Kategória: Évfordulók

Rockenbauer Pál  (Budapest, 1933. január 14. – Naszály, 1987. november 26.) természetjáró, világutazó, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtője. Legtöbben országjáró kéktúrafilmjeiről, a tévében többször is vetített Másfélmillió lépés Magyarországon, illetve …és még egymillió lépés című sorozatairól ismerik. Fia Rockenbauer Zoltán művészettörténész, politikus.

A „Másfélmillió lépés Magyarországon” című, az Országos Kéktúra útvonalát bemutató dokumentumfilm sorozat tette közismertté Rockenbauer Pált, a természetjárót, televíziós szerkesztőt, a magyar televíziós természetfilmezés kiemelkedő egyéniségét. Nevét az Országos Kékkör egyik önálló túramozgalma is őrzi: Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra.

A kőbányai I. László Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia-kémia szakán tanult tovább, és szerzett az utóbbi két tárgyból tanári oklevelet, de végül sohasem tanított.

Fiatalon szervező titkára lett a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak (TIT), majd a Magyar Televízióhoz került. Széles körű műveltségét a kezdetektől, az MTV 1956-os indulásától a köz érdekében kamatoztatta, többek között az ifjúsági osztály rovatvezetőjeként. Földrajzi témájú ismeretterjesztő dokumentumfilmeket rendezett. Alapító tagja és főmunkatársa volt az MTV Natura szerkesztőségének, melyet 1978. április 1-jén hoztak létre, hazánkban az első természetfilmes televíziós műhelyként.

1970-ben elvégzett egy alpinista tanfolyamot. Filmezett a Mediterráneum országaiban, Észak- és Dél-Amerikában, Kubában, Óceániában, Hawaiin (Mauna Kea) és az Antarktiszon, Afrikában a Kilimandzsárón, Ázsiában India és Nepál hegyei között, továbbá a Pamírban, a Kommunizmus-csúcs megmászása közben. A Tátrában fölkapaszkodott a Krivánra, a Tengerszem- és a Fehér-tavi-csúcsra, télen az Osztervára, az Alpokban pedig megmászta a Monte Qualido sziklafalát.

Útjairól könyveket és cikkeket írt, film- és diavetítéses előadásokat tartott. Szenvedélyes táj- és természetfotós volt, aki túrái, utazásai alkalmával a filmezés mellett mindig fényképezett is. Nevéhez fűződik több nevezetes földrajzi ismeretterjesztő filmsorozat, köztük A napsugár nyomában, amely 13 epizódjával számos nemzetközi természetfilmes műhely és alkotó elismerését kivívta.

Rockenbauer Pált 1987. november végén a Naszály erdejében holtan találták. Halála körülményeiről, okairól semmi nem került nyilvánosságra. A személyiségével összeegyeztethetetlen öngyilkosságot különösen kérdésessé teszi, hogy decemberi programja már készen állt (a hónap elején Somogy megyébe várták a gyermekkönyvhétre, író-olvasó találkozókra), ugyanakkor állítólag búcsúlevelet hagyott, melyben azt kérte, hogy legkedvesebb kirándulóhelyén, a mecseki Zengővárkony szelídgesztenyésében temessék el. Hamvai itt nyugszanak, egy nagy, nyers vörösmárvány kőtömb alatt.

Halálának helyszínén – a Naszály északnyugati lejtőjén, nem messze a kéktúra útvonalától – kopjafa, a Vértesben emlékfa, a Nyugat- és Dél-Dunántúlon pedig az Országos Kékkörnek az az 560 km-es szakasza őrzi emlékét, melyet az …”és még egymillió lépés” forgatása során bejárt útvonalon alakítottak ki 1989-ben, majd róla neveztek el.

1997-ben, halálának 10. évfordulóján Sáfrány József portréfilmet készített róla Roki címmel, amelyben egykori kollégái, barátai, rokonai beszélgetnek róla.

