Szíves válasza nem ért nyersen-gyorsan, mint Horger uramé az szegin deákot, ámde minek búslakodni Néném, hanem örüljünk inkább erőssen az hazai szónak.
Mostan nagyot fordult velünk a világ! Kend el sem tudja képzelni, hány bájtra vagyunk már Zágontól-Záhonytól, még az Fejedelem is észrevette, pedig igen keves azon percek száma, amiket nem bézárkózva, avagy az múltak árnyain való merengéssel tölt, hiszen az udvart el se nem hagyja. Bizony mondom, olyan már ő minékünk, mint egy rebegő mémalak, vesszük is észbe néhanap.
Kérdezi Kend, mi lehetne az a bájt. Az biz’ angol szó volna, mivel ugyan vannak itt törökökön túl sok más népek is, aztán, ha nagy ritkássan kiszabadulunk ebbűl az mi igen szerzetesi magányunkból, mivel nem akarnánk sérteni az mi Fejedelmünk intéseit, elkalandozván, csak felcsipegetünk ezt-azt, mert nagy itten az népek keveredése, meg a tenger is kicsiny időre lévén, csak-csak béfújja az kinti világot közénk is az szél. Holott nagyon fú, az mi Urunk bézárat minden ajtót-ablakot, nehogy átjárja lelkünket a lég utáni sóvárgás, mint huzat a házat.
Jutja es eszembe, Kend a lég szót sem ismerheti tán, hiszen az a mi tekintetes Kazinczy urunk csinálmánya, aki azzal múlatja itt a kényszerű időt, hogy új szavakat farag. Bolond egy ember, higgye meg, mindég csak remélli, hogy az mi vendégségünknek egyszer vége leend, azután haza keveredvén, megmutatja ő, hogy egy szegin legénynek igyekezetivel úgy es megújítja az mi okosságunkat, hogy lemaradásunk nem lészen többé az fényes, napnyugati népektül. Rágja szívét erőssen ez eszme, ahogy mondja es sokszor az ő légbül kapott, bolond beszédjivel.
Így hát, Édes Néném, űt is rágja, meg minket is bájt, ahogy itten az ánglusok mondják, mert nagy itten az népek keveredése. A mi Zsuzsikánk es férjhez ment volt egy ánglushoz, szívünk sippadoz hallván, hogy újabban Susie-nek hívatja magát. Sic transit gloria mundér.
Lájkolom Kendet múlhatatlanul, vigyázzék Kend az egészségire, ölelem szívbül,
Milyen iskola az, ahol a tanároknak nincs ideje egymással beszélgetni, tapasztalatokat megosztani, egymás óráit látogatni?
Milyen iskola az, ahol az alsósokat képzettség nélküli asszistensek tanítják, holott ott lenne a legnagyobb szükség a pedagógiai tapasztalatra?
Milyen sikola az, ahol a tanári kötelező óraszám miatt gondot okoz a helyettesítés?
Milyen iskola az, ahol 7-8 szaktanár hiányzik?
Milyen közoktatás az, amit egy rendőr felügyel? (kaszárnya)
Milyen iskola az, ahol nincs sem diák, sem tanárenergia délutáni tehetséggondozásra?gyerekmegőrző)
7. Milyen hatalom az, amelyik a határon túli magyar gyereknek 100.000 ft-os iskolakezdési támogatást nyújt, az itthoninak pedig semmit? (megosztó, gyűlöletkeltő)
8. Milyen iskola az, ahová mégis bejárok nyugdíjasként órát adni? Egy hely, ahol jobb sorsra érdemes gyerekek éhesek egy jobb létre.9.
9. Milyen tanterv az, amelyik 19. századi eszmékben gondolkodik?
10. Milyen társadalmi környzet az, amelyik ezt hagyja? (öngyilkos)
Ha tudod folytatni a címidézetet, már mehetsz is magyartanárnak. Amúgy teljesen fölösleges. Én is csak azért tudom, mert hajdani tanárom, kiírom a nevét: SPIRA VERONIKA azt mondta nekem a gimnáziumban: „Az ember becsületből végigolvassa a régimagyart is. Egyébként meg, ha én kiejtek a számon egy nevet vagy műcímet, rohanj a könyvtárba elolvasni őt, azután azt, amit róla írtak.” Úgy tettem.
