Kategória: Próza

július 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

PIPI avagy pi-pi fiam most álljunk meg miket beszélsz …

Gabiul: idefigyelj

Most abba is hagyhatnám

Pipit ugyanis nem lehet elkezdeni

folytatni vagy befejezni

mivel Pipi maga a tudatfolyam-regény

hozzá képest Joyce

vagy Pepin bácsi a Sörgyári Capriccióból

minimalista elhallgatás

mert Pipi azon a ponton

amelyen bekapcsolódsz a tudatfolyamába

és kétszer ugyanabba nem tudsz

szóval azon a ponton megnyit 10

azaz tíz többszörösen összetett mondatot

s amikor félóra múlva azt hiszed

hogy most már végleg elveszítetted a fonalat

a síkváltásos körutazásban

amely talán

de erre már nem emlékszel

valahol az elhanyagolt kertrendezéssel kezdődött

és igen

Zrínyivel folytatódott

de lehet hogy a Guardian aznapi brexitezésével

na mindegy

időutazás volt az biztos

mert közben volt egy ékelődő körmondatszerűség

present perfect continuousban is

de lehet hogy past volt

mondta is Jóska amikor összefutottunk

egy hajnalon az 1-es megállójában

tudod ott ahol mindig az orrod előtt húz el

szóval mondta is Jóska

ha most Pipivel lettem volna

biztosan elértük volna

kösz a bókot gondolom

szóval félóra múlva amikor már túl vagy

Kiegyezésen Jaltán és Parti Nagyon

amikor arra gondolsz hogy

most már tényleg az életével játszik

nos akkor beszáll egy kolléga

aki vesztedre szintén dohányos

és ekkor Pipi kizárólag az ő kedvéért

megnyit újabb tíz mondatot

és közben szép akkurátusan

b e f e j e z i

szemantikai- és grammatikailag hibátlanul

a félórával ezelőtt kizárólag neked megnyitottakat

egytől-egyig

és akkor jössz rá hogy rútul becsapott

ez az energiavámpír

mert míg alólad kicsúsztak a dimenziók

és úgy mellesleg a világtörténelembe ágyazott „hüllő” gyerek

aki amúgy csodálatos elme hű mennyi esze van

Pipi könyörtelen és látens logikával rád zárja mondatait

és neked már csak az ámulat marad

honnan a fenéből veszi ez a nő az energiát

és megfutamodsz

mert a kolléga arcán most látod

a dimenzióvesztés petyhüdt mimikáját

és Pipi négyoldalas intőt írt B-nek

akinek a nővérét is tanította

és az intőben hosszasan ecsetelte a tisztelt szülőknek

azt a mélységes és morális kataklizmát

amit B világokat rengető erkölcstelensége

valószínűleg nem volt füzete

belőle kiváltott

és mi lesz így az emberiség és hazával

és kérem a szülőket

hogy komolyan üljenek le B-vel kontemplálni

a bicsaklás eme rettenetén

üdvözlettel XYné

ps anikót puszilom

két napig sírt és röhögött a suli

de B két hétig járt katatón

Pipi fiam innen kapta a becenevét

és egyszer felállt a tanáriban

hogy igazgatónő hát tessék már minket egy kicsit szeretni

hát úgy igyekszünk

Pipit nem lehet kibírni

Pipi az egyik legrendesebb ember

akivel valaha találkoztam

és varázsütésre hallgat el

amikor férje aurájába ér sőt már a buszon

mielőtt leszállsz

hallod azt a tagolt csendet

amivel sms-ben jelzi hogy két perc múlva haza ér

és Pipit csak szeretni lehet

együtt jártunk egyetemre

és rezignáltan jegyezte meg egy-egy tanáráról

őt is a saját halottamnak tekinthetem 

július 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT MEMOÁR : OSVÁT

harmincegy évvel születésem előtt szoknyámba kap egy feminista szél s bár még nem dohányzom és nem vagyok sem egészen bölcs sem egészen ostoba szóval nem egy Kaffka se Lesznai… de lesz ami-lesz-ami… belibbenek… az asztala épp üres… hanem a libbenést vissza is fogom… de botorkálni se kezdek… térdem nem remeg… nos kérem mondja s egy hirtelent csillan a foltos szemüveg… de ezt már ismerem ez csak a nőnek szól és csak egy pillanatra… valóban érdekes… ezt egészen komolyan mondja… van bennük jó is… de hogy mi azt már nem is hallom tudom én hisz nem vagyok se egészen bölcs se egészen ostoba… csak ide ne jöttem volna… minek is hírnév-érdem hozzá meg Nesszosz-ing… a rettegett ítész  mélybarna tekintetében már az éter-értelem puskacsöve villan

New York kávéház

1928-ban

Világegytem Budapest

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT ABSZURDISZTÁNBAN

mozgalmas az élet bár ugye tudnék másnak is örülni mondom is naponta a nép gyermekének méricskélésre küldte hozzám a szülő vagy a sorsa kérem én nem vagyok kíváncsi pocsék dolgozatokra hölgyeim uraim egymás idejét ne herdáljuk ha lehet én a szabadságjogok híve vagyok önöknek tehát joguk van rossz jegyet kapni de ilyen macskakaparást többet nem olvasok el végtére én sem adok önöknek hieroglifákat csak időben szólok merthogy ez csapatmunka és kérem mért beszél ha osztálytársa mellesleg embertárs felel hogy ez most hogy rímel Grendel Lajosra hát kérem nagyon is de egyelőre elég ha az állítmányt felismeri de előbb kérdezzen kérem mert a jól feltett kérdésre szüksége lehet később ha majd a fizikát vagy netán a történelmet kutatja mert ugye nem mindegy kérem hogy valami ok vagy okozat akármilyen abszurd is ez az isztán

google  ha esetleg kiváncsi lett

https://hu.wikipedia.org/wiki/Grendel_Lajos

július 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT EGYPERCES

NEM TUDOM

Nem tudom, hogy kire fogok szavazni, csak azt, hogy szokás szerint be kell majd fognom az orromat. Elvégre népben-nemzetben-emberiségben gondolkodó írástudó lennék, vagy mi, meg erkölcsi kényszer. Na, mindegy, de ez hosszú.

Legszívesebben kampányt indítanék, hogy szavazzon mindenki szíve vagy esze szerint, lássam csak tisztán, hol élek. Minek, tudom. „Öt perc beszélgetés az átlagszavazóval” ─ mondta állítólag Churchill, mint a demokrácia elleni legerősebb érvet.

Tehát bemegyek a könyvesboltba. Azelőtt Szabó Ervinhez jártam, de amióta nincs pénze a kortárs irodalomra, nekem meg időm órákig ülni az olvasóteremben, szelektálok. „Hová lépsz most…” Uramisten, már megint vagy száz új könyv, amit elolvasnék. Már körülbelül harminc, azaz 30.000-nél járok, amikor visszatolom kedvenc kortársamat a helyére.

Egyrészt soha nem tudhatom, mikor robban le a 40 éves mosógép, vagy mondja be az unalmast a gáztűzhely, tehát csak ésszel. Már csak olyat veszek meg, amit biztosan újraolvasok majd nyugdíjas koromban ─ fő az optimizmus. Másrészt ─ ezt csak mostanában vettem észre ─ már gyerekszemmel nézem a műveket: elolvasnák-e diákjaim? Értenék-e? Nem tudom. Illetve igen.

Amit én megvennék, műveltségdeficitemet korrigálandó, az már egy letűnt világ. Ezért sokan megköveznének. Talán magam is. Vessem rám az első követ.  Sokan hiszik, hogy még itt van. „A kultúránk még él, bizantinikusan, automata módjára…” (Babits: Ezüstkor) Nagyképűen idézőjelbe teszem, és nem ellenőrzöm, hogy pontos-e az idézet. Minek.

Aztán elszégyellem magam: hiszen épp ez, amit tovább kellene adnom: az „utána nézek”, a „nem beszélek a világba”, „végiggondolom, hogy igaz-e”. A meggondolt gondolat. Nem tudom. Nagyon szeretnék fiatal tanár lenni, szembenézni ezzel a kihívással ─ igaz, akkor nem lennének (talán) dilemmáim. Ahogy elnézem dilemmaszabadságom se. Nem tudom.

„Az emberi tehetség parányi lámpa.” Végül is leemelek egy régen hiányzó, mindössze háromezer forintba kerülő könyvet, azt hiszem, ezt érdemes lesz a figyelmükbe ajánlani, semmi filosz belterjesség, életszaga van, humoros…nem tudom. Csak a kérdést: És ki viszi majd át … mit is? Ja. Tandori madarát, Örkény egyperceseit…

VASS JUDIT

LÍRAVERS

Minden tanár szembesül azzal, hogy vannak dolgok, amelyeket hiába magyaráz el ezerszer, a diák akkor is rosszul írja. Ilyen például Antigoné és a metafora hosszú ó-val. És ilyen (gondolom) minden magyartanár idegbaja, a líra és a vers összekeverése. Ilyenkor a tehetetlen tanerő azon töri a fejét, hogy mi a fenével tudná végre beléjük zsibbasztani a helyes megoldást.

DRÁGA DIÁKJAIM! Akkor most próbálkozom, hogy ne keverjék össze a líra és a vers szavakat.

  1. kísérlet (míg szépen beszélek)

Egy vers az nem líra,

egy vers az vers.

EZ A VERS NEM LÍRA,

ez a vers vers.

Ha ez a rigmus nem működne, javaslom az alábbit.

