Kategória: Évfordulók

október 21, 2024 / Évfordulók

Görög Demeter (Hajdúdorog, 1760. november 4.Bécs, 1833. szeptember 7.) magyar polihisztor, író, szerkesztő, udvari tanácsos, kultúrpolitikus, nevelő, a magyar irodalom szervezője és mecénása, mezőgazdász és kartográfus volt, az MTA tiszteleti tagja.

Kisnemesi származásából és a vidéki Magyarországról Bacsinszky András munkácsi püspök emelte fel. Segítségével Bécsben jogot tanulhatott, majd sikerült munkát találnia. A császári fővárosban a magyarság fejlődését, felemelkedését igyekezett támogatni. Bécsi lakása a korabeli magyar irodalom egyik legfontosabb központjává vált. Görög újságában, a Hadi és Más Nevezetes Történetek (később a Magyar Hírmondó) című lapban több nagy magyar író és költő műve jelent meg először nyomtatásban. Köztük Csokonai Vitéz Mihály első költeménye illetve Berzsenyi Dániel munkái is.

Országos terjesztésű lapjaiban igyekezett felkarolni a magyar nyelv, a magyar tánc és a magyar öltözködés ügyét, Magyarországról elsőként közölt a kor színvonalának megfelelő térképeket, és tanító leírásaival, cikkeivel a mezőgazdaságot is igyekezett felpezsdíteni. Az ő hatására terjedt el Magyarországon például a lóhere termesztése, de elsősorban a borászat és a szőlőtermesztés területén születtek kiemelkedő munkái. Nevelőként több magyar főnemesi családnál is dolgozott, míg 1803-ban az osztrák császári udvarban I. Ferenc császár gyermekeinek főnevelője lett. Görög munkássága mindenképpen fontos szerepet töltött be a magyar felvilágosodás kori művelődésében, és a reformkor előkészítésében.

Görög Demeter 1760. november 4-én (más forrás szerint február 1-jén) született Hajdúdorogon, az akkori Szabolcs vármegyében. Apját szintén Görög Demeternek hívták, aki a görögkatolikus hajdúvárosnak 32 éven át volt a hadnagya, azaz vezetője. Anyját Tóth Sárának hívták, aki Hajdúdorog egykori hadnagyának, Tóth Fülöpnek a lánya volt. A kisnemesi családnak összesen öt gyermeke született, Demeter a negyedik volt. A család gyökerei Erdélybe nyúlnak vissza, eredetileg Zilahy vagy Tarnovay volt az ősök neve, de 1650-ben már a Görög családnévvel kaptak nemeslevelet II. Rákóczi Györgytől.

A hadnagyi rang és a nemesi származás ellenére a Görög család nem számított túl tehetősnek. Demeter szülővárosában kezdte iskolai tanulmányait, amely akkoriban a görögkatolikus egyház kezében volt. A templom parókiáján berendezett iskolában ismerkedett meg Bacsinszky Andrással, Hajdúdorog akkori parókusával. Az első tanulóévek alatt kiderült, hogy Demeter kifejezetten okos, szorgalmas gyermek, akit érdekelnek a tudományok. Bacsinszky figyelmét is felkeltette Demeter tehetsége, és először a papi hivatásra szánta tanítványát. Demeter a család legkisebb fiú gyermeke volt, és akkoriban a papi pálya jelentette szinte az egyetlen felemelkedési lehetőséget egy tehetséges görögkatolikus fiatalnak. Szülei tehát engedtek a parókus rábeszélésének, és Bacsinszky támogatásával tovább taníttatták Demetert.

A gimnázium első négy évét a Debreceni Református Kollégium tanulójaként végezte el. A gimnázium végeztével a püspök tanácsára Görög Demeter Nagyváradra költözött, és ott 1779-ben bölcseletet és jogot kezdett el hallgatni. Az erdélyi fejedelmi nagyvárosból Bacsinszky segítségével 1783-ban a birodalmi fővárosba, Bécsbe került, ahol 1787-ig jogot tanult az egyetemen.

Bacsinszky András ajánlására 1787-ben a Kolonics családhoz került. Az ifjú gróf Kolonics Lászlót elsősorban magyar nyelvre tanította, de az idő haladtával más tudományágakra is kiterjedt az oktatás. Görög rátermett, következetes, felkészült és szigorú nevelőnek bizonyult. A gróf nyolcéves nevelése alatt több körutat is tettek az országban. Görög úgy vélte, hogy ha az ifjú gróf egyszer az ország egyik vezető pozícióját fogja betölteni, akkor mindenképpen hasznára fog válni Magyarország megismerése. Az utazások azonban Görög számára is tanulságosak voltak, ugyanis felkeltették érdeklődését a magyar táj és a térképészet iránt. 1790-ben ki is adta első térképgyűjteményét. A nevelői munka 1795-ben ért véget a Kolonicsoknál, aminek minőségét jelzi, hogy gróf Kolonics László később József nádor kamarása lett.

A Kolonicsok közvetítésével Görög kiváló munkájának híre ment a magyar arisztokrácián belül, ezért még 1795-ben felkérte őt Eszterházy Miklós herceg, fiának, Eszterházy Pálnak a nevelésére. A kilencéves herceg számára elsősorban erkölcsi neveltetést kellett adnia, ami sokkal nehezebb feladatnak bizonyult a Kolonicsok oktatói munkájához képest. Ez a pozíció egész embert kívánt meg, ami azt jelentette, hogy a térképek kiadására létrehozott, időközben szélesebb témát taglaló, országos lapjának szerkesztésében kisebb szerepet tudott vállalni. Az Eszterházy könyvtár, levéltár és képtár hatalmas anyaga viszont ezt ellensúlyozni tudta, és Görög ezeket saját fejlődésére használhatta fel. Görög gyorsan ellenőrzése alá vonta a hercegi család többi nevelőjének és tanítójának a munkáját is. Emiatt és szigorú nevelési elvei miatt az Eszterházy udvarban gyakran csak kormányzó néven emlegették. Az erős módszerek ellen az ifjú herceg gyakran édesanyját hívta segítségül, aki ugyan többször is ellentétbe került Göröggel, de levelében mégis azt írta gyermekének, hogy „Görög drága kincstár, használd szíved gazdagítására”. A herceg nagyanyja, Lichtenstein hercegnő azonban kifejezetten szerette Görögöt és nevelési módszereit. Évekkel később Eszterházy Pál herceg 1848-ban az első felelős magyar kormány külügyminisztere lett. Naplójában hálás szívvel emlékezett meg egykori nevelőjéről, akiről azt írta, hogy megismerkedésüket „valósággal második újjászületésének nevezheti”.

Az Eszterházyaknál töltött szolgálatot összességében a hercegi család is nagyra becsülte, de ez a szolgálat azért nem volt mentes az ellentétektől. 1802-ben Bécsbe látogatott Karolina, nápolyi királyné, aki hetente többször is társasági összejöveteleket tartott. Az egyik ilyen úgynevezett udvari körön ismerkedett meg Eszterházy Pál herceggel, akinek kiváló neveltetése elbűvölte a királynőt. Karolina sokat beszélgetett Pállal, és Göröggel is találkozott személyesen. A királynőnek annyira megtetszett a herceg neveltetése, hogy Görög Demetert beajánlotta a bécsi udvarnál, mint udvari nevelőt. Ennek köszönhetően 1803-ban I. Ferenc császár felkérte Görögöt, hogy készítsen gyermekei számára egy nevelési tervet. A tervet pár hónapon belül elfogadták, és nevelői állást ajánlottak neki az udvarnál.

1803-ban tehát Görög Demeter lett a négyéves József Ferenc főherceg udvari nevelője. Szinte az összes magyar lapban megjelent a szenzációs hír, hogy az egyik főherceg neveltetését egy magyar irányítja majd. A hazai közélet és arisztokrácia is hatalmas sikernek tartotta Görög Demeter kinevezését, a magyarság súlyának növekedését látták a császári döntésben. Kazinczy Ferenc levélben gratulált Görögnek, Berzsenyi Dániel pedig ódát írt az esemény tiszteletére, Görög Demeterhez, midőn a koronaherceg nevelőjének választatott címmel. 1807-ben Stefano, udvari főnevelő nyugalomba vonult, és a császár úgy döntött, hogy helyét Görög veszi át a poszton. 1807 végén növendéke igen fiatalon meghalt, ezért közel két évig csak az udvari nevelők és tanítók munkájának szervezésével foglalatoskodott. 1809-ben a francia seregek Bécs alá értek, ezért az udvar Budára költözött. A királyné ekkor bízta meg Demetert Ferenc Károly főherceg (később Ferenc József császár édesapja) nevelésével. A hétéves főherceget 15 éven át Görög nevelte, egészen 1824 októberéig, amikor Ferenc Károly megnősült. Ezzel véget ért nevelői munkája az udvarnál, és évi 8000 ezüst forint nyugdíjjal valamint a Szent István rend középkeresztjével nyugalomba vonult.

Görög számára a nevelői munka mindig fontos maradt, és neveltjei egész életét befolyásolták (1803-ban például a császári udvar nyomására vette feleségül báró Hiller Jozefint). A nevelés mellett, illetve gyakran ezzel párhuzamosan, több kedvelt tudományos és egyben népnevelő tevékenysége is kialakult. A legelső ilyen szenvedélyévé a térképészet vált. Kolonics László nevelésekor tanítványával az ország 15 vármegyéjét járta be, és ezalatt az idő alatt döbbent rá, hogy Magyarország fejlődését egy korszerű, pontos térkép hiánya is befolyásolja. Ezért az utazások egyre inkább térképkészítő tanulmányutakká alakultak át.