Tanárságom két meghatározó alakja Spira Veronika és Spiró György, akiket a legokosabb homo universálék között tartok számon. Ők tanítottak gondolkodni, irodalmat, Magyarországot érteni.
Ez az írás most nem szól a magyar közoktatás nyomoráról, egyetlen célja, hogy ezt a két nevet leírjam köszönetképpen, és hogy nyoma legyen: nincs az a rendszer, ami a szellemi elitet kiirthatná. Hiába jönnek mélyről, onnan, ahol nem nevelték őket a tágabb haza, Európa szeretetére.
Ezzel a batyuval ballagok el az iskolából, és csak remélni tudom, hogy a Spira-Spiró örökség folytatódik magyartanárrá lett tanítványaimban. DIXI.
Van, aki pénzt, van aki rossz szokásokat örököl. Az ilyen idióták miatt szenved az emberiség többsége, mondta egy barátom− akinek minden reggel egzisztenciális szorongást okozott az ébresztő hangja − azokra, akik napfelkelte előtt kelnek.
Engem azelőtt mindig kidobott az ágy hajnalban, fél négykor. Apai örökség. Emlékszem gyerekkorom reggeleire. „Feriiiii! Miért nem hagysz aludni ?!” – keseregve sikítja anyám, miközben és miután apám nagy zajjal készíti a pirítóst és a teát.
Már nem dob ki. Öreg koromra megtanultam élvezni az elnyújtott reggeleket, a párnák közt heverni meg. Az ember kiül az ágy szélére, és szép csendben kivárja, amíg talpra áll a vérkeringése, csak azután áll fel. Ellenkező esetben, vagyis ha kipattan, megszédül, elsötétül a világ. Apokaliptikus érzés, halál közeli élmény – mint a rádióból harsogó propaganda.
„Miért nem születtem én máshova?” – teszem fel a költői, tehát tök fölösleges kérdést. Mondjuk egy angol kisvárosba, ahol egy repkénnyel befutott cottage ablakában ülve várnám, amíg az atjtómhoz leteszik a tejet. Mint valami Miss Marple várnám a következő gyilkosság hírét, aminek rejtélyét megoldva okot adnék egy újabb krimi megírására. Nem olvasnék Dosztojevszkijt, nem tökölnék a lét végső kérdésein, ami úgyis csak a megalázottak és megnyomorítottak eledele. És nem töltöttem volna negyven évet egy kelet-európai, balkanisztikus világ iskolájában „magasabb eszmék” terjesztésével. „Mi sok feleslegeset tudunk.” – mondja Csehov a három nővér egyikével. Redundáns értelmiségiként élek egy országban, felesleges emberként, mint a 19. századi orosz henye. Ld. Puskin, Goncsarov.
A hely, ahol lakom, Oligarchia Abszurdisztánban. Itt minden abszurd – ehhez kell alkalmazkodni. Bűvészmutatvány, ha ez önfeladás nélkül sikerül. Persze, nem kell, el lehet menni oxigén dúsabb tájakra, ha az ember elég fiatal, és még van találékonysága asszimilálódni egy más közeghez. Ha már kiöregedett, nem mozdul. Marad a belső emigráció: könyv, színház, zene. Amíg el nem veszik azt is. És akkor? És mégis, mégis fáradozni kell, hogy elmondhassuk. ez jó mulatság, férfi munka volt.
Ha majd minden rabszolga nép leszokik a kategorikusz imperítvuszról, vagyis a kényszerből hitt erkölcsi parancsról – na akkor beindulhat majd a kétszáz éve várt polgárosodás ezen a tájon is. Polgárosodás – hogy értessem meg ennek a szónak az értelmét diákjaimmal? Olyan, mintha a quantum fizikát oktatnám. Aki azt mondja, hogy érti, nem érti – mondta Feynmann. meg azt is ő mondta: „A pedagógiába fektetett energia megtérülése általában elég csekély, kivéve azt a néhány esetet, amikor teljesen felesleges.” Abszurdisztánba szellemi energiát befektetni teljesen felesleges. Akiben hasznosul, elmegy innen. Vagy itt marad feleslegesnek.
Én nem így képzeltem el a rendet, lelkem nem ily honos.
Zuhog az eső, mikorra megérkezem az Öregdiák találkozóra. Bőrig ázott emberek 14-91 évesig szoronganak az épületben.
