Édesapja támogatta fia művészi ambícióit, édesanyja pedig irodalom- és zenekedvelő asszony volt, aki jelentős vagyont hozott a házasságba. Jekelfalussy Valéria a Sáros vármegyei nőegylet létrehozója és első elnöke volt. Maga is írt verseket, a Kisfaludy társaság egyik alapítója. A szabadságharc alatt minden ezüst holmijukat és ékszereit a szabadságharc céljaira ajánlotta fel. Részt vett az eperjesi hadikórház megszervezésében. A szabadságharc bukása után 50 kancsuka-ütésre ítélték, amit csak otthona elhagyásával kerülhetett el.
1856-tól Eperjesen, a katolikus gimnáziumban tanult hatodikos koráig, amikor megbukott (összes osztálytársával együtt), ugyanis az iskola szlovák tanárait egy politikai tüntetésen magyar diákok kergették meg. 1859-ig magántanuló lett, majd 1861 augusztusában vizsgát tett a VI. osztályos anyagból. Ezután 1861 őszétől Nagyváradon tanult, érettségit is itt tesz 1863 nyarán.
Szinyei a gimnazista évei alatt kezdett komolyabban a festéssel foglalkozni. 1864-ben beiratkozik a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, ahol egy év után Hermann Anschütz osztályába kerül, majd Wagner Sándornál tanul festeni. Az első évek szünidejét Jernyén töltötte, ahol olyan jól sikerült munkákat készített, hogy ettől az időponttól számították az 50 éves festői jubileumát. 1866-ra jelentős barátokra tesz szert, akik később Európa vezető mesterei lettek (például Wilhelm Liebl (1844–1900). Közülük kettővel (Hans Makart (1840-84) és Gabriel von Max (1840–1915) tartós barátság alakult ki.
Szeretett volna a nagy mester, Karl von Piloty osztályába kerülni, és ehhez egy vizsgadarabot kellett készítenie. Mivel Piloty a historizmus elkötelezett híve volt, ezért a magyar történelemhez kapcsolódó témát választott és 1866 decemberében megfestette az Attila halála című vázlatot. Az elkészült mű nem nyerte el Piloty tetszését, így az osztályába kerülés még váratott magára.
A következő évben megjelent Szinyeinél a természet és az ember együttes ábrázolása (például Apáca és lovag). A sok munka meghozta eredményét és az Akasztott elszállítása című képpel, három és fél év tanulás után, 1867 októberében felvételt nyert Piloty osztályába.
1869. július 20-án megnyílik Münchenben a 3000 művészi alkotást felsorakoztató nemzetközi kiállítás. A kiállítás alkalmával került kapcsolatba Gustave Courbet francia festővel, akinek a tolmácsa lett. A kiállítás nagy hatással volt rá és egy hirtelen pillanatában, 1869 novemberében otthagyja az Akadémiát.
Csak 1870 tavaszán tér vissza Münchenbe. Önálló mesterként, piacra dolgozik, van megrendelése, így megélhetése biztosított. Ennek a korszakának legismertebb képe a Szerelmespár.
1870-ben kitört a porosz–francia háború és Szinyei egy genovai utazást követően visszaköltözött Jernyére. Apja főispáni kinevezése miatt a családi birtok igazgatása újra rámaradt, így első önálló évében a festés háttérbe szorult. De azért nem hagyott fel teljesen a festéssel és ebben az időszakban festette két jelentős képét, amelyeken érzékelhető Courbet hatása. Csak 1872-ben apja és kollégái unszolására tér vissza Münchenbe. Ekkor ismerkedett meg unokatestvére, Gundelfinger Gyula, tájképfestő baráti körével, és gyakran jártak együtt kirándulni. Ennek a társaságnak volt a tagja újlublói Probstner Zsófia , akit később feleségül vett. Egy időre Arnold Böcklin műteremszomszédja lett, akivel szoros szakmai és baráti kapcsolatot alakított ki. 1873-ban készítette el egyik legismertebb képét, a Majálist. A képpel zárul Szinyei első festői korszaka.
A gazdasági ügyek lefoglalták és szinte teljesen elfordult a festéstől. Egyre ritkábban festett. Közben a családban sorozatos tragédiák történnek; meghalt a festő édesapja, nővére, és két gyermeke. A nyomott kedélyű Szinyei három éven keresztül nem festett semmit.
1878-ban egy különös élmény miatt ragadott ecsetet; sógora léghajóra szállt és ennek hatására született a Léghajó című kép, majd hosszú idő után újra befejezett egy mitológiai (az utolsó) témájú képet, ezután már csak családtagjairól készített portrékat, de egyiket sem fejezte be igazán.