A térképészettel párhuzamosan Görögnek akadt még egy szenvedélye: az újságírás. Mivel egy újság beindításának a költségei messze elmaradtak a térképkészítés költségeitől, ezért Kerekes Sámuellel elindították közös lapjukat, azzal a tervvel, hogy Magyarország elkészült térképeit az újság mellékleteként adják majd ki.

A térképek kiadásához a terv tehát készen állt, viszont a megvalósítás még hosszú éveket vett igénybe. Először is szakemberekre volt szükségük: mérnökökre, rézmetszőkre, rajzolókra és nyomdászokra. 1793-ig Görög saját költségén körülbelül húsz embert képzett ki ezekre a mesterségekre.

A végső nagy terv Magyarország vármegyéinek térképre vetése volt, de elsőként mégis Európa térképét készítették el műhelyében. Egyrészt úgymond főpróbának is jó volt a vén kontinens atlaszának az elkészítése, másrészt pedig Görögék első újságjának a témájához is jobban illettek ezek a térképek, hiszen abban a török háborúk európai hadszínteréről tudósítottak. Első térképe 1790-ben készült el Európának Közönséges Táblája címmel, amelyet gróf Koháry Ferenc támogatásával adtak ki Bécsben.

Az európai térkép elkészítésének a munkálatai még alig ültek el, de 1791-ben Görög meghirdeti, hogy szeretne belevágni Magyarország összes vármegyéjének a feltérképezésébe.

180211 között kiadta a hosszadalmas munkával elkészült magyarországi térképeket Magyar Atlas az az Magyar-Horvát és Tótország vármegyéi, szabad kerületei és a határőrző katonaság vidékinek közönséges és különös táblái címmel. A Bécsben kiadott munka összesen 62 térképet és 18 oldalnyi szöveget tartalmazott. Az atlasz legnagyobb támogatója gróf Festetics György volt, aki a 62 táblából 41-nek az elkészülését támogatta 150 aranyforinttal. A térképek elkészítésében Görög két mérnököt alkalmazott, Wintert és Agnetont, akik évi 600 forintért vállalták a munkát. A kiadás összesen kilenc évet ölelt fel, aminek az oka egyrészt a nagy költségekben keresendő, másrészt pedig a különböző hivatalok ellenőrzésében és javításában. Görög minden térképét ellenőrzésre és javításra elküldte az Udvari Haditanácsnak, ahol az úgynevezett Josephina Mappa alapján egészítették ki a térképet; illetve az egyes vármegyék mérnöki hivatalának is.

A vármegyék térképének kiadását az is késleltette, hogy Görög udvari szolgálatának megkezdése után hamarosan kiadták az úgynevezett Lipszky-térképet, amelynek térképeihez felhasználták Görög atlaszát is. Ekkor kiábrándult a saját térkép kiadását illetően, és az egész munkát tanítványára, Márton Józsefre bízta, aki 1811-ig minden térképet kiadott. Görög térképét egyébként felhasználták a Leichtenstern-atlasz magyarországi lapjaihoz is. Közel száz évig nem készült Magyarországról ilyen részletes térkép, emiatt Görög atlaszának felbecsülhetetlen kulturális jelentősége van. Hartleben 1848-ban újra kiadta a térképet.

Görög Demeter távoli, hajdúsági szülővárosából nagy utat tett meg a császári fővárosig. Tanulmányai során volt lehetősége arra, hogy alaposan megismerje hazájának különböző régióit és városait. Nevelői karrierjének kezdetén rádöbbent arra, hogy a magyarságot is nevelnie, tanítania kell, hogy a szellemi és kulturális távolság is csökkenjen Bécs és Magyarország között, és ezáltal a gazdaság is fejlődésnek induljon. Ez a cél indította el Görögöt abban, hogy fontolóra vegye egy magyar nyelvű újság beindítását. Később arra is rádöbbent, hogy noha Bécs volt a korabeli magyar irodalom központja, a kortárs szerzők szétszórva, az ország távoli pontjain elszigetelve, szinte nem is hallottak egymásról, nem olvasták egymás műveit. Mindezen problémák áthidalását Görög egy országos terjesztésű, magyar nyelvű hírlapban látta, amelynek céljai között volt a magyar nép nevelése, a magyarságtudat fenntartása és fejlesztése, a kortárs magyar írók és költők alkotásainak megjelentetése, és végül ez az újság válhatott Görög térképeinek a kiadójává.

1789-ben úgy tűnt, minden készen áll a magyar nyelvű lap beindítására. Görög Demeter már a császári fővárosba való megérkezése után találkozott Kerekes Sámuellel, akinek bécsi háza a magyar irodalmárok és tanárok találkozóhelye volt. Vele indították el az új magyar nyelvű lap engedélyeztetési folyamatát. Ezt II. József császár abban a tudatban fogadta el, hogy az új lap az 1788-ban megindult török harcokról fogja tudósítani a magyar olvasóközönséget.Így jött tehát létre a különös elnevezésű Hadi és Más Nevezetes Történetek című hírlap, amely a harmadik magyar nyelven megjelenő újság volt, és az első, amely képeket is leközölt.1789. július 3-án jelent meg az első kiadás. Eleinte hetente egyszer került sajtó alá az újság, novembertől kezdve viszont a nagy érdeklődésnek hála már heti kétszer küldték el olvasóiknak a hírlapot. A kezdetekkor Görögék lapjára 800-an fizettek elő. Ez pár hónap alatt 1300 főre nőtt, ami a kiváló munka és az érdekes cikkek mellett köszönhető volt annak is, hogy Görögék a lapot ingyen küldték meg az ország magyar tanárainak, sőt néhány kiváló tanulónak is, illetve hogy az új előfizetőknek egy fél éven keresztül csak a postaköltséget kellett megfizetniük. Pedig az újdonsült szerkesztőknek sok bajuk volt a postával. Egyrészt a korabeli útviszonyok miatt lassan jutott el a hírlap az ország távolabbi pontjaira, másrészt pedig előfordult, hogy a postás több pénzt kért el a lapért, mint amennyibe az hivatalosan került volna. Mindezen nehézségek ellenére Szinnyei szerint ez az első magyar folyóirat, amely olvasóközönséget teremtett magának.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek nyolcadrét formában, egy ív terjedelemben, azaz 16 oldallal jelent meg. A császári engedélyhez méltóan a lap első oldalai mindig a háborúról cikkeztek. Ebben a részben általában az európai hadszíntér térképei és a harcoló magyar seregek képei jelentek meg. A kötelező háborús részt európai hírek követték. Itt kapott szerepet a francia forradalom, de a vén kontinens szinte minden országából jelentek meg hírek ebben a rovatban, sőt Görögék még az Egyesült Államokból és Santo Domingoból is tudósítottak. Belgrád és Berlin pedig szinte minden számban szerepelt. Az ebben a rovatban megjelenő hírekhez kapcsolódóan jelent meg 1790-ben Európának közönséges táblája is, amelyet 31 (iskoláknak 20) krajcárért adtak. A külföldi híreket követték a bécsi tudnivalók.

Görögék lapjukban mindenek előtt a magyar irodalmat támogatták, de jelentős szerepet kapott a magyar tánc és zene is. A Hadi és Más Nevezetes Történetek hasábjain, vagy mellékletében gyakran jelentek meg kották, sőt egy korabeli anekdota láncolata is kiemeli Görög Demeter rajongását a magyar zene iránt. A különös történet a hírlap 1790. február 5-ei számában kezdődött. Ekkor Görögék a mellékletben megküldték két magyar nóta kottáját, amelynek eredetéről ekkor még csak ennyit írtak: „másszor megírjuk”.A kották hátteréről a február 12-ei szám rántotta le a leplet. Eszerint 1788. január 31-én, több mint három héttel házasságuk után, Erzsébet főhercegnő és a későbbi császár, Ferenc főherceg magyaros viseletben jelentek meg egy hivatalos fogadáson a bécsi Redoutban. Ekkor történt, hogy egy álarcos magyar nemes kottákat adott a későbbi császárnénak, amelyeket Erzsébet később szívesen hallgatott, sőt zongorán önmaga is többször lejátszotta a magyaros dallamokat. A maszkos magyar kilétét sokáig nem fedték fel, és csak évtizedek múltán, egy széljegyzetben tűnt fel, hogy a 28 éves Görög Demeter volt az, aki a hercegnőnek ajándékozta a nóták kottáit.

A magyaros témák és hírek mellett azonban gyakran tarkították a rovatot más jellegű cikkek is. Több tudományos írás is megjelent például a tiszavirágról, az időjárásról vagy a kor nagy újdonságáról, a léghajóról. Görögék beszámoltak a betyárok elleni küzdelmekről, egy-egy új fürdő vagy forrás megnyitásáról, az évi termésről, vagy akár a kártyajáték ártalmairól is.A Hadi és Más Nevezetes Történeteknek két és fél évfolyama jelent meg, összesen 4137 oldalon. A török háborúk elültével a cím már elvesztette aktualitását, ezért Görög és Kerekes úgy döntöttek, hogy az újságot új címmel folytatják. 1791. november 29-én jelentették be olvasóiknak, hogy „munkájukat ezentúl is folytatni kívánják, de már többé nem Hadi és Más Nevezetes Történetek, hanem Magyar Hírmondó nevezet alatt. Az ára fél esztendőre öt forint lészen.”

