Emberi és polgári jogok

Az Emberi és polgári jogok nyilatkozata a francia forradalom egyik alapvető dokumentuma, mely az emberek egyéni és közösségi jogait határozza meg. Az alkotmány elkészítése felé tett első lépésként 1789. augusztus 26-án fogadta el az Alkotmányozó Nemzetgyűlés. A természetes jogok doktrínájának hatására született nyilatkozatban lefektetett alapvető jogokat már leírásuk pillanatában a francia polgárokon túl, kivétel nélkül mindenkire érvényesnek tekintették és tekintik máig:

I. „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

A nyilatkozat alapelvei a francia jog jelenleg is érvényben lévő alkotmányos elvei közé tartoznak, és olykor felhasználják őket a törvényhozás, vagy más kormányzati tevékenység elleni tiltakozásnál is.

Amikor La Fayette márki elkészítette a nyilatkozat első változatát és az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elfogadta azt, az ország jelentős lépést tett az abszolutizmusból az alkotmányos monarchia irányába, miután több, a nyilatkozatban lefektetett irányelv nyíltan szemben állt a forradalom előtti ancien régime intézményeivel és gyakorlatával. Az eseményt követően nem sokkal Franciaország államformája köztársaság lett.

A nyilatkozat alapelvei a felvilágosodás filozófiai és politikai alapelveiből származtak, szerepeltek benne többek között a Jean-Jacques Rousseau által megfogalmazott egyén és társadalmi szerződés fogalmai, valamint a Montesquieu által kidolgozott hatalmi ágak megosztásának elmélete. Ugyancsak előzménye volt a Thomas Jefferson által készített függetlenségi nyilatkozat (1776), a George Mason által készített virginiai jogok nyilatkozata (1776), valamint az angol Bill of Rights (1689).

1. Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.
   1. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomással szemben való ellenállás.
   1. Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle ered.
   1. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyanezen jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg.
   1. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.
   1. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői révén közreműködnie. A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; s mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.
   1. Vád alá helyezni, letartóztatni s fogva tartani bárkit is csak a törvény által meghatározott esetekben s a törvény által előírt formák között lehet. Mindenki büntetendő, aki önkényes rendelkezéseket szorgalmaz, kiad, végrehajt vagy végrehajtat; viszont minden polgárnak, akit a törvény értelmében megidéznek vagy őrizetbe vesznek, haladéktalanul engedelmeskednie kell – s ha ellenállást tanúsít, bűnösnek vallja magát vele.
   1. A törvény csak szigorúan és nyilvánvalóan szükséges büntetési tételeket állapít meg, s büntetéssel sújtani senkit másként nem lehet, mint a bűncselekmény elkövetése előtt meghozott és kihirdetett, valamint szabályszerűen alkalmazott törvény értelmében.
   1. Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak vélelmezendő. Ha tehát letartóztatása mégis elkerülhetetlenné válik, a törvénynek szigorúan meg kell torolnia minden olyan keményebb rendszabályt, amelyet a szökés megakadályozásának szükségessége nem indokol.
   1. Senkit meggyőződése, vallási s egyéb nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződés s e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet nem sérti.
   1. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legértékesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozván viszont e szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben.
   1. Az ember és a polgár jogainak biztosítása karhatalom fenntartását teszi szükségessé; e karhatalomnak tehát az összesség hasznára kell szolgálnia, nem pedig azoknak külön céljaira, akiknek személyére e karhatalom rábízatik.
   1. A karhatalom és a közigazgatás költségeinek fedezésére nélkülözhetetlenül szükséges mindenkinek közös hozzájárulása; s e hozzájárulást, kinek-kinek képessége szerint, a polgárok összessége közt egyenlően kell elosztani.
   1. A polgároknak saját személyükben vagy képviselők útján joguk van e közös hozzájárulás szükségszerűségét megállapítani s azt szabadon megszavazni, valamint felhasználását nyomon követni, s meghatározni mennyiségét, alapját, elosztását, behajtását és időtartamát.
   1. A társadalomnak joga van a közigazgatás minden tisztviselőjét számadásra vonni.
   1. Az olyan társadalomnak, amelyből e jogok biztosítékai hiányoznak, s ahol a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztását nem hajtották végre, semmiféle alkotmánya nincs.
   1. Tulajdonától – lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen – senki meg nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg – ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.

