Kategória: Évfordulók

július 20, 2024 / Évfordulók

MICHELANGELO  BUONAROTTI

Vittoria Colonnához

Hosszú barátságunk alatt gyakorta
gondoltam s láttam is, hogy nő meg férfi
hegyből-fejtett-kő-képmása túléli
faragóját, ki visszatér a porba.

A természet ez egyszer fejét hajtja
a művészet előtt; győz a vésővel,
ecsettel nyert Szépség, mit az idő nem
zúz szét, s a halál nem vesz erőt rajta.

Két eszközöm szolgál, márvány és festék,
hogy átmentsem kettőnk arcát és testét –
megszédülök, a boldogság elönt,

hogy szépségét mától még ezer évre
is csodálhatják, s megértik, hogy én se 
voltam bolond, mert így szerettem Önt.

(Rónay György fordítása)

Különc, magányos, önmarcangoló személyisége, amely állandó harcban állt önmagával és a világgal, arra késztette, hogy keserűségét szobraiban, verseiben örökítse meg. Alakjai általában tragikus hősök, akik a művészhez hasonlóan korlátaik közül igyekeznek kitörni. Életének tragédiája, hogy monumentális tervei közül nagyon kevés valósult meg teljes egészében…

Michelangelo beköltözött a Mediciek palotájába, ahol szinte családtagként bántak vele. Részt vehetett annak az irodalmi és tudományos társaságnak az összejövetelein, amely nagy hírt szerzett a Medici-udvarnak. Ebbe a körbe tartozott Machiavelli is, a köztársaság alkancellárja, a neves vígjátékíró, és több hírneves költő, tudós, filozófus. Itt töltötte Michelangelo ifjúkorát 1492-ig, Lorenzo il Magnifico haláláig…

Firenzében Savonarola tüzes szónoklatai felkelést szítottak a Medici-család ellen. Végül elűzték a Medicieket, és Savonarola az államot átalakította teokratikus hatalommá. Tartva a felkeléstől, Michelangelo először hazament szülővárosába,… a honvágy visszahozta Firenzébe. Itt készült egyik munkája egy római bíboros birtokába került, aki az Örök Városba hívatta, ahol 14981499-ben elkészítette a Pietà márványcsoportját…egy elfaragott, félig tönkretett márványtömbből kellett szobrot faragnia. Így született 1501 és 1504 között a Dávid

Michelangelo mellett 1500-ban Leonardo da Vinci, 1504-ben pedig Raffaello is letelepedett a városban. A gyanakvó természetű Michelangelo egyiküket sem kedvelte; számára mindketten a nagyvilági, optimista életfelfogás képviselői voltak a siralom völgyében…

II. Gyula 1508-ban megbízta Michelangelót azzal, hogy IV. Szixtusz pápa egykori vatikáni házi kápolnájának falait freskókkal ékítse…A hagyomány szerint senkit nem engedett be a kápolnába, amíg a munka tartott, maga a pápa is csak titokban nézhette meg a készülő művet. 1512-ben, Mindenszentek napján leplezték le a freskót, és attól a naptól fogva csodájára járnak az emberek. Michelangelo még egyszer visszatért a Sixtus-kápolnába, hogy 1535 és 1541 között megfesse a csodálatos Utolsó ítéletet, a világ legnagyobb oltárképét, amelyet 1541 karácsonyán lepleztek le.

Azt a tényt, hogy Michelangelo rajong a szép, fiatal férfiakért, Rómában nyílt titokként kezelték…Néhány kutató szerint ezek a szerelmek plátói szinten maradtak, s ennek oka lehetett Michelangelo mély vallásossága, valamint elkötelezettsége a platóni ideák iránt. Annyi bizonyos, hogy magánélete miatt soha nem tört ki körülötte nagyobb botrány…

1547-ben súlyos csapás érte legkedvesebb barátnőjének, Vittoria Colonnának halálával, aki híres költőnő, a pescarai őrgróf özvegye volt, Michelangelo művészetének rajongója, a mester gyöngéd lelkű barátja, akihez plátói kapcsolat fűzte. Vittoria ideje legnagyobb részét egy viterbói kolostor magányában töltötte, ahol Michelangelo versekkel és levelekkel árasztotta el…

Ezután következett élete építészeti főműve, a Szent Péter-bazilika kupolája és apszisa.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Michelangelo_Buonarroti

július 20, 2024 / Évfordulók

1477-ben festette első ismertebb remekművét, A tavaszt…

1480-ban Amerigo Vespuccinak és testvérének, a több évig Magyarországon tartózkodó Bernardo Vespucci családjának … megbízásából … festette meg a Szent Ágoston-freskót, amelyet követett az… Angyali üdvözlet, amely már teljesen egyéni hangú, a hagyományost ötvözi újításaival.

1481-ben és 1482-ben a római Sixtus-kápolna freskóin dolgozott tanítványaival. Három bibliai történet ábrázolása került ki a keze alól: a Mózes próbatételei, a Krisztus megkísértése és az Áron ellen lázadók megbüntetése. Ezek a képek az előbbieknél sokkal nyugtalanabbak, feszültebbek, amit a kutatók Leonardo hatásával magyaráznak. 1483-ban vagy 1487-ben egy kelengyeláda díszéül szolgáló festménysorozatra kapott felkérést, így született a Boccaccio elbeszélése alapján készült, négy részből álló Nastagio degli Onesti története.

Botticelli ebben az időben ért pályája csúcsára. Leghíresebb képe, a Vénusz születése is ekkoriban készült, bár az egzakt időpontot nem sikerült meghatározni.

Később, miután Savonarola hatása alá került, Botticelli stílusa megváltozott, szigorúbb, szomorúbb lett, műveinek ritmusa feszültebb, szögletesebb. A háttérben a szelíd toszkán táj benépesült flamand hatásokat tükröző kastélyokkal. Drámai feszültségkeltésének végső határáig ment el a ma az Uffiziben látható Angyali üdvözleten. Utolsó évein eluralkodó misztikussága árad a Szent Jeromos utolsó áldozásából…” (Wikipedia)

Botticelli készített Dante Isteni Színjátékához illusztrációkat (rézkarcokat)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sandro_Botticelli

július 20, 2024 / Évfordulók

„Apja francia bevándorló volt Lengyelországban…Chopin zenei tehetségét nagyon fiatalon felismerték; zsenialitása a gyermek Mozartéhoz vagy Bachéhoz mérhető. Hétévesen már két polonézt (g-moll és B-dúr) szerzett. A csodagyerek híre megjelent a varsói lapokban, és a „kis Chopin” a fővárosi arisztokrata szalonok látványossága lett, és számos jótékonysági koncertet is adott…Nyaranta a szünidőt vidéken töltötte iskolai barátainál; ez időben alaposan megismerte és megszerette a lengyel népzenét, amely egyik alapját képezte későbbi műveinek is…