A háborúk végével tehát Görögék Magyar Hírmondó címmel vitték tovább a lapszerkesztést. Az új hírlap neve elé gyakran odatették a bécsi jelzőt, ugyanis korábban már létezett egy pozsonyi Magyar Hírmondó is. 1792. február 24-én a bécsi rendőrminiszter, Saurau gróf azt jelentette, hogy szerinte Görögék lapja csak úgy ímmel-ámmal harcol az új eszmék ellen, emiatt udvari felügyelők kinevezését javasolta Görög és Kerekes mellé.

Görög Demeter karrierje tulajdonképpen a magyar tudomány és kultúra támogatásáért épült fel. Már fiatalon ezt a célt tűzte ki magának, és ehhez kiváló utat járt be: a nevelői állás elsőrangú támogatókat és ismertséget hozott neki, aminek a segítségével újságot indíthatott el. A magyar írók, költők és tudósok támogatása hatalmas pénzt emésztett fel, amelyet egyrészt saját jövedelméből fedezett, nagyobb részt viszont neves nemesi családok felajánlásaiból, támogatásából teremtette elő a szükséges pénzt. Legfőbb támogatói között volt Széchényi Ferenc, Festetics György, Eszterházy Antal, Pálffy Károly és Nunkovics György is. Az országos terjesztésű hírlapok kiváló eszköznek bizonyultak a magyar irodalom és tudományos élet terjesztéséhez és felpezsdítéséhez. Görögék szívesen közöltek le kortárs magyar műveket újságjukban, vagy hívták fel rá az olvasóközönség figyelmét. Támogatták többek között Batsányi János, Baróti Szabó Dávid, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Dugonics András, Fazekas Mihály, Gvadányi József, Kármán József, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Kempelen Farkas, Virág Benedek és Verseghy Ferenc műveinek kiadását.

Görög és Kerekes nem is sokáig tétlenkedtek, ugyanis már a Hadi és Más Nevezetes Történetek című hírlap legelső számában pályázatot hirdettek egy magyar nyelvű pszichológiai és grammatikai mű elkészítésére.(Más források szerint a grammatikai pályázatot csak 1789. szeptember 25-én hirdették meg.)A pályázat meghirdetése után igyekeztek minél több felajánlást összegyűjteni a nyertesek jutalmazására. A grammatikai pályázatot Szécsényi Ferenc és Nunkovics György összesen 50 aranyforinttal támogatta.Az első magyar grammatikai tudományos mű elkészülése több évet vett igénybe. Végül 1795-ig összesen négy pályamű érkezett be Görögékhez, és egy megkésett pályamű, amelyet végül szintén elfogadtak a bírálók. A szerzők között találjuk a Hajdú kerület városainak orvosát, Földi Jánost; egy nemes debreceni tudóst, Veres Mihályt; a Nagyenyeden teológiát oktató Benkő Lászlót; gróf Bethlen Gergely orvosát, Gyarmathy Sámuelt és végül az elkésett pályázat szerzőjét, egy gyulafehérvári papot, Kerestaly Ignácot.Az öt beküldött pályaművet bírálatra elküldték a Nagyenyedi református kollégium tanárainak, illetve a debreceni professzoroknak. Ez utóbbiak úgy vélték, hogy mind az öt pályamű kiváló szakmunka, ezért ők azt kérték Görögéktől, hogy egybeszerkeszthessék és néhol kiegészíthessék az eredeti műveket. Így jött létre az első magyar nyelvtankönyv: a Debreceni Grammatika, amely mind a mai napig fontos alapja a magyar nyelv oktatásának.

A Magyar Hírmondó tehát a Debreceni Grammatikát jelentette meg, de a pályázat nyertesei között a debreceni professzorok nem akartak ott lenni. Ezért a pályázat nyertesének Földi Jánost hirdették meg, akinek a művéből a legnagyobb részt vették át a Debreceni Grammatika megalkotásánál. Görögék úgy döntöttek, hogy Földit 26 aranyforinttal jutalmazzák meg, a fennmaradó összeget pedig a többi négy pályázó között egyenlően osztják el. A grammatika országszerte nagy sikert aratott, bár Kazinczynak és körének egyáltalán nem tetszett a mű rendszerezése és elvei.

Az első magyar nyelvű pszichológiai pályázat nyertesének kihirdetése gyorsabban ment, ugyanis 1790. december 14-én Bárány Péter Jelenséges lélek-mény című munkáját hirdették ki győztesnek. A pszichológiai pályázatok beérkezése után vált világossá Görögék számára, hogy sok szakkifejezésnek nincsen magyar megfelelője. Ezért úgy döntöttek, hogy a hírlap olvasóinak is kikérik a véleményét a pszichológiai fogalmak magyar nevéről.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek a pályázatok eredményének kihirdetéséig sem maradt távol magyar alkotók munkáinak leközlésétől. 1790-ben Gyarmathi Sámuellel közösen jelentették meg Bessenyei György Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című művét, amely a reformkor egyik legfontosabb előhírnöke volt.1791-ben Kis János egyik fordítását karolták fel, 1792-ben pedig Földi János füvésztudományos kis könyvét adták ki. A legtöbb legenda azonban Kulcsár István művének 1794-es kiadásáról maradt fenn. Kulcsár Mikes Kelemen leveleinek a feldolgozását adta ki Görög segítségével. A szóbeszéd szerint Mikes eltűntnek hitt leveleit Görög meglehetősen kalandos úton szerezte meg, és ő adta oda azokat Kulcsár Istvánnak. Állítólag Görög azért nem akarta kiadni a leveleket, mert egy Rákócziról szóló mű megjelentetésével veszélybe sodorta volna jó kapcsolatait az udvarral.

Görög Demeter igazi szenvedélye a szőlőtermesztés és a borászat volt. Már több éve a császári udvarnál dolgozott, amikor érdeklődni kezdett a magyar borvidékek és szőlőfajták iránt. Miután egészen kusza, rendezetlen és kicsit elhanyagolt állapotokat talált, úgy döntött, hogy ezen a téren is igyekszik fejleszteni a magyar mezőgazdaságot. Görög császári engedéllyel leveleket küldött a birodalom külképviseleteinek, hogy az adott országból segítsenek összegyűjteni minőségi szőlővesszőket. 1812-ben a francia császár több ezer szőlővesszőt küldött Bécsbe, amelyeket először a bécsi bástya Paradicsomkertjében ültettek el. Ezekhez a vesszőkhöz később egyre több ajándék tőke érkezett külföldről – még Ázsiából és Afrikából is érkezett szőlővessző – és időközben Görög a hazai szőlőfajtákat is összegyűjtötte. A szőlő lassan túlnőtte a Paradicsomkertet, ráadásul a császár 1817-ben felújíttatta a bástyát, ezért a szőlővesszőket 1819-ben áttelepítették Görög grinzingi földjeire, a Kahlenberg-hegy oldalára. A 11 kataszteri holdon több száz, más forrás szerint akár 2000 szőlőfaj is termett.

Görög Demeter 1833. szeptember 3-án halt meg Bécsben, halála pontos okát nem ismerjük. Ekkorra a bécsi magyar közösség legnagyobb alakjának számított, és országszerte elismerték tudományos munkáját. Ezért nem csoda, hogy halálhírét minden említésre méltó korabeli magyar újság lehozta.Ausztriai vagyonát felesége, báró Hiller Jozefin örökölte meg, kivéve a grinzingi szőlőültetvényt, amely a bécsi udvarra szállt.Egyik leghűségesebb tanítványa és munkatársa, Márton József 1834-ben adta ki Görög Demeter Életleírása és Érdemei című művét. Görög első életrajzi írásához Márton igyekezett minél több adatot összegyűjteni Bécsből és Hajdúdorogról is.

Miután Görög sok jeles korabeli magyar írónak, költőnek és tudósnak is segített elindulni pályáján, alakját több szépirodalmi műben is megörökítették. Ezek közül az első Csokonai Vitéz Mihály Görög úrhoz című verse volt (a vers itt olvasható a Wikiforráson). A vers 1802-ben íródott Kerekes Sámuel halálakor, valójában Görög bíztatására. Ezt követően Berzsenyi Dániel írt ódát Görög Demeterhez címmel 1803 körül, annak emlékére, hogy Görögöt udvari nevelőnek nevezték ki a bécsi udvarban (az óda itt olvasható a Wikiforráson). Végül egyik legközelibb barátja, Kisfaludy Sándor emlékezett meg róla 1807-ben kiadott Somló című művében (a Somló itt olvasható a Wikiforráson).

https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%B6r%C3%B6g_Demeter

DÉCHY MÓR

október 21, 2024 / Évfordulók

RIGLER GUSZTÁV

orvos, tudós

a magyar egészségügy nagy alakja

1868. november 4.

„Foglalkozott bakterológiával, szerológiával, járványtannal és fertőtlenítéssel. Vizsgálta a talaj- és vízhigiénét, az alföldi ártézi kutak vizét, a gyógyfürdőket és az ásványvizeket.

Nem kerülte el figyelmét az élelmiszer- és élelmezéshigiéné, az iskolahigiéné. Szakterületén külföldön is szerzett tapasztalatokat, 1898-1899-ben Ausztria, Svájc, Olaszország, Anglia, Belgium, Hollandia, Németország voltak tanulmányainak állomáshelyei, 1903-ban Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Algírba utazott, 1911-ben újból Németországba, majd Dániába, 1921-ben Hollandiában járt.

Sokra becsülte és maga is gyakorolta a higiénés felvilágosító munkát, a tisztiorvosi továbbképzések egyik szervezője volt. Számos tudományos tisztséget és társasági tagságot vállalt annak érdekében, hogy a higiénével kapcsolatos tevékenységét hatékonyabbá tegye.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rigler_Guszt%C3%A1v

október 21, 2024 / Évfordulók

LÓCZY LAJOS

világhírű

földrajztudós, utazó

1849. november 4.

„Kiváló geográfusiskolát teremtett, a magyar földrajztudományt a világ élvonalába emelte. Nevesebb tanítványai: gróf Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Bátky Zsigmond, Erődi Kálmán, Kogutowicz Károly, Littke Aurél és Prinz Gyula geográfusok, báró Nopcsa Ferenc, Böckh Hugó, Kormos Tivadar, Laczkó Dezső, László Gábor, Sréter Zoltán és Vitális István geológusok voltak…

Életművéből kiemelkedik és nagy nemzetközi visszhangot is kiváltott a Széchenyi Béla vezette kelet-ázsiai expedíció tagjaként végzett tudományos felfedező, feltáró tevékenysége. Az itt gyűjtött hatalmas anyagból készített monográfiája tette híressé.

Ebben írta le először a Himalája áttolódásos tektonikáját, valamint a Transzhimalája vonulatot, aminek nevét is ő adta. Megalapozta Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiai kutatását, és úttörő munkát végzett a terület fosszilis emlőseinek és puhatestűinek leírásában is…

1889-ben a Budapesti Tudományegyetemen a földrajz rendes tanáraként adott elő az egyetemes földrajzi tanszéken, melynek megbízott vezetője lett…A tanulmányi kirándulásokat rendszeresítette, az útiköltségeket leginkább Semsey Andor adományozta, aki körülbelül 100 ezer koronával támogatta ezt a célt. Hallgatóival beutazta (Magyarországot és egész Európát )… 1902 júniusában ismét a Kaukázusba vitte tizenkét hallgatóját, akiket Déchy Mór Odesszában élő hírneves geográfus hazánkfia vendégelt meg.”

https://hu.wikipedia.org/…/L%C3%B3czy_Lajos_(geol%C3…

október 21, 2024 / Évfordulók

DÉCHY MÓR

földrajztudós, alpinista

1851. november 4.

„A Kaukázus egyik első kutatója…1884. Ő volt az első magyar, aki 5000 méter feletti csúcson járt (augusztus 23., Elbrusz nyugati csúcs, 5642 m)… Ő volt az első magyar hegymászó, aki a Matterhorn és a Mont Blanc tetején állhatott…

1872-ben részt vett a MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG alapításában. E társaságnak később alelnöke, majd tiszteletbeli ELNÖKE volt. Kitűnő alpinista volt és igen sokat utazott. Bejárta az Alpokat, a Kárpátokat, Boszniát, Algériát, Marokkót, a Pireneusokat, a Kaukázust és a Himalája hegyvidékét, valamint a Spitzbergákat. Leginkább azonban a Kaukázust tette tanulmány tárgyává. Ide szaktudósok társaságában hét nagy utazást vezetett, s ezek eredményeit fő művében adta ki: Kaukázus. Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban (1907) címen, mely németül bővítve megjelent.” (Wikipedia”)

„Déchy élete utolsó időszakában felemelte szavát a természetvédelem ügyében, és sürgette Magyarország első nemzeti parkjának létrehozását. Életműve alapján lett a MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA levelező tagja. A berlini, párizsi, szentpétervári, bécsi, római, brüsszeli, amszterdami és madridi földrajzi társaságok tagjukká illetve levelező tagjukká választották.

Részt vett az MKE alapításában is. Tagja volt a Club Alpin Francais, a Club Alpino Italiano szervezeteknek és az Erdélyi Kárpát Egyesületnek. A LONDONI ROYAL GEOGRAPHICAL SOCIETY és a MAGYAR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG tiszteletbeli tagjává választotta. A kolozsvári egyetemen tiszteletbeli doktorrá fogadták. Tevékenységét számos magas állami kitüntetéssel méltányolták. …

Kaukázusi utazásainak gazdag néprajzi és természetrajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Földtani Intézetnek adományozta. Tudományos könyvtárát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Földrajzi Intézete őrzi. Személyes hagyatéka, kéziratai, naplói, feljegyzései a második világháború során sajnálatos módon elkallódtak. Sírja a Nemzeti Panteonban, a Kerepesi temetőben található.”

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/mhk/csarnok//d/dechy.htm

október 21, 2024 / Évfordulók

„A magyar tudomány ünnepéről az MTA már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A hivatalos indoklás szerint az „Országgyűlés a tudomány társadalomban betöltött szerepét kiemelkedően fontosnak, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet elismerésre és kiemelkedő támogatásra méltónak tartja” ezért e napot a 2003. évi XCIII. törvénnyel a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította.” (Wikipedia)

október 21, 2024 / Évfordulók

Egressy Gábor (született: Galambos GáborSajólászlófalva1808november 3. – Pest1866július 30.)[1] színész, a Nemzeti Színház első együttesének tagja, a Kisfaludy Társaság tagja (1863), Petőfi Sándor barátja, Egressy Béni bátyja.

Galambos Pál református lelkipásztor és Juhász Julianna gyermekeként született. Iskoláit a miskolci református gimnáziumban végezte, ahonnan ellenállhatatlan vágyat érezvén a színészet iránt, 1826 júniusában Jánosi (Kakas) színésztársaságában lépett föl, Rozsnyón. Első kísérlete Angelo szolga szerepe volt, Gombosnak Szent a törvény, szent az esküvés című eredeti szomorújátékában. Otthonról háromszor is megszökött, hogy színésznek álljon.

1828-ban Miskolcon az erdélyi dalszínésztársulathoz csatlakozott, amellyel Kassára és onnan Kolozsvárra ment. 1826 és 1835 között a vándorszíntársulatokkal az ország csaknem minden magyar városában szerepelt. Jánosi, Láng, Gőde, Megyeri, Balla színtársulatainál működött; volt ezalatt színlaposztó, súgó, világosító, díszítő, festő, balett-táncos, kardalnok, magánénekes és színész. Kassán öt évet töltött (1829–1834) a báró Berzeviczy Vince és gróf Csáky Tódor igazgatása alatt állt színésztársulatnál.

1831. december 21-én Kassán megházasodott, Szentpétery Zsuzsanna színésznőt, Szentpétery Zsigmond húgát vette feleségül, Terhes Sámuel lelkész adta őket össze, a tanúk Udvarhelyi Miklós és Pály Elek voltak. 1833-ban Kolozsvárra ment játszani, majd részt vett a Bánk bán ősbemutatójában. 1835-ben a budai Várszínház tagja lett Fáy András és Döbrentey Gábor meghívására. 1837–ben Bécsbe ment tanulni a színészmesterséget, de csakhamar hazatért, és 1837 augusztusában felvette őt a Pesti Magyar Színház, amely a későbbi Nemzeti Színház. Már ekkor az első rangú színészek sorában működött és Vörösmartynak Árpád ébredése című allegóriai színművében a költő szerepét szavalta. Azonban valódi művésszé, a folytonos elméleti tanulmányokon kívül, mégis leginkább a nemzeti színpadon való hosszas gyakorlat, az értelmesebb műbírálat, a nemesebb versenyzési ösztön képezte őt.

1838-ban vidéki vendégkörutat tartott. Fontos kapcsolatot tartott fenn Vörösmartyval, 1844-ben pedig barátságot kötött Petőfivel, akiről ő készítette az egyetlen fotográfiát.

Főbb szerepei: Kean, XII. Károly, Garrick, Moor Ferenc, Krumm Illés, Bolinbroke, Pierre, Párizsi adós, Gaston, Strömborst, Bánk bán, Petur bán, Valois Henrik, Arthur, Mátyás király, Brutus, Gritti sat.; a tömeg közönyösségének dacára Shakespeare remekeit a magyar színpadokon meghonosítani buzgólkodott: Lear, Hamlet, Coriolan, Othello, IV. Henrik, Petruccio, Macbeth szerepeiben a legszigorúbb kritika kivánatait is kielégítette. Voltak azonban művészeti életének bizonyos hanyatlási időszakai, amikor részint szeszélyes természete vagy más körülmények miatt hanyagabban, kelletlenebbűl játszott, és minthogy akkor a kritika néha kiméletlen túlszigorral is megrótta, ez fölötte érzékenyen hatott reá, ingerelte és elkeserítette, de mindamellett erejének még inkább való kifejlesztésére is buzdította őt.

