Kategória: A tanár is ember, de nem az a dolga

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

KISBENEDEK

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

KISBENEDEK

Csupa nagybetűvel. Irtózom a felemelt hangtól, otthon, iskolában. Egy jó kis vérre menő filozófiai vitában bizalmas barátok közt sordinóval – az igen, de az osztályban soha. Na, jó, volt rá példa, de akkor napokig nyugtalanul aludtam.

LJ szokta mondani, hogy amikor a sztoicizmust tanítja, velem példálózik. Nem tudom. Nekem meg ő tűnik példának, bár saját bevallása szerint tud ordítani. Mint ahogy legnagyobb meglepetésemre, mondhatni epifániámra BJ is tudott, aki amúgy maga a jézusi türelem és derű. Tehát nem vagyok ordításellenes, csak nekem valahogy nem szabad. Nem tudom, miért, de nem. A felemelt hanghoz sokkal szelídebbnek kell lenni, azt hiszem.

Na, de KISBENEDEK-nél tartottam, és az első évben, amikor még elő-előfordul pedagógiai pillanat fegyelmezés terén, egyszóval nyüzsi van. Nem akarván tehát hangot emelni, ilyenkor odaszólok egy nebulónak, legyen szíves rendet teremteni. Velük is így volt. Hogy kit szólítottam fel, már nem emlékszem, csak az instrukcióra, úgy is, mint: „KUSS!” És akkor kockára fagyott bennem a tüdő. „Most akkor próbálja meg emberi hangon ugyanezt” – mondtam. Azt még nem tudta, tehát füttyentett egy éleset – csend lett, figyelés. (Öcsém azt mondaná: „Hagyd már abba ezt a liberális nyöszörgést, időnként ki kell osztani egy kis nevelési sűrítményt.”)

KISBENEDEK nem bírta megjegyzés nélkül, pedig ritkán szólt, és csak is okosat. „Tanárnő, emberi hangon? Az óvodában leragasztották a szánkat.” Megismételtettem vele, annyira orwellinek tűnt. Többen ugyanazt az élményt erősítették meg. Horror.

Pedagógiai pillanatnak számít mostanában, ha valakiről kiderül, hogy tudja a nyelvtant, és az igét meg tudja különböztetni a főnévtől. Ilyenkor mondom mindig: ”Menjen vissza az általános iskolai tanárához, és köszönje meg neki.” KISBENEDEKNEK is ezt mondtam, csak nem magyarból, hanem angolból, mert azonnal feltűnt, egyrészt, hogy nem anyanyelvitől tanult, mégis jó a kiejtése, másrészt, hogy ritka gazdag a szókincse. Szóval menjen vissza, és köszönje meg. Valamit morgott az orra alatt, de meghallottam. „Jó, majd megköszönöm magamnak.” Úgy tettem, mint aki nem értette, de LOL.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

EMBERHEGY

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

EMBERHEGY

Alig érkezik a kávé, már mondja is:

„Tanárnő semmit nem változott, na jó, rendesen megöregedett, de azért a mosolya és a gyilkos tekintete a régi.” Nem sértődöm, bár fiam lehetne, már egyenlők vagyunk, ő is felnőtt, nem is illene már a csendőrpertu köztünk, megszűnt az asszimmetria, de nem tudja megszokni a tegeződést, az ő magázását pedig elutasítja. „Tessék csak tegezni.”

Ezt a „gyilkos tekintetet” már úgy látszik, örökre bélyegként hordom a homlokom alatt, talán csak a halál „hunyja bé”. Bé mindig is olyan volt, mint egy atomtámadás, bár bevallása szerint soha nem verekedett, ő a béke embere. Olyan, mint öcsém, aki, amikor gyerekkorunkban egyszer majdnem megpofoztam, mert hátulról ugrott a nyakamba, hozva frászt olvasásba merültemre, csak megfogta a csuklóm, és szigorúan rám nézett. Bé ugyanilyen, csak nyomatékosabb kiadásban.