Időnként megölel, megpuszil valaki, van, akinek beugrik a neve, van, akire rá kell kérdeznem: év, osztály, rendfokozat? Több ezer diákot engedtem útjára a 40 év alatt. Van, aki Bécsből jött haza, hogy itt legyen. Tavaly érettségizett, s bár az egyik legjobb tanuló volt, nem felvételizett sehova, hanem kiköltözött Ausztriába, mindenféle munkákból tartja fenn magát – és boldog.
Körbejárom az udvart. Összefutok volt osztálytársaimmal is. 46 éve érettségiztünk. Ági képeket is hozott. Az illusztráció az utolsó osztálykiránduláson, Fertőrákoson készült. Jókat nevetünk az emlékezés alatt.
Feszengek. Kint kellene lennem a tüntetésen a bosszútörvény ellen, a diákok mellett, akiket már legázspréztek, megvertek, megbírságoltak, megzsaroltak – akik nemcsak a jövőjükért, hanem értünk, tanárokért is kiállnak már egy éve. Néha úgy érzem, van remény – bennük reménykedem.
A reménytelen tüntetést már mi, tanárok is csak tüntinek hívjuk. „Megyünk tüntizni?” Már nem megyünk.
Maradunk Apátiában, elvégre itt élned, halnod kell, és úgysem tehetünk semmit. Mérnökien megszerkesztett diktatúra ez. Az utakon suhannak az álomautók, van, aki 5 lakást vesz befektetésként, frissen érettségizett diákjaim a dupláját keresik a tanári fizetésnek – miért is lázongana ez az ország? Csak a tanárok. „Ezt a nyájat már eleget legeltettük” – mondta egy önkormányzati képviselő (nem találod, ki melyik pártból) 2011-ben.
Hát ne legeltessetek! Ez legyen a legnagyobb öröm az életetekben.
Mert nekünk legalább a szeretet jutott. Adni is, kapni is.
Ti meg csak dőzsöljetek! Elvégre nektek dolce vita, nekünk meg keresztény etika. Nekem nem. Nekem jézusi etika. S mivel nem hiszek az igazságosztó mennyországban, sem istenben, csak a nyolc boldogságban, már csak ezekben a gyerekekben, akik bátrak és elszántak.
Adassék nekik az ő hitük szerint! Itthon vagy oxigéndúsabb táján a világnak. „Az ember szabadnak születik.” Nem, nem kell it halni, ha élni nem lehet.
Öregem, nem tusz megfogni, mert felnőtt fejjel, szabad akaratomból választottam a jézusi etikát, bár ateista vagyok. Gondolkodó főknek: ez nem kizáró ok. Lássuk tehát:
Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Jézus realistább volt a kommunistáknál, mert az egyenlőséget csak a mennyekben ígérte.
Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvigasztaltatnak.
Nem minden ember ragadozó, mindig van, akinek a vállán kisírhatod magadat.
Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Ha nem így lenne, az emberiség már rég kiirtotta volna magát.Minden háború és diktatúra kipurcan egyszer. Ez is. És akkor béke lesz. Én valószínűleg már nem érem meg.
Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
„Az üdvösség nem az erény jutalma, hanem maga az erény.” (Spinóza) Aki etikusan él, az tudja ezt a tételt igazolni. Aki nem, annak ott a boldogtalansággal teli hatalom és pénzvágy. Rossz lehet.
Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Ezt nem tudom racionálisan igazolni, csak a tapasztalommal. Az emberek többsége segítőkész.
Boldogok, a kiknek a szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Isten ateista módon behelyettesíthető: elégedettség, öröm, béke önmagaddal.
Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.
Ez már volt. Ha nem így lenne, az emberiség régen kiirtotta volna önmagát.
Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.
A háborúságot szenvedők (lázadók) időnként máglyahalált halnak, de a történelem (mennyek országa) mindig őket igazolja.
Gyengébbek kedvéért: Jézus Hegyi beszédéből idéztem. Érvelésemnek vannak gyenge pontjai, de azokkal megküzdök valahogy, miközben szánalmas, álkeresztény, Jézust gyalázó, kezükben méteres corpust tartó tahók hirdetik a keresztény etikát. Jusson eszünkbe a zsidó próféta példázata a tű fokáról. Meg a gyehennáról. Béke veletek testvérek, vagy háborúság – ahogyan a lelkiismeret kívánja.
Mondta nagyhatalmú úr, nem látja, hogy a tanárok és a diákok túlterheltek lennének.