1831-ben …Párizsban telepedett le, ahol élete java részét töltötte…Ez idő tájt kezdődött az életét végigkísérő harca a tuberkulózissal. Chopin ismert alakja lett Párizsnak. Barátja volt Hector Berlioz, Liszt Ferenc és Robert Schumann is; Chopin nekik ajánlotta némely művét…

…megismerkedett Dudevant bárónéval…írói álnevén, George Sand-ként ismerünk…a kapcsolatuk mégis tíz éven át tartott…Chopin és Sand nagyhírű kapcsolatát mutatja be az Impromptu című film, amelyben Chopint Hugh Grant, Sand-t Judy Davis játssza…

Tuberkulózisban halt meg 1849. október 17-én…Kívánságára Mozart Requiemje hangzott el a temetésén, amelyen mintegy 3000 ember vett részt…A párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték végső nyugalomra, síremlékét közadakozásból és barátainak a felajánlásaiból emelték. Szívét és levelezéseit a varsói Szent Kereszt templom egy oszlopában őrzik.

A zeneszalonokkal megismertette az ír John Field által kitalált noktürn egy magasabb szintre emelt változatát, valamint olyan népszerű tánczenéket, mint a lengyel mazurka vagy a bécsi keringő. Chopin szerzett először balladákat, és önálló darabként scherzókat. A Bach-féle prelűdök továbbfejlesztése is Chopinnek köszönhető.

Chopin több dallama közismertté vált, egyedi és könnyen megjegyezhető melódiájának köszönhetően. Ilyen például a Forradalmi etűd (Op. 10 No. 12) a Perc keringő, és a b-moll szonáta (benne a híres Gyászindulóval; Op. 35). Chopin több más dallama, így például a Fantaisie-Impromptu (Op. 66) lassú része, lett népszerű dalok mintája. E darabok intenzív kromatikán és kora operáit (Rossini, Donizetti és különösen Bellini műveit) jellemző dallamíveken nyugszanak. Chopin a zongorájával az emberi énekhangot kelti életre. „ (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Fr%C3%A9d%C3%A9ric_Chopin

KOCSIS ZOLTÁN: CHOPIN-KERINGŐK

július 20, 2024 / Évfordulók

„Megalapozta az antropozófia elvein nyugvó pedagógiát, gyógypedagógiát, orvostudományt, mezőgazdaságot, teológiát, színművészetet és társadalomelméletet…

Az antropozófusok a világot és az embert alapjában véve három részből állónak tekintik: testből, lélekből és szellemből, amelyek egymást áthatják. Ezt a nézetet Steiner a A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei és az A szellemtudomány körvonalai című műveiben fejti ki alaposabban. Az antropozófia szerint a testi és lelki lét oka és forrása a szellemi, azaz isteni létben található, amely áthat mindent. Eszerint az antropozófia spirituális monizmus, mert a szellem által létrejött egységben látja a létet…

Mivel Steiner Johann Wolfgang von Goethe tudományos és művészi tevékenységében az elfogulatlan megfigyelés fizikai léten túlra történő kiterjesztését látta, Goethe munkásságát különösen nagyra értékelte…

Az antropozófia az embert alapvetően négy részből állónak ismeri. Van fizikai teste, amely ásványi anyagokkal van kitöltve; van életteste, más néven éterteste, amely a fizikai testet életben tartja a halálig; van asztrálteste vagy érző teste, amely az érzések és a lelki élet hordozója; s van énje, individuuma, szellemi középpontja, aki e három testben lélekként és szellemként él, fejlődik ismétlődő megtestesülésekben (reinkarnáció).

Akaratszabadság nem létezik, pontosabban csak annyiban létezhet, amennyiben a gondolkodásban működő individuális akaratról beszélünk… Hogy ma többnyire mégis csak részben szabad az ember még a gondolkodásban is, annak az az oka, hogy gondolkodó ereje túl gyenge ahhoz, hogy a test (az agy, idegrendszer, anyagcsere) befolyásai alól teljesen kivonja magát.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Antropoz%C3%B3fia

És lassanként úgy éreztem, mintha egy nagyon régi időből való lélekkel volnék együtt, akit nem érintett meg a mai kor civilizációja, tudománya és szemlélete, és aki az ősi idők ösztönös tudását hozta felém…

Amellett ez az ember a legtávolabbról sem volt egy világtól elvonult álmodozó…Egészséges humora volt, és értette a módját, hogy az örömet jelentsen az embereknek…Misztériumdrámáimban Felix Balde alakjában örökítettem meg.”

Rudolf Steiner: Életutam.

Rudolf Steiner művei magyarul

http://antropozofia.hu/ga

július 20, 2024 / Évfordulók

„Ötvenezer frankot hagyok a szegényeknek. A szegények halottaskocsiján vigyenek a temetőbe. Az egyház imádságából nem kérek, mondjanak egy imát az összes lelkekért. Hiszek Istenben.” (Hugo végrendelete, 1885.)

Victor-Marie Hugo  (Besançon1802február 26. – Párizs1885május 22.francia romantikus költőregény– és drámaírópolitikus és akadémikus.

Élete és művészete szinte teljesen átfogta a 19. századot. Szellemi formálódására hatással volt királypárti meggyőződésű édesanyja és tábornok apja, aki Napóleon seregében szolgált. Korán megnyilvánult írói elhivatottsága, royalista, katolikus versekkel kezdett. Az 1820-ban meggyilkolt Berry hercegének haláláról írt ódáját XVIII. Lajos 2000 frank évi kegydíjjal jutalmazta. Első verseskötete 1821-ben jelent meg Ódák címmel. A Bourbonokat dicsérő versekért a király évi 1000 frank kegydíjban részesítette.

A fiatal költő 1824-től részt vett a Charles Nodier által szervezett irodalmi összejöveteleken, amelyeket a romantika bölcsőjének tartottak. A Cromwell-előszóban szakított a klasszicista dráma hármas egységével, és az Hernani drámájával teremtette meg a romantikus dráma műfaját. Hugo kilenc regényt írt. Az emigráció alatt születtek a legismertebbek (A párizsi Notre-Dame kivételével). Regényei nem szórakoztató írások, hanem szinte mindig eszmék szolgálatában állnak. A hősköltemény, a természet erőivel, a társadalommal, a fatalizmussal való küzdelem mindig közel állt Hugóhoz. A nyomorultak történelmi, társadalmi–filozófiai regény, az író mélyen humanista eszméinek és az emberi természetről vallott nézeteinek megnyilatkozása. Hugo nagy jelentőséget tulajdonított a regénynek, írói munkássága csúcsteljesítményének tartotta.

Képviselőként aktív szerepet játszott a politikai életben. 1845. április 15-én Lajos Fülöp király vikomt rangban felvette a főrendbe, s így bekerülhetett az eléggé konzervatív Felsőházba. Az alkotmányozó és a törvényhozó nemzetgyűlésben felszólalt a szegénység, a társadalmi kirekesztettség ellen, a nők és gyerekek emberi jogaiért, a halálbüntetés eltörléséért, a sajtószabadságért, az ingyenes és világi oktatásért.

1851 és 1870 között politikai emigrációban élt BelgiumbanJersey szigetén, végül Guernsey szigetén, Saint Peter Portban. Visszatérése után a szenátusban politizált. Republikánusdemokrata, sőt szocialista eszméket vallott. Olvasta Charles Fourier és Pierre-Joseph Proudhon írásait. Jean Monnet-t és Robert Schumant száz évvel megelőzve javasolta az Európai Egyesült Államok (Európai Unió) létrehozását.

Élete

Gyermek- és ifjúkora

Hugo származása kapcsán ezt írta: BretagneLotaringia és Franche-Comté vére keveredik ereimben. Három helyről örököltem a kitartás erényét (…) a szilárd akarat és az állhatatosság a titka minden sikernek.” Gyermekkorát Párizsban töltötte. A katonatiszt apa áthelyezése miatt a család 1807-ben Nápolyban, majd 1811-től Spanyolországban élt. Victor, Eugène bátyjával együtt, bentlakásos diák volt a Escuelas Pías de San Antón madridi egyházi intézményben. Ezek az évek nyomot hagytak életében.

1814-ben szülei elváltak, Victor és Eugène anyjánál maradtak, Abel pedig apjánál, mert katonai pályára készült. A gyermek Hugo nagyon szerette édesanyját, verseit mindig neki olvasta fel először. Az 1831-ben megjelent életrajzi ihletésű Őszi lombok kötetében bevallotta, hogy amikor mindenki elhagyta őt, csak édesanyja maradt mellette. Korán megnyilvánult írói elhivatottsága, óriási ambíciók feszítették. Kevés irodalmi karriert jellemzett ilyen fiatalkori öntudat és tisztánlátás. 13 éves korából megmaradtak verses füzetei, az egyik végére ezt írta: „Kedves barátom, ki ezt olvasod, ne bírálj dühös gúnnyal, s a versek gyengeségét nézd el zsenge korom miatt”. A legrégebbi aljára pedig ezt írta: „N.B. A tizenegyedik füzet táblázatát látják”. Tehát az előző tízet megsemmisítette, mert a verseket újra és újra átírta, fáradhatatlanul próbálkozott, rímeket keresett. A gyermek Hugo volt önmaga legszigorúbb bírája. 14 éves volt, amikor 1816. július 10-én ezt írta naplójába: „Chateaubriand akarok lenni, vagy semmi.

A fiatal költő

1817-ben tizenöt évesen részt vett a Francia Akadémia által kiírt pályázaton A tanulás adta öröm valamennyi élethelyzetben című versével. Az akadémikusok azt hitték, hogy gúnyt akar űzni velük, s ezért adta meg ezt az életkort. Emiatt csak dicséretben részesítették, neve először jelent meg a sajtóban. Toulouse-ban a Jeux floraux pályázaton 1819-ben Aranyliliomot kapott az Óda IV. Henrik szobrának újrafelállításáról című verséért, 1820-ban pedig Szegfűt a Mózes a Níluson című ódájáért.

A sikereken felbuzdulva abbahagyta tanulmányait, és az írást választotta. 1819-ben Abel és Eugène fivéreivel létrehozta a Le Conservateur Littéraire (Az irodalom védelmében) irodalmi lapot, amely tehetségére irányította a figyelmet. Victor is aktívan részt vett a szerkesztésben. Itt jelentek meg versei, az Alphonse de Lamartine és André Chénier költészetét párhuzamba állító tanulmánya, a Bug-Jargal és Abel nyolc novellája. A lap 1821-ben megszűnt. Abel bátyja bevezette a Société royales des Bonnes Lettres irodalmi társaságba, ahol felolvasta verseit és drámáit. 1820-ban meggyilkolták Berry hercegét. Ez az esemény ihlette Hugót a Berry hercegének halála című ódájának megírására, amelyet XVIII. Lajos 2000 frank évi kegydíjjal jutalmazott. Chateaubriand is fogadta a tehetséges ifjú költőt. Első verseskötete 1821-ben jelent meg Ódák címmel.

Bourbonokat dicsérő versekért a király évi 1000 frank kegydíjban részesítette. Ekkor mindössze 19 éves volt. 1823 júliusában létrehozta a La Muse Française irodalmi lapot hat költőtársával, a toulousi Jeux floraux pályázat díjazottjaival, de a lap 1824-ben megszűnt.

1825-ben részt vett X. Károly koronázásán Reimsben, a király személyes meghívására, és még abban az évben megkapta a francia Becsületrend lovagi fokozatát.

A romantikus dráma megteremtője

 

Charles-Augustin Sainte-Beuve-vel megalakította saját irodalmi körét a Notre-Dame-des Champs utcai lakásán. Hugo csoportjához Honoré de Balzac is csatlakozott.

Hugo ekkor már költő, regény- és drámaíró, sőt újságíró is volt. Az utolsó bástya, a színház bevételére készült, ahonnan a klasszicista hagyományok és a cenzúra tartotta távol a romantikát. Az elméleti támadást 1827 decemberében indította, amikor Cromwell-drámájának igazolására fontos értekezést adott ki Párizsban, amelyet az irodalomtörténet Cromwell-előszóként tart nyilván. Ebben fejtette ki nézeteit a művészet szabadságáról, a klasszicista dráma hármas egységének megszüntetéséről, a groteszk modern szépségéről. A politikai támadás 1829-ben a Marion de Lorme című darabbal történt, de X. Károly betiltotta felségsértés gyanúja miatt. Végül 1830. február 25-én este felgördült a függöny a Théâtre-Français (Comédie-Française) színpadán az Hernani előadásán. Ezzel a darabbal teremtette meg a romantikus dráma műfaját.

