Kategória: Évfordulók

Németh Andor (Kiscell, 1891. december 28. – Budapest, 1953. november 13.) magyar író, költő, műfordító, kritikus.

Élete és munkássága

Szegény zsidó családba született, apja Német Márk, anyja Grünfeld Aranka volt. Miután Szombathelyre költöztek, a premontreieknél végezte el a gimnázium első hat osztályát. Az utolsó két osztályt Kolozsvárt végezte, ahol az önképzőkörben már látható volt költői tehetsége. Az érettségi után 1909-ben a Kolozsvári Újság fizetés nélküli újságírója volt, itt ismerkedett meg Osvát Ernővel és Adyval is. 1910 nyarán néhány óra leforgása alatt megírta Veronika tükre című egyfelvonásos misztériumjátékát. Ezután rövid ideig Szolnokon tanárkodott. A Veronika tükrét 1913-ban a Galilei Kör mutatta be, melynek alelnöke volt.

A budapesti egyetem bölcsészkarára járt. Nyugatos irányvonalú költőként indult; szimbolista, stilizált-szecessziós kísérletek után az avantgárd felé fordult, Kassák lapjaiban jelentek meg versei. 1914-ben Párizsban akarta folytatni tanulmányait. Az új francia költők társaságát kereste, Apollinaire-t is megismerte. Az I. világháború kitörésekor kémgyanús egyénként internálták, mintegy öt évet töltött különböző táborokban (történetét rabtársa, Kuncz Aladár Fekete kolostor című regényében dolgozta fel). Az élmény megakasztotta írói pályáját, évekig alig írt valamit. A Magyarországi Tanácsköztársaság ideje alatt a bécsi magyar követség sajtóattaséja volt.

A rendszer bukása után nem térhetett haza, 1919-től 1926-ig egy berlini kiküldetést kivéve bécsi emigrációban élt. Kritikusi pályája itt kezdődött meg a Diogenesbe és más bécsi emigráns lapokba (Bécsi Magyar Újság, Vasárnap) írt filozófiai felkészültségű bírálataival. Kassákkal együtt szerkesztették a 2 X 2-t. Verseket és novellákat is közreadott, német nyelvű újságokba, de csehszlovákiai és erdélyi magyar folyóiratokba is írt.

Barátságot kötött Déry Tiborral és József Attilával. 1926-ban tért haza, a Dokumentumba, A Tollba írt, Az Ujság, majd a Szép Szó állandó munkatársa lett. … A második világháborút Franciaországban vészelte át, … A magyarországi szociáldemokraták 1947-ben hazahívták, az egyre inkább kommunista Csillag folyóirat főszerkesztője lett. A Csillagban folytatásokban jelent meg egyik legértékesebb műve, a Franciaországban írt József Attila-könyv (1944) kibővített változata, a József Attila és kora (1948), a József Attiláról szóló irodalom egyik alapműve.

A Rákosi-korszakban nem volt helye, a laptól 1950 augusztusában kirúgták (nyugdíjazták), bár kritikái a Forumban és a Csillagban még megjelenhettek. Ebben az időszakban írta meg Misztótfalusi Kis Miklósról szóló A betű mestere c. regényét és részleteiben máig publikálatlan önéletrajzát. 1953-ban, súlyos betegen, rokkantsági segélyből társbérletben élve, elfeledetten halt meg.

Németh Andor ellentmondásos alkatú író volt, számtalan irányban tájékozódott, sokféle műfajt kipróbált, számos irodalmi áramlattal és mozgalommal tartott kapcsolatot, de kevés igazán nagy művet alkotott. Már fiatalon megismerte Adyt, Karinthyt, Osvátot. Fontos alakja volt a két világháború közti irodalmi életnek is, olvasta-terjesztette a világirodalmi és filozófiai újdonságokat, kávéházi vitákat folytatott Kafkáról, Proustról, Thomas Mannról, Blochról, Heideggerről, személyes hatásával inspirálta és befolyásolta Kosztolányit, Karinthyt, Déryt, és főként barátját, József Attilát.