Akkor bátyuska, látogass el szépen egy gimnáziumba, és nyomjál le egy napot, mondjuk öt órában. Elsőre elég is lesz. Az órák között 10 perces szünet van.7.35-kor van a nulladik óra, utána zsinórban még négy.
Azt tanítasz, amit tudsz, de:
Az órán rend legyen és figyelem. Anélkül nincs minőségi oktatás.
Az óra érdekes, motiváló legyen. A gyerek bajt okoz, ha nem az.
Használj korszerű módszereket, úgyis, mint a kompetenciafejlesztés.
Aknázd ki az iskola nyújtotta digitális eszközöket! (Remélhetőleg nem vagy digitális analfabéta.)
Amit az egyetemen tanultál −kevés. A gyerek kérdez, és ítélkezik.
Nem ám csak lenyomod az anyagot, hanem bekapcsolod a diákok gondolatait is,elvégre a NAT szerint is önálló gondolkodásra nevelünk.
Az óráidat szaktanácsadók fogják megtekinteni, és a végén értékelni. A portfóliót később is feltöltheted, mondjuk, holnap – amikor hat órád lesz egy szuszra. Megelégszünk két nappal. Az órákon kívül szakszerű helyettesítésre is beoszthatnak bármely tárgyból, amihez nem értesz.
Bérezésed: a nettó 300 ezer Ft megfelelő hányada. Egy másik nagyhatalmú úr azt mondta, hogy nem szeretné kipróbálni .Mármint hogy ennyiből megéljen. Nagyhatalmú asszonyság szerint is „röhejes” fizetés.
Mikor már haldoklott a gégerákban, egyik gyűlölője azt mondta: „Azért hal meg abban, mert a szájával követte el a blaszfémiát.” Christopher Hitchens csak annyit mondott: „Ha már itt tartunk, nemcsak azzal.”
Rajongtak érte, és gyűlölték. Szóban, írásban, de leginkább nyilvános vitákban támadta a szervezett vallásokat, mert szerinte a vallási fanatizmus okozta a legtöbb bajt a történelemben. Minden monoteista vallást, a transzcendens istenképzetet a totális diktatúrákhoz, leggyakrabban Észak-Koreához hasonlította.
Isten létéről vagy nem létéről nem volt hajlandó eszmét cserélni: „Ami bizonyíték nélkül hangoztatható, az bizonyíték nélkül el is vethető.”
„What can be asserted without evidence can be dismissed without evidence.”
Sokan hívták ki nyilvános vitákra: rabbi, katolikus pap, iszlám hívő − mindenkinek torkára akadt a „Hitchens-penge”, a „Hitchens-razor”. Kegyetlenül éles, racionalista logikával vágott.
“Tartózkodj az irracionálistól, bármilyen csábító. Kerüld a “transzcendenst”, és mindenkit, aki arról akar meggyőzni, hogy vesd alá, vagy semmisítsd meg magadat. Ne az irgalomban, inkább magad és mások méltóságában bízz. … Soha ne nézd el a méltánytalanságot és ostobaságot. … Gyanakodva figyeld saját magadat is, és minden kifogásodat. „
“Beware the irrational, however seductive. Shun the ‘transcendent’ and all who invite you to subordinate or annihilate yourself. Distrust compassion; prefer dignity for yourself and others… Suspect your own motives, and all excuses.”
Egyik leghíresebb „blaszfémiájában” Ábrahámra, a „hit lovagjára”, és persze az egyszülött fiát feláldozó Istenre is utal: „Ha azt mondanák nekem, hogy áldozzam fel a gyerekeimet… azért, hogy Isten iránti odaadásomat bizonyítsam, azt mondanám: Nem! Elmentek ti a picsába!”
„If I was told to sacrifice my children…to prove my devotion to God, I’d say, No. Fuck you.”
Nem ismert el semmilyen érvet, csak ami a valóság, a józan ész és a emberszeretet próbáját kiállja. Mikor egy katolikus pap a homoszexualitást kárhoztatta, neki rontott: „Mikor fogják nyilvánosan elítélni a gyermekbántalmazó, pedofil papokat?”
Egyik vitapartnere azt mondta: „Sérti az elveimet, amit maga mond.” Hitchens azt válaszolta: „Én meg még mindig arra várok, hogy hallhassam az érveit.”
