Kategória: Próza

november 23, 2024 / Egy meg nem írt regény

MUKINAK

EGY MEG NEM ÍRT EMLÉK

MUKINAK,

egy Weöres-versért cserébe,

amit háromévesen szavalt nekem

Bóbita, Bóbita épít,

és nem képzelt, üres telken,

de nincs térkép, amelyen

megmutatható.

Nem baj, összetartják rímek,

néhány ráakasztott szó.

Homály és rímek tánca benne,

szó ez, rímekbe szedve,

úgy hívjuk: költészet,

más néven: haza.

„hitetlenség, bamba önzés, baromi sóvárgás és hátsó gondolatok és harag és méreg és nyúlós melankólia. Nevetséges? Egy pillanatig sem tagadom. Jaj annak, aki ezen nem nevet. De jaj annak, aki nevet rajta.” (Hamvas Béla: Karnevál)

Nem tudom, fiam, ezt majd itthon vagy máshol szűri le keserű tapasztalatként, amin mégis nevetni lehet, ha az ember valahogy nem találja Bóbita ködfalát. Mert nem találja, pedig van. Írva van. És táncolni lehet rá bárhol a világon, és építeni, ahogy ő teszi. Az öreg Weörest egyszer megkérdezte egy zenész ismerősöm: „Mégis, hogyan szólíthatom?” Mire ő azt válaszolta. „Nevezz csak Sanyi Manónak.” Fel a fejjel, és fülig a nevető szájjal, Muki!

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

JEL-KÖZÉP-ELÉG

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

JEL KÖZÉP ELÉG

Na, ezt a címet is csak az érti, aki 35 fokban, lemerült duracellel összeolvas. Mondjuk, naponta kétszer, de az ember segít, tehát ír is.

Igaz, megtaláltuk a megoldást hatékonyabbá teendő a teendőt. Az egyik diktál, a másik írja az egyiket, a harmadik a másikat, aztán már csak összeolvasni kell, hogy hátha mégis úgy lehetne, ahogy Mikhál mondja oly sokat sejtetőn a Bánk bánban, aki meg-bán-ta már, hogy mondjuk, egyáltalán. (Sorry.)

Aztán rájön az ember, hogy összeolvasni ritmizálva is lehet: jel-közép-elég, közép-elég-telen, közép-közép-jó, változó-meg-hany, és kész egy új alany. Ja, bocs hetvenhárom, talan tizennégy.

Aztán cigi-kávé mellett még elsütjük a szokásost: mostantól díjazzuk, aki mindenből jó, nem kap dicséretet, és persze záradékot se. Egyszerűen csak jó. Na, jó, mondjuk 12 igazolt− mint az apostolok.

Hozzászólások (1)

november 23, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

FRICSKA

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

FRICSKA

Búcsúzóul még küldött egy fricskát a ballagási beszédben, bár előtte megígérte, hogy kihagyja a szóviccet, és szofistát fog mondani, de nyilván úgy volt vele, mint az írók kedvenc szóleleményeikkel – nem lehetett kihagyni, így hangozhatott el a mikrofon jótékony visszhangosításában a „szófosta-fosta prédikátorok-torok”. Kockára fagyott bennem a tüdő.

Igazi bölcsész agy volt már 15 évesen, penge elmeél, ellenállhatatlan humor, s a két inspiráció vegyülvén, egyszer (egyszer? százszor!) megpróbálta kidumálni az irodalom feleletet. Akkor még pedagogia fanaticus voltam, percekig hagytam, hadd szenvedjen, aztán azt mondtam: „Ez minőségi rizsa volt. Egyes. Legközelebb mondd meg, ha nem készültél, ne lopjuk egymás idejét.” Legközelebb megmondta. Mire én: „Ez becsületes dolog volt. Egyes.”

Ott helyben fel sem fogtam a dolog szadista iróniáját, mert nem annak szántam, csak később esett le, amikor az érettségi banketten nevetve felidézték.

Hatalmas csapat volt, s benne P az egyik óriás. Harmadikban, mikor a kiránduláson drámai jelenetet rendeztem egy üveg bor miatt, a hatásszünetbe halkan beleszólt: „Tanárnő, ehetnék?”

Még évekig visszajárt, egyszer egy orosz nyelvű Bibliával lepett meg, aztán elsodorta őt a tanár törvényszerű sorsa. Szofista nebuló, hová lettél az eltűnt időben?

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / Egy meg nem írt regény

ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT ÚT

ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR

Ferike Pestig bólogatott előre-hátra, mint a gyerekek, akiket nem ringattak. Marosvásárhelyre fordulva, a sofőr hátra szól, jobb lenne kikerülni, már úgyis nehezen bírják a kölykök a hosszú utat. És valóban, utoljára Csíkszereda környékén pisiltettük őket.

Csak a felbolydult Kolozsváron tudjuk meg, miből menekített ki minket a véletlen az utolsó pillanatban. Magyar rendszámú Ikarus, egy busznyi árvaházi gyerekkel.

Itthon még néhány napig látogattam Ferikét, nehezen szakadtam el a közösen töltött 15 órás úttól, szőke és szomorú buksijától. Meglepetésemre anyám nem is ódzkodott a vad ötlettől, hogy örökbe fogadom, bár tudtam, nincs sok esély rá, hiszen Kanadában várta nevelőapja és családja.

Aztán sokáig már csak Sütő András véraláfutásos szeme rémlik a TV-ben ── neki az utolsó előtti pillanat maradt. Ferikéért pedig az utolsó utáni pillanatban érkezett meg a befogadó családja, már minden gyereket elvittek. Most 32 éves valahol Kanadában ─ legyen az álmod könnyű.

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / Egy meg nem írt regény

EGY MEG NEM ÍRT HAJLÉK

EGY MEG NEM ÍRT HAJLÉK

Rövid utcában sok helyen lehet várni. Az ember elücsörög itt-ott, aztán, ha megunta, arrébb mozdul az árnyékokra. Már nem kéreget nyomulósan, erőszakosan, az ismerős pofáknak feltűnik a csend, már mindenki tudja, hogy a férje „elment”. Már maguktól adják a cigit. Az ember jobbra-balra néz hajnaltól hajnalig: jön-e még?

Ronda szája volt, mocskos és erőszakos. Ezen a pár utcasarkon üldözték egymást, mocskosan, erőszakosan. Megriadt, akinek berobbant a látó-és hallóterébe a mélyvilági pár. Hogyan is lehetne hívni őket? Csak riasztani tudtak, mint a poklok kitátott és erőszakos torka.

Mert milyen jó is volna, ha egyszer csak újra feltűnne dülöngélő, sovány és torz alakja, püfölné a napot erőszakos és mocskos szája, még egyszer utoljára. Vajon ma jön-e?

Egy manikűrözött kéz érinti meg a vállát, és meggörnyedt háta mögül odanyújt egy cigit. Egy vagy két éve még beszólt neki, ha azt mondta: nincs. Beszólt erőszakosan, mocskosan. Nem fordul meg. Nem látja az arcát. Valaki adott egy cigit. Mindegy. Azért visszaint valamiféle köszönömöt.

Egy megcsendesült nő szinte kopaszra nyírt fejét tartja remegő, piszkos ökle. Jön-e? Vagy csak emlékezni ücsörög ide.

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

MEG NE TUDJAM!

MEG NE TUDJAM Letöltés

MEG-NE-TUDJAM

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / Egy meg nem írt regény

A RAJONGÓK

VASS JUDIT

EGY ÁTÍRT REGÉNY

A RAJONGÓK

Mikor Radnóti megtudta, hogy Móricz Zsigmond átírja Kemény Zsigmond regényét, A RAJONGÓK-at, valami olyasmit írt a Naplójába: „Rá kellene ütni a kezére.” Azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amiben nem értek egyet vele. (Szerénység, légy vezérem.) Móricz megérezte azt, amiért később Illyést gyalázták, mert átírta volt a Bánk bánt, mint azóta többen ─ szóval, megérezte, amit szegény Spiró György uszkve 40 éve hajtogat halkan, hogy amúgy modernizálni kellene már a régimagyart, mert nem lesz olvasója. Hja, az angol identitás kibírja a klasszikusok újraírását, a miénk nem.

Rajongó újraolvasó vagyok: karácsonykor kötelezően Bűn és bűnhődés,

húsvétkor A Mester és Margarita, és persze, az angol írónők romantikája Szabó Magdával Für Elise allefelle, de németül már elfelejtettem, ezért csak a diákoknak mondom félig-sznobul komolyan: Bulgakovot oroszul, Shakespeare-t angolul, Goethét németül, Aranyt magyarul és Voltaire-t franciául, ha tudnék volna.

Tehát újraolvasnám Jókait-Keményt, de már hat a szakmai ártalom, az első oldalakon feszengeni kezdek: Na, ebből egy átlag gimnazista kb. a kukkját se.

Kár. Milyen jót derülnének, ha A RAJONGÓK kapcsán elmesélhetném kedvenc anekdotámat Móricz Zsigmondról.

Történt ugyanis, hogy Zsiga II, a Móricz, az Erdély-trilógia kapcsán Tündérkertben bújta a levéltárakat, s (tán Kolozsvárott) egy református tiszteletest faggatott A rajongók történelmi hátteréről, kérdezvén: „Hát, Tiszteletes úr, hogy is volt azzal a zsidó lánnyal (értvén A rajongókat, amelyben az egyik főhős titkos szerelmi viszonyt folytat a rabbi lányával, ha jól emlékszem)” ─ mire a tiszi fülig pirul, hímez-hámoz, ezt vajon honnan tudja az író úr… hopp… fején a szöget!

Szóval, rajongó nemzet vagyunk, akárcsak a többi, mert az ember soha nem növi ki a bálványimádást, ezért van kevés esélye a Názáretinek, akit ünnepre tartogatunk, corpusnak, a nyolc boldogságot pedig leszűkítjük egyre, ahogy Arany megírta volt: „Hasadnak rendületlenül…”

Az magyar rajongás igazi hungarikum.

Mi, mélymagyar és híghunor csak addig vagyunk fanatizálhatók, amíg nyerésre áll a csapat. Addig isten iz dö limit, meg a pilisi csakra: ria-ria, azzal az utánozhatatlan magyar a-val, hiába, na, csoda ez a magyar nyelv! Akkor kezdünk mohácsolni, ha a csapat zakót-sallert-kötényt kap. Akkor rajongás-inverz dö limit, de legalábbis lincsbeszéd: szemét hazaáruló banda ─ mert A HAZA MINDEN ELŐTT. Igaz, nem tudja, mit is értett e négy szócska alatt a Talpra magyar költője, meg bús düledékeiden mit ér, de minden előtt.

Mélymagyar és híghunor csak addig rian-riázik, míg a szarvasra lehet kenni mindent. Mert ugye, mi már rég megbűnhődtük, ahogy Toldi írta olyan szépen a nyári napnak alkonyúlatánál, az egykettedes dolgozatban. Konyúlunk megint.

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

MONDOM ZÉ-NEK

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MONDOM Zé-NEK

Margó mondja-mondja, már megjártuk Nagyszombatot, Pozsonyt, a Szilikon-völgyet, rákérdez, hogy a templomot, amiből épp kijöttünk, rendesen felújították-e (nem, giccsreál), közben kiderül, hogy ugyanolyan nevű gimnáziumban tanított, csak épp vidéken, csevegünk, gyerekeink veszik a lapot, felajánlják a segítségüket, egy kukászsákban visz egy nagy kukát valahol, a 36 fokban, és megdicséri kölykeinket, hogy el mertük hozni őket 3 napra kirándulásra −ritkaság, mondja. Hja, mondom, a mieinket mindig megdicsérik. Rajtunk kívül. És tényleg.

Mondom Zé-nek, az öregeket meg kell hallgatni, akkor is, ha unnak minket. Zé odamegy, hallgatja, de szerintem nem nagyon fogja, hogy a konzervatív habituson át egy szabadabb-árnyaltabb beszédet hall, egy csudanyelven, úgy hívjuk: magyar.

Margó mondja-mondja, már engem is untat, mert jól tudom, amiről beszél, ők meg nem értik, de érzik (hála a szülőknek), hogy épp az örökségüket nem értik.

Alkonyatkor Bé elgitározza-éneklem a https://youtu.be/gQ_US0D3_LI -et −furcsa, nagy magyar dal ez.

Este, ötszáz, bizony dalolva ment, és megverte a wales-ieket, de én nem hatódom meg. Mondom Zé-nek, majd akkor szóljanak, ha legalább Európa-bajnokok az aranylábúak. Ezzel tartoznak apámnak, aki 1986-ban majdnem infarktust kapott a második gól után, de ezt el kell nekik magyaráznom, még gondolat sem voltak. És tartoznak másik apámnak, aki Montgomery díszpolgára immár.

Várunk a vonatra, 5 percenként közlemény arról, hogy épp hány percet késik. Nevetünk. Nem tudják, hogy mi már 40 éve.

Hirtelen befut Margó, és mondja-mondja. Egy idő múlva kapcsol, hogy mi a tegnapiak vagyunk, boldogan folytatná, de már nincs kinek. Érti a testbeszédet és a nyelvet, arrébb húzza „kocsiját”, cseresznyét visz az unokáknak, és elegánsan tudomásul veszi, hogy ifjabb kollégáinak már terhes.

És most tényleg nem tudom, hogy hibás-e valaki. „Hajt az idő, nem vár…”

Köszönjük, Margó.

Hozzászólások (0)

november 23, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga