Kategória: Évfordulók

december 25, 2024 / Évfordulók

MARKÓ BÉLA

Kezdetben az Isten

Az Isten kezdetben vidám volt,
gyakran mosolygott, ritkán büntetett,
aranyszínű ruhában járt-kelt,
és olykor maga mellé ültetett,

láttam a fiát a kereszten,
szúrta fejét a töviskoszorú,
de tudtam, hogy csupán egy kép ez,
s a valóságban mégsem szomorú,

megszabadított a gonosztól,
és adott szilvaízes kenyeret,
ősszel a fák alól a parkban
együtt gyűjtöttünk színes levelet,

aztán már ritkábban mosolygott,
sokat kérdeztem, keveset felelt,
igaz, hogy egyszer rajtakaptam,
ahogy magában halkan énekelt,

a falról eltűntek a képek,
és fent az égről is a csillagok,
már rég nem látok el odáig,
pedig úgy tudtam, hogy mindig ragyog,

s most csak utcai lámpa ég kint,
távolabb minden csupa fekete,
ruhája van, de nincsen arca,
elfogyott mindennapi kenyere,

alig emlékszem a kezére,
s már nem hiszem, hogy egyszer felderül,
fekete, fekete, fekete,
hiányzik mégis istentelenül.

 

Utolsó fohász

Visszahúzódom egyetlenegy versbe,
amelynek alig néhány sora van,
aztán tovább, egy mondatban alany
vagy állítmány leszek, hogy így-úgy egybe-

foghassam még a mondatrészeket,
míg egymástól elválnak mindörökre,
mintha a borsóhéjból kipörögne
s szétszóródna a mag, nem én leszek

a tobzódó kert, darabokra törnek
a rózsaszínek, sárgásbarnák, zöldek,
most már egy szó vagyok csak, ha vagyok,

s ami külön van, azon nincs hatalmad,
nem tőled függ, hogy éljek-e vagy haljak,
vedd vissza minden képződ és ragod!

Markó Béla (Kézdivásárhely, 1951. szeptember 8. –) erdélyi magyar költő és író, tanár, szerkesztő, politikus.

1958-1970 között a Kézdivásárhelyi Líceum diákja, itt érettségizett, majd ezután a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán magyar–francia szakon tanult. 1974-ben szerezte meg tanári diplomáját. 1974–1976 között Marosszentannán általános iskolában francia nyelvet tanított. 1976–1989 között Marosvásárhelyen az Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt.

Kedvelt versformája a szonett, szívesen ír gyermekverseket is. Az Igaz Szó kiadásában szerkesztett ifjúsági antológiákat. Magyar irodalmi tankönyvet írt Izsák Józseffel, amelyet 1981-től évenként kiadtak. 1984-ben lefordította Lucian Blaga Manole mester című drámáját, Markó verseiből pedig egy kötetre valót Paul Drumaru fordított román nyelvre.

1989-től 2005-ig főszerkesztője volt a Marosvásárhelyen kiadott Látó című irodalmi folyóiratnak. Az 1989-es változások után kezdett el politikával aktívan foglalkozni. A Maros Megyei Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja és alelnöke. 1990–től Maros megyei szenátor, 1990–1991-ben az RMDSZ Országos Elnökségének tagja volt. 1990–1992 között a Szenátus Művelődési Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagja, a Román Parlament IPU küldöttségének tagja.

1991–1992-ben az RMDSZ szenátusi frakciójának elnöke, 1996 és 2012 között a Szenátus Külügyi Bizottságának, 2012 és 2016 között a Szenátus Oktatási Bizottságának tagja. 1993 januárjától 2011 februárjáig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. 2004-2007 között a román kormány művelődési, oktatási és az európai integrációs tevékenységeket felügyelő miniszterelnök-helyettese.

2009 decemberétől 2012 májusáig ismét a román kormány miniszterelnök-helyettese.

2011-ben nem indult újabb elnöki mandátumért az RMDSZ-ben, de kormánytisztségét 2012-ig, parlamenti mandátumát 2016-ig megtartotta.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteleti tagja. A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke. Tagja a Romániai Írószövetségnek, a Magyar Írószövetségnek és a Szépírók Társaságának.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mark%C3%B3_B%C3%A9la

december 25, 2024 / Évfordulók

Aki őseitől nagyobb vagyont örökölt, „attól a hon kétszerte jobban megvárhatja, mint sok mástól” a hazának tett áldozatot. (Mikó Imre)

„… amint lelkünk szabad, szellemünk szárnya le nem köthető, amint tanodáinkban minden kődarab mienk, tanítóink minden falat kenyere a mi saját buzgóságunk földében termett: úgy nevelésünknek és tanításunknak szabadnak kell lenni, kebelbeli ügyünknek maradni mindenha!” (Mikó Imre)

 

Mikó Imre, 1852[

Gróf hídvégi Mikó Imre (Zabola, 1805. szeptember 4. – Kolozsvár, 1876. szeptember 16.) erdélyi magyar államférfi, művelődés- és gazdaságpolitikus, történész. A 19. századi Erdély politikai életének haladó szemléletű, meghatározó alakja, két ízben (1848, 1860–1861) Erdély főkormányzója, 1867 és 1870 között Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztere volt. A közművelődés és közélet terén fáradhatatlanul munkálkodott hazája gazdasági, kulturális és tudományos felemelkedésén, kiérdemelve ezzel az „Erdély Széchenyije” megtisztelő jelzőt.

Politikai pályáját az erdélyi főkormányszék tisztviselőjeként kezdte 1826-ban, s 1847-re a kincstárnoki tisztségig jutott, egyúttal az erdélyi liberális reformnemzedék egyik vezéralakjává vált. 1848-ban Erdély ügyvivő, majd rövid ideig tényleges főkormányzója volt, ő elnökölte a magyar szabadságharc mellett kiálló agyagfalvi székely nemzeti gyűlést. A szabadságharc bukása utáni időszakban a passzív ellenállás híveként visszavonult a politikától, s az 1860-as évekig kizárólag Erdély gazdasági és művelődési felemelkedésének szentelte életét. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület (1854) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (1859) megalapítása mellett fontos szerepet játszott a Kolozsvári Tudományegyetem létesítésében (1872), támogatta a kolozsvári Nemzeti Színházat, ösztönözte a korszerű mezőgazdaság és oktatásügy kibontakozását, s tevékenyen részt vállalt az erdélyi református egyházkerület közügyeiből is. Szerkesztője és kiadója volt az Erdélyi Történelmi Adatok három kötetének (1855–1858), ezzel tudományszervezőként megteremtette az erdélyi történetírás egyik alapvető fórumát, de maga is írt történeti, irodalomtörténeti tanulmányokat. Az 1860-as évektől ismét politizált, 1860–1861-ben Erdély főkormányzója volt, majd 1865-től Kolozsvár követe a pesti országgyűlésen. A kiegyezést követő első magyar kormány közmunka- és közlekedésügyi minisztereként (1867–1870) nevéhez fűződik a Magyarországot Erdéllyel összekötő vasúti pálya kiépítése, valamint az állami vasúttársaság, a mai Magyar Államvasutak Zrt. jogelődjének megalapítása. 1867-től 1876-ig a Magyar Történelmi Társulat első elnöke.