Diákkorában senkinek nem kegyelmezett, úgy értem, tanárnak sem. Kertelést, mellébeszélést nem ismer, ha békésen is, de kenyértörésig harcol az igazáért. Valójában igazságot kellene írnom, mert Bé olyan atombomba, akibe erős önreflexiót is beépítettek, vagy nevezzem önféknek, aki képes beismerni tévedését is, igaz, a megengedő mondatot kamaszként is csak úgy kezdte: „Na, jó, lehet, hogy abban is van valami, amit a tanárnő/tanár úr mond.” Sokat nevettünk ezen, kollégák egymás közt.

Szóval lerohan legújabb élményeivel, mert ez a hatalmas termet, amúgy békés hegy valahogy vonzza a kötekedőket maga is. Egyszer egy órán, osztálytársa nem bírta tovább Bé tanárrali szópárbaját a Jónás könyvéről, és odaszólt félhangosan: „Fogd már be!”, mire Bé mondatba ékelve csak annyit reagált:”Szünetben lenyomlak, mint egy bélyeget – szerintem Isten, ha van, nincs igaza Jónással szemben, Ninivének pusztulnia kellett volna.”

Bé tehát szóban igen harcias, testi mivoltában maga a méltóságos és lassú hegyvonulat, amit semmi rengés nem ráz meg. Emberként meg a légynek sem árt. Csak bírja ki az a légy.

Miközben meséli élete folyását, megtudom, hogy most, a metrón, idejövet, részeg suhancok kötözködtek az utasokkal, őt is elkezdték kóstolgatni, zsidózták-cigányozták. „Mit tettél? – kérdem. „Semmit. Mondtam a bandavezérnek: „Rád nézek meghalsz…Eltakarodtak” – és innen már nevetve folytatja, hogy kisebbik fiával sok baja van, mert nagyon „robbanós”, állandóan bunyózna a óvodában, és már unja, hogy rendszeresen beidézi őket, szülőket a vezető óvónő. „Kénytelen leszek ránézni.”

„A fiadra?” – kérdezem.

„Persze – mondja – mit kezdjek egy defetista óvónénivel?”

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

GENGSZTEREK

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

GENGSZTEREK

Gengszter Egy az osztálytól kapta eposzi jelzőjét – gondolom, nem bírták elviselni tisztaságát, valahogy le kellett hozni az elviselhető humor szintjére, és ő szelíd mosollyal nyugtázta a befogadó iróniát.

Gengszter Egy kalapban jár, sőt már azt is tudja, hogy azt találkozáskor meg kell emelinteni kicsit. Hozta magával az ősök hitvalló, puritán erkölcsiségét: „Tanárnő, én elvből nem csalok.” Amolyan Miskin-figura, ambiciózus, de szerény és rendíthetetlen szorgalommal, a krisztusi szeretet nyitottsága csillog kamasz szemében.

Mindig utáltam, ha kollégák kipletykálnak gyerekeket, de mégis hálás vagyok most azért, amit megtudtam. És most a „pletyka” hatására elképzelem, ahogy Gengszter Egy az udvaron vagy a folyosón rója köreit Gengszter Kettővel, és 16 évesekhez méltó komolysággal vitatják meg „a szellemharcok tiszta sugaránál” a politikát, a nemzeti sorskérdéseket.

Izgalmas lehet: egy szilárdan konzervatív és egy konokul balos , amint eszmét cserélnek hazáról, emberiségről, az őket gyötrő aggodalmakról. Szitokszó nélkül. Bár nyilván meg-megrökönyödve, míg egymást hallgatják. Mind a kettő itt akar élni és halni. A szeretteim. A hazám. Ebbe a hitbe menekülök a napi gyűlöletpropaganda elől.

„Ne zavarjuk őket. Talán sikerül megállapodniuk.”[1]

2019.

Gengszter Egy már történelem szakos, Gengszter Kettő pszichológus palánta az egyetemen. Gengszter Egy végig szorgalmasan, mindent megtanult, Gengszter Kettő csak azt, ami érdekelte. Mindkettő boldog és sikeres…mostanáig, mert egy befogadó, toleráns iskolában tanulhattak. Vajon ha végeznek, milyen Magyarország fogadja majd kitartásukat? És adassék nektek a ti hitetek szerint!

