A publikációk alapján valószínűsíthető, hogy Orsós volt a világon az első kutató, aki klónt állított elő differenciálatlan szövetekből. (Ezeket a kísérleteit anatómiai fotókkal is bizonyította).
Orsós kutatási eredményeit többen is méltatták, Frenyó Vilmos „Fehérköpenyes rabszolgák ” könyvében, a Természettudományi Társulat akkori titkára, Rapaics Raymund pedig a „Növényi szervek és szövetek tenyésztése ” című tanulmányában, Ebben a tanulmányban a következőt írta: „Orsós szervképző tényezővel fejlesztett karalábé növénykét leválasztott a tenyésztett szövetről, cserépbe ültette, ahol rendszeres fejlődésnek indult … Orsós azt is megfigyelte szövettenyészeteiben, hogy a karalábé darabka más felületein kallusz képződik. A kalluszt sikerült különválasztani a karalábé szövetektől és magában tovább tenyészteni. E kallusz-tenyészetekkel azonban nem foglalkozhatott tovább korai halála miatt. Ahol Orsós abbahagyta, ott fogta meg a problémát White ”(Rapaics, 1941).
Kutatási területe a sebhormon volt, majd az organizációs és szövettani problémákat kutatta. Orsós Ottó Haberlandt munkájának magyarországi folytatója volt.
Kutatásaiban elsőként a Haberlandt által 1922-ben összefoglalt sebhormon kérdést vizsgálta. Karalábé gumókból kimetszett szövetkockák felhasználásával Petri-csészékben agarral gélesített steril táptalajon nevelt, többfunkciós, in vitro kalluszindukciós, valamint szervregenerációs modellt dolgozott ki. Megállapította, hogy a Haberlandt által feltételezett „sebhormon ” és az ún.„lepton ”esetleg a tirozin lehet (1936-ban publikálta).
Következő lépésként a karalábé gumó présnedvéből kémiai úton tisztítással „szerképző” -extraktumokat állított elő. Ezeket steril táptalajhoz adta, majd a karalábé gumó-kockák in vitro organogenezisét, és rizogenezisét külön-külön tudta irányítani. Ezeket szövettani vizsgálatokkal követte nyomon és dokumentálta.
Fontos megállapítása volt, hogy a hajtásképző faktorok elkülöníthetőek a gyökérképződést és a sejtosztódást előidéző anyagoktól, és a tápanyagoktól .
Módosított táptalajt alkalmazott, az anyaszövetről leválasztott in vitro folyamatosan növő tiszta kallusztenyészetet állított elő (1938-as publikációja). Fontos információ még az is, hogy a hajtásregenerációt és gyökeresedést követően teljes növényt is felnevelt. Eredményeit 1938-ban publikálta a XXII. Berlini Kertészeti Világkongresszuson francia nyelven („La question des substances organogénes”)
Halála
A hivatalos változat szerint a fasizmus eszméjének közvetlen megjelenése miatt öngyilkosságba menekült 1939. szeptember 1-jén (a halotti bizonyítvány szerint szeptember 3-án) 28 évesen, a balatonföldvári sétányon. Temetése szeptember 5-én volt Kőröshegyen. Sírhelyére egyik fiatal pályatársa, Frenyó Vilmos a helyi bognárműhelyben saját maga által faragott keresztje került. A temetőt 1945-ben és 1956-ban szovjet harckocsik szétdúlták. A kereszt sokáig még a síron állt, míg el nem korhadt. Mind a temető, mind a sír elhagyatott.”
Erdőbaktai BAKTAY ERVIN festőművész, művészettörténész, orientalista, asztrológus, író, műfordító.
A budapesti Képzőművészeti Akadémián, majd Münchenben tanult festészetet, Hollósy Simonnál. Az első világháborúban a fronton szolgált.
Az 1920-as évek elején fordítások, könyvek közreadása útján igyekezett megismertetni az indiai kultúrát. 1926–1929 között Indiában tanulmányozta az ottani vallásokat és kultúrát. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma egykori tartózkodási helyeit és emlékeit. 1929-ben maláriás betegen tért haza. 1931 eleje körül előbb a kismarosi szigeten, majd Verőcén, a római romokkal szemben alapított „indián törzset és tábort”, amely 1963. május 7-én bekövetkezett halála után is fennmaradt…
1956–57-ben az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett Indiában: egyike volt annak a tizenhét nem buddhista személynek, akiket meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulójára rendezett nagyszabású ünnepségsorozatra, 1956-ban. … Nyugalomba vonulása után számos külföldi országban (Anglia, Svédország) tartott előadást India művészetéről.
Goldziher Ignác (Székesfehérvár, 1850. június 22. – Budapest, 1921. november 13.) magyar orientalista, egyetemi tanár, a budapesti izraelita hitközség titkára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Apja Goldziher Adolf kereskedő volt. Gimnáziumi tanulmányait a székesfehérvári cisztereknél végezte, de 16 éves korától a Pesti Királyi Tudományegyetemen Vámbéry Ármin tanítványa volt.
Felső tanulmányait Berlinben és Lipcsében folytatta; itt szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1872–73-ban állami ösztöndíjjal leideni és bécsi könyvtárak keleti kéziratai alapján gyűjtött anyagot későbbi dolgozatai számára. Oxfordban és Cambridge-ben is végzett kutatásokat.
Itthon 22 évesen egyetemi magántanárnak habilitálták. 1873–74-ben báró Eötvös József kultuszminiszter jóvoltából állami ösztöndíjjal Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban járt tanulmányúton. 1894-től az akkor már Budapesti Tudományegyetem nevű alma matere bölcsészettudományi kara sémi filológiai tanszéke egyetemi tanára, 1874-től a Pesti Izraelita Hitközség titkára, 1900-tól az Országos Rabbiképző Intézet óraadó tanára volt.
Az orientalisták 1889. évi stockholmi nemzetközi kongresszusán II. Oszkár svéd király személyesen nyújtotta át neki a nagy aranyérmet, és a Wasa-rend jelvényeiben is részesítette. Ezenkívül a Medsidje-rendet is megkapta. 1904-ben az amerikai Saint Louis-i, 1913-ban az Uppsalai Egyetem meghívására tartott előadás-sorozatokat.
