Kategória: Próza

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

OLIVÉR

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

OLIVÉR

Belakta az iskolát. Megyek a büfébe kávéért, ott fecseg a büféssel. Megyek a tanáriba, ott terrorizálja Éles tanár urat diákönkormányzat ügyekben. Egyszóval: útba esik jövet-menet.

Ha kérdezek, elsőként van fent a keze. Mát kértem, hogy várjon egy kicsit, hadd gondolkodjanak a többiek is, de kifogyhatatlan mondanivalója, megbeszélendője van. Úgy kellene, hogy legyen rá idő, akár órák is, hogy közösen megvitassuk. És akkor beleért a kezem ( NAT 2020-ba.)

Nincs úgy vége egy órának, hogy ne jönne hozzám valami ötlettel. A legújabb: hívjak meg előadót valamilyen bölcsész témában. Hezitálok. Az iskolám diáksága főleg termtudos érdeklődésű, értelmes, intelligens, civilizált, de nem nagyon olvas. Többször nekifeszültem a feladatnak magam vagy külsős előadóval. Az eredmény siralmas, jó esetben lanyha taps.

Fizikából a kolléganő abszolút sikeres. Fontos tudósokat hívhat meg, akik felpörgetik az érdeklődést. Irigylem. Hála neki.

Olivér nyaggat. Most hogy mondjam el neki, hogy a „magas irodalom” nem kelendő kis hazánkban?

Tahotaaia, újmagyarul: Petőfiül Tahótája nem olvas. Tahókrácia mindent meg is tesz ezért, hogy így maradjon. G meséli, hogy volt tanítványa egy fideszes nagyember fotósa, és amit hall: „Ezek a pestiek milyen szörnyűek!”. Persze, jól keres, és nem árulja el, kire szavaz. Tahotaaia.

Olivér. Vág az esze. mint a borotva. Mi lesz vele? Belét kidolgozza a közösségért. Közösség? Viccelsz. Néhány eldugott helyen. Például az iskolámban. Hajrá!

Ja, és kérem vissza az 1984-et, amit angolul kölcsönadtam! És végre, Olivér, tegye már le azt az átkozott C1 nyelvvizsgát! További jó olvasást!

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

MERSE

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

MERSE

Amikor kilencedikben átvettem őket, döbbentem hallottam, hogy a Nyeken, előző évben ő volt az iskola egyik réme. Állandóan kötözködött, visszabeszélt. Most Hágában diplomázik.

Cigizek az iskola előtt, közben beszélgetek a tizenegyedikes Annával, akit egészen feldobott a Halotti Beszédes óra. No, gondolom, erre se számítottam. De ekkor…

jobbról egy elegáns, jóvágású fiatalember közelít…á, Merse, mondom, és már hajol is, hogy jobbról balról megpusziljon. Harmadéves a hágai egyetemen, artikuláltan, szépen beszélve magyarul ecseteljük a jelent, a jövőt. Hágában huszonöt magyar egyetemistával ismerkedett meg. Később feljön velem a tanáriba, ahol Piri, a volt osztályfőnök épp rohan, hogy mikrózza az ebédjét. „Átnyújtom” Mersét, elbúcsúzunk. Talán örökre, mert Olaszországban készül letelepedni. Őt is elveszítjük. Iskolánk „rémeként” az egyik legjobb novellát írta a kreatív íráson.

Ma mesélem Gergőnek, volt tanítványnak, ma már kollégának, milyen jó érzés volt Mersével találkozni, milyen heuréka élmény, hogy diákjaink megérnek,és komoly felnőttek lesznek.

Persze, mondja Gergő, „ezért mondom én mindig, hogy mindenki nyugodjon le, és ne csináljon drámát a kamasz hülyeségekből.”

Hiába, na megérnek. (Csak ne kényszerülnének elmenni…)

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

BJULI

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BJuli

Két perccel a becsöngetés előtt odajön hozzám:

─ Van gyufád?

─ Persze ─ mondom, és már adom is.

─ Vegyél ki négy szálat, kettőt adj nekem!