2003. január 14-én, születése 70. évfordulóján a Magyar Televízió Natura szerkesztőségének munkatársai emléktáblát avattak egykori lakóháza falán, a Bródy Sándor u. 26. szám alatt. A „magyar televíziós természetfilmezés megteremtőjének” állított márványtábla felső részén az országjáró sorozat közismertté vált címdalának első sora olvasható: Indulj el egy úton, én is egy másikon…

2003-ban a Századfordító magyarok című sorozatban egy teljes epizóddal emlékeznek meg róla.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rockenbauer_P%C3%A1l

Laczkovics János (Szentlőrinckáta, 1754. január 13. – Buda, 1795. május 20.) huszárkapitány, a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője, a XVIII. századi magyar irodalom jeles képviselője.

Apja, Laczkovics Imre, Pest vármegyei birtokos volt; édesanyja Trencsényi Mária. Pályáját 1772-ben a bécsi nemesi testőrségben kezdte, ahol több nyelvet megtanult. 1776-tól hadnagyként két évet töltött Itáliában a Graeven-huszárezreddel, 1778-ban részt vett a poroszok elleni hadjáratban, majd Szlavóniába vezényelték. 1786-ban előléptették kapitánnyá, 1787-ben Dubicánál kitüntette magát a törökök ellen vívott harcban. 1789-ben Belgrád bevételénél vitézkedett, erről verset is írt („Talpra oh vitézek”, Magyar Kurír, 1789).

1790-ben Szendrőnél szerzett betegségére hivatkozva Pestre ment és a diétai karhatalmiba kivezényelt tiszttársaival benyújtotta a Graeven-ezred tisztjeinek híres folyamodványát az országgyűléshez a magyar tisztikar, tisztképzés és vezényleti nyelv érdekében. A folyamodvány miatt hadbírósági eljárás indult ellenük, az Országgyűlés előbb felzúdult, de a reichenbachi megegyezés után sorsukra hagyta őket.

Laczkovicsot Belgrádban őrizetbe vették, majd bécsi kihallgatása után a mantovai helyőrségbe helyezték át, ekkor lemondott tiszti rangjáról, és Pestre költözött.

Felismerte, hogy hiába bízik a rendekben. Szenvedélyesen ostorozta a magyar nemesek műveletlenségét és önzését. Már az országgyűlés idején lefordította magyarra Trenk Frigyes báró antiklerikális munkáját („A Matzedóniai vitéz”, h.n., 1790), majd két hasonló művet fordít le németből, és ad ki névtelenül. A hatóságok mindkettőt betiltják és elkobozzák.

Laczkovics, Trenk közbenjárásában bízva 1791-ben kihallgatáson kéri visszahelyezését Ferenc trónörököstől, majd Pesten a nádorhoz próbál bejutni és részleges önigazolást ír a király számára, de a haditanács elutasítja. 1791-ben régi ismerőse, Martinovics ráveszi, hogy az ő 1790-ben megjelentetett röpiratának aulikus szellemű átdolgozásával szerezze vissza II. Lipót kegyét, Laczkovics lefordítja, monarchiaellenes részét kihagyja és átdolgozva ki is adja Pesten. A röpiratba beleönti a klérussal és a nemességgel szembeni gyűlöletét, és zamatos magyarsággal ad hangot elkeseredésének.

A bécsi kémszervezet főnöke, Gotthardi útján pénzjutalmat és 45 Ft nyugdíjat kap II. Lipóttól, de ennek halálával a többi közt szertefoszlik az óhajtott budai kerületi biztosság reménye is. Az új uralkodónál, I. Ferencnél és a bécsi hatóságoknál hiába audenciázik, hatástalan marad a Szekér Joákim könyvéből kivonatolt, aulikus szellemű, de a jobbágysággal együttérző történeti vázlata is („A magyar történeteknek rövid rajzolattya”, Pest, 1792). 

1793-ban Martinovics Ignác „Nyílt levelét” fordítja magyarra, 1794-ben vállalja a jakobinus mozgalom (Szabadság és Egyenlőség Társasága) egyik igazgatójának tisztét, terjeszti és részben lefordítja a kátékat.