Egy meggyötört tanerő, aki többre is képes lett volna.

[1] Bulgakov: A Mester és Margarita

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ÉS JANÓ NEM RÚGOTT VISSZA

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA:

ÉS JANÓ NEM RÚGOTT VISSZA

Legjobban persze, az tetszett volna neki, ha focilabdát hozok az órára, de a játékos tanítás nem az erősségem, nem is áll jól, ha megpróbálom.

„Megrúgott” – bambult bele a csendbe ─megrúgott, mondta megint, mint A Helység Kalapácsa, ki éles eszével átlátta: „Bezártak.”

És Janó nem rúgott vissza, holott a tanári és diákasztal alatti érintkezési felületen egyértelmű volt a mozdulatom: nem véletlen odaérés volt az, de szándékos és jól irányzott nyilallás bele a bokájába. Sunyi dolog, tudom, még a bíró se látta, mert mosolygós-komolyan folyt tovább az óra és a rendszerváltás.

Már sok volt a rovásán, ráadásul, tudta, a dög, hogy komálom, rendszert kellett hát váltani. Nem érdekes már, akkor sem volt az, éppen mivel akart provokálni valami elrugaszkodást a tananyagtól, vagy csak lógni egy kicsit, ahogy a szíve kívánta.

Utoljára a prágai kiránduláson borított ki, a Kafka-házban komoly arccal rám nézve: „Tanárnő, mit írt Kafka, ha dühös volt?” Arcom gyanútlan kérdőjel. „A francba!” Szóval, meg kellett ígérnem neki, hogy nem érettségizik le verés nélkül.

Tehát belerúgtam. Na, jó, kicsit bokán böktem.

Neki mindegy volt, lévén pedagógusgyerek, és az ilyen hatványozottan hátrányos helyzetű ─ ha a szülő nem intelligens. Janó anyja, Áfonya mintatanár, „csak” az életét áldozza diákjaiért, s közben van két sajátja, most már unokákkal spékelve.

Áfonya akkor kapta eposzi jelzőjét, amikor hosszas betegségem alatt hetente látogatott a kórházban, mindig áfonyás joghurtot hozva. De ez akkor volt, amikor Janó, aki nem rúgott vissza, már másodéves történelem-orosz szakos volt az egyetemen, hogy tanár legyen vagy fociedző.

És Janót imádja a csapat. Például azért, mert soha nem rúg vissza.

Janókba nincs rúgás, csak egy jól irányzott, apró bökés, de csak, ha már gyilkolna a szó.

És ne rúgj a te felebarátod bele. És Janó visszament tanárnak.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ZEUSZ ENUMERÁL

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ZEUSZ ENUMERÁL

Réges-régen, még a papíralapú korban, a rendszerváltozásnál is előbb, tanári kiteljesedésünk fénypontjai a félévi és évvégi hiányzási statisztikák voltak. Oszlopok és azokat keresztező sorok végtelen táblázata, melynek lényege, hogy végül vízszintesen és függőlegesen is ugyanaz az eredmény jöjjön ki. (Enapló, áldott legyen megalkotód neve, dicsértessél!) Nekem, bár mindig időben elkészültem, soha nem stimmelt, ezért újra és újra nekifeszültem. Egy embert ismertem, akinek mindig kijött ─ de csak azért, mert bosszú vezérelte, az esetleges ellenőrzés feletti káröröm.

Zöldfülű osztályfőnökként, miután boldog sóhajjal becsuktam kedves naplómat, beálltam segíteni idősebb kollégámnak, aki a számok puszta létét személyes sértésnek tekintette, kivéve, ha azok évszámot tettek ki, mivel történész volt. Nos, ülünk a mensam magica felett, kezünkben a számológéppel, s talán negyedszer pötyögjük be a 10 hónapszor 35 gyerekszer igazolt és igazolatlan numerát, szánk enyhén habzik, szemeink füstösek, furcsák, véresek.