Kortársai nem annyira íróként, mint tüneményesen éles eszű, gyakran léha emberként emlékeztek meg róla. Bár három nyelvből fordított (angol, francia, német), útikönyveket és ponyvaregényeket gyártott, az osztrák és francia történelemből regényes életrajzokat írt, életművének legértékesebb darabjait mélyenszántó, filozofikus kritikusi és esszéírói munkássága adja. Számos műve máig kiadatlan, kéziratos hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.

Műfordítóként a világirodalom számos művét ültette át magyarra (Balzac, Dumas, Hauptmann, Hemingway, Hugo, Malraux, Maurois, Maugham, Sinclair Lewis, Tolsztoj, Zola, Zweig).

https://hu.wikipedia.org/…/N%C3%A9meth_Andor_(%C3%ADr…

Kass János (Szeged, 1927. december 26. – Budapest, 2010. március 29.) Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar grafikus, szobrász, bélyegtervező, érdemes és kiváló művész.

A Kass (akkori nevén Kasch) család 1850-ben Szegedre települt, idősebb Kass János 1897-ben a Stefánián telket vásárolt, és megépíttette Steinhardt Antal tervei alapján a Kass-szállodát kávéházzal és étteremmel. A vigadó bohémasztalánál a kor számos érdekes egyénisége megfordult: Dezsőffy László, Back Bernát, Reök Iván, Pálfy Antal, Korom Mihály, Koós Elemér. A nagyapa 1928-ban meghalt. A legifjabb Kass János akkor még csak fél éves volt. A vállalkozást a nagy gazdasági világválság alatt, 1927-től ifj. Kass János vezette 1933-ig. (1934. május 12-étől Hungária néven.) Az üzlet kezdett romlani, ráfizetéssel dolgozott, az adósság meghaladta a 200 ezer magyar pengőt, mire a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár zárgondnokság alá vette a szállodát. Száz alkalmazott került az utcára. Anyja családja három bérházat adott el Kőbányán, hogy a jelzálogkölcsönt visszafizessék. Ahogy beérkezett a pénz a bankhoz – amely meg akarta szerezni a szállodát – azonnal csődöt jelentett. A Kass család Budapestre költözött. A legifjabb Kass ekkor öt éves volt.

Ifjúkora

A család a világgazdasági depresszió után teljesen szétesett. A második világháború a családot az egész polgári középosztállyal együtt tönkretette. 1941-től, tizennégy éves korától kerámiagyárban gipszet öntött, keramikusként dolgozott. 1944-ben szoros kapcsolatba került az Eötvös Kollégiummal. Klaniczay Tiboron – a későbbi kiváló irodalom történészen – keresztül felkérték, hogy grafikusként és több nyomdával való kapcsolatai révén készítsen különböző papírokat, pecséteket, menekülők számára.

Életpályája

1946-ban kapott keramikus mesterlevelet, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult 1946 és 1949 között. A Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1949-től 1951-ig Hincz Gyula, Konecsni György és Kádár György volt a mestere. 1960–61-ben a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolán a könyvművészeti tanszék aspiránsa volt. 1967-től az Iparművészeti Főiskola tipografikai tanszékén volt tanár. Az Új Írás folyóirat művészeti szerkesztője volt 1965–1973 között. Megszámlálhatatlan könyv illusztrációját készítette el, a mai középkorúak az általa illusztrált gyermek- és ifjúsági könyveken nőttek fel. 1973 óta postabélyegeket is tervezett.

Magyarországon kívül számos önálló kiállítása volt: Londonban és Anglia több más városában, Zágrábban, Torinóban, Zürichben, Sidney-ben, Párizsban, továbbá Hollandiában, Belgiumban és az Amerikai Egyesült Államokban. 1985-től a szegedi Kass János Galéria állandó kiállításán láthatóak jelentősebb művei.

Jelentősek könyvillusztrációi és bélyegtervei.

A Magyarországon bemutatásra nem engedélyezett Fejek sorozatából A VILÁG ELSŐ SZÁMÍTÓGÉPES ANIMÁCIÓS FILMJÉT készítette el Dilemma címen Halász Jánossal, a John Halas néven akkor már világhírű rendezővel Londonban (Dilemma, 1981).

DILEMMA

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kass_J%C3%A1nos

Born Ignác (németül Ignaz Edler von Born; Gyulafehérvár, 1742. december 26. – Bécs, 1791. július 24.) erdélyi szász geológus, felvilágosult tudós, udvari tanácsos,

A VILÁG ELSŐ NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGÁNAK AZ ALAPÍTÓJA. Feltehetőleg ő volt Mozart Sarastrójának mintaképe a Varázsfuvolában.

KARDOS ISTVÁN

Aki Sarastro modellje volt

Born Ignác (1742-1791)

A 18. és 19. század magyar tudósainak van egy közös sorsmotívumuk. Sokuknak máig vitatják nemzeti hovatartozását, és gyakran nem is alaptalanul. Így vallja például egyaránt magáénak Bél Mátyást vagy Kempelen Farkast a magyar, az osztrák és szlovák tudománytörténet, és ez a sorsa magyar-osztrák-cseh relációban Born Ignácnak is. Személyükben mintha csak igazolódna Erasmus feltevése a tudomány – már évszázadokkal ezelõtt megvalósult – nemzetköziségérõl, a latin nyelvtudományban általánossá válásáról, az életpálya során a szülõföldtõl való eltávolodásról, amit a megismerés elfojthatatlan vágya és göröngyös útja, az eszmék, tapasztalatok és az ismeretek személyes érintkezésben megvalósult cseréje elkerülhetetlenné tett.

    Az erdélyi Gyulafehérváron (ma: Alba Iulia) 1742. december 26-án született Born Ignác életútja már egészen fiatalon így alakult. Elemi iskoláit ugyan még Nagyszebenben végezte, de rögtön azután a bécsi jezsuiták gimnáziumába került. Magába a rendbe is belépett, de a Jézus Társaság szellemisége igencsak riaszthatta, kedvét szeghette, mert még be sem töltötte tizennyolcadik életévét, amikor elhagyta õket.

    Prágába ment, az akkori Európa egyik tudományos központjába, és ott, tanulmányai folyamán, egyre inkább a bányászat és a kohászat felé fordult az érdeklõdése. Az 1760-as évek második felében beutazta Nyugat-Európát, tanulmányútja során fõleg természettudományos és mûszaki kérdésekkel foglalkozott. 1770-ben visszatért Prágába, ahol a prágai pénzverõ és bányászati hivatal ülnökévé nevezték ki. Pozíciója lehetõvé tette számára, hogy meglátogassa és tanulmányozza a Monarchia legjelentõsebb bányavidékeit, mindenekelõtt a felvidéki, a bánsági és az erdélyi körzeteket. Tapasztalatait huszonhárom nagy lélegzetû útilevélben összegezte, amelyet 1774-ben tett közzé. (Briefe über mineralogische Gegenstände, Frank-furt-Leipzig.) A kötet tudományos értékét mi sem jellemzi jobban, mint hogy még abban az évtizedben angol, francia és olasz nyelven is megjelent, s hogy a magyarországi bányászat és ásványtan tankönyvévé nyilvánították.

    1772-ben, felsõbányai kutatásai közben, súlyos gázmérgezést szenvedett. Felépülése után, Mária Terézia – aki kezdettõl fogva nagyra értékelte Born szaktudását és tudományos eredményeit – Bécsbe hivatta, s megbízta a császári természetrajzi gyûjtemény rendezésével és leírásával. Munkája végeztével lovaggá ütötte és udvari tanácsossá nevezte ki.