Nemcsak a hittel volt baja, hanem a vallás vagy isten nevében elkövetett kegyetlenségekkel. Hitchens fel akarta szabadítani az embert a dogmatikus gondolkodás, az ön- és közveszélyes álmodozás alól. Nem ő volt az első. Két tekintélyt ismert csak el: a humanizmust és a tényeket.
Én magam nem tudom, hogy van-e Isten, s ha van, hogyan. „A legfontosabb dolgokról pedig hallgatok, azokról még gondolkodni akarok a sírban.” (Füst Milán) Addig pedig ateista vagyok, mert a tudomány eddigi érvei erősebbek a vallásénál.
A jézusi etikát felnőttként, szabad akaratomból választottam, de, mint ahogyan egyetlen eszméről sem, erről sem hiszem, hogy minden helyzetre igaz lehet. Betartani is nehéz. Hitchens „tombolna”, ha azt válaszolnám: hiszem, mert az értelem mondatja velem: ”Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet.” „Bullshit.” – mondaná.
Hitchens a minap jutott eszembe, s kezdett el nyugtalanítani újra.
A buszon, mögöttem egy nagymama beszélgetett az unokájával, nem tudtam nem hallani a gyerek akadozó, izgatott szavait. Csak annyit értettem, hogy osztálytársaival volt valami konfliktusa, és hogy nem tudja, hogyan rendezze, mert azt mondta (a tanár vagy hitoktató ?), hogy „akkor pokolra kerülök.” Hátra néztem. Úgy nyolcéves lehetett. A nagymama csak annyit mondott: „Nem baj, jövőre már máshova fogsz járni.” De a gyerek csak mondta-mondta, már csak magával viaskodott reménytelenül, legszívesebben megsimogattam volna, hogy elriasszam a pokolbéli kínokat, amivel gyötrik védtelen lelkét ostoba és kegyetlen felnőttek.
Sokat köszönhetek neki. Nagyon sokat. Boldogok a békétlenek, mert ők ébren tartják a lelkiismeretet.
A kurrens álkeresztények szeretik átkozni a felvilágosodást. Nem vagyok hajlandó. Mert annak köszönhetjük az emberi jogokat, a demokráciát, a születési kiváltságok eltörlését. És bár véres diktatúrába fulladt, nem tartott ezer évig, mint a kersztény máglya, amely még 1600-ban (!) is tűzhalálba küldte Giordano Brunot, és kiket még, akiknek neve sem maradt fent. Jézussal takarózni, ennyit tudnak. Holott ő volt az egyik első liberális.Nem parancsolt, csak hívott.És ő volt az első kommunista is. Akként sem parancsolt, csak hitet adott. Szabadság, egyenlőség, testvériség.
Hitchens, az értelem bajnoka néha lefegyverzően humoros, máskor riasztóan türelmetlen tudott lenni. Sokaknak rémisztő, nekem tanulságos… mert az a „félelem és reszketés”, ami abból a kisfiúból áradt ott, a buszon… Azt hiszem, azóta értem igazán Dosztojevszkijt…és igen, Hitchenst.
Nyugodjék békében.
Bár lehet, hogy épp Jézussal vitázik. Belehallgatnék…
EGY MEG NEM ÍRT REGÉNY: TALÁLKOZÁS EGY FIATALEMBERREL
Ma együtt kávéztam Karinthyval a Hadikban. Egyszer csak ott termett az asztalomnál pizsamában, kötéssel a fején.
Megengedi, asszonyom? – és a székre mutatott.
Ja, hogy ez egy abszurd, gondoltam és bólintottam.
Hát persze, csak meg ne kérdezze, mi van a repülőgéppel és a büszke és szabad Magyarországgal!
Nagyon kedves − szólt és leült – de én mást akarok kérdezni : Mi az a masina, amin pötyögni tetszik?
Ez a laptopom. Tudja, olyan, mint egy írógép, csak nem kell hozzá papír.
Megnézhetem, asszonyom?
Ó hogyne.
Elé toltam, de előbb elmentettem, amit éppen írtam. Nyitottam neki egy új Word dokumentumot.
Tessék, próbálja ki. Nem kell sort váltani, magától csinálja.
Köszönöm, asszonyom!
Pötyögni kezdett, én pedig számolni: kötés van a fején, még pizsamában, tehát maximum egy hónapja lehetett a koponyaműtét, mikor is volt, kikeresem a neten, ergó most 49 éves, tehát 10 évvel fiatalabb nálam, két év múlva meg fog halni.
Jaj, melléütöttem. – szólt.