 

Közművelődési munkássága

Gróf Mikó Imre roppant tevékenységét és áldozatkészségét leginkább társadalmi téren fejtette ki, amiért kortársaitól méltán kiérdemelte az „Erdély Széchenyije” jelzőt. Már az 1830-as–1840-es években bekapcsolódott az erdélyi református egyház, az oktatás és a kolozsvári magyar színház ügyeibe, de intézményszervezői munkássága igazán a politikai visszavonultság éveiben, az 1850-es években teljesedett ki. Felkarolta a nemzeti nyelv ügyét, az ismeretek terjesztését, az erdélyi közművelődési, oktatási és jótékonysági intézeteket, melyeknek egész sora neki köszönheti létét vagy felvirágzását. Az alábbiakban külön részletezett egyesületek mellett újjászervezte az 1848 után bomlásnak indult Erdélyi Kölcsönös Jég- és Tűzkármentő Társaságot. 1856-ban megalapította és 1859-ig szerkesztette a Kolozsvári Közlöny című politikai hetilapot, ennek óvadékát is a sajátjából fizette le. Anyagilag támogatta Gyergyai Ferenc A magyar nyelv sajátságairól című nyelvészeti munkájának (1856) és Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének (1863) megjelentetését.

Mindemellett részt vett az erdélyi román (ASTRA) és szász (Verein für siebenbürgische Landeskunde) művelődési egyesületek munkájában. Közművelődési, tudományszervezői és mecénási tevékenysége azonban nem csupán Erdély kulturális felemelkedésére irányult, szervezőmunkájával és anyagi áldozattételeivel az összmagyarság közművelődését is szolgálta. 1860-ban 4000 forintos adománnyal járult hozzá a Magyar Tudományos Akadémia törzstőkéjének felemeléséhez, 1867-től haláláig a Magyar Történelmi Társulat első elnöke volt.

 

Az anyagiak mellett foglalkozott az iskolaügy elméleti-módszertani megújításával is. 1858-ban a tanítási módszerek reformjára ösztönözte a nagyenyedi kollégiumot. Úgy tartotta, hogy a nevelésben helyet kell hagyni az önálló munkának, az egyéniség kibontakozásának: „Én, amint tartósabbnak hiszem azon virág életét, mely a szabad légyen, mint amely virágházban fejlett ki, úgy alaposabbnak tartom azon tudományt, szilárdabbnak azt a jellemet, mely a magánszorgalomnak, önálló lélek vizsgálódásának gyümölcse, mint azt, amely mások fáradsága után, a mi igyekezetünk és utánajárásunk nélkül, úgyszólván ingyen lőn sajátunkká.” Szintén fontosnak tartotta a tanárok folyamatos továbbképzését, valamint az egyetemi szintű lelkészképzést.

Befolyását latba vetve nagy része volt a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttében, az általa korábban megszervezett Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári gyűjteményei az egyetem helyének kiválasztásában is fontos szerepet játszottak. Mikó Imre javaslatára az egyesület a gyűjteményeket átengedte az egyetem használatába, a tulajdonjogot és az ellenőrzés jogát továbbra is fenntartva. Füvészkert kialakítása céljából szintén átadták az egyetemnek az általa adományozott kertet. Mikó olyan szövetséget álmodott az egyesület és az egyetem között, amelyben mindkét fél megőrzi önállóságát, de közösen dolgoznak az erdélyi tudományosság érdekében. Nem véletlen tehát, hogy 1872. október 19-én Mikó Imre volt az, aki miniszteri biztosként feleskette az egyetemre kinevezett első tanárokat.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Mik%C3%B3_Imre_(politikus)

december 25, 2024 / Évfordulók

SÁNTA FERENC

Sánta Ferenc (Brassó, 1927. szeptember 4. – Budapest, 2008. június 6.)

Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író. 1998-tól haláláig a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

*

1927. szeptember 4-én született Brassóban (Románia, Erdély). Első életéveit Sepsibikkszádon, majd Marosvásárhelyen töltötte. Innen Kolozsvárra költöztek. Itt a Farkas utcai Katolikus Elemi Iskolában kezdte meg tanulmányait, majd az Unitárius Kollégium Gimnáziumában folytatta 1940 és 1945 között. 1945–1946-ban a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanult.

 

1946. július 30-án házasságot kötött Debrecenben. Négy fiúgyermeke született.

1947 és 1950 között bányász a Dorogi Szénbányászati Tröszt Pilisszentiváni Bányaüzeménél. 1953–1956-ban betanított munkás, marós, fúrós a Kispesti Vörös Csillag Traktorgyárban. 1957-ben a Ganz Daru- és Hajógyár betanított munkása, esztergályos. 1958. szeptember 1-jétől az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa. 1968 óta írói munkásságából élt.

Tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.

1954 elején egy pestlőrinci író–olvasó találkozón ismerkedett meg Szabó Pállal, aki az Irodalmi Újságban mutatta be a Sokan voltunk című elbeszélés közlésekor 1954 márciusában. A mű nagy feltűnést keltett. Első novelláskötete a Téli virágzás (1956). A Petőfi Kör alapító vezetőségi tagja. Nyílt levelet intézett a miniszterelnökhöz a parasztság jogfosztottságáról 1956 szeptemberében.

További művei: Farkasok a küszöbön (novellák, 1961); Az ötödik pecsét (regény, 1963); Húsz óra (krónika, 1963); Az áruló (regény, 1966); ennek drámaváltozata, az Éjszaka (1968, bemutatta a budapesti Katona József Színház 1968. március 8-án Egri István rendezésében, Őze Lajos, Avar István, Básti Lajos, Sztankay István, Maklári János szereplésével); Isten a szekéren (válogatott novellák, 1970); A szabadság küszöbén (esszék, cikkek, interjúk, 1993).