A Magyar Tudományos Akadémia 1876. június 8-án levelező, 1892. május 5-én rendes tagjává fogadta. Tagja volt a Holland Keleti Társulatnak és több tudományos intézetnek, 1893-tól tiszteleti tagja az angol Royal Asiatic Societynek. Összesen nyolc külföldi akadémia választotta tagjául, két egyetem díszdoktorául. Számos nemzetközi szakmai folyóirat munkájában vett részt.
Kora egyik legnagyobb sémi filológusa volt. Megalapította a modern, kritikai módszerekkel dolgozó iszlámtörténeti kutatásokat, a muszlim vallási eszmék fejlődését vizsgálta. Vizsgálati módszerének egyik jellemzője az iszlám előzményeiről, kialakulásáról és továbbfejlődéséről szóló források és vélemények együttes ismertetése volt.
Az általános vallástörténet szempontjából legjelentősebb, a régi héber társadalom és mitológiai hagyomány kapcsolatáról írt korai munkájában Goldziher az evolucionista és a szimbolikus- mitológiai irányzat egyeztetésére tett kísérletet, és lényegében a szigorú történeti kritika eszközeit alkalmazta a biblikus vallási hagyomány vizsgálatában, egyben pedig vitába szállt Ernest Renan a sémi népek igazi mitológiai-vallási kreativitását kétségbe vonó nézeteivel.
Későbbi, javarészt német nyelvű és elsőként Németországban megjelent munkái zömében az európai iszlámtudomány megteremtésén fáradozva Goldziher alapvető megállapításokra jutott a Korán belső fejlődése, az iszlám és a zsidó-keresztény hagyomány viszonya, a muszlim hagyomány és írásmagyarázat fejlődése tárgyában. Beható tanulmányokat szentelt ezen túl olyan témáknak, mint a muszlim hittudomány fejlődése, az iszlám szektáinak és irányzatainak históriája, az arab költészet értékeinek feltárása.
Mint a zsidó tudományoknak is jelentős művelője, Goldziher számos munkát szentelt a zsidóság önértelmezésével összefüggő vallástörténeti kérdések feltárásának, elméleti írásaiban pedig az összehasonlító vallástudomány evolúciós irányzatának filológiailag megalapozott kritikai szemlélete mellett foglalt állást, és sokat tett a modern vallástudományi szemlélet magyarországi megismertetéséért is.
Nevét viseli a Goldziher Intézet. „A Goldziher Intézet megalapítását közösen kezdeményezték zsidó és keresztény kutatók azzal a céllal, hogy interdiszciplináris, felekezet – és vallásközi kutatómunka segítségével együtt keressenek választ társadalmi és vallási feszültségekre.”
BécsbenCaspar von Zumbuschnál tanult 1876 és 1880 között, de már 1877-től kiállító művész volt. Fiatalon feltűnt Önarcképmás és Perseus (1882) című szobraival. 1880-ban már épült a budapesti Operaház, s az építkezésnél épületszobrok elkészítésére nyert pályázatot, elkészítette a két homlokzati párkányszobrot (Cherubini, Spontini), ezután 1881-ben megbízást kapott Erkel Ferenc és Liszt Ferenc ülő alakjának megformázására az épület főbejárata két oldalához.
Ettől az időtől kezdve 40 éven át ő volt Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb emlékműszobrásza, állami, egyházi és magán megrendeléseket egyaránt kapott. Egyben a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola tanáraként tevékenykedett szintén mintegy négy évtizeden át. Műterme Budapest VI. kerületében, az Epreskertben volt.
Királylehotai villája 1929-ben leégett, majd özvegye, Kratochwil Alojzia (1875–1964) 1942-ben eladta. A visszavonuló német hadsereg is felgyújtotta, 2007-ben pedig nagy vihar rongálta meg. Az 1963 óta műemlék épületet és szárnyait ma megvételre kínálják. Strobl Alajosnak két gyermeke lett: Strobl Mihály (1906–1996), gépészmérnök, valamint Strobl Zsuzsanna (1898–1994), Franciscy Lajos (1890–1952) erdőmérnök felesége.
Munkássága
A görög–római művészet tanulmányozása erősen hatott a stílusára, de az aktuális nyugati stílusokat is kipróbálta (impresszionizmus, eklektika, szecesszió), s hamarosan kialakult egyéni stílusa, a témát kifejteni, megmutatni a legmegfelelőbb eszközökkel (anyag, stílus). 1900-ban a párizsivilágkiállításonAnyánk című, életnagyságú, fehér márványból készült szobrát grand prix-díjjal jutalmazták. Köztéri, egyházi szobrai és síremlékei mellett nagyon értékesek portrészobrai.
Személyét már pályája vége felé legendák övezték. Így azt beszélték róla, hogy a fővárost szinte sose hagyta el, mert azt tartotta, hogy még nyaralni is itt lehet a legjobban. Tréfásan egyesek „kockás báró”, „pepita báró” illetve „Fridmaniczky Poci”-néven emlegették.
1983-ban Budapest V. kerületében teret neveztek el róla, ahol 1991 óta Kő Pál szobra állít emléket Podmaniczky Frigyesnek.
Podmaniczky emlékének ápolása egyfajta erjesztője volt a városvédő fordulatnak, a lokálpatriotizmus éledésének. A Budapesti Városvédő Egyesület minden év június 20-án hagyományosan megkoszorúzza a szülőházán található emléktáblát, a belvárosi Ferenczy István utca 12. alatt.
ÉLETE
Szülei báró Podmaniczky Károly és Janckendorfi Nostitz Erzsébet . Gyermekéveit Aszódon töltötte; édesapja már 1833-ban meghalt. Középiskoláit 1838-tól 1842-ig a pesti ágostai evangélikus gimnáziumban (ma Fasori Evangélikus Gimnázium) végezte, 1842-43-ban a jogot Késmárkon hallgatta, ahova nevelője Hunfalvy Pál jogtanárnak választatott.
1843-tól tevékenyen részt vett a politikai életben. Ráday Gedeon megyei követ mellett írnokként működött. 1845-ben Berlinbe ment az egyetemre, majd hosszabb külföldi útra indult.
1847-ig Pest vármegyei aljegyző, ekkor mint királyi engedélyt nyert mágnás részt vett a pozsonyi országgyűlésen. 1848-ban a pesti országgyűlés felsőházának tagja és korjegyzőjeként dolgozott.