Saját gépezete volt, melylyel lefényképezte családtagjait, ismerőseit, barátait, s a különféle kedélyállapot változataiban önmagát emlékezett vissza fia Egressy ÁkosPetőfi Sándor életéből című művében

1843-ban külföldre utazott; egy év és két hónap alatt bejárta MünchentBadentKarlsruhétStuttgartotStrassburgot és Párizst, és ezóta barátja lett a francia drámáknak. Ügyszeretettel párosult színművészeti képességét az is eléggé tanúsítja, hogy növendék színészek kiművelése végett több ízben nyitott drámai iskolát, mely azonban saját szerepeinek és tanulmányainak szentelt szorgos elfoglaltsága miatt állandó nem lehetett.

1848március 15-én ő adta elő a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt (sőt, néhány kutató szerint már a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is). A szabadságharc nemzetőr, elkísérte Kossuthot a népfelkelést szervező toborzóútján. Amikor a honvédelmi bizottmány által októberben reá ruházott szegedi kormánybiztosság az osztrák hadak előnyomulásával megszűnt, egy 500 főből álló guerilla-csapat vezére lett, melyet Miskolcon saját maga toborzott. Ezzel csatázott Kassa és Eperjes táján Hurbán és Schlick hadai ellen, miközben megsebesült. Ekkor a parancsnokságot egyik alantas tisztjére bízva, gyógyíttatása végett május elején Pestre ment. De már a hó végén Budavár bevételénél mint önkéntes vett részt az ostromlókkal, Ákos fia oldalán. A budai vár bevétele után ismét tagja lett a Nemzeti Színháznak, és június hónapban kétszer lépett föl és ezúttal utoljára Lignerolles Luizeban Givri szerepében. Az oroszok bevonulásakor Petőfivel együtt Erdélybe ment Bem táborába, ahonnan a világosi fegyverletétel után Bemmel Törökországba menekült, halálos ítélettel sújtották.

1849. augusztus 30-tól október 31-ig Viddinben, november 23-tól 1850. február 26-ig Sumlában, március 21-től 26-ig Nikápolyban, június 26.-tól augusztus 23-ig Konstantinápolyban tartózkodott. 1850. szeptember havában tért ismét vissza hazájába, de csak 1851 áprilisában alkalmazta a Nemzeti Színház mint operai és jelmezrendezőt.

1851. október 7-én amnesztiában részesült. Festetics Leó gróf intendáns 1854. januárban azonban kitörölte Egressy nevét a színházi tagok sorából, és elvette tőle rendezői állását. A kormány Fáy András közbenjárása folytán azon év április havában visszaadta őt ismét a színpadnak; először a Lear király szerepében lépett föl (1854. május 10.). Ekkor a nemzeti színpadon csak hat vendégszerepet adott és az egész évet vidéki vendégszerepléssel töltötte; föllépett Újlakon, Szigeten, Szatmáron, NagykárolybanNagybányánDebrecenben, Kolozsvárt stb. Ráday gróf a dráma ügyét szívén viselve, 1855-ben ismét szerződtette a Nemzeti Színházhoz.

1857-ben az újjáépült Miskolci Nemzeti Színház megnyitásán főszerepet játszott a Marót bán című Vörösmarty-darabban. A Kisfaludy Társaság 1863-ban választotta tagjai sorába, 1865-től pedig a Színitanoda tanára lett. 1866. július 30-án Obernyik Károly Brankovics György című drámájának előadásakor, melynek címszerepe legremekebb szerepei közé tartozott, a színpadon szélütés érte, két és fél órai szenvedés után meghalt. 1866. október 31-én Szigligeti Ede tartott fölötte emlékbeszédet.

Az akkor Kerepesi útinak nevezett temetőben az egyik legszebb síremlékként tartották nyilván sírját: „A régebben elhalt írók és művészek közt legfeltűnőbb síremléke van az 1866-ban elhunyt Egresy Gábornak; a gúla alakú terméskőből készült síremlék tetején egy géniusz lefelé fordított fáklyát tart; a felirata ennyi: Egressy Gábor 1809—1866.” A kivitelező a Gerenday-cég volt. 1914-ben a leszármazottak által nem gondozott síremlékeket eltávolították, a tetemeket a Deák-mauzóleum melletti 9-es, ill. 29-es parcellába helyezték át, de a háború miatt az új síremlékállítás elmaradt, a széttöredezett sírok maradványai a korábbi parcella mellett hevertek. 1930-ban olvasható: „Hátul, az ismeretlenek között a földön kettétört kőoszlop, gondozatlan sír. Ide nem jutott őszi rózsa. Gyufalángnál böngésztem ki a nevet: Egressy Gábor.” 1940-ben így írtak róla: „Egressy Gábor, a nagy tragikus színész, a Nemzeti Színház évszázados múltjának egyik legfőbb ékessége, akit Petőfi és Arany is megénekelt, szerény kis szürke kő alatt porlad.” A ma is látható, obeliszk formájú síremlék eddig ismeretlen időben került a sírjára.

Munkássága

 

  • Korának legműveltebb színészeként tartották számon, a színészet első magyar elméletírója volt.
  • Fontos szerepet játszott Shakespeare népszerűsítésében, az angol drámaíró több munkáját is lefordította.
  • 1860-ban ő alapította meg az első színházi újságot Magyar Színházi Lap címmel, amelynek szerkesztője volt.
  • Egressy Gábor törökországi naplója. 1849–1850; Kozma Ny., Pest, 1851
  • A színészet könyve; Emich Ny., Pest, 1866
  • Egressy Galambos Gábor emléke. Saját műveiből sajtó alá rendezték fiai; bev. Szigligeti; Emich, Pest, 1867
  • A színészet iskolája; összeáll. Egressy Ákos; Hornyánszky Ny., Bp., 1879
  • Egressy Gábor Levelei Kazinczy Gáborhoz; közread. Kenyeres Ágnes; Színháztudományi Intézet–Országos Színháztörténeti Múzeum. Bp., 1960 (Színháztörténeti füzetek)
  • Egressy Gábor válogatott cikkei. 1838–1848; vál., jegyz., tan. Kerényi Ferenc; MSZI, Bp., 1980 (Színháztörténeti könyvtár)
  • Egressy Gábor törökországi naplója, 1849–1850; utószó Steiner Ágota; hasonmás kiad.; Terebess, Bp., 1997
  • „Írjátok a mi tollatokra jön”. Egressy Gábor családi levelezése, 1841–1865, 1-2.; sajtó alá rend. Szalisznyó Lilla; Debreceni Egyetemi, Debrecen, 2017 (Csokonai könyvtár. Források)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Egressy_G%C3%A1bor_(sz%C3%ADnm%C5%B1v%C3%A9sz)

október 21, 2024 / Évfordulók

BOLYAI JÁNOS

levele apjához,

az abszolút geometria felfedezéséről

1823. november 3.

CÁSZÁR ÁKOS: BOLYAI JÁNOS ÉS GAUSS

„Aki csak idézi Gaussnak 1832. március 6-án Bolyai Farkashoz írt fenti sorait, nem mulasztja el megemlíteni, milyen méltatlanul járt el a göttingai szellemóriás, amikor a párhuzamosok több mint kétezer éves problémáját megoldó Bolyai Jánostól csaknem minden elismerést megtagadott azzal az indoklással, hogy erre ő is rájött, de jobbnak látta, hogy semmit se hozzon belőle nyilvánosságra. Néhány ismerősének levélben megemlíti (a Bolyai Farkasnak írott levél fogalmazásánál sokkal határozottabban elismerő szavakkal), ez minden. Az, hogy nem tett többet barátja fiának elismeréséért, annál érthetetlenebb, mivel a probléma másik megoldóját, Lobacsevszkijt, 1842-ben megválasztatta a Göttingai Tudós Társaság tiszteleti tagjának.” (Cs.Á.)

BOLYAI JÁNOS LEVELE APJÁHOZ, BOLYAI FARKASHOZ (1823. nov. 3.)

„A feltételem már áll, hogy mihelyt rendbe szedem, elkészítem, s mód lesz, a parallelákról egy munkát adok ki; ebbe a pillanatba nincs kitalálva, de az az út, melyen mentem, csaknem bizonyoson ígérte a cél elérésit, ha az egyébiránt lehetséges; nincs meg, de olyan fenséges dolgokat hoztam ki, hogy magam is elbámultam, s örökös kár volna elveszni; ha meglátja Édes Apám, megesmeri; most többet nem szóllhatok, csak annyit: hogy SEMMIBŐL EGY ÚJJ MÁS VILÁGOT TEREMTETTEM; mindaz, valamit eddig küldöttem, csak kártyaház a toronyhoz képest” Bolyai János levele Bolyai Farkashoz, 1823. november 3.” (Wikipedia)

http://www.termeszetvilaga.hu/…/kulo…/k0301/csaszar.html

október 21, 2024 / Évfordulók

„Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért (más népekét, önző előnyökért); a patrióta jogot véd (voltaképp nem is a maga népéét, hanem az Emberét, az Emberiségét).” (Illyés Gyula)

Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

Apai ágon a dunántúli lapályokon és völgyekben vándorló, római katolikus vallású pásztorősök leszármazottja volt. Illyés később is szívesen idézte meg e szerteágazó rokoni láncolatot adó „pogány besenyő ősöket. Apja uradalomról uradalomra vándorolva vállalt munkákat, mígnem az Apponyiak birtokán, a Tolna vármegyei Felsőrácegrespusztán megállapodott és családot alapított.

Jóllehet, apja maga is kétkezi munkát végzett, szántógépeket, vasboronákat, cséplőgépeket javított, ám emellett irányítása alatt dolgoztak kovácsok, fűtők és gépészek is. Illyés dolgos, a munkát tisztelő, a természet iránt nyitott, ugyanakkor a könyveket megvető, magányos és indulatos emberként festette le apját. Ezzel szemben anyja, a tartózkodó, gyengéd természetű Kállay Ida az olvasás és a tanulás szeretetét hozta magával családjából és plántálta bele gyermekeibe.

A gyerek Illyés Gyula a puszta megszokott életét élte: mezítlábas cselédgyerekként részt vett a gazdasági munkákban, esténként pedig egy csöndes sarokba húzódva hallgatta az uradalmi cselédek népdalait, népmeséit, hiedelemmondáit és igaz történeteit. A létező világot a puszta jelentette számára, élete első tíz évében a környező falvakba csak nagy ritkán jutott el.

Az elemit a pusztai római katolikus népiskolában kezdte meg 1908-ban, s az első négy osztályt itt is végezte el. A számok világa nem vonzotta gyermeki érdeklődését, de jó előmenetelt tanúsított az írás-olvasásban. Nyolcéves korában szülei a svábok lakta közeli Varsádba adták „német szóra”, sőt, franciaórákat is vett a pálfai kastély nevelőkisasszonyától. 1912-ben az apa összekülönbözött Apponyi gróffal, s az Illés család Simontornyára költözött. Illés János munkavállalási próbálkozásait nem kísérte szerencse, vállalkozásai rendre kudarcba fulladtak, s kis vagyonkáját a család csaknem elveszítette, de végül apja is megtalálta számítását. Gyula Simontornyán járta ki 1912–13-ban a római katolikus elemi iskola ötödik osztályát. 1913 őszén tandíjmentes diákként beíratták a dombóvári katolikus főgimnáziumba, és a városban élő apai nagybácsi, Illés Gyula főjegyző gondjaira bízták a szépreményű ifjút.

Dombóvár ebben az időben a tolnai vidék legpolgárosultabb városa volt, a gyökeresen újszerű életmód és környezet azonban nem hatott ösztönzően a kisdiákra. Számára az Erzsébet utca 1. szám alatt kvártélyt és kosztot biztosító nagybátyjában a gyökereitől távolodó városi embert látta, aki kocsmát bérelt Simontornyán. Az egyébként is ideges természetű, érzékeny és indulatos fiút társai kigúnyolták és többször megszégyenítették erős tájszólása miatt.

A tizennégy éves fiú és édesanyja közvetlenül a válás után, 1916-ban felköltöztek a fővárosba. A gimnázium negyedik osztályát, az 1916/17-es tanévet a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el (1921-től Kölcsey Ferenc Gimnázium). A tanév végeztével latintanára nem javasolta, hogy a gimnázium felsőbb osztályaiban tanuljon tovább, így 1917-ben anyja az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolába íratta be. Itt tanult 1921-ig, s e négy év során figyeltek fel tanárai és társai először képességeire, gondolkodására és felkészültségére, különösen történelemtanára, Varjas Sándor gyakorolt rá nagy hatást. Közelről, lelkesen követte az őszirózsás forradalom eseményeit és a tanácsköztársaság kikiáltását.

Már 1918-ban bekapcsolódott a baloldali ifjúsági mozgalmak életébe, gyakran megjelent a Galilei Kör rendezvényein, részt vett a Vörös Segély akcióiban, 1919 tavaszától pedig ifjúmunkásoknak tartott előadásokat. Gyakran találkozni életrajzaiban azzal a hamis momentummal, hogy 1919 júliusában harcolt a románok ellen vívott szolnoki csatában, valójában csak egy tiszántúli előadásra utazott, s a harcok miatt Szolnokon rekedve a vöröskatonákkal együtt tért vissza Budapestre.

A tanácsköztársaság leverése után, 1919 őszétől folytatta tanulmányait a felsőkereskedelmi iskolában. Eközben részt vett a Horthy-rendszer által letartóztatottak családtagjainak segélyezésében, gyakran a Ráday utcai Református Teológiai Akadémián keresve menedéket a letartóztatás elől. Tágította társadalomtudományi ismereteit, ismerkedett a legújabb irodalmi áramlatok – leginkább Kassák Lajos és köre, a Ma – költészetével. Írt ugyan verseket is, de – mások hatását felismerve saját lírájában – alapvetően epigonnak tartotta magát. El ne essél, testvér című versét is név nélkül küldte el közlésre a Népszava számára, s a lap 1920. december 22-én le is hozta a költeményt, ez első nyomtatásban olvasható verse. 1921-ben sikeresen letette osztályvizsgáit, majd ugyanazon év nyarán érettségi bizonyítványát is megszerezte a felsőkereskedelmi iskolában.

1921 őszén beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára. Illegális baloldali tevékenysége miatt azonban előre látta, hogy a hatóságok célkeresztjébe kerül, így a letartóztatástól tartva 1921 végén Bécsbe emigrált. Itt érte utol a hír, hogy otthon körözést adtak ki ellene, a visszatérésre tehát nem gondolhatott. Hamarosan Berlinbe, onnan pedig Luxemburgba, illetve Franciaországba utazott tovább. Itt az Audun-le-Tiche-i vasércbányában vállalt munkát, utóbb átment Luxemburgba és Esch-sur-Alzette-ben lakott. (Ugyanis a luxemburgi Esch-ben lakott, néhány kilométerre a franciaországi Audun-le-Tiche-től.)

Továbbvágyódott azonban, s 1922. április 24-én érkezett meg Párizsba. Négy évet töltött a francia fővárosban. A Szent Lajos-szigeten, a magyar munkások tömegszállásának egyik szűkös padlásszobájában húzta meg magát többedmagával, s megélhetéséért legkülönfélébb alkalmi munkákat vállalt. Dolgozott bányászként, kikötői rakodómunkásként, nyelvtanárként, a legtartósabban egy könyvkötőműhely alkalmazottja volt. Egy ideig a Sorbonne-on irodalmat és szociológiát hallgatott, valamint kísérleti pszichológiai gyakorlatokat végzett a Sainte-Anne és a Pitié-Salpêtrière kórházak elmeosztályán. Párizsi évei alatt részt vett az emigráns magyarok szakszervezetének és a különféle munkásmozgalmi körök kulturális munkájában, de a Francia Kommunista Párt emigráns magyarok alkotta szekciójába nem lépett be. Politikai szervezkedések helyett szavalóversenyeket rendezett és színpadi jeleneteket írt a párizsi magyarok színjátszóköre számára, segítette az emigráns magyar munkásokból álló dalárda tevékenységét, támogatta, kalauzolta és franciaórákban részesítette az újonnan érkező magyar emigránsokat. Csaknem anyanyelvi szinten megtanult ugyanis franciául, s az új nyelvi környezet hatására megújult érdeklődéssel, elemző szemmel fordult a magyar nyelv és a nyelvészet felé. Egyáltalán: a párizsi emigrációban tudatosult benne a haza és a nemzet fogalma, amely meghatározta egy egész életen át vallott költői állásfoglalását.

Nagy tudásszomjjal fordult a francia és az egyetemes irodalmi stíluseszmények és a legújabb társadalomtudományi kutatások felé, szabadidejét a Szent Genovéva Könyvtárban töltötte önképzéssel. A korszak jelentős művészeti áramlatát, az avantgárdot testközelből tapasztalhatta meg, ismeretséget, több esetben életre szóló barátságot kötött a francia avantgárd, szürrealista és dadaista irodalmi körök jeles tagjaival, vezető művészeivel: Max Jacobbal, Jean Cocteau-val, Marcel Sauvage-zsal, Paul Éluard-ral, André Bretonnal, Tristan Tzarával (akinek évtizedekkel később halálos ágyánál és temetésén is ott volt), Louis Aragonnal, René Crevellel és másokkal. E forradalmian új stíluseszmények hatására fogant első cikkeit, ismertetéseit és fordításait 1923–25-ben leközölték a Bécsben szerkesztett Ék és Ma című folyóiratok, s 1924-ben ez utóbbi lapban jelentek meg első versei is. Költeményeit, írásait kiadta a párizsi Magyar Írás, a Párizsi Munkás és a Párizsi Magyar Újság, az amerikai egyesült államokbeli Új Előre. Francia irodalmi lapok is közölték írásait és francia nyelven írt eredeti verseit (Journal littéraire, Lit et rature, Révolution surréaliste, Action, Quotidien).

1926-ban amnesztiát kapott, és még ugyanazon év nyarán hazatért Magyarországra. 1926-tól a Kassák Lajos szerkesztésében megjelenő, kérészéletű Dokumentum, 1928–29-ben az ugyancsak Kassák nevéhez kötődő Munka című avantgárd folyóirat munkatársa lett, emellett publikált a Magyar Írásban is. A nyugatosok közül elsőként Füst Milán figyelt fel a fiatal költő verseire. Közbenjárására 1927. november 16-án jelent meg Illyés első írása a Nyugatban, s 1928-tól már kritikáit és verseit is rendszeresen lehozta az Osvát Ernő szerkesztette folyóirat. Ugyancsak a Nyugat kiadásában jelent meg első verseskötete 1928-ban, a Nehéz föld, s csakhamar a fiatal költőnemzedék egyik legelismertebb tagja lett. Irodalmi műveinek fő megjelenési helye az ezt követő másfél évtizedben a Nyugat lett.

1928-tól szoros barátságban volt József Attilával, az 1930-as évek elejétől pedig nemzedéke több más jeles tagjával, irodalmi és világnézeti eszmetársaival: Erdélyi Józseffel, Kodolányi Jánossal, Szabó Lőrinccel, Németh Lászlóval és Gelléri Andor Endrével. A hazai irodalmi körök Illyés iránti megbecsülését jelzi, hogy négy ízben, 1931-ben, 1933-ban, 1934-ben és 1936-ban is odaítélték neki a Baumgarten-díjat. Ugyanakkor korábbi kassákista költőtársai és az erdélyi Korunk körének tagjai 1931-ben vehemensen támadták líráját és személyét egyaránt, nyugatos szerepvállalását elvtelen „kispolgári eltévelyedésnek” értékelték.

Több nemzedéktársával együtt a harmincas évek közepén csatlakozott a népi írók mozgalmához, s annak egyik vezető alakja lett. Közös gondolkodásuk eredményeként látott napvilágot 1932-ben a Tanú című lap, egy évvel később pedig Debreceni káté címmel megszületett egy új, társadalmilag érzékeny népi írói mozgalom cselekvési programja. Illyés maga is részese, nemegyszer elindítója volt a különféle folyóiratok hasábjain folyó világnézeti-kritikai vitáknak, így például az irodalmi zsidókérdésről, a katolikus költészetről, a jobb- és baloldali irodalomról, a Zilahy Lajos nevével fémjelzett Új Szellemi Front irodalmi programjáról, a magyarság alacsony népszaporulatáról és az egykézésről folytatott polémiáknak. 1932-ben kötött barátságot Fülep Lajos művészetfilozófussal, a baranyai Zengővárkony református lelkészével, s e barátság, a gyakori zengővárkonyi látogatások és országjárásai hatására egyre növekvő aggodalommal fordult a fogyatkozó vidéki magyarság sorskérdései felé.

1934-ben Nagy Lajossal együtt hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, egyszersmind meghívottként részt vett a szovjet írók első kongresszusán, ahol találkozott André Malraux-val és Kun Bélával (élményeit, megfigyeléseit később könyv alakban is kiadta: Oroszország). Moszkvában találkozott Borisz Paszternakkal (1958-as irodalmi Nobel-díjas), aki utóbb a magyar irodalom műfordítójaként is megmérette magát (Petőfi János vitézét ő fordította oroszra). Illyés az orosz kortárs költők közül őt tartotta legtöbbre, fordított is tőle, ill. 1956-ban (francia nyelvű) levelezést folytattak.

Ugyancsak 1934-től a Fülep Lajos és Gulyás Pál szerkesztette Válasz munkatársa lett annak 1938-as megszűnéséig, itt jelentek meg olyan jelentős művei, mint a Puszták népe című szociográfiája (folytatásokban), illetve az Ozorai példa című költeménye.

Az 1930-as években – gyakran kockázatokkal járó – közéleti feladatokat is vállalt, s bár pártok tagja nem volt, a politikai lépésekhez vezető döntéseit elsősorban baloldali érzelmei határozták meg. A kommunista Sallai Imre és Fürst Sándor statáriális tárgyalásakor a halálbüntetés eltörléséért indított mozgalom József Attila által megfogalmazott röpiratainak korrektora és aláírója volt, amiért perbe fogták. A hatóságok később is zaklatták, nemegyszer rövid időre le is tartóztatták.

1936 őszén részvételével megalakult a Márciusi Front, amelynek 1937. március 15-én megfogalmazott – Erdei Ferenc, Féja Géza, Kovács Imre, Veres Péter és Illyés által aláírt – kiáltványában az ország demokratikus átalakítását, az alapvető emberi és demokratikus jogok biztosítását tűzték ki célul. A Márciusi Front szervezésében vállalt szerepéért több társával – köztük Sárközi Györggyel – együtt a budapesti törvényszék 1938-ban perbe fogta, és „a magyar állam és a nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség” vádjával egy havi fogházra, valamint egyévi hivatalvesztésre ítélte.

Írói pályájával párhuzamosan 1927-től 1936-ig a Phőnix Biztosító Társaság hivatalnokaként kereste meg kenyerét, 1937-től 1948-ig pedig a Magyar Nemzeti Bank sajtóreferense volt. Mindeközben magánélete is változatosan alakult. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irma tornatanárnőt (Mucát), ám 1938-ban elváltak útjaik, és 1939-ben házasságot kötött Kozmutza Flórával.

Az 1930-as évek végére a népi írói mozgalom polarizálódott, fő megszólalási fórumai (például a Válasz) megszűntek, a Márciusi Front feloszlott, és felszínre kerültek a mozgalom tagjai közötti ellentétek is. Maga Illyés a legendás 1943-as szárszói találkozón már részt sem vett, noha eszméltető és gondolkodásra serkentő kapcsolatát nem veszítette el írótársaival. 1937-től a Nyugat társszerkesztőjeként tevékenykedett Babits Mihály mellett, Sárközi György szociográfiai mozgalma mellé állva gyakran járta az országot, baráti kapcsolata Németh Lászlóval elmélyült (1942 nyarán gyalogszerrel bejárták Illyés gyermekkorának tolnai helyszíneit). Babits halálát követően, 1941-től 1944-ig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője volt.

Magyarország német megszállása után 1944 márciusától Németh Lászlóval a Dunántúlon és Budapesten bujkált. Mint kiemelkedő közéleti személyiséget, az alakuló Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai közé emelte (vagyis választás nélkül lett nemzetgyűlési képviselő). Az 1945-ös választásokon már pártja országos listájáról jutott be, ahogy az 1947-es választásokon is. 19451946-ban a Nemzeti Parasztpárt egyik vezetője volt. 1946 elején lemondott a pártban viselt tisztségeiről és a Szabad Szó szerkesztőbizottsági tagságáról, csak a mandátumát tartotta meg, hogy a NPP ne veszítse el azt az országgyűlésben.

19451949 között a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, amikor is politikai alapon sokakkal együtt megfosztották tagságától (1989-ben a döntést megsemmisítették és tagságát posztumusz visszaállították). 1946 októberétől 1949 júniusáig a Válasz című folyóirat szerkesztője volt. Már 1946-ban felhagyott a gyakorlati politizálással, országgyűlési mandátumáról azonban csak később, 1948. november 16-ai hatállyal mondott le és csak az év legvégére vonult vissza teljesen a közélettől. Ideje jó részét felesége családjának tihanyi nyaralójában töltötte.

Az 1956-os forradalom alatt október 31-én beválasztották a Petőfi Párt néven újjáalakított egykori Nemzeti Parasztpárt Irányító Testületébe. Októberben jelent meg Egy mondat a zsarnokságról című verse is, amelyet 1950-ben írt, e versét röpiratokon is terjesztették az 1956-os forradalom alatt. Tiltott vers volt a Kádár-korban, Illyés 1977-ben kiadott két kötetes Összegyűjtött verseiből is kimaradt.

A Kádár-korszak elején továbbra is visszavonult életet folytatott, a hatalom is ellenségként kezelte őt. A kor hivatalos kultúrpolitikája (Az MSzMP KB kulturális elméleti munkaközösségének állásfoglalása a népi írókról, 1958 júniusa) nacionalistaként, a reakció lehetséges szövetségeseként tartotta számon a népi írókat, de a rendszer legitimációja érdekében utóbb integrálták többségüket. Az 1960-as években már enyhülni kezdett a helyzet, 1961-től Illyés már újra publikált. Ebben az időszakban gyakran látogatott külföldre is. 1962 márciusában Firenzébe látogatott, ahol az Európai Íróközösség konferenciáján vett részt mint a magyar delegáció tagja. 1963-ban három hónapos európai körutat tett. Megfordult Franciaországban, Csehszlovákiában, Svédországban, Írországban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban. Barátságot kötött a franciák közül André Frénaud-val (1907–1993), Jean Follainnal (1903–1971), Jean Rousselot-val (1913–2004), Eugène Guillevickel (1907–1998), illetve az orosz Leonyid Martinovval (1905–1980) is. A Magyarországra látogató külföldiek szintén felkeresték őt, találkozásaik helyszínei Illyés Gyula lakása, Tihany, illetve az irodalmi élet fórumai voltak.

1965-ben és 1966-ban irodalmi Nobel-díjra jelölték, mindkét alkalommal a Columbia Egyetem nyelvészprofesszora, a magyar származású, de már Amerikában született Lotz János terjesztette fel a díjra.

1969-ben Illyést megválasztották a nemzetközi PEN egyik alelnökévé, mely a világ íróit tömörítette egybe, ennek köszönhetően rendszeres résztvevője volt a szervezet kongresszusainak.

Illyés fontos közéleti szerepvállalásaiként említendő, hogy a Magyar Nemzet 1977-es karácsonyi és 1978-as újévi számában Válasz Herdernek és Adynak címmel publikált írást a határon túli, elsősorban Erdélyben élő magyar lakosság helyzetéről és jogairól.

1973-ban megtámadta szervezetét a rák, melyet egy évtizeden keresztül kezeltek gyógyszerekkel. Állapota 1983 februárjában romlásnak indult, február 26-án vitték be a János-kórházba. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Illy%C3%A9s_Gyula

október 21, 2024 / Évfordulók

Divald Károly (Selmecbánya1830november 2. – Eperjes1897november 7.) fényképész, gyógyszerész, barlangfotográfus, a magyar fényképészet úttörője, Divald Adolf erdész öccse, Divald Kornél művészettörténész apja.

besztercebányai gimnáziumban érettségizett. Az 1848–49-es szabadságharcban mint honvéd harcolt.

A fegyverletétel után Bécsben gyógyszerészeti tanfolyamot végzett és Bártfán 6 éven át gyógyszertárát vezette. 1858-ban megnősült, felesége Steinhübel Borbála volt. Öt gyermekük született, akik közül hárman (Lajos, Ifj. Károly és Adolf) később fényképészek lettek. Felesége korán meghalt, s ekkor addigi sógornőjét Steinhübel Rózát vette nőül, akitől újabb öt gyermeke született, köztük Divald Kornél, a későbbi műtörténész, a „szentek fuvarosa”. Ezután a fényképészettel kezdett foglalkozni.

Védett családi sírköve 2015-ben eltűnt.

Munkássága

 

Eperjesen 1863-ban műtermet hozott létre. Itteni műterme filiáléiként pedig Bártfafürdőn és Tátrafüreden is volt „fényirdája”. 1878-ban felállította az első magyar fényképnyomati (fototípiai) műintézetet, amelynek központját később Budapestre tette át. Felvételeit fénynyomás (fototípia) útján sokszorosította, ezen a téren Divald az első úttörők közé tartozik. 1885-ben már 18 alkalmazottat foglalkoztatott. Budapest közterületein készült számos fényképe ma is forrásértékű.

Tátra módszeres fényképezője volt. Több évtizedes munkássága révén szinte minden csúcsot, völgyet, tavat, patakot, vízesést, tengerszemet, épületet, üdülőtelepet megörökített felvételein. Elsőként fotózta rendszeresen a magyar tájakat, barlangokat. Legszebb, legsikeresebb képeit pedig albumokká formálta és megjelentette. Első fotóalbuma 1873-ban jelent meg a Magas-Tátráról, de sikert arattak a Pieninekről, a Javorináról, a Herlányi-gejzírrőlBártfáról és Bártfafürdőről készült képei is.

Elsőként fényképezett a Bélai-barlangban és az aggteleki Baradlában. Az 1870-es években együttműködésbe lépett a Magyarországi Kárpát Egyesülettel, és ő készítette az egyesület kiadványaiba a fényképeket. Tagja volt az egyesület etnográfiai-művelődéstörténeti szakosztályának, s e minőségben is tevékeny részt vállalt a Tátra Múzeum anyagának összegyűjtésében.

Az MKE húszéves tevékenységét számba vevő 1894-es évkönyve kizárólag id. Divald Károlyt említi tátrai fotográfusként. Felvételeit nyomdai úton sokszorosítva a hazai tájakról több millió képeslapot hozott forgalomba. Felvételeiből kiállításokat is rendezett. Tátrai tájakon készült felvételeit később más tájegységeken készültekkel is kiegészítette. Vállalkozását fokozatosan átadta fiainak, 1897 nyarán még segédkezett Adolf fiának Bártfán, majd novemberben rövid betegség után elhunyt.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Divald_K%C3%A1roly

október 21, 2024 / Évfordulók

Bruckner Győző (Késmárk, 1900. november 1. – Budapest, 1980. március 8.) Kossuth-díjas magyar kémikus, gyógyszervegyész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

A 20. századi magyar szerves kémia tudományának kimagasló jelentőségű alakja, az analitikai kémia iskolateremtő egyénisége volt. 1938-tól 1949-ig a szegedi, 1949-től 1970-ig a budapesti tudományegyetemeken folyó szerves kémiai kutatásokat irányította, az általa vezetett intézményeket szakterületének fontos tudományos műhelyeivé, központjaivá fejlesztette. A mikroanalitikai vizsgálatok magyarországi meghonosítása, a hazai peptidkémiai kutatások elindítása, számos gyógyhatású vegyület izolálása és szintetizálása fűződik a nevéhez. Bruckner Győző (1877–1962) jogtörténész, művelődéstörténész unokaöccse, Csűrös Karola (színésznő) nagybátyja.

1927–1928-ban a berlini Collegium Hungaricum ösztöndíjával a Berlini Műszaki Egyetemen folytatott szerves kémiai tanulmányokat, Alexander Schönberg irányításával. Hazatérve még 1928-ban megvédte fizikokémiai tárgyú disszertációját (egyetlen nem szerves kémiai dolgozatát), és sub auspiciis gubernatoris, vagyis kormányzói kitüntetéssel megszerezte bölcsészdoktori oklevelét Szegeden, és folytatta az oktatómunkát a város egyetemén. 1929–1930-ban módja nyílt a Nobel-díjas Fritz Pregl vezette grazi orvoskémiai intézetben mikroanalitikai biokémiai kutatásokat folytatni, 1930–1931-ben, illetve 1933–1934-ben pedig belföldi kutatási ösztöndíjas volt.

1935-ben magántanári képesítést szerzett, s a szerves kémiai módszertan előadója lett a szegedi egyetemen, ezzel párhuzamosan egy évig, 1937–1938-ban a város polgári iskolai tanárképző főiskoláján a kémiai tanszék vezetője volt. A szegedi egyetemen 1938-ban a szerves kémia nyilvános rendkívüli, 1940-ben nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Egyidejűleg 1938-tól a Szerves és Gyógyszerészkémiai Intézet igazgatói tisztét is ellátta, 1948–1949-ben a matematikai és természettudományi kar dékánja volt. Szegedi évei alatt Szent-Györgyi Albert közeli munkatársa volt.

Tudományos kutatásai a szerves kémián belül elsősorban a farmakológiailag aktív, gyógyhatású természetes szerves vegyületek vizsgálata területén jelentősek. Grazi tanulmányai alapján Magyarországon elsőként alkalmazott korszerű és hatékony mikroanalitikai módszereket (például égetőberendezést) ezek térszerkezetének, összetételének és tisztaságának vizsgálatára. Első jelentős, a fenolétereken végzett kísérletei eredményeként kimutatta a reverzibilis (megfordítható) nitrogén–oxigén-acilvándorlást, vagyis azt a jelenséget, hogy a hidroxil- (—OH) és aminocsoportot (—NH2) tartalmazó vegyületek acilszármazékaiban lúgos közegben az acilcsoport (RCO—) a nitrogén-, savas közegben az oxigénatomhoz kapcsolódik. Ez a felfedezés több, a papaverinalapú görcsoldószereknél hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tette lehetővé, egyúttal előkészítette a szegedi egyetemen folyó későbbi sztereokémiai vizsgálatokat.

A N–O-acilvándorlás hasznosításával az 1940-es évek első felében felismerte az egyetlen lépésből álló, új típusú gyűrűzárási reakciót, a róla elnevezett izokinolinszintézist (Bruckner-reakció), ami elvezette a görcsoldó hatású izokinolinváz szintetizálásához. Ugyanebben az időszakban Kovács Józseffel vizsgálta a Diels–Alder-reakciót (más néven diénszintézist), vagyis a dién és valamely dienofil reagens között lezajló, gyűrűs vegyületet eredményező cikloaddíciós reakciót, s a folyamatot megvalósították aromás rendszereken is. Bruckner 1947-ben elhangzott akadémiai székfoglalóját is e tárgyban tartotta meg (A diénszintézis átvitele aromás rendszerekre). A Szent-Györgyi Albert által felfedezett citrinről (P-vitamin) kimutatta, hogy az voltaképpen két, korábban is ismert flavonoglükozid keveréke, emellett nevéhez fűződik a platánfa kérgéből kinyerhető betulinsav azonosítása is.

Szerves kémiai munkásságának jelentős vonulata volt a természetes poliglutaminsavak vizsgálata. A világon elsőként, Ivánovics Györggyel még 1938-ban izolált és szintetizált poliglutaminsavat, a lépfenebacilus (Bacillus anthracis) tokanyagából. Mikroanalitikai módszerek segítségével ő ismerte fel ezt a polipeptid-vegyületcsoportot, leírta szerkezeti jellemzőit és sikerrel állította elő egyes képviselőit, ezzel megvetette a magyarországi peptidkémiai kutatások alapjait. Később, 1951–1952-ben Kovács Józseffel a poliglutaminsav beható szerkezetvizsgálatát is elvégezték. 1959–1961-ben irányítása alatt sikerült magyar tudósoknak a világon elsőként a peptidhormonok közé tartozó, az agyalapi mirigyben termelődő adrenokortikotrop hormont szintetizálni, azaz laboratóriumi körülmények között előállítani.

A szegedi, de különösen a budapesti egyetemen munkatársaiból és tanítványaiból nemzetközi szinten is elismert szerves kémiai tudományos műhelyt hozott létre. Kutató- és oktatótevékenysége mellett 120 szakcikket publikált, 1942 és 1949 között a szegedi Acta Chemica et Physica szerkesztője volt. Előadásain alapuló, munkatársai által sajtó alá rendezett egyetemi jegyzetei, köztük – az 1990-es évekig hét kiadást megért és reprintben is kiadott – háromkötetes szerveskémia-tankönyve mindmáig a legteljesebb összefoglalásai e tudományágnak. Német nyelvű tanulmányai többnyire Viktor Bruckner név alatt jelentek meg.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bruckner_Gy%C5%91z%C5%91_(k%C3%A9mikus)