Kategória: Évfordulók

július 20, 2024 / Évfordulók

Lutheránus lelkész gyermekeként született. 10 évesen bábszínházi előadásokat rendezett. 19 évesen elhagyta a szülői házat, és színházrendezőnek állt. 1944-ben kinevezték a helsingborgi városi színház rendezőjének. 1946-ban a Göteborgs Stadsteaterbe (Göteborgi Városi Színház) került, ahol ugyanazon év novemberében Albert Camus Caligula című drámájának világpremierjét rendezte. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban. „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.”

Maga is írt színdarabokat, és filmjei forgatókönyveit is önállóan jegyezte. Az 1944-es Őrület című forgatókönyvében egy fiatal ember győzedelmeskedik

egy szadista tanár felett. A fiatalembereket elnyomó rosszindulatú apafigura végig megjelenik korai munkáiban. A gyakran erőltetett kezdeti próbálkozások erőteljes egyéni képzelőerőről adnak tanúbizonyságot. Tizedik filmjénél Bergman rátalált saját hangjára. 1951-es Nyári közjáték című filmjében egy szerencsétlen sorsú szerelemnek lírai tájszemlélete megható. 1955-ös Egy nyári éj mosolya című filmjével szerzett nemzetközi hírnevet. A következő három filmje meghatározó lett Európa filmművészetére. A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) az egész európai filmművészet lényegét sűrítette magába.

Bergman szerette illuzionistának és szemfényvesztőnek nevezni önmagát. Lemondott a történelmi helyszínekről, lecsökkentette a stáb létszámát, a helyszíneket szűkítette. Létrehozta a magány filmtrilógiáját. A Tükör által homályosan (1961), Úrvacsora (1963) és a Csend (1963) szereplői magukat

és egymást kínozzák, miközben olyan szellemi nyugalmat keresnek önmaguknak, amelyből hiányzik Isten.

Az 1966-os Persona új korszak kezdetét jelentette: elmerülést az emberi kapcsolatok világában, a premier plánok középpontba helyezését. Az 1972-es Suttogások és sikolyokban két nő kölcsönös megkínzatásának tanulmányát jelenítette meg.

Az 1970-es években filmes pályája leszállóágba került. Elhagyta otthonát és állandó szereplőit. Az 1982-es Fanny és Alexander szövevényes családi történet. E film után bejelentette visszavonulását a filmezéstől. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera

feltalálása óta”.

Leánya, Eva Bergman 1945-ben, fia – aki szintén rendező lett –, Daniel Bergman 1962-ben született. Édesapja Linn Ullmann írónőnek, aki Liv Ullmann színésznővel való kapcsolatából 1966-ban született.

Szakmai tökéletessége mellett filmjeinek problematikája, morális tépelődő attitűdje teszi művészetét egyedülállóan jelentőssé. Kedvelt témaválasztása a lélektani konfliktusok részletes ábrázolása. Munkája szakaszos fejlődésen ment keresztül negyven éven át. Bergman igen termékeny alkotó, filmjeiben vissza-visszatér bizonyos képi elemekhez, amelyeket egyre pontosabban kidolgoz. Gyakorló színház- és operarendezőként is maradandót alkotott. Állandó operatőre a kétszeres Oscar-díjas Sven Nykvist volt. Egyik legközelebbi munkatársa a magyar származású Katinka Faragó volt

évtizedeken át.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal. A nyolcvankilenc éves svéd rendező álmában hunyt el otthonában a balti-tengeri Fårö szigeten 2007. július 30-án, egy napon Michelangelo Antonioni olasz filmrendezővel.  (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Ingmar_Bergman

július 20, 2024 / Évfordulók

Gustav Klimt (Bécs-Baumgarten, 1862. július 14.Bécs-Neubau, 1918. február 6.) osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője.

Gustav Klimt 1862-ben, egy Bécs környéki faluban, hétgyermekes család sarjaként született. Apja aranyműves volt, cseh származású. Szülei 14 évesen beíratták az Osztrák Császári és Királyi Iparművészeti Iskolába, így 1876 és 1883 között ott folytatta tanulmányait. Az iskola a kontinens első modern polgári intézménye volt. A díszelemek rajzolását plasztikus és síkornamensek vagy iparművészeti tárgyak alapján, az alakokét gipszmásolatok és mintarajzok segítségével gyakorolták. Klimt öccsei szintén ebbe az iskolába jártak, Georg szobrász és ötvös lett, jó néhány keretet tervezett fivére festményeihez.

Első jelentős művészi kezdeményezése az 1879-ben Ernst öccsével és Franz Matsch-csal megalapított Künstlerkompagnie (Művészkompánia) csoport volt.[1] A csoport főként épületek díszítésére szakosodott, és még abban az évben részt vettek Ferenc József trónra lépésének harmincadik évfordulójából rendezett ünnepség dekorációjának elkészítésében. 1880-ban pedig a karlsbadi fürdőház mennyezetének freskóit készítik el, ezen munkák már számottevő hírnevet szereztek számukra. Korai alkotásai, mint a Mese vagy az Idill már sokat ígérő tehetségét mutatják, azonban ezek a képek még követték az iskolai képzés által elvárt akadémiai stílust.

Apja és Ernst öccse 1892-ben meghalt és Klimt depresszív hangulatúvá vált, ami festészetében is többször visszatért. Ettől kezdve a család eltartása is reá hárult. Az 1890-es években ismerkedett meg Emilie Flögével és dacára annak, hogy Klimt később más nőkkel is viszonyba került, élete végéig jóban maradtak. Klimt különböző kapcsolataiból legalább 14 gyermek született, de a gyermekek közül csak hármat ismert el hivatalosan: kettő Marie Zimmermanntól és egy Maria Ucickytól (csehül Učicka) született.[2] 1893-ban Magyarországon járt.

A szecesszió

Klimt művészetében 1896-tól átalakulás figyelhető meg, a nőalakok kibontott hajjal, kihívóan szerepelnek a korábbi szemérmes és allegorikus ábrázolásmódtól eltérően.[3] Klimt önálló utakat keres, viszonya Franz Matsch-csal megváltozik. 1897-ben kilépett a Künsterhausból és néhány társával megalapította a „Vereinigung bildender Künstler Österreichs Sezession” nevű egyesületet („osztrák szecessziós képzőművészek egyesülete”), amelynek 1899-ig a képviselője volt.

1898-ban az új mozgalom festői két kiállítást is rendeztek és ezzel azonnal a bécsi köztudat és közbeszéd középpontjába kerültek. A siker nyomán saját székházba költöznek, melyre a mozgalom jelszava kerül: „A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”. A mozgalom ismerteti meg a bécsi közönséggel a francia impresszionizmust, és a belga modernek művészetét. Klimt a Secession mozgalom jelképes vezetőjévé válik. Azonban a konzervatív körök nem fogadták el az új, modern irányzatot és Klimt karrierjét innentől hangos botrányok is kísérték.

1894-ben a bécsi egyetem egy freskósorozatra adott megbízást a festőnek. A képeknek a filozófia, az orvostudomány és az igazságszolgáltatás allegorikus alakjait kellett ábrázolniuk, a megbízás szerint. Klimt több évig dolgozott a festményeken, ám amikor bemutatta az elkészült vázlatokat, az egyetem visszavonta a megrendelést és a már kifizetett előleg visszafizetésére kötelezte a festőt.

Ezután Klimt visszavonult a Secession mozgalomból, Berlinbe utazott, ahol részt vett a Német Művészek Szövetsége által rendezett kiállításon. 15 képét mutatták be és elnyerte a „Villa Romana” díjat.

1906-ban megalakult az Osztrák Képzőművész Szövetség, amelynek 1912-ben ő lett az elnöke. 1910-ben részt vett a velencei biennálén, 1911-ben nyolc képével pedig a római Nemzetközi Művészeti Kiállításon, ahol az Élet és a halál című képével első díjat nyert. 1913-ban Münchenben, Budapesten és Mannheimben is volt kiállítása.

1917-ben a miniszter négyszer is elutasította kinevezését rendes tanárrá, ugyanakkor a Bécsi Képzőművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.

Egy agyvérzés félig lebénította, majd elkapta az akkoriban Bécsben tomboló spanyolnáthát és tüdőgyulladást, 1918. február 6-án hunyt el.[5] A hietzingi temetőben helyezték örök nyugalomra. Számos festménye befejezetlen maradt.

Klimt festményei napjainkban komoly összegekért cserélnek gazdát. 2003 novemberében Landhaus am Attersee képe 29 128 000 dollárért kelt el. 2006-ban pedig – megdöntve Picasso rekordját – Klimt Adele Bloch-Bauer I képét 135 millió dollárért vette meg a Neue Galerie New York. A képek felértékelődése komoly peres ügyekhez is vezetett, ugyanis számos kép korábban ausztriai zsidó családok tulajdonában volt – nem egyszer ők voltak a megrendelők vagy mecénások -, amit a nácik lefoglaltak. Az elmúlt években több jogos örökös kapta vissza így festményét.

2012-ben, születésének 150. évfordulójára Bécsben több kiállítással emlékeztek meg a művészről, ugyanilyen célból pedig július 14-én a Google cég egy speciális emléklogót, úgynevezett google doodle-t készített neki. „ (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gustav_Klimt

július 20, 2024 / Évfordulók

Iszaak Babel Odessza zsidónegyedében született és nevelkedett. Gimnáziumot, kereskedelmi iskolát végzett.

16 évesen franciául írta első elbeszéléseit, de ezek nem maradtak fenn. 1916-ban Szentpéterváron Gorkij fedezte fel, közölte két novelláját. Számtalan foglalkozást kipróbált, volt tördelő-szerkesztő, riporter és élelmiszer-begyűjtő. 1920-ban Bugyonnij Első Lovashadseregében, a lengyel–szovjet háborúban vett részt tudósítóként és tolmácsként.

1921-ben ismét írni kezdett, elbeszéléseit Majakovszkij lapja, a LEF, illetve Alekszandr Voronszkij Krasznaja Nov (Vörös Ugar) című folyóirata közölte. Néhány év alatt adta közre azokat a novelláit – 19211925 között kb. ötvenet – melyeket később ciklusokba foglalt. Így jelent meg önálló kötetként a Lovashadsereg (először 1926-ban), illetve a négy elbeszélésből álló Odesszai történetek (1931).

193132-ben további kilenc elbeszélése jelent meg, nagy részük az 1925-ben publikált önéletrajzi jellegű Galambdúcom története és Az első szerelem című novellákhoz illeszkedik.

Két novelláját 1933-ban a cenzúra betiltotta, további kettő pedig 1934-ben jelent meg. Közben többször járt Nyugat-Európában, 1935-ben Párizsban felszólalt egy antifasiszta kongresszuson.

Utolsó négy elbeszélését 1937-ben publikálta. 1939 őszén novellaciklust készült megjelentetni Új elbeszélések címmel. Májusban azonban koholt vádak alapján letartóztatták, kéziratait elvitték, majd megsemmisítették.

Babelt 1940. január 27-én tarkón lőtték.[1] 1954. december 18-án rehabilitálták.

Művei

Babel viszonylag keveset írt. Művei, elbeszélései önéletrajzi ihletésűek. Két alapvetően meghatározó élménye a gyermekkor és a polgárháború. Az író inkább a rövid novella mesterének tekinthető. Rendkívül sokat és precízen dolgozott alkotásain. Nem a mindennapi élet tipikus helyzeteit keresi műveiben, hanem különleges helyzetbe állítja a szereplőket. A novellákban keverednek a romantikus, fantasztikus, naturalisztikus és groteszk elemek.

Lovashadsereg (1926) című novellakötetével heves vitákat váltott ki az irodalmi életben. Maga Bugyonnij, a hadsereg vezetője is támadta az írót: a valóság meghamisításával és a sereg karikírozásával vádolta.”(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Iszaak_Emmanuilovics_Babel

július 20, 2024 / Évfordulók

„Iszaak Babel Odessza zsidónegyedében született és nevelkedett. Gimnáziumot, kereskedelmi iskolát végzett.

16 évesen franciául írta első elbeszéléseit, de ezek nem maradtak fenn. 1916-ban Szentpéterváron Gorkij fedezte fel, közölte két novelláját. Számtalan foglalkozást kipróbált, volt tördelő-szerkesztő, riporter és élelmiszer-begyűjtő. 1920-ban Bugyonnij Első Lovashadseregében, a lengyel–szovjet háborúban vett részt tudósítóként és tolmácsként.