A szabadságharcban huszárkapitány és osztályparancsnok volt. 1848 szeptemberében mint önkéntes a Schwechat melletti táborba indult, azután a Károlyi-huszároknál mint kapitány végig küzdötte a szabadságharcot. A világosi fegyverletétel után Aradon az osztrákok besorozták közlegénynek. Ezután Olaszországba Milánóba kísérték az ott állomásozó 7. sz. Prohaszka-gyalogezredhez, ahol 1850 februárjáig szolgált; innét Innsbruckba, a Lajos főherceg 8. sz. gyalogezredbe osztották be. Végül 1850. június 21-én megszabadult, haza kerülvén falura vonult és az irodalomnak élt. Visszavonult a közéleti szerepléstől, és szépirodalommal valamint evangélikus egyházának ügyeivel foglalkozott.
A Magyar Tudományos Akadémia 1859. december 16-án levelező tagjává választotta.
1875 és 1885 között a Nemzeti Színház intendánsa. Tízéves működése alatt a színház egyik fénykorát élte. Rendeleteivel hosszú időre biztosította, tevékenységével elősegítette a zökkenőmentes működést, anélkül, hogy a művészeti irányításba beleszólt volna. Első lépésként a műfajokat választotta szét.
A népszínműveket és operetteket átadta a Népszínháznak. A szerveződő operaház – amelynek létrehozásában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alelnökeként is jelentős szerepe volt – majdani együttesének kialakítását is megkezdte. Rendkívül sokat tett mind a Nemzeti Színház, mind az épülő operaház biztonságos működéséért, a korszerű technika megvalósításáért. A nyitás előtt már minden szempontból teljesen szétvált a drámai és operai tagozat.
A különváló színházak között átgondolt rendszer alapján osztotta el a jelmezeket és a díszleteket. Gondossága, minden részletre kiterjedő figyelme hosszú időre biztosította e két intézmény kiegyensúlyozott ügykezelésének kereteit is. Budapest kulturális életének fejlesztésében játszott szerepe miatt köztiszteletben álló személy volt.
1885-ben mint intendáns ünnepelte 10 éves jubileumát, és ez alkalommal a király császári és királyi valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki. 1886-ban az adriai biztosító társulat magyarországi osztályának intézője lett, 1889-ben pedig a Szabadelvű Párt elnöke annak megszűnéséig.
1861 és 1906 között országgyűlési képviselő, 1861-ben az országgyűlés alelnöke lett. 1874-ig a szarvasi, 1875-ben a nagylaki kerület, 1878-ban Budapest VI. kerülete, 1881-ben Csanád vármegye nagylaki, 1884-ben és 1887-ben az ókanizsai, 1892. január 28-án, 1896-ban és 1901-ben Budapest IV. kerülete, 1905-ben Szászrégen választotta meg országgyűlési képviselőnek.
1898. február 8-án mint a fővárosi közmunkatanács elnöke kapta az I. osztályú Vaskorona-rendet. A hajléktalanok menhelye egyletének elnöke; az országos honvédegyletnek is több évig volt elnöke. De legfényesebben igazolják hazafias jellemét azon 20 512 forintnyi alapítványai, melyeket hazai közcélokra adományozott. (Naplótöredékek III. 307. l.). Végső nyughelye az aszódi evangélikus templom.
Szépirodalmi művei, amelyeket korában szívesen olvastak, Mikszáth Kálmán szerint nem maradandó irodalmi értékek. Naplója és útleírásai viszont sok adatot tartalmaznak, Krúdy Gyula dolgozta fel őket az író születésének centenáriuma után.
• A poitou-i mocsarak lecsapolásában szakértőként vett részt.
• Fontos alkotásokat hagyott hátra a fizika, a matematika, a teológia, a filozófia és az irodalom témakörében is.
• Hozzájárult a természettudományok fejlődéséhez,
• mechanikus számológépet szerkesztett,
• megalapozta a projektív geometriát,
• kidolgozta másokkal közösen a valószínűség matematikai elméletét.
• Tanulmányozta a folyadékokat, és tisztázta a vákuum és a nyomás fogalmait. A nyomás mértékegysége az ő munkásságának tiszteletére lett pascal.
• A gondolkodásnak és a gyakorlati kísérletek tényadatainak tulajdonított döntő szerepet tudományos munkájában.
ÉLETE
Blaise Pascal 1623-ban született Clermont-Ferrand-ban, édesanyját hároméves korában elveszítette. Apja, Étienne Pascal, nagy humán műveltséggel rendelkező, műkedvelő matematikus, jogász, a clermont-i adóügyi bíróság második elnöklő bírója, később adófelügyelő Rouenban. 1631 novemberében az apa fiával és két leányával, Gilberte-tel és Jacqueline-nal Párizsba költözött. Az édesapa tanította gyermekeit otthon, és korán észrevette Pascal kiemelkedő intellektuális képességeit. A család tudós körökkel érintkezett. Étienne Pascal 1634-től részt vett Richelieu bíboros által kijelölt bizottságban, amelynek az volt a feladata, hogy értékelje Jean-Baptiste Morin de Villefranche földrajzi hosszúságokat megállapító módszerét.
A HÁROMSZÖG
Egyszer az apa meglepetten vette észre, hogy Pascal a háromszög belső szögösszegének bizonyításán dolgozott elmerülve, ami Eukleidész XXXII. tételének felelt meg. Az eset olyan nagy hatással volt az apára, hogy odaadta fiának az Elemeket azzal a feltétellel, hogy csak a szabadidejében tanulmányozhatja. Ez a történet nővérétől, Gilberte-től származik, aki nem állította, hogy öccse bebizonyította Eukleidész valamennyi tételét. Étienne Pascal, aki 1635-től rendszeresen látogatta Marin Mersenne matematikai körét, az eset után magával vitte fiát is az összejövetelekre.
Ezt az ún. Académia Parisiensist tekintik a tudományos akadémiák előfutárának. Anti-arisztoteliánus, anti-skolasztikus légkörben folytak a viták és előadások Christiaan Huygens, Gérard Desargues, Gilles Personne de Roberval, Pierre Gassendi, Thomas Hobbes és más tudósok részvételével.