Több művéből készült film és tévéfilm. A Húsz óra (1965) és Az ötödik pecsét (1975) Fábry Zoltán rendezésében nemzetközi sikert is aratott. A Halálnak halála című tévéfilm forgatókönyvéért az író Arany Nimfa-díjat kapott Monte-Carlóban (1970). Filmre vitték az Éjszaka, A Müller család halála és a Kicsik és nagyok című munkáit is.

A Húsz óra és Az ötödik pecsét című regényei 23 nyelven jelentek meg (angol, cseh, hindi, holland, francia, japán, kínai, lengyel, német, olasz, orosz, román, szerb stb.).

Elhunyt 2008. június 5-én.

http://www.pim.hu/object.F302B8A9-845D-4362-824F-2F838B6E4872.ivy

december 25, 2024 / Évfordulók

Szenczi Molnár Albert (Szenc1574augusztus 30. – Kolozsvár1634január 17.) magyar református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító. Munkásságának egyik nagy elismerése, hogy arról dicsérettel emlékezett meg Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja.

Életének javát külföldön élte le (WittenbergStrassburgHeidelbergAltdorfMarburg és Oppenheim). Olyan európai hírű tudósokat tudhatott barátainak, mint Johannes Kepler és Martin Opitz. Műveinek többsége külföldön született, tevékenységét mégis hazája javára fejtette ki. Barátait idézve egyik levelében, ezt írta:

Azt mondják ugyanis mind és erősítik, hogy egyetlen szótár kibocsátásával, amit a deákság egész Magyarországon szomjúhozik, többet csinálhatok mind az egész hazának, mintha egyik helységében több évig tanítom az ifjúságot avagy az egyházközséget.

– Szenczi Molnár Albert levele Georg Remhez

Úttörő jelentőségű latin szótára átdolgozásokkal a 19. század közepéig használatban volt; sok irodalmi, tudományos műszónak nála olvasható első magyar nyelvű meghatározása. Latin nyelvű magyar nyelvtanát a 18. századig kézikönyvként használták, ezáltal – a tudománytörténeti jelentőségen túlmenően – nagyban hozzájárult a magyar nyelvhasználat és helyesírás egységesüléséhez. A református magyarság számára számos zsoltárfordítása, a Károlyi-biblia javított kiadásaKálvin Institutiójának és a heidelbergi káté fordítása máig élő hagyaték. Kiemelkedő hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére. Ugyanakkor latinul is virtuóz módon verselt.

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szenczi_Moln%C3%A1r_Albert

 

december 25, 2024 / Évfordulók
JANUS PANNONIUS
Galeotto Marzio zarándoklásáról
Költő létedre, ó, miért, miért,
hogy cserbenhagytad Parnassusnak ormát
és felszerelve bottal és iszákkal
zarándokolsz Rómába, Marzióm?
Külföldiek hiszékeny csőcseléke,
az agyrémektől rettegő tömeg,
az álszent had csak hadd csinálja ezt.
Te valljad azt, mit vallott hajdanán
Protagoras, a bölcseszü tudós,
Theodorus, ki nem hitt istenekben
s az élvezetnek atyja, Epikur,
ki azt tanítja, legfőbb rossz: a kín. –
De hogyha tán alázat szállt szívedbe
s lecsüngő fejjel vonz a búcsújárás,
mindent hiszel, mit prédikál naponta
s magas szószékéről alárikácsol
Albert páter s a szószátyár Robertó,
vénasszonyoknak könnyeit vadászva:
Hát akkor mondj a Múzsa-hadnak búcsút,
törd össze lantodat; Phoebus dalát
bízd Vulkánnak kovács-pöröly szavára:
Mert hívő ember költő nem lehet!
Geréb László ford.
„Janus Pannonius, magyarosan Csezmiczei János vagy Cesinge János (Janus – János / Pannonius – Pannóniai), (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) római katolikus pap, pécsi püspök 1459-től haláláig, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista. Csezmiczei János (Ivan Česmički) néven született. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt.
Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol anyjának, Vitéz Borbálának testvére, Vitéz János volt a püspök, aki nagybátyja és védnöke volt, Mátyás nevelője, a magyar humanizmus megteremtője, aki nemcsak az egyház első embere volt, hanem egy időben az egész magyarországi politika irányítója is.
Janus Pannonius nevét Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki. Költészetében a vallásos eszmék helyett megjelenik Magyarországon, s azonnal európai színvonalon a reneszánsz gondolkodás és életérzés. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.
1434. augusztus 29-én (más források szerint augusztus 26-án vagy 20-án) született, valószínűleg a Dráva menti (azóta eltűnt) Csezmice községben, elmagyarosodott nemesi családban. A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név. Anyai ágon kisnemesi származású (apja, Csezmiczei Pál (1400?–1440) a hagyomány szerint asztalos volt), de nem a nemesi, hanem az ún. „agilis”-i rétegbe tartozott, a családnak címere nem volt. Atyját korán elvesztette, tizenhárom éves koráig özvegy édesanyja, a Szilágyiakkal és Hunyadiakkal rokon Garázda (mások szerint: Zrednai mások szerint: Vitéz) Borbála (1403–1463) nevelte és taníttatta, akinek összesen négy gyermeke volt (három fiú és egy leány). Így boldogan bízta a korán tehetségesnek bizonyuló János költséges külföldi taníttatását nagybátyjára, Vitéz Jánosra.
1447-ben a magyar humanizmus gerince Pier Paolo Vergerio tanácsára Janus Guarino Veronese ferrarai magániskolájába került. Guarinónál együtt nevelkedett a korabeli itáliai ifjúság színe-javával, s a koraérett gyermekben hihetetlenül gyorsan bontakozott ki a költői tehetség. Guarino nemcsak latinra, de ógörögre is tanította.
1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult. 1454–55 telét Magyarországon töltötte, amikor váradi őrkanonok volt, és ekkor születtek meg első pannóniai tárgyú elégiái. 1458-ban Rómába utazott, mint titeli prépost.
Hunyadi Mátyás magyar trónra kerülés után Janust hazahívták rokonai, egyenesen az udvarba; mert az új ország építéséhez jól képzett emberek kellettek. Katalin királyné tanítója, majd királyi kancellár, azaz az udvari hivatalok vezetője lett; rokona, Vitéz János bíboros, prímás esztergomi érsek pedig nemcsak az egyház hazai vezetőjévé, hanem Mátyás uralkodásának korai éveiben a király legfőbb tanácsosává – Mátyás után az ország második emberévé és a politika jelentős irányítójává – vált.
Mátyásnak szüksége volt arra, hogy az egyház feltétlenül mellette legyen központosító politikájában, ezért a püspökségek élére legmegbízhatóbb híveit állította. Így lett Vitéz kinevezése után Janus Pannonius pécsi püspök.
Élete nagy részét betöltötte a politika, de nem hagyta abba költői munkásságát sem. Leginkább az epigramma és az elégia műfajában alkotott. Kétségeit, bánatait – így az édesanyja elvesztése miatti gyászt, vágyódását a napfényes Itáliába – meghitt hangú költeményekben fejezte ki. Közben százszámra írt csipkelődő epigrammákat is.
1466-ban súlyos betegség, tüdőbaj támadta meg.
Halála
Mátyás király hosszú távra békét kötött a szultánnal. Janus Pannonius és a nagybátyjával, Vitéz Jánossal szövetséges főurak köre úgy érezte, hogy egész addigi politikai elképzelésük jutott csődbe, mert szerintük a király elárulta a Hunyadi-hagyományt, és elhanyagolta a török elleni védekezést. Ezért Vitéz Jánossal és a zendülő főurakkal együtt 1471-ben szembefordult a királlyal.
Az összeesküvők uralkodójelöltje Kázmér lengyel királyfi volt, akit Mátyás helyébe, a magyar trónra akartak juttatni, Vitéz János a német birodalmi gyűléstől is kért segítséget. Janus Pannonius is az összeesküvők mellé állt és Mátyás ellen fordult. A király egykori nevelőjét, az esztergomi érseket és a főurakat elfogatta és a visegrádi, majd az esztergomi várba záratta. A zendülők kegyvesztetté váltak. Mátyás sorsukat megvitatta a pápai követtel és a magyar főurakkal, akiknek közbenjárására szabadon engedte valamennyiüket.
Janus Pannonius, nagybátyjával ellentétben, nem adta meg magát és tovább menekült. Előbb Pécs várának falai között védekezett, majd vagyonával és kincseivel Velence felé futott tovább a király haragja elől. Útközben megbetegedett, meghűlt és 1472. március 27-én Medveváron elhunyt.
 