2. kísérlet:

EGY VERSET SOHASE

NEVEZZÉL LÍRÁNAK,

még egyszer megteszed,

esküszöm, lehánylak!

(Bocsánat a tegezésért!)

július 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

A PERCEMBER

Ráfordulok a kasszára, felmérem a feltorlódott kocsik rakományát, szoktatom szívemet a sorhoz. Hozzáfogok a bámuláshoz. És bámulok, hogy tompulok.

Azelőtt minden ilyen üres időt agytornára használtam, memoriter, orosz és angol szavak, most meg itt ez az életgubanc: országos-saját, földtől az égig várok soromra.

Valami csöndet csápol az aurám. Aha. Előttem két kocsival egy kétéves lógatja lábát az űrbe, amolyan szeme-sem-áll-jól-ördög-angyal, eltátott szájában valami csokiféle. Tekintetéből bogarak-gyerekek pörögnek ki a Spárba. Szinte zsigerből árad szét arcomon az íze.

Visszagöcögve, hátracsukló fejjel nevet. Belefeledkezem a perc könnyedébe. Nék. Érzem, hogy fentről bekúszik valami árnyék. Aha. Az anya. Szigorú feddés szemében.  Egy pillanat, és kész a tekintet egésze.

Tudom a dolgom. Itt és most: nem nézni többet a gyerekre. Belabambulok a napi teendőkbe, még legalább négy kocsi időm van megtervezni a jövő hetet. Nem vadászni égi lájkokat.

A buszmegállóban kicsit netezek, megint agyoncsócsálnak mindent, itt már semminek nincs kifutása, tehát robbanásig feszült. Nézem, jön-e a busz, s közben eszembe villan egy mozdulat: elnyomtam a csikket a járdán? Lehajlok, egyet a sokból felszedek, és elviszem a kukába. Most ez a feladat. Csak pontosan, szépen…

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

HIÉNÁK

Tanítanom kell(ene) a tömegkommunikációt. Félve nyúlok hozzá. Az osztályban mindenféle politikai hátterű gyerekek vannak. Ki vagyok én, hogy szembemenjek a szülőkkel?

Tanár vagyok. Ha egy tanár hordhat keresztet a nyakában órán, akkor én is elmondhatom a véleményemet – keresztény-nemzeti kurzus ide vagy oda.

Bródy Sándor írt egy regényt A nap lovagja címmel az újságírók dilemmájáról. Ezt a dilemmát ma sehol nem találom. „A nap lovagjai” kattintásvadászok, készek saját meggyőződésük ellenére cikket írni csak azért, hogy növeljék az olvasók? kattintók! táborát. Tisztelet a kivételnek.

Valaki felrázta A NAGY MAGYAR TESPEDŐT. Nosza, ugorjunk neki! Csontig rágjuk le a botrány szagú híreket-álhíreket!

„A tény szent, a vélemény szabad.” A minőségi újságírás etikája.

Mit tesz az áldozat? Minden rágalomra reagál. Hiba. A rágalom elszáll, de megmarad az eleve elfogultak agyában. A nyitott gondolkodásúak úgysem veszik be a propagandát. Még az agymosás előtt jártak iskolába.

Az Isten vagy vaksors óvjon meg bennünket a magyar médiumok kurzuslovagjaitól. Több ezren vannak.

Na innen kell felállni, és egy új hazát építeni.

JP

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

JP

Először csak anyuka jól nevelt fiacskája mosolyog rám tisztelettudóan.  

Másodszor rájövök, hogy felsőfokon tud angolul kilencedikben.  

Harmadszorra megnyeri a matekversenyt, de akkor telik be a pohár, amikor anyuka megmutatja Péter díjnyertes rajzait, figyelmeztetve, hogy én azokat „nem láttam”, mert a gyerek nem szereti, ha mások tudnak róla.

Szóval, még szerény is. Hja, van neki mire.  

Lesz is irigye, gondolom, de láss csodát, nem lett. A háromdimenziós Antigoné-díszlete azonnal lefegyverzett mindenkit.
A legkönnyebb tanítványaim egyike volt a 34 év alatt – csak békén kellett hagyni. Békén, ha késett, ha bohóckodott, ha lógott. Egy másik zseni osztálytársa szerint 10 alkalmas bérlete volt az iskolára.  

Homlokára pedig egy jel, amit már maga rajzol tovább.

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

A, mint A férfi, aki bosszúból tette le az érettségit

A-t már a gólyatáborban kiszúrtam, mint az összes többit, de ez most nem érdekes. Mindet ki kell szúrni, és mindre kell idő. Akkor is, ha az éppen regnáló balfok és lfs oktatásügye ettől kifejezetten elriaszt.