Szemben velünk Zeusz monumentális tömege árasztja magából a provokatív nyugalmat. Ujjával végighúz a vertikális soron, s közben dallamosan dünnyög: hetvenöt ─ háromszáz ─ nyolcszáztíz ─ kétezernégy. És már írja is be. Elhűlve nézzük. Ő az igazgatóhelyettes. Kollégám megmerészel egy kérdést: „Te, János! És ha valaki ellenőrzi?” János fel se néz: „Dögöljön meg.” ─ és becsukja a naplót.

Kiváló tanár volt. A gyerekek imádták. R.I.P.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ZEUSZ

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ZEUSZ

Egyrészt szégyen, hogy csak most jut eszembe megírni, holott Ő az egyik istenkategóriás kolléga, akitől a legtöbbet tanultam ezen a pályán, másrészt talán nem véletlen: most van a legnagyobb szükségem derűs nyugalmára.

Zeusz nem véletlenül kapta a nevét: képzeljünk el egy két méter magas, szakállas, hatalmas testet, amint fehér köpenyben hömpölyög a folyosókon, fehér zsebe csupa vörös folt. Amikor kérdezem, mitől, csak annyit dörög le onnan, fentről: „Ott morzsolom szét a diákjaimat.” De erről majd később.

Akkori igazgatónk úgy érezte, szükség van tantestületünk pedagógiai továbbképzésére, és meghívott egy szakembert, sajnos olyat, aki leginkább csak képről látott gyereket. Na, mindegy, ülünk a tanáriban, délután fél hatkor, csendben javítjuk a dolgozatokat, olvasunk, alszunk, miközben valaki, valamilyen embertípusról duruzsolja nekünk a tutit. (A tutit már az első mondatban felismerjük, azonnal agyvédelmi fokozatra kapcsolunk, jómagam immáron 37 éve.)

Egyszer csak fehér hegy emelkedik a „slampos diktatúra” légkörébe… „János – súgom döbbenten ─ hova mész?” Csodálkozva rám néz: „Mindennek van határa ─ ennek itt.” – és kihömpölyög.

Ő volt a párttitkár és az egyik igazgatóhelyettes. De erről majd később.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ZSUZSA NEM KEGYELMEZ

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ZSUZSA NEM KEGYELMEZ

Zsuzsát, vagyis F tanárnőt először az iskola folyosóján hallottam: „Utat! Utat elvtársak!” A folyosó szétnyílt, mint a Vörös-tenger, és F tanárnő száraz lábbal kelt át rajtunk, fehér köpenyben, lobogó sörénnyel, bokalengető nadrágban, öreges malíciával.

Öregnek született. Harminc év múlva, már régen nyugdíjas kolléganőként ugyanúgy nézett ki, mint akkor, amikor még nem tudtam, hogy az „elvtársak” a meglógott párttag férjnek szóló zsigeri irónia volt, ezt már csak akkor értettem meg, amikor halála előtt egy évvel meglátogattam kicsiny lakásában, ahol kivitt a málló teraszra, átmutatott a szomszéd házra, s szólt: „Na, innen hallgattam én mindig X elvtárs születésnapi szerenádját, hogy rogyott volna rá a pártközpont.”

Zsuzsa nem kegyelmezett. Irodalomóráiról csak pletykákat tudtam, minket, a mázlistákat „a” magyartanár tanított, irigyelte is az évfolyam az osztályt, mert a diák mindig diák, és nem kegyelmez, hasonlítgat. Barátnőm, akinek Zsuzsa adatott, megrökönyödve mesélte később órafelütéseit: „Na, Isten bocsássa meg Egressynek, amit a Bánk bánból csinált ─ én nem.” Vagy: „Sajnos, ma nem Arany Jánost vesszük, hanem egy lökött látomásait.” Akkortájt hüledezve és felháborodva hallgattam ezeket az anekdotákat ─ ma pedig de beülnék, nem is tudom, miért…talán kanonizált tudatom sóvárog bennem valami nem is tudom, miért.

