Kategória: Tanári segédanyagok
VASS JUDIT
KATONA JÓZSEF: BÁNK BÁN
A Bánk bán témája
A Bánk bán klasszikus történelmi tragédia, mely politikai és etikai kérdéseket feszeget. Katona történelmi köntösben a felvilágosodás kori Magyarország súlyos problémáit boncolgatja. Témája rétegzett: Szól a zsarnokság lélektanáról; Gertrudis tipikus önkényuralkodó, aki a hatalmat nem szolgálatnak, hanem uralkodásnak tekinti, lezülleszti és nyomorba taszítja az országot. Szélsőséges magatartásformákat vált ki az emberekből ─ behódolást, illetve lázadást. A főhős, Bánk bán tragédiája a zsarnokságból fakad, emlékeztet Hamlet tragédiájára: itt is a züllött hatalom és az etikusan (erkölcsösen) cselekedni akaró hős áll szemben egymással. A Bánk bán másik témája az idegen elnyomás természete. A dráma az éledő nacionalizmus korában íródott, az elnyomott magyarság panaszának is hangot ad, de rendkívül árnyaltan. Katona minden nemzeti elfogultság nélkül néz szembe a kérdéssel. A sovinizmust (idegengyűlöletet) mindkét oldalon bemutatja és elítéli. Gertrudisban és a magyar Petur bánban is. Sovinizmus sovinizmust szül, erőszakhoz vezet, ez tehát nem járható út.” Várdán! Belőled most a nemzeti rút gyűlölség beszél!” – mondja Bánk Peturnak. A Bánk bán Katona korának másik súlyos problémáját is feszegeti, a jobbágyság helyzetét. Tiborc panasza az elnyomott jobbágyság panasza, melyet csak a reformkorban tűz napirendjére a magyar politika. Katona megelőzi saját korát, a Bánk bán már a demokratikus nemzetfelfogást tükrözi, amelybe beletartozik a nép is. A mű szerelmi tragédia is, Bánk bán és Melinda tragédiája ─ klasszikus, othellói tragédia, melyben az intrikus (cselszövő) szerepét Biberach és Ottó játssza.
A mű szerkezete: A Bánk bán klasszikus, öt felvonásos tragédia, drámai jambusokban írva. (5 és feles jambus, U −).
- Előversengés, Első szakasz: a drámai alaphelyzet, a feszültségek bemutatása.
- Második szakasz: kibontakozás, a feszültség halmozása.
- Harmadik szakasz: a bonyodalom.
- Negyedik szakasz: ELSŐ BEFEJEZÉS – konfliktus kirobbanása, Bánk elköveti a tragikus vétséget, megöli Gertrudist, tragédiasorozat következik be. Itt érnek véget a klasszikus drámák, ez a hagyományos ötödik felvonás, a megoldás.
- Ötödik szakasz: MÁSODIK BEFEJEZÉS – POLITIKAI PROGRAM
A Bánk bánnak dramaturgiailag egy, politikailag két befejezése van. A cselekményből fakadó befejezés a negyedik szakasz, a tragédia bekövetkezése. A politikai vagy írói befejezés az ötödik szakasz, a tragédia feloldása. Endrében Katona a vágyott uralkodót mutatja be, aki felvilágosult, etikus ember, a hatalmat szolgálatnak tekinti: az „emberi uralkodás” megtestesítője.
BÁNK ÚTJA, TRAGÉDIÁJÁNAK OKAI
Bánk bán jellemét Katona fokozatosan bontja ki, színre lépését tudatosan késlelteti: a drámai főhős csak az első felvonás végén jelenik meg. Személyiségéről már a mellékszereplők szavaiból képet kaphatunk: az országban tekintélye van, amit nem hatalmával, hanem emberi minőségével vívott ki. Értékrendje: Isten – haza – király; azaz első helyen a becsület, azután az ország ügye, végül a király iránti lojalitás (hűség) áll. Indulatos, de magát fegyelmezni tudó ember: „fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni láttatik” – mondja róla a szerző. Hamleti alkat, törvénytisztelő ember, aki etikusan akar cselekedni, tettei következményét mindig mérlegeli, mégis ő követi el a tragikus vétséget azzal, hogy megöli Gertrudist, s ezzel erkölcsileg megsemmisül.