    Born, a fáradhatatlan kutató és újító, nem sokkal ezután bejelentett egy olyan találmányt, amely egycsapásra világhírnevet biztosított számára. A nemesfémek kinyerésének módszerét tökéletesítette. Merõben új és igen gazdaságos eljárásával az arany és az ezüst érceinek higannyal történõ kivonását dolgozta ki, az ún. amalgamálás mûveletét. Kísérleteit – melyet egy kis bécsi laboratóriumában kezdett el – a Selmecbánya melletti Szklenón, egy e célra épített kohóban fejezte be, immár nagyüzemivé fejlesztve találmányát.

    Szklenó (a mai Sklené) nemcsak emiatt tudománytörténeti nevezetesség. E helységhez fûzõdik a világ elsõ mûszaki tudományos kongresszusa, amelyet a bányászat és a geológia témakörében Born hívott össze 1786 szeptemberében, s amelyen a kor huszonhét nagyhírû tudósa vett részt. Ugyancsak Born kezdeményezésére alakult meg az elsõ európai bányászati társaság, amelyhez amerikai szakemberek is csatlakoztak.

Általában Born Ignác tudományszervezõ tevékenysége páratlan volt a maga korában. 1774-ben tudóstársaságot hozott létre Prágában, szabadkõmûves páholyt alapított Bécsben – „Zur Wahrheit” (az Igazsághoz) néven-, amelynek neves tudósok, mûszaki szakemberek, másfelõl írók, mûvészek (Mozart), macenások lettek a tagjai. Folyóiratot indított és szerkesztett a természettudományos ismeretek terjesztésére, s követelte e tudományok alaposabb és kiterjedtebb iskolai oktatását. A lap hasábjain élesen szembefordult az alkímiával, mint áltudománnyal, s írásaival, mondhatni, a végsõ kegyelemdöfést adta meg ennek a századokon át viruló szédelgésnek. És nem lett volna a felvilágosodás korának gyermeke, ha nem foglalkozik társadalmi kérdésekkel is. 1783-ban kiadott latin nyelvû könyvében (Joannis Phisiophili Specimen Monachologiae) megsemmisítõen kemény bírálatban részesítette a szerzetesrendeket.

    Munkásságát egyöntetüleg és széles körben ismerte el a tudományos világ. A bányászati, kohászati és vegytani tudományokban egyaránt jelentõset alkotott. A legrangosabb tudományos akadémiák (a londoni, a szentpétervári, a göttingeni, a stockholmi, az uppsalai, a padovai, a sienai stb.) választották rendes tagjukká, és jószerével lehetetlen felsorolni annak a több tucat más tudományos testületnek a nevét, amely meghívta tagjai sorába. Különösen megtiszteltetés volt számára, hogy egy akkortájt fölfedezett, fontos ásványt – bornit – róla neveztek el. Az erdélyi országgyûlés, majd nyomában a pozsonyi magyar országgyûlés nemesi címet adományozott neki. Ezzel kapcsolatosan Kazinczy Ferenc megemlékezik róla önéletírásában (Pályám emlékezete), és elmondja, hogy bécsi találkozásuk alkalmával, 1788-ban, Born Ignác magyarnak vallotta magát.

    Bécsben halt meg, 1791. július 24-én. Hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára, és egész Európa tudományos világa õszintén, mélyen meggyászolta. S hogy munkássága, humanizmusa, lefegyverzõen szeretetre méltó személye milyen maradandó hatást tett kortársaira, arra egy zseniális zenemû halhatatlan alakja mindmáig a koronatanú.

    Wolfgang Amadeus Mozart róla mintázta Varázsfuvolájának fõhõsét, a nemes és bölcs Sarastrót.
 

http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0303/03033.html

„Középkori dátumainkban sajnos sok a bizonytalanság, így bár rendszerint 1000. december 25-ét tartjuk Szent István koronázási időpontjának, ez azonban némileg bizonytalan. Azt tudjuk a forrásokból, hogy az új évezred első napján iktatták be első királyunkat. Akkor hol van a bizonytalanság ebben? Hát ott, hogy azokban a századokban az év kezdőnapja még nem volt kiforrott, néha december 25., néha január 1. volt az új év első napja az oklevelezési gyakorlatban.