1921-ben ismét írni kezdett, elbeszéléseit Majakovszkij lapja, a LEF, illetve Alekszandr Voronszkij Krasznaja Nov (Vörös Ugar) című folyóirata közölte. Néhány év alatt adta közre azokat a novelláit – 19211925 között kb. ötvenet – melyeket később ciklusokba foglalt. Így jelent meg önálló kötetként a Lovashadsereg (először 1926-ban), illetve a négy elbeszélésből álló Odesszai történetek (1931).

193132-ben további kilenc elbeszélése jelent meg, nagy részük az 1925-ben publikált önéletrajzi jellegű Galambdúcom története és Az első szerelem című novellákhoz illeszkedik.

Két novelláját 1933-ban a cenzúra betiltotta, további kettő pedig 1934-ben jelent meg. Közben többször járt Nyugat-Európában, 1935-ben Párizsban felszólalt egy antifasiszta kongresszuson.

Utolsó négy elbeszélését 1937-ben publikálta. 1939 őszén novellaciklust készült megjelentetni Új elbeszélések címmel. Májusban azonban koholt vádak alapján letartóztatták, kéziratait elvitték, majd megsemmisítették.

Babelt 1940. január 27-én tarkón lőtték.[1] 1954. december 18-án rehabilitálták.

Művei

Babel viszonylag keveset írt. Művei, elbeszélései önéletrajzi ihletésűek. Két alapvetően meghatározó élménye a gyermekkor és a polgárháború. Az író inkább a rövid novella mesterének tekinthető. Rendkívül sokat és precízen dolgozott alkotásain. Nem a mindennapi élet tipikus helyzeteit keresi műveiben, hanem különleges helyzetbe állítja a szereplőket. A novellákban keverednek a romantikus, fantasztikus, naturalisztikus és groteszk elemek.

Lovashadsereg (1926) című novellakötetével heves vitákat váltott ki az irodalmi életben. Maga Bugyonnij, a hadsereg vezetője is támadta az írót: a valóság meghamisításával és a sereg karikírozásával vádolta.”(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Iszaak_Emmanuilovics_Babel

július 20, 2024 / Évfordulók

Benedek Tibor (Budapest1972július 12. – Budapest2020június 18.) háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázó, 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, az International Swimming Hall of Fame vagyis a Hírességek csarnoka magyar tagja a Team Hungary 2000–2008 keretén belül.

Családja

Édesapja Benedek Miklós (1946–2024), a Nemzet színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, édesanyja Benedek Éva (Hodgyai Éva), nagyapja Benedek Tibor (1911–1963) színész, testvére Benedek Albert író, fordító.

Kétszer házasodott; mivel külföldi szerződése Olaszországhoz kötötte, 1996-tól itt élt. Itt ismerkedett meg első feleségével a római Federica Salvatorival, akivel 1998augusztus 3-án házasságot kötött. A házasságból 1999február 20-án egy leánygyermek született, akit Ginevrának neveztek el. Federicával később megromlott a kapcsolata, így elváltak. 

2004-ben költözött vissza Magyarországra és Epres Panni manöken élettársa lett, akivel már 1994-ben megismerkedett, de akkor még nem fordult komolyabbra a kapcsolatuk. Visszatérése után viszont elmélyültek érzelmeik és élettársak lettek, kapcsolatukból két gyermek született. 2007június 24-én született meg közös kisfiuk, Benedek Mór, 2009 augusztusában pedig kislányuk, Barka. Epres Pannival 8 év együttélés után 2010-ben kötött házasságot. 2014-ben üzleti vállalkozásba fogtak, társtulajdonosai lettek a budapesti Trattoria Gusto étteremnek. 2018-ban feleségével együtt a Magyar Turisztikai Ügynökség téli belföldi kampányarcai voltak a turizmus népszerűsítése érdekében. Jól beszélt angolul és olaszul, hobbija a vitorlázás és az olvasás volt.

Játékos-pályafutása

Ötéves korában került először kapcsolatba a sporttal, édesanyja vitte el úszni gerincproblémái miatt. Nagyon szorgalmas gyerek volt, szeretett úszni, de a labdajátékokat izgalmasabbnak találta. Édesapja, akinek jó barátja volt az olimpiai bajnok Csapó Gábor, bemutatta gyermekét barátjának, aki elvitte a Császár uszodába, a Csasziba és Kőnigh Györgyre bízta, aki az utánpótlással foglalkozott. Kőnigh remek edző volt és fantáziát látott a fiúban, így 8 éves korában az edző javaslatára bekerült a Központi Sport Iskolába, rövid nevén a KSI-be, ahol fiatalkori éveinek legnagyobb klubsikereit érte el 1980 és 1989 között. Itt összeismerkedett Varga Zsolttal és együtt jártak az edzésekre. Rendkívül szorgalmasak voltak, edzés után akár még két órán keresztül is gyakoroltak. 

Tibort a KSI-ből az ÚTE igazolta le, bár mehetett volna más csapatba is, mégis ezt választotta. Középiskolai tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, majd sporttevékenysége okán, magántanulóként érettségizett itt. 1989-ben Ifjúsági Európa-bajnok lett, 1990-ben már a felnőttválogatottban játszott eredményesen, 1991-ben pedig a Junior Világbajnokság bronzérmese lett. Ugyanebben az évben a Testnevelési Főiskolán edzői oklevelet szerzett, 1993-tól pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakos hallgatója lett, ahol 2006-ban vehette át diplomáját.

2010 áprilisában Kemény Dénes szövetségi kapitány felkérte, hogy edzőként segítse a válogatott nyári felkészülését, ezután Kemény Dénes állandó segítőjévé vált. Játékos pályafutásának befejezése után az olasz Serie A-ban szereplő Camogli vezetőedzőjének kérték fel, de ez a lehetőség végül a Pro Recco gazdasági problémái miatt nem valósult meg. 2012-ben Kemény Dénes utolsó válogatott mérkőzésein Benedek irányította a csapatot a kispadról, majd 2013 januárjában kinevezték a férfi válogatott szövetségi kapitányává. Irányításával a csapat 2013-ban világbajnok lett. 2014-ben, Dubajban, ezüstérmet szereztek a vízilabda-világligában és a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon is. 2014 augusztusában az Almatiban megrendezett Világligán, csapatával ezüstérmet szerzett. 2016. október 20-án bejelentette, hogy 2016. december 31-ével lemond a szövetségi kapitány posztról. 2020. május 1-jével pedig visszavonult minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.