A Tanulmány a kúpszeletekről 1640 elején jelent meg. E tanulmány megszületéséhez feltétlenül olvasnia kellett Pascalnak Gérard Desargues értekezését a kúpszeletekről, ami 1639 tavaszán jelent meg, és Descartes Geometriáját (Értekezés a módszerről) vagy legalábbis tudott az új módszerről, az algebra alkalmazásáról a geometriában. Pascal nagyon korán kapcsolatba került a kartezianizmus tanításaival.
Étienne Pascal vagyona egy részét állampapírokba fektette, és a párizsi városházától kapta járandóságát. 1635-ben a Francia Királyság is hadba lépett Spanyolország ellen. A hadviselés olyan nagy terhet rótt a kincstárra, hogy 1638-ban már nem tudta kifizetni a járandóságokat. A károsultak, közöttük Étienne Pascal, erélyesen, sőt néhányan tettlegesen is követelték jogaikat Pierre Séguier kancellártól. Az elkövetőket a Bastille-ba zárták, Étienne Pascalnak sikerült titokban elhagynia Párizst. Jacqueline, Blaise 12 éves húga verseket és színműveket írt. 1639 februárjában Richelieu azt kívánta, hogy gyerekek adjanak elő számára színdarabot. A kislány bekerült a színjátszó csoportba, az előadás után versben dicsérte a bíborost és azt kérte tőle, hogy hívja vissza édesapját a száműzetéséből. Richelieu Rouenba küldte Pascalt adófelügyelőnek. Pierre Corneille a család barátja lett, és versírásra ösztönözte Jacqueline-t.
A MECHANIKUS SZÁMOLÓGÉP (pascaline)
1642-ben Pascal mechanikus számológépet tervezett (pascaline), hogy megkönnyítse édesapja munkáját, akinek addig kézzel kellett elvégeznie a hosszadalmas számításokat. A géppel csak összeadni és kivonni lehetett, de ezek ismétlésével szorozni is osztani is tudott vele a kezelője, és kis ügyességgel gyököt is lehetett vonni.
A mintadarab 1643-ban készült el, egy órásmester gyártotta le a fogaskerekeket. Néhány évvel később küldött egy gépet Krisztina svéd királynőnek is. Sokáig úgy tartották, hogy Pascalé volt az első mechanikus számológép, de azóta bebizonyosodott, hogy Wilhelm Schickard nevéhez fűződik az első ilyen szerkezet. A tudománytörténészek között is vita tárgya, hogy melyiket tekintik „elsőnek”.
A VÁKUUM
1646-ban Pascal érdeklődését felkeltette Torricelli kísérlete: ha egy higannyal töltött csövet a szintén higannyal teli hordó felett megfordítanak, kinyitnak és a hordóba merítenek, a higany a csőben lefelé halad, de egy bizonyos magasságban megáll, és látszólag semmilyen anyag nem tölti ki a cső felső végében keletkezett üres részt. Az akkori tudós világot meglepte és szenvedélyesen foglalkoztatta ez a tapasztalat nemcsak a fizika, de a metafizika szempontjából is.
Ha valóban vákuum keletkezik a kísérleti cső felső végében, akkor összeomlik az arisztotelészi fizika világképe, a 17. századi egyetemi oktatás alapja. Étienne Pascal és Pierre Petit, a kikötők és erődítmények felügyelője elvégezték Torricelli kísérletét Rouenban, és azonos eredményt tapasztaltak.
Pascal maga is el akarta végezni ezt a kísérletet, de nem higannyal, hanem folyadékokkal, vízzel és borral. 40 láb magas üvegcsöveket rendelt a roueni manufaktúrában. A kísérletet többször és nyilvánosan elvégezte a manufaktúra udvarában. Az arisztoteliánusok azt állították, hogy levegő hatolt be az üvegcsövek pórusain és az töltötte ki a csövek felső végét. Pascal 1647 októberében az Az űrre vonatkozó új kísérletek című kiadványában nyolc egymást követő kísérletét írta le, és úgy fogalmazott, hogy a tapasztalt űr nem abszolút, csupán relatív, és horror vacui marad számára mindaddig, amíg valaki be nem bizonyította az ellenkezőjét.
1646 telén Étienne Pascal lábtörést szenvedett. Két orvosláshoz értő személy gondozta őt három hónapon keresztül. Mindketten a janzenizmus követői voltak. Blaise gyakran beszélgetett velük, olvasta a janzenisták írásait, és hamarosan a Szent Ágoston tanait felújító, a predesztinációt és az isteni kegyelmet hirdető új vallási irányzat hatása alá került az egész család.
1647 szeptemberében Pascal Párizsban járt és találkozott Descartes-tal. Az eszmecserén Roberval is részt vett. A mechanikus számológépről beszélgettek, Roberval be is mutatta a szerkezet működését. Pascal beszámolt kísérleteiről és Descartes véleményét kérdezte az horror vacuiról. A tudós szerint rendkívül finom, áttetsző anyag töltötte ki az üres teret.
1647 novemberében elhatározta, hogy megismétli Torricellinek a légnyomással kapcsolatos kísérletét. Levélben kérte sógorát, Florin Périer-t, hogy hajtsa végre a kísérletet Clermont-ban a Puy de Dôme lejtőjén különböző tengerszint feletti magasságokon. Később Pascal maga is elvégezte a kísérletet Párizsban, a Saint-Jacques de la Boucherie tornyában.
A gyermekkora óta törékeny alkatú Pascal a megfeszített munka következtében gyengélkedett. Neurotikus betegség jelei mutatkoztak rajta, bénulás érte, és csak mankóval tudott járni. A vérkeringési zavarok és állandó fájdalmai miatt Párizsban kezelték. Bár állapota jelentősen javult, a labilis és érzékeny idegrendszerű Pascal hipochonder lett, és könnyen irritálható.
1651-ben Étienne Pascal meghalt. Jacqueline belépett a Port-Royal kolostorba. Pascal hirtelen egyedül maradt. Apai örökségéből fényűző, nagyvilági életet kezdett Párizsban. Művelt emberekkel, csinos nőkkel érintkezett, érdekelték a szerencsejátékok.