Hugo rajongói, a romantikus dráma támogatói, jó családból származó ifjak, a művészetek és a költészet szerelmesei eljöttek az előadásra. De voltak ott írók, fiatal festők, zenészek, szobrászok, építészek, kritikusok is, a jövő lovagjai, a szellem bajnokai, a művészet szabadságának védelmezői. Ezek a hosszú hajú, bajuszos, szakállas ifjak farkasszemet néztek a parókás, simára borotvált arcú urakkal. Mert ez nem volt egy szokásos előadás. Két rendszer, két civilizáció, két hadsereg, állt egymással szemben, akár összecsapásra is készen… S ezek a lelkes, fiatal romantikusok vitték győzelemre a darabot, hatalmas tapsviharral, hangos ovációval.

Théophile Gautier, aki feltűnő piros mellényben és széles karimájú lapos kalapban ült a nézőtéren, így emlékezett vissza: „Jóval az előadás kezdete előtt ültünk be a Théâtre-Français nézőterére… Voltak közöttünk fiatal költők, festők, szobrászok – mindenki fiatal volt akkor! lelkes és hittel teli, készen arra, hogy győzzön vagy meghaljon a nagy irodalmi csatában…. Igen, hidegvérrel néztük a lárvaarcú, elmaradott gondolkodású urakat, a művészet, az ideálok, a szabadság és a költészet ellenségeit, akik az öregkori debilitástól remegő kézzel akarták elzárni a jövő kapuját. …Skalpokra vágytunk, de tudtuk, hogy csak parókákat szereztünk volna….”

Bár a hagyomány „az Hernani csatájaként” említi az előadást, valójában nem került sor tettlegességre ezen az emlékezetes estén.

Házassága

 

Az Hugo és a Foucher család baráti kapcsolatban állt egymással. A Quartier Latin magaslatán, egy ugrásra a Panthéontól, a ciszterci apácák egykori zárdájának földszintjén lakott Hugo asszony három fiával 1809 júliusa és 1813 decembere között (12, impasse de Feuillantines). Victor és Adèle már gyermekként együtt játszottak a zárda dús és elvadult növényzetű kertjében. Hugo egy 1839 májusában írt versében nosztalgiával emlékezett vissza erre a gyermekkori paradicsomra, amit Feuillantines-nek nevezett.

1819 áprilisában bevallották egymásnak szerelmüket, és levelezni kezdtek. Hugo menyasszonyának tekintette Adèle-t, akitől nagyon távol állt az irodalom, de tehetségesen rajzolt. Hugo folyton szemrehányást tett neki leveleiben ridegsége és passzivitása miatt. Közben a két család viszonya megromlott, emiatt a levelezés is megszakadt egy időre.

1821-ben meghalt Hugo édesanyja, és ekkor titokban eljegyezték egymást. Hugo ekkor már eléggé ismert költő volt, évi királyi kegydíjban is részesült, így Adèle szülei beleegyeztek a házasságba, és 1822. október 12-én megtartották az esküvőt a Saint-Sulpice-templomban, Párizsban. Az ifjú asszonyt megijesztette Hugo növekvő hírneve, és nem akart részt venni férje intenzív intellektuális életében. Hugo számos verset írt hozzá, amelyek az 1822 és 1835 között megjelent lírai kötetekben szerepelnek. 1826 és 1837 között a költő gyakran tartózkodott Bièvres-ben, a Château des Roches kastélyban, Bertin l’Aîné vendégeként. Itt találkozott Hector BerliozzalFrançois-René de Chateaubriand-nal, Liszt FerenccelGiacomo Meyerbeerrel, és itt születtek az Őszi lombok versei is. Adèle kiváló anya volt, de elszigetelődött. Rendkívül diszkréten elfogadta a család bizalmas barátjának, Charles-Augustin Sainte-Beuve-nek udvarlását, aki verseket írt hozzá. Adèle lányuk születése után a házastársak fizikailag is eltávolodtak egymástól.

Adèle mindig tudott férje szerelmi ügyeiről, de szemet hunyt felettük. Juliette Drouet színésznőt 1833-ban ismerte meg Hugo, ő játszotta Negroni hercegnőt a Lukrécia Borgiá-ban. Juliette egész életét az írónak szentelte, ő mentette meg a börtöntől III. Napóleon államcsínye után, és bár követte Hugót az emigrációba, nem éltek együtt. Hugo számos verset írt hozzá. Minden évben együtt ünnepelték megismerkedésük évfordulóját, és írtak a közösen vezetett, gyengéd szeretettel Évfordulók könyvé-nek nevezett füzetbe.

Hugo és Adèle házasságából öt gyermek született. Léopold (három hónapos korában meghalt), Léopoldine (1824–1843), Charles (1826–1871), François-Victor (1828–1873), Adèle (1830–1915). 1843-ban Léopoldine és férje Villequier-ben vízbe fulladt, amikor csónakjuk elsüllyedt. Hugót mélyen megrázta szeretett lányának halála. Ez a fájdalom ihlette néhány versét, például a híres Demain, dès l’aube…-ot. Mindkét fia követte Hugót az emigrációba. Charles halála után gyengéd szeretettel vette körül Georges és Jeanne unokáit, amiről A nagyapaság művészete tanúskodik. A gyermekek Papapának hívták. Adèle túlélte édesapját, de korán kezdődött elmebaja miatt szanatóriumba kényszerült. Georges unokájának fia, Jean Hugo festőművész 1984-ben halt meg.

 

A Francia Akadémia és a főrend tagja

 

1837. július 2-án a Francia Becsületrend tiszti fokozatával tüntették ki, 1841. január 7-én pedig a Francia Akadémia tagja lett. Háromszor akadályozta meg tagságát egy maroknyi akadémikus, Étienne de Jouy-jal az élen, akik a romantika ellenségei voltak. Hugo az első akadémikus, aki a 19. században született. 1845-ben az Akadémia igazgatója lett. Támogatta Alfred de VignyHonoré de BalzacId. Alexandre DumasAlfred de Musset akadémiai tagságát. 1845. április 15-én Lajos Fülöp király vikomt rangban felvette a főrendbe. Ez lehetővé tette, hogy bekerüljön az eléggé konzervatív felsőházba.

A politika színterén

 

Ifjúkorában közel állt a konzervatívokhoz, a restauráció alatt X. Károly király híve volt. Ez hasonlóságot mutatott Chateaubriand politikai irányvonalával. Édesanyja halála után közelebb került apjához, aki sokat mesélt neki a napóleoni hadjáratokról. Hugo felülvizsgálta a közelmúlt történelméről vallott nézeteit. Megkísérelte feldolgozni kettős örökségét, édesapja I. Napóleon iránti rajongását és édesanyjának royalista beállítottságát. 1827-ben az Osztrák Császárság nagykövetségén rendezett estélyen a portás bejelentette Nicolas Jean-de-Dieu Soult marsallÉdouard Mortier marsall, valamint Étienne Jacques Joseph Macdonald marsall érkezését, de szándékosan nem említette meg hercegi rangjukat, amelyet I. Napóleon császártól kaptak. Az eset gróf Apponyi Antal legitimista nagykövet szolgálati ideje alatt történt. Nagy volt a felháborodás, Hugo úgy érezte, mintha édesapját sértették volna meg, aki szintén a császárság grófja volt. Az Óda a Vendôme tér oszlopához című verssel válaszolt erre az incidensre. A vers Napóleon dicsérete, akit a költő Nagy Károlyhoz és Franciaország dicső királyaihoz hasonlít.

Az 1848-as forradalom idején a főrend tagjaként a királyság mellé állt. Úgy gondolta, hogy az Orléans-ház hatalmon maradása Franciaország érdeke.

A Második Francia Köztársaság kikiáltása után Hugo Párizs 8. kerületének polgármestere lett, Alphonse de Lamartine a Közoktatási Minisztérium vezetését ajánlotta fel neki az 1848-as ideiglenes kormányban, de ő nem fogadta el. Az 1848 áprilisában tartott választásokon, amelyeken nem indult hivatalosan, 60 000 szavazatot kapott Párizsban. A május 24-i pótválasztáson közel 87 000 szavazattal képviselővé választották. Mivel jobboldali listán indult, a konzervatív jobboldallal, Louis-Napóleon Bonaparte (I. Napóleon unokaöccse) mellett ülésezett az Alkotmányozó nemzetgyűlésben. Hugo tizenkét beszédet mondott a nemzeti műhelyekről, az irodalomról és a szépművészetekről, a halálbüntetésről, a sajtószabadságról. Az 1848augusztus 9-i törvényre szavazott, amely az ostromállapotra hivatkozva betiltott néhány republikánus napilapot. Fiai megalapították a L’Événement újságot, amely a köztársaságpárti Louis Eugène Cavaignac miniszterelnök elleni kampány szócsöve lett, és Charles Louis Napóleon Bonaparte jelölését támogatta az 1848-as elnökválasztáson. Hugo ellenezte az egykamarás törvényhozó gyűlés elvét, és az 1848-as alkotmány ellen szavazott. Charles Louis Napóleon Bonaparte személyes kapcsolatban állt Hugóval elnöksége kezdetén.

Hugo mérséklő, békítő hangú felszólalásai konzervatív gondolatokat hordoztak azokban az években, amelyektől később elhatárolódott. A fiatal képviselő ekkor még habozott a független (párton kívüli) politizálás, a liberalizmus és a konzervativizmus között. A baloldali republikánusokkal osztozott a nép iránti szeretetben, a jobboldaliaknál elítélte a demokratikus reformok és a szociálpolitika teljes elutasítását. Mandátuma május 26-án járt le.

Az 1849 májusában tartott választások után bekerült a törvényhozó nemzetgyűlésbe, amit „csatatérnek” tekintett. „Politikába keveredett költőnek” nevezték, és sokan köpönyegforgatással vádolták, mert az egykori királypárti költőből és a felsőház tagjából köztársaságpárti képviselő lett. Felszólalásait gyakran szakították félbe közbeszólásokkal. Ellenzéki politikusként hosszú, ékesszóló beszédeket mondott. Képviselőtársai rossz szónoknak tartották, mert a kor szokásával, az improvizálással ellentétben előre megtanulta a szöveget.

A nyár folyamán fokozatosan elfordult a testület konzervatív többségétől, mert nem értett egyet reakciós elveikkel. Elszántan védte a köztársaság nagy eszméit, a nép szuverenitását, az általános választójogot, a sajtószabadságot, a haladás, a szabadság és az emberiség nagy ideáljait.  1850. január 15-én beszédet mondott Az oktatás szabadsága címmel, amelyben ingyenes, kötelező oktatást kért mindenki számára, mert a gyermekeknek joguk van a tanuláshoz, és ők jelentik egy ország jövőjét. Kérte, hogy az állam biztosítsa és ellenőrizze az oktatást, s ehhez az állam laicitása elengedhetetlen. Májusban harcolt az általános választójogot korlátozó törvény ellen, júliusban pedig az Eugène Rouher által javasolt törvénnyel szegült szembe, amely korlátozta a sajtószabadságot. A nyár folyamán szembe került azzal a törvénnyel, amely alkotmánymódosítást javasolt Charles Louis Napóleon Bonaparte újraválaszthatósága érdekében. 1851 júniusában Charles fiát védte az Igazságügyi Palotában, akit azért állítottak bíróság elé, mert egy halálbüntetést ellenző cikket közölt a L’Événement hasábjain. Charles-t hat hónap börtönre ítélték, a Conciergerie-ben töltötte le büntetését. Hugo szeretett volna közoktatási miniszterként bekerülni az új kormányba, de Louis-Napóleon mellőzte őt. Hugo, aki sejtette, hogy államcsínyre készülnek, ellenzékbe vonult. 1851július 17-én klerikalizmussal vádolta az új kormányt, és elmarasztalta a „Kis Napóleon” (Napoléon le Petit) diktatórikus módszereit. 1851 novemberében öt órán át szónokolt a monarchia intézménye ellen, és közel állt az ájuláshoz. Az 1851december 2-i államcsíny estéjén mintegy hatvan képviselő élén röpiratot szerkesztett, amely fegyveres ellenállásra szólított fel.

Az emigráció évei

 

Hugo az államcsíny után egy hétig bujkált, a rendőrség kereste. 25 ezer frank jutalmat ígértek annak, aki nyomára vezet. Megkezdődött a köztársaságpártiak üldözése. 26 ezer embert letartóztattak, 9500 személyt deportáltak Cayenne-be és Algériába, 1500 személyt kiutasítottak az országból, köztük 66 képviselőt. Juliette Drouet Jacques-Firmin Lanvin nyomdai munkás nevére kiállított útlevelet szerzett Hugónak, aki december 11-én vonaton Brüsszelbe szökött. Charles fia, miután kiszabadult a börtönből, követte apját.

Az emigrációban legfontosabb feladatának tartotta, hogy harcoljon a hatalmat birtokló III. Napóleon ellen. December 14-én kezdte papírra vetni az államcsíny négy napjának eseményeit, Egy politikai gaztett története címmel. Hónapokon át dolgozott a könyvön. A feleségével váltott leveleiből kiderül, hogy végül azért hagyta abba, mert hatalmas mennyiségű dokumentumot juttattak el hozzá folyamatosan, amelyek alapján állandóan javítania kellett a szöveget, és 1852–53-ban nyolc publikáció is megjelent az államcsínyről. Hugo csak huszonöt évvel később, 1877-ben adta ki könyvét, amikor hasonló politikai helyzet állt elő Franciaországban.