A nyilatkozat lényege

A nyilatkozat alapelvei a társadalom sokkal radikálisabb átszervezésének gyökereit tartalmazták annál, mint ami addig történt. Csupán hat héttel a Bastille ostromát követően és három héttel a feudalizmus eltörlése után, a nyilatkozat népszuverenitást és esélyegyenlőséget hirdetett:

III. „Minden szuverenitás elve természeténél fogva a nemzetben lakozik; sem testület, sem egyén nem gyakorolhat hatalmat, ha (az) nem határozottan tőle ered.”

Ez eltér a forradalom előtti helyzettől, ahol a királyság politikai forrásjoga a királyok isten adta jogának elvéből származott.

VI. „… A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; és mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.”

Ez szintén eltér a forradalom előtti helyzettől, ahol a francia társadalom rendekre volt felosztva: papságra, nemességre valamint a népesség többi részét kitevő harmadik rendre, és ahol az első két rendnek külön jogai voltak. Különösen szembenáll a született nemesség elvével és más születési alapú osztályba tagozódással, illetve az így járó jogokkal. E pont megfogalmazója érdekes módon Talleyrand, az arisztokrata származású püspök volt.

Minden polgár természetes és elévülhetetlen joga „a szabadság, a tulajdon, a biztonság és az elnyomással szemben való ellenállás”. A nyilatkozat megállapítja, hogy a jogokra való igény abból a tényből származik, hogy „Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyanezen jogok élvezetét biztosítják”. Ennélfogva a jogokat a nyilatkozat az „közakarat kifejezéseként” kezeli, így hirdet jogegyenlőséget és „csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedeteket” tiltja.

A nyilatkozat szólásszabadságot és a sajtószabadságot biztosít és némileg csekélyebb biztosítékot ad a vallásszabadságra: „feltéve, hogy … e nézetek megnyilvánulása a törvényes rendet nem sérti”.

A nyilatkozat Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányához (United States Constitution, 1787) és az Amerikai Jogok Törvényéhez (United States Bill of Rights, 1789) hasonlóan több különböző intézkedést helyez kilátásba. Az amerikai alkotmányhoz hasonlóan megemlíti a karhatalom szükségességét és a közigazgatás fenntartásához szükséges adózás alapelveit, amiben az egyenlőség elve kitüntetett szerepet kap (lényeges különbség a forradalom előtti időkhöz képest, amikor az egyház és a nemesség mentes volt a legtöbb adónem alól). Szintén meghatározza a nyilvánosság előtti felelősség fogalmát.

A nyilatkozat tiltja az ex post facto büntetőjog alkalmazását és a gyanúsítottal szembeni indokolatlan durvaságot, ugyanakkor az ártatlanság vélelmét hirdeti. A forradalom előtti Franciaországban, miután az illetékes hatóságok vád alá helyezték, technikailag azonnal bűnösként kezelték az embert, a parlament névre hallgató királyi törvényszékek pedig kínzásnak vethették alá, hogy vallomást csikarjanak ki belőle, és a védelemnek nagyon kevés joga volt, tehát az ítéletig az emberek nagyon komoly kockázatnak voltak kitéve, ha meggyanúsították őket.

A nyilatkozat a tulajdonhoz fűződő jogot hirdeti, egyúttal fenntartja a köztulajdon jogát is:

XVII. „Tulajdonától – lévén a tulajdonjog szent és sérthetetlen – senki meg nem fosztható, legfeljebb csakis oly esetekben, amikor ezt a közösség érdekéből fakadó nyilvánvaló és törvényes úton megállapított szükségesség követeli meg – ám ekkor is csak igazságos és előzetes kártalanítás fejében.”

Megállapítható, hogy a nyilatkozatot meglehetősen széles individualizmus inspirálta. Következésképpen sem a gyülekezés szabadsága, sem az egyesülés szabadsága, sem pedig a sztrájkhoz való jog nem szerepel a szövegben. Ugyanakkor Franciaország Negyedik Köztársaságának köszönhetően ezek az elvek alkotmányos erővel bírnak.

