tekintettel kérdezi: ”És a költők ezt így kiszámolják, tanárnő?”

Már kezdeném magyarázni az írás ösztönös-tudatos folyamatát, a  „gondolta a fene se érti” misztériumát, amikor eszembe jut a kötés. „Tudja, úgy van ez, mint a kötéssel. Először minden szemmel meg kell küzdeni: egy sima-egy fordított, aztán az ember már oda se néz, és filmezés vagy beszélgetés közben hibátlanul leköt egy bonyolult mintát, és mellesleg leköti magát.”

Egyetemista korunkban J1-gyel versenyt kötöttünk, ez volt a mi multitaskunk, mint mai gyereknek a kütyü nyomkodása jegyzetelés közben. Kezdetben csak a dög unalmas előadásokat tettük vele termékenyebbé, aztán már mindenhol előkaptuk, na, nem mindig azért, hogy magunkat lekössük, hanem hogy időre lekössük a megrendelt darabot barátainknak. J1 tovább bírta, mint J2, ő már művészi fokon és szédületes sebességgel űzte, miközben egészen máshol járt az esze.

Például egy végre izgalmas, minden percében gondolatébresztő szemináriumon. A tanár karizmatikus személyiségéből áradó tudáson, a minden manírtól, tanári showtól mentes szellemvilágon, ahol az irodalom egyesül a racionális elme homályt nem tűrő nyugalmával. Érteni tanultunk. Szétszedni, összerakni. Nagy dolog. Agydolog. Félév alatt több agysejtünket kötötte le, mint az öt év együttvéve.

„Mi az istent csinál az a nő az asztal alatt?” – kérdezte a tanár az egyik szeminárium után J3-tól. „Nyugi, csak köt.” „Ja, akkor jó.” – válaszolta megnyugodva Spiró György tanár úr.

DE

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

DE

De nem az a dolga – mondogatom magamban, miközben félek. A buszon előttem két olasz fiatal beszélget. Ez milyen. Eddig csak angolul, oroszul, kínaiul, arabul voltak errefelé egyetemisták. Ösztönösen arcomra húzom a sálat. Vajon megtenném-e, ha látnák is?

Tegnap két fiam angolórára szkafanderbe öltözött viccből, a frászt hozták rám a folyosón, aztán persze lefényképeztem őket, de nem tettem fel a fbookra, ne mondják, hogy pánikoltatok vagy viccelődöm, hiszen én „józanítom” napok óta a környezetemet. (Mert ugye, én olyan bölcs vagyok. Ja.)

„Szombaton is dolgozom.” „Vigyázz magadra, tartsd be az előírásokat!” „Jaj, ne gyere már te is ezzel a hülyeséggel!” Még próbálkoznék, de „férfiasan” leint. Jó, nem hisztizek. (De igen.)

Nem megyek be a nagy Spar-ba, biztosan tele van március 15-e, és persze a nagy felhalmozás miatt. Majd hétfőn reggel. Már úgy sincs suli. Végre, észhez tértek.

Az üzlet előtt két lerobbant fazon, talán hajléktalan, köhögve cigizik: „A hisztériakeltés miatt van.” – mondja az egyik. Nem nézek körül, még nem hirdetik plakátok a józan észt. Megyek tovább, nem kezdek el népnevelni. Tartom az egy méter távolságot. „Csak egészség legyen.”

A téren bedrogozott vagy részeg fiatalok bandája versenyt prüszkölve röhög, előttük a körben valami ketyere üvölti a zenét, „az égből dühödt angyal dobol” – de elhessegetem fejemből az apokaliptikus irodalmat.

Izzik a net. A melós ezt nem tudja, azt sem, hogy  a tanárok egész hétvégén dolgoznak, már a távoktatásra készülnek, újabb csoportok alakulnak tapasztalat megosztásra, ömlik a távötlet. A kormányinfón az egyik kommentelő meg is ereszt egy cinikus megjegyzést a mázlista tanárokról. Nem tudja, „nem tud kartellekről”.

Végül csak átállunk a digitális iskolára. Hajrá. Kajánkodnék, de nem lehet.

Elhatározom, hogy a fbookot csak a gyerekekkel való kapcsolattartásra használom, nem idegesítem magamat a sok párti nagyokosokkal. Európa-szerte ez megy. Az egyik vezető politikus azzal kezdte: hagyni kell a vírust kitombolni magát, de most már új dalokat fúj. A másik oldal kárörvend.

De nem az a dolga.

Dolga, dolgom, dolgaink. Hozzám szakálasan és vakolatlan érnek el a csodák, a 2×2=4  józansága hull rám…Már mindent megírtak.

július 4, 2020 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT BÉLA

In Honor Bodor Ádám





Mondaná Levente, ez jó marketinges cím, tanárnő. Szóval, haljak meg, ha emlékszem a százszor olvasott regények cselekményrészleteire vagy neveire. Nem tudom, miért, de így van. Aztán, ha beleolvasok egy-két oldalon, minden visszajön. Családom más tagja talán még az oldalszámra is emlékszik, holott nem irodalomtanár. Tehát vannak paranormális jelenségek.