Augusztus 16-án elfogják, a bécsi vizsgálóbizottság hallgatja ki, majd a magyar királyi és a hétszemélyes tábla törvénysértő eljárás során halálra ítéli és 1795. május 20-án a budai Vérmezőn lefejezték. Laczkovics bátran nézett szembe a hóhérral.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Laczkovics_J%C3%A1nos

Molnár Ferenc (született: Neumann Ferenc, külföldön gyakran Franz Molnar; Budapest, Józsefváros, 1878. január 12. – New York, 1952. április 1.) magyar író, drámaíró, újságíró, haditudósító.

Bár Molnár Ferenc neve legtöbbeknek a Pál utcai fiúk népszerű ifjúsági kisregényével kapcsolódik össze, személyében olyan kaliberű alkotóról van szó, akinek a műveit világszerte előadták, akinek az 50. születésnapját fényes keretek közt a New York-i Broadwayn ünnepelték, akit az Egyesült Államok elnöke, Calvin Coolidge személyesen fogadott a Fehér Házban, s aki az 1920-30-as években becslések szerint több mint 1 millió amerikai dollárt keresett évente.

„Molnár a magyar irodalom előkelő idegene” – mondta róla Németh Andor (1891–1953) kortárs író, míg Schöpflin Aladár (1872–1950) irodalomtörténész, műkritikus és műfordító így emlékezett: „Ő az egyetlen magyar író, aki egész erejével nemzetközi ellenőrzés alatt áll, s akiről mindenütt kialakult egy főpontjaiban egységes vélemény. Útját ennek a sikernek tagadhatatlanul a szórakoztató képessége egyengette, de ami irodalmi szempontból figyelemre méltóvá teszi s magasan kiemeli azoknak sorai fölé, akik éppen csak hogy szórakoztatják az embereket, az valami több, valami értékesebb. Az, hogy benne megérett és kifejezésre jutott a világ dolgainak s az embernek egy olyan szemléleti módja, amely teljesen és egyedül az övé s ennek kifejezésére olyan formai eszközöket talált, melyek saját, egyéni tulajdonai. […] Tagadhatatlan, hogy Molnár mondanivalója különbözik mindenki másétól, csak ő tudja elmondani s a formái, különösen a drámában, lényeges pontokon különböznek mindenki más formájától”.

Élete

Német–zsidó polgárcsaládban született. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa (1860–1898) volt, aki sokat betegeskedett, és már egész fiatalon elhunyt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte. Tanárai voltak többek között Baráth Ferenc (irodalom), Laky Dániel (földrajz), Kacziány Géza (német nyelv és irodalomtörténet), Vámossy Mihály (történelem), Dapsy László és Francia Kiss Károly (számtan), Szádeczky-Kardoss Gyula (természetrajz), Szotyori Nagy Károly (ének), Weiszburg Gyula (vallás). Utolsó gimnáziumi évében megválasztották az önképzőkör titkárának. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította a nevét, azzal az indokkal, hogy a felmenői közt akadt molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. 1906-ban írta meg mindmáig népszerű, A Pál utcai fiúk című regényét, amely a pesti gyerekek olykor vidám, olykor szomorú életét ábrázolja.

1906. május 19-én Budapesten feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta, aki Horváth Zoltán újságíró, majd később Sárközi György író felesége lett.

Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es, sikertelen budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadwayn bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek.

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékei című könyvét. 1922. október 11-én Budapesten feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt, akivel 1926. június 9-én kötöttek házasságot, Budapesten.

Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

1939-ben a fenyegető nemzetiszocializmus elől Darvas Lilivel Franciaországba, Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadwayn Panoptikum című darabját.

1952. április 1-jén, 74 éves korában halt meg New Yorkban, gyomorrákműtétje közben.

Munkássága

A magyar polgári dráma virágkorában alkotott, legnagyobb hazai vetélytársa Herczeg Ferenc volt. Külföldön Molnár olyan sikereket aratott, amilyenről más magyar író álmodni sem mert. Senkit sem utánzott, a kezdetektől birtokában van a színpadi hatáskeltésnek (jellegzetes Molnár Ferenc-i komédia alakult ki).