1852január 9-én III. Napóleon aláírta Hugo hivatalos kiutasítását „állambiztonsági okokra” hivatkozva. Az író válaszként májusban megírta a Kis Napóleon című, rendkívül éles hangú politikai pamfletjét, ami 1852augusztus 5-én jelent meg Londonban. Hugo áttelepült Jersey szigetére, ott írta a Fenyítések-et, amelyben támadta a Második Császárságot. 1855-ben a sziget kormányzója kiutasította az írót, aki ekkor Guernseyre költözött. 1859-ben amnesztiát hirdetett III. Napóleon. Hugo azon néhány emigráns közé tartozott, akik nem akartak élni vele. Kezdetét vette önkéntes száműzetése.

E nehéz évek alatt adta ki a Szemlélődések verseskötetét (1856), Az évszázadok legendáját (1859), valamint a Nyomorultak-at (1862). Az 1860-as években többször is átutazott Luxemburgon, amikor a Rajna német szakasza felé tartott (1862, 1863, 1864, 1865).

1853-ban spiritiszta szeánszokon vett részt Jersey szigetén. Állítólag sikerült kapcsolatba lépnie Leopoldine szellemével. Később nyilvánosan kijelentette a lélek halhatatlanságával kapcsolatban: „Akiket elsirattunk, nem távoztak el közülünk, csupán láthatatlanok.”

Visszatérés Franciaországba

 

Francia vereséggel végződött a porosz–francia háború legfontosabb csatája, aminek következményeként megbukott a Második Császárság, és megalakult a Harmadik Francia Köztársaság. 1870szeptember 5-én Hugo végre hazatérhetett tizenkilenc évi emigráció után. Szeptember 17-én röpiratban szólította fel honfitársait a porosz invázióval szembeni ellenállásra, és Párizs védelmében aktívan vett részt. A Fenyítések nyilvános felolvasásain gyűjtött összegből három ágyút öntöttek. Nadar engedélyt kért az írótól, hogy a Francia Ballonposta egyik léggömbjét róla nevezhessék el. Hugo beleegyezett. A szervezők csodálkoztak, hogy az eseményen nem jelent meg. Kiderült, hogy az indításról szóló értesítést későn küldték el.

1871. február 8-án 213 000 szavazattal Louis Blanc mögött, de Léon Gambettát megelőzve beválasztották a Nemzetgyűlésbe, ahol 400 monarchista, 200 köztársaságpárti és 30 bonapartista képviselő ülésezett. Hugo is azok közé tartozott, akik szakítani akartak a megalkuvó monarchista többséggel. A Nemzetgyűlés március 1-jén átköltözött Bordeaux-ba, mert Párizs német megszállás alatt állt, a béketárgyalások Versailles-ban folytak. Hugo felszólította a Nemzetgyűlést, hogy ne fogadja el a Franciaország számára megszégyenítő békefeltételeket (5 milliárd aranyfrank jóvátétel fizetése, ElzászLotaringia elcsatolása). Ezzel a kijelentésével Hugo tulajdonképpen a forradalmárok mellé állt. A hős párizsi lakosságot dicsérte, mert négy hónapig ellenállt az ellenség ostromának. Hugo azt követelte, hogy térjen vissza a Nemzetgyűlés Párizsba, mert ezzel a főváros lakóit tisztelnék meg. Végül a Nemzetgyűlés elhagyta Bordeaux-t, és Versailles-ba költözött.

1871. március 8-án a Nemzetgyűlés érvénytelenítette Garibaldi képviselővé választását, azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik francia állampolgársággal. Garibaldi több mint tízezer szavazattal lett Algír képviselője. Hugo védelmébe vette, de alig hagyták szóhoz jutni, kifütyülték, és azt kiabálták, hogy „Hugo úr nem tud franciául!” Hugo azonnal lemondott képviselői mandátumáról.

Március 15-én váratlan elhunyt Charles fia Bordeaux-ban. Március 18-án, a forradalom első napján a Gare d’Orléans vasútállomásról indult a temetési menet a Père-Lachaise temető felé. Olivier Lissagaray, egykori forradalmár így emlékezett vissza emlékirataiban: „A Bastille-nál …a Nemzeti Gárda fraternizált a katonákkal. Majd hirtelen nagy csend lett. A pályaudvarról érkező koporsó mögött egy aggastyán ballagott fedetlen fővel: Victor Hugo kísérte utolsó útjára Charles fiát. A szövetségesek tisztelegtek fegyvereikkel, és megnyitották a barikádokat a dicsőség és a halál előtt.”

Hugo március 20-án Brüsszelbe utazott, hogy fia hagyatékával foglalkozzon, és onnan követte a kommün eseményeit. A véres megtorlás felháborította. A brüsszeli kormány nyilatkozata ellenére nyilvános levélben közölte, hogy menedéket fog adni a menekülő forradalmároknak. Május 27‑ke éjszakáján kővel dobálták meg házát, a rendőrség vette védelmébe az írót és családját. Két nap múlva megkapta kiutasítását Belgiumból. Ekkor Luxemburgba költözött, Viandenben és Diekirchben lakott, Mondorf gyógyfürdőjében kúrálta magát. Viandenben kezdte papírra vetni a Rettenetes év kötetének verseit.

A párizsi kommünnel kapcsolatban Hugo nem a felkeléshez való jogot, hanem az időpontot, az alkalmat vitatta (nem szabad polgárháborút kezdeni a győztes ellenség szeme láttára), és azt kifogásolta, hogy elszigetelődtek azok a vezetők, akik szakítottak a radikális republikánusokkal. Szerinte a kommün csodálatos dolog, csak sajnos néhány vezető kompromittálta.

1873-ban meghalt François-Victor fia hosszú és súlyos betegség után. Hugo politikai karrierje nem szakadt meg teljesen, mert 1876-tól haláláig a szenátus tagja maradt.[21]

1877-ben adta ki az emigrációban írt könyvét, az Egy politikai gaztett történetét, mert az 1851-es eseményekkel rendkívüli hasonlóságot mutató politikai helyzet állt elő Franciaországban. A kétkötetes mű hatalmas sikert aratott, és természetesen egymástól élesen elütő politikai véleményeket generált. A republikánusok politikai tettként üdvözölték, és elkötelezett, harcos műnek nevezték. A konzervatív sajtót kínosan érintette, és azt kifogásolták, hogy a kormány miért nem tiltotta be a könyvet.