1654 novemberében kocsin hajtatott át a Neuilly hídon, a lovak kiszabadultak a hámból, de a fogat szerencsésen megállt a híd szélén. Pascal az ijedtségtől eszméletét vesztette, tizenöt napig maradt öntudatlan állapotban. Amikor magához tért, látomása volt, hite megújult. Beköltözött a Port-Royalba, de négy éven keresztül naponta visszajárt Párizsba és folytatta tudományos munkáját. Hallatta szavát a janzenista és a jezsuita teológia közti vitában (Vidéki levelek). 1659-ben ismeretlen betegség gyengítette le amúgy is törékeny szervezetét.
1661-ben XIV. Lajos betiltotta a janzenizmust. Jacqueline húga is meghalt. Pascal Artus Gouffier de Roannez hercegnek segédkezett még szakértőként a poitou-i mocsarak lecsapolásában. 1662. augusztus 19-én hunyt el Párizsban, a Saint-Etienne-du-Mont templomban helyezték örök nyugalomra.
MATEMATIKAI MUNKÁSSÁGA
16 éves korában írta első tanulmányát, Gérard Desargues munkája alapján és azt elmélyítve, Tanulmány a kúpszeletekről címmel, majd 1648-ban született meg az Értekezés a kúpszeletek származtatásáról. Ebből csak két kivonat maradt fenn Leibniz jegyzeteivel, aki a Périer fivérektől kapta meg Pascal latin nyelvű tanulmányát.
A nagy újítás a Pascal-tétel volt, amellyel megalapozta a projektív geometriát.
Foglalkozott az infinitezimális számításokkal és a sorozatokkal.
A Pascal-háromszög a binomiális együtthatók gyors és egyszerű kiszámolására használható. Kidolgozásakor alkalmazta először a teljes indukcióval történő bizonyítás módszerét. A Pascal-háromszög jelentős mértékben készítette elő Leibniz munkáját az infinitezimális számítások terén.
A Pascal-háromszög aritmetikai táblázatát használta a szerencsejátékok pont-problémájának megoldásához és a valószínűségszámítás fejlesztéséhez. A szerencsejátékban a pontok elosztásának problematikája a következő: ha két szerencsejátékos a játszma vége előtt szakítja meg közös megegyezéssel a játékot, hogyan lehet igazságosan elosztani a nyereséget, ha figyelembe veszik a nyerési valószínűséget mindként játékosnál a megszakítás pillanatában. Fermat-val levelezett a pontok elosztásáról, s bár eltérő módszerrel, de mindketten azonos eredményre jutottak.
Utolsó tudományos munkáját a cikloisról írta Amos Dettonville álnéven Traité de la roulette címmel. A ruletta típusú görbék dimenziójáról írt levelet Christiaan Huygensnek 1659-ben, szintén álnéven.
FIZIKAI MUNKÁSSÁGA
Pascal behatóan foglalkozott a folyadékok fizikájával, és beírta nevét a hidrosztatikába, amikor megalkotta a később róla elnevezett törvényt. Megfogalmazta a közlekedőedények fizikai törvényét. Már egészen fiatalon eredményeket ért el a gázok nyomásviszonyait, a légnyomásváltozásokat vizsgálva. Híres barométeres kísérlete valójában távkísérlet volt, hiszen azt sógora, Périer végezte el. […]
Pascal kommentárja:
…Ez a beszámoló minden problémát tisztázott, és nem titkolom, hogy nagy örömömre szolgált. Mivel kiderült, hogy húsz öl magasság két vonás különbséget idéz elő a higany magasságában és hat-hét öl körülbelül fél vonásnyit, a vizsgálatot ebben a városban is könnyen el tudtam végezni; ezért a szokásos vákuumos kísérletet végrehajtottam a huszonnégy/huszonöt öl magas Saint-Jacques de-la-Boucherie torony tetején és alján. A higanymagasságok két vonásnál többel tértek el egymástól. Ezután egy kilencvenhat lépcsős lakóházban is megismételtem ugyanezt a kísérletet, és igen világosan mutatkozott egy fél vonásnyi különbség, ami tökéletesen egyezik Périer beszámolójával.
PASCAL, A JANZENISTA
A janzenista irányzat követője, és a kereszténység védelmezője. Hangsúlyozza, hogy az élet siralmas Isten nélkül, az emberek a lelkükben érzett belső üresség elől szórakozásba vagy megfeszített munkába menekülnek. Leírja az emberi természet ellentmondásosságát és tökéletlenségét. Szembeállítja az észérveken és a belső sugallaton, intuíción alapuló gondolkodást. Az érvelés logikus következtetések sorozata, az intuíció segít felfogni Isten törvényeit. A szív és az ész érvei különbözőek.
A janzenizmus (Cornelis Jansen teológus) fő tanai: az ember bűnössége, vezeklési gyakorlatok, a világ tagadása, művészetellenesség, az akaratszabadság dogmájának tagadása és a predesztináció elvének vallása. Központjuk a Versailles melletti Port-Royal-des-Champs volt, amelyet Antoine Arnauld úgynevezett Port-Royal-féle logikája és Pascal támogatása tett ismertté. A janzenizmust eretneknek ítélt tanai miatt az egyház – VIII. Orbán (1642-ben) és X. Ince pápa (1654-ben) –, és az állam is egyaránt üldözte, különösen Franciaországban. Sok janzenista Hollandiába költözött, ahol utrechti központtal önálló egyházat szervezett. Ez volt az úgynevezett utrechti szakadás. Franciaországi tartózkodása alatt II. Rákóczi Ferenc is rokonszenvezett a janzenizmussal. 1730-ban betiltották, híveik 1899-ben egyesültek az ókatolikusokkal. Híveik mindmáig vannak.
PASCAL, A FILOZÓFUS
Pascal pesszimista gondolkodó. Tudatában van az ember nyomorult sorsának és gondolkodásának határaival. Pascal Kant előfutárának tekinthető. Mindketten vallották, hogy a szív érveit nem ismeri el az ész.
Nietzsche, aki nagyra értékelte Pascalt, szintén szkeptikusan vélekedett az ész mindenhatóságáról. Pascalt és Szent Ágostont az egzisztencializmus előfutárának tekintik, Kierkegaard, Heidegger, Sartre és Camus lépnek majd nyomdokaikba.