Nagyon jószemű író; gyönyörűségét a formai tökély, a cselekmény biztonságos gördülékenysége adja. Képes volt egy semmitmondó anekdotából is mindvégig lebilincselő háromfelvonásost kreálni. A módos polgár mulattatójaként bírálta a polgári fejlődésben elmaradt Magyarország úri világát, ugyanakkor érzékenyen ábrázolta a pesti kisemberek életét.

Kifogyhatatlan ötletesség, bámulatos színpadtechnika jellemzi. Az elesettek, a társadalom kegyetlensége miatt bűnbeesettek, a kiszolgáltatottak szeretetteljesen bukkannak fel a játékaiban, érzelmesen költői műveiben (Liliom). Molnárnál gyakori a színész mint drámai hős (Játék a kastélyban).

Figyelte az embereket, meleg, emberi szívvel érzi át az emberi szenvedést, igaz képet rajzol a szenvedő emberekben rejlő nagyságról.

Szerkesztőségek, kávéházak újságíró törzsasztalaitól érkezett az irodalomba. Az újságírásból fejlesztett írói eszközeivel, csattanóival, jól szervezett történeteivel hatásossá tudja tenni az írásait. Színpadra termett író volt, aki dialógusokban gondolkodott. Kiválóan szerkesztett munkáit könnyed, ironikus-szellemes hang, frissen pergő, feszült párbeszédek, jól komponált cselekmény jellemzik.

Rengeteget dolgozott. Írói és újságírói tevékenysége mellett minden évben írt legalább egy színjátékot, és számos színművet is lefordított.

Ady Endre szeretettel beszél róla, szerinte varázslatos, nagyszerű ember, akiben nyolc író lakik.

Babits Mihály „átlag mulattatónak” tartotta. Szerinte Molnár nem akarta leleplezni a polgári világ képmutatását, és az emberi lélek mélységeit sem akarta feltárni, csupán a szórakoztatás volt a célja, de ezt nagyon színvonalasan tette, közel sem átlagosan.

Hegedűs Géza szerint az apró mozzanatokat jobban meglátta, mint a nagyobb összefüggéseket: egy-egy epizódfigura, főképp az elesettek közül, jobban megmarad az emlékezetben, mint a főszereplők, akiknek a sorsa az eszmei mondanivalót hordozza.

Depressziója

Az anekdoták szerint alkoholista és agresszív ember volt, aki első feleségét, Vészi Margitot többször megverte, emiatt el is váltak. De előtte kifejezetten feleségének írta a Liliom című színdarabot, amelyben a városligeti vagány rendszeresen veri az őt eltartó szelíd, csendes feleségét. Az előadás 1909-ben kudarcba fulladt a pesti Vígszínházban, mire az író idegösszeomlást kapott, és egy évig szanatóriumban kezelték, de ugyanez a darab Berlinben nagy sikert aratott. Beleszeretett a Vígszínházban a női főszerepet játszó Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajozott, és emiatt börtönbe került. Vészi Margit ezt követően vált el tőle. A csalódások hatására mély depresszióba esett, és öngyilkosságot kísérelt meg.

Amikor a szintén depressziós Bródy Sándor a New York kávéházban próbálta őt kioktatni az öngyilkosság módozataiból, Molnár Ferenc így válaszolt: „Sándor bácsi, kérlek, én öngyilkossági ügyekben csak attól fogadok el tanácsot, akinek már sikerült.”

1940-ben az USA-ba emigrált, és miután titkárnője és szeretője, Bartha Vanda öngyilkosságot követett el, az író újból mély depresszióba esett.

Családja

Háromszor nősült. Első felesége Vészi Margit festő-írónő, Vészi József főszerkesztő leánya, akit 1906-ban vett feleségül; a második Fedák Sári, a harmadik Darvas Lili.

