Kategória: Vers

VASS JUDIT

MINDEN

olyan, mintha.

Hasonló önmagához.

Minden, amit az ész

a nemlétig hámoz.

Kitépem, ami kín,

nem engedem, hogy fájjon.

Derengj tavaszi nap

a zsibbadt almafákon.

Zsibongjon, ami él,

földön, vízben, az égen.

S te maradj kívül Uram,

A meddő cselvetésen.

VASS JUDIT

VOJTINA

Költőnk kései zsengeménye 
született, midőn utólag vette észre,
hogy hiszen bent jár az 56. évbe’.
No lám.
Kapott is rögtön a számmisztikán,
summázva leltárt hétre-nyolcra,
magyarázva lírát bele az életrajzba,
vastagon kenve a kor szellemével:
csip-csup igazba történelmet képzel.
Ámde ez zsenánt, végül is belátja:
esse memorem … a dolgot magába’
nézzük tehát, mert hazudni rút.
Megúszott forradalmat és világháborút, 
s cserébe csak azt kérték földi hatalmak:
a status quot ne bántsd, s a dal megfoganhat.
És nem sanyargat 
se kint, se bent túlságosan a törvény,
előnyös paktum: még az is lehetsz,
ami amúgy is lennél, feltéve, hogy.
Ez persze bökkenő, de költőnk hallgatott,
kapaszkodva a kényelmes sztoára,
s ha fortyan is, csak fontolva járja szája,
de áldoz, teát visz hajléktalanoknak,
és mindnek gyűjt,
akik a paktumon számon kívül maradtak.

VASS JUDIT

KÉT

ünnep között

nem sütök, olvasok.

Tegnapból holnapot.

Lényekből tényeket.

Sorok közt émelyeg,

tiltott szó, bélyegek

homlokra sütve,

fütyülni kéne

mindenféle ügyre,

felszállni egy fapadosra

fulladozni oxigénbe

valahol

élni

boldog, új éveket.

VASS JUDIT

LIBERTÉ

Hatvanhárom lettem én.
Meglepetés! E zengemény
para
fraza

Lehetett volna költemény,
vagy vers, de elherdáltam én,
basszus,
csasztus

Ka lettem közfokon,
lesz majd nekem is Horgerom
pikirt
s kitilt

hímezem már a L betűt
mit mellemre lassacskán kitűz
s mocskol
e kor

minden bomLasztó meglakol
ha nem köll a jurta, ősakol
kereszt
ereszt

megkereszteltek egykoron,
talált tárgy, visszaadhatom
nám, 
de nem

fekete
fekete

fekete

fekete öltöny
fekete tekintet
holnap jön értem
fekete kedillek

skarlátból hímzem
ide már nem illek

VASS JUDIT

KEMÉNY

a menny,

ájult, nagy akarattal

feszülnénk a tények

már csitíthatalan

özönvizének,

de talán nem mindegy,

mi marad törmeléknek

arcból, tenyérből

(mert testet akar a lélek),

ezért mindenből

kettőt hozzatok:

mindet átkötve öleléssel,

csókkal-borral bőségesen,

álljatok készen,

a kicsiknek meséljetek,

míg földet észlel

a harmadik galamb,

és majd utána is.