Például, évekkel ezelőtt bejelölt engem ismerősnek a facebookon egy bizonyos Béla Bundasian. Ki ez a hülye, gondoltam, bár a név nem volt idegen. Nézem a közös ismerősöket, gyanús. Biztos valamelyik volt tanítványom, még az osztályt is beazonosítom évtizedek múltán.

Mert van a Béla, a Bundasian, akit talán én fertőztem meg Erdéllyel annyira, hogy a közös túra után már egyedül pattant biciklire, hogy kiugorjon a Havasokra hegyet mászni Fogaras felett, amit Babits úgy utált, mint Ovidius Tomit.

Ergo sikerült beazonosítani Bélát, de mikor felköszöntöttem születésnapján, visszaírta, hogy ő nem azonos ő-vel, mert ő Béla Bundasian a Sinistra körzetből, „nem tudom, ismeri-e a tanárnő”.

Ja. Egy kicsit – szóval tanítom. „Béla” a régmúltból örül, hogy Bodor Ádám már tananyag. Én meg örülök, hogy irodalommá magasodott a Székelykő. Mert vannak a Bélák, akik miatt ezerszer könnyebb a felfelé, mint ahogy érezzük.

Én mondom, „baljós” az öregség, meg a körzete is. Az ember elücsörög az irodalomban, már nem mászik meg magas hegyeket, de emlékszik a fent végtelen és levegős szabadságára.

július 4, 2020 / Egy meg nem írt regény
Kondor Béla rajza

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

IVÁN ILJICS ÖCCSE

Magunk mögött hagyjuk a héroszi irodalmat, ez már a realizmus. Leszállunk az „elvesztett illúziók” felnőtt korába, de hiszen már ők is elmúltak 18 évesek.

Úgy érzem célszerűnek, hogy rögtön az elején tisztázzuk: Iván Iljics mi vagyunk − bárhol, bármikor a világban. Csak képzeljék el ezt a tragédiát: ott fekszünk a koporsónkban, kiterítve a KÖZÖNY gyászai közt, és senki nem tudja, hogy emberként haltunk meg. Senki. Nekünk még van időnk ezt elkerülni.

Az óra vége felé Bé, komoly-szomorú szemmel jelentkezik, ezúttal nem tartok poénvadászattól. „Szerintem Tolsztoj kihagyott valami fontosat.” Hoppá, gondolom, most kezd értelme lenni. „Nem írta meg Iván Iljics öccsét.” Az osztály és én zavartan nézünk. Milyen öccsét? „De igen, van egy öccse!− bizonygatja Bé, s ekkor hirtelen beugrik, tényleg, Tolsztoj egy mondat erejéig említi a testvért, aki  lecsúszott, és már nem törődött vele senki. Igen, mondom, de egy másik élet nem férne bele egy elbeszélésbe, az már egy családregény. A kisregénynek megvannak a műfaji korlátai.

Bé nem enged: „De, igenis, hiányzik belőle” – mit neki műfaji korlátok! És csak otthon jut eszembe Levin bátyja – hát persze, hogy megírta őt is Tolsztoj gróf.

Bé egész nyáron gürizik, tudom, néha év közben is dolgozik. Két nap múlva beszélgetünk a szünetben. „Képzelje, tanárnő, ma sikerült jól használnom a „konformis” szót.” Nevetünk… Kicsit még hallgat, félre néz, aztán, csak úgy, mellékesen: „Elkezdtem írni a regényt…Iván Iljics öccséről.” Én meg nagyon várom – mondom neki.

Megírja ő még Édes Anna nővérét is, gondolom utána. „Az életet nem lehet vaskorlátok közé zárni.” – teszi hozzá Kosztolányi az Aranysárkányban.

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

SZEM

Kilencedik osztály… Legjobb meggyőződésem ellenére feladom az Odüsszeia 9-12. énekét, amelyben Odüsszeusz elmeséli kalandjait. Szövegismeret röp, megadok 5 szót, le kell írniuk, milyen cselekményrészlet jut eszükbe róluk. Lehet intelligensen tévedni, a feladat könnyű – persze, csak annak, aki olvasta. Aki csak olvasónaplót vett kézbe, lebukik.

15 éves fiú ül a papír felett, szemében már készülődnek a könnyek. Súgom: olvasta? „Igen, de nem értem.” Mögötte egy másik SZEM küszködik, látom, az írás is nehezére esik, mármint a fogalmazás.

Túlvagyunk a sokkhatáson – én is, az Antigonét már szemelvényezve, együtt olvassuk, értelmezzük. Én vagyok a magyarról magyarra fordító. Megerednek a neuronjaik, okosakat mondanak. Csak felelni ne kellene, összefüggően beszélni a közösen átvett anyagról. Néha kétségbeesem, de gyúrni kell.