1878 júniusában rosszullét lépett fel Hugónál, amit valószínűleg agyi keringési zavarok okoztak. Négy hónapig pihent Guernsey szigetén Saint Peter Portban, a Hauteville House-ban, csak titkára utazott vele. 1878. november 10-én Juliette Drouet-vel beköltözött egy magánszállodába (Lusignan hercegnő tulajdona volt). Barátja, Paul Meurice író bérelt számukra itt lakosztályt. A hotel a mai 124 avenue Victor-Hugo helyén állt. A Harmadik Francia Köztársaság 1881. július 30-án határozatot hozott az 1851. december 2-i államcsíny áldozatainak járó állami jóvátételről, Hugo is nyugdíjban részesült.

Hugo Georges unokájának ezt írta egy papírlapra: „Többet nem fogtok látni engem, de mindig veletek leszek. Soha ne feledjétek, hogy szeretni annyi, mint cselekedni.” Halála előtt ezt mondta: „A nappal és az éj viaskodik egymással”. Hugo 1885május 22-én hunyt el. Végakarata szerint a szegények halottaskocsiján vitték a temetésre. A Père-Lachaise temető lett volna végső nyughelye, de az 1885május 26-án hozott rendelet alapján a Panthéonban temették el, június 1-jén.

A fiatal Harmadik Köztársaság ezt az alkalmat használta fel, hogy Panthéonná avassa a Sainte-Geneviève templomot. A koporsót három napra közszemlére tették a Diadalív alatt. Éjszaka a vértes csapattest őrizte lobogó fáklyákkal. A becslések szerint kb. egymillió tisztelője és 85 delegáció hajtott fejet az elhunyt Hugo előtt. Párizs utcái kiürültek. Az üzletek ajtajára kitették a „Nemzeti gyásznap miatt zárva” táblát. A Panthéon felé több kilométeres menet kísérte utolsó útjára a korszak legnépszerűbb íróját, akit már évtizedek óta a francia irodalom egyik kiemelkedő alakjának tartottak.

Az Európai Unió gondolata

1849. augusztus 21-én ő elnökölte a párizsi békekongresszust, megnyitó beszédében felvetette egy jövőbeni Európai Egyesült Államok gondolatát:

„Tételezzük fel, hogy Európa népei, félretéve a kihívásokat, féltékenységet, gyűlöletet, szeretettel viseltetnek egymás iránt. Tételezzük fel, hogy embernek nevezik elsősorban önmagukat, s csak másodsorban franciának, angolnak vagy németnek. S ha a nemzet hazát jelent, akkor az emberiség egyetlen családot alkot. …s a háborúkra kiadott, őrjítően nagy összegeket állítsák a béke szolgálatába. Teremtsenek belőle munkát, tudást, költsék az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, a mezőgazdaság fejlesztésére, tudományokra, művészetekre. Próbálják csak elképzelni az eredményt! …A világ arculata meg fog változni.”

20. század második felének kellett eljönnie, hogy ezt a gondolatot újra elővegyék, és elfogadják.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Victor_Hugo

július 20, 2024 / Évfordulók

Török Sándor (Homoróddaróc1904február 25. – Budapest1985április 30.író, műfordító, újságíró, antropozófus.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
 
Tanulmányok és korai munkák
 
Tanulmányait BrassóbanFogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott NagytalmácsbanKolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
 
Újságírói kezdetek
 
1923-tól az Ellenzék munkatársa, majd 1924-től rendőri és törvényszéki riporter az Újságnál.
1925-ben Moldvába vitték katonának. Leszerelése után a Temesvári Hírlap munkatársa lesz.
1929-től a Szegedi Napló felelős szerkesztője.
1931-től Budapesten a Magyarság munkatársa.
1928-tól napidíjas munkás a Széchényi Könyvtárban.
 
Írói tevékenysége
 
Realista vagyok tehát, a szónak most már eléggé körülvonalazott értelmében: reálisnak tartok mindent, amit Goethétől, Rudolf Steinertől, József Attilától elleshettem.
 
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
 
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
 
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 19591966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
 
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
 
Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
 
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
 
Főbb művei
 
Könyv
A felsült óriás és a 9 csoda. Mesék (Bp., 1934, 2005)
Az idegen város. Regény (Bp., 1933)
Bankett a Kék Szarvasban. Regény (Bp., 1935)
Szegény embert még az ág is húzza. Regény (Bp., 1935)
És mégsem forog a Föld. Regény (Bp., 1936)
Valaki kopog. Regény (Bp., 1937)
Kököjszi és Bobojsza. Meseregény (Bp., 1939)
Örök vasárnapok. Regény (1939)
Különös éjszaka. Regény (Bp., 1940)
Gilikoti. Meseregény (Bp., 1945)
Életed kész regény. Regény (Bp., 1946)
Titokzatos utazások (Bp., 1947)
Csilicsala csodái. Ifjúsági regény (Bp., 1956)
A hazug katona. Regény (Bp., 1957)
Tolvajok. Regény (Bp., 1957)
Csilicsala újabb csodái. Ifjúsági regény (Bp., 1958)
Vidéken volt primadonna. Elbeszélések (Bp., 1959)
Csilicsala legújabb csodái. Ifjúsági regény (Bp., 1961)
Bilicse Péter szegényember. Regény (Franklin Társulat 1935; Magvető Bp., 1962)
A legkisebb isten. Regény (Bp., 1966)
A kisujjamból szoptam. Regény (Bp., 1968)
Test és lélek. Írások (Bp., 1970)
Hahó, Öcsi! Ifjúsági regény (Bp., 1973)
Hahó, a tenger! Ifjúsági regény (Bp., 1974)
Falatka királysága. Ifjúsági regény (Bp., 1976)
Egy kis kertet szerettem volna. Önéletrajzi regény (Bp., 1979)
Az Isten mosolya. Esszék (Bp., 1984)
Szappanbuborék. Regény (Bp., 1987)
Kököjszi és Bobojsza (Bp., 1997) – az első cenzúrázatlan kiadás 1948 óta!
Vasárnapi beszélgetések; vál., előszó Erki Edit; Múzsák, Bp., 1990
Mi az antropozófia. Bevezető előadások; szöveggond., ábrák Szilágyi Péter; Genius, Bp., 2000
Gilikoti. Kököjszi és Bobojsza újabb viselt dolgai. Egészen kicsi gyerekeknek és egészen nagy felnőtteknek; Ciceró, Bp., 2001 (Klasszikusok fiataloknak)
Emlékezete
Nevét viseli a Török Sándor Waldorf Pedagógiai Intézet és a Török Sándor Waldorf Óvoda.
Vekerdy Tamás ebben a könyvben emlékezik meg a Török Sándor köré csoportosuló szellemi körről és Rudolf Steiner magyarországi hatásáról: Vekerdy. Beszélgetőtárs Jámbor Judit (Scolar Kiadó, 2003, ISBN 963-9193-64-X)
https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%B6r%C3%B6k_S%C3%A1ndor_(%C3%ADr%C3%B3)
 