De maradjunk A-nál. A szeme. Rögtön tudattallanítottam, ez hosszú távra szól, tehát zsebre vágtam, mint a „ráér” toposzt. Nem ért rá. A második évben nekem támadt: „Mi értelme?” ( mármint a verselemzésnek)  És ezt tette volt a legsunyibb módon: Nem tett ki engem az osztály nyilvánosságának, csak finoman jelezte egy esszében, tisztelettudóan, csendesen.

Mit mondjak, piszkosul motivált, ezért a következő órát (elcseszve) arra építettem fel, miért is remek ez a kérdés. Jellegzetes tanári hiba: győzni akar azzal, hogy bizonyítsa, ő nem korlátolt, holott az a küldetése, hogy időnként az legyen. Jellegzetes zseni magatartás: nem tromfolt, de ettől kezdve nem írt esszét, nem volt hajlandó hozzászólni a műértelmezésekhez, szinte canossát jártam egy-egy mondatáért.

Igaza volt: És én tudtam, ezt gondolja. „Nem érted bmeg? Én magam akarok rájönni! Te meg bmeg lelövöd az életem poénját!” És nem mondta ki, csak „aludt”. Én meg tudtam, hagyni kell.

Mindig hirdettem: a tanár legfontosabb jellemzője az alázat: a szerzővel és a diákkal szemben. Szóval, tudni kellett volna őt győzni hagyni. De nem lehetett: a többi megutálta volna, én pedig hitelem veszítem. Csapda. És kevés volt az alázatom. És ez már egy szint, esküszöm.

Hja, ha a zsenit integrálni akarod, légy még a szokásosnál is alázatosabb. Szóval, rájöttem, A vajákos. Az volt a jó, hogy ugyanezt magamról akkor még nem tudtam. Ne ijedj meg: van ilyen, no para, nem tudjuk, miért, de az igaziak nem tesznek rosszat. Valamiért nem engedik. Valakik. Be is bizonyította: 15 perc alatt képes volt elaltatni a körülötte ülőket, még a legszorgalmasabbakat is. Amikor azt mondtam neki felvezetés nélkül: „Az erőt nem azért kaptuk, hogy rosszra használjuk”, úgy nézett rám, mint aki nem érti.

És én akkor láttam be: még nem tudja, de próbálja. Megnéztem a születési dátumát. Stimt. Ezért szúrtam ki. Nem tudom, miért, de mindegyik, rám nagy, nevelő hatással bíró személy akkortájt született, mint én. Igen, többek között A-nak köszönhetem eszmélésem egyik állomását.

Isten hozott fiam, vagy a sámánok küldtek , vagy a kabbala szelleme van veled. Köszönöm, hogy magamra ismertem: szeretet. És mivel ma van a tolerancia napja, köszönd meg szépen, hogy magamfélével hozott össze a sors, és tudatalatt felette tudtam: Ezt békén kell hagyni. Nehéz volt, Fiam. Anyádnak, apádnak üdv. Akiknek bosszúból akartad odavágni a színjeles érettségi bizonyítványt. Tartoztál ezzel! Ölelés.

Hosszú, kanyargós ösvények után, A újságíró lett egyik komoly lapunknál. Megérkezett. Kiváló esszéket ír.

július 16, 2024 / Egy meg nem írt regény

59

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY:

59

59 szerencsés szám. Gyakran húzzák ki a lottón. Csak valahogy a másik négyet nem találják el. Pancserek. Évtizedek óta nem képesek eltalálni négy számot. Mindegy. Z mondta, a szerencsének meg kell adni az esélyt, Z vajákos, tehát fizetem a hülyék adóját.

59. Már elcsitultak az események. Az agyonverések, akasztások csendben zajlanak az állampolgár zaklatása nélkül. Otthon sohasem volt téma.  A család csendben kollaborált.

A rendszerváltozáskor elkezdenek beszélni. Nagyapám megfagyasztása 45-ben, apámat meghívják a Pártba. Van kedve? Volt. 60-as évek, szürke Volga. Veri az ördög a feleségét. Egy otthonos film. Apám hithű.

16 évesen mondom: kilépek a KISZ-ből. Elegem van. Apám a Pártból széttárja a karját. Osztályfőnök, aki már akkor liberális, kihív a Városligetbe. Mi lesz apáddal? Mi lenne? Nézek hülyén. Apád nem beszél otthon? Én:??? Na, akkor az lesz, hogy amint te kilépsz a KISZ-ből, apádat egy óra múlva felhívják, hogy „Vass elvtárs! Mi ez?” (Korunk ismerős érzése, félelme.)

Nézek hülyén! Mi lett volna, ha. Ezen eltöprengeni. Mindig az utolsó pillanatban mentenek ki. És jól jegyezd meg, mondja még osztályfőnököm: „Minden hülyétől az ember nem hagyja fejbe veretni magát.” Nem jegyeztem meg. Hiba.

Minden hülyétől…csak ne lennének olyan sokan…