Lánya: Sárközi (Molnár) Márta – Vészi Margittól –, aki Sárközi György író felesége lett. Unokái: Horváth Ádám Kossuth-díjas filmrendező, Sárközi Mátyás író és Horváth Eszter ének-zene tanár. Dédunokái: Lukin Sándor tévéoperatőr, Lukin Cecília, a Magyar Rádió Gyermekkórusának titkára, Lukin Ágnes, a Magyar Televízió rendezője, Lukin Gábor zeneszerző, Lukin Márta opera-énekesnő, Lukin András, Lukin Zsuzsanna énekes, karnagy és Lukin Katalin angoltanár.

Az üvegcipő (1924) című művében Fedák Sárival való viharos kapcsolatát írta meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_Ferenc_(%C3%ADr%C3%B3)

Apja, Schmierl Valentin, 1848-as honvéd vadászhadnagy, édesanyja bajsai Vojnits Mária volt. Édesapja, miután részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, nevét Törley Bálintra magyarosította. A magyar név kiválasztásában szerepet játszott, hogy eredeti német neve, Schmierl, a schmierenből illetve a streichenből származik, ami annyit jelent, mint kihúzni, törölni (Törlei). A vadászhadnagy, Törley Bálint, a szabadságharc leverése után követte Kossuth Lajost a törökországi Sumlába az emigrációba, ahol az érdemes honfi Kossuthtól írásos dicsérő elismerést kapott. Törlei Bálintnak és feleségének, Vojnits Máriának hat gyermeke született. 1896 április 1-jén I. Ferenc József magyar király nemességet és előnevet adományozott Törley József budapesti pezsgőgyáros és nagybirtokosnak.

Törley József felesége székasi Sacelláry volt. Törley József és Sacelláry Irén házasságából nem volt gyermek, aki megérte volna a felnőttkort.

A grazi kereskedelmi akadémián tanult, s itt találkozott Teophil Roederer francia pezsgőgyárossal, aki őt francia-német nyelvű levelezőként alkalmazta. Reimsben megismerkedett a pezsgőgyártás minden fortélyával, majd egy másik neves pezsgőgyártónál, a Delbeck et Cie. cégnél a gyakorlatban is kipróbálta a pezsgőkészítési tudományát.

A kedvező fogadtatás után Törley József önállósította magát, és Reimsben gyárat alapított. 1880-ban egy alapbor-beszerző körútján jutott el Promontorra (ma Budafok), s felfedezte, hogy a hely a pezsgőgyártásra alkalmas adottságokkal rendelkezik.

Törley szőlőt, házhelyet és présházat vásárolt Promontoron, s 1882-ben ide telepítette reimsi gyárát, a cégbírósági bejegyzés szerint a Törley József és Társa cég 1882. augusztus 1-jén a Péter-Pál utca 578. szám alatt kezdte meg működését. A termelés francia gépekkel és francia szakemberekkel indult, a gyártást egyik megbízható reimsi barátja, a kiváló pezsgőmester, Louis François irányította, kit öccse, César François is követett 1886-ban. Később kiváltak a cégből, s egy saját üzemet hoztak létre, amely jó ideig komoly konkurenciát jelentett Törleynek. 1890-ben a gyár az Anna utcába költözött át, ahol Törley egy 20 ezer négyzetméteres pincét létesített. Az üzemet a legmodernebb gépekkel szerelték fel.

Törley az országban elsőként vezette be a fagyasztásos seprőtelenítést. A lehető legjobb minőség az alapborok kiválasztásánál is elsődleges szempont volt, a cég többnyire Etyek és környéke pincészeteiből vásárolta a pezsgőnek valót. A gyár folyamatosan fejlődött, a termelés 1905-ben megközelítette az egymillió palackot. Törley a minél gyorsabb és biztosabb áruszállításhoz elsőként vásárolt teherautókat, s alapító tagja lett a Királyi Magyar Automobil Clubnak is. A hazai piac ellátásán túl nagy hangsúlyt fektetett a pezsgők nemzetközi ismertségének növelésére is, először Franciaországban kezdte külföldi piacainak kiépítését, később a tengerentúli országokba is exportált.