Sebaj− mondom, és megmutatom, hogyan kell törölni.
Mint egy viháncoló gyerek, úgy örült neki.
Fenomenális, kérem! Ki gyártja?
Ó, hát sokan.
Csak azért kérdezem, mert tökéletesíteni lehetne azzal, hogy mondja is, amit gépelek.
Már azt is tudja – mondom megdicsőülten.
Á! Mit kell hozzá megnyomni?
Ja, ez a típus azt nem tudja. Tudja, az nagyon drága.
Megszólalt a mobilom, mikor beszélni kezdtem bele, leesett az álla:
Önnek van okostelefonja?
Bocsánat −kérdeztem – de hát ezt honnan tudja? Aztán eszembe jut, hogy ez egy abszurd, tehát semmi értelme a kérdésnek. Tudja, és kész. – Egyébként hogy van, Mester?
Jaj, kérem, ne használja ezt a szót! Az igaz, hogy én vagyok az egyetlen zseni, de mester…ugyan, kérem! Megengedné, hogy az okosán felhívjam Arankát?
Tessék – mondom hüledezve. Beszélni kezd. – De hát a szám – kérdezem.
Ó, arra nincs szükség! Aranka, drága Boga üzeni, hogy nincs itthon elég cukor, legyen szíves venni, a fiaink pedig azt, hogy siessen haza, mert az apósának gyereke született.
Na de…Karinthy úr…Ön úgy rácsodálkozott a laptopomra…a mobilt meg olyan otthonosan használja.
Ó, van nekem is, csak otthon hagytam.
Esetleg megkérdezhetném, mit üzen a mai magyaroknak?
Int a pincérnek: Fizetnék! A pincér odayújt egy papírt, Karinthy aláírja. Nem is fogyasztott.
Fizetem a hölgy kávéját. Mit üzenek? Azt hogy: nana.
De hát ezt 1919-ben üzente Kun Bélának…
Ne mondja! Annak már 99 éve. Hogy repül az idő…
Kedvesen bólintott, és a Bartókon felszállt a 49-es villamosra.
Találkozásaim az AI-val. Ez is lehetne az írás címe, de inkább maradjunk a magyar mesterséges intelligenciánál. Egy diákom ismertetett meg a ChatGPT-vel, most pedig meghallgattam egy kollégám előadását az AI használatáról az órán.
És felfogtam. Semmi értelme annak, amit valójában (a többség) csinálunk az óráinkon a mesterséges intelligencia korában. Heurisztikus élmény volt: mi mindent tudnék alkotni vele egy irodalomórán, ha nem lennék kizsigerelt, megfáradt nyugdíjas. De az vagyok.
Szájtátva figyelem a fiatalokat, akik a legkorszerűbb eszközökkel dolgoznak. Embertelen mennyiségű munkát-időt fektetnek be egy igazi órába. A gyerekeknek fogalmuk sincs róla, hogy szent őrültek viszik nekik a digitális anyagokat, akik nem sajnálják az időt-fáradságot, hogy őket korszerű módon oktassák – szarért, húgyért. Bocsánat, miniszter úr, de ezt így kell mondani. Igazmagyar kifejezés a NER-NAT korában.
Lemaradók figyelmébe: a mesterséges intelligencia, ha okosan diktálom be a kérdéseket vagy az esszé szempontjait, megírja nekem a beadandót.
Szóval, mit is kezdjek én Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet című fajmagyar opuszával? Semmit. Ha maradok, kötelező anyag, mert a gyereket egy bizonyos érettségire kell felkészítenem, olyanra, amivel nem értek egyet. Mélységesen nem. Elavult, ósdi, korlátolt.
Ha nem akarom visszaröpíteni őket a 19. század elejére, hanem européer magyarokat akarok nevelni, akkor az oktatási eszközeimet is ahhoz kell igazítanom. Én már nem tudom. Elfogyott az energiám. A leghelyesebb visszavonulni, és átadni a helyet azoknak, akik már napi kapcsolatban növelik az AI tudását – mert erről van szó. A mesterséges intelligenciához kell az emberi kreativitás is.
Előadó kollégám a villamoson ülve generált az AI-val órai anyagot, elképzelhetik, mit csinál akkor, amikor hosszú órákat fektet be 45 percbe. Ki értékeli ezt?
Iskolarendszerünk, Nemzeti Alaptantervünk a magyar fejlődés legfőbb gátja. Bűn.