július 20, 2024 / Évfordulók

„…kétségtelen, hogy Révai jelentősége széttörve a nemzetiség korlátait, egyetemes tudománytörténeti fontosságra emelkedik: ő az első, aki megelőzve a németeket, a híres Grimmet és Boppot, a nyelv jelenségeit történeti módszerrel magyarázta…
Sem tanári, sem egyházi pályája nem vonzza, elégedetlen sorsával, … összezördül föllebbvalóival és egyik-másik társával, megharagszik szerzetére, melynek törvényei gúzsba kötik lelkét… a XVIII. század legnagyobb magyar tudósának nélkülözésekkel kellett küzdenie s könyöradományokért esengeni, hogy életét tengethesse! …
Amint azonban a Halotti Beszéd kéziratát megismerte (1782), mindjobban a tudomány felé fordította figyelmét s a 90-es évektől kezdve a költészettől lassanként visszavonult, hogy ambícióját nyelvünk vizsgálatában elégítse ki….
…a római lírának legnagyobb mestereit vezeti be irodalmunkba. Horatiuson kívül megszólaltatja Catullust, a legeredetibb, legtermészetesebb római lantost, Ovidiust, Propertiust és Tibullust, az elegiának legnagyobb mestereit, sőt a rómaiktól fölemelkedik a görögökhöz, a költészet igazi művészeihez, s Moschos egy idilljét, Sappho két énekét, meg Anakreon több dalát adja magyarul. … a formai hűséget föláldozza a tartalminak s egypár antik költeményt modern versmértékben szólaltat meg…”
http://mek.oszk.hu/06300/06326/index.phtml

július 20, 2024 / Évfordulók

„Az ember nagyságát, méltóságát, szabad akaratát vallva és hirdetve jutott el átfogó művéig, a 900 Tézisig, mellyel bizonyítani akarta azt a tételt, hogy egyetlen filozófiai iskola sem lehet az igazság egyedüli letéteményese, s hogy valamennyi eszmerendszer tartalmaz alapvető igazságokat, melyek érdemesek arra, hogy tanulmányozzuk, egymással összemérjük őket. Pico úgy alakította ki saját neoplatonista, humanista, keresztény szintetizáló filozófiai rendszerét, hogy párhuzamot vont a kereszténység, a görög-római klasszikus gondolkodás, az arab-zsidó miszticizmus tételei között.” (Wikipedia)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Giovanni_Pico_della_Mirandola

július 20, 2024 / Évfordulók


„Igen, az írói környezet mindig legyen olyan, ahol egy banális helyzet is bármikor élessé válhat. Úgy vélem, ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon, kettős látással kell bírnia a világról. Kell egy inspiráló környezet testközelben, és valahol a képzelet messziségében annak elvonatkoztatott mása… Az én esetemben életrajzi és alkati adottságoknál fogva a kelet-európai történelmi táj, a sorompók, a szögesdrótok szövevényes világa, az ebből fakadó közérzet és életszemlélet ez a terület…”
 
(Bodor Ádám: A börtön szaga)
 
„Apja, Bodor Bertalan közgazdász volt és bankvezér, az Országos Pénzintézeti Központ elnöke, akit 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítéltek.
 
 Bodor Ádámot 16 éves korában szintén elítélték, mivel kommunistaellenes röplapokat terjesztett. 1952-1954 között a szamosújvári börtönben ült. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, majd 1955–1960 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult.
 
1960-tól az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában dolgozott.
 
Egy évvel később, 1965-ben publikálta első novelláját a kolozsvári Utunk című folyóiratban, négy évvel később első novelláskötete is megjelent A tanú címmel. 1968 óta szabadfoglalkozású író. 1970-1975 között a Román Írószövetségnek tagja.
 
1982-ben Magyarországra települt. 1984-től 1988-ig lektor a Magvető Könyvkiadóban, majd ugyanitt szerkesztő. 1998-1999 között ösztöndíjas a berlini DAAD Művészi Program keretében. Tagja a Holmi című lap szerkesztőbizottságának.
 
Magyarországon publikálta az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet, az itteni elismertségre azonban 1991-ig várnia kellett. Ebben az évben nyerte meg a később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével a Holmi novellapályázatát. A regényszerű novellaciklus külföldön is sikert aratott.
 
Művei megjelentek spanyol, román, angol, német, francia, norvég, dán, olasz, lengyel, bolgár, szerb, horvát, szlovák, szlovén, orosz, észt, macedón, baszk, arab nyelven is.
 
Művei
A tanú. Novellák; Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969
Plusz-mínusz egy nap. Novellák, karcolatokKriterion, Bukarest, 1974
Megérkezés északraKarcolatok, novellák; Kriterion, Bukarest, 1978
Milyen is egy hágó?; Magvető, Budapest, 1980
A Zangezur hegységKarcolatok, novellák; Kriterion, Bukarest, 1981
Az Eufrátesz Babilonnál; Szépirodalmi, Bp., 1985
Sinistra körzet. Egy regény fejezetei; Magvető, Bp., 1992 ISBN 9631421562; Magvető, Budapest, 2007 (Hangoskönyv – ISBN 9633698499)
Vissza a fülesbagolyhoz. Válogatott elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 1992; 2. bőv. kiad. Jelenkor, Pécs, 1997, ISBN 9631423042; 3. kiad. Bp., Magvető, 2003
Az érsek látogatása. Magvető, Budapest, 1999 ISBN 9631421554
A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire. Egy korábbi rádióinterjú változata; Magvető, Bp., 2001 ISBN 9631422674
A részleg (novella), Magvető, Budapest, 2006
Az utolsó szénégetők. Tárcák 1978–1981, Magvető, Budapest, 2010 ISBN 9789631427677
Állomás, éjszaka. Tízkezes egy Bodor novellára (többekkel); szerk. Varga Réka; Koinónia, Kolozsvár, 2011
Verhovina madarai. Változatok végnapokrai; Magvető, Budapest, 2011. október, ISBN 9789631428735
(Folyóiratban megjelent fejezetei)
A barátkozás lehetőségei. Novellák és film; Magvető, Bp., 2016 + DVD
Sehol; Magvető, Bp., 2019
Az értelmezés útvesztői. Tizenöt beszélgetés; Magvető, Bp., 2021
 
 
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bodor_%C3%81d%C3%A1m
július 20, 2024 / Évfordulók