Mikor másodszor tért vissza, mint nyugdíjas latintanár, túl a hetvenen, mindig ott ült a kávézóban, ami akkor még dohányzó is volt, és dohánytól sárga ujját felemelve közölte a történészekkel, mi a rendszerváltásról a véleménye, s amikor látta, hogy már kellőképpen előkészítette katatón állapotukat, lesújtott: „Kossuth? Majd akkor fogom tisztelni, ha ott lóg a 14. akasztófán.” Levegő kockára fagy. Nemzeti érzelem a felháborodott köbön. Ez még egy Széchenyit is kiütne. Azért március 15-én mindig kitűzte fehér köpenyére a kokárdát.

Zsuzsa nem kegyelmez. Nem ismer bálványokat, s amikor gondolatban legyintesz, hogy na, jó, azért ez már túlzás, valami mégis mellé ültet, hallgatni olvasottságát, kirohanásait, megkóstolni a süteményét, és elmerengeni: miért is veszed olyan komolyan, amin talán nevetni volna bölcsebb. R.I.P.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

ANI

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ANI

Aninak olyan a szeme vágása, hogy a Kínai Nagy Fal adja a másikat. Helyesírása nem mindig hibátlan, de így is fénynél sebesebben lobog a nagy magyar átlag horizontján.

Kilencedikben, mikor megtanultuk a hexametert, elskandáltuk, lekottáztuk, eltapsoltuk, lekopogtuk, szóval mondom: Na, most akkor írjanak egyet ─ mankónak megadtam egy daktilikus szót. Öt perc múlva Ani hozza tökéletes sorát, a többiek még próbálkoznak jambusokon sántikálva, hiába, a Kodály-módszer bölcsőjében kevésnek ringattak hallást hozzá, az meg ugye 14 éves korra rögzül, mint sok minden, ami állítólag nem növeli a dzsídípít, de valahogy mégsem árt úgy társadalmilag. (Meg a tanári pszichének is kifejezetten jót tesz, de az ugye nem számít.)

Figyelmeztetem is a csoportomat (csupa intelligens agysejt): Vigyázzanak, mert ezek a ferdeszeműek okosak és nagyon szorgalmasak. Ani esetében ez utóbbi nem jött be, iparkodásán sokat rontott az asszimiláció, kicsit aggódom is az érettségije miatt, de megnyugtat, hogy át fog menni, én pedig „megnyugtatom” őt, hogy ez már csak rajta múlik.

Ani ritkán jegyzetel, ha egyáltalán bejön, de a szeme nyeli a gondolatokat, egészen kikerekedik (sorry).

A média torzító hatásairól beszélünk, sorra vesszük a verbális és nonverbális manipulációs eszközöket, fel is teszem a ma már kötelező kérdést, hogyan ismerik fel a „fake newst”, szóval az álhíreket.

Ani hátra dőlve nevet, szeme csodálkozó-huncutra ferdül: „Hát hogy…józan paraszti ésszel.”

Némán vihogok. Ez ugyan az érettségin nem elégséges válasz, de amúgy hosszú távon megnyugtat. Van remény.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

MÍLA NÉNI

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MÍLA NÉNI

Fiatalon is így hívta mindenki: gyerek, kolléga. Oka igen egyszerű volt, ő terjesztette el magáról. Ha csókolózó párra bukkant a folyosón, megkocogtatta a fiú hátát: „Fíjátálember ez nem illik. Míla néni nem írígy. Nekem is van Fjeri bácsi. Próbájá kícsí kultúrnij lenni!” Vagy: „Fíjam, olyan primityíf vagy, igyá egy kis kákáó, lesz neked csuty-csuty ész.” Imádtuk.

Míla néni gyönyörű: dús ébenfekete haj, világító kék szemek. „Glazá kák tarmazá.” („Szemei, mint a fékek, megáll tőle minden élet.”)Mindenki azt hiszi, egy igazi orosz szőke és kék szemű. Egy leningrádi tanár magyarázta el nekünk, hogy egy eredeti orosz fekete és kék szemű.