 
 
 
 

 

december 25, 2024 / Évfordulók

„Robert Merle az akkor még francia gyarmat Algériában született. A párizsi Sorbonne-on szerzett képesítést angol irodalomból. Rövid ideig harcolt a második világháborúban és három évet töltött német hadifogságban. Szabadulása után egyetemen tanított és megírta első regényét, a háborús élményeit feldolgozó Két nap az életet, amely megkapta a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Az 1950-es és 60-as években ismert, baloldali elkötelezettségű íróvá vált, könyvet írt Fidel Castróról és az algériai forradalom vezéréről, Ahmed Ben Belláról. Világszerte elismertséget szerezett politikai-fantasztikus regényeivel, amelyekben kora politikai és társadalmi problémáit mutatta be sci-fi díszletekben; ezek közé tartozik az Állati elmék, a Malevil vagy a Védett férfiak. Tizenhárom kötetes történelmi regénysorozata, a Francia história, Magyarországon is az egyik legtöbbet olvasott francia íróvá tette.

…Megismerve a középiskolai tanárok hajszolt életét, Merle azt a célt tűzte ki, hogy egyetemi tanár legyen, akiknek Franciaországban a bőséges fizetés mellett csak heti három órát kellett adniuk; a fennmaradt időben pedig könyveket akart írni. Ennek a célnak az eléréséhez egy legalább ezer oldalas doktori értekezést kellett írnia. Témájául Oscar Wilde-ot választotta. Addig is 1933-ban tanári állást vállalt Pontoise bentlakásos középiskolájában ahol beleszeretett az egyik végzős diáklányba, Edmée Thiriet-be, akit 1934. június 7-én feleségül vett. Közben elvégezte kötelező katonai szolgálatát (az esküvőre eltávozást kapott), majd annak végeztével, 1934 októberétől előbb Bordeaux, majd Marseille egyik középiskolájában tanított. Itt született kislányuk, Élisabeth. Dél-Franciaországból azonban igen nehézkesen tudta tartani a kapcsolatot doktori konzulensével, ezért 1936-ban a Párizs melletti Neuilly gimnáziumában vállalt állást. Itteni egyik kollégája Jean-Paul Sartre volt.[6]

…1939 szeptemberében kitört a második világháború, Franciaország hadat üzent Németországnak. Merle-t behívták és nyelvtudása miatt az angol expedíciós hadtesthez osztották be összekötőként. 1940 májusában a francia és angol hadsereget bekerítő németek elől Dunkerque-be hátrált. Engedélyt kapott, hogy felszálljon egy kimenekítő angol hajóra, de amíg összeszedte bajtársait, a hajó elment. Egy tiszttársa szerint Merle több sebesültet is kimentett a vízből, akik a németek által elsüllyesztett hajókról próbáltak partra jutni.[7] Néhány nappal később, június 4-én fogságba esett. Hadifogolyként Dortmundba vitték, ahol egy bútorgyárban kellett dolgoznia. 1941 márciusában egy német kantinoslány segítségével megszökött, de a francia határon elfogták. Börtönbe került, majd nehéz fizikai munkára osztották be. 1941 augusztusától a fogolytábor kórházában volt tolmács. 1942 szeptemberében átszállították a kelet-poroszországi Königsberg mellé, ahol a stablacki táborban összegyűjtötték az egyetemi végzettségű, a többieket túl gyakran megszervező hadifoglyokat. 1943 júniusában egészségügyi okokra hivatkozva szabadon engedték. Hároméves fogsága alatt az előtte is gondokkal küszködő házassága teljesen megromlott, felesége megcsalta. Hazatérése után elváltak, kislánya Edméehez került, aki feleségül ment korábbi szeretőjéhez. Merle Párizsba költözött és folytatta korábbi tanári munkáját és tovább írta disszertációját. Ekkor fogott bele első regényébe, a Két nap az életbe, amelyben saját háborús tapasztalatait, a dunkerque-i menekülést írta meg. A könyv főhőse, Maillat gyakorlatilag Merle-lel azonos (őrmester rendfokozatú angol tolmács) és a cselekmény saját élményeit követi (bár az író azt nem volt hajlandó elárulni, hogy annak a jelenetnek is van-e valóságalapja, amikor a főszereplő megerőszakol egy lányt). A hadifogság miatt megromlott egészsége miatt hosszú betegszabadságra ment, 1944 októberében pedig az angol irodalom tanáraként (még nem professzorként) felvették Rennes egyetemére.[8]