Így voltaképpen Szent István koronázása lehetett a mai értelemben 1000. december 25-én és 1001. január 1-én is. Ma mindenesetre a történészek a korabeli értelmezésben gyakoribb karácsonyi évforduló miatt december 25-ét tartják elfogadottnak. (A címlapképen Johann Nepomuk Geiger: Szent István megkoronázása című litográfiája látható.)

Már az a kérdés is érdekes, hogy Szent István volt-e az első királyunk, hiszen a német krónikák és Szent István legendái apját, Gézát is királynak említik (sőt úgy tűnik, hogy Géza „keresztény” neve szintén Stephanus, azaz István volt!). Róla azonban nem jegyezték fel, hogy tényleges nyugati értelemben vett koronázással erősítette volna meg legitimitását, míg fia, Vajk esetében ez is megtörtént. Vajk a keresztségben szintén az István nevet kapta, amelynek már önmagában komoly jelentése volt. Hiszen a görög eredetű név jelentése koszorú, korona. Emellett a kereszténység első vértanúja szintén ezt a nevet viselte. A középkorban mindennek jelentése és értelme volt. Nyilván a karácsony mint időpont sem volt a véletlen műve, hiszen az is egy új világ születésének kezdete volt, ahogy István koronázása is megváltoztatta Magyarországot.

Istvánt gyermekkora óta uralkodásra nevelték, ehhez mind képessége, mind tudása megvolt. Így 997-ben trónra kerülve elkezdte megerősíteni az apja által lerakott alapokat, melyeken létrehozta a régin alapuló, mégis új magyar államot. Koppány legyőzése után sor került István királlyá koronázására. Erről sajnálatosan keveset tudunk, sokáig ment a vita, hogy vajon a pápától kapott korona, vagy a német-római császár engedélye volt-e fontosabb István koronázása szempontjából, azonban ez nem igazán fontos, hiszen ekkor a két hatalom nem szemben állt egymással, hanem kiegészítette a másikat. II. Szilveszter pápát ugyanis éppen a német-római császár segítette Róma élére, ráadásul korábban ő III. Ottó császár nevelője volt. Így semmi jelentősége nem volt akkor, kitől kapta a magyar uralkodó a koronát.

Nem tudjuk azt sem, milyen szertartási rend (ordo) alapján zajlott le a koronázás, erről a történészek vitáznak, de forrás híján megállapítása egyelőre reménytelen. A Szent Koronáról gyakran elmondják, hogy az nem lehetett István koronája – mondván, rajta van a később uralkodó Dukasz Mihály bizánci császár portréja –, ám ez sem ilyen egyszerű, mivel vannak bizonyítékok arra, hogy a korona zománcképeit cserélték az idők során, és Mihály császár képének helyén eredetileg Szűz Mária volt. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a koronázási paláston István király nem a Szent Koronát viseli.

István koronázásánál nagyobb hatású esemény aligha volt a magyar történelemben, hiszen ettől kezdve a magyar királyok minden koronázáskor „Istvánná” lettek, a neki tulajdonított relikviákba öltöztek, az ő temetkezési helyén történt a koronázás, minden jogi hivatkozás alapjává szintén István kora lett.

Ha valaki megtekinti az István, a király című rockoperát, akkor ott egy bizonytalan, kétkedő uralkodó képe bontakozik ki előttünk, amely azonban nagyon messze áll a valódi Istvántól. Szent István ugyanis sziklaszilárd akaratú, kemény, határozott, ugyanakkor keresztényi kegyességet is gyakorló király volt, ráadásul minden ismert háborúját győzelemre vitte, még a kor szuperhatalma, a Német-római birodalom ellen is 1030-ban.