Míla néni mindig csinos, jól öltözött, mint aki most lépett ki a Romanovok budoárjából, pedig végigcsinálta Leningrád blokádját. És Fjeri bácsi úgy beleszerelmesedett, hogy magával hozta Magyarországra oroszt tanítani.

Végig törte a magyart. „Fíjam, unom én ez a banán! Megmondtá Lényin: Ucsítyszja, Ucsítyszja!” Amúgy nem dobálózott Vlagyímir Uljanovval, jobban szerette Púskint. Belibben előttem a mosdó másik fülkéjébe, egyszer csak hallom, hogy göcögve nevet. Átszól: „Jútka, já Púskina szacsinyíla!” („Puskint költöttem.”) „Harasó f krajú radnóm, páchnyet szjénom i gavnóm”. Finomhangolással fordítva: „Szeretem a hazám, a széna és a sz… szagát.” Majd ugyanazzal az eleganciával kilibben, kijavítja a sminkjét, és fellép a tanáriban. Épp egy volt, közismerten lusta kolléga ellenőrzi a tanácstól a naplókat. Míla kedvesen odabiccent, közben megjegyzi: „Já ljubljú párásztof, no eta takój párászt!”

November 7-e előtt, hamiskásan mosolyogva mindig megjegyezte az igazgatónak: „Úgyje Míla néni kapja jutalom?” Nem hagyott ki viccet.

Egyszer egy szakfelügyelő óra után odament a táblához ellenőrizni, hogy Mila helyesen írt-e fel egy szót.

Ne ljégy primityíf fíjám.

Hozzászólások (0)

augusztus 14, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

LAJTORJA

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

LAJTORJA

Harmadik napja vasalom alvással a tanév során meggyűrődött idegeimet, amely gyűrődéseket nem a diákok okozták, de ezt most hagyjuk…”mit sírnak a tanárok már megint”…nem sírnak barátom, hanem nyögnek-hörögnek, és akkor még nem beszéltem gyerekről-szülőről, mert ők is.

Szóval vasalgatom-vasalgatom…egyszer csak dalolni kezd a telefon…Bé az…”Tanárnő, felvettek az egyetemre!”…”Beszarás”… fakad ki belőlem, elfeledkezvén a beszédhelyzet követelte stílusról. Igaz, amikor rájuk szólok a suliban: „Melyik az az arany szájú?”, hozzá szoktam tenni: „Én is tudok cifrákat mondani, megfelelő helyen, megfelelő időben. Például, amikor odaégetem a rántást.” Most egy mentségem van: épp a konyhában állok, Bé már három éve leérettségizett, három éve dolgozó felnőtt, de olyan helyre jelentkezett, ahová ritkán van felvételi, nagyon keveset vesznek fel, és egyébként is érti a beszédhelyzetet, tud disztingválni.

Bé (aki bosszúból fejezte be a gimnáziumot, hogy szülei és én ne idegeljük annyit…”a te eszeddel…stb stb”) négy évig nem tanult, csak gondolkodott, ezért számomra nem meglepő módon „kimakszolta” az érettségit, hogy divatszóval is éljek.

Az utolsó évben ízléstelen, virágos anyagból készült kalapot hordott rabbis szakállát és anarchista kiegészítőit ellensúlyozandó, legutóbb egy Szűzmáriás zománc lógott a füléből, és épp a politológia érdekelte, de csak úgy l’art pour l’art, mert igazi álma mindig is az volt, hogy egy pékségben dolgozzon. Idén már ez is megadatott, és akkor „ereklye, piff!” – nem felvették dramaturgnak?

Jaj, fiam, olyan boldog vagyok! Na, most jönnek az inasévek. He-he. Nincs több lógás öregem, meg a gondolat elefántcsonttornya…oda fel kell mászni, öcsém… mit mászni!… kecmeregni, fiam!…újra és újra… visszazúgások után … nehéz lajtorja ez … Jákob a megmondhatója … Igaz, ott angyalok járnak föl-le … Boldog vagyok, fiam… na ezt akartam mondani.

Hozzászólások (0)