VIDÉKI LEVELEK
Antoine Arnauld francia pap, filozófus, teológus, matematikus 1643-ban publikálta a Théologie morale des jésuites (A jezsuiták erkölcsteológiája) című írását, amely viták sorozatát indította el a janzenisták és a jezsuiták között. X. Ince pápa 1653-ban kiadta a janzenizmust elítélő bulláját (Cum occasione). A jezsuiták, a Francia Királyság püspökeinek nagy többsége, sőt a király környezete is (Mazarin bíboros) hevesen támadták Arnauld-t és segítőjét, Pierre Nicole-t. Arnauld-t a Sorbonne elhagyására kényszerítették 1656-ban. A Port-Royal válaszolni készült: teológiai, elméleti szinten felkészültek, de Pascal ragyogó stílusára volt szükségük, hogy megvédjék a janzenismust, Antoine Arnauld-t és Pierre Nicole-t. Pascal ismerte Cornelius Jansen Augustinusának (Augustinus seu doctrina Sancti Augustini de humanæ naturæ sanitate, ægritudine, medicinā adversùs Pelagianos et Massilienses) öt, heretikusnak tartott kinyilvánítását. 18 névtelen levelet írt (a 19. levélnek csak töredéke maradt meg). Eredetileg titokban terjesztették Párizsban, majd Louis de Montalte szerzői név alatt kis is nyomtatták: Levelek vidékre (Louis de Montalte levelei barátai vidéki tartományfőnökének és a nagyméltóságú jezsuita atyáknak, ez utóbbiak erkölcsteológiai felfogása apropóján). Az első és második levél teológiai kérdéseket vet fel (hatékony és elégséges kegyelem, az emberi akarat szabadsága). A harmadik levél Antoine Arnauld elítésével és a tomistákkal folytatott vitájával foglalkozik. A többi levél a jezsuiták kazuista erkölcsteológiáját tárgyalja.
GONDOLATOK
A Gondolatok filozófiai, főképp vallásfilozófiai és apologetikai tárgyú jegyzetek voltak A keresztény vallás apológiájához, amelyet nem tudott befejezni. A Gondolatok egy változata 1670-ben, nyolc évvel halála után megjelent könyv formájában […]
Pascal célja az volt, hogy megtérítse azokat az istentagadókat, hitetleneket, akikkel Párizs előkelő köreiben fiatalon érintkezett.
A Gondolatok fő témája az ember, akinek szánalmas a sorsa Isten nélkül. A könyv tizennégy hosszabb-rövidebb szakaszból (fejezetből) áll, melyek mindegyike eltérő területre koncentrál: a Gondolatok eleje inkább ismeretelméleti témákat fejteget (de nem öncélúan, hanem teológiai állításokat alátámasztandó), később átmegy erkölcs- és életfilozófiába, a könyv végén pedig egyre inkább teológiai jellegű.
Az ismeretelméleti rész hangsúlyozza, hogy az ember minden szempontból korlátolt lény, aki egyszerre hasonlatos Istenhez és az állati szinten létező lényekhez, tudásra vágyik, de az sohasem lehet teljes, testi valójában kiterjed az anyag kozmikus és mikroszkopikus szinten létező formái (a csillagok, ill. az elemek) felé is, így mintegy „a végtelen és a semmi között félúton létezik”. Ilyenformán mind a biztos és abszolút tudásra, mind a teljes tudatlanságra képtelen.
Életfilozófia szintjén az ember feladata a gondolkodásának megfelelő, jóra (Istenre) irányuló használata, a többi út, amelyet pl. a sztoikusok vagy a hedonisták hirdetnek, hamis.
Az ember emberségét és méltóságát a gondolkodás adja (itt nem a hivatásszerű gondolkodásról van szó, hanem az Ész helyes használatáról, amely elvileg mindenki számára adott), a szórakozás, a munkába temetkezés nem más, mint „elterelés”, előremenekülés, ami semmit nem old meg. Ugyanakkor a gondolkodás csak előzetesen megalapozza, de nem bizonyíthatja a vallási igazságokat: amikor ezeket elfogadjuk, nem azt mondjuk, hogy „scio” (tudom), hanem hogy „credo” (hiszem): a végső szót nem az agynak, hanem a szívnek kell kimondania.
Pascal számos helyen vitatkozik Montaigne-nyel, aki az Esszékben már foglalkozott a szórakozás gondolatával: ha valaki szenved, a szórakozás eltereli figyelmét bajairól.
A Gondolatok egyik leghíresebb, legszellemesebb és legjelentősebb filozófiai gondolatmenete az a rövid szövegszakasz, amelyben Pascal az Isten létére való szerencsejátékos-fogadás érdemlegességét fejtegeti.
A legfeljebb fél oldal terjedelmű rövid taglalatokkal alapjaiban tér el a tomisták és a rendszerező filozófusok jelentősebb írásaitól. Az értelem a filozófia 1600-as évekbeli válságának gyümölcse, amikor lemondtak a nagy metafizikai elméletek felállításáról a skolasztika megrendülése után.
PASCAL ÉS RENÉ DESCARTES a 17. századi filozófia két nagy alakja és pólusa, mint az egyház és a tudomány képviselői. Ámde a Gondolatok további érdekessége, hogy egy rövidebb paragrafusában meglehetős támadó modorban beszél Descartes filozófiájáról, „használhatatlannak” mondja.
BLAISE PASCAL-DÍJ
1984-ben a Francia Tudományos Akadémia létrehozta a Blaise Pascal-díjat. 1985 óta ítélik oda az alkalmazott matematikai kutatásokban és a mérnöktudományok terén végzett numerikus számításokban elért eredményekért.
A kárpitművészet megújítója volt. Az általános gyakorlattal ellentétben Ferenczy Noémi nemcsak tervezte alkotásait, hanem saját maga készítette is őket. Kartonra tervezett festményeit maga szőtte, növényi festékkel saját maga által színezett gyapjúfonalakból. Kárpitjai igen erősen dekoratív hatásúak, síkszerűek, újító volt ilyen téren is. A kárpitművészetben addig alkalmazott stílusok inkább idillikus tájkép festészetre hasonlítottak. Az ő képein egyformán fontos volt a figura és a természet. Gobelinjeinek lírai színvilága is egyedi. Színei a kezdeti erős színekből, egyre inkább átmentek a pasztell felé. Képes volt a gobelinművészetet a monumentális művészet rangjára emelni.