Úgy érezte, el kell hagynia Jernyét és 1882 májusában családostól Bécsbe költözött. Bécsben elsőként A pacsirta című képet festette meg, 1883-ban más műveivel együtt a Künstlerhausban állították ki, de a kritikusok nagyon lehúzták; a kép színeit (főleg a zöldeket) brutálisnak titulálták. Ekkor gyeptéglákat hozatott és a kép elé tetette, és a kritika megenyhült. A Pacsirtát kiállította még Budapesten is, a Faun és a Majális keretében; ez volt az első jelentősebb itthoni kiállítása. Márciusban hazatért Jernyére. Szakítva korábbi gyakorlatával kiment a természetbe és alig egy óra alatt megfesti a Hóolvadás című képét, és csaknem egy évtizedre félretette az ecsetet.
Csalódásait nehezen élte meg, ami házasságát is megkeserítette, felesége nem bírta elviselni férje indulatkitöréseit és apátiáját, ezért kezdeményezte a házasság felbontását. Az asszony 1887-ben magával vitte életben maradt leányaikat, Szinyei pedig egyedül maradt fiával, Félixszel. (Felesége a válásuk után hozzáment Ghillányi Imréhez, aki később földművelésügyi miniszter lett, házasságukból 5 gyermek született. Probstner Zsófia 1952-ben halt meg, 101 éves korában.) Festés helyett politizálással és a birtok vezetésével foglalkozott. 1896-ban megválasztották a héthársi kerület országgyűlési képviselőjének.
A visszatérés
Rokonai és barátai közbenjárására tért vissza a festéshez; megbízták Zemplényi Tivadart, hogy Szinyei birtokán kezdjen festeni, remélvén, hogy a festő felfigyel majd rá. Így is lett; visszatérése alkalmából egy kis tanulmányt festett, Almavirág címmel, majd Zemplényi biztatására befejezte félbehagyott munkáit. Az 1894–1895-ben a Képzőművészeti Társulat által rendezett tárlaton nagy sikert arattak képei. A vadászati témájú képét, az Oculit, maga a király, Ferenc József vásárolta meg.
Újra a festészet lett életének legfontosabb része. Utolsó 25 évét szakadatlan munkával töltötte, bár ekkor sem készített 5-6 képnél többet évente. 1899-től a maga ültette kerteket festi és megszületik a „park-képek” sorozata, leginkább tavaszi vagy őszi hangulatú képeket készített. 1900-ban a párizsi világkiállításon a Hóolvadás című képe ezüstérmet kapott. 1901-ben egy müncheni kiállításon Majális képe aranyérmet nyert, és Velencében is bemutatták néhány képét. Ugyanebben az évben tett egy Dél-itáliai körutat, amit 1903-ban megismételt. 1902 körül egyik szemére megvakult, de ennek ellenére folytatta a munkát.
1905-ben került sor első önálló kiállítására a Nemzeti Szalonban (Modern magyar művészek). A kiállításon 89 munkáját mutatták be, köztük a külön erre az alkalomra készült Szurkos fenyő című képpel. Következő elismerésként kinevezték az Országos Mintarajziskola és Rajztanár képző (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) igazgatójának, s így az induló fiatalokat és a modern törekvéseket tudta támogatni.
1907-ben a magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapító tagja lesz.
1910 februárjában a berlini Sezession magyar kiállításán 20 műve aratott nagy sikert, majd áprilisban a müncheni Galerie Heinemannban 31 képből álló önálló kiállítását mutatta be. Májusban pedig a Berlini Nemzetközi Kiállításon aranyérmet kapott. Budapesten a Téli Tárlatban a Parkban című képét aranyéremmel tüntették ki és egy magángyűjtő 20 000 koronáért vásárolta meg. 1911-ben a Római Nemzetközi művészeti Világkiállításon 19 műve különteremben szerepelt és itt nagydíjat kapott. Az Uffizi képtár elkérte 1897-ben festett önarcképét, Önarckép bőrkabátban (A kép ma is ott látható, egyike annak a két képnek, amik nem hazai múzeumba kerültek). 1912-ben az Ernst Múzeum megrendezte második gyűjteményes kiállítását, 96 alkotással. Érdemeit pedig a Szent István Rend kiskeresztjével ismerték el.
Ezek után folyamatosan állított ki, majd Jernyén időzött.
Az első világháború idején nem volt arra lehetősége, hogy Jernyére menjen, így az 1916/17-es évek nyarát Fonyódon töltötte.
Az idős mester még megélhette élete legnagyobb kitüntetését, amikor is 1914-ben a Szépművészeti Múzeum felállította a Szinyei termet. 1920-ban érte a halál Jernyén.
Negyven nappal halála után a szűkebb baráti köréhez tartozó művészek és írók megalapították a Szinyei-Merse Társaságot, mely a második világháborúig a magyar művészeti élet befolyásos társasága volt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szinyei_Merse_P%C3%A1l