SZEM is megszólal, azonnal tudom, hogy hívő, a jézusi fajtából. Türelmes, odafigyelő, nyitott. Kicsit félek, mi lesz, ha hitét majd „sértik” egyes szerzők, vajon hogy veszi a fausti akadályokat? Közben megtudom, hogy matek a terepe, ami irodalomórán zajlik, kicsit zavarba hozza tán, de látszik, érteni akarja. Ritkán szól, néz. Küszködik.

Tizedikben – már nem emlékszem, mi volt a kérdés, amit szinte mindenkinek feltettem – azt válaszolja: „Hagyom, hogy neveljen az élet.” Nézek, és hallgatok nagyot.

Tizenegyedikben mondom, lehet írni recenziót vagy előadást tartani bármilyen könyvről, amit érdekesnek találtak, és ajánlanák a többieknek. Megvárja, amíg ráérek, és megkérdezi, beszélhetne-e a Sapiensről? Harrari? – kérdem kicsit hüledezve. „Igen.”

Kicsit leszúrom, hogy nem szólt előre arról, hogy Belgiumba mennek egy Erasmus-csoporttal akkor, amikorra kitűztem a témazárót. De már el is felejtem, valahogy szóba kerül, hogy éppen a 21 lessons for the 21st Century-t olvassa – azonnal lecsapok, adja kölcsön. Mondja ráér, úgyis órákig szótározta az első oldalt. Ismerős. Én is így kezdtem angolul és oroszul olvasni 16 éves koromban.

Érted? Belgiumban megkereste angolul, vagy itthonról rendelte meg. Kilencedikben alig tudott egy féloldalas fogalmazást kihozni magából.

Adassék neked a te igyekezeted szerint…

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BEHALSZ

Minden idők egyik legkönnyebb középiskolai felvételije magyarból – gondolom, miközben a harmadik 40 pont körüli dolgozatot javítom…

Hirtelen elbizonytalanodom…jönnek egymás után a  10 pont körüliek, néha egy-egy 20 pont tájékán…nem akarom elhinni…olvasom a fogalmazásaikat…végül is a többség teljesíti a tartalmi-szerkezeti követelményeket, 10-ből többnyire 6-7 pontot elérnek. De mire… A helyesírási hibákért max. 2 pont vonható le, a fogalmazási-nyelvhelyességiért max. 1. A kiemelkedőt pontokkal kiemelni nem tudod…az átlagos „éppen hogy” ugyanannyit kap.

Minden idők igen nagy megdöbbenése…bár nem tudom, miért…mióta mondjuk, hogy nagy bajok vannak a magyar nyelv és irodalom oktatásával, és ez most már komolyan visszahat a többi tantárgyra is…kiáltó szó a pusztaságba…letorkolnak…nem elég nemzeti…már csak legyintesz…te, nem elég nemzeti?…

Most már többéves tapasztalatom, hogy akinek általánosban anyanyelvi tanára volt angolból, sokkal jobban, nagyobb szókinccsel, folyékonyabban beszél angolul, mint magyarul…csak jelzem…

Kilencedikben kérdezem, kellett-e általánosban összefüggően felelniük…35-ből egy, azaz egy emeli fel a kezét…

Más szakos kolléga hozza nekem az osztály esszéit hüledezve…most hogy mondjam el neki, hogy a fogalmazni-írni tanítás nemcsak a magyar szakos feladata…hogy igenis tessék rendszeresen szóban is feleltetni, nemcsak témazárókat-teszteket íratni, igenis tessék kijavítani a nyelvhelyességi hibákat is…

Mi, magyarosok nem tudjuk megtanítani biológiául-kémiául-történelmül artikuláltan fogalmazni…ezt néha eldohogom, de minden marad a régiben…”nincs idő feleltetni”…hova rohansz…szóval már inkább befogom a számat…és hálás vagyok azoknak, akiknek ezt nem kell magyarázni.

Nagy bajok lesznek…nagyon nagy bajok VANNAK. Csak jelzem.

Hányadszor írom le, hogy Arany János és Németh László (egyikük sem liberális nézeteiről híres, ugye) tudták, hogy a felnövekvőket először kortárs irodalommal kell rászoktatni az olvasás szeretetére, olyannal, amelyiknek a nyelvállapota közelebb van hozzájuk, ezért a klasszikusokhoz is könnyebben eljuttathatók később. Németh László ráadásul tantárgyi csoportokban, modern szóval modulokban gondolkodott vásárhelyi programjában. (Újabban a finnek fedezték fel.) Abba is hagyom, mert hallom a nemzethalált kiáltók kórusát…

Szóval értelmes magyar gyerekek a saját szellemi szintjük alatt dadogják az anyanyelvüket…be is írhatnánk a bizonyítványba: A magyar, mint első idegen nyelv…

”behalsz”.