Kicsit ideges vagyok, nem szeretek késni az óráról. Odaadok neki két szálat.

─ Most pedig csinálj mindent pontosan úgy, ahogyan én! Az egyik gyufát függőlegesen felállítja, a másikat T alakban keresztbe teszi rá. Próbálom, de összedől. Közben jelzőcsengő.

─ Nyugi! Kezdd elölről!

Újra felállítom a gyufákat, most nagyon koncentrálok, remegve tartom őket.

─ Na, most figyelj! Szépen, lassan felemeljük a jobb lábunkat. Úgy teszek. Ott állunk az asztalnál a T-t formázó gyufákkal, felemelt lábbal. Rám néz:

─ Ugye, most pont olyan, mintha rollereznénk?

Nem tudom abbahagyni a röhögést, nem tudom elkezdeni az órámat. A kölykök nagyon élvezik ─ én meg csak vihogok.

BJuli. Ragyogó tanár, ragyogó ember. Ahogy mondani szokás, ha nem lenne, ki kellene találni. Kicsi, cuddley, ahogy az angol mondja. Mindenkiről megértéssel, szeretettel beszél a maga okos-halk hangján. Állítja, hogy egyszer üvöltött órán. Sci-fi.

Életem nagy nevetései többek között hozzá kapcsolódnak. Egy beszélgetés során kitört belőlem a népnevelő, és hosszasan értekezni kezdtem a környezetvédelemről. Hogy én nem mosogatok folyóvízben…stb…stb.

A többiek már szemmel láthatóan unják a kioktatást. Kérdezem Julit:

─ Miért, te folyóvízben mosogatsz?

─ Hülye vagy? Persze. Könyékig habban.

Azóta igyekszem nem komolykodni, ha bulizunk.

MI oroszosok nagyon összetartottunk. Havonta egyszer átmentünk a Kanizsába mulatni, lazítani. Juli kicsit késett. A pincér máris suhan:

─ Korsó sör a hölgynek?

─ Ááá, nem. Vezetek. Egy vodkát kérek.

Boldog szülinapot, Juli! Jó egészséget, rendíthetetlen humorérzéket! Köszönök mindent! 😊

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / Egy meg nem írt regény

LÉNIA

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

LÉNIA

„Isten szeme mindent lát,

el ne lopd a léniát!”

Már csak azért se, mert ha van isten, és tényleg mindent lát, akkor azt is, hogy mire használod.

Ahogy Karinthy mondaná: „egészen kis csecsemő” voltam. Ez ugyan nem igaz, mert több, mint 4 és fél kilóval születtem, mondhatni az újszülöttek „kisebbségéhez” tartoztam. Igaz, sokra nem vittem, se tömegben, se pozícióban, és valahogy mindig kisebbségbe szorultam.

Szóval, úgy kezdtem, mint minden emberpalánta. Aztán jöttek a léniával, hogy szocialista embertípust vonalazzanak belőlem. Már majdnem sikerült a mérnöki terv, amikor, úgy 16 éves koromban rájöttem, hogy nem akarok embertípus lenni.

Nem lázadoztam, nem rugdostam a körém rajzolt vörös ötszöget, megtanultam benne úgy járni-kelni, mintha kétszer akkora volna, és táguló, mint a világegyetem. Azt hiszem, ez a gyakorlatozás sokban javította a szövegértésemet, aminek manapság sajnos sok hasznát veszem. Kihagytam volna –értelmesebb dolgokkal is el tudom tölteni az időmet.

Most itt vagyok 64 évesen, és már megint kiderült, hogy különleges anyagból lettem gyúrva, most éppen keresztény magyarból. Egyébként véletlenül abból, mert ebben a kultúrkörben nőttem fel, de erre nem vagyok büszke, mert nem tehetek róla. Magyarként csak azzal dicsekedhetem, hogy még soha nem hoztam szégyent erre a névre. Az álkeresztények zsibvására pedig elriaszt attól, hogy hitvalló legyek.

Itt, ebben a sokszínű kis országban gyúródhattam volna egészen másból is, mégis rendes ember lehetnék. Lehetnék például hívő kommunista, mint apám volt, de nem akartam. Becsületére legyen mondva, nem is erőltette. Mert mindenek ellenére először is ember vagyok, s az én szótáramban ez a humanistát jelenti. Utána családtag, aztán tanár, aztán barát, aztán munkatárs, aztán ismerős. Egyébként pedig „mint minden ember: fenség”.

Tőlem bárki lehet kommunista, keresztény, magyar, török, tatár, tót ─ ami tetszik. Engem úgyis csak az érdekel: rendes ember-e. Ez nálam elég jól körülhatárolható fogalom. Kapás embernek szoktam hívni. Az élet kapálás. Az egyik szomszéd be se köszön, a másik áthajol a kerítésen, és vicceket mesél, vagy a másik szomszédot szidja, a harmadik belép a kapun, vállán a kapával, hogy segítsen.

A léniásoknak pedig azt üzenem: vegyetek egy sima füzetet, és azt vonalazgassátok szabad időtökben, kockásra, vonalasra, keresztesre ─ ami tetszik. Állítólag jó az idegeknek. Sormintának rajzoljatok bele sok kis Prokrüsztész-ágyat, de mondhatnék prokrüsztész-agyat is. Egészségetekre!

Minket pedig, akik a szabadságban hiszünk, hagyjatok végre békén.

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / Egy meg nem írt regény

KOCSONYA

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

KOCSONYA

Talán az volt a baj, hogy az irodalmat a bölcsészkaron okították.

Már az sem tett jót neki, hogy az első szemináriumom ószláv nyelvészet volt. Az órarendben még nagyon izgin hangzott, hát még a jegyzet! Ószláv Biblia glagolita ábécében! „Prozenbon” egyenlő „felcsipegették” (a madarak), ha jól és elég nazálisan emlékszem. Szóval, jött, leült, ásított és szólt: „Nyissák ki…ásít… Olvassa…” És voltak még holt poláb pillanatok, melyek az ógörög szógyökig eredtek vissza, és ugyanezen okból nem tudok finnül se. Csak annyit, hogy „persze”, de ezt is csak apámtól, mert a finn küldöttség szék alá röhögte magát a magyar köszöntő alatt, állítólag valami csúnyát jelent. Talán p…csa, de már nincs apám, hogy emlékezzen.

És jött a Spenót/1 apróbetűs része (nem volt mese, magyartanárom azzal engedett utamra, hogy az ember becsületből a régi magyart is elolvassa), szóval nem tudtok megfogni a Cziráki-eposzból. VKS profnak, Isten nyugosztalja, sikerült, de aztán Musilra terelte a vizsga fonalát, s kinyílt, mint Ómagyar, mikor megpillantja Kárpát szent bérceit, és mindent megbocsát.

És jött az első vizsgaidőszak, na meg AZ ELSŐ, IGAZI SZILVESZTERI BULIM. Böhöm nagy lakás, benne már hodály van, az évfolyam színe-virága, bús bölcsész barna félhomályban, kezében bor, Marx-Engels-Nietzsche, itt-ott egy-egy Fichte (az meg ki, na mindegy), fáj bele a világba, mind a négy égtáj meg hajnal felé, amit már nem bírtam kivárni. Most sok lájkot veszítek, tudom. De ez van: két világban élek, és egyik sem honom.

Talán az volt a baj, hogy anyám állandóan Thomas Mann-t olvasott két Dosztojevszkij közt, ronggyá a Régimódit. Vagy inkább az, hogy egyszer csak, két matek példa közt belenéztem, mi a fenét eszik rajta. És ott ragadtam.

Vagy tán az volt a bökkenő, hogy kezdett piszkosul nem érdekelni, hol találkozik az A-ból induló teherautó a B-ből kipufogó Trabanttal. Bolyai szent lelke áldjon meg benneteket, hát valahol… a nem ismert tartományban…A matektól tehát így búcsúztam: A és B között a legrövidebb út: annak tagadása. De ez már bölcsész axióma volt, apám nem is értékelte, sértődötten vette tudomásul elfajzásom a szülői álmoktól, aztán szépen „leverte” öcsémen.