      Horváth Gábor: István megkoronázása, Győri Szalon

https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Fwww.gyoriszalon.hu%2Fnews%2F4656%2F66%2F&psig=AOvVaw1EFTm5lhDWCNWX-wa3rJf7&ust=1640487881722000&source=images&cd=vfe&ved=0CAwQjhxqFwoTCMCW0s77_fQCFQAAAAAdAAAAABAD

Kernstok Károly, Kernstok Károly József, névváltozat: Kernstock (Budapest, 1873. december 23. – Budapest, 1940. június 10.)^[9] magyar festő- és grafikusművész, a magyar avantgárd egyik tehetséges képviselője, ifj. Kernstok Károly festőművész apja.

Tanulmányait az Iparművészeti Iskolában kezdte. 1892-től Münchenben Hollósy Simonnál, 1893–1895-ben a párizsi Julian Akadémián tanult. 1896-ban hazatért és három évig a Benczúr Gyula mesteriskolájának növendéke lett. 1899. november 5-én Kispesten feleségül vette Ujváry Ilonát, Ujváry Ignác orvos és Kernstoch Katalin lányát. 1901 elején felvették a Reform szabadkőműves páholyba, de később átlépett a Petőfi, majd a Március páholyba.

1906-ban Párizsba utazott, ahol megismerkedett az új stílusirányzatokkal. 1907-ben alapítója lett a Nyolcak csoportjának. 1919-ben a Tanácsköztársaság művészetpolitikai, és a képzőművészeti szabadiskola vezetője volt. A bukás után Berlinbe emigrált, ahol 1926-ig élt, majd visszatért Budapestre, de ideje nagy részét Nyergesújfalun töltötte. Gyakori vendég volt a Szolnoki művésztelepen is. A Képzőművészek Új Társasága (KÚT) művésztanácsának elnöke volt.

Kernstok Károly a modern festői törekvések egyik fő képviselője, kétségkívül a 20. század elejének legnagyobb jelentőségű, meghatározó egyéniségű, új utakat kereső festője. Pályafutásának kezdetén még naturalista képeket festett. Párizsi utazásai a kor ottani új törekvéseivel ismertették meg, ezek az új irányzatok nagy hatással voltak rá, meghatározták későbbi festészetét.

Kifejezésmódja egyedi, alakjai szinte szoborszerűek. Korai műveiben még a színek harmóniáján van a fő hangsúly. Hamarosan megjelennek művein a rajzos elemek, a tömör formák, az erőteljes színek. Párizsban csatlakozott a Vadak (Fauves) csoportjához. Ez a csoport volt a kubizmus előfutára. Jogosan emlegetik mint a Nyolcak csoportjának egyik legjelentősebb képviselőjét. Akkoriban Párizs volt a művészetek forradalmi csomópontja. Kernstok a többi magyar művésszel együtt innen hozta be Magyarországra az ottani törekvéseket, mint a kubizmus vagy a fauvizmus. Mindezek későbbi képein is látszódnak. Műveiben egyre gyakrabban jelenik meg az erőteljes vonal, a kemény formák, szinte plakátszerű ábrázolási mód. Alakjai atlétaszerűek, erőteljesek.

Az első világháború ideje alatt visszatért a líraibb képekhez, ahol közeledett az expresszionista stílushoz. 1912-ben a debreceni vármegyeháza számára festett üvegablakokat. Későbbi képei eltávolodtak a kor vezető stílusirányzataitól: rajzos felfogású figurális kompozíciókat festett, amelyek stílusukban a klasszicizmus felé közelednek. Grafikai munkássága is igen jelentős. Erőssége volt a figurális kompozíció, portrék, aktok, állatok ábrázolása.

Legtöbb alkotását a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, de vannak művei a Deák Gyűjteményben Székesfehérvárott s a Janus Pannonius Múzeumban Pécsett, továbbá magántulajdonban.

https://hu.wikipedia.org/…/Kernstok_K%C3%A1roly_(fest…