Apja Ferenczy Károly festőművész, anyja Fialka Olga festőművész, Ferenczy Noémi gobelinművész ikertestvére. Bátyja, Ferenczy Valér szintén festőművész. Első házasságát Bécsben kötötte egy tanítványával, amelyből két gyermeke, egy lánya, aki aranyművesnek tanult, és akitől az unokái születtek, és a fia, Mátyás (1923–1943) született, aki német katonaként 20 évesen autóbalesetben halt meg. Első házassága válással végződött. Második feleségével, Plop Mária Erzsébettel, akit mindenki csak Erzsiként ismert, még Nagybányán ismerkedett meg. 1932-ben Moszkvában házasodtak össze. Az asszonynak az első házasságában született egy fia, Miklós, akitől hosszú időre elszakadt, mivel a válásukkor a bíróság az apának ítélte a gyermeket, viszont a volt férjet később a szovjet koncepciós perek idején kivégezték, ezért a fiút nevelőszülők nevelték a Szovjetunióban. Miklós 1956-ban láthatta újra édesanyját Budapesten.
Ferenczy Béni pályája kezdetén kísérletező művész volt, közel állt hozzá a kubizmus és szecesszió. Szobrászatában később a klasszicista stílus dominált. Szobrai, kisplasztikái kiegyensúlyozottak, erőteljesek, közel állnak az archaikus görög szobrok világához. Alkotásai jellemzően az emberi testszerkezet hangsúlyozására és a mértani idomok kidomborítására épültek. Portréi lírai hangulatot árasztanak, érzelmeket sugároznak. Szobraiból árad a dinamizmus, kompozíciói szerkezetileg szigorúan felépítettek.
Grafikusként is a magyar rajzművészet legnagyobb képviselői közé tartozik, illusztrátorként is jelentős volt tevékenysége. Számos akvarellt is készített, főleg csendéleteket festett. Kisplasztikái monumentális kisugárzásúak. Éremművészete kiemelkedő. (Számos szobra és érme Szentendrén, a Ferenczy Múzeumban látható, de vannak művei a székesfehérváriDeák Gyűjteményben is). Írásai, a Tér és Formában, valamint a Magyar Művészet című folyóiratokban jelentek meg.
Mezőségi szegényparaszti családból származott, szülei Sütő András és Székely Berta voltak.
1940 őszétől a nagyenyedi református kollégium, majd 1945 januárjától kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel.
1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1958-1989 között a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője. 1989-ig az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be.
1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt.
1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve.
1990. március 19-én a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, melyet később fekete márciusnak, a marosvásárhelyi pogromnak neveztek el, a RMDSZ székház ostromakor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra szállították gyógykezelésre, 1990. március 20-án este érkezett meg katonai repülőgéppel Tökölre, ahonnan Budapestre vitték tovább.
Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt.
Darabjait 1971-óta Magyarországon is folyamatosan játsszák, Kaposváron mutatták be a Pompás Gedeon című darabját. A színháztörténeti jelentőségű ősbemutató rendezője Komor István volt.
Életének 80. évében, 2006. szeptember 30-án, hosszan tartó betegség után melanómában hunyt el. A marosvásárhelyi vártemplomban volt felravatalozva, majd a református temetőben helyezték örök nyugalomra. (Wikipedia)
Néhány ismertebb műve
• Anyám könnyű álmot ígér (regény) Kriterion Könyvkiadó Bukarest, 1970
• Egy lócsiszár virágvasárnapja (dráma) Bukarest, 1975
• Csillag a máglyán (dráma) Bukarest, 1975
• Káin és Ábel (dráma) Bukarest, 1977
• Engedjétek hozzám jönni a szavakat (esszé) Bukarest, 1977
• A szuzai menyegző (dráma), 1980
• Advent a Hargitán (dráma) Budapest, 1987
• Az álomkommandó (dráma) Budapest, 1987
• Heródes napjai (Naplójegyzetek az erdélyi magyarok exodusáról) Debrecen, 1994
• Létvégi hajrában. Esszék, jegyzetek, beszélgetések, levelek; szerk., jegyz. Ablonczy László, Cs. Nagy Ibolya; Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2006
• Sikaszói fenyőforgácsok. Cikkek, naplójegyzetek; Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely, 2007
• A készülődés éjszakái. Emlékek, beszélgetések, tanulmányok. Pusztakamarástól Marosvásárhelyig; szerk. Ablonczy László; Helikon, Bp., 2008 (Sütő András összes művei)
• A máglya füstje; szerk. Ablonczy László; Helikon, Bp., 2008 (Sütő András összes művei)
• Digitalizált művei : Digitális Irodalmi Akadémia
Egy 2003-as felmérés szerint, melyet az International Cinematographers Guild (Operatőrök Nemzetközi Céhe) végzett, egyike a történelem tíz legbefolyásosabb operatőrének.[7]
Többször dolgozott Woody Allen rendezővel (a Melinda és Melinda, vagy a Kasszandra álma című filmeken). W. Allen például azt gondolta róla, még mielőtt először találkoztak, hogy Zsigmond Vilmos egy zord magyar óriás, egy igazi hadvezéri alkat, aki mellett majd meg sem mer szólalni. Így aztán őszintén meglepődött, amikor egy halk szavú, talpig gentleman rázott vele kezet.
Szegeden született, apja Zsigmond Vilmos, ottani futballedző és kapus, anyja Illichman Bozena hivatalnok volt. A középiskolát a szegedi piarista gimnáziumban végezte, ahol az irodalom volt a kedvenc tantárgya. A képek iránti rajongása gyerekkorában kezdődött. A legenda szerint egyszer egy betegség miatt ágyba kényszerült, és kezébe került egy fotózásról szóló könyv. Később édesapja fényképezőgépével fedezte fel a fotózás nyelvét, ahonnan már egyenes út vezetett az operatőri hivatás felé.
1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Illés György tanítványaként végzett operatőrként. Több főiskolai társával megörökítette az 1956-os forradalom eseményeit, majd 1956 novemberében Kovács László operatőrrel – táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel – elhagyta Magyarországot. Ezek a felvételek bejárták a világsajtót, a két fiatalnak óriási szerepe volt abban, hogy a „Nyugat” tudomást szerzett a budapesti eseményekről. (A filmeket aztán a rendszerváltást követően az operatőr visszajuttatta Magyarországra.)