Mai hatásai

Franciaország Ötödik Köztársaságának 1958. október 4-én elfogadott alkotmánya, egészen pontosan annak bevezetője és a jelenlegi alkotmány szerint a nyilatkozat alapelvei alkotmányos erővel bírnak. Számos törvényt és rendelkezést megsemmisítettek, mert a Francia Alkotmánybíróság vagy a Conseil d’État (Államtanács) szerint nem egyezett ezekkel az elvekkel.

Az 1789-es nyilatkozat több elve is a nyilatkozaton túlmutató jelentőséggel bír:

Az adótörvények alkotása és alkalmazása során, ha a polgárok között jogtalan különbségek állnak elő, azokat újra kell alkotni.

Egyes népcsoportok pozitív diszkriminációjára vonatkozó törekvéseket arra hivatkozással utasítottak el, hogy sértik az egyenlőség elvét, mert az embereknek egy csoportja számára születési alapon nagyobb jogokat biztosítottak volna.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_%C3%A9s_polg%C3%A1ri_jogok_nyilatkozata

Szent Bertalan éjszakája Párizsban: Augusztus 23-áról 24-ére virradó éjszakán Medici Katalin anyakirályné utasítására legyilkolják a Párizsban tartózkodó hugenották nagy részét.Ajánlott olvasmány: ROBERT MERLE: JÓ VÁROSUNK, PÁRIZS

A 16. századi vallásháborúk korában járunk. Franciaország politikai és vallási szempontból is megosztott, az erőszak mindennapos. Tombol a fanatizmus . A királyi család aktuális érdekei szerint használja ki a vallási ellentéteket. Ennek áldozata Coligny is.

„1570-ben a protestánsok ismét átmehettek támadásba: az admirális több katolikus kézen levő várost elfoglalt, így Saint-Étienne-t, majd északra vonult. Arnay-le-Duc mellett győzelmet aratott, és egészen La Charité-sur-Loire városáig jutott. Úgy tűnt, Coligny megállíthatatlanul tör Párizs felé, így IX. Károly engedett. 1570. augusztus 8-án megköttetett a saint-germaini béke.

A békekötés után az admirális megkísérelt visszatérni az udvarba, noha Károly korábban halálra ítéltette, és elkoboztatta vagyonát. 1571-ben jelent meg Párizsban, ahol barátságos fogadtatásban részesült az uralkodó részéről – a katolikus párt azonban nem tűrhette, hogy bármiféle befolyást szerezzen. Coligny így hiába javasolt egy spanyolok elleni támadást a Németalföldön, tervét három alkalommal is elvetették.

1572. augusztus 18-án Coligny jelen volt a két vallási tábor összebékítését szolgáló jeles eseményen, Navarrai Henrik és Valois Margit királyleány menyegzőjén. Augusztus 22-én egy Guise-ekhez tartozó házból rálőttek az admirálisra, aki megsérült. A feltüzelt kedélyek lecsillapítására maga a király látogatott el a betegágyához, igazságtételt ígérve. Ez azonban csak porhintésnek bizonyult, hiszen az udvar döntött a vezető hugenották sorsáról: a királyi hercegek, Navarrai Henrik és Henri de Condé áttérésük fejében megmenekülhettek, de a veszedelmes Coligny-ra halál várt.

Az (1572) augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradó éjszakán – SZENT BERTALAN ÉJSZAKÁJA – a királyi gárda rátört a sebesült admirálisra, és háznépével együtt lemészárolták. Holttestét az utcára hajították, később megcsonkítva a Szajnába vetették, fejét bebalzsamozva Rómába küldték. AZ ESET HATÁSÁRA PÁRIZS PAPJAI ÁLTAL FANATIZÁLT KATOLIKUS LAKOSSÁGA AZ ESKÜVŐ MIATT A VÁROSBAN TARTÓZKODÓ HUGENOTTÁKRA VETETTE MAGÁT, ÍGY COLIGNY-T 2000 HITSORSOSA KÖVETTE A HALÁLBA. AZ ORSZÁGSZERTE TOVATERJEDŐ ERŐSZAKHULLÁMBAN TOVÁBBI EZREK PUSZTULTAK EL.