Betegsége

Barátai szerint 2018-ban tudta meg, hogy súlyos beteg. Mindvégig harcolt azért, hogy életben maradjon és felgyógyuljon. Küzdelme 2 éven át tartott és ezalatt nagyon lefogyott, de szinte az utolsó pillanatig dolgozott, tanított. 2020. május 1-jével azonban lemondott minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységéről, ekkor már nagyon beteg volt. Életének utolsó napjait az intenzív osztályon töltötte. Hosszan tartó, súlyos betegség következtében hunyt el 2020. június 18-án, alig egy hónappal a 48. születésnapja előtt Budapesten a Korányi Sándor utcai kórházban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság és Budapest Főváros saját halottjának tekintette. Temetése kívánsága szerint szűk családi körben történt.

Emlékezete

2020 decemberében a total-waterpolo.com szakportál szavazásán az azt megelőző húsz év legjobb vízilabdázójának választották.

2021 júniusában avatták az emléktábláját, és a róla elnevezett sétányt az olaszországi Reccóban.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Benedek_Tibor_(v%C3%ADzilabd%C3%A1z%C3%B3)

július 20, 2024 / Évfordulók

PABLO NERUDA

Félek 

 

Félek. A délutánon csüggedt, mélabús ború,

az égbolt, mint a halott szája tátva,

a szívem, mint síró hercegnő, szomorú

palotája árnyán magába zárva.

Félek. Fáradt vagyok, gyenge, bánatos,

el-elnézem homályló tükörképem,

(beteg szememre nem jön álom,

látom, mintha csillagom hullna az égen.)

Mintha szemem a mindenség szeme lenne,

számból kiált a végtelen sikolya,

a föld panaszát suttogja fülembe,

melynek magába hullva hal el a szava.

Fáj az univerzum néma agóniája,

az értelmetlenség ólmos, zord halálba mar,

a fénynélküliség léttelen homálya,

a földre, az égre fekete gyümölcsöt harap.

És nem látja az élő, semmibe veszi,

ködökbe tévednek a hajók ezrei,

törött csillagok fényét, pincék mélyei nyeli. 

Haldoklik a világ, pusztul, életteli teli.

Kálnoky László ford.

Pablo Neruda, eredetileg: Neftalí Ricardo Reyes Basoalto (ParralChile1904július 12. – Santiago1973szeptember 23.Nobel-díjas chilei költő.

Apja vasutas volt. Néhány hónapos volt, amikor édesanyja gümőkórban meghalt.

Versei nagyon korán megjelentek a temucói lapokban. Már 1919-ben díjat nyert velük. 1921-ben Santiagóba költözött, ahol az egyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult, de csak három évfolyamot végzett el. Ekkoriban vette fel a Pablo Neruda nevet, a cseh író, Jan Neruda tiszteletére.

Elkezdett tanítani, diplomáciai küldetéseket vállalt. 1927-ben Rangoonban, 1934-ben Barcelonában, 1935-ben Madridban volt konzul. A spanyol polgárháború kitörése után, 1936-ban hazatért. 1939-ben párizsi, 1940-1943 között mexikói konzul volt.

1945-ben a kommunista párt jelöltjeként beválasztották a szenátusba. 1948-ban – a jobboldali fordulat után – külföldre menekült. Számos országban megfordult, köztük a Szovjetunióban és Magyarországon is.

1952-ben visszatért Chilébe. A szocialista béke megteremtése érdekében kifejtett tevékenységéért 1953-ban a Szovjetunió Nemzetközi Lenin-békedíjjal tüntette ki. 1971-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

Lelkesen támogatta a chilei Népi Egység kormányát. Allende elnök baráti körébe tartozott. A jobboldali katonai puccs napjaiban halt meg, megmérgezték.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Pablo_Neruda

július 20, 2024 / Évfordulók

Amedeo Modigliani olasz szobrász és festő. A 20. századi avantgárd jellegzetes képviselője, a párizsi iskola (École de Paris) tagja.

Szefárd zsidó származású volt. Apja, Flaminio pénzváltót üzemeltetett, anyja, Eugenia, iskolát vezetett. Amedeo volt negyedik, legkisebb gyermekük. 1898-ban kezdte művészeti tanulmányait Guglielmo Michelinél. Firenzébe utazott 1902-ben, és beiratkozott Fattorihoz a Szabad Akt Iskolába. 1903-ban már Velencében élt, ahol tanulmányozta a reneszánsz művészetet és találkozott Umberto Boccionival és Ardengo Sofficivel, a futurizmus vezéralakjaival.

Párizs, Montmartre

1906-ban Párizsban, a Montmartre-on bérelt lakást és az ifjú párizsi művészek bohém életét élte. Betagozódott a párizsi iskolába, azon ott élő külföldi művészek egyik fő alakjává vált, akik ismertségre a francia fővárosban akartak szert tenni, de soha nem váltak igazi franciákká, mint Pablo Picasso, Juan Gris, Julius Mordecai Pincas, Marc Chagall, Moïse Kisling, vagy Chaim Soutine. A korszak és a művészet nagy kérdéseit gyakran Bateau-Lavoirban tárgyalták meg a Párizsban élő külföldi és a párizsi művészek, köztük Modigliani.

Modigliani Párizsból időközönként hazalátogatott Livornóba, a szülei házába. Az 1910-es években a portréfestészet mellett a szobrászat is foglalkoztatta, Constantin Brâncuși lett a mestere. Szobrait a görög kariatidák, az óceániai és az afrikai primitív művészet hosszúkás ábrázolási technikája ihlette. Főleg női fejeket formázott, néhány szobrának plaszticitását festéssel hangsúlyozta. Kisplasztikái ma is mindenkit elbűvölnek spiritualitásuk miatt. A igazság, a tisztaság keresése jellemzi portréfestészetét is.

Beatrice Hastings

A háború elején kezdődött romantikus kapcsolata a nála 5 évvel idősebb Beatrice Hastingsszel, egy dél-afrikai írónővel. Beatrice anyagi támogatásának köszönhetően Modigliani élete könnyebbé vált, ugyanis festményeit, szobrait nem vásárolták.

Jeanne Hébuterne

1917-ben az Académie Colarossin rajzolgatott, amikor találkozott a 19 éves Jeanne Hébuterne-nel. Összeköltöztek. Viharos családi életet éltek, de Modigliani Jeanne-ról készült szobrai és portréi igazi gyengédségről tanúskodnak.

Nizza

1918-ban Léopold Zborowski Dél-Franciaországba költöztette az általa képviselt művészeket, köztük Modiglianit is. A nizzai mediterrán hangulat nem nyerte el Amedeo tetszését, így továbbra is műteremben festette arcképeit. 1918 februárjában Jeanne állapotos lett. Különváltak, de kislányuk megszületésekor ismét összeköltöztek.

Utolsó évei

1919 májusában visszatért Párizsba, Jeanne második gyermekükkel várandósan délen maradt. Ettől az évtől kezdve festményei egyre jobb áron keltek el. Az év júniusában családjával beköltözött a rue de la Grande Chaumière-en lévő egyik lakásba, Paul Gauguin egykori lakása fölé. Egészségi állapota rohamosan romlott, Szilveszter után veseproblémái jelentkeztek és szörnyű fájdalmak kínozták. Tuberkulotikus agyhártyagyulladásban halt meg 1920. január 24-én hajnalban, az Hôpital de la Charitében. Halálakor Hébuterne a nyolcadik hónapban volt második gyermekükkel. Másnap levetette magát az ötödik emeletről és ezzel végzett magával és meg nem született közös gyermekükkel. Temetésén részt vett az egész Montmartre. Párizsban, a Père Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra. Még a 20. század második felében is sokáig egy kőkeretes kis sírhely, amelyen nyáron friss virágok nyíltak, jelezte a nagy festő nyughelyét, időközben sírja is megszépült, ahogy az idő előrehaladtával közelebb került művészete a közönségéhez, Olaszország, Franciaország, Kelet-Európa népeihez. Lányukat Modigliani nővére vette magához.

Életéről, munkásságáról tanulmányok, regények, filmek születtek, legendák ún. hiteles források nyomán. Mindössze arról van szó, hogy 1907-től 1920-ig, nem egészen 13 esztendő alatt létrehozott egy valóságos modern festői életművet.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Amedeo_Modigliani

július 20, 2024 / Évfordulók

„Kimentem a vadonba, mert tudatosan akartam élni.
Maradéktalanul ki akartam szívni az élet velejét.
Elpusztítani mindazt, ami nem volt Élet,
Hogy ne a halálom óráján döbbenjek rá, hogy nem éltem.”

Henry David Thoreau (Concord, Massachusetts, 1817. július 12. – Concord, 1862. május 6.) amerikai író, filozófus. Emerson tanítványa volt, hívei őt tartják a legelső amerikai környezetvédőnek és a polgári engedetlenség filozófiai megalapozójának. Emerson gondolatait továbbvíve a természettel való összeolvadást hirdette, illetve a demokratikus eszmék valóra váltását követelte. Az új-angliai transzcendentalista iro­dal­mi-filozófiai mozgalomnak volt tagja. Természethez fűződő viszonyáról jelent meg 1854-ben Walden című kötete.

1845 és 1847 között egy saját kezűleg épített kunyhóban élt a Concordhoz közeli Walden-tó partján. Gyűjtögetésből, halászatból, növénytermesztésből és mások számá­ra végzett fizikai munkából tartotta fönn magát, de ideje nagy részét csendes elmélyüléssel, a természet megfigyelésével és leírásával töltötte. Azt vallotta, hogy a civilizáció rombolja a természetet, és az embert meg­fosztja attól, hogy figyelmét teljes egészében a lét fontos kérdéseinek szentelhesse; az emberi kultúrának a természethez kell igazodnia.

1846-ban börtönbe csukták egyetlen napra, amiért nem volt hajlandó adót fizetni a rabszolgaságot támogató és Mexikót támadó Egyesült Államoknak. Az 1849-ben megjelent A polgári engedetlenség iránti kötelességről című művében rámutat, hogy szerinte egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.

Elveinek sok követője akadt szerte a világban, mint például Mahátma Gandhi is. Leginkább ismert idézet tőle (szerepel a Holt költők társasága c. filmben). (ld. az elején)

Élete

Szerény családból származott, apja ceruzák gyártásával foglakozott. Tanulmányait a Harvard Főiskolán végezte. Itt klasszikus műveltségre tett szert: tanult retorikát, filozófiát, matematikát és természettudományokat. A főiskolát végzettek előtt nyitva álló hagyományos szakmák, mint a jog, egyház, üzlet, orvostudomány nem érdekelték a frissen végzett Thoreaut.

1837-ben visszament szülővárosába, Concordba, ahol a helyi iskolában kezdett tanítani, de néhány hét múlva otthagyta, mert nem volt hajlandó az akkori hagyomány által elfogadott testi fenyítésben részesíteni a tanulókat. 1838-ban testvérével, Johnnal egy iskolát nyitottak, amiben számos haladó ötletet alkalmaztak, úgy mint a természetben tett sétákat, valamint helyi műhelyek és üzletek látogatását. Az iskola 1842-ben szűnt meg, miután John meghalt tetanuszban, amit egy borotválkozás közbeni vágás okozott.

Emersonnal, akinek lakhelye szintén Concord volt, tanulmányai befejezése után ismerkedett meg. Ő vezette be az ifjú Thoreaut a transzcendentalista körbe, amit helyi írók és gondolkodók képviseltek, köztük Ellery Channing, Margaret Fuller, Bronson Alcott, Nathaniel Hawthorne. Ez a kör saját folyóirattal rendelkezett és ebben jelentek meg Thoreau első írásai.

1841-ben Thoreau beköltözött Emerson házába, ahol 1844-ig gyermekeket tanított, az írások kiadásában segített és a ház körüli teendőket látta el. A családja ceruzagyárában is dolgozott, és kifejlesztett egy módszert, aminek segítségével gyenge minőségű grafitból is jó ceruzákat lehet előállítani.

Thoreau, hogy az írásra koncentráljon, belevágott egy kísérletbe, aminek lényege az önkéntes egyszerűség volt. 1845 július 4-én beköltözött egy saját maga által épített kunyhóba, ami egy Emerson tulajdonában levő földterületen állt az erdőben, nem messze a Walden-tó partjától és körülbelül 2.5 km-re a családi otthonától. Itt 1847 szeptember 6-ig élt. Ezt követően ismét beköltözött az Emerson házba, ahol 1848 júliusáig maradt, majd visszatért családi házába.

Az elkövetkező években többek között a Walden-tó partján töltött éveit részletező fő művének a kéziratán dolgozott. A könyv végül 1854-ben jelent meg. Eredeti címe: Walden, or Life in the Woods. Részben memoár, részben spirituális keresés, a Walden kezdetben nem aratott sikert a kritikusok körében, de később az amerikai irodalom egyik legnagyobb klasszikusa vált belőle.

1851-től Thoreau érdeklődése egyre inkább a természetrajz felé fordult. Botanikát olvasott, a természetben tett megfigyeléseit pedig lejegyezte naplójába. Részletes megfigyeléseket tett Concord természeti jelenségeiről, például a termések érésének időpontjáról, a Walden tó vízszintjének váltakozásairól és különböző madárfajok vonulási idejéről. Ebben az időben földmérőként is dolgozott, és egyre részletesebb leírásokat készített természeti megfigyeléseiről, amelyekre csak több, mint száz évvel később, a kibontakozó környezeti mozgalmak idején kezdtek komolyabb figyelmet fordítani. Egyik esszéjében (The succession of forest trees) leírja az erdő regenerálódását tűz vagy emberi bolygatás után, a magvak szél vagy állatok általi terjesztése segítségével.

Időnként rövidebb időkre elhagyta Concordot és különböző kirándulásokat tett távolabbi vidékekre. Egyszer járt Kanadában, Cape Codot négyszer kereste fel, Maine-ben háromszor járt. Mindhárom helyszínről külön könyvet írt (A Yankee in Canada, Cape Cod, The Maine Woods), melyekben az illető helyen tett megfigyelései szolgálnak alapul filozófiai gondolatainak. 1854-ben járt Philadelphiában és New Yorkban, 1861-ben pedig nyugaton a Nagy-tavak vidékén, ahol meglátogatta a Niagara-vízesést, Detroitot, Chicagot, Milwaukeet, St. Pault. Utazásai provinciálisak voltak, azonban rendkívül sokat olvasott. Minden hozzáférhető friss útleírást elolvasott, abban a korban, amikor a Föld utolsó fel nem térképezett vidékeit kutatták. Olvasta Magellánt és James Cookot, valamint a sarkvidékek kutatóit: Franklint, Mackenzie-t és Parryt, továbbá Afrika kutatói közül David Livingstone-t és Richard Francis Burtont, valamint Lewist és Clarkot és még több száz kevésbé ismert felfedező és művelt utazó írását.

Az abolicionista John Brown incidense alkalmával kiállt Brown mellett és beszédet mondott védelmére, ami később írott formában is megjelent (A Plea for Captain John Brown).

Thoreau 1835-ben tuberkulózist kapott, amitől később időszakosan szenvedett. 1859-ben egy éjjeli kirándulása alkalmával fák évgyűrűit számolta és viharba keveredett. Bronchitist kapott és többé már nem épült fel. Élete hátralevő három évében egészségi állapota fokozatosan romlott, míg végül ágyban fekvő beteg lett. Ezalatt kéziratai szerkesztésével és rendezésével foglalkozott. Leveleket és naplóbejegyzéseket is írt, amíg ereje bírta. 1862 május 6-án halt meg, 44 évesen.[1]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Henry_David_Thoreau

július 20, 2024 / Évfordulók

(Franciaország, Auteuil, 1871. július 10. – Párizs, 1922. november 18.) francia regényíró, esszéista és kritikus, akit leginkább, mint Az eltűnt idő nyomában című regény szerzőjét ismernek. A hétkötetes mű, melyet a 20. század egyik legjelentősebb regényeként tartanak számon, 1913-1927 között jelent meg – az utolsó három a szerző halálát követően.

AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN

A hétkötetes, közel 3200 oldalas és több mint 2000 irodalmi karaktert felvonultató regényt Proust 1909-ben kezdte el írni, és valamivel a halála előtt fejezte be. Első kötete, a Swann, 1913. november 13-án jelent meg. Graham Greene a 20. század legnagyobb regényíróját látta Proustban, míg Somerset Maugham az időről megírt leghatásosabb műnek nevezte a regényt. Proustot halála megakadályozta abban, hogy az utolsó három kötetet ellenőrizze, ezért azokat testvére, Robert szerkesztette és jelentette meg a szerző halála után.

Az első két kötet 1919-es közös kiadása (Swann; Bimbózó lányok árnyékában) Goncourt-díjat eredményezett a szerzőnek, melynek révén széles körben ismertté és elismertté vált Proust művészete.

A regény leghíresebb részlete az a jelenet, ahol az elbeszélő egy madeleine-nek nevezett süteményt merít a teájába, és a sütemény íze felidézi a Combray-ben töltött gyermekévek ízeit és hangulatát. Az önéletrajzi regény főbb eszközei az emlékezés, az öntükrözés és a gondolatok szabad áramlása az idősíkok egybemosásával. Proust monumentális munkája James Joyce Ulyssesével és Robert Musil Tulajdonságok nélküli emberével vetekszik. A szerző számos magyar és nemzetközi íróra, költőre volt hatással; az utóbbiak között volt Virginia Woolf, Samuel Beckett, Harold Pinter, Luigi Pirandello, Miguel de Unamuno és Jack Kerouac.

Magyarországon Proust művét elsőként és elsősorban Gyergyai Albert fordítása és tanulmányai tették ismertté.

ÉLETE

Proust Auteuilben született, Párizs déli részén, nagybátyja otthonában. Születése idején zajlott a párizsi kommün elnyomását követő erőszakhullám, gyerekkora egybeesik a harmadik francia köztársaság megszilárdulásával. Az eltűnt idő nyomában nagy részében azokat a hatalmas változásokat írja le, melyek az arisztokrácia hanyatlásához és a középosztály felemelkedéséhez vezettek Franciaországban a harmadik köztársaság idején és a század végén.

Proust apja, Achille Adrien Proust, katolikus hitű, híres doktor és járványkutató volt, aki a kolera okait, és annak európai és ázsiai továbbterjedését tanulmányozta, gyógymódot keresve a betegségre. Számos cikket és könyvet írt a gyógyszerekről és a higiéniáról. 1870-ben házasságot kötött Jeanne Clémence Weil-el, egy gazdag és művelt zsidó család sarjával. Proust anyja irodalmilag képzett és olvasott volt, levelei jól fejlett humorérzékről árulkodnak. Fia az ő ösztönzésére kezdte meg John Ruskin műveinek fordítását.

Kilencéves korában volt Proust első komoly asztmarohama, mely után saját maga, családja és barátai betegeskedő gyerekként kezelték. Proust hosszú pihenőket töltött Illiers faluban. Ez a falu és nagybátyja Auteuil-i háza szolgált a képzelt Combray város modelljéül nagyregényében, mint legfontosabb helyszín. (A prousti centenáriumi ünnepségek alkalmával Illiers-t átkeresztelték Illiers-Combray-re).

1882-től Proust a Lycée Condorcet diákja volt. Allergikus asztmája ellenére Proust egy évet szolgált a francia hadseregben (1889-90). Az Orléans-i Coligny Caserne-ban szerzett tapasztalatait regénye harmadik kötetében egy hosszú epizódban írta le. Leszerelése után jogi tanulmányokba kezdett a Sorbonne-on. Még ugyanabban az évben ismerkedett meg Henri Bergson filozófussal. Proust fiatal korában dilettáns és sikeres törtető volt, azonban írói törekvéseit a még kialakulatlan stílusa erősen akadályozta. Ekkoriban szerzett hírneve, mint irodalmi sznob, szintén hozzájárult ahhoz, hogy Az eltűnt idő nyomában első kötetét csak saját költségén tudta kiadatni (1913, Bernard Gasset kiadó).

Proust elsősorban anyjához kötődött, de mindkét szülőtől ösztönzést kapott a hasznos munkára. Hogy apja egy komolyabb karrier iránti elvárását leszerelje, befejezte jogi tanulmányait. 1896 nyarán önkéntesnek jelentkezett a Mazarine Könyvtárba, de mivel betegeskedése miatt több időt töltött betegállományban, mint munkában, eldöntötte, hogy felmond. Valójában soha nem dolgozott, soha nem mozdult ki szülei lakásából egészen addig, míg azok mindketten meg nem haltak.

Proust homoszexuális volt, és bár nyilvánosan nem vállalta szexuális hovatartozását, ő volt az egyik első európai író, aki terjedelmesen foglalkozott a homoszexualitás témájával. Többek között szexuális kapcsolata volt Reynaldo Hahn zongoraművész és zeneszerzővel.

1900 és 1905 között Proust élete és családi környezete jelentősen megváltozott. 1903 februárjában testvére, Robert elhagyta a családi otthont, és megházasodott. Apjuk ugyanannak az évnek a szeptemberében halt meg. Végül pedig, és ez érintette Proustot a legmélyebben, 1905 szeptemberében anyja is meghalt. Jelentős öröksége, melynek révén milliomossá és függetlenné vált, megváltoztatta életét. Ennek a váratlan szerencsének, gazdaggá és függetlenné válásának ellenére egészsége ezt követően mindinkább romlott.

Proust élete utolsó három évét betegsége miatt jórészt elzárkózva, parafával bélelt hálószobájában töltötte, ahol nappal aludt, este pedig regényén dolgozott, kisebb sétákkal megszakítva az írást. A nappali zajok és a fények súlyos asztmarohamokat okoztak nála. 1922. november 18-án halt meg tüdőgyulladásban. November 22-én a párizsi Père-Lachaise temetőben temették el szülei mellé.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Marcel_Proust

július 20, 2024 / Évfordulók

Nikola Tesla (szerbül: Никола Тесла) (Smiljan, 1856. július 10. – New York, 1943. január 7.) horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus.

Életében 146 szabadalmat (ebből 112-t az USA-ban) jegyeztek be a neve alatt. Róla nevezték el a mágneses indukció SI-mértékegységét.

A világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenységét elsősorban az elektromosság, mágnesség és gépészet területén fejtette ki. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozó áramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések, valamint a rádió feltalálása is. Munkássága jelentősen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és döntő mértékben meghatározza jelenkori gazdasági és társadalmi életünket.

Képességeiről legendák keringtek, teljes könyveket képes volt fejből megtanulni, és kivételes vizuális memóriája volt.

ÉLETE

1856. július 10-én Smiljanban született, Horvátország területén, Likában, Lika-Korbava vármegye területén. Édesapja, Milutin Tesla európai műveltségű ortodox pap, édesanyja, Georgina (Đuka) Mandić szintén szerb lelkészi család sarja: egyik fivére, Petar a Tuzla-zvorniki Ortodox Egyházmegye metropolitája volt, míg másik testvére, Pavle (Paja) Mandić az Osztrák–Magyar Monarchia ezredeseként vonult nyugállományba. (Paja Mandić egyébként a pomázi Luppa szerb földbirtokos családba nősült, és az ifjú Tesla életében fontos szerepet játszott.)

Nikola Tesla tanulmányait Smiljanban, Gospićban kezdte, majd Károlyvárosban járt iskolába. Ezután 1875-ben az Osztrák Politechnikumban tanult Grazban. Grazi tanulmányai alatt foglalkozott a váltakozó árammal és a dinamóval. Nehéz anyagi körülményei miatt Nikola kénytelen volt megszakítani tanulmányait. 1878 novemberében az újvidéki Matica Srpskához (Szerb Irodalmi és Tudós Társaság) intézett egy levelet, amelyben anyagi támogatásért folyamodott, de sikertelenül. Ezután útja Mariborba és Prágába vezetett. Édesapja 1879-ben meghalt, így őt végül anyai nagybátyja, Paja Mandić segítette ki az anyagi gondokból, s összeköttetéseinek köszönhetően az ifjú Tesla Budapesten megismerkedhetett Puskás Tivadarral.

Magyarországon és Párizsban

1881-ben BUDAPESTRE KÖLTÖZÖTT, hogy a Puskás Tivadar-féle American Telephone Companynek dolgozhasson. A budapesti telefonközpont átadásán, 1881-ben Tesla lett a cég főmérnöke.

Hamarosan feltalált egy telefonkihangosítót, ami tulajdonképpen nem más, mint az első hangszóró. Önéletrajzi írása szerint Tesla a pesti Városligetben barátjával, Szigeti Antallal sétálgatott, és Goethe Faustját eredetiben idézte. Tesla a porba egy bottal megrajzolta a váltakozóáramú motor működését, amelyen már öt éve gondolkozott. 1882-ben PÁRIZSBA KÖLTÖZÖTT, hogy Puskás Tivadar ajánlásával a Continental Edison Companynál dolgozhasson, elektromos készülékek javításán és fejlesztésén. 1883-ban megépítette a váltakozó áramú motorjának első kísérleti példányát, ebben forgó mágneses teret használt a motor meghajtásához (erre később 1888-ban kapott szabadalmat az USA-ban).