…1965-ben az Állati elmék írásának megkezdésével új korszakot nyitott életművében, a politikus-fantasztikus regényekét. A történet főhősei (szokás szerint Merle-ről és harmadik feleségéről mintázva) megtanítanak két delfint egyszerűsített nyelven beszélni. A delfineket azonban lefoglalja az amerikai hadsereg és a segítségükkel felrobbant egy hadihajót. A regény amellett, hogy híven bemutatja a hidegháború és az atomkatasztrófa állandó veszélyének korát, felveti az ember állatokkal szembeni erkölcsi felelősségét is. Az Állati elmék 1967-ben jelent meg és nemcsak Franciaországban, hanem világszerte nagy sikert aratott; még az Egyesült Államokban is, pedig Merle a könyvben kimondottan kritikusan ír az USA-ról.[17] 1973-ban filmre vitték, de a hollywoodi A delfin napjából gondosan kiirtottak minden Amerika-ellenes politikai utalást.

…az 1972-ben megjelent Malevil az atomháború után, a középkorba visszasüllyedt világban játszódik. A középkori várban (amelynek ihletője részben Merle birtoka, Bousquet, részben Commarque vára)[19] lakó túlélők egyfajta kommunát alakítanak aki, ahol minden közös (még az egyetlen nő is) és demokratikusan döntenek az ügyeikben; szemben a szomszéd közösség teokrata diktatúrájával. A könyv azonnal kasszasiker lett, számos országban kiadták és megkapta a sci-fi regényeknek adományozott John Wood Campbell Emlékdíjat.[20]

1974-ben újabb „politikus-fantasztikus” regényt adott ki, amelynek témája az akkoriban egyre inkább erősödő (és Amerikában sok esetben hisztérikussá váló) feminista mozgalom volt. A Védett férfiak világában egy járvány kiirtotta a férfiak többségét, a nők átveszik a társadalmi szerepüket, és övék lesz mind a politikai, mind a gazdasági hatalom. Mint a forradalmak esetében olyan sok esetben, a szélsőségesek kerekednek felül, és létrejön egy férfigyűlöletre alapuló, erősen fasisztoid társadalom. Merle egyúttal a társadalmi szerepek megfordításával megmutatja férfiolvasóinak, milyen elnyomásnak vannak kitéve a nők a mindennapi életben. A Védett férfiak megkapta a brüsszeli királyi akadémia Franz Hellers-díját.[21]

1976 márciusában hozzáfogott régóta tervezett történelmi regénysorozata első kötetéhez, a Francia históriához. Merle hosszadalmas kutatásokat folytatott, hogy élethűen tudja ábrázolni a 16. századi Franciaország társadalmát és meglehetősen zaklatott, fordulatos történelmét…Merle 27 éven át, szinte szó szerint a haláláig írta.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Robert_Merle

december 25, 2024 / Évfordulók

JOHANN WOLFGANG GOETHE

EPIRRHEMA

 

Fürkéssz a Lét műhelyében

mindig egészet a részben.

Semmi héjban, semmi magban:

mert ami kint, bent is az van.

Villám-szemed így hatol be

a nyitott-szent rejtelembe.

 

Vonz a való látszata,

játék komolyodhat:

ami él, nem Egy soha,

kerete a Soknak.

 

Szabó Lőrinc fordítása

„Az író … az a nevelő, aki maga a legszokatlanabb úton neveltetett és a nevelés nála mindig kezet fogva jár az önmagával való harccal…Ez a belső és a külső egymásba olvadás, viaskodás az Énnel és a világgal egyszerre…Ez a viaskodás … ez a pedagógiai szolidaritás a környező világgal, a néppel, olyan szolidaritás, amely … gyakran … kritikai hidegségként és szigorként nyilvánul, ahogy minden nagy németnek, különösen Goethének és Nietzschének szavaiból és ítéleteiből ismerjük, – mennyivel több elkötelezettség van ebben, mint a hurrá-hazafiak rikoltozó ön- és népigazolásában.”

 

Thomas Mann: Goethe mint nevelő.” Nyugat, 1932. 9-10. szám

 

„ Goethe hatása az európai gondolkodásra és művészetre mindmáig óriási, ahogy a magyar irodalomra is az.

Nálunk főleg Kazinczy Ferenc korában érezhető, amikor irodalmunkban egész iskolává lett a németeket, s különösen Goethét utánzó irányzat. Kazinczy különösen szerette őt, főleg a görög klasszikusokra emlékeztető költészetét, s iparkodott azt nálunk is meghonosítani. Goethe hatása azonban nem itt kezdődik, hanem a Wertherrel, amelynek egyik silány utánzatát (Adolfs Briefe) maga Kazinczy magyarította Bácsmegyei gyötrelmei c. alatt. Werther hatása alatt írta meg Kármán József költői szépségekben gazdag kisregényét, a Fanni hagyományait. A Werthernek magának három magyar fordítása jelent meg a 19. században, az első 1823-ban, a második 1837-ben, mind a kettő névtelenül, a harmadik pedig 1864-ben Bajza Jenőtől.

…A 20. század első évtizedeiben Iphigenia Tauriszban című drámáját Babits Mihály, a Faustot pedig Sárközi György fordította magyarra. Művei újabb fordításai közül jelentősek Vas István vers- és prózafordításai (Vonzások és választások), valamint Jékely Zoltán és Kálnoky László Faust-átdolgozása. Hermann és Dorothea című eposzát legújabban Hárs Ernő fordította magyarra…

ÉLETE

Édesapjuktól és házitanítóktól magánleckéket kaptak, ezen felül tanultak latinul, franciául, ógörögül és angolul is. Goethe későbbi éveiben nagyon fontosnak tartotta az idegen nyelvek ismeretét. …(Apja) Johann Caspar nem szerette volna, ha gyermekeinek az oktatás hiánya miatt ugyanazokat a hátrányokat kellett volna elszenvedniük, mint neki, így taníttatásukról igen magas szinten gondoskodott. Taníttatta rajzolni, úszni, lovagolni, vívni; mindenre, ami egy előkelő ifjú képzettségéhez akkoriban tartozott. Goethe kezdetektől fogva nem kedvelte az egyházat, annak történetét a „tévedések és az erőszak keverékeként” (Mischmasch von Irrtum und Gewalt) jellemezte…

A Werthernek (1774) óriási hatása volt az egész korra. Goethe hírneve a legszélesebb körben elterjedt, s számos látogatót vonzott házukba. A kor leghíresebb emberei felkeresték őt, s barátaivá lettek…

 

1774 decemberében … ismeretséget kötött Károly Ágost weimari herceggel … s miután 1775 szeptemberében átvette a nagyhercegség kormányzását, meghívta Goethét Weimarba…

Később Herder és Friedrich Schiller is odakerült. Goethe megnyerte Károly Ágost rokonszenvét, s csakhamar benső bizalmas barátjává lett. A herceg 1776-ban követségi tanácsossá, majd rövidesen titkos tanácsossá nevezte ki, s Goethe igyekezett hivatali kötelességeinek is megfelelni… úgyhogy tényleg ő volt a herceg első minisztere, aki 1782-ben valóban miniszterelnökévé nevezte ki, bár ő ezt éppen nem óhajtotta….