De azért leérettségiztem matekból is, habár-mamár csak titkai vannak, valamint a kémiának. Mert a vegytiszta valóság ez: a kémiatanár tanít, a többi csak szublimál (Freud szerint). Ám hagyjuk a jó öreg lelkészt, bár akad igazsága, egyik tesztjén például kiderült, hogy „táblázatkészítő” típus vagyok. Értsd: korlátolt.

Hát így lettem irodalomtanár. Nem is jó mű az, amelyik nem értelmezhető a mengyelejevben. (Mengyelejev egyébként bőröndöket készített szabadidejében. Mikor megkérdezték tőle, miért, állítólag azt válaszolta: „Egy értelmes embernek kell, hogy legyen rendes szakmája is.”)

De hol itt a kocsonya? Látod, Nyájas Olvasó, ezért rossz a magyarok PISA-tesztje! Olvastad a címet, tán nyálad is csordult, de bizony, nem érted…

Boldogat Barátom, Boldog Új Évet!

Béke Velünk, meg egy kis kocsonya (én ugyan utálom)…J

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

BŐGŐS

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BŐGŐS

Mikor megismerkedtünk, közölte, hogy imádta az előttem tanító tanárt, s mikor megtudta, hogy elmegy az iskolából, ő is távozni akart, de egy kicsit megnyugtatta, hogy én veszem át őket. Nem kérdezem, hogy most is így van-e.

Valamint közölte azt is rendíthetetlen bizonyossággal: „Magyartanár leszek”. Jesszusom, gondoltam, ennek fogalma sincs, mi vár itt a magyartanárokra a következő évtizedekben, amíg a kétharmad kitart. A NAT2020 és az új érettségi olyan csapdába csalta a őket, ahonnan nincs menekülés a szabadság irányába. Ha irodalmat akarsz tanítani élvezetesen, akkor félre kell tolnod a kötelező listát, de akkor nem készíted fel a diákot az érettségire – márpedig az kutyakötelességed. Catch 22.

De nagyon elszánt, miért is beszélném le? Csak annyit mondtam, amennyit nekem mondott annak idején az „átkosban” a magyartanárom: „Ha én kiejtek a számon egy nevet, te rohansz a könyvtárba, és mindent elolvasol, amit írt, azután azt, amit róla írtak.” Így tettem. Az egy más kor volt, a papírkönyvnek istenszaga volt, a tudásnak becsülete. A tanároknak csak 18 kötelező órája, és ha akarta, lehetett korszerűen, élvezetesen tanítani.

Még hozzátettem: „Azzal a kevéssel, amit az egyetemen tanulni fog, nem állhat ki a gyerekek elé, mert a diák kérdez, és istennek képzeli a tanárt, aki mindent olvasott.” A tanár is ember, de nem az a dolga.

Elsírja magát okkal-oktalanul. Az OKTV-je nem sikerült. Mondom, ne törődjön vele, ennek semmi köze az irodalomhoz, kreativitáshoz. Ehhez csak segg kell. Neki feneket mondtam. És hozzátettem, hogy nekem ne bőgjön, hanem menjen a könyvtárba olvasni.

De sír. Épp Arany-óra van. Most meg vajon mi baja? Mondom: „Ne sírjon, mert kizavarom.” Rám néz: „Miért ne sírhatnék Arany János szenvedésén?” Igaza van. Miért ne sírhatna? Én is alig tudtam felolvasni az Emlényeket bőgés nélkül. És még csak most jön Ady, József Attila, Radnóti. Érdemes megnézni, milyen verseket válogattak be a kötelező listába! Csak semmi politikum, csak semmi kétely, csupa közhely vers, egy-két jelentős, de azok is „veszélytelenek.”

Egye fene! Menjen magyartanárnak! Varázsoljon, ha tud!

Bőgőmasina! Sok sikert! Bízom benne, sikerülni fog, és jobban, mint nekem! Boldog Új Évet! 🙂

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

M, A VILÁGJÁRÓ

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

M, A VILÁGJÁRÓ

Tanári pályám egyik legtehetségesebb diákja volt. Minden érdekelte, de leginkább minden is.