Amerikában

A fiatal Tesla „szervizmérnökként” bejárta Európát; mielőtt 1884-ben áthajózott volna Amerikába. Előtte a párizsi Edison Társaságnál volt alkalmazott; de az európai lehetőségei beszűkültek, ezért Amerikában, személyesen Edisonnal akart dolgozni.

Tesla Edison legszorgalmasabb munkatársa volt, de „nem ismerte az amerikai humort”. Ami alatt azt kell érteni, hogy Edison az egyenáramú gépek fejlesztése után nem fizette ki Teslának a tréfából felajánlott ötvenezer dolláros munkadíjat. Tesla a pénzügyi viták miatt elhagyta Edisont, és váltakozó áramú rendszerének találmányi jogát eladta George Westinghouse-nak. Az úgynevezett „áramok harca” során a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy Tesla váltakozó áramú rendszerének és gépeinek használata előnyösebb az egyenáramúaknál. Ma már az egy-, illetve többfázisú váltakozó áramú elektromos rendszert és az indukciós motort az ipari és háztartási eszközökben világszerte alkalmazzák. A transzformátor feltalálása után az elektromos energia kis veszteséggel, nagy távolságra való továbbítása is lehetővé vált. (Szemléletes érdekes megállapítás, hogy egyenáramú lifttel pl. nem is lehetne a felhőkarcolók 40. emeleténél magasabbra jutni. Nem beszélve arról, hogy az áramfejlesztőnek a fogyasztó közelében kellett lennie a vezetéken kis feszültségen fellépő nagy veszteségek miatt. Végül még a villamosszékben sem alkalmazták.

Ezután Colorado Springsben saját laboratóriumában dolgozott tovább az elektromos energia és információ vezeték nélküli továbbításán. Edison – nem ritkán – nemtelen propagandahadjáratot folytatott a váltakozó áram lejáratására, szerencsére sikertelenül. Még életveszélyességével is példálózott kisebb-nagyobb állatok kísérleti elpusztításának naturális bemutatásával.

Tesla kísérletekre alapozott gravitációs elméletének (Dynamic Theory of Gravity) birtokában élesen kritizálta Einstein relativitáselméletét, annak is elsősorban a szerinte logikailag hibás alapfeltevéseit.

Utolsó 10 évében elszegényedve élt. A manhattani New Yorker Hotel(wd) 33. emeletén, a 3327-es szobában galambok között lakott, őket tekintette egyedüli barátjának.

Tesla 1943. január 7-én, 86 éves korában a hotelszobájában halt meg egyedül. Holttestét Alice Monaghan szobalány találta meg, amikor a két nappal korábban az ajtóra tett „Ne zavarj” táblát figyelmen kívül hagyva bement a szobájába. A holttestet megvizsgáló orvosszakértő H. W. Wembley megállapítása szerint a halál oka koszorúér trombózis volt.

Találmányai, kutatásai és kitüntetései

• automatikus szabályozású ívfénylámpa

• egy- és többfázisú váltakozóáramú villamos hálózat

• többfázisú váltakozóáramú motor és generátor

• termomágneses motor

• piromágneses villamos generátor

• nagyfrekvenciás váltakozóáramú generátor (mechanikus)

• szabaddugattyús elektromos generátor és motor

• nagyfrekvenciás nagyfeszültségű elektromos generátor

• ózonfejlesztő generátor és sterilizálási eljárás

• nagyfeszültségű nagyfrekvenciás Tesla-transzformátor

• kis fogyasztású világításra szolgáló vákuum és gáztöltésű kisülési csövek

• vákuumimpregnálási eljárás nagyfeszültségű alkatrészek szigetelésére

• nagyfeszültségű nagyfrekvenciás áramkapcsolók

• robbanómotorok gyújtási rendszere

• távirányítás

• koncentrált napenergia erőmű feltalálása

• magasfeszültségű áram (100 000 V) segítségével Tesla-áram állítható elő

• reaktív motorok működési elve

• repülőgépek helyből indulásának módszere

• kutatásai az elektromágnesesség területén

• energia továbbítás vezeték nélkül

• Föld mágneses terének hullámzásával ingyen áram küldése a Föld összes pontjára

• radar elöli álcázás (Philadelphia-kísérlet)

A Tesla-tekercs

A Tesla-tekercs általánosan fogalmazva egy olyan légmagos tekercs, amelynek primer és szekunder tekercse egymással rezonanciában van.

Tesla számtalan különböző rendeltetésű és működésű Tesla-tekercset épített, így ezek mindegyike egy-egy új felhasználási terület alapjait hozták létre.

Tesla volt az első, aki az elektromos rezonancia jelenségét a gyakorlatban is megvalósította és felhasználta. Ennek következtében a Tesla-tekercs, vagyis az egymással induktív módon rezonanciában lévő tekercsek a nagyfrekvenciás generátoroknak, az elektromos áram vezeték nélküli továbbításának, az elektroterápiás készülékeknek, valamint az összes ma használatos hírközlő berendezésnek az alapvető alkatrészévé vált.

Tesla és Marconi

Marconi 1901-ben sikeresen bemutatta a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzását és vételét, velük információ továbbítását. A rádió feltalálásáért 1909-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Tesla beperelte, azzal a váddal, hogy Marconi ellopta a találmányát. A tárgyalások többször megszakadtak és elhúzódtak, végül 1943-ban, Tesla halála után Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága hivatalosan is neki tulajdonította a rádió feltalálását.

A jelentés alapján Tesla a szabadalmát már 1896-ban (tehát 5 évvel Marconi előtt) bemutatta, továbbá a rádió más feltalálók eredményeit is tartalmazza, ezért Marconitól megvonták a rádió feltalálásának érdemét.

Hagyatéka

• 1960-ban Párizsban teslának nevezték el a mágneses indukció SI-mértékegységét. Jele: T.

• Nevére utal a Tesla Motors nevű cég, amely elektromos autókat gyárt. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nikola_Tesla_(feltal%C3%A1l%C3%B3)