VASS JUDIT
A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA
„TEHETSÉGGONDOZÁS”,
avagy tényleg kiirtja-e az iskola a kreativitást?
„Te minden órán alszol!”— förmedt rá B Andrisra, mert már igen bosszanthatta, hogy miközben más vért pisil az ötösért, Andris alvófolyama (sream of dizziness) ellenére kisujjából kirázza, amilyen jegyre épp szüksége van.
„Kérem— szóltam közbe „tekintélyem” védendő, engem küldtek azért, hogy fegyelmezzek, majd én eldöntöm, hogy mikor kell felébreszteni.” (Egyébként soha, de ezt már nem tettem hozzá, mert ez szolgálati titok, ami, mint tudjuk, nem létezik, mert titok csak az marad, amit egynél kevesebb ember tud, de ezt már mondtam.)
Úgy látszik, egyre „mesésebb” órákat tartok, mert legtehetségesebb diákjaim rendszeresen elalszanak rajtuk az első öt percben. Nem szólok rájuk. Okuk lehet, és az minden bizonnyal nem az álomba ringató hangom. Időnként megpróbálkozom a „személyre szabott pedagógia” eszközével, azaz adok nekik külön feladatokat, ami általában felvillanyozza őket, értsd: kb. 10 percig ébren vannak. És akkor erről ennyit.
Andris például magának köszönhette, hogy angolból 100%-os szóbelit produkált emelt szinten — máig nem tudom, hogyan tanult meg ilyen folyékonyan karattyolni bármilyen témában. Illetve ne hazudjak, tudom:
- Okos és tájékozott, plusz nyelvzseni
- Azért csinálta végig a középiskolát, mert kötelező,
- Ha nem tévedek, az egyetemen majd csak néhány órán nem alszik azért, mert oda már be sem megy.
Köszönöm Andris, hogy soha nem késtél, hogy soha nem zavartad az órát, és köszönöm, hogy mosolyfélét láttam a szád szögletében mostanában, hogy magadtól hoztad a „nagy hírt” , bár arra már lusta voltál, hogy rögtön vizsga után drop a note.
De most már ne bolyongj az Univerzumban feketén-bakancsosan, mert a többség azt hiszi, hogy megveted őket, holott benned volt a legnagyobb alázat, amivel csak ritkán találkoztam ilyen tehetséges diákok között. Wake up and get a move on.