A tragédia azt követi nyomon, hogyan lett a békességet megőrizni akaró Bánkból lázadó, miért nem sikerült eredeti elhatározását megtartani.
Bánk vidéki körútjáról az első szakasz végén érkezik a királyi udvarba, s itt szembesül az országot és a családját fenyegető veszéllyel. A megoldást mindenki tőle várja: visszaállítani az erkölcsi értékrendet, orvosolni a nemzet panaszát. Bánkban az államférfi felelőssége és a magánember sérelme viaskodik, ezt tükrözi az első szakasz végi monológja, melyben elhatározza, hogy:
- megőrzi az ország békéjét
- higgadtan, érzelmeitől mentesen fog cselekedni
- kideríti az igazságot, és törvényes eszközökkel fog küzdeni
„De hát Melinda! Oh! Hát a haza!
Itten Melindám, ottan a hazám ─
A pártütés kiáltoz, a szerelmem
Tartóztat. ─ Énrám bíz a szunnyadó
Gondatlan ─ énrám tevé le a
Szegény paraszt elfáradt csontjait:
Nem vélik ők a zendülést, mivel
Bánk a király személye ─ esküszöm
Meg is fogok felelni ennek, és
Habár tulajdon síromon fog is
A békességetek virágzani. ─
Szedd rendbe lélek magadat, és szakaszd
Szét mindazon tündéri láncokat,
Melyekkel a királyi székhez és A hitvesedhez, gyermekidhez, oly
Igen keményen meg valál kötözve!
Úgy állj meg itt, pusztán, mint akkor, a
Midőn az alkotó szavára a
Reszketve engedő chaos magából
Kibocsátja. ─ Két fátyolt szakasztok el:
Hazámról, és becsületemről. A
Bocsánatot hörgés közt is mosolygom,
Ha ölettetésem ezekért leszen. ─ Egy
Mennykőcsapás ugyan letépheti
Rólam halandóságom köntösét; de
Jóhíremet ki nem törölheti.
A feszültségekkel és veszélyekkel fokozatosan szembesül, az államférfi felelőssége mindig felülkerekedik benne – ez okozza a magánember tragédiáját. Először a nemesség sérelmeit ismeri meg. A pártütő Peturékat igyekszik leszerelni, hogy megmentse az országot a polgárháborútól. Peturékat sikerül erkölcsi érvekkel meggyőznie arról, hogy az erőszak erőszakot szül, ami polgárháborúba sodorhatja az országot. Másrészt szembesíti Peturt önellentmondásaival ─ Gertrudis sovinizmusa őt is sovinisztává tette, már gyűlöl minden meránit. Itt látható a Bánk és Petur értékrendje közötti ellentét: Bánknak első helyen Isten, azaz a becsület áll, Peturnak első helyen a magyarság, ezért még gyilkosságra is hajlandó lenne. Nemzeti érzelmeit és férfiúi hiúságát előbbre helyezi az ország békéjénél, az idegen elnyomó hatalom sovinisztává tette. „Isten nem segít soha felkent királyok ellen” − figyelmezteti Bánk Peturt a lázadás erkölcsi tarthatatlanságára, a király iránti kötelező lojalitásra. Bánk azt mondja, hogy ahhoz, hogy ő lázadó legyen, „bánki sértődés kívántatik.” Ezzel azt fejezi ki, hogy a végsőkig kitart az etikus-törvényes eszközök mellett. Mikor sikerül Peturékat leszerelnie, érkezik meg Biberach, hozva a hírt, hogy Melinda nevét bemocskolták. Ekkor Bánk meginog elhatározásában, s arra kéri a lázadókat, hogy ne oszoljanak szét. A harmadik szakaszban a személyes és a jobbágyság sérelme dominál. Tiborc monológja a dráma egyik legszebb részlete, a mindenkori, kifosztott kisember panasza.
TIBORC
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kivánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szűntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztúlnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.