1898-1899-ben az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb pezsgőgyáraként már 1 millió palack pezsgőt állított elő.

Sikereit társadalmi téren is előrelépés követte, 1896. április 1-jén csantavéri előnévvel, magyar nemességet kapott az uralkodótól, I. Ferenc József királytól. A számára nagyon sikeres millenniumi kiállítás után Császári és Királyi Udvari Szállító cím birtokosa is volt.

1907-ben a gyár megalapításának 25. évfordulóját nagy pompával ünnepelték meg, de az eseményt az alapító nem sokkal élte túl, július 28-án oostendei nyaralása közben, vakbélgyulladás-perforáció miatt váratlanul meghalt.

A gyár sorsa

A gyárat és a vagyont – mivel Sacelláry Irénnel való házasságából született gyermekei nem érték meg a felnőttkort – bátyjainak fiúgyermekei örökölték, akik ragaszkodtak a megszokott minőséghez. A történelem viharai azonban a pezsgőgyárat sem kímélték: 1944-ben bombatalálat érte az üzemet, a háború után mindössze négy fővel indult újra az igen szerény termelés, 1949-ben pedig államosították. A rendszerváltás után a német Henkell befektetői csoport vásárolta meg, majd a 2005. január 3-án megalakult Törley Pezsgőpincészet Kft. tulajdonába került.

Emlékét Magyarország egyik legnagyobb sírépítménye, a Törley-mauzóleum őrzi.

Törley József nevét viseli a világ első pezsgőrendje, a Budafokon 1987-ben megalakult Chevaliers Törley.

Érdekesség

A pezsgőgyártó családja annak idején gyakran megfordult Topolyán, pontosabban a Vojnich családtól vásárolt zobnaticai birtokán, ahol kastélyt épített. A Csantavérről származó, földműveléssel foglalkozó Törley család számára egy idő után kicsinek bizonyult a szülőfalu, és terjeszkedni kezdett. Törlei Bálint három fia: az építészmérnök Törley Antal, akinek Magyarországon volt birtoka, a közgazdász Törley Gyula, aki Zobnaticán a kastélyt építtette, és Törley József, a budafoki pezsgőgyár névadó alapítója. A tulajdonos legjobb üzlettársa testvére, Gyula volt, a zobnaticai nagybirtokos. A cégalapító testvérbátyja, Antal dédunokája R. Törley Mária figurális szobrászművész.

https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6rley_J%C3%B3zsef

Simonkai Lajos (Nyíregyháza, 1851. január 9. – Budapest, 1910. január 2.) botanikus, Borbás Vince mellett a 19. század második felének legnagyobb magyar flórakutatója. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Simonk.”.

Az eperjesi gimnáziumban Hazslinszky Frigyes Ákos tanítványa volt, ő kedveltette meg vele a botanikát. 1870-től a pesti egyetemen természetrajzot hallgatott, 1872-ben Jurányi Lajos tanársegédje a növénytani tanszéken. 1874-ben tanári oklevelet szerzett, 1879-ben doktorált. 1875-től a nagyváradi, 1880-tól a pancsovai, 1881-től az aradi, 1891-től a budapesti VII. kerületi főgimnázium természetrajztanára volt. 1892-ben a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1908-ban vonult nyugalomba.

A növényföldrajz mellett főleg növényrendszertani kérdésekkel foglalkozott. Megírta Magyarország tölgyeinek, hársfáinak, zanótjainak, szilfáinak, juharfáinak, ribiszkéinek stb. monográfiáit 1888–1908 között. Ő dolgozta fel kritikailag Erdély flóráját, ez a könyve a század legjobb magyar flóramunkája. Hatalmas herbáriumát (22 000 faj és változat) a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. Széles körű szakirodalmi munkásságot fejtett ki. 500 új taxont írt le, amelyeket Kümmerle Jenő Béla összefoglalva ismertetett.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Simonkai_Lajos