 

Ugyanezen évben, két hónappal előbb történt, hogy II. József császár nemességgel tüntette ki.

… (Charlotte) Steinné asszony, a hercegi főlovászmester neje, a nála hét évvel idősebb igen érdekes és finom lelkű nő volt… lassan észrevétlenül erős, de tiszta, az erkölcs és kötelesség határain túl nem csapó szerelmi viszony fejlődött, ennek emléke a költő leveleiben maradt fenn…

 

Ez idő tájt kezdett foglalkozni földtani, majd növénytani, anatómiai, csonttani és különösen színtani tudományokkal. (Az állkapocs egy csontját Goethe-csontnak hívják. vj)

 

…nem tudott alkotni, mert a környezet nem nyújtott neki ehhez elég tápot. Régi óhaja volt Itáliát, a művészet klasszikus honát látni… hozzájárult a környezettel való elégedetlenség, némi politikai nézeteltérés közte és a herceg között, s azon óhajtása, hogy Steinné asszonytól szabaduljon.

 

Az itáliai utat inkognitóban, Möller kereskedő neve alatt tette meg. Előbb Velencébe, majd Rómába ment. … sokat foglalkozott a képzőművészetekkel, ami kétségkívül nagy hatással volt költői képzeletére is. A művészet országából Goethe nem vágyódott haza. Másfél évig mulatott ott, és csak 1788 áprilisában tért vissza. A herceg felmentette politikai hivatalaitól, s csupán a tudományos és művészeti intézetek felügyeletét hagyta meg nála, ehhez később (1792) még az újonnan alapított udvari színház intendánsi hivatala járult…

 

A weimari élet szűkkörű és kicsinyesnek tűnt, a római tartózkodás után. Még jobban érezte ezt azon új viszony következtében, amelyet Christina Vulpiusszal, egy ottani hivatalnok leányával, … kezdett….1789. december 25-én született fia, Ágost, az egyetlen, aki gyermekei közül életben maradt. Krisztinát később, 1806-ban törvényesen is elvette…Hozzájárultak lelki egyensúlyának megzavarásához a francia forradalom eseményei…

 

Ilyen körülmények között meghatározó befolyással volt lelki életére az a … barátság, amely közte és Friedrich Schiller között, 1794-ben létrejött…A közízlés ferdeségei, a középszerű írók, és a fonák irodalmi viszonyok ellen közösen valóságos hadjáratot indítottak csípős és szellemes epigrammáikkal, amiket Xéniáknak neveztek el

 

…1795-ben fejezte be a Wilhelm Meister tanulóéveit c. regényét, amelyben azt az eszmét akarja illusztrálni, hogy a művészet és élet a gyenge embert is önállóságra juttatják.

…befejezte a Faust első részét, amin egész életén keresztül dolgozott. … Ez nemcsak Goethének fő műve, … Benne az ember tragikuma van lefestve, az ellentmondás, a vágyak szárnyaló nagysága, s az eszközök lenyűgöző csekélysége között…

 

Goethe ezután mindinkább magába fordult, zárkózottá lett, s tanulmányainak élt. A keleti nyelvekkel való foglalkozás gyümölcse egy lírai gyűjtemény: Westöstlicher Diwan, amelyben részint keleti költeményeket dolgozott át, részint eredetieket írt…j. legmélyebben fiának halála érintette, aki 1830-ban Rómában hunyt el. Ez évben végezte be a Faust II. részét,… Nem sokkal később meghalt.

A weimari fejedelmi sírboltban nyugszik, Károly Ágost nagyherceg és Schiller mellett. …Goethének nincs ma élő leszármazottja.” (Wikipedia)

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Wolfgang_von_Goethe

 

 

december 25, 2024 / Évfordulók

Apollinaire: Égöv

(részlet)

 

„Most forró parton ülsz előtted a Földközi-tenger

Egész évben virágzó citromfák árnyéka rejt el

Barátaiddal kószálsz alattad leng a bárka

Egyik Mentonba tér haza egy majd Nizzába s kettő Turbiába

Irtózva nézzük látszanak a víz poliptól nyüzsgő mélyei

S halak úszkálnak lágy moszat között a Megváltó jelképei

Kis fogadó kertjében üldögélsz most Prága mellett

Egy rózsaszál az asztalon úgy érzed rólad minden bú lepergett

S míg félig készen hever itt előtted amit írsz a próza

Csak nézed egy kicsiny bogárt hogy altat épp szivén a rózsa

Döbbenten látod Szent Vid ó agátjain az arcod pontos mását

Sosem felejted már e nap halálos szomorúságát

Lázárhoz vagy hasonló itt kit meggyötört a nap

A nagy zsidónegyed órái mind ellenkező irányban forganak

S hátrálsz te is az életedbe vissza lassan s andalogva

Fülelsz a mély kocsmák ölén zengő cseh dallamokra

Ha mégy épp fölfelé a Hradzsin útjain s az alkonyat kilobban

Ímé Marseille-ben vagy körötted zöld görögdinnyék halomban

Ímé Coblenzban vagy az Óriáshoz címzett szállodában

Ímé Rómában ülsz fölötted egy japáni naspolyafa ága

Ímé most Amsterdamban vagy egy lánnyal akit szépnek látsz pedig szegényke csúnya

Egy leydeni diákkal kell majd összeházasodnia s előre únja

Latinul bérelnek szobákat ott Cubicula locanda

Már három napja éltem ott mikor Goudába mentem én emlékszem három napra

Párisban állsz a vizsgálóbíró előtt

Letartóztatnak s elvezetnek ím mint egy gonosztevőt

Oly sokfelé utaztál fájdalom s öröm kisért falukon városokon át

Mielőtt észrevetted volna vad korod s a rettentő hazugságok sorát

Húsz és harminc éves korodban szerelemtől szenvedtél ziláltan

Úgy éltem mint egy eszelős időmet elprédáltam

Nem merek jobb kezemre nézni már és minden pillanatban csak zokognék

Teérted és miattam kit szeretsz és mindazért mi rémít s bennem hánytorog még”

(Radnóti Miklós ford.)

