Kategória: Próza

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

ORIGAMI

helyszín/idő: tanári, fénymásoló, hajnal

szereplők: na kik?

jó reggelt…kinek jó … valakinek biztosan …hagytál benne rózsaszínűt? …mért kérted? … ja jó mert ez osztályozóvizsga lesz… ha legközelebb is színes papíron szeretnél dühöngeni dobj meg egy emillel teszek bele olyat amilyet szeretnél … úristen becsöngettek… az nem lehet én nem tudok késni …  dehogynem erős akarattal bármit lehet…ja tudom az agyban dől el … egyébként én sem késem soha de hagytam már ki órát … na látod ezt én sem hagytam ki … harmincnégy év kemény megtartóztatás után benéztem egy lyukasórát … remélem hallod hogy behódoltam a be igekötő diktatúrájának …a kölykök persze nem jöttek értem és miután rájuk förmedtem hogy miért nem azt válaszolták hogy azért mert az első ofőin azt mondtam hogy ha egyszer nem érnék be csengetésre már jöhetnek is a temetésemre … én nem emlékszem erre de visszaszólok illetve beszólok és jöttek? …nem …mondják vihogva… na jó feljelentem magam a dirinél …lakonikusan közli hogy majd valamikor tartsam meg az elmaradt órát… na az lett volna plusz-szemétség a diákkal szemben… na csá délu tali…délu kedves kollégák mondja újdiri … tudom fáradtak … kapnak 45 másodpercet hogy abból az üres lapból hajtogassanak valamit…M  majdnem kiskorú kollégám seszperc alatt összedob egy Noé bárkáját Noéval, állatokkal… én meg egy csálé négyzetet …nem baj Jutka … a tiéd egy lapra szerelt IKEA-hajó … mondja M…mert ezek a mai fiatalok…na vedd ki azt a rohadt kék papírt mert dolgozatot másolnék

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

AZ EJNYE MÁGIÁJA

Már nem emlékszem, kitől vettem át, mindenesetre ezzel a két szótaggal és állítólag egy halk tapssal szoktam fegyelmezni: „ejnye”. Évtizedekig hatékony volt…
😥

Bennem soha nem tudatosult, csak akkor, mikor Juci ( azóta tanár), nevetve mesélte, hogy az első szülői után otthon azt mondta az anyja: „Na, kemény világ jön rátok, ez a nő nem kegyelmez.” Egy év múlva már azt kérdezték: „Mit csinál ez a nő veletek?” Mire Juci azt mondta: „Semmit. Annyit mond, hogy „ejnye”, és megyünk tovább.” Én meg döbbenten jöttem rá, hogy tényleg. És arra is: ez annyira ösztönös, hogy észre sem vettem, csak amikor már kevés volt.

De már tudom, honnan ered. Elsős gimnazista koromban, irodalomórán némi háttérzaj keletkezvén, osztályfőnökünk megállt, és nyugodtan, kivárva a csendet, csak ennyit mondott: „Gyerekek, így nem lehet dolgozni.” És láss csodát, nem értettük félre: „együtt dolgozni” ─ mert ezt jelentette, hiszen megszoktuk már, hogy annak, ami az órán történik, valami együttese van. Még pontosan nem tudtuk, mi az, de éreztük.

Mondta is anyám az első szülői után: „Na, hálistennek, nem kell szülőire járni. „Jó kezekben vagy.”  Mondta is osztályfőnököm az első szülői után: „Rögtön felismertem anyukádat, pedig egyáltalán nem hasonlítotok.” Persze hogy nem, mert a nevelőanyám volt, de úgy látszik a személyiség nem génfüggő.

Igen, innen ered az „ejnye”, és nyilván onnan, hogy riaszt a verbális agresszió is, a felemelt hang, a rikácsolás. Ez az ejnye mágiája. Fegyelmez, de nem rendez szcénát, nem riszál, csak semmi hiszti, „ejnye” és megyünk tovább, mert elvégre valahová tartunk, de minek erről prédikálni, nem hülye az a gyerek, érzi, később meg majd érti is. Egyelőre elég, ha érzi. Ha érzi… Ha nem, az azért van, mert a tanárok túlstresszeltek, márpedig az „ejnyéhez” idő kell és nyugalom. Ejnye – üzenném azoknak, akik még mindig nem értik, hogy ennyi kötelező óra mellett…

Ez hosszabbra sikerült, mint kellene. „Már megint szónokolok.” Bocsánat. Jé, ezt is szoktam mondani órán mostanában, ha az „ejnye” kevés az „Ok Boomer” tekintetek között. 😂 😂

A többiért meg hála istenkategóriás tanáraimnak, de ezt már mondtam ezerszer. Sok beszédnek sok az alja. Ejnye.

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

TERMINUS

Egyenként veszem Az ember tragédiája színeit, tömény és régies a szöveg, talán így könnyebb lesz. Előző órán bevezetem a 11. színt, Londonban Madách a liberalizmust és a kapitalizmust vizsgálja. K majd kiesik a padból, mondanivalója van. Hajrá, gondolom, kezdi is…azonban gyanút fogok: Olvasta? Nem, de… Felhördülök: „Nem olvasta, de beszélni akar róla?” Igen, mondja, és már majdnem lelövi a poént, amikor belefojtom a szót. „Mit szólnának hozzá, ha én olvasás nélkül értékelném a dolgozataikat?”, majd prédikálásba kezdek a gondolkodás és műértelmezés etikájáról. Mat-fiz tagozatosak, olvasni nem nagyon, gondolkodni szívesen. Cs, szorgalmas, mindig figyel, kezében a kötettel rám néz…Tanárnő, én nem értem ezt a szöveget…K tovább jelentkezik, az osztály már nevet, megadom a szót, újra kezdi, de előbb előhozza a bizánci színben tapasztaltakat − az „olvasottakat”, már nem merem használni. Csak lelövi a poént, de szerencsére olyan halkan motyog, hogy nem hallják, megkérem, várja ki a Falanszter színt…lemondóan elhallgat. Sajnálom. Ő is.

Párhuzamos osztály. Nyelvtan óra. Stílusrétegek. A tudományos stílus jellemzői. A szakszókhoz érünk, vesszük a „terminológiát”, ezt már értik, kilencedik óta kedvenc elfoglaltságuk a „fogalmak”. Mivel egyetemre készülnek, bevezetem a „terminus technicust” is, elvégre nemzetközi műveltségszó. Mondom, gyűjtsenek terminus technicusokat biológiából, fizikából stb. Töri tagozatosak, röpködnek görögül a „cserépszavazás” és egyebek, irodalomból a „metafora”, „allegória”, és B már nyújtózkodik. Sejtem, hogy poénra les, de meg kell adnom a szót. „Az ember tragédiája”. Na, de – mondom− az nem terminus technicus. Közbevág, hamiskásan bólogat: „De bizony, tanárnő, az.” Osztály gurul a nevetéstől, kínomban én is.

Megadóan feltöltöm a csoportba a szemelvényezett 11. színt. Nézegetem. Micsoda gyönyörű, logikus szöveg…”az idő árján úgy lebeg”, mint süllyedő Atlantisz…

A terminus vége, januárban folytatjuk. Majd elmesélem, mi is „történik” a Falanszterben. Egy mű, amiből nem a sztori érdekli őket.