Zsigmond Vilmos önkéntes száműzetésében hosszú esztendőkön át ’56 emlékével élt együtt. Meggyőződése volt, hogy a forradalom volt az egyik legfontosabb esemény, amely a nagy szovjet birodalom összeomlását előidézte.
Az Egyesült Államokban telepedett le. Több mint egy évtizednek kellett eltelnie, mire sikerült beilleszkednie új hazájának társadalmába, illetve operatőrként képes volt kitűnni az amerikai mezőnyből. Óriási hátránnyal indult, de mindeközben meg is előzte korát: tulajdonképpen egy mozgóképes szemlélet- és generációváltás kellett ahhoz, hogy tehetségével kiemelkedhessen a többiek közül. Zsigmond Vilmos ugyanis ismerte az európai filmszemléletet, a szovjet mozgóképművészettől a francia és olasz új hullámon át a magyarokig, és ezek összessége határozta meg a vizuális látásmódját. Amikor az amerikai film új rendezőgenerációja megjelent, hirtelen fontos lett Zsigmond Vilmos „másféle” műveltsége.
Kezdetben laborokban dolgozott, fotózott, oktatófilmeket készített, dokumentumfilmekben és reklámfilmekben kapott feladatot.
Operatőri látásmódja – a hangulati világítás, az emberi arc középpontba állítása, az emberi történetek bemutatása és a realista ábrázolás – egybeesett az 1960-as években kibontakozó amerikai független filmes kívánalmakkal.
1962-ben kapott amerikai állampolgárságot. Első jelentősebb munkája a Peter Fonda rendezte Bérelt kezek volt, majd Robert Altman rendező következett, aki teljes mértékben rábízta a McCabe & Mrs. Miller című, 1971-es westernjének képi megvalósítását. Zsigmond Vilmos pedig fotós múltját felhasználva, laboratóriumi eljárással fakított ki felvételeket, hogy a régi filmek hangulatát idézze. A szemcsésség, a sötét tónusok erőteljes használata mindig is operatőri kézjegye maradt, ő maga is úgy jellemzi stílusát, hogy még a vígjátékokat is film noirként rögzíti a celluloidszalagra, és az árnyék használata az egyik legfontosabb eszköze.
Az 1970-es évek amerikai új hullámos realista filmjei mellett a sci-fi mániának is részese lett. Már a nagy sikerek hajnalán együtt dolgozott Steven Spielberggel is, aki szintén rábízta magát Zsigmond kézi kamerás elképzeléseire a Sugarlandi hajtóvadászat forgatása során. Együttműködésük később az 1977-ben készült Harmadik típusú találkozások című produkcióban csúcsosodott ki; a legendás sci-fiben az egyik főszerepet maga François Truffaut alakította. 1978-ban Zsigmond elnyerte vele a legjobb operatőri munkáért járó Oscar-díjat. (Ezután már nem dolgoztak együtt. Egyes feltételezések szerint azért, mert a gálán Zsigmond az ottani stábnak nem mondott köszönetet, hanem itthoni tanárainak, egykori munkatársainak tulajdonította sikerét. Életszerűbb az a magyarázat, hogy Spielberg egyre önállóbb lett, és nem volt szüksége egy megingathatatlan elképzelésekkel teli alkotótársra. Sokkal inkább az olyan direktoroknak felelt meg Zsigmond, mint Michael Cimino, aki A szarvasvadász (1978) című nagyszabású filmjénél teljesen szabad kezet adott neki a képi világ és a világítás terén – ez pedig újabb Oscar-jelölést ért.)
Maximalista művészi és munkaszemlélete azonban nem mindig hozott szerencsét neki: a Funny Lady (1975) című musical forgatásáról például Barbra Streisand miatt kellett távoznia, akinek egy operatőr barátja, Harry Stadling bebeszélte ugyanis, hogy csak bizonyos szögben szabad megvilágítani az arcát, mert csak úgy mutat szépen a vásznon. Zsigmond Vilmos megpróbálkozott egy-két másik beállítással, amit a művésznő nem viselt el.
Több műfajban kipróbálta magát: fényképezett zenés filmet, (a The Band búcsúkoncertjét – Az utolsó valcert), vígjátékot (Az eastwicki boszorkányokat, a Mavericket), az HBO számára egy Sztálinról szóló életrajzi televíziós filmet (amelyért 1992-ben Emmy-díjat kapott), erotikus thrillert (a Slivert, a Vágyak vonzásábant).
Zsigmond Vilmos hasonlóan jelentős munkának érezte a 2001-ben Káel Csabával forgatott Bánk bán c. operafilmet is, amelyből szerinte feleslegesen lett politikai ügy, ahelyett, hogy kvalitásainak megfelelően, műalkotásként kezelték volna Magyarországon: így lehetett volna esélye külföldi fesztiválokon is.
2006-ban pedig egyik közreműködője volt A lyukas zászló című 1956-os dokumentumfilmnek. A rendezéssel is megpróbálkozott, ebben azonban kevésbé volt sikeres.
2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra a Brian De Palma rendezte A fekete Dália című thriller fényképezéséért. De Palma később úgy nyilatkozott róla, hogy az egyik utolsó képíró nagymester, akivel számos szakmai vitája volt ugyan a forgatás során, ám különleges értékei megkérdőjelezhetetlenek.
A fények és árnyékok szerelmesének és festőjének nevezett Zsigmond – aki saját bevallása szerint főiskolai mesterein kívül az olasz neorealistáktól és a francia újhullámosoktól tanult legtöbbet – tudását többször is mesterkurzus keretében adta tovább a magyar operatőrtehetségeknek.
1999-ben megkapta az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitüntetését, 2000-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök személyes megbecsülése jeleként elnöki Aranyéremmel tüntette ki. 2001-től a Magyar Corvin-lánc birtokosa, 2004-ben pedig szülővárosa, Szeged díszpolgára lett, ahol a Belvárosi Mozi egyik terme viseli a nevét.
Tagja volt az Amerikai Operatőrök Társaságának.
Első felesége Elizabeth Fuzes. Gyermekeik: Julia Zsigmond és Susi Zsigmond, akiktől négy unokája van. Második felesége, Susan Roether író, rendező.