Tiborc első kifakadását Bánk nem is hallja, mert személyes sérelme kerekedik felül. Amikor lehiggad, és Tiborc panaszára is képes figyelni, azt üzeni a népnek: „Él még Bánk.” – azaz cselekedni fog. Ezen a ponton Bánkban összegződik a nemzet és a magánember sérelme.
Bánk és Gertrudis találkozását Katona a negyedik felvonásban is késlelteti. Gertrudis szobájában először „idegenek” tesznek panaszt a királyné jogtiprása miatt. Katona ezzel is hangsúlyozza a magyarság jogos panaszát, másrészt azt, hogy nem általában az idegenekkel van baj, hanem a nemzetiségi elfogultsággal. Mikhálnak nagyon fontos szerepe van a műben, bár alig szólal meg: ő a hazájából elüldözött, nemzetiségében megalázott ember archetípusa.
Bánk ambivalens érzésekkel lép a királyné szobájába, hol békével akar távozni, hol az indulat ragadja el. Gertrudis nem viseli el, hogy erkölcsileg alul marad, és hatalmától elvakultan maga provokálja ki Bánk sértő szavait, majd azzal, hogy tőrt emel Bánkra, pattanásig feszíti a húrt − Bánkban a sérelem és az indulat kerekedik felül, s megöli Gertrudist.
A jelenet szimbolikus − örök történelmi parabola. A zsarnokság lényege: a törvényes utakat eltorlaszolja. Bánk előtt nem maradt más, csak a behódolás vagy a lázadás.
A gyilkosság után Bánk összeomlik, maga mondja ki maga felett az ítéletet: „De te ne örülj, hazám! – Nézd, reszket a bosszúálló.” Amitől Peturékat óvta, maga követte el, kitör a polgárháború, ártatlanok halnak meg.
A tragédia egyik befejezése ez ─ a cselekményből fakadó tragikus vég.
Az ötödik szakasz deus ex machina befejezés, írói megoldás, politikai program.
Endre ugyanolyan helyzetben van, mint volt Bánk: magánemberként ésállamférfiként is sérelmet szenvedett. (Hazája polgárháborútól szenved, feleségét megölték.) Hosszas vívódás után nem áll bosszút Bánkon, az ország békéjét előbbre helyezi a személyes sérelemnél, ezzel nemzetének szolgáltat igazságot. Ő az „emberi uralkodás” jelképe, a felvilágosult uralkodóé, aki a hatalmat szolgálatnak tekinti.
Bánk tragédiájának okai
Bánk tragédiájának szubjektív és objektív okai vannak. Szubjektív oka az, hogy a Gertrúdisszal kitört vita során Bánkban az indulat kerekedik fölül, magyarként és férjként is sértve érzi magát, és megöli a királynét, azaz saját erkölcsi értékrendje ellen cselekszik, hiszen célja mindvégig a törvényes (békés) megoldás volt.
Tragédiájának objektív oka a zsarnokság természetében keresendő. Bánk, akárcsak Hamlet, mérlegelő hős, akinek egy erkölcstelen hatalommal szemben kellene helyreállítania a megbomlott értékrendet és igazságot. Bánk tragédiája azt is bizonyítja, hogy a zsarnoksággal szemben a törvényes út járhatatlan. Ezt érti meg Endre a mű végén, s ezért nem áll bosszút Bánkon.
A Bánk bán utóélete
A tragédia Katona korában visszhang nélkül maradt, csak a reformkorban fedezték fel. Első előadása Kassán volt, 1833-ban. Ekkor válik a magyar szabadság programadó művévé. 1848. március 15-én a Pesti Magyar Színház a Bánk bánt tűzi műsorára, de a forradalmi lelkesedés elsodorja az előadást. Az operaváltozat 1861-ben készült el. Szövegkönyvét Egressy Béni írta, a zeneszerző Erkel Ferenc. A drámáról először Arany János írt tanulmányt, s azt mondta róla: „egyetlenünk, a maga nemében” – azaz eredeti, magyar dráma.
Simándy József előadásában: Bánk áriája