Coligny halálával a hugenotta tábor elvesztette legmarkánsabb vezetőjét. Az elkövetkező néhány évben nem is akadt méltó utódja, de pénz híján a katolikus párt nem intézhetett megsemmisítő csapást a hugenottákra, így az 1570-es évek számos csetepatéja nem hozott végleges eredményt. VÉGÜL NAVARRAI HENRIK ÁLLT A HUGENOTTA TÁBOR ÉLÉRE, AKI KÉSŐBB MEGSZEREZTE AZ ORSZÁG TRÓNJÁT IS, MEGHOZVA A VALLÁSI NYUGALMAT A FRANCIÁKNAK.

1802-ben a Coligny, a jeles hadvezér tiszteletére állították fel a Louvre kápolnáját, mely ma a Rue de Rivoli és a Rue de l’Oratoire sarkán áll, nem messze a múzeumtól. Levelezését 1858-ban adták ki. (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Bertalan_%C3%A9jszak%C3%A1ja

Hernádi Gyula (Oroszvár, 1926. augusztus 23. – Budapest, 2005. július 21.) József Attila-díjas (1976) és Kossuth-díjas (1999) magyar író, forgatókönyvíró.

1926. augusztus 23-án született Magyarországon, Oroszváron. A párizsi békeszerződések értelmében a falut két másik faluval együtt 1947-ben Szlovákiához csatolták, ma Pozsony külterülete.

Kétéves korától 18 éves koráig Pannonhalmán élt, ahol édesapja főjegyzőként dolgozott, nagyapja híres orvos volt. Ahogy ő mondta: „A kolostor (a pannonhalmi – szerk.) fantasztikusan leárnyékolta, illetve leragyogta az egész falut és a környéket.” Tanulmányait a Győri bencés gimnáziumban végezte, mint bejáró diák. Bátyja, Hernádi György, ekkor már a Ludovika Akadémián tanult.

Érettségi után, 1944-ben a budapesti egyetem orvoskarának hallgatója lett, azonban a háború megszakította tanulmányait. Leventeként került orosz hadifogságba, a Krím-félszigetre, ahonnan csak 1947-ben térhetett haza. Ezután többféle tanulmányba is belefogott, népi kollégista is volt. 1950-től vállalati közgazdászként dolgozott a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben. 1970-től a 25. Színháznál, majd a Népszínháznál, később a kecskeméti Katona József Színháznál volt dramaturg, illetve művészeti vezető. 1991-től a Független Magyar Írók Szövetségének elnöke volt.

Irodalmi művel először 1955-ben jelentkezett: költeményei, novellái, kisebb regényei jelentek meg. Ismertté elsősorban Jancsó Miklós filmjeihez készült forgatókönyveivel vált. Első közös filmjük az 1964-ben bemutatott Oldás és kötés volt, és ezt egy sor másik film követte. Műveiben gyakran jelentek meg egyedi, meghökkentő ötletek, horrorisztikus képek.

Hernádi Gyula 77 arca címmel portréfilmet készített róla 2004-ben a Duna Televízió. A film az író és társasági ember hetvenhetedik születésnapjára készült. Mosolygós és nosztalgikus emlékek. Barátok és mozaikok. Életének helyszínei. Fontos és mellékes történetek. Közreműködött: Angyal Mária, Galkó Balázs, Gyurkovics Tibor, Jancsó Miklós, Lux Elvira, Szinetár Miklós és mások. A beszélgetőtárs és rendező Sipos András volt, az operatőr pedig Bucsek Tibor.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hern%C3%A1di_Gyula

Szabó Ervin (Szlanica, Árva vármegye, 1877. augusztus 23. – Budapest, 1918. szeptember 30.^[1]) társadalomtudós, könyvtáros, könyvtárigazgató, jogász, anarchoszindikalista forradalmár, a forradalmi szocialisták szellemi vezetője.

Schlesinger Sámuel Ármin néven született egy asszimilált és elszegényedett polgári zsidó családban Schlesinger Gyula és Pollacsek Lujza fiaként. Unokatestvére volt Pór Ödön, Seidler Ernő, Polányi Károly és Polányi Mihály.

A budapesti, majd a Bécsi Egyetemen folytatott jogi tanulmányokat; már ebben az időszakban kitűnt statisztikai és könyvtárosi munkáival. 1899-ben doktorált. Pár év gyakorlat után, 1901-ben a Fővárosi Könyvtárhoz került, 1911-ben lett annak igazgatója.

Átfogó művelődési hálózatot tervezett, az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. Széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre. Tevékenységében az angol public library mintáját tartotta szem előtt. Vezetése alatt korszerű társadalomtudományi könyvtár született. Alig néhány évvel az egyetemes tizedes osztályozás könyvtári rendszer első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban annak első magyar változatát.

1900-tól írt a Népszavába, ő alakította ki annak irodalmi rovatát.

Tudományos munkásságát 1903-ban kezdte meg. 1906-tól volt a Társadalomtudományi Társaság alelnöke. A Huszadik Század című folyóiratban, a szociológia első magyar műhelyében rendszeresen tájékoztatott a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről. Cikkeket írt a Neue Zeit német és a Mouvement Socialiste francia folyóiratokba is. Kapcsolatba került Sorellel, Kautskyval, Mehringgel, Plehanovval, majd 1904 végén Párizsban Lagardelle-lel és a francia szindikalistákkal, továbbá számos orosz emigráns szocialistával. Az első világháború éveiben súlyos betegsége ellenére az antimilitarista mozgalom szellemi vezérévé vált. Nagy történelmi művét Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban címmel már betegágyában fejezte be.

Emlékezete

Könyvtárfejlesztő munkásságának elismeréseként előbb rövid időre 1919-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején, majd 1946-ban is róla nevezték el a Fővárosi Könyvtárat, 1948-ban pedig a könyvtár előtti teret. 1972 és 1991 között a Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el a kiemelkedő tevékenységet végző könyvtárosok és levéltárosok munkáját. 1977-ben egy forint értékű postabélyeg jelent meg emlékére Vagyóczky Károly tervezésében. 2010 szeptemberében egy történészekből álló egyesület felvetette a könyvtár átnevezésének kérdését, ami heves vitákat váltott ki. (WIKIPEDIA)

Széles körű volt számelméleti munkássága; foglalkozott egész számok sorozatainak additív tulajdonságaival, additív függvények értékeinek és a számtani haladványokban előforduló prímek eloszlásával, hatványösszegekkel, a zéta- és L-függvény zérushelyeivel. Foglalkozott csoportok és partíciók statisztikai tulajdonságaival is.

Legfontosabb eredményei: Kidolgozta, majd széleskörűen alkalmazta a hatványösszegmódszert, amely, bár a Riemann-sejtés igazolásához nem vezetett el, számos eredményt adott az analitikus számelméletben és általában az analízisben. Elsőként alkalmazott valószínűségszámítási módszereket a számelméletben. Erdős Pál kutatótársa és jó barátja volt, számos cikket írtak együtt a legkülönbözőbb témákban. Egyik fontos közös kutatási témájuk az approximációelmélet volt. Híres a Legendre-polinomokra vonatkozó Turán-féle egyenlőtlenség és sokat idézik a Turán-féle gráftételt is.

Zsidó származású családba született családi nevük 1918-ig a Rosenfeld volt, apja Béla magánhivatalnokként dolgozott, anyja Beck Aranka (1888–1960). Gimnazistaként a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldója, míg egyetemistaként az Anonymus-csoport tagja volt.

1933-ban szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát a budapesti egyetemen. 1935-ben doktorált Fejér Lipótnál. Állást nem sikerült kapnia. Korrepetálásból tartotta fenn magát 1938-ig, ekkor helyettes tanárként alkalmazta a budapesti izraelita gimnázium. A háború alatt munkaszolgálatra vonultatták be. 1949-től haláláig az ELTE professzora. Az MTA levelező (1948), rendes (1953) tagja. Több matematikai folyóirat szerkesztőbizottságában volt tag (Acta Arithmetica, Journal of Number Theory, Archiv für Mathematik, Matematikai Lapok).

Ő költötte át Rényi Alfréd mondását a kávéról és a matematikusról: „Ez a kávé olyan gyenge, hogy csak lemmákhoz jó.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tur%C3%A1n_P%C3%A1l