Már 16 éves korában írásai jelentek meg vezető magyar lapokban, irodalmi-zenei-színházi kritikái. 18 éves volt, amikor TV-interjú készült vele, mint a legfiatalabb kritikussal. A sors vezető publicistának szánta. Egzyénisége, stílusa volt, mellesleg kiváló novellákat is írt.

Három évet húzott le a legrangosabb magyar egyetem magyar-történelem szakán, közben rendszeres publicistája volt az egyik legszínvonalasbb társadalompolitikai lapnak. Hétvégenként fapados repülőkkel járta a világot, „kiugrott” Londonba, New Yorkba, szóval világjáró lett.

Aztán belefáradt a magyar Ugarba, szűk lett az ég, a horizont. „Nyomják fullba a kretént” – idézte egyik, közoktatásunkról szóló írásában.

Beadta pályázatát sok külföldi egyetemre. Mindenhova felvették, Angliába is. Ki is utazott, de ekkor jött a Brexit, és gyorsan visszamenekült a kontinensre, mert az Amszterdami Egyetemre is felvették szociológiára. Egy év sem telt el, de már angol nyelvű tanulmányai jelentek meg szaklapokban, és már tanársegédként kereste a kenyerét, miután kezdetben recepciós volt egy hotelben.

Világjáró tanítványom a nagyvilágot fogja gazdagítani, a magyar Ugar megint megfojtott, visszahúzott egy virágot. Lehajlok a szent humuszig: ki lesz a következő?

Isten veled, Világjáró! Ha errefelé jársz, ugorj be, hozz egy kis oxigént!

Boldog Új Évet, M!

PS: A képen csak a válladat hagytam meg a személyiségi jogok mián. 😊

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / Egy meg nem írt regény

PACALORSZÁG

VASS JUDIT

EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY

PACALORSZÁG

„Minden méltóságunk a gondolkodásban rejlik.” – mondta Pascal, amíg ki nem vették a nevéből az s-et és maradt a pacal.

Kezdetben volt a filozófia, és a szellem szabadsága lebegett a vizek, akarom mondani a gimnazisták lelke felett. Juli kolléganőm filozófiai teaházába péntek délutánonként sereglett a diákság beszélgetni, vitatkozni az élet nagy dolgairól. De ekkor jöttek a gondolat rendőrei, és kivették a filozófiát a tantárgyak közül. Minek méltóság, gondolkodás? „Majd mi megmondjuk a tutit az élet nagy dolgairól.” Mondják is folyamatosan, gigaplakátokon. Spinóza pedig elvonult lencsét csiszolni.

És akkor jöttek Pacalék, és törölték a média tantárgyat, de ekkor már akkora volt a fölhördülés, a méltóság maradéka, hogy végül meghagytak heti egy órát. Hamarosan azt is elveszik. Nehogy már a diák kiigazodjon a médiában, ne adj isten, gondolat és méltóságébresztő filmeket lásson.

És akkor jöttek Tahóék, és törölték a művészettörténet tantárgyat. Menjen az a magyar utazó ithhon vagy külföldön McDonald’s-ba zabálni, vagy ha pénze van rá, több emeletes jachtján ringatózni az Adrián, és messze kerülje el a múzeumokat, képtárakat. És van képük a megmaradt rajzórát vizuális kultúrának nevezni!

Tahók országa leszünk, hacsak a megszállott tanárok nem lopják vissza a gondolkodás és művészet méltóságát az iskolába.

Nehéz lesz. A jelenlegi kötelező tanári óraszám mellett alig marad energia szakkörre, tehetséggondozásra. Persze, nem is ez a céljuk. Tuggyukmi.

Marad a pacal és az évenkénti kolbásztöltő verseny. Pacalország – mondaná „kortárs” költőnk, Ady Endre. „Zsír-szívű rém” – tenné hozzá Karinthy Frigyes – szintén libsi. Ki velük a tananyagból!