 

 

„Guillaume Apollinaire (Róma1880augusztus 26. – Párizs1918november 9.) költő, író és kritikus.

 

Wilhelm Albert Vladimir Apollinaris de Kostrowitzky (más írásmóddal Kostrowicki) néven született Rómában. Anyja Angelica Kostrowicka lengyel grófnő, apja egy Francesco Flugi d’Aspermont nevű svájci-olasz, arisztokrata származású katonatiszt. Feltehetően szintén ő az apja Guillaume két évvel fiatalabb öccsének, Albertnek. A nehéz anyagi helyzetben lévő férfi valamikor 1884-87 között hagyta el őket, részben a kapcsolatot rossz szemmel néző családjaik nyomásának engedve.[1] Hároméves korában költöztek el Rómából, több olasz városban, majd hétéves korától Monacóban éltek, ahol anyja táncosnőként, előkelőségek kitartott nőjeként és sokszor szerencsejáték-nyereményekkel biztosította megélhetésüket. Apollinaire Monacóban, Cannes-ban és Nizzában járt iskolába; utóbbiban tette le írásbeli érettségi vizsgáit (1897), de a szóbelik előtt ismeretlen okokból elhagyták a várost.

Aix-les-Bains-ben és Lyonban éltek, majd Párizsban egy Jules Weil nevű bankárnál, akivel anyjuk a belgiumi Spa kaszinóiban tett egy rosszul sikerült kiruccanást (a fiúk a közeli Stavelot-ban laktak).[2] Visszatérve Párizsba már nem engedhettek meg maguknak egy bérelt lakást, kénytelenek voltak szállodába költözni. Apollinaire-nek pénzt kellett keresnie: újságcikkeket és (négerként) tárcaregényeket írt.

Az 1901 augusztusától egy évig a Rajna-vidéken dolgozott Milhau őrgrófné lánya, Gabrielle házitanítójaként; közben több német várost (UnkelBonnKöln) is felkeresett. Komoly hatással volt rá a német népköltészet, különösen a liedeket átszövő valóságfeletti elemek, valamint a szimbolizmus. Munkája során ismerkedett meg Annie Playdennel, aki ugyanannál a családnál volt nevelőnő. A házasság is szóba kerül közöttük, de Annie előbb hazatért Angliába, majd kivándorolt az Egyesült Államokba(A megcsalt szerető éneke, A Landor Road-i kivándorló, Annie) A németországi év alatt (1901/02) született versek közül kilenc a Szeszek című kötetben „Rajnai versek” cikluscím alatt jelent meg (a kötet korai tervének még Rajnai éj volt a címe).

1902 első felében három hónapos szabadságot kapott az őrgrófnétól, mely alatt megjárta MünchentBerlintDrezdátPrágát és Bécset.

Visszatérve Párizsba az avantgárd szellemi életének egyik meghatározó alakja lett, barátja volt többek között Pablo PicassoJean CocteauErik Satie és Marcel Duchamp1908-ban ismerkedett meg Marie Laurencin festőnővel, akivel öt évet éltek együtt.

1911-ben csatlakozott a kubista mozgalom egy külön ágát képviselő Puteaux-csoporthoz. Ez év szeptember 7-én a rendőrség letartóztatta, és néhány napra börtönbe került: egy Piéret nevű belga újságíró-kalandor a párizsi Louvre-ból ellopott néhány szobrot, melyből párat Apollinaire lakásán rejtett el, az ő tudta nélkül.[3]

Első (próza)kötete L’enchanteur pourrissant (1909) címmel jelent meg, de az elismerést csak a következő, Alcools [Szeszek] (1913) című gyűjteménye hozta meg, amely addigi tizenöt éves munkásságának szinte minden szakaszából tartalmaz műveket, melyek közül így több még részben a szimbolisták hatását mutatja.

Szintén 1913-ban jelent meg Les peintres cubistes [A kubista festők] című tanulmánya, mely az akkor önállóvá váló irányzat egyik fontos szövege.

1914 decemberétől önkéntesként harcolt az első világháborúban1916március 17-én megsebesült: egy gránátszilánk fúródott koponyájába, miközben a lövészárokban olvasta a Mercure de France című újságot; megoperálták, és egy vaspántot helyeztek a fejére,[4] korábbi egészségét már nem nyerte vissza. Utolsó két évében ismét Párizsban lakott. 1918 márciusában jelent meg Calligrammes [Kalligrammák] című kötete. Májusban feleségül vette Jacqueline Kolbot (Egy szép vörösesszőkéhez). A háború utáni spanyolnáthajárvány vitte el, 1918november 9-én. A párizsi Père-Lachaise temetőben nyugszik.”

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Guillaume_Apollinaire

 

 

december 25, 2024 / Évfordulók

 

Bulat Okudzsava

François Villon imája

 

Míg csak a föld körbejár,

Míg a nap ránk tekint,

Add meg Uram, mindenkinek,

Azt, amije nincs.

Adj a bölcsnek gondolatot,

A gyáva alá lovat,

Adj úgy, hogy mindnek jusson,

S engem, Uram ki ne hagyj…

 

 

Míg csak a föld körbejár,

Mindenható Uram,

Add meg a törtetőnek,

Hadd éljen hatalmasan.

Adj időt a bőkezűnek,

Erőt, míg fenn jár a nap;

Káinnak add meg a bűntudatot,

S engem, Uram ki ne hagyj…

 

 

Tudom, hogy mindenre képes

És bölcs vagy, Uram, hiszem,

Ahogy legyilkolt katonák hisznek

Az Éden ligeteiben,

Ahogy halk szavaidra hajlik

Az emberi szív meg a fül,

Ahogy önnön magunkban bízunk

Vakon s kegyetlenül.

 

 

Istenem, Uram,

Te zöld szemű, szép kegyelem,

Míg csak a föld körbejár,

S nem érti miért, maga sem,

Míg csak a tűz ki nem hűl,

S ha még időd marad,

Adj úgy, hogy mindnek jusson,

S engem, Uram ki ne hagyj…

 

(Vass Judit fordítása)

 

 

Bulat Okudzsava (Булат Шалвович Окуджава) (Moszkva, 1924. május 9.Clamart, 1997. június 12.) orosz költő, író, dalénekes (bárd).

A szovjet városi kultúrában minden valószínűség szerint a francia sanzon (chanson) hatására született, és gyorsan rendkívül népszerűvé vált a szerzői dal műfaja. Ennek egyik első, és legjelentősebb művelője volt Okudzsava. A többieknél (például Viszockij) idősebb dalnok munkássága erkölcsi, politikai és szakmai értelemben egyaránt mércévé vált és maradt a fiatalabbak számára. A brezsnyevi szovjet hivatal legföljebb tűrte, de nemigen támogatta ezt a műfajt és a képviselőit. A dalok többnyire alkalmi koncerteken tűntek fel, és amatőr magnetofon-felvételeken terjedtek. Okudzsava első nagylemezét egy kis lemezkiadó bocsátotta ki Párizsban (Le Chant du Mond; 1968).

Okudzsava mintegy kétszáz dalt írt saját verseire.

Bulat Okudzsava egy pártiskolára és pártmunkára Tbilisziből Moszkvába költözött kommunista családban született. Apja grúz, anyja örmény volt. A szülei letartóztatása után (apját hamis vádak alapján főbelőtték 1937-ben, anyját 18 évre a gulagra küldték) 1940-ben Tbiliszibe költözött. 1942-ben önkéntesként a frontra ment. A háború után felvették a Tbiliszi Állami Egyetemre. 1950-ben diplomázott, és ezután tanárként kezdett dolgozni, először egy falusi iskolában, később Kalugában.

1956-ban visszatért Moszkvába. A Molodaja Gvargyija (Ifjú Gárda) kiadónál szerkesztőként kezdett dolgozni, később a Lityeraturnaja Gazeta vers-szerkesztőségének vezetője lett. Ugyanakkor – az 1950-es évek közepén – kezdett dalokat írni, és saját gitárkíséretével előadni. Hamarosan koncerteken lépett fel. Dacára annak, hogy hivatalos kiadás dalaiból nem készült, gyorsan népszerűvé vált, és felvételei terjedni kezdtek. Népszerűsége – először az értelmiség körében – nőttön nőtt, és hamarosan külföldön is ismertté vált.

Ő teremtette meg a szovjet bárdok mozgalmát. Ezek a költők, énekesek diákotthonokban, munkásszálláson, nyári táborokban önmagukat gitárral kísérve énekelték verseiket. Okudzsava követői közül olyan híres szovjet költők (bárdok) is kikerültek és tettek szert népszerűségre, mint: Galics vagy Viszockij.

1997-ben halt meg a Párizshoz közeli Clamart-ban, de Oroszországban temették el.

Egykori lakása, az Arbat 47. sz. ház előtt emlékművet emeltek a tiszteletére.

1991-ben szovjet Állami díjat kapott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bulat_Salvovics_Okudzsava

 

december 25, 2024 / Évfordulók

„Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József (Szabadka, 1887. február 13. – Kelebia és Szabadka közelében, 1919. szeptember 11.) magyar író, orvos, pszichiáter, pszichoanalitikus, zenekritikus, zeneszerző. Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Született Szabadkán, 1887-ben. Anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de ő festő akart lenni. Alkotásvágya miatt nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette, és csak elégségesnek ítélte.

Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be, mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak, a Jövendő akkori főszerkesztőjének küldte el A kályha című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással.

1904-től, az érettségi után a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, az anatómia és az élettan lekötötte minden idejét. 1906-tól a Budapesti Naplóban jelentek meg írásai, de más lapokban is publikált. A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt. Ugyanebben az évben jelent meg első novelláskötete, A varázsló kertje.

1909-ben szerezte meg orvosi diplomáját, majd Budapesten, a Moravcsik-féle Elme- és Idegkórtani Klinikán kezdett dolgozni gyakornokként. (Az épületben ma a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája működik, és márványtábla őrzi Csáth emlékét, amelyet 2005 szeptemberében Kéner Balázs újságíró, Csáth-kutató állított.)

Idegorvosi munkásságának kiemelkedő alkotása az Egy elmebeteg nő naplója, mely – saját naplóját leszámítva – egész munkásságának legnagyobb szabású darabja. Ebben egy paranoiás nő kórképét írta meg, amelyben a hagyományos pszichiátria és a pszichoanalízis szempontjai keverednek. Többek között ez a mű ihlette Szász János filmrendező Ópium – Egy elmebeteg nő naplója című filmjét, mely a 38. Magyar Filmszemlén négy díjat is nyert. Az alkotás irodalmi szakértője az emléktáblát állító Kéner Balázs volt.

Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire ettől kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. Először azért nyúlt a szerhez, mert – tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott. (Morfinista korszakában írt szépirodalmi művei azonban nem érnek fel korábbi alkotásaival. Minden tévhittel ellentétben, a látomásos, mélylélektani novellák, amelyekben gyakran fordul elő patologikus személyiség, morfinista korszaka előtt születtek.vj)

1911-ben jelent meg a Délutáni álom című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

Csáth 1910-től különböző fürdőhelyeken volt orvos. Ekkoriban sok műve született, a munka mellett maradt ideje az írásra is. 1912-ben felvették a Martinovics szabadkőműves páholyba, egyszerre Adyval. 1913-ban feleségül vette Jónás Olgát, akitől 1918-ban lánya született. 1914-től katonaorvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nőttek. Rossz idegállapota miatt gyakran szabadságolták, majd 1917-ben végleg leszerelték.

A leszokást elősegítendő, falusi orvos lett Földesen, majd Regőcén, de a gondok csak fokozódtak. Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája. 1919-ben már a bajai elmeosztályon ápolták.

Miután megszökött, lelőtte feleségét, és öngyilkosságot próbált meg elkövetni. A sikertelen kísérlet után a szabadkai Mária Valéria Közkórházban ápolták. Újabb szökése után Kelebiánál, a szerb demarkációs vonalnál 1919. szeptember 11-én feltartóztatták. Nem sokkal később pantopon-túladagolásban meghalt.

Agyvelejét, szívét és máját, kívánsága szerint, öccse a pesti klinikára, első munkahelyére küldte, vizsgálatra. Azokat ott is temették el, fekete emléktáblája később arra a helyre került, egykori rendelője ablaka alá.

Munkássága nagy hatást gyakorolt a későbbi írógenerációkra, így több követője is akadt.(Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1th_G%C3%A9za