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

BOGÁNCS

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

BOGÁNCS

Bogáncs ott ül előttem az első sorban. Szúrós, mint egy igazi bogáncs. Mikor átvettem az osztályt, felfigyeltem az első dolgozatára: érzékeny-intelligens. Megnyugodtam, mert egyébként nem jegyzetel, hanem egész órán rajzol. De hogyan! Ámulok a tehetségén.

De ez így nem fog menni. Ha felszólítom, jelenti, hogy nem készült. Elégtelen. Már a sokadik. A témazárót megírja négyesre-ötösre, talán rajzolás közben figyel, nemcsak mobilozik. A negyedik egyes után mondom neki, beszélni szeretnék vele az óra után. Leülünk, beszélgetünk, egyszer csak előveszi az igazolását arról, hogy autista. „Ezt tudja más is?” – kérdezem. „Nem hiszem, hogy érdekli a tanárokat.” Téved. Gyerekbarát, támogató iskolában tanítok.

Kiderül, otthon állandó a balhé, anyja már elzavarással fenyegeti. pszichológushoz jár. Csendes, csendesen szúrós. Gondolom, otthon tombolja ki magát.

Hány tehetség veszik el a magyar közoktatás darálójában? Hány kiemelkedő intellektusra nincs elég időnk? Most felemelik a tanárok fizetését, de az óraszám nem csökken, vagyis a leterheltség sem. Elvész a gyerek.

Csak remélni tudom, Bogáncs, hogy békés karácsonyod lesz. És minden, hozzád hasonló, kivételes diáknak.

Boldogabb Új Évet!

Hozzászólások (0)

november 21, 2024 / A tanár is ember, de nem az a dolga

JÖNNEK-MENNEK

VASS JUDIT

A TANÁR IS EMBER, DE NEM AZ A DOLGA

JÖNNEK-MENNEK

JÖNNEK az újmagyar feudalizmus sztárjai, a matyómintás, keresztet lóbáló győzikéi és matyópufajkás házasságtörői, akik nemrég jöttek rá, hogy mindig is mélykeresztények voltak.

Jönnek a mélymagyar megmondók, a mélymagyar hagyományok kurzuslvagjai, akik a liberális értelmiséget hivatottak lecserélni. Suba alatt, évek óta zajlik a kiszorítósdi. A „nemzeti elit” már lecserélve, a szélsőjobbos tahók úgy buknak a sztyeppe hívószavára, mint kacsa a nokedlire. A tananyagból törölték a művészettörténetet. Nehogy már egy magyar felismerjen egy klasszicista épületet, vagy a kozmopolita Kandinszkijt. „Olyan kevesen vagyunk, hogy nem engedhetjük meg a műveletlenség luxusát.” – mondta Kodály Zoltán. Ugyan, kit érdekel ez ma már? Az érettségi elnök megrovóan rászól a vizsgáztató tanárra: „Maga még mindig a finnugor elméletet tanítja?” Jönnek, megfulladok tőlük.

MENNEK a progresszív (ez is szitokszó lett) magyar hagyomány örökösei. Mennek nyugatra, szabadságot-oxigént szívni. Alkotói autonómiát élvezni, megbecsült polgárként élni. A 2015-ben érettségizett osztályomból kettő már az Amszterdami Egyetemen tanít, az egyik szociológiát, a másik pszichológiát. Másik kettő ugyancsak Hollandiában most fejezi be a mesterképzést pszichológiából, illetve a mesterséges intelligenciából. Eredetileg mindannyian itthon képzelték el a jövőjüket, itt kaptak olyan impulzusokat, amelyek az önművelés felé irányították őket. A két Nobel-díjasunk sem itthon kutat.

MARADNAK a megszállott tanárok, és persze azok is, akik nem valók a pályára, de ilyet minden szakmában találunk. A megszállottak rezzenéstelen arccal veszik tudomásul, hogy diákjaik jelentős része nyugaton képzeli el a jövőjét. JÖNNEK-MENNEK-MARADNAK. MIVÉGRE?